Nagyon rövid

Most tettük le a telót (fejhallgatót Csibével). Megint sikerült majdnem másfél órát beszélnünk. Ha valaki azt gondolná, hogy ez azért van mert már hazahúz a szíve, hát az óriásit téved. Sőőőt. Ha így haladunk akkor az utolsó hetek eseményei miatt még nehezebb lesz otthagyni a sulit. Annyi minden történik, hogy nekem csak virtuálisan bólogatnom kell (ld. szülök 12 pontjának 3. pontja), Csibe meg csak mondja, mondja, meséli az élményeit. Nagyon furcsa lesz 22 nap múlva, hogy egyszercsak itt lesz és mi szinte napra készek vagyunk a vele történtekből. Tuti tudathasadásom lesz, legkésőbb a hazajövetele napján.
Mint bennfentes tudom, hogy ma nem lesz ideje bejegyzést írni Csibének, de érdemes lesz figyelni mert nagyon vicces és érdekes dologról fog szerintem hamarosan beszámolni a blogjában.
Egyébként meg megérkezett a várva várt ruha. Csuri szóhasználatával élve egyelőre még csak "nyomi" képeket készített róla, de azért már azokon is látszik, hogy jól választott.
Ma átveszik a senioroknak járó évkönyvet is. Szóval nagyon, nagyon és még annál is jobban zajlik az élet a The Lawrenceville Schoolban.

Vaddisznó a pácban

Igen, ott úszkált majdnem egy hétig. Sima isteni páclét készített majd ma reggel szépen megtűzdelte a mi vadpocánkat fokhagymával, szalonnyával és délután kettőkor elkezdtük sütni a kemencében a húsit, ami aztán este hatra készen is lett. Valami mennyei kaja kerekedett belőle. Ahogy ígértem fotók is vannak alább. Persze amíg sült a húsi addig sem unatkoztunk, én elvonultam a szaunába kicsit relaxálni, méregteleníteni. A fiúk ugyan ezt csinálták csak a műfűvön, ők fociztak ugyanis. Ők is izzadtak, én is, csak nekem kényelmesebb volt. Aztán Melinda barátném rám csörgött, Csuri üzeni, hogy menjek fel a skype-ra és onnantól kezdve majnem 2 órát dumáltunk Csibével. A várakozásnak megfelelően jól sikerült ez a nap. Persze nekem inkább tanulnom kellett volna, úgyhogy lesz ennek még böjtje, de megérte. És akkor a képek némi kommenttel.

Ez sűlt ki a vadmalacból


A mi két komoly, felnőtt, tradicionális párunk, akik elmélyülten tanulmányozzák a sült állapotát:



A tetthely és a szakács mesterünk, bár itt mintha inkább egy pékre hajazna:



A desszert, Bár Bendinek nincs szüksége update diétára, azért ő is Norbi fagyit evett:


Amíg én Csibével csevegtem, a fiúk sportoltak is:


És végül Monka barátném, akin ugyan nincs felesleg, ez a doboz mégis beszakadt alatta. A fiúk pedig ahelyett, hogy segítettek volna neki kikászálódni a rekeszből, inkább könnyesre röhögték magukat. Hát így számítson az ember lánya a pasikra :(((

Tapasztalatcsere

Elröpült ez a hét. Hétfőn még úgy éreztem, hogy ezen a héten sok mindenre lesz időm csak dolgozni nem. Ez majdnem így is lett, egy nap szabim bánta a sok tennivalót, de megérte, mert jól éreztem aznap magam, de erről egy kicsit később. Hétfőre és keddre nem is emlékszem. Volt egyáltalán ezen a héten hétfő és kedd?
Hosszasan egyeztettem Tomkával és ő váltig állítja, hogy nem maradtak ki ezek a napok. A héten összesen kétszer sikerült időben beérnem a munkahelyemre, ami nálunk nem jelent késést pusztán csak a teendők miatt később mentem. Hétfőn, (amiről ugye kiderült, hogy mégiscsak volt), azért maradtam itthon, hogy felvegyem a pénzt, amit Tomkának utaltak, majd végigjárva az összes bankot azonmód meg is szabaduljak tőle. Nem kellett sokáig aggódnom, hogy leütnek a nálam lévő pénz miatt az utcán. Kedden aztán egy rendes munkanap volt, amin igazán kitettem magamért, de kellett is, hiszen a következő két hétben csak hébe-hóba leszek megtalálható bent a vizsgák miatt, és mint tudjuk, helyettem senki nem csinálja meg a dolgaimat így előre kellett dolgoznom. Aztán csütörtökön és pénteken képzeljétek busszal közlekedtem. Na jó csütörtökön a Tomka hazahozott minket kocsival, de reggel busszal mentem be. Először is futnom kellett a busz után. Már ez is kiborított kicsinykét. Nem tettem ilyet azt hiszem 30 éve. Még Pesten is lihegtem attól a 10 méter futástól. (Azt hiszem nem ártana egy kis rendszeres mozgást beiktatnom a napirendembe). Aztán meg természetesen bejött a rémálmom, amiért kifejezetten nem kedvelem a távolsági tömegközlekedést. Mégpedig, hogy a buszon olyanokkal is találkozhatsz, akikkel nem igazán szeretnél. Ezért jó a kocsi, oda az ül be, akinek én megengedem. De a volán buszon mégsem mondhatom a sofőrnek, hogy ezt az öreglányt hagyja a megállóban. Hát persze, hogy ott volt a dinka szomszéd banya, nem az Ica néni, őt kedvelem, hanem a sarki nagy fehér ház bolond és nagyothalló lakója. Nem győztem üveges tekintettel magam elé bámulni. Hála az égnek talált magának két palimadarat, akikkel hosszas csevegésbe merülhetett a szemüvegkeret árakról. Ez volt az én nagy volánbuszos élményem... ja nem, még azt is elmesélem, hogy úgy lefejeltem az előttem lévő üveget, mint a nagyok. Az egyik ajtó melletti ülés ablak felőli részén ültem. Ott van egy elválasztó korlát. Régen tök jól fel lehetett rakni a lábadat oda, de ez az új design.... na mindegy a lábamat sem tudtam felrakni, majd valamiért előre akartam hajolni és akkor történt az incidens. Régen az a hülye üveg sem volt ott. Csak remélni tudom, hogy nem sokan látták, ahogy az orrom nyoma ott maradt az üvegen. Most így belegondolva, ahhoz képest, hogy miket adtam elő a buszon, nem sok alapom volt Tomkát kifigurázni, amikor körbejárta a fél világot gyalog, mert nem akart az automatából jegyet venni.
És amiért hozzáláttam az íráshoz az az, hogy a héten találkoztam Kativa, Zsófi az egyik idei ASSIST ösztöndíj nyertes anyukájával. Az IKEA-ba találkoztunk (szeretem az éttermét, meg az IKEA-t is). Kicsit kellemetlenül érzetem magam, hogy én nem emlékeztem tavalyról rá, pedig Csuri együtt volt bent Zsófival az interjún. Kati rendkívül közvetlen vidám anyuka. És valóban milyen kicsi ez az ország Zsófi, anyukám ezeréves barátnőjének Judit néni, unokájának volt az osztálytársa. Miután ezt így megbeszélgettük, igyekeztem úgy elmondani neki a mi tapasztalatainkat, hogy ne zúdítsam a nyakába az elmúlt majd' 10 hónap átélt eseményeit, élményeit. Hát nem volt könnyű, de igyekeztem. Közben pedig rájöttem, hogy azért ez a tanácsadás nem egy egyszerű feladat. Volt amire alig emlékeztem, és jól meg kellett éleznem az agyamat, hogy eszembe jussanak a részletek. Hála a XXI. század találmányainak, ha valamiről megfeledkeztünk volna, ami ugye szinte biztos, bármikor e-mailen vagy telefonon, skype-on megdumálhatjuk, de szívesen találkozom is újra Katival, mert igazán barátságos és nyitott teremtés.

Most pedig egy olvasós hétvége előtt vagyok, mert ahogy említettem jövő héten vizsgaidőszak 3 vizsgával. És bármennyire rutinos motoros az ember negyedévre, egyszer mégiscsak illik elolvasni a vizsga anyagot. Jaaaa és azért egy vaddisznó sütögetés is belefér majd Simáéknál. Úgyhogy hamarosan láthatjátok a múltkori horror képek folytatását, most már ugyanazt ínycsiklandó formában.

Na kezdődik

Igen, kezdődik az utolsó hónap őrülete. Nagyon igyekeztem nem odafigyelni, de úgy tűnik nem igazán sikerül. Mit nem adtam volna ezért a számláló állásért tavaly augusztus 20-án. És most itt vagyok, az én idióta kettős érzéseimmel. Természetesen örül a lelkem, hogy jön haza az én Csibém, de ahogy akkor éreztem az újdonság izgalmát, ami előttünk állt, úgy érzem most pontosan az utolsó hetek szomorúságát. Nem, ez így nem igaz, mert akármikor beszélek Csibével, mindig nagyon jó kedvű, sehol nincs már az, hogy hallani sem akar a hazajövetel dátumáról. Sőőt azt mondhatnám, hogy irtózatosan dilinkós, nagyokat röhögünk, felszabadult. Lehet, hogy nem fogta fel, hogy már csak 29 nap van hátra? Szóljak neki? ÁÁÁ nem, csak lesz valaki, aki kipaterolja a campusról, ha eljött az indulás ideje.
Ugye mondanom sem kell, mint egy stoppert, amikor elindítanak, úgy kapcsolódott be bennem a visszaszámlálás. Ismét nincs óra, hogy ne járna a fejemben, hogy már csak ennyi és ennyi és itthon van. Minden agykapacitásomra szükségem van, hogy a munkára és a vizsgákra tudjak koncentrálni. Olyan vagyok mint egy post-it gyár, mindent cetlizek, különben elfelejtem, hogy mit akarok vagyis mit kell csináljak. Bent az asztalomon olyan kupleráj van, hogy el se tudjátok képzelni. Az energiám nagyrésze arra megy el, hogy úgy tegyek, mintha ott lennék. Néha azon kapom magam, hogy bámulok kifelé az ablakon és ábrándozom a reptéri viszontlátásról. Milyen furcsa lesz, mennyi mindet megbeszéltünk, hiszen sokszor naponta többször is bejelentkezett skypon 5-5 percekre és mégis mennyi mesélnivalója lesz. Belegondoltatok? Karácsonykor láttam utoljára "élőben" web kamerán keresztül Csibémet. Nagyon furcsa lesz nem a monitornak beszélni. :))).
Mit gondoltok azt nem lehetne, hogy én most bebújok az ágyikómba és majd csak aznap kelek fel, amikor menni kell érte a reptérre... számomra most ez az egytelen elfogadható alternatíva.

Szülők 12 pontja

Mostanában kicsit sűrűbben beszélünk Csibével. Igaz nem túl hosszan 5-10 percekre "felugrik" a netre, csacsogunk, röhögcsélünk egy keveset oszt száguld tovább. Tegnap elég vicces volt. Felhív majd minden köszönés nélkül:

" Ezt hallgasd meg!! Hallod? Hallod? Borzalom, halálra idegesít!!"

Mint kiderült a szakadó esőt kellett volna hallanom, na jó tényleg lehetett hallani, hogy ömlik a víz az ablaka előtt. De előttetek van a kép? Én itthon ülök a tetőtérben a gép előtt, fejemen a fejhallgató erősen koncentrálok, hogy halljam, amit hallanom kell. Ez alatt Csibém mintegy 10 ezer km-rel odébb kezében a laptoppal áll az ablaka előtt, mint a Szabadságszobor és igyekszik a legjobb szögbe fordítani, hogy én halljak mindent. Ennél már csak az lett volna viccesebb ha van web kamerája és én nézegettem volna kifelé az ő ablakán innen Leányfaluról a tetőtérbeli kuckómból. A technika csodája... Egyébként elmesélte, hogy ilyen esős napokon, amikor már végképp nem tud aludni a zubogó víztől, kicuccol a Tv szobába és ott alszik. Mindig mondtam, feltalálja magát.
A másik "esemény": képek kerültek fel a blogjába a szobájáról. Jóóóó alaposan megnéztem ám mindent. Kinagyítottam minden részletét.... Érdekes látni a kütyüit és az ottani életének egy darabját. Kár hogy nem előbb mutatta meg, úgy még jobban eltudtam volna képzelni őt, hogy hol él, mozog, lakik. Tudom most kiröhög (azért tudom, mert tegnap is megtette), de olyan szívfacsaró látvány látni az ágya fölött a családi fotókról készült montázst és az idézetet, amit becsempésztem a bőröndjébe... vagyis nem (mielőtt még kikel magából) az a szülinapi idézete volt. Valahogy nekem abban a képben van benne a családjától való távolság. De ez őt nem így érinti és meglennék lepve, ha erre nem kommentelne be valami dinkaságot.
Különben meg kicsit ubiszezon van. Vagyis természetesen rendkívül sűrű napoknak heteknek nézek elébe, ugyanakkor mégsem nyaggathatlak benneteket állandóan, a tételt írok, tanulok, tételt írok, tanulok bejegyzésekkel.
Gondoltam hát egy nagyot és némi retró utánérzettel összeállítottam a szülők 12 pontját az elmúlt majd' 10 hónap tapasztalata alapján. Nos nézzük hát mire jutottam:

1.
A JÓ SZÜLŐ nem zaklatja önállóságra vágyó gyermekét.
2.
A JÓ SZÜLŐ megvárja, amíg felhívja őt az utód.
3.
A JÓ SZÜLŐ végighallgatja (lehetőleg közbeszólás nélkül) csemetéje beszámolóját.
4.
A JÓ SZÜLŐ gyermekével örül.
5.
A JÓ SZÜLŐ gyermekével bánkódik.
6.
A JÓ SZÜLŐ gyermekével, ha az igényli együttérzően sajnálkozik.
7.
A JÓ SZÜLŐ nem ad tanácsot. (nem fárasztja magát ilyesmivel, ugyanis az csemetéje szerint úgyis hülyeség, te mint szülő nem értesz hozzá, nem értheted és egyáltalán...)
8.
A JÓ SZÜLŐ ha nem kérdezik nem beszél, csak helyesel.
9.
A JÓ SZÜLŐ nem fárasztja gyermekét saját történeteivel. Az úgyis unalmas, és kevésbé fontos, mint a gyermekével történtek.
10.
A JÓ SZÜLŐ nem gondolkodik, különösen nem gyermekéről és annak jövőjéről.
11.
A JÓ SZÜLŐ ha mégis tanácsot kérnek tőle, azt mondja, amit gyermeke hallani szeretne (ellenkező esetben a 7.pont magyarázata lép életbe)
12.
A JÓ SZÜLŐ nem kérdez, mert ha mégis, az kíváncsiskodásnak, számonkérésnek, ellenőrzésnek minősül, ezek pedig főbenjáró bűnnek.

A JÓ SZÜLŐ tehát olyan, mint egy üvegtéglából készült fal. Láthatatlan, de ha kell stabil támaszt, menedéket, oltalmat nyújt a nagyvilág forgatagában gyermekének.
Mivel azonban nem voltam kiváló úttörő sem, mert nem tartottam be a 12 pontot, úgy most sem tartom be ezeket a pontokat, bizony kilengek néha. Alkalomadtán kérdezek, kíváncsiskodok és biza kéretlen tanácsokat is osztogatok, de eddig még nem mondtak fel nekem.... hátha talán van azért amit jól is csinálok :)))).

ANYÁK NAPJA

" Anyák napján téged virággal köszöntlek s csak annyit mondok anyukám SZERETLEK"
Ez volt az első vers, amit anyukámnak anyák napjára elszavaltam, azóta már a gyerekeim is elmondták néha. Ez már a családi legendárium része lett.
Nekem nagyon aranyos anyukám van (az apukám is az, de sajnos apák napja hivatalosan nincs :( ). Már nyugdíjas, és amióta nyugdíjas nekem és a kollégáimnak nagyon nehéz fogyókúráznunk, mert annyi minden finomságot süt nekünk. Amikor kisebb voltam, helyesebben fiatalabb, hála az égnek nem sütött ennyit, így is szépen kikerekedtem, de akkor tuti nem találtam volna magamnak párt.
Ja és állandóan jön megy, mert nem bír otthon megmaradni. És én szeretnék olyan klasszul kinézni mint az anyukám.
Ő az én anyukám az 50 szál sárga rózsával (kedvenc virága), amit tőlünk kapott nyugdíjba vonulása alkalmából. Képzeljétek ennyi évet dolgozott (még belegondolni is szörnyű)

Ő pedig az apucikám, és mindig ilyen szelíden néz. Na jó, amikor 14 évesen elcsentem orgona lopáshoz otthonról a vadászkését, akkor nem így nézett, de azt már el is felejtettem :))).

Nem szaporítom a szót, a lényeg, hogy ebben is nagyon szerencsés vagyok, aranyos, megértő és nagyon segítőkész szüleim vannak, akik szegények minden hülyeségemet végig asszisztálják. És mivel tegnap csak egy tört részét tudtam elvinni ennek a virágnak, gondoltam elküldöm, így a világhálón keresztül, még egyszer megköszöntve anyukámat, anyák napja alkalmából.
Édes anyukám isten éltessen sokáig még egyszer, köszönök, mindent, amit tettél (neked is apuci :) ), és amit még tenni fogsz értem, értünk.

Képek és rövidek

Ahogy azt a rövid hírekben jeleztem nem a terveimnek megfelelően alakult a mai napom. Nemsokára viszem Tomkát meccsre Pilisvörösvárra (addig a TV-ben hallgatom a Karakószörcsög- Kiskunbürgüzd századosztály meccsének a hangjait). Mivel az idő egy gyors blog bejegyzésre elég, így emellett a hasznos tevékenység mellett döntöttem.
Reggel - szombathoz képest - korán keltünk, mert Bendit be kellett vinni a Nyugatiba, ugyanis osztálykircsire (ahogy ők mondják) mentek. Eredetileg 3 naposra volt meghirdetve, de a Bendinél lévő táska méretéből ítélve lehet, hogy a hónap végéig nem látjuk. Azt hiszem elkezdődött a "jól nézzek ki" korszak és ez ugyebár kb. tripla mennyiségű ruhát igényel. Remélem, ha Csibe hazajön megmutatja neki, hogy kell úgy vásárolni, hogy kevés ruhából jól tudjon öltözni, ez ugyanis neki nagyon megy.
Képzeljétek tegnap Ürömön május 1 kupa volt. 10 induló csapat közül Bendiéké volt az egyedüli, hogy úgy mondjam gyerek csapat. És másodikok lettek. Nagyon büszke voltam rá. És amikor jött át hozzám a pályán az apukájával... húú ha láttátok volna... olyan klassz csávó volt (persze az apukája is, ne felejtsük el ezt se megemlíteni). Már most irigylem a leendő csaját.
Íme egy két kép ízelítőként az éééén sportos kicsi fiamról:
Gondoltam felteszek egy pár képet a tegnapi és a mai napról. Nincs közöttük összefüggés, csak már olyan rég voltak képek a blogban. Persze, ha meglátjátok lehet, hogy azt mondjátok, hogy ez inkább kimaradhatott volna. Alapvetően én is egyetértek, de Tomka ragaszkodott hozzá, hogy az őőőő kicsi lányának elküldjük megnyugtatás végett, hogy már beszereztük a nyersanyagot a welcome dinnerhez. Mivel azonban a képek sokkolóak, időben szólok majd, hogy a gyengébb idegzetűek, vagy a vegák, hol hagyják abba az olvasást.
A következő két kép Maxikánkról készült, nem igazán volt rá hosszútávú hatással a múltkori telefonos parancsolgatás.
Tegnap, amikor szintén nem volt itthon az "apukája" erre menetem be a nappaliba:

Majd amikor szóltam neki, hogy kegyeskedne ugyan lefáradni a kanapéról ennyit értem el nála:

Hát ez van, nálunk nincs fegyelem. Igaz ez néha kaotikus állapotokat eredményez, néha kényelmetlen, de az esetek többségében vidám és vicces.

És akkor MOST HAGYJÁK ABBA A GYENGÉBB IDEGZETŰEK AZ OLVASÁST!!!
Csibikém! Édesapád ragaszkodott hozzá, hogy feltegyem a következő képeket. Azzal a kommenttel, hogy a nyersanyag már meg van az ebédhez, amit akkor főzünk, ha majd hazajössz. Apukád ma rendkívül boldog volt, amikor hozzájutott ezekhez a dolgokhoz, rendkívüli izgatottság vett rajta erőt, amit majd csak a meccs enyhíthet.
Ebből mindből neked sütünk Csibém :)))))

És képzeljétek EZT nekem kell elpakolni a hűtőbe, de remélem az elkészítésben már Sima barátunk segédkezik majd. Vagyis inkább majd én segítek neki.Úgy jobb lesz :))).
Egy vad malac mosoly:

Bezsúfolva a hűtőbe: (hihetetlen miket vagyunk képesek megenni :((( )

Azt kérdezi apukád, hogy akkor rendben lesz egy ilyen ebéd érkezés után????

Megígérem, hogy az elkészült kajáról is felteszek fotókat, hogy kiengeszteljek mindenkit.

Most pedig mennem kell, mert kitör a parasztgyalázat, ha nem indulunk el időben. Mindenkinek további szép napot kívánok. Holnap az Anyukánk napja lesz. Én már megköszöntöttem az enyémet a szokásos orgona csokorral (Csibe nem sikerült olyan szépre, mint a tied szokott lenni). Ti se felejtsétek el felköszönteni az anyukátokat!!!