Már csak 1-t alszunk

Normális körülmények között fogmosás közben támadnak rám a megvilágosodás gondolatai. Hogy a körülmények messze nem mondhatóak normálisnak, az is mutatja, hogy tegnap este zuhanyzás közben támadt a gondolatom, hogy tulajdonképpen milyen egy önző dög vagyok. Mert mi más lenne ez a bejegyzéseken keresztül húzódó siránkozás? Hát mi a fenét siratok ? Hogy megnyert a gyerekem rengeteg munkával egy ösztöndíjat? Hogy Amerika egyik legjobb sulijában tölt egy évet? Hogy jó eséllyel többet tudok majd a hétköznapjairól, mintha itthon lenne? Hogy kis szerencsével olyan kapuk nyílhatnak meg előtte, ami jobb életet biztosít majd neki, mint , ami nekünk jutott? Ezekért igazán nem kéne itt bőgnöm, tehát arra jutottam, hogy nem más ez, mint az önmagam sajnálása. Igen, mert egy önző dög vagyok, aki ugyan nem láncolja magához a gyerekét, de azért siratja önmagát ha a csemete 10 hónapot távol van. Tehát reggel még egy keveset idegeskedtem aztán úgy döntöttem, hogy felvonulok a barátnőmhöz, aki hál' Istennek nem lakik messze, ott jól kibőgtem magam (még a megvilágosodás után utoljára) és azóta rendben vagyok, köszönöm.
Tomkának is lökött a sors egy kis segítséget. Nagy esemény készül ugyanis Leányfalván (vagy máshol, ez most még elég képlékeny, hogy hol is), a nagy FRADIval játszunk MNK meccset jövő hét szerdán.
Képzelhetik az én drágámat, milyen fontos ember lett, egész nap csörög a telefonja, intézkednek szervezkednek. Hol legyen a meccs, hova tereljék azt a rengeteg (mármint számunkra rengeteg) embert... jaj nagyon komoly és fontos dolgok ezek, és én örülök, hogy elfoglalja magát ezzel.
Bendegúzzal bent jártunk ma Szentendrén vásárolt a nővérének (persze az apja pénzén :) ) egy kis búcsú ajándékot, majd sietve át is adta neki egy kis belga csoki reményében.
Tegnap este is beszélgettek. Nagy öröm ez anyai szívemnek. Egyke lévén mindig a frász tört ki, hogy jó testvérek lesznek-e? Az utóbbi hónapok eseményei-egyre gyarapodó párbeszédek kettesben-arra engednek következtetni, hogy talán van remény...
Ma itt voltak a pesti nagyszülők is, Cinka papa és Pesti mama. Ők az én szüleim. Anyukám, mint mindig ellátott minket finom - most tényleg nagyon finom - ebéddel, majd estefelé könnyes búcsút vettek Csuritól, aki a kamaszok nemtörődömségével nyihogott, míg szegény anyám a nyakába borulva könnyezett. Hiába Rozikám utál búcsúzkodni, nem tud mit kezdeni ezekkel a pillanatokkal.
Jó kis előtanulmány volt holnapra, legalább tudom mire számítsunk. Mivel jó előre lestoppoltam, hogy holnap Tomka vezet, így én, azt hiszem megvilágosodás ide, megvilágosodás oda, szégyen ide, szégyen oda, reggel felhajtok egy szíverősítőt.

