Húsvéti kirándulás.

Ismét Húsvét hétfő volt. Nálunk már hagyomány, hogy ezen a napon "kirándulni" megy a társaság. Ez még onnan datálódik (10-12 évvel korábbról), mikor még a környezetünkben élő ifjak locsolási aktivitása reális veszélyt jelentett mind ránk lányokra, mind leányainkra nézve. Mindig időben megléptünk a locsolók "hada" elől.
Igaz akkoriban még a menet az volt, hogy vasárnap locsoló bál, hajnalig buli. Majd reggel időben kelés és irány a Csíkos-tó. Ott leheveredtünk, majd alvás tovább. Délután lefelé jövet vizit a Karnevál rezidencián, KV, tea maradék sütik elpusztítása, aztán irány haza, mert másnap munka mindenkinek.
Nos az események váza évek óta változatlan, a különbség csak annyi, hogy az idő előrehaladtával a locsoló bál látogatása ritkult, majd teljesen elmaradt.
Tegnap a találkozó 10 órakor volt. Mivel már nem akarnak olyan sokan meglocsolni, nem kellett korán indulni. Persze most is hűek maradtunk a szokásainkhoz, volt vagy 11 óra mire elindultunk felfelé a hegyre. Persze akadtak, akik addig is hasznosan töltötték az időt:

Alig 10-15 perces séta után meg is érkeztünk a célállomásra. Komolyan, egy kicsit cikinek is éreztem, hogy ilyen szép időben, ennyire kipihenten csak eddig vagyunk képesek "kirándulni". A korábbi években, amikor , valljuk be őszintén "enyhén" másnaposan tettük meg ezt a "hatalmas" távot érthető volt, hogy nem mentünk messzebb, hiszen sokszor nem is lettünk volna többre képesek, de most semmit nem tudok felhozni, ami lustaságunkat indokolná. Tomka és Zsike, akik tovább szerettek volna menni eléggé egyhangúlag le lettek szavazva. Én persze kitartottam volna a drágám mellett, de hát tudjátok hogy van az, sok lúd disznót győz.
A következő kép a megérkezés utáni perceket mutatja.

Ez az az idő, amikor előkerülnek a hátizsákokból, melyek egyre több kényelmet szolgáló cuccot rejtenek (én pl. erősen elgondolkoztam azon, hogy felviszek egy kispárnát is), a pálinkás butykosok. Természetesen akad ott csatos - és laposüveg és hagyományos demizson is, ahogy az a jóféle magyar gyümölcs párlat tárolásához illik. És természetesen mindenki hevesen dicséri a saját pálinkáját. Körbekóstolás és körbedicsérgetés zajlik ilyenkor, szakértőként állapítják meg, hogy melyik pálesz milyen, melyiknek van hordó íze, melyik miből készült, meg mittom én milyen szempontok fontosak, nagyon nem vagyok ebben otthon. A pálinkával ugyanis úgy vagyok, ha az meg nem iszik engem én biza meg nem iszom őt. Tőlem tehát teljes biztonságban van bármelyik pálinkás butykos.
Amikor túl vagyunk a napnak eme fontos és elmaradhatatlan rituáléján mindenki letelepszik és a rég látott barátok kikérdezése következik, mi újság? Mi van veletek? Meló, unokák stb.

Majd közös falatozgatás után újabb kör pálinkázás, nehogymár lefelé is tele üvegeket kelljen cipelni. Innen már azért a korábbinál némileg nagyobb hanggal verjük fel az erdő csendjét. Mert elkezdődnek az anekdotázgatások, a nosztalgiázások, ami mások számára halálosan unalmas lehet, de a mi kis zárt körünkben hatalmas röhögéseket gerjeszt.
Aztán elfogyván az elemózsiánk és az ital készletünk szép lassan elindulunk lefelé a hegyről és ahogy már azt említettem Karneváléknál egy kis KV-zás zárja a napot.
Szeretem ezeket a hétfőket. Ez az egyik olyan hagyomány, amit nem esik nehezemre be-és, megtartani.

Egy szülő ábrándjai.

Láttátok a számlálót? Tudjátok, hányadika van? Tizedike !!! És tudjátok ez mit jelent? Hogy két hónap múlva ilyenkor Csibém már itthon lesz. Tudjátok mit fogok én két hónap múlva ilyenkor csinálni?... Neeeem, ne is álmodjatok róla, nem bejegyzést írok, szó sem lehet róla, azt majd később. Magam köré gyűjtöm a nagyra nőtt majmaimat, úgy, mint Bendit és Csibét. Elférünk majd 1/2 négyzetméteren és tyutyujgatni fogom őket. Csibe mesél, Bendi unni fogja én meg élvezkedem, hogy mindkét kölkem a közelemben van. És ez idő alatt a Tomka? Szerintem majd meccset néz, de közben biztos nagyon fog fülelni, hogy elkapjon egy-egy mondatfoszlányt, és ha olyasmit hall, amit egyébként nem kellene, akkor néha közbeszúr egy csípős megjegyzést.
Elmondom, hogy képzelem Csibe hazaérkezésének napját. Mivel 11:45-re érkezik a gép, nem kell túl korán kelni. Majd jól kialszom magam, lustizunk reggel egy kicsit, haha ez nem igaz, tuti már reggel ötkor felébredek és onnantól majd a gondolataimmal szugerálom, hogy épségben megérkezzen. Majd elkészülünk, én kisminkelem magam a jó előre beszerzett vízálló sminkcuccaimmal. És tuti ideges leszek, ezért biztos majd néha ingerülten válaszolok Tomkának, aki még indulás előtt egy perccel vonul be a klotyóra, akkor amikor én már puccban parádéban tűkön ülök . Valószínű, hogy az év leghosszabb autókázása lesz ki a repülőtérre. Nem fogok vezetni, ezt már eldöntöttem, mert tuti felcsavarodnánk egy fára. Aztán majd idegbeteg leszek, mert Tomka szokásához híven megint hat kört tesz, mire leparkol az első szabad helyre, amit már az első körben is megtehetett volna. De jólneveltségem meg fog gátolni abban, hogy a mozgó gépjárműből kiugorva egyedül menjek be az érkezési oldalra. Már jó előre itthon készítek egy táblát a következő felírattal:

" 10 hónapja nem láttam a most érkező gyerekemet, ha kicsit furcsán viselkednék, kérem ne hívják a mentőket, elég ha elfordítják a fejüket"

Ezt a táblát magamhoz veszem és igyekszem kultúrált nőhöz méltóan viszonylag kis lépésekkel megközelíteni a bejáratot, miközben szívem szerint hatalmas léptekkel loholnék már befelé. Remélem odabent nem az az információ fog fogadni, ami az induláskor (4 órát késik a gép), mert, ami akkor ajándék volt, az most a nagyhalál lenne. Erre az esetre -vagy éppen ennek az esetnek az elriasztására - felvásárolom az összes fellelhető, gusztustalan bulvárlapot. Ugyanis valószínűleg ezek lesznek az egyetlenek, amit képes leszek olvasni. Hát így belegondolva, azt hiszem Máraival nem kezdenék akkor és ott. Mi közben én nem is igyekszem leplezni türelmetlenségemet, a fiúk hűvös nemtörődömséget mutatva belülről rágják a szakállukat. Bendit persze az egész hidegen hagyja, látszólag, amúgy halálra izgulja majd magát ő is, hogy mit hoz neki Csuri. Jobb ha tudjátok, ha tehetné ott a reptér közepén kipakoltatná vele a bőröndje teljes tartalmát, csakhogy 1 órával előbb jusson az ajándékához. Tomka meg? Szótlan lesz és szét aggódja a fejét, amiről azt hiszi, hogy nem látszik, pedig fog. Egy szó, mint száz igyekszünk majd viselkedni, ami szerintem nem fog menni.
És aztán egyszercsak kiírják, hogy leszállt Csibe gépe és onnantól én biztos kész leszek, (mű)körmeimet lerágom, orrabukok, feldöntöm a körülöttem lévőket, kiverek a kezükből valamit. Egyszóval, ha nem vigyázok hamarosan az érkezési oldal réme leszek. És, amilyen pechem lesz a legeslegrosszabkor jön majd rám idegességemben a hasmars és én pont a WC-t boldogítom, amikor Csibém kilép az ajtón....Neeem EZ nem történhet meg! Előtte három napig nem eszem, nem iszom és az összes hasmenés elleni gyógyszert beveszem indulás előtt. Tehát most hogy ezt a problémát elhárítottuk térjünk vissza oda, hogy a gép leszállt és hamarosan várható Csibe felbukkanása az ajtóban... már most bőgök... szerintetek ott mi lesz? Ajtó kinyílik.. Csibe ajtóban... és engem nem érdekel semmilyen korlát, átugrom én, még ha a derekamig ér is, elvégre valaha ötös voltam tesiből. Feldöntöm a bőröndjeit, rátaposok a lábára, leverem a napszemüvegét és magamhoz ölelgetem, a többiek meg menjenek, amerre akarnak. Amikor kiéltem magam, kiugráltam magam, akkor nagykegyesen majd átadom a terepet a fiúknak is. Azt most nem írom le, hogy Tomka hogy reagálja majd le a dolgot. Legyen elég annyi, hogy kevésbé viharosan, mint én, kimérten, férfiasan... de azért pzs-re neki is szüksége lesz...........
Nos EZ AZ ÁLMOM.... és a VALÓSÁG?
Amikor kinyílik az ajtó, nem fogok rohanni ( pokolba kívánok ugyan majd minden kultúrált viselkedést, de viselkedni fogok), hanem megvárom, nyugalmat erőltetve magamra, míg Csibe kijön amögül a hülye korlát mögül, magamhoz ölelem, megpuszilgatom és valószínű elmorzsolok egy könnycseppet a szemem sarkából. Mindezt teszem azért, mert Csibe nagyon utálná, ha félőrültek módjára lerohannánk mindenki szemeláttára, így a kedvéért majd normálisnak mutatom magam, pedig ne higgyétek, nem leszek ám az :)))

Kedves leendő ASSIST-os szülők!
Fenti sorok, újabb adalékként szolgálnak, ahhoz, hogy hogyan éljük meg mi szülők ezt a 10 hónapot. Bármennyire is tudjuk, hogy jó helyen vannak a csemetéink, amikor célegyenesbe fordulunk januárban -ami ugyan még nagyon távoli dátum a hazainduláshoz - onnantól egyre sűrűbben hangzanak el a "mi lesz majd ha.... haza jön" mondatok. És hát bevallom számomra még egy pár nehéz hét következik, ha nem is lesz annyira nehéz, mint az első hetek. Tapasztalatból tudom, amikor már látod a dátumot, onnan, mintha behúzták volna a száguldó időn a fékkart. De tudom, hogy ez is el fog telni és igyekszem még kiélvezni Csibével együtt a hátralévő hetek nagyon érdekes eseményeit.

Szubkontra :))

Úgy érzem a tisztesség kedvéért nem csak kommentben kell válaszolnom Balázs bejegyzésére, hanem itt is, hátha valaki azokat nem olvassa.

Szóval kérem szépen, igen, ma Magyarországon úgy kell sajtótermékeket olvasni, ahogy azt Balázs leírja. És felhívnám a figyelmet, hogy "TV termékeket" is így kell(ene) fogyasztani. És most ez alatt nem a Monika show összevetését értem a Balázs illetve Joshi Barath féle színvonalaskával. Az újságok szabadon váltogathatók, egy idő után, mivel a pártatlanság látszatát is kerülik úgyis kiderül, ki melyik oldalra billen. Onnantól pedig, hogy ezt tisztáztuk lehet lecsupaszítani a cikekket a kilengős sallangoktól és lehet koncentrálni a lényegre, majd kialakítani a saját véleményt.Tehát kedves olvasóink aki eddig nem ezt tette lehet elkezdeni a tréningezést, ez ugyanis - saját tapasztalatból tudom-nem kétnapos átszoktatási folyamat.

Aki pedig meg szeretné szólni Balázst emiatt a bejegyzése miatt, teheti, hiszen elvileg szólás és vélemény szabadság van, de kérjük tegye kultúráltan, érvekkel alátámasztva, ellenkező esetben kis csapatunk véd és dacszövetsége kénytelen lesz (összevetve más európai viselkedésformákkal) kialakítani a hozzászólóról a maga summás véleményét.

RE: Wendt Symposium (reakció Balázs bejegyzésére)

Munkaidőm van, úgyhogy megpróbálok rövid és összeszedett lenni, de estig kimegy a fejemből, amit erre a bejegyzésre szerettem volna reagálni, úgyhogy muszáj most rögvest írnom.

Mint általában most is jól látod az alapvető különbségeket. Igen, pontosan EZ a gondolkodni, véleményét elmondani, melette KULTURÁLTAN érvelni és kiállni képes tárdsadalomra van szükség ahhoz, hogy elinduljunk felfelé végre. És ebben a folyamatban TV (de talán az egész média úgy ahogy van) agylóhasztó, gondolatölő hozzáállása nem partner. De - és ezt tényleg ne kötekedésnek vedd, hanem komoly érdeklődésnek - miért vagy benne biztos, hogy az írott sajtó, vagy az online sajtó különb?

És most jön az, ami miatt gyakorlatilag klaviaturát ragadtam.

Balázs! Tudom az időd kevés, de ha egy ilyen bejegyzés születik mint a legutóbbi, akkor két sorban írd meg, hogy pl. Te mely sajtó termékeket tartod mérvadónak, mely cikkei alapján alakítottad ki a véleményedet, hol olvastad a millió cikket? Megmondom miért lenne erre szükség (a kíváncsiságon kívül). Mert ha itt abbahagyod az írást nem tettél egyebet, mint durrogtál, de NEM FEJLESZTETTÉL! Egy eszköz van a kezedben, olvasnak, és a hozzászólásaid alapján véleményformáló szereped is van ( vagy lehet), ezért használd ezt ki (a jó értelemben) és rakj be egy linket, hogy tessék emberek EZT olvassátok el, nekem ezért tetszett, én innen tájékozódtam, döntsétek el, hogy nektek megfelel-e? Ugyanis sokan útmutatás nélkül nem jutnak el idáig, mert egyszerűbb a TV-t nézni vagy elolvasni egy olyan cikket, ami megmondja mit gondoljon. Ezzel arra szerettem volna felhívni a figyelmedet, hogy éljél a lehetőségeiddel és formáld a véleményeket, ha hiszed, ha nem, egy hasonló bejegyzéssel már most is ezt teszed. Igen, ez felelősség, ez teher és sokszor konfliktusokat szül, amit kezelni kell, de Te fiatal vagy és tenni szeretnél azért, hogy megváltozzon az ország, úgyhogy menni fog. Tanítani kell, mert a hibák és rossz dolgok felemlegetésével csak akkor leszünk előrébb, ha mellé alternatívákat, "tanításokat" sorakoztatunk fel és ezt apró lépésekkel kell megtenni, amihez sokszor csak egy link beszúrása is elegendő :))))

Ez az "igehírdetés" szörnyen felnőttes volt, bocs', de én se tudom meghazudtolni önmagam és mivel korábban felkérést kaptunk keringőre (ld. feedbacket vársz a bejegyzéseidre) gondoltam megkockáztatok egy ilyen okoskodó irományt :))).

pusz: Erika

Védő beszéd Balázsért

Ma felébredvén a szokásos körömet róttam a neten. És Balázs blogjánál, mint mindig most is olvasgattam a kommenteket (is), melyben többen megemlítik a képekkel való zsarolást, mint nem szép dolgot. Bár ő bizonyára nem igényli én mégis szólnék pár szót a védelmében.
Hasonló cipőben járó bloggolóként, engem is esz a fene, hogy vajon kinek, kiknek pötyögök itt, kik olvasnak, miért, és tetszik-e nekik, amit írok. (ember hiúság a neved). És ezt igyekszem is mindenféle furfanggal meg tudni: szavazások, vélemény kérések stb. De az olvasó nem adja ám könnyen magát rejtőzködik, amíg csak bír :))). Azt hiszem a különbség ezen a területen csupán az életkorunkból adódó tapsztalatban van. Gyanítom, ha ennyi idős lennék, mint Balázs és lenne egy ilyen ütős adu, mint a guatemalai képek a kezemben... hát tuti nem hagynám ki a ziccert. Ne haragudjatok rá ezért, és adjátok át ezt az üzenetet azoknak is, akik csak őt olvassák :))).
Bááár ha meggondoljuk, hogy korábban azt írtam, hogy nem szégyen az ifjúságtól tanulni, és a tegnapi bejegyzést aduként fogjuk fel, akkor most lehet, hogy azt kéne csinálnom: aki ír egy kommentet, annak megsúgom az elmúlt napok történéseit...:))))

A felhívás nem komoly csak a játék a gondolatokkal, a mesére még várni kell... mert sajnos ma már nem vagyok oly' heves, és meggondolatlan, mint korábban.

Egy "őszinte" vallomás

Elismerem, a tegnapi házi feladat bemásolása, egy övön aluli kísérlet volt pontszerzésre. Éjszaka eszembe jutott ez és volt egy pár kellemetlen percem emiatt. Visszaéltem a türelmetekkel, ha jelzitek, hogy tüntessem el, leveszem az irományt. DE!!! Most még egy ennél is nagyobb és csúnyább merényletet készülök meglépni ellenetek. Mesélek is meg nem is.
Elmesélem, hogy eléggé szorult helyzetben vagyok, mert errefelé is történtek dolgok és arrafelé is történtek dolgok, amit szívem szerint (és a magamnak felállított blog szabályok szerint) megosztanék veletek, de akkor egyrészt nagy meglepetéseket rontanék el vele, másrészt megszegném az ígéretemet. Így abszolút gusztustalan marketing fogásként megígérem nektek, hogy mesélni fogok nektek mindenről, ami a napokban történt itthon és Amerikában egyaránt (egymástól függetlenül), az érzésekről és mindenről tudomást szereztek de sajnos MOST a türelmeteket kell kérjem.
Igen, abszolút jogosan lehet kővel hajigálni, hogy akkor egyáltalán miért hozom fel a témát. Ennek egyszerű a magyarázata, mert alig bírom tartani a számat :)))). Lehet, hogy előveszem a 40 éves nyuszogómat és amig nem vagyok képes uralkodni magamon, addig neki mondom el naponta többször. Ha megtudjátok bocsájtani ezeket a lépéseket, akkor maradjatok még továbbra is velem, hiszen lesz még itt mit mesélni :)))

Egy kis péntek esti olvasgatni való

Azt olvastam valahol, hogy ha már egyszer bloggoló vagy írjál rendszeresen, ne hanyagold el az olvasóidat. Na jó de mostanában eléggé eseménytelen napokat élünk. Így úgy döntöttem kísérleti nyulak lesztek, és bemásolom nektek az egyetemre írt házi feladatomat. És adjatok hálát az égnek, hogy nem a Nádas referátumomról írok, mert attól tuti befonnátok a hajatokat. Szóval nyomtatott sajtó szakirányra arról kellett írni, hogy: "Férfiak a konyhában". Belőlem ez tudott kiszakadni.

A férfi készítette tojás rántotta.

Kétféle férfi létezik, aki képes, és aki nem. Mármint a konyhában boldogulni. A férfi populáció egy részét nem riasztja a konyha nevű veszélyes üzem, ők a konyhakompatibilis pasik, másrészüket nevezzük konyhaszerencsétleneknek. Egy olyan egyszerű folyamat, mint a tojásrántotta elkészítése alkalmas arra, hogy a két csoport tagjainak figyelemre méltó hasonlóságait illetve különbségeit megállapítsuk.

A konyhakompatibilis férfi biztos léptekkel közelíti meg az alapanyagok lelőhelyét a hűtőszekrényt. Nem jön zavarba a tojás látványától, felismeri azt, és tudatában van annak, hogy belőle milyen étel készíthető. Némely kiemelkedően intelligens egyed tisztában van azzal, hogy belőle nem csak tojásrántotta, hanem egyéb ételkülönlegesség is elkészíthető. A konyhakompatibilis férfi némi feminin vonást mutatva már a munkafolyamat elején kötényt ölt, védve ruháját az esetleges szennyeződésektől.

Ezzel szemben a konyhaszerencsétlen pasit már az is zavarba hozza, hogy hol találja a tojást. Némelyek korábbi, általános iskolai tanulmányaikat felidézve tyúk után kutatnak, némelyek viszont felfedezve, hogy a hűtőben lévő furcsa formájú papírdoboz a tojást rejti, csodálkozásuknak adnak hangot, mely szerint ezt sose gondolták volna.

Abban mindkét csoport tagjai megegyeznek, hogy a hűtőt kiapadhatatlan energiaforrásnak tekintik. Arra a kérdésre azonban, hogy az utántöltése hogy működik, nem ismerik a választ. Igaz, azt gyanúsnak ítélik, hogy a család bankszámlájának megcsappanásával egy időben szokott ez az esemény bekövetkezni. Ugyanakkor mindkét csoport kívánatosnak tartja a hűtő sör állományának állandószinten tartását. Ez alól talán a meccsek közvetítési ideje kivétel, amikor a hűtőben tárolt sör mennyisége növelésre szorul.

A konyhakompatibilisek bravúrosan- némelyek egy kézzel – törik fel a tojásokat az előre kikészített edényekbe, majd határozott, férfias mozdulatokkal a megfelelően kiválasztott eszközökkel habos állagúra keverik azt. Ízesítéskor többen szakítanak a hagyományokkal, a fűszereket bátran, kreatívan használják.

A konyhaszerencsétlen pasi a korábban földre esett és ott ripityáratört tojásmasszát kerülgetve, a kezei közül csöpögő, nyúlós tojáslével igyekszik bármilyen edény közelébe kerülni. Általában valaki megszánja és a keze ügyébe helyez egy megfelelő tálat. Gyakorlatlanságában a késtől kezdve a kanálon át minden eszközt bevet, hogy a tojást olyan állapotba hozza, ahogy azt néhanapján a feleségénél látta. Hosszasan hezitál, hogy a sok tégely közül vajon melyik rejti a sót, majd egy hírtelen ötlettől vezérelve az egyvelegbe borítja az asztali sótartó tartalmát.

Mindkét csoport tagjait általánosan jellemzi, hogy tevékenységüket kioktató, magyarázó mondatokkal kísérik. A legsűrűbben elhangzó mondatok mind a konyhakompatibilis, mind a konyhaszerencsétlen férfi szájából a következők:

Látod anyukám ilyen egyszerű ez, nem kell ebből akkora ügyet csinálni.

Ezt minden hülye el tudja készíteni.

Nem értem mi ebben annyira bonyolult?

A tojások megsütése egyik csapatba tartozónak sem okoz gondot. A különbség abban mutatkozik meg, hogy a konyhakompatibilis férfiak által készre sütött tojások ehetőek és kellemes látványt nyújtanak, míg a konyhazserencsétleneké az esetek többségében szénné ég vagy úgy néz ki, mintha egy falka vaddisznó taposta volna meg.

A kétféle férfitípust a konyha főzés utáni állapotát tekintve abszolút hasonlóság jellemzi. A szennyes edényekhez való viszonyuk a legjobb akarattal sem nevezhető bensőségesnek. Olyannyira nem, hogy ezen a területen nincs is alapja a megkülönböztetésnek. Itt már csak férfiak vannak a konyhában, akiknek belső génjeik azt a vészjelet közvetítik, hogy a szennyes edényhez ne nyúlj, mert életveszélyes lehet. A háború dúlta országok néznek úgy ki, mint a konyhapult egy férfi főzőtámadása után.

Ha ragaszkodunk tézisünkhöz, mely szerint kétféle férfi létezik, aki képes és aki nem, újra kell deffiniálnunk fentebb kialakított fogalmainkat. Az a férfi, aki „képes”, az felméri, hogy a mosatlan edényt valakinek el kell tüntetni, a „nem képes” férfi, képtelen ennek megértésére és meggyőződése, hogy a mosatlan majdcsak eltűnik valahogy az évezredek folyamán.

A nők számára pedig innentől kezdve egyre megy, hogy egy férfi konyhakompatibilis vagy konyhaszerencsétlen a vége mindig ugyanaz, a mosogatás a gyengébbik nemre vár. Így hát számunkra a konyhakompatibilitás egyet jelent azzal, hogy szívünk séfkirálya vesz-e nekünk mosogató gépet vagy sem, minden más csak mellékes.