Az égő

Azok után, hogy mintegy másfél órát vett igénybe, mire az itthoni gépen mindent learattam és némi pénz, és plusz pont reményében leviziteltem mind a 26 szomszédomnál a farmon, már nem terveztem ideülni a géphez. Aztán a kádba becsobbanva a képembe világított a fürdőszoba lámpa égője és erről eszembe jutott, hogy nem lenne igazság a földön, ha nem örökíteném meg az örökkévalóságnak, hogy az én Drágám, mennyire fejlődőképes. Így amíg Csibém a hátam mögött, üvöltő tuc-tuc zene mellett megkísérli előbányászni a szobájának még meglévő maradékát a bomló szerves, és a kevésbé bomló szervetlen anyagok alól, addig én a "hálóra vetek" néhány sort szerény kis családunk életének egy újabb mozaikjáról beszámolva.
Teszem ezt már csak azért is szívesen, mert ékes bizonyítéka lehet mindez annak, hogy igazán nem vagyok egy házisárkány típus.
S mivel valóban nem vagyok az, így elég sűrűn megesik, hogy bizonyos dolgok csak igen-igen lassan haladnak nálunk. Vannak családok, akik nem vállalják,mi viszont igen, és főleg Tomka fenhangon hirdeti is , hogy bizony nálunk vannak férfi és női munkák. Ez ellen azért én berzenkedni szoktam és sokszor komoly erőfeszítésembe telik úgy kavarni, hogy az eredetileg női munkának kikiáltott feladat el legyen végezve még akkor is, ha csak valamelyik hímnemű egyed tartózkodik itthon. Ugyan akkor el kell ismernem - és mea culpa - amit én férfi munkának ítélek, hát az biza férfi munka is marad ( széles, gonosz vigyor). DE!!! Mentségemre legyen mondva, hogy azután, hogy megemlítem Tomkának, hogy akadna itt egy teremtés koronájának értelmi képességét igénylő munka, már nem cseszegetem vele. Rá vagyon bízva, hogy azt mikor és hogyan csinálja meg. Így fordulhatott elő, hogy a konyhaszekrényünk szegő léce 2 év múlva került felszerelésre, és a hálószoba bútorunk másfél évet "száradt" a pincében összeszerelés előtt, hogy nehogy megvetemedjenek az ajtók. A csúcs azonban az volt, amit szégyen ide, szégyen oda úton út félen mesélni szoktam férjeik restségén nekikeseredett barátnőimnek, amikor a nappaliban a villanykörte kicserélése annyi ideig tartott az én drágámnak, mint ameddig az emberiség nőnemű fele kihordja a gyermekét. Tehát pontosan 9 hónapra volt szüksége. Amúgy ez a villanykörte dolog, úgy vettem észre mintha kissé nehezére esne. Az alapvető hiba ott van, hogy nincs (nem vagyunk) felkészülve erre a problémára. Ergo sosincs itthon plusz égő. Eleinte, amikor kiégett egy-egy izzó viszonylag hamar került másik a helyére. Csak én nem értettem, hogy mitől égnek ki ilyen sűrűn az égők. Mígnem egyszer rajtakaptam, amint az egyik égőt kicsavarja és beteszi egy olyan helyére ahol nagyobb szükség volt rá, átcsoportosítva az energiaforrásokat elodázva ezzel a baj orvoslását.
DE!!! Mi történt ma, ami írásra késztetett? Az, hogy az én Drágám minden eddigi rekordját felülmúlva egy nap leforgása alatt kicserélte az izzót úgy, hogy a lakás egyetlen másik lámpájából sem hiányzik égő. Megdicsértem ám! És felbuzdulva ezen az élményen magamban nagy terveket dédelgetek, remélve, hogy most már nem kell a következő öt éves tervet kivárnom a megvalósulásukkal.

Szalagavató..... hol van az még?

Aha, épelméjű ember így gondolkozik, hogy hol van az még. Természetesen nem ez a helyzet nálunk. Annyira, de annyira, de annyira rózsaszín volt ma a Csibém, hogy az már követhetetlen. Az történt ugyanis, hogy, most, hogy már tuti végzős lesz ( nem tudom, hogy egyáltalán hogy fordult meg a fejében, hogy megbukik), elmentek még jó időben a szalagavatóra ruhát foglalni. Csak jelezném, hogy a szalagavató legjobb esetben is 2010 januárjában lesz, úgyhogy meglehetősen IDŐBEN láttak hozzá a ruha keresésnek. Már amikor tegnap hallottam a tervet, akkor vert a víz. Édes istenem, gondoltam nem volt elég tavaly végig csinálni ezt a végzős mizériát, most jön az itthoni kanyar. Mennyire szerencsés vagyok, hogy az ilyesmire "alig" adó lánygyermekemmel kétszer is megélhetem ezt az élményt... mármint a ruhakeresés felmagasztosító élményét. Most azonban megúsztam csak annyival, hogy immáron negyedik órája hallgatom a lelkendezését, hogy őőőő és csakis őőő találta meg a világ, de legalábbis a Budapesten található szalagavató ruhák legszebbikét.

/klikk a képre és jó nagyban is látható/

tényleg szép
(ha valaki hiányolná a képről Csibe fejét, azoknak elárulom, hogy szigorúan megtiltotta, hogy olyan képet tegyek fel, amin a "rémes" frizurája is látszik)

De mindezt nem csak egyszerű lelkesedés kíséri, nem hanem 80 decibeles fejhangú visítás. Komolyan csak egy valami vigasztal, hogy alapvetően Dr. Szöszi is visongott a barátnőivel oszt mi lett belőle. Így látok még némi esélyt, hogy az én okos Csibém nem kallódik el a divatvilág csábító útvesztőjében. Amíg Csibikém látszólag épül le, addig Bendikém csendesen meghúzódik valamelyik szobában és azt hiszem az ötödik Harry Potter kötetet falja. Na mit szóltok? Az én Bendikém olvas, igaz, a múltkor kicsit megrémült, amikor Csibe közölte vele, hogy az elmúlt három hétben közel 2 000 oldalt olvasott el. Öt egész percre félre is tette a könyvet, de aztán győzött a kíváncsisága. Ráadásul azt is hallottam, hogy nem elég, hogy olvas, de még komoly agitációs propagandát (röviden agitprop. az idősebbeknek ismerős lesz a kifejezés) folytat a focicsapatban, annak érdekében, hogy a többiek is kezdjék el ezt a korábban vér cikinek tartott tevékenységet.
És még mindig nincs vége. Ma hazakerültek Bendi tankönyvei és mi történt? Olyan, ami utoljára talán általános iskola első osztályában, belenézett a könyvekbe. Csak lestem, de szólvátenni nem mertem. Ugyanakkor a tudatom mélyén bújkált egy halvány gondolat, hogy jól az eszembe kéne vésnem ezt a jelenetet , mert ilyet a következő 10 hónap alatt nem nagyon fogok látni.
Már csak négyet alszunk és kezdődik a suli... jaj, jaj, jaj szegény fejemnek, milyen év vár rám...

Válság

Jaj, jaj alkotói válságban vagyok. Ehhez most képzeljetek el egy szenvedő fejet, birka szemekkel, na ez vagyok én. Az elmúlt napokban semmit nem találtam eléggé érdemesnek arra hogy "papírra vessem". Pedig azért történtek dolgok. Itt van mindjárt Csibe "pótosztályozó" vizsgája. Azért pót, mert a pótvizsgázókkal együtt ment. Másodszor. Tegnap, 26-án. Először ugyanis 24-én vittem be, hogy na akkor ő most megy vizsgázni. Igen ám csak akkor a portáson és a takarítókon kívül más nem volt az épületben. Javasoltam neki, hogy próbálkozzon be náluk, de nem hajlott a jó szóra. Így maradt a tegnapi nap. Jelentem mindkettőből átment, egy négyes és egy ötös érdemjeggyel. Most tehát abszolválva vagyon a magyar tanulmányi év is. Két kedvenc tanára abszolút pozitívan állt az ügyhöz. Valójában Csibe volt az, aki nem volt teljesen elégedett a saját szereplésével. Bevallása szerint kicsit lazára vette a figurát, és errefelé így nem szokás vizsgázni. Nem baj van 10 hónapja, hogy visszaszokjon a poroszos rendbe, aztán ha sikerül örökre elfelejtheti a számonkérésnek ezt a fajtáját.
Már a tankönyveket is megvettük, én ugyan még próbálom homokba dugni a fejem és nem tudomást venni a jövő keddi iskolakezdésről. Ennek ellenére majdnem hétfőn vittem őket suliba, mert azt hittem akkor van az első tanítási nap, aztán nálam rendesebb anyukák felvilágosítottak, hogy elég lesz, ha kedden megyünk először suliba. Jaj rettegek, hogy megint egy új év, megint jönnek a viták, a szülőik, nem, nem, nem is akarok rá gondolni. Egy magamfajta laza, liberális anyukának kész istencsapása ez az iskola. Nem volt elég nekem egyszer túlélnem a saját iskolaéveimet, még kétszer megismételtetik ezt velem. Borzalom.
Jut eszembe nem szabad elfelejtenem, hogy hétvégén közöljem a fiatalsággal, hogy buli és elmenetel pénteken vagy (NEM és ! ) szombaton. Biztos lesz nagy berzenkedés. Erről a buliról jut eszembe, hogy én milyen egy anya vagyok. Talán már említettem, hogy engem nem abból az aggódós fajtából faragtak, mint az anyukámat. Na ezt tegnap ismét sikerült bebizonyítanom. Az történt ugyanis, hogy este - hála istennek már korán sötétedik, így le lehet korábban feküdni legálisan :)) - viszonylag időben lefeküdtem és ahogy az lenni szokott egy kis távirányító nyomogatás után az első reklám alatt elaludtam, úgy 1/2 10 tájékán. Majd hajnalban szólított a szükség, felkeltem. Hallottam valami motozást kint a kertben. Gondoltam biztos a Maxi szeretne bejutna a MAMÁhoz, ami miatt persze majd reggel hallgatunk. Mindezen fenyegetettség ellenére sem foglalkoztam az üggyel. Beakasztottam a láncot az ajtón, hogy ha Maxikánk esetleg nem nyer bebocsátást a szomszédba, akkor hozzánk se tudjon bejutni (pfúúj gonosz gazdi). És abban a pillanatban kopogtak. Hajnali 1/2 3-kor. Én meg amilyen hülye vagyok azonnal nyitottam az ajtót, meg sem kérdeztem, hogy ki fia borja vagy ott kint? És ki állt a küszöbön? Az én Csibém. Egy kissé meglepett a dolog, meg is kérdeztem, hogy:
- Hát te Csibém mikor mentél el itthonról?, mire a válasz:
- Amikor a Bendegúz! ????? Ez már azért kezdett érdekelni.
- Igen? És a Bendi hazajött már?
- Igen, előttem pár perccel.
Na gondoltam cool, amikor lefeküdtem még mind a két gyerekem itthon volt a szobájukban és úgy volt, hogy ez így is marad. Aztán tessék mire kelek az éjszaka közepén, hogy amíg én alszom olyan jövésmenés van a házban, mint egy forgalmas pályaudvaron és én az egészből semmit nem érzékeltem. Ennyit az én aggodalmaskodásomról. Remélem, hogy a gyerekeimbe és az életbe vetett határtalan bizalmamat valaki ott fenn megjutalmazza azzal, hogy sose kell éjnek évadján rendőröknek vagy valaki más rossz hírt hozónak ajtót nyitnom.
Ahogy így visszaolvasom még szerencse, hogy alkotói válságban vagyok, különben vehettetek volna ki szabadságot, hogy végig olvassátok, a feljegyzésre érdemtelennek tartott dolgokról való hosszas ömlengésemet.

A lapos tejesbodoz titka

Azt el is felejtettem mesélni, hogy tegnap megint tanultam valami újat. Nem is egy dolgot, de most csak egyet emelek ki belőle.

Akinek ez nem új, attól elnézést kérek én némely dologban olyan tudok lenni, mint a ma született csecsemő.
Ugyebár az ma már minden, médiát nyitott szemmel és szívvel figyelő, a környezetvédelem útján az első lépéseit megtevő honfitársunk előtt nyilvánvaló, hogy a tejes dobozt össze kell hajtani, és a műanyag palackokat össze kell taposni. Bár ez utóbbi most lényegtelen. Igen ám, de én amikor összehajtogatom a tejes dobozt, laposnak ugyan lapos lesz de állandóan szétnyílik, mint a kacsacsőr. Na kérem szépen én tegnap megtanultam Melinda barátnémtól, hogy hogyan hajtsuk úgy össze a dobozt, hogy az lapos és kicsi maradjon. Alábbi képsorokon igyekszem megosztani ezt a tudományt veletek.
off
... Igen, itt következtek volna a képek, de sajnos nem tudom feltenni őket a gépre, mert a hátam mögött lévő Bermuda háromszögben (előtér, Bendi szobája, Csuri szobája) eltűnt a csatlakozón zsinór. Ennek kapcsán két dolgot döntöttem el:
1.
Veszünk Tomkával egy nagy ládát, amin lakat lesz és oda betesszük, minden olyan dolgunkat, ami számunkra fontos és szeretnénk ha nem tűnne el. Ilyen pl. Tomka köntöse, papucsa, az aktuális tv újság, a fényképező csatlakozó zsinórja, a smink szütyőm stb. stb. A kulcsot pedig magunkon fogjuk viselni és senki emberfiának nem adjuk oda.
2.
Amikor elköltöznek majd egyszer a gyerekek, kiveszek 3 hét szabit, és mindent kiganajozok, fertőtlenítek, a helyükre rakom a dolgokat és utána élvezkedni fogok, hogy egy hét, egy hónap, egy év múlva is ugyanott lesz.
on

Akkor alkalmazkodva a körülményekhez megpróbálom szemléletesen leírni a procedurát és ha esetleg felbukkan az összekötő zsinór feltöltöm a képeket is.

1.
a doboz tetejének két oldalán a füleket felszakítjuk

2.
a dobozt ellapítjuk oly módon, hogy az alját felhajtjuk (tehát az alsó füleket nem szakítjuk fel, én mindig itt szúrtam el). Ekkor a doboz alját látjuk magunk felé és már lapos a dobozunk.

3.
a két hosszanti oldalt behajtjuk, de nem magunk felé, hanem hátrafelé. Így egy helyes kis zseb képződik a felhajtott dobozaljból.

4.
majd szépen felülről haladva meghajlítgatjuk a dobozt és a tetejét betűrjük az alja által alkotott kis résbe (zsebbe).

Így egy kb. 10x13 cm-s lapos bigyót kapunk, ami már csak igen kis helyet foglal el a szemetesben.

Aki követni tudta és még nem ismerte a módszert, az használja egészséggel. Aki ismerte és engem is, az pedig pironkodjon, hogy eddig nem osztotta meg velem a tudományát.

Bográcsozás ifjúházaséknál.

Nahát a tegnapi bejegyzésben megint jó adag depi is szorult, ezt a sopánkodást, amit én néha rendezni tudok, rémes... Úgyhogy ma elmesélem milyen vicces volt Melindáéknál a bográcsozás. Mivel a következőkben az ő kárára fogunk mosolyogni, már jó előre engedélyt kértem, hogy megírhassam a sztorit. A hozzájárulását megkaptam, de ismeritek már őt, tuti csípős megjegyzéssel fogja kommentelni az ügyet.
Szóval a lényeg, hogy hagyományt szeretnének teremteni az augusztus 20-i bográcsozásból (bátor emberek le a kalappal előttük), ezért most első alkalommal meghívtak vagy húsz embert új otthonukba. Na jó nem annyira új de tényleg csak egy pár hónappal ezelőtt költöztek be. Melindáékról még azt kell tudni, hogy alig egy éves házasok - vagy jövő héten lesznek azok, bocs' de a nap, óra, perc, történetünk szempontjából úgy gondolom lényegtelen- , s mint ilyenek még mutat némi hiányosságot a háztartásuk. Bár botmixere kettő volt, amiből egyet ma nekem adott, köszi Melinda, igazi barátnő vagy. Hálából pedig igazi barátnőként én most kibeszéllek :))). Tudod, hogy rám számíthatsz :)).
Mentségükre legyen mondva, hogy rendkívül igyekeztek, beszereztek még egy vadi új bográcsot is. Az már csak tapasztalatlanságuknak tudható be, hogy olyat választottak, amiben:
1. gyakorlatilag 8, max. 10 emberre lehet főzni,
2. tükörnek, bukósisaknak inkább alkalmas, mint főzni , mert tuti azonnal odakozmál benne a kaja.
Egyébként Melinda ügyes, mert már előző nap felébredt benne a gyanú, hogy a bográccsal baj lesz. Nosza a XXI. század embereként klaviatúrát ragadott és skypon megkérdezte, hogy szerintem elég nagy lesz-e a bogrács? Szerintetek? Mit mondhattam volna? Hogy ugyan dugnád már oda a web kamera elé, hogy megnézhessem? Mivel mindketten szőkék vagyunk és az űrtartalom őszintén szólva nem sokat mondott nekem, hát lemérettem vele az átmérőjét, amit én a 30 cm-s vonalzómhoz viszonyítva belőttem és arra jutottunk, hogy EZ a bogrács biza kicsi lesz.
Ez nem volt nagy baj vittük a miénket, ez a probléma kipipálva.
Majd ma elsőként , gondolván, hogy azért elkél majd a segítő kéz jó időben megérkeztünk 1/2 11-kor. Ekkor a húst és a hagymát már felvágták úgyhogy ha előrehaladottnak nem is mondanám a bográcsozás ügyét, de azt igazán nem állíthatom, hogy semmi nem történt a sikeres végkifejlett, a szarvaspörkölt elkészültének érdekében. Gondoltam beállok segíteni és kértem a paradicsomot és a paprikát, hogy felvágjam, Tomka pedig a zsiradék után tudakozódott, hogy feltegyék a kaját. Na ezzel a lendülettel kezdődtek az események. Melinda úgy nézett rám, mint aki ma született. Paprika? Jaaaa arra nem gondoltak. Zsiradék? Az mihez is? Tomkával összenéztünk és arra gondoltunk, hogy itt elkellne egy Kovács Lázár, aki a pörkölt készítés mikéntjéről felvilágosítja a háziakat. Persze egy ilyen kis semmiség, hogy nincs paprika és zsír nem hoz minket zavarba. Mit nekünk augusztus 20-a zárva tartó boltok... addig mentünk, amíg rá nem találtunk a kellékekre. Majd irány haza. Az újonnan beszerzett hozzávalókat felvágjuk, kaja feltesz, majd ismét jön Tomka. Belátom , lehet, hogy vele volt a baj, túl macerás volt, mi a fenének akart annyi mindent?
- Melinda, pirosparika? - így Tomka
Melinda balra el majd elő jön egy 5 cm magas fűszertartóval, aminek az alján röhögött 2 kiskanálnyi pirosparika (csak emlékeztetőül, 20 emberre főztünk 8 kiló húsból pörköltet). Na EZ volt AZ a pillanat, amikor Tomkával úgy éreztük át kéne vennünk az irányítást, ha ma még kajálni akarunk. Nem tettük. Melinda ismét felkereste a korábban felfedezett nyitvatartó üzletet és beszerezte ezt a fontos kelléket is.
Sőőt annyira belejött, hogy hazatérvén felajánlotta Tomkának, hogy a fiók mélyén talált háromnegyed részig kiürült pirosarany tubus egész tartalmát beleteheti a pörkölt be. Ekkor már komoly röhögéssé fajult a dolog.
Ennyi nehézség után végre felkerült a tűzre a bogrács és minden, így vagy úgy, beszerzett hozzávaló, úgyhogy végül nem volt szükség a segítségünkre. Gábor és Pista remek pörköltet főztek.
Egyébként nagyon jól szórakoztam a dolgon, minden kezdet nehéz és az eset kísértetiesen emlékeztetett egykori önmagunkra. A jelenlevők nem tehettek róla, hogy mintegy 20 évnyi gyakorlati hátrányban vannak velünk szemben. Ez legyen a mi problémánk, hogy vén fejjel állandóan a fiatalok körül lebzselünk.
Ugyanakkor beígértem Melindának, hogyha jövőre is rácsodálkozik a zsírra (szalonnára), paprikára, pirospaprikára, mint pörkölt alapanyagokra, akkor komoly megrovásban fogom részesíteni, de őt ismerve ez nem fog bekövetkezni.
És mialatt mi ilyen remekül szórakoztunk itthon mi történt? Csibe rendet rakott, Bendi felsöpört és lenyírta a füvet. Tomkával hazafeléjövet azon nyihogtunk a kocsiban, hogy a szülők buliznak a két gyerek, mint egy házaspár serénykedik otthon...azért ezt mindenkinek látni kellett volna.
A hosszú hétvége első napja tehát esemény és élménydúsan zajlott. Hasonló jókat kívánok mindenkinek a hátralévő 3 napra.

off
Kedves névtelen , aki a Szigetelünk bejegyzéshez írt kommentet (és nem az apukámék :)) ), nem tudom meg szoktad-e nézni, de válaszoltam neked.

Csapongó gondolatok

Csapongás 1:
Az elmúlt napokban többször beugrott, hogy na ezt majd meg kell írnom, de egyszerűen nem volt időm ideülni és leírni a történéseket. Jó lenne ha valaki fizetne ezért a bloggolásért, mert ha főállásban kéne művelnem, akkor talán minden, na jó majdnem minden gondolatomat megoszthatnám veletek. Pont ma olvastam V.Kulcsár Ildikóról egy cikket amiben azt írja, hogy szinte mindenből, ami körülötte van cikket írna legszívesebben. Ezzel én is így vagyok időm viszont véges, így kénytelen vagyok szelektálni. Persze, ha főállásban kéne irogatnom, akkor ott kéne hagynom a jelenlegi cégemet, pedig ígéretet tettem, hogy onnan megyek nyugdíjba. És őszintén szólva azért nagyon fájna a szívem értük. Emlékeztek, meséltem, hogy az én főnököm nem az a fajta vezető, akiről a menedzser könyvekben írnak. Nos a lenti kép talán alátámasztja minden korábbi kijelentésemet. A fotó akkor készült, amikor először jött az új bringájával dolgozni. Ilyen a mi OK-nk. (így hívjuk)

Mindenkinek ilyen főnököt kívánok. El se hinnétek, de a kintlévőségek behajtásában verhetetlen, hihetetlenül jól csinálja.

Csapongás 2:
Hétvégén két buliban is voltunk. Szombaton a szokásos leányfalusi bandával voltunk Betty barátnőmnél. Bevallom jólesett a kis dumaparti azután a 8 kanyar mosás és 5 féle kaja elkészítése után, amivel délelőtt foglaltam el magam. Ha valaki azt gondolná, hogy ezek után ma még üres a szennyestartó, az téved, már tele van. Ellentétben a hűtővel, amitől viszont elvárható lenne, hogy tele legyen még, persze az üres. Ebből azt a következtetést vontam le, hogy nálunk a kaja és a tiszta ruha hasonló ütemben fogy. Vasárnap aztán Bendi focis társáéknál voltunk látogatóban Dunavarsányban, akiknek tóparti házuk van. A reggel "kisebb" zökkenővel indult. Ugyanis Csibe nem találta az egyetlen fürdőruhájának a felső részét. Ez aztán oda vezetett, hogy az elmúlt 2 hónapban kialakult testvéri jóviszony majdnem megbicsaklott. Végül azonban stabilnak bizonyult az idilli állapot, a fürdőruha felső meglett. Bendi egyik lány ismerősééknél volt Szentendrén.... jó, most ne kérdezzétek meg hogy került oda, már említettem, hogy velünk mindig történik valami, például ilyenek, hogy a gyerek fürdőruha alsója Leányfalun a felsője Szentendrén van, nekünk az ilyenektől a szemünk sem rebben. Ez a kis közjáték viszont arra jó volt, hogy én itthon felejtettem a korábban kikészített fürdőruhámat. Így viszont nem kellett senkit sokkolnom a fürdőruhás látványommal, ami lássuk be meg sem közelíti Claudia Schifferét. Az indulási nehézségek leküzdése után remekül telt el a nap.

csapongás 3:
Említettem, hogy Csibének valami módon sikerült Bendit rávenni az olvasásra. Vasárnap a hazafelé úton ezt is sikerült dokumentálnunk. Amikor már annyira besötétedett, hogy szabad szemmel nem lehetett látni a betűket Bendi feltalálta magát és Csuri digitális fényképezőgépével világított magának. Ez persze csak azért vicces, mert amikor Csibe fejlámpával olvasott egyszer a kocsiban, halálra szekálta őt Bendi. Most meg már ott tartunk, hogy klotyón, hálószobában, autóban, étkezőben, mindenhol olvas ahol éri. Igaz még csak a HP -t (Harry Potter a gyk.), de egyrészt valahol el kell kezdeni, másrészt bevallom, hogy én sem nagyon tudtam letenni eleinte azokat a könyveket.

Ezt már nem tagadhatja le :)))

Csapongás 4:
Szintén hazafelé a kocsiban történt, hogy észrevettük, hogy valószinüleg letrafipaxoztak. Arra vetemedtem ugyanis, hogy Szentendrén a 2x2 sávos úton 63 km/h sebességgel száguldoztam egy Ignissel. Lehet, hogy ki is fognak végezni ... mindegy nem bosszantom magam. Persze el tudjátok képzelni, hogy reagáltuk le Tomkával a dolgot. Kicsit elkeserít mindkettőnket, hogy dolgozunk, dolgozunk és megy sorra az ilyen hülyeségre a pénz. Nem vagyunk nótórius szabályáthágók, ne gondoljátok, pusztán közlekedünk, parkolunk, szóval kocsival rendelkezünk és az bőven elég. Az se dob fel különösebben, hogy jó sokan akadnak -ugye nem kell az autókategóriákat itt most felsorolnom, hogy tudjátok kikről beszélek - akik megússzák ezeket a dolgokat... mindegy nem bosszantom magam... nem erről akarok írni... erről nem akarok írni.
Hanem Csibe reakciójáról. Azt mondta, miután mintegy negyed órája hallgatta a morgásunkat, hogy akkor mostantól egy hétig nem lehet szidni az államot, a politikusokat, az országot stb. stb. Elgondolkoztam, majd azóta figyelem magam és bevallom őszintén vagy nagyon nagyon nehezen megy vagy egyáltalán nem megy. Pedig Csibének igaza van, még akkor is ha nem érzékeli, hogy mondjuk egy 10 vagy 20 ezer forintos bírságért nekünk hány napot kell dolgoznunk, amikor CSAK azért dolgozunk, hogy AZT kifizessük. Nem szabadna ilyen megkeseredettnek, hitevesztetnek lennünk. Komolyan mondom, hogy minden erőmmel azon vagyok, hogy megőrizzem a humorérzékemet és hogy ne süllyedjek bele ebbe a hangulatba. Nagyon, nagyon nehezen megy, de nem adom fel!!!
Évekkel ezelőtt, amikor arról ábrándoztam, hogy ha nyerek a - soha meg nem vásárolt - lottón, ki mindenkinek adok, kinek hogy rendezem el az életét és mi mindent veszek. Ma már egy mondatba bele tudom sűríteni a vágyamat:
ha nyernék a lottón kivásárolnám magam a civilizációból és eltűnnék a társadalom színpadáról. Na jó egye fene a blogot azért vezetném, de akkor csak tehenekről kecskékről és tyúkokról olvashatnátok errefelé.

csapongás sokadik:
Holnaptól 4 nap szabadság, remélem sikerül szakítanom magamnak pár órát olvasásra és arra, hogy gondolkozhassak, ugyanis ez hiányzik a legjobban, hogy magamban legyek a gondolataimmal, mert csak akkor tudok megújulni, terveket szőni. Erre azonban az elmúlt jó hosszú időszakban szinte soha nem volt lehetőségem, remélem most lesz.

Ez a bejegyzés tényleg jó csapongóra sikerült. Amolyan utcai vegyesre, mint amilyenek a kóbor kutyák. De ne felejtsétek el, hogy azok a legragaszkodóbbak, ha befogadják őket. Így ha néha elviselitek ezeket a kis utcai vegyeseket akkor talán nagy ritkán egy-egy gyöngyszemre is lelhettek errefelé.

Have a nice journey! Jó utat ASSISTosok!

Amikor ezeket a sorokat írom az idei ASSIST ösztöndíjasok már úton vannak Amerika felé. Jó utat lányok! Érezzétek jól magatokat, élvezzétek ki minden percét a következő 10 hónapnak. (Csibe azt üzeni, hogy sárgul az irigységtől :)))) )
Kedves itthon maradt szülők, habár ma még örökkévalóságnak tűnik az előttetek álló idő, higgyétek el, hogy nagyon hamar eltelik majd. Bár egy évvel ezelőtt én is azt gondoltam, hogy sose telik el a 10 hónap, ma már szívesen újrakezdeném, és újra átélném minden percét minden kínjával és szépségével együtt. Biztos vagyok benne, hogy nektek legalább akkora élmény lesz, mint a lányoknak, figyeljetek hát oda, nehogy elvesztegessétek akárcsak egyetlen pillanatát is. És ha úgy adódik, hogy valakivel meg szeretnétek osztani az örömötöket, a telefonszámomat tudjátok és én tudni, érteni fogom miről beszéltek.
Mivel a lányok blogot vezetnek - bár még nem tudják mire vállalkoztak :) - így még jó ideig nem maradunk ASSIST-os hírek nélkül.

Akkor még egyszer: good luck and enjoy your exciting adventure!