már csak 2-t alszunk

Igen már csak kettőt alszunk... :(
Ahhoz képest, hogy két nap múlva 10 hónapra elmegy Csuri, egészen nyugis a nap. Én egész nap mosómasa voltam és házimunkát végeztem , amit még mindig utálok, viszont valahogy jó érzés, hogy Csurikám nem a kupiból indul bele a világba. Máskor óriási veszekedés előz meg egy-egy ilyen rendrakást és takarítást, ma mindenki tette a dolgát. Tulajdonképpen jó kedvem van, de valahol mélyen azért szomorúság ül a lelkemen. Tudom, hogy Tomka is így van ezzel, látom a szemén. Komolyan már majdnem skrizofénnak érzem magam. Miközben izgatottan várom a következő hetek, hónapok eseményeit, óránként elfutják a szemem a könnyek.... mondom hülye vagyok
Az egyedüli, akit látszólag nem izgat a dolog az Bendegúz, igaz róla már az interjún is megmondta a Csuri, hogy ő majd örül, hogy elhúz egy évre a nővére. Felidézve az átlagos hétköznapokat, ezért az érzésért nem tudom teljesen elítélni Bendit. Akárhogy is, nyugalmasabbak lesznek a napjai, és tegyük hozzá lesz neki ebből még haszna. Ismerve Csurit leesik egy-két jó cucc a Bedinek Ámerikából.
A bőröndök 90%-ig bepakolva állnak a szoba közepén (még jó, hogy nem a nappaliban így nem kell állandóan szembesülnöm a valósággal). Lemértük őket, még pakolhat 9 kilónyi cuccot, ebből azonban, majd' 4 kiló a csoki.
Mivel két hatalmas bőröndöt vettünk, a ruhák és ajándékok könnyedén elférnek benne, bőven van még hely mellettük. Egy kicsit aggódom is, hogy a köztudottan durva reptéri bánásmód miatt mennyi dolog törik majd össze.

Vásárlási mizéria

Nos miről is kell gondoskodni, ha gyerekünk elnyer egy hasonló ösztöndíjat? Először is kell néhány új ruhadarab , aztán - a korábban már kint jártak tanácsára - majd 10 hónapra elegendő pipere cucc. És itt álljunk meg egy pillanatra. Azok a lányok, akik az előző években voltak kint a következő jó tanáccsal látták el Csurit:
" ne vigyél sok ruhát, mert úgyis kint fogsz egy csomót vásárolni. Elég úgy másfél hétre elegendő cucc ( a gyerek 10 hónapra megy... tényleg elégnek tűnik :) ). Viszont a piperecuccok drágábbak, mint nálunk így pakold tele azzal a bőröndödet és haza felé annak a helyére férnek a kint vásárolt dolgok." Hát mi megfogadtuk, így most egy kisebb drogéria utazik Csurival.
Aztán kellenek még ajándékok úgy a fogadó családnak, mint azoknak, akikkel majd kint barátkozik, esetleg hétvégére meghívják stb.
Vásárlási szokásaink finoman fogalmazva is eltérőek a lányommal, így már jó ideje nem vetemedtünk olyan dőreségre, hogy együtt shoppingoljunk. A körülmények azonban most arra kényszerítettek minket, hogy fittyet hányjunk erre a korábban jól bevált szokásra. Lett is belőle majdnem jó kis összeveszés.
Azt hiszem bátran vállalhatom, hogy a nagy magyar átlag családok közé tartozunk. Így a pénzügyi kereteink is korlátozottak, tehát jól meg kellett nézni, hogy mit veszünk és nem nagyon volt választásunk, hogy mikor tesszük ezt, amikor van rá pénz. Sajnos erre az utolsó hétre maradt a beszerzés java része. Az utazás előtti napok titkolni igyekezett feszültsége és a korábban már említett eltérő szokások nem sok jót ígértek, de büszkén jelenthetem, hogy mindkettőnk igyekezetének eredményeképpen, mindent sikerült beszerezni és csak egy este nem szóltunk egymáshoz és csak egy csésze kávét öntött mérgében a földre :).
És akkor némi tényszerűség, hogy miket is vettünk ajándéknak. Megpróbáltunk olyan tárgyakat vásárolni, ami nem tett nagy erőszakot az ízlésünkön.... nem mindig sikerült :(. Tehát vettünk:
- hűtőmágneseket
- kulcstartókat
- képeslapokat
- mézeskalácsot (nem huszárt és nem tükrös szívet)
- hímzett könyvjelzőt ( 2 cm-nél nem nagyobb hímzéssel)
- címeres tollakat
- diónyi babákat
- faragott tálat
- Hollóházi porcelánt
- könyveket, DVD-t, CD-t
- és csokikat, Tibi, Boci, Pirosmogyis, Szamos marcipán (majdnem kereskedelmi mennyiségben)

Ennyi, ami hírtelen eszembe jut, aki konkrétumokra kíváncsi írjon, válaszolok. Ezzel a bejegyzésemmel gyakorlatilag utolértem magam, ami a visszaemlékezéseket illeti. A jövőben már az aktuális témákról írok, melyek kapcsán bizonyára felmerülnek még olyan dolgok, amelyekről eddig nem esett szó.
Talán még annyit érdemes ide írnom elrettentésnek vagy tájékoztatásnak, ki-ki vegye minek szeretné, hogy mindez eddig mennyibe került nekünk, nos MINDENNEL együtt ( ASSIST hozzájárulás, vízum, oltás, vásárlás, induló zsebpénz stb.) az indulás előtt tartunk 650 000,- Ft-nál. ( kinek-kinek szintén a fantáziájára bízom, hogy egy átlag magyar család hogyan teremti ezt elő, majd hogyan nyögi ki :) ).
Akadtak segítőink erről is írok hamarosan, hogy reményt adjak azoknak, akik megijedtek ettől az összegtől.

levelek, levelek, levelek, intézendők, intézendők, intézendők

Attól kezdve, hogy megtudtuk melyik iskola lesz Csuri otthona 10 hónapig, felgyorsultak az események. Levelek hada jött postán és e-mailen egyaránt. A napjaink formanyomtatványok, kérdőívek töltögetésével, orvoshoz járással teltek. Mindenhez a beleegyezésünket kérték: kaphat-e influenza elleni oltást, sportolhat-e, felnőttel vagy gyerekkel hagyhatja-e el az iskolát, szóval mindenhez. Igyekeztünk minden határidőt betartani... persze nem mindig sikerült.
Bevallom nekem az oltások a mai napig álmatlan éjszakákat okoznak. Vajon minden rendben lesz odakint ? Mennyit kell fizetni, ha valamelyik oltást kint kapja meg ? Elfogadják, hogy volt bárányhimlős már és ezért nem kapta meg a majd 40 ezer forintos bárányhimlő elleni oltást? Ilyen, és ehhez hasonló kérdések jártak és járnak a fejemben. Komolyan mondom agyrém. 6 gyerek megy idén, de nincs két gyerek, akiknek ugyan azt az oltást adták volna be az orvosok. Ez ugyebár akkor válik érdekessé, ha figyelembe vesszük, hogy hasonló korú skacokról van szó, akik egy egységes - legalábbis, ami az oltási rendszert illeti - egészségügyi rendszer ellátását élvezték az elmúlt 15-18 évben.
A jelenlegi iskolájába kikérő levelet kellett írnom, hogy magán tanuló lesz jövőre, majd hazatérve osztályozó vizsgát tenne, hogy a jelenlegi osztályával érettségizhessen. Jelenleg az az információnk, hogy minden közismereti tárgyból , tehát majdnem mindenből (amit már 5.- ben nem fog tanulni abból is) osztályozót kell tennie amikor haza jön. Így hát kedves szülő társak ez a projekt a pályázat beadásától bizony majd két évig tart, mert nem ér véget a hazajövetellel, akkor kell még csak a szuflát kinyomnunk az amúgy szorgalmas, jó eszű gyerekünkből, aki a közhiedelemmel ellentétben Amerikában bizony nagyon keményen fog tanulni, tekintve, hogy Amerika legjobb iskoláiban tölthetnek egy évet.
A pontos teendőkről Csuri (tényszerű :) ) blogjában mindenki tájékozódhat : Csuri blog
El kell mondjam, hogy a tájékoztatás, a szervezés az ASSIST-nál profi. Türelmetlenségünket leszámítva MINDENRŐL IDŐBEN és PONTOS, KIMNERÍTŐ tájékoztatást kaptunk.
A srácokkal együtt részt vettünk egy orientáción július folyamán, amit a Magyarországi felelős hölgy tartott. 4 órát töltöttünk együtt, ami talán kicsit soknak tűnhet. Elhihetik, hogy a röpke 24 évből, amit eddig munkában töltöttem jó sok idő a különböző, órákig tartó és halálosan unalmas meetingekkel ment el. Ez az orinetáció azonban az első percétől az utolsóig rendkívül hasznos volt. Mit vigyen a gyerek, mibe pakoljon, kihez fordulhat baj esetén? Semmi mellébeszélés csupa hasznosabbnál hasznosabb információ. Ezekkel felfegyverkezve már megkezdhettük az ajándékok és a szükséges holmik beszerzését, ami a mi családunkban szintén nem ment vita és zökkenő mentesen.

"tényszerűen" a teendőkről

Előző bejegyzésem kapcsán persze megkaptam, hogy érzelmi síkon közelítem meg a témát, bezzeg Csurikám a tények hűvös felvázolását tartja fontosnak. Majd meglátjuk mennyire marad hű az elveihez, ha már nyakig benne lesz a "Nagy amerikai életben", ami bizonyára teljesen hidegen hagyja majd :)
De folytassuk a közelmúlt eseményeinek nem annyira tényszerű összefoglalását, miközben a hátam mögött Rozi már a bőröndöt pakolja. Abszolút a száraz tényeknél maradva elmesélem, hogy mostanában mindig van a zsebemben papírzsepi, hogy egy-egy kibuggyanó, oda nem illő könnycseppet a lehető legrövidebb időn belül el tudjak tüntetni. Ránézek a félig telt bőröndökre és azonnal dübörögni kezd a fejemben 10 hónap, 10 hónap, 10 hónap.... frankón nem vagyok normális. Egy barátnőm azt írta, hogy utálja a nagy utazások előtti napokat.... már én is utálom.
Úgyhogy gyerünk meneküljünk a múltba:

A pozitív döntés után azért még nem gyorsultak fel az események. Még egy utolsó hosszú várakozás következett, hogy vajon melyik iskolába megy?

Itt szeretnék említést tenni Eszterről, ő Balázs anyukája, Balázs pedig az a fiú, aki mellé Csuri lehuppant a SLEP teszt írásának napján, majd ő is elnyert egy ösztöndíjat. Amíg a csemeték tesztet írtak, mi szülők szóba elegyedtünk a terem előtt, nem tudván, hogy az utódok is "kiválasztották" egymást. Nem is emlékszem már, hogy az interjú előtt vagy az eredményhírdetés után kerestük egymást, tény, hogy az egész projekt igen korai szakaszától tartjuk a kapcsolatot.
Nekem ez nagy segítség, mindig megosztjuk az éppen aktuális infókat. Időnként persze jobb lett volna tudatlanságban maradni, hiszen eleinte Balázsék szinte mindent majd két héttel előbb tudtak meg , az iskolát, az indulás időpontját stb. Mi meg itthon tipródtunk, hogy rólunk elfeledkeztek, mi nem kellünk senkinek?
Aztán mindent időben megtudtunk, pl. hogy az iskola ahova megy a The Lawrenceville School, az egyik legklasszabb suli az ASSIST -amúgy sem kispályás- iskolái közül. Aki kíváncsi itt: az iskola megnézheti. Az indulás időpontja is hamarosan kiderült, augusztus 16. És megkezdődött a visszaszámlálás és egy őrült nyár, aminek a finishét éppen most éljük át.

Egy kis érzelgősség

Biztos vagyok benne, hogy minden szülő kettős érzelmeket élne meg hasonló helyzetben. Egyrészt természetesen örül az utód sikerének, másrészt azonnal infarktust kap a gondolatra, hogy 10 hónapig egy óceánnyi távolság választja el elsőszülöttjétől. Ezzel én sem voltam másként. Nem állíthatom, hogy tapadunk a gyerekekre, sőőt.... alig 10 hónaposan már a nagyszülőkkel nyaraltak és soha nem okozott gondot 2-3 hét távollét. Hogy mit jelent viszonylag hosszabb időt távol tölteni a gyerektől azt 2006-ban tapasztaltam meg. Akkor ugyanis Csuri 3 hónapot Írországban bébiszittyózott. Akkor, eleinte némi megkönyebbülést is éreztem, hogy nem cseszeget nap, mint nap, de a hetek múlásával, annak ellenére, hogy napi kapcsolatban voltunk, egyre inkább hiányzott. Az utolsó hetek, napok soha nem akartak eltelni, annyira hiányzott, hogy mire hazajött ő is, én is belebetegedtünk. Ha ez a korábbi tapasztalat nincs, most a tudatlanok ártatlanságával vágnék neki a következő 10 hónapnak, de így némileg tudom, milyen lelkierőre lesz szükség, hogy túl tegyem magam azon, hogy ilyen hosszú ideig, nincs puszi, nincs ölelés, nem ül az ölembe (mert még néha ökörködésből azt is szokott) és ráadásul még egy jót sem tudunk veszekedni.
Ha azt mondom, hogy különleges a kapcsolatom a lányommal, az egy felhőkarcolónyi (legyünk stílusosak:) ) közhelynek hangzik. De mint a közhelyek általában ez a kijelentés is igaz. Mi nem vagyunk barátnők (bár tudom ez igen divatos mostanában), ugyanakkor kapcsolatunk több egyszerű anya-lánya kapcsolatnál. Csuri, alig hasonlít rám külsőre, annál inkább a belső tulajdonságai. És ez a hasonlóság hihetetlen kapocs köztünk, szoros és laza egyszerre. Nagy, heves, hangos, olaszos veszekedések színtere olykor a lakás. Ilyenkor a fiúk menekülnek amerre látnak, mert még most se tudják, hogy ez nem tart öt percnél tovább. De sokszor nagy beszélgetéseket folytatunk egyáltalán nem olyan dolgokról, amiről anya-lányaként illene beszélgetnünk. Nem beszélve arról, hogy vizsgaidőszakban nem lesz, aki negyed órában összefoglalja nekem a tudnivalókat. Egyszóval ő a szövetségesem és hiányozni fog punktum.

Kezdettől kezdetig

Ha jól emlékszem Csuri, 2007 októberében rángatott fel a géphez, hogy talált egy pályázatot amerikai ösztöndíjra, a kiírásban szereplő feltételeket, mintha őt ismerve fogalmazták volna, nem volt olyan pont, ami ne illett volna rá. Aki akarja elhiszi, aki akarja nem, abban a másodpercben, ahogy elolvastam a kiírást érzetem, hogy ennek meg kell lennie. Persze a kiválasztási procedúra alatt jócskán elbizonytalanodtunk mind a ketten (jó magyar szokásunkhoz híven, nem bíztunk magunkban és a szerencsénkben, pedig elhihetik egyikünk sincs önbizalom híján :) ). Néha vezetés közben, elképzeltem, hogy felhívnak: megnyerte.... azonnal bőghetnékem támadt... és ez így ment hónapokig.
De mindig az adott feladatra koncentráltunk és vettük az akadályokat. Emlékszem, a lakásban mindenhol apró cetlikbe botlottam, amire az esszé egy-egy témaköréhez kapcsolódó feljegyzések voltak írva. Remek viták és sértődések voltak, ha kikérte valamiről a véleményemet és nem a várt választ kapta. És élénken él még bennem, hogy vizsgára készültem, amig a SLEP tesztet írta... persze nem jutott el semmi az agyamig...és a rosszullét kerülgetett, amíg bent volt az interjún annyira izgultam érte, miközben szintén vizsgáztam. Ha röviden jellemeznem kellene az elmúlt 10 hónapot csupa izgalom és csupa feszült várakozás volt.
Már túl voltunk az összes fordulón, sítáborba készült a csajszi, amikor megbeszéltük, hogy tuti akkor jön az eredmény, amikor ő nem lesz itthon. Természetesen a kamaszok nagyképűségével válaszolt:
- Nem is fogod tudni, mit írtak.
- Az lehet - válaszoltam, - de két szó még nekem is megy a középfokú angol nyelvvizsgámmal. Az hogy congratulation és, hogy unfortunately, és szerintem ez elegendő, hogy tudjam, milyen döntés született.
Mivel írom a blogot , a levélben ez állt: CONGRATULATION.
És innentől kezdetét vette egy másik időszámítás kezdete.