Egyszer véget ér....

Igen, ezt az eseményt sem hagyhatom szó nélkül. Két okból sem egyrészt mert évek múlva szeretném visszaolvasni, hogy ami történt, az a mai napon történt, Másrészt mert valamennyire érintve vagyok az ügyben. A két piacvezető rádió megszűnéséről van szó.
Én Danubius hallgató vagyok... vagyis pár óra múlva már csak voltam. A Slágert egyrészt azért nem hallgatom, mert Bocskorék stílusa nem igazán jön be nekem. Másrészt ugyan szeretem azokat a számokat, amiket játszanak, hiszen azokon nőttem, fel, andalogtam az első szerelemmel kézenfogva stb.stb. , ma már azonban csak elpunnyadok ezektől a nosztalgiázásra késztető számoktól.
Szóval Danubius hallgatóként mondom a véleményem, de a mondandóm szempontjából ez lényegtelen. Igazság szerint már nagyon régen nem hallgattam egész nap a rádiót, ma azonban megtettem. Ez egy médiatörténeti pillanat és nem szeretnék róla lemaradni. Eddig nem is bántam meg. Fantasztikus a műsor. Eddig az volt előtérben, hogy egy abszolút profi csapat működtet egy rádiót. Egymásnak adták át a stúdiót és zajlottak a hétköznapok. Ma pedig megláthattuk, hogy milyen csapat van (volt) ennél a 23 éve sugárzó rádiónál. A műsorvezetők elmondták, hogy ők hogyan kerültek a rádióhoz, nekik mit jelentett. Bementek egymáshoz a stúdióba. Ettől néha eléggé fieszta hangulat uralkodott az éterben, de végülis számtalan humoros, szórakoztató és talán még sokkal több megható pillanatban lehetett annak része, aki ma hallgatta és éjfélig hallgatja a Danubiust.
Ezzel kapcsolatban pedig az a gondolatom támadt, hogy ismét eltűnik vagy elvettek valami olyat az emberektől, ami biztonságérzetet nyújthatott. Igen, ezt pontosan így gondolom. Mert mire panaszkodik mindenki? Arra, hogy minden változik körülötte és alig van biztos pont, amelyről tudhatja, hogy most is ott van, holnap is ott lesz és öt év múlva is ott lesz. Ez a két rádió ilyen volt. Most nem lesz, megint újat kell megszokni, reggel hatkor álmosan, nyűgösen hiába nyomkodják majd sokan a távirányító gombját, a jól megszokott adót és benne a műsort keresve. Persze nem tragédia, forog a föld tovább és a műsorkészítők se halnak majd éhen, de megint kevesebbek és nem többek lettünk. Hát ezek vagyunk mi... kár értünk, kár értük.

Mire adunk ki pénzt?

Bent a cégnél én vagyok a "pályázatfigyelő". Ez egy rendkívül felelősségteljes és bonyolult feladat. Minden reggel, amikor felmegyek az internetre az első ablak a közbeszerzési értesítő (vagy hogy hívják, még a nevét sem néztem meg annyira utálom) és ott végig kell kattintgatnom a részvételi felhívásokat. Ma egy gyöngyszemre akadtam. Sose fogjátok elhinni mi mindenre adunk ki pénzt és mi mindenre lehet pályázni. Íme a pályázati felhívás címe:

Az államigazgatás egyes központi és területi szerveinél foglalkoztatott köztisztviselők munkahelyi elkötelezettségmérésének lebonyolítása, a mérési eredmények és a fejlesztési irányvonalak és javaslatok elemző tanulmányban történő összegzése

Elhihetitek tudnám kommentálni, jó hosszasan, de ekkora hülyeségre egyetlen szót se vagyok hajlandó tovább fordítani, viszont feltétlenül megszerettem volna osztani veletek a felemelő élményt.

4 hónap

Először is mindenkinek köszönöm az együttérző kommenteket. Jó volt olvasni, hogy nem csak velem fordult elő ilyesmi, ettől még a történet a benne rejlő humoron felül sokkoló volt. De spongyát rá most már csak attól kapok frászt mi lesz a következő húzásom(sunk).
Viszont ma hónapfordulót ülök. Ma van 4 hónapja, hogy Ceci barátnőm küldött egy FarmVille szomszéd meghívót és én elfogadtam. Ma már ott tartok, hogy ki kell tűzzem a dátumot, amikor abba hagyom, mert súlyosbodott az állapotom. Tegnap már arra vetemedtem, hogy papíron tervezgettem a leendő kertemet. De olyan nehéz lemondani róla. A FV működtetői mindig kitalálnak valami tök jót. Most is lehet tyúkólat venni, amibe 20 tikot tudsz bepakolni. Persze ez még nem kunszt, de az már igen (amin halálra röhögtem magam), hogy a csikkenek ülnek szépen sorban, majd megrázzák a feneküket és a következő pillanatban kigurul a tojás az ólból, le egy lejtős pallón és hopp beleugrik az odakészített kosárba. Hát az agyam eldobtam. Már alig várom, hogy mit találnak ki karácsonyra.
Na jó ennyit az én hobbimról. A nagy történések közepette nem is meséltem el nektek, hogy Csibe emeltszíntű angol érettségin volt a héten. Nem tagadom tudtam aludni a vizsgát megelőző éjszakán, nem forgolódtam álmatlanul az aggodalomtól, hogy mi lesz másnap. Csibe hozta is a formáját, eredmény ugyan még nincs, de hamarosan az is lesz. Amit eddig tudunk az az írásbeli eredménye, ami 97 %-s lett. Azt azért még elmesélem, hogy mi volt a témája , ami mellett vagy ellen érvelnie kellett:

" A nukleáris energia hasznosabb a tradicionális energiaforrásoknál"

.... no komment. Elbeszélgetnék azzal a hígagyúval, aki 18 éves korában erről beszélgetett angolul. Van még, aki csodálkozik, hogy a nyelvoktatás olyan sikeres kis hazánkban, mint amennyire ismeretes?.... Nem húzom fel magam, ezt pusztán csak elmeséltem.
Úgy érzem magam, mintha egy KV-zóban ülnénk és én levegő vétel nélkül mesélnék nektek, annyi mindent nem meséltem el mostanában. Itt van mindjárt Csibe meghívása Hálaadásra Beccaékhoz. Nyilván kitaláltátok, hogy nálunk ez sem megy simán. Helyzet következő, keddhez egy hétre mennie kéne, de Csibémnek, még nincs új útlevele, amivel vízum nélkül lehet beutazni USA-ba. Persze már sűrgösségivel beadtuk, de ez plusz 7 500,- Ft-ba került. Ha egészen, és teljesen őszinte akarok lenni, még azt se tudom, hogy van-e repülőjegye? Mert Beccaék állítják, hogy kell hozzá útlevél, én állítom, hogy nem. De még ez sem minden. Csibém szerint elég az útlevelet elintézni, szerinte semmi egyéb nem kell hozzá. Nekem azért az agyam egy rejtett zugában úgy rémlett, mintha kellene valamit elektronikusan kitölteni. Gondoltam felhívom erre Csibe figyelmét. Persze egy egészen enyhécskét le lettem hurrogva. Előttem állt a döntés: szívassuk a csemetét vagy sem.
1. verzió, ha szívatom: hagyom, hogy elinduljon, és a repülőre sem engedik fel a ESTA engedély nélkül
2. nem szívatom, mert akkor azt is megszívatom, aki kifizeti a közel 200 000,- Ft-s repülőjegyet neki: ez esetben én nézek utána az engedélynek.
Gondolom nem kétséges, hogy melyiket választottam. A lényeg, ESTA engedélyt legalább 72 órával az indulás előtt meg kell kérni. Ez a dátum most csütörtök. ESTA engedélyhez kell az útlevélszám, útlevél még nincs. Úgyhogy tényleg kész csoda lesz, ha ez a kirándulás összejön. Majd beszámolok az eredményről.
Kész vagyok elismerni, hogy a körülöttünk zajló események jó része több odafigyeléssel, és precizitással, meg alapossággal meg mit tudom én még mi minden unalmas dologgal elkerülhetőek lennének. Ez esetben azonban egy csomó izgis napból kimaradnánk, nem beszélve arról, hogy akkor miről szólna ez a blog.

Szakítópróba

Igen, úgy érzem ez a bejegyzés lesz kedves blog olvasó kapcsolatunk szakítópróbája. Én bizonyíthatom, hogy szinte a hülyeségig őszinte vagyok hozzátok, ti pedig tanúbizonyságot tehettek róla, hogy elhiszitek bármit is írok le, mert ami ma történt velünk az azt hiszem nem mindennap és nem minden családban történik meg. Sőt, gyanítom, hogy a legtöbb családban sose fordulhat elő. Viszont a reklámokban igen :)
Ma reggel annak ellenére, hogy hétfő van viszonylag zökkenőmentesen sikerült a reggeli készülődés. 3/4 7-re terveztem az indulást és nagyjából el is készültünk addigra. Amíg Bendi még bent molyolt, Csibe és én kimentünk a kocsihoz, Csibe kinyitotta a kaput én kiálltam, Csibe bevágódott mellém, és vártuk, hogy Bendi becsukja a kaput (szigorúan ő, nehogy má' egyik vagy másik gyerek többet dolgozzon). Bendi jött is, becsukta a kaput, behajította a táskáját és becsukta a kocsiajtót.
Ránéztem az órára: 6 óra 51 perc. Szuper ez még belefér gondoltam, milyen ügyesek voltunk, majd irány a suli. Első balkanyar az utcában és valamiért oldalra néztem, és valami nem stimmelt, és hátra fordultam és
BENDEGÚZ NEM VOLT AZ AUTÓBAN !!!!! OTTHON HAGYTUK A KAPU ELŐTT!!!
- Csibe hol a Bendi?- kiáltottam
Csibe megfordult... és készek voltunk. Abban a pillanatban szólalt meg a telefonom, Bendi volt... Anyaaaaa itthon hagytatok!!!!
Bevallom nem tudtam visszatolatni és nem tudom azt sem, hogy jutottunk be Szentendrére mert sírva, vinnyogva röhögtünk a kocsiban.
Előtettek van a fejünk? Nem ragozom, nem is lehet, egyszerűen csak képzeljétek magatok elé a szituációt, ahogy a kormányt csapkodva, röhögve megyünk vissza Bendiért, aki a kapuban áll.
És azt se felejtsétek el magatok elé képzelni, amikor Bendi észrevette, hogy mi lazán otthagytuk.
Akkor most pörgessük vissza a filmet és nézzük meg újra hogy történt az eset:
...Csibe és én kimengyünk a kocsihoz, Csibe kinyitja a kaput én kiállok, Csibe bevágódik mellém, és várunk, hogy Bendi becsukja a kaput (szigorúan ő, nehogy má' egyik vagy másik gyerek többet dolgozzon). Bendi jön is, becsukja a kaput, behajítja a táskáját és becsukja a kocsiajtót. KÍVÜLRŐL!!! Majd megfordul, hogy visszamenjen az edző cipőjéért.
Ezalatt én konstatálom, hogy a kocsiajtó becsukódott, akkor irány a suli.... és innen már tudjátok mi történt: EGYSZERŰEN OTTHON FELEJTETTEM A GYEREKEMET!!!
Kérem szépen ezek vagyunk mi, az Antal család és ez vagyok benne én, Erika. Ne hívjatok bébiszittelni, megbízhatatlan vagyok. :))))

Nem adok címet

Nem véletlenül ez a cím. Na jó nem vágok a dolgok elébe. Amiről leginkább beszeretnék számolni az a szakdoga szeminárium. Jobb volt, mint amire számítottam. Azt hittem majd ott ülünk húszan egy teremben és hallgatjuk a jó tanácsokat. Bár én alapvetően egy elég szociális emberke vagyok, de azért 20 ember szakdogájának minden siráma, fájdalma annyira nem érdekel. Az igazság az hogy leginkább a saját szakdogám érdekel :))). Szóval nem ez a tömegtanácsadás volt, hanem egyenként mentünk be és így tényleg mindent meglehetett beszélni a tanárral. Az én dogámmal kapcsolatban pont azokat a dolgokat kifogásolta, amelyekben én is bizonytalan voltam. Na jó a bevezetésnél nem, arra azt hittem, milyen szellemes, igen az is volt, pont ez volt a baj. El kell ismernem, hogy igaza volt a tanárnak. Tehát a lényeg, semmit nem vágott ki belőle. Két helyen kell átfogalmaznom (ez talán menni fog :)) ) és olyan kiegészítéseket javasolt, amiket elég könnyű lesz megoldani. Tehát a 16 oldal marad. Lassan már azért aggódom, hogy nem lesz-e túl sok. Most, hogy a magyar szakdogát így sínre tettem, a következő napokban a kommunikációs dogával fogok foglalkozni, abból is valamennyit meg szeretnék írni 20-ra, mert abból akkor lesz konzultációnk. Jaja és a cím, a szakdogában is majd címeket kell adni és én annyira utálok címet adni. Lehet, hogy megkérem írástudó Józsi barátomat, hogy adjon címeket ő a különböző fejezeteknek, igaz, akkor megvan annak a veszélye, hogy mindegyik cím sporttal lesz kapcsolatos :))). De ténnyel ez a címadás kiborít... nem szeretem.
Ma a nap jó részében vaddisznóval küzdöttem. Mielőtt aggódni kezdenétek, hogy a hegyről leköltözött a faluba a vaddisznó állomány, mindenkit megnyugtatok, hogy a konyhában viaskodtam a két szép darab húsival. A megfelelő hangulat eléréséhez betettem egy CD-t. Gyengébb idegzetűek tekerjenek egyet lefelé, mert vallomás jön. Igen Delhusa Dzsoni (nem így írja, tudom) Mediterrán című lemeze volt a társam. HIFI kakaón, magamat is bekapcsoltam, mert azon kevés CD-k egyike, amit elölről hátulról fújok és riszálva, óbégatva rittyentettem egy vaddisznó húsilevest és egy vaddisznó sültet, jól megtűzdelve fokhagymával és füstölt szalonnával. Néha elég vicces volt, ahogy ráztam a konyhában, mivel azonban közel s távol sehol nem volt egyetlen kritikus sem, így ez senkit nem zavart, engem a legkevésbé. Én nagyon élveztem a "fellépésemet".
Délutánra megállapítottam, hogy nem csak remek mozgásom van, de a hangom se kutya és hogy mindezek mellett még főzni is tudok... hát ez a bónusz... Tomka igazán megnyerte a főnyereményt. Most mondja, hogy neki efelől sose volt kétsége... úgy tűnik én se fogtam mellé :))).

Egy túlsúlyos sírámai

Biztos ti is szoktatok kapni mindenféle hülye kör e-maileket. Én némelyiket elolvasom, némelyiket nem, a hangulatomtól függ. Viszont általában úgy csinálják meg ezeket, hogy ha már elolvastad akkor jó eséllyel egy darabig emlékezni is fogsz rá. Most hasznát vettem az egyiknek. Arról szólt, hogy mindig Te döntesz, hogy pl. a napod jó lesz vagy rossz, élvezni fogod vagy nem. Én most döntöttem, hogy szét vessen az ideg vagy ne. Az utóbbi mellett döntöttem és mivel emellett voksoltam, így most nem is mesélem el, hogy mitől ment fel bennem a pumpa. DE!!!! Elmesélem nektek, hogy mire jutottam ma.
Arra, hogy itt a tél, a fogyókúra ideje. Komolyan mondom, nem viccelek. Tarthatatlan ez az állapot. Jönnek a téli reggelek, aminek a jó része azzal telik, hogy magamra rángatom szép sorjában a ruha halmokat. Igaz a háj réteg némileg szigetel, de azért mégis elkél egy kis kiegészítés. Így lehetséges az, hogy bizonyos súlyfelesleg után minden egyes darab felvétele kihívást jelent. Vegyük például a harisnyát. Egyik láb ugye be, na de hogy kerül bele a másik láb? Ott ugrálsz féllábon, majd guzsgolsz, majd mindkét kezedet segítségül hívod, hogy olyan állásba hajlítgasd magad hogy a térdmagasságban leledző másik harisnyaszárba végre belekerüljön a másik lábad. És még jól jársz, ha nem borulsz fel abban a pillanatban, mint egy keljfeljancsi, amikor végre sikerül manőver. Engem már itt szokott verni a víz. Aztán jön a farmer. Nagy nehezen felrángatod a harsinyás lábadra, mert persze tapad, mint ha csirízbe mártották volna, és persze a gombot és a zippzárt nem látod a kilátást elfogó hasadtól, amit azért igyekszel behúzni, mert így hátha könnyebben beleférsz a gatyóba. A bent tartott levegőtől vöröslő fejjel pedig csak vakon próbálkozol begombolni azt a szerkentyűt ott valahol alul. És akkor jön a pulóver kiválasztása. Egyik fől, tükörbe néz, és szembesülve a Dunántúli -középhegységet megszégyenítő hurka halmokkal, máris veszed le. Ha jó napod van a negyedik pulóver már eltakar annyira, amivel úgy ítéled meg, hogy emberek közé mehetsz. És, amikor leizzadva, cékla fejjel végre rajtad van minden réteg, akkor jön csak az igazi kihívás A cipő. Rutinosabb divatosan duzzadtaknak (mint mondjuk én), eszükbe sem jut fűzős cipőt venni. Annak a bekötése ugyanis akár oxigénhiányos állapotba is juttathatja a viselőjét. Így az ügyesebbje tépőzáras cipőt vásárol, a bátrabbja meg zippzáras csizmát. Ha azonban még sem tudtál ellenállni egy gyönyörű bakancsnak, akkor azonnal vegyél egy olyan alkalmatosságot, amire felpakolod a lábad, amíg a cipőfűzőt megkötöd, mert lehajolni ismét, felér egy palack nélküli búvár merüléssel. Mire menetkész állapotba kerülsz fújtatsz, mint Thomas mozdony a mesében, a fejed meg olyan vörös, mint a bakter zászlója.
Ha nem is pontosan ezen, de igen hasonló tortúrán mentem ma reggel keresztül, és végtelenül elkeserített, hogy ez most már pár hónapig így lesz. Ugyanakkor az is eszembe jutott, hogy én ilyenkor tudok a legjobban fogyókúrázni. Tudjátok hogy van az, vannak dolgok, amelyek beleívódnak az emberbe. Ilyen, hogy nem nyúlunk a kályhához mert az forró, nem hadonászunk a késsel mert az meg éles és vág stb. stb. Ezek, amiket már egészen kicsi korunktól sulykoltak belénk. Na így vagyok én az evéssel: SÖTÉTBEN NEM ESZÜNK! Mert akkor már este van és valamire való fogyókúrázó este már nem eszik. Így lehet az, hogy én télen valahogy jobban megállom, hogy ne egyek este. Tehát annak ellenére, hogy síelésnél jól jönne az a súlyfelesleg a gyorsasági versenynél , én mégis megpróbálom visszafogni magam, hátha sikerül csuklóból leadni egy pár dekát és akkor megvehetném azt a tök jó magasszárú bakancsot, amit a múltkor kinéztem magamnak.

Halloween szakdogával

Ma meccsen voltam Szokolyán.... egy darabig megint nem megyek meccsre.

Nagy nehezen túl vagyok a takarítás okozta megrázkódtatáson. Ugye az nem normális, hogy egy egyszerű takarítás miatt olyan izomlázam legyen, hogy megelőzve az álmatlan forgolódást fájdalomcsillapítót kelljen bevennem? Gyalázatos a kondim, nincs mese. Tudom, attól, hogy többször leírom, hogy "gyalázatos a kondim", az még nem indul javulásnak, de egyelőre ennyi telik tőlem az ügy javítása érdekében... és különben is kitudja, hátha felfedezek valami kondi javítót, innen a gép mellől :))).

Tegnap a két gyerkőc Halloweeni partin volt. Nálunk készülődtek. Betörők, nyári mikulások, discó pcsák (bocs' ezt tőlük hallottam), meg még kitudja micsodák rohangáltak a házban le és fel. Eközben én megpróbáltam velős gondolatokkal megtölteni a készülő szakdolgozatomat. Próbáltatok már értelmes gondolatokat kifacsarni magatokból miközben lent a nappaliban fradi meccset közvetít egy félőrült spíker, a hátad mögött meg kamaszok hada rohangál Halloweeni jelmezben? Nos még én sem tudom miket írtam, most fogom csak újra elolvasni.

Gondoltam felteszek egy pár képet róluk, de szerintetek képesek voltak akár csak egyet is számomra elérhetővé tenni? Mindegy ez az ő bajuk így nem örökítem meg őket az örökkévalóságnak. Mégis kicsikartam egyet. A jobboldali a Bendi.

Észrevettétek, hogy mostanában nincs egyetlen épkézláb gondolatom sem? Le vagyok ülve, mint az iszap. Mondtam is Tomkának, amíg autókáztunk a meccsre, hogy zsugorodik a lelkem a hétköznapok szürkeségétől. Azt mondta, hogy ő nem nagyon veszi észre, mire én megnyugtattam, hogy ez azért van mert már olyan kicsi (mármint a lelkem), hogy észre sem lehet venni. Kérdezte, hogy egy steak segítene-e rajtam? Mondtam, hogy nem igazán. És ha Dublinba tálalnák? Na igen az már elindítana a javulás útján azt hiszem.
Tudjátok milyen vagyok? Olyan terv nélküli... vagyis ezt célnélkülinek is nevezhetjük? Jó nem a hosszútávú terveket hiányolom, hanem a rövid távúakat, tudjátok, amit úgy lehet várni, hát ilyenek mostanában nem nagyon vannak :(((.
Ha nem akarom, hogy ellaposodjon ez a blog és csupán a saját sirámaimról szóljon sürgősen ki kell találnom valamit. Most el is vonulok gondolkozni, mielőtt a nyavajgásommal elszívom az energiáitokat :)))