Csuri ezt most Te NE!!!

Szóltam időben, ha tovább olvasod magadra vess!!!

Ha a megszokott fordulattal élnék, azt írhatnám, hogy itt az alagút vége. De ez egyszerűen nem igaz, hiszen szó sincs alagútról. Csak valamiről, amit nem tudok megfogalmazni, valami, aminek lassan itt a vége.
Az történt ugyanis, hogy ma kaptunk egy mailt L'ville-ből. (73. :) ), az utolsó napok eseményeiről, órára lebontva. Olvastam, olvastam: május 27. barbecue a végzősöknek, május 28. a végzősök családjainak fogadása, buszok indulnak NYC kikötőjébe, majd haza, május 29, 30... és itt már folytak a könnyeim (igen, azt hiszem kicsit érzékeny lettem az utóbbi hónapokban :( ), mert valami a végéhez közeledik, valami, ami annyi örömöt szerzett Csibének, nekem és rajtunk keresztül talán másoknak is. Rossz látni, hogy közeledik, amit annyira vártam és érezni, hogy a beteljesüléssel együtt valami elmúlik. Még szerencse, hogy Csibe el van foglalva esszékkel, ruhákkal, prommal és mire észbe kap már ott lesz az iskolaév vége, de így is rossz lesz neki az elválás. Persze túl fogjuk élni és megy tovább az élet, de már soha nem lesz ugyan olyan mint előtte (ami egyébként nem baj), mert ez az év a tanulságaival, élményeivel, könnyeivel és nevetéseivel örökre szép emlék lesz nekünk.

Ági! Azt írtad, hogy irigyelsz mert hamarosan magamhoz ölelhetem Csibét. Igen, ez fantasztikus lesz, de hidd el én is irigy vagyok, hogy minden, mindez még előttetek áll.

Iskola itt, iskola ott.

Melinda barátném biztos jól leszúr majd, hogy ilyen bejegyzést írok, de képtelen vagyok magamban tartani a mérgemet.
Úgy tűnik az sem volt elég, hogy Melindának kidurrogtam magam. Igazi barátnőként viselkedett, végighallgatta a nem túl szalonképes puffogásomat, majd ellátott számomra betarthatatlan tanáccsal. Meg is kérdeztem tőle, hogy tisztában van-e hogy velem beszél, mert ha igen, akkor tudhatja, hogy bár teljesen igaza van a mondandóját tekintve, én még sem vagyok képes azt megfogadni. Azt mondta, hogy ja tényleg, tudja, hogy én vagyok a vonal másik végén, de meg kellett próbálkoznia a lehetetlennel.
iskola itt:
Arról van ugyanis szó, hogy Bendegúz ma hozott egy igazgatói figyelmeztetőt az igazolatlan órái miatt. Bevallom, különösebben nem izgat ez az igazgatói, de az osztályfőnök azon beírása, hogy nem tud csak 3 szülői igazolást elfogadni, majd megszámozta a beírt igazolásaimat és végül javasolta az orvosi igazolás beszerzését... na EZEN úgy kiakadtam, hogy még most se térek magamhoz. Megmondom miért:
1.
Az igazolatlan órák, a nulladik órákról való 5 perces késések miatt voltak. Azokról a nulladik órákról beszélünk, amire hétfőn és kedden berendelik azokat a fiúkat, akik hetente 4x járnak edzésre (ahol este 6-ig 8-ig vannak), és hétvégén sokszor szombaton és vasárnap is meccsre. Ezeken az órákon pedig mit csinálnak? Fociznak. Mikor kezdődik az óra? Hááát az kicsit képlékeny, hol 7-kor hol 1/4 8-kor mikor hogy sikerül a kávét meginnia tanár bácsinak. Ha negyed nyolckor kezdi és mi 7 óra ötre érünk be, mákunk van, olyankor nem kap igazolatlant. Ha 7-kor kezd akkor igen. Kell még tovább magyaráznom miért sül el a fejem? Rendben, tartsuk be a 7 órát, de akkor MINDENKI tartsa be. Csak én olvastam a példamutatásról valamit a szakirodalomban?

2.
A 3 szülői igazolás a másik. Ez nem 3x3 napot jelent, úgy, mint régen, nem, összesen 3 napot. Ergo írd és mondd a 10 hónap alatt 3 nap lehet az, amit az iskola szerint képes vagyok felelősen eldönteni, hogy a gyerekem igazoltan van távol az iskolától. Ha a többi alkalmat igazolom, akkor ezt szóvá teszik vagy el sem fogadják. És tegyük hozzá Bendegúz nem lóg az iskolából, nem úgy, mint egy-két osztálytársa. Ja, hogy azok miatt szívjon az iskola, mert szerintük ezzel a korlátozással le lehet őket szoktatni a lógásról? Fantasztikus stratégia, le a kalappal! Imááádom, hogy partnernek tekintenek. Innentől nem is tartok rá igényt, ugyanis én sem tekintem őket annak.

3.
Az orvosi igazolás kérdése. Most magyarázzam el az osztályfőnöknek, hogy a mi családunk nem rohangál minden tüsszentésnél orvoshoz? Ráadásul, ha elmegyünk lehet, hogy én csak 2 napig marasztaltam volna otthon ,a doki viszont - mivel tudja, hogy a skacok nem szeretnek suliba járni - kiírja 4-5 napra. És ugyebár ha kiírja, akkor melyik az a hülye gyerek, aki elmegy iskolába ha már van igazolása. Aztán ismét jön majd az iskola és közli, hogy jaaa a gyerek annyit hiányzott, hogy osztályozó vizsgát kell tennie.

Áááá nem is bosszantom magam ezen a sok idióta bürokrácián és merev hozzáálláson. Őszintén mondom, hogy nem voltam egy egyszerű diák, de sokkal, sokkal nehezebben viselem manapság az iskola hülyeségeit, mint annak idején, pedig elhihetitek emlékezetes voltam egy-két tanár számára (pro és kontra is :)))) ).

iskola ott:
Egyébként lehet, hogy pont azért vagyok így kiakadva, mert látom a másik oldalt. És higgyétek el NEM A PÉNZEN megfizethető dolgokat hiányolom itt. Szóval ahogy azt a rövid hírekben olvashatjátok már ma 2 e-mailt kaptunk a sertés influenzával kapcsolatban. Az egyik arról szólt, hogy hogyan tájékoztatják a gyerkeket a fokozott higiéniás teendőkről. A másik pedig egy adat bekérő volt, hogy ha bármi gond van kit értesítsenek. Megjegyzem tudják ők, hogy kit, hiszen többek között ezt is bekérték tőlünk az év elején, de gondolom frissíteni szeretnék az adatbázist, hogy napra készek legyenek. A másik, amit meg kell jegyezni, hogy én a szülő, pontosan tudtam (hiszen láthatjátok a tegnapi rövid hírekben írtam is), hogy nem kell aggódnom és felesleges e-mailekkel, telefonokkal zaklatnom az iskolát, mert az iskola tesz valamit és én arról értesítést fogok kapni.
Ja és ne feledjem, tették ezt ugyebár a következő befektetéssel:
- egy valaki bepötyögte a levelet
- majd ugyan ez a valaki, megnyomott egy "küld" gombot és máris 800 szülőnél landolt a levél.

Ezzel szemben itthon?
- egy valaki megírja a levelet ( 2x vagy 3 x egy évben, L'ville-ből megszámoltam, 72 tájékoztató levél jött eddig, tartalmát tekintve az eseményekről való tájékoztatáson keresztül, a követett irányelvekig mindenfélével)
- kinyomtatja egy papírra
- majd sokszorosítja
- majd megint, mert a gyerek elfelejti odaadni vagy elhagyja

Csak nekem tűnik az előbbi költség, idő, és energia befektetés szempontjából hatékonyabbnak?
Szóval szerintem, ha a kedves mélyen tisztelt pedagógusok, inkább a tanítással foglalkoznának, az igazgatók meg azzal, hogy legyen a XXI.században egy informatikai háttér (ismét csendben jegyzem meg informatika szakos gimnáziumban) akkor talán egyikünknek sem lógnának rongyokban az idegei. Itt említeném meg, hogy akad az iskolában olyan tanár is , akit imádok (és a gyerekek is), mert normális és nincs elájulva a saját fontosságától, csupán teszi a dolgát szeretve ezeket a mások által kezelhetetlennek titulált gyerkőcöket.
Ismét elnézést kérek a kirohanásért, én megpróbáltam, tényleg... sajnos nem ment. Őszintén sajnálom és a bejegyzés ellenére is bánt, hogy ma már képtelen vagyok a pedagógusok mögé állni teljes szívvel lélekkel, pedig igyekszem...még egy kicsit... aztán már talán elballag mindkét gyerekem és többet nem kell majd ilyesmivel foglalkoznom.

Jellemző semmiségek.

Most tényleg nincs miről írjak. Jelenleg a legnagyobb várható esemény Csibe ruhájának a megérkezése. Igen, ez nagy esemény lesz, mert ennyi kavarc még ruha körül nem volt ebben a családban. Jut eszembe a pénzt - tudjátok, amit zároltak - jóváírták a számlán a 11 nap leteltével. Akkor aztán megrendelte Csibém egy barátnője kártyájával, akkor meg vissza kellett hívni a céget adategyeztetés végett. Szóval volt (van) izgalom elég ezzel a ruhával. Remélem ha megkapja olyan lesz mintha ráöntötték volna.
Addig amíg nem történik valami izgibb, elmesélem a két legutóbbi apró Antal család szösszenetet. Vasárnap hajnalban a fiúk - kitaláljátok hova ?, igen -foci meccsre mentek. Lévén, hogy nekem itthoni teendőim voltak, hát "nagy duzzogva", reggel tovább aludtam és itthon maradtam. Normális, emberi mércével mért reggel aztán arra ébredtem, hogy Szofi a szokásos helyén az ágy végénél alszik... mit alszik horkol és Maxi ugyan ezt teszi csak a nappaliban. Gondoltam klassz, ismerve őt innen ki nem ebrudalom, amíg a fiúk vissza nem érnek. Majd térültem fordultam és azt vettem észre, hogy Maxikánk úgy gondolta, hogy neki is jár, ami Szofinak így szépen felkucorodott a maga 40 kilójával a kanapéra. Most már két kutya terpeszkedett a kanapén. Ebből az egyik (Szofi), ha szólsz neki lejön, de Maxikánk az nem. Na gondoltam kitolok én veled öreg, szépen tárcsáztam Tomkát, elmondtam mi a helyzet, hogy Maxi a kanapén pöffeszkedik és szólni kéne neki, hogy pattanjon le. Majd azzal a lendülettel a kutya füléhez tartottam a telót, amin keresztül Tomka leparancsolta az ágyról. Hát azt a fejet látnotok kellett volna, azt a meglepett pofát, de ugrott is egyből. Igaz, hogy a kocsiban, ahol Tomka ült hatalmas derültséget keltett telefonos segítség kérésem. Látjátok, Tomkának igaza volt, hogy a Kossuth rádiót hallgattatja a kutyával, így hozzászoktatja a technika vívmányaihoz és lassan akár telefonálni is tud már a mi "kis" Maxikánk.
A másik történet az ebédhez kapcsolódik. Szombaton nem volt időm főzni, ilyenkor mindig jön a Joly Joker a hurka, most is azt ettünk. Bendegúz, ahogy szokta elég malac módon otthagyta a hurka bőrét(?), héját(?). Mire Tomka kiselőadásba kezdett, mondván, hogy azt is meg kell enni, mert az is a disznóból van (naná a bele pfúúj). És, amikor látta, hogy ez (érthető módon) nem igazán hatotta meg Bendit, megnyugtatta, hogy EZ nem OLYAN bél, amire ő gondol. Mert ha nem tudná Bendi vannak a hús disznók, amiket a húsukért tenyésztenek és vannak... és most figyeljetek a BÉLDISZNÓK, akiket a belükért tenyésztenek, hogy legyen mibe tölteni a hurkát. Vannak a 80 m-es béldisznók és a 100 meg 120 méteres béldisznók. Aztán ha Bendi ezt előadja biológia órán Tomka lesz a legjobban megbántva az egyes miatt :)))
Most őszintén csodálkoztok, hogy alig várom már, hogy Csibe haza jöjjön?

Ho-Ho-Ho Horgászat.

Mint ahogy azt tudjátok majd másfél hétig a szabadság ritka édes pillanatait élveztem. Ez alatt az idő alatt voltam itthon, horgászni, egy röpke lánybulin, és suliban. Mindezek ellenére nem állítanám 100%-an, hogy feltöltődtem volna. Ékes bizonyítéka volt ennek , hogy ma az első teljes munkanapomon az egyik kedvenc fordítómat jól lekaptam a tíz körméről. Bár igazam volt, tudom, hogy máskor nem teremtettem volna le ennyire. Csak bízni tudok abban, hogy ez nem a tudatalattim és hogy ez a rejtett idegbaj nem marad rajtam a következő 47 napban.
Na de lássuk mi történt a horgászaton. Az Őrség nagyon szép és igazán kedvünkre való hely. Én még nem voltam ott és mivel most tavasszal zöld dombjai egy kicsit emlékeztetnek Írország lankáira így szívemhez még közelállóbb volt. Tudjátok én mindent Írországhoz mérek, hasonlít vagy nem, ha igen, jöhet és azonnal a szívembe zárom, ha nem, akkor megy a feledhető kategóriába. A cél az volt, hogy a Hársas-tóhoz minél közelebbi szállást találjak. Ez sikerült ha közelebb lakunk, akkor már a tóban állt volna az ágyunk. Igaz, így meg kellett békélnünk a szállás egy kicsit alacsonyabb színvonalával. Sima úgy fogalmazott, hogy ő biza nem élne velünk egy egérlyukban, most hogy már van némi sejtése arról, milyen is lehet az. A tó szép volt, bár a szél miatt egy kicsit huzatos, és a halak nagy biztonságban voltak benne, mert fiaink nem fogtak egy nyápic keszegen kívül - vagy kárász? ááá "K" "K" mindegy, ki tudja eközül a sok uszonyos közül melyik melyik - semmit.
Második este tekéztünk a helyi vendéglátó egységben. Az én teljesítményemet nem szeretném minősíteni, elég legyen annyi, hogy amikor egy-egy elleni verseny volt engem a Dundival (8 éves) szerettek volna egy párba tenni, de nem vállaltam... hóóógyisne még elkalapál a gyerek... micsoda égés lett volna.
Harmadnap a fiúk külön autóval elmentek egy másik tavat keresni, ami kisebb és több hal van benne... végülis ez is egy módja a hatékonyság növelésének. Mi Monkával szép nyugiban összepakoltunk, jól megtárgyaltunk egy csomó mindent, amire az elmúlt hónapok alatt nem volt lehetőségünk. Majd a fiúk után indultunk. Felhívtuk őket, hogy hol vannak, mire mondták Csepregen. Csepregen? Jó, akkor megyünk Csepregre, ami volt vagy jóóóó messzire onnan, ahol mi voltunk. És EZ a LÉNYEG, fel se merült bennünk, hogy valami bibi van. Képesnek tartottuk a férjeinket és fiainkat arra, hogy majd 80 kilométert autóznak egy másik tóért, amikor a "mi"tavunk alig pár száz méterre van a szállástól és mi vakon követtük volna őket.
Persze rövid úton kiderült, hogy kissé félreértettük a helység nevét ugyanis nem Csepregen, hanem Csesztregen voltak. Mi azért ittunk egy jó kis kávét Monkával mielőtt csatlakoztunk a rendkívül izgalmas társasághoz.
Tomka persze teljes izgalomban volt, mert egy nagyon tuti focipálya mellett volt a horgásztó. Azt meg se merem említeni, hogy milyen ötlettel állt elő az én drágám. Úgy tervezi, hogy lefotózza és felméri Magyarország összes focipályáját és kiadja könyvben... már látom milyen izgalmas olvasmány lesz. Kb. ilyeneket ír majd: itt látható a karakószörcsögi füves legelő pálya, ahol egykoron Szabó II, a hentes Jóska fia kergette a labdát. Kapkodni fogják a kötetet na. Író lesz a férjem mindenki meglássa majd, bizony.
Mindent összevetve a társaság miatt jól éreztem magam, az Őrség tetszett biztos visszamegyünk még oda, de maga a horgászat a feledhető élmények közé sorolandó.
Ui: Képek készültek, mivel azonban úgytűnik az USB kábelünk bemondta az unalmast, így képek talán majd később lesznek.

Haladékot kérek.

Ugyan szerda van, de kérek még egy kis türelmet. Nincs ma már agyam értelmes bejegyzést kreálni.
Azért, hogy mégse maradjatok beszámoló nélkül ide másolom Csibe reakcióját a tegnapi rövid hírben megjelent piros betűkre:

"LATTATOK A SZAMLALOT?"
"Igen. kosz." "Es Ti LATTATOK A FEJEMET AMIKOR EZT OLVASTAM?"
"...nem."
"Addig oruljetek, en lattam." <-- persze mert ott is a tükör a szobájának a legfontosabb felszerelése :)))) és véletlenül pont éppen belenézett, amikor olvasta a bejegyzést :)))

És még örültem, hogy ilyen finoman reagálta le és nem volt semmi ANYAAAAAAAAAAAA!!!!!!! Ahogy az máskor lenni szokott.
Persze tegyük hozzá, hogy én is csupán illemből jeleztem az idő múlását, nem szívesen okoztam neki bosszúságot. Valahogy úgy vagyok vele, hogy az egyik énem alig várja, hogy hazaérjen. A másik énemnek pedig ugyan olyan rosszul esik, mint Csibének, hogy már csak 48 nap van hátra.
Még jó ha nem leszek skrizofén ennek a 10 hónapnak a végére...talán már megúszom.

Bankkártya / Leendő ASSISTosok figyelem!!!/

Ma nagyon elememben vagyok. Ez már a második bejegyzés. Bízom benne, hogy Húsvét hétfői kirándulásunkat megörökítő írásomból nem azt vontátok le, hogy na ez is egy jó ki iszos banda. Húsvét hétfő csak egyszer van egy évben és tanúsíthatom, hogy ilyen mértékű pálinka kóstolgatás ezen kívül csak akkor van, amikor sok száz kilométer megtétele után megérkezünk a síelés helyszínére. Na jó, alkoholizálás befejezve, most komolyabb dologról szeretnék mesélni nektek. Úgy is fogalmazhatnék, hogy komolyabb dologra szeretném felhívni a figyelmeteket.

Talán még nem említettem, hogy hogyan oldjuk meg Csibe ellátását pénzzel. Most nem arra értem, hogy honnan származik a pénz (bár elhihetitek az is bőven megérne egy misét), hanem, hogy hogyan jut hozzá. Szóval, mivel amikor kiment -és általában az ASSISTos ösztöndíjasokra ez igaz - Csibe még kiskorú volt, s mint ilyen nem lehet saját bankkártyája, így mi ezt úgy oldottuk meg (igaz már korábban, amikor Írországban bébiszittyolt), hogy az én számlámhoz váltottunk egy társkártyát a Csibe nevére. Ennek több előnye is van:
1: ha pénzt akarok Csibének küldeni, csak befizetem a számlámra.
2: ha vásárol rögtön kapok róla értesítést (Pl: így tudtam meg a Costa Ricai nyaralsá után, hogy ismét az USA-ban van, hogy kaptam sms-t, arról, hogy vásárolt valamit az átszálláskor a reptéren)
3: bármikor fel tud róla venni pénzt
4: bármikor tud vele vásárolni, akár neten, akár boltban

Nos ez utóbbi látszik most megdőlni. Eddig ugyanis bármikor akart vásárolni, neten vagy boltban, az mindig sikerült neki (kivéve, amikor beleszaladt abba, hogy a napi vásárlási limitet túllépte :)) ). A következő történt ugyanis. Meg akarta venni a ruháját, a neten fizetett, amiről én annak rendje, módja szerint kaptam értesítést. Majd alig egy perccel később ugyan azt az összeget elutasította a rendszer, amiről szintén értesítést kaptam.
Rögtön tudtam, hogy valami gubanc van, hiszen Csibe valószínű azért klikkelt újra rá a vásárlásra, mert azt az értesítést kapta, hogy nem jó valami a kártyával. Nosza hajnal kettőkor irány a net (nem könnyű az ASSISTos szülők élete sem, sose állítottam az ellenkezőjét), hogy szóljak Csibének, hogy leemelték a pénz, akármit is jelezett neki a gép. Mire kiderült, amit amúgy is gondoltam, hogy neki meg pont azt jelezte, hogy nem emelték le a pénzt. Egy telefonnal kiderítettük, hogy a következő történt. A cég nem fogad el nem amerikai bankkártyát, ezért írta, ki, hogy nem lehetséges a vásárlás. Ugyan akkor az én bankom azt érzékelte, hogy kártyás tranzakció történt és abban a minutában zárolta a pénzt. Ami most arra vár, hogy a "célállomás" elküldje a tényleges terhelést, ami jelen esetben nem fog megérkezni, mert ugyebár nem fogadta el a nem amerikai bankártyát. Így a pénz most 11 napig zárolva van és ha az idáig nem érkezik be a tényleges terhelés, akkor kerül feloldásra.
Tanulságok tehát bankkártyával kapcsolatban:
- a bankkártya egy igen jó dolog, különösen ebben a szituációban, amikor előfordul, hogy meg kell oldani, hogy valahogy pénzhez jusson a csemete külföldön
- kizárólag dombornyomott kártyát csináltassatok, ugyanis csak az alkalmas a netes vásárlásra.
- járjatok utána, hogyan jártok jobban, ha deviza számlához rendeltek társkártyát vagy ha forintoshoz (nekünk erre már nem volt időnk)
- figyeljetek oda, hogy mennyi a napi/heti/havi vásárlási limit db-ban és összegben, erről nem árt, ha tud a csemete is.
- kapjatok mind a ketten sms értesítést a tranzakciókról (nálunk valamiért csak én kapok, ez jelen körülmények között NAGYON NEM JÓ, de azért elvoltunk vele)
- mutassátok meg a csemetének hogy használhatja, netes vásárlásra, pénzfelvételre és meséljétek el nekik a felmerülő nehézségeket, (már, amiről tudtok),
- Hívjátok fel a figyelmét, hogy a vásárlásnak általában nincsen költsége, míg a KP felvétnek, mondhatni horribilis, és mivel ámerikában van, jó eséllyel szinte bármit kifizethet bankkártáyval (kivéve ezt a ruhát a neten :(( )
- legyen nála az a telefonszám, ahol letiltathatja a kártyáját, ha bármi történik vele (elhagyja, ellopják stb.)

Azt hiszem ennyi, ami nagy hírtelen a témával kapcsolatban eszembe jutott. És most leszen kedves mindenki rendkívüli módon drukkolni, hogy a pénz a 11 nap elteltével jóváíródjon a számlán ismét. Bevallom őszintén, hogy nincs nagyon kétségem, hogy ez majd megtörténik, de azért az ördög ugyebár sose alszik... így arra kérek mindenkit, hogy azért támogassuk meg ezt a projektet egy kis távszurkolással. köszönöm.

Húsvéti kirándulás.

Ismét Húsvét hétfő volt. Nálunk már hagyomány, hogy ezen a napon "kirándulni" megy a társaság. Ez még onnan datálódik (10-12 évvel korábbról), mikor még a környezetünkben élő ifjak locsolási aktivitása reális veszélyt jelentett mind ránk lányokra, mind leányainkra nézve. Mindig időben megléptünk a locsolók "hada" elől.
Igaz akkoriban még a menet az volt, hogy vasárnap locsoló bál, hajnalig buli. Majd reggel időben kelés és irány a Csíkos-tó. Ott leheveredtünk, majd alvás tovább. Délután lefelé jövet vizit a Karnevál rezidencián, KV, tea maradék sütik elpusztítása, aztán irány haza, mert másnap munka mindenkinek.
Nos az események váza évek óta változatlan, a különbség csak annyi, hogy az idő előrehaladtával a locsoló bál látogatása ritkult, majd teljesen elmaradt.
Tegnap a találkozó 10 órakor volt. Mivel már nem akarnak olyan sokan meglocsolni, nem kellett korán indulni. Persze most is hűek maradtunk a szokásainkhoz, volt vagy 11 óra mire elindultunk felfelé a hegyre. Persze akadtak, akik addig is hasznosan töltötték az időt:

Alig 10-15 perces séta után meg is érkeztünk a célállomásra. Komolyan, egy kicsit cikinek is éreztem, hogy ilyen szép időben, ennyire kipihenten csak eddig vagyunk képesek "kirándulni". A korábbi években, amikor , valljuk be őszintén "enyhén" másnaposan tettük meg ezt a "hatalmas" távot érthető volt, hogy nem mentünk messzebb, hiszen sokszor nem is lettünk volna többre képesek, de most semmit nem tudok felhozni, ami lustaságunkat indokolná. Tomka és Zsike, akik tovább szerettek volna menni eléggé egyhangúlag le lettek szavazva. Én persze kitartottam volna a drágám mellett, de hát tudjátok hogy van az, sok lúd disznót győz.
A következő kép a megérkezés utáni perceket mutatja.

Ez az az idő, amikor előkerülnek a hátizsákokból, melyek egyre több kényelmet szolgáló cuccot rejtenek (én pl. erősen elgondolkoztam azon, hogy felviszek egy kispárnát is), a pálinkás butykosok. Természetesen akad ott csatos - és laposüveg és hagyományos demizson is, ahogy az a jóféle magyar gyümölcs párlat tárolásához illik. És természetesen mindenki hevesen dicséri a saját pálinkáját. Körbekóstolás és körbedicsérgetés zajlik ilyenkor, szakértőként állapítják meg, hogy melyik pálesz milyen, melyiknek van hordó íze, melyik miből készült, meg mittom én milyen szempontok fontosak, nagyon nem vagyok ebben otthon. A pálinkával ugyanis úgy vagyok, ha az meg nem iszik engem én biza meg nem iszom őt. Tőlem tehát teljes biztonságban van bármelyik pálinkás butykos.
Amikor túl vagyunk a napnak eme fontos és elmaradhatatlan rituáléján mindenki letelepszik és a rég látott barátok kikérdezése következik, mi újság? Mi van veletek? Meló, unokák stb.

Majd közös falatozgatás után újabb kör pálinkázás, nehogymár lefelé is tele üvegeket kelljen cipelni. Innen már azért a korábbinál némileg nagyobb hanggal verjük fel az erdő csendjét. Mert elkezdődnek az anekdotázgatások, a nosztalgiázások, ami mások számára halálosan unalmas lehet, de a mi kis zárt körünkben hatalmas röhögéseket gerjeszt.
Aztán elfogyván az elemózsiánk és az ital készletünk szép lassan elindulunk lefelé a hegyről és ahogy már azt említettem Karneváléknál egy kis KV-zás zárja a napot.
Szeretem ezeket a hétfőket. Ez az egyik olyan hagyomány, amit nem esik nehezemre be-és, megtartani.