Nem tudom ki volt közületek Prágában és ki nem, aki volt, annak nem mondok újat, aki meg nem, annak EL KELL ODA MENNI!!! Egyszerűen gyönyörű, természetesen mesélek majd és képek is lesznek. Tele vagyok élménnyel, amit alig várok, hogy megosszak veletek.
2010. március 16., kedd
2010. március 13., szombat
Knédli túra
Naggyon nem volt időm blogot írni, most is csak két percre "ugrottam be", hogy elmeséljem, holnap reggel irány Prágaaaaa!!!!! Nem maradunk nagyon sokáig, kedden már jövünk is haza, de akkor is, megyek az én drágámmal kettesben (na jó nem egészen, mert Fürcsiékkel megyünk), magunk mögött hagyva az utódokat, csak mi unalmas felnőttek :))).
Sajnos az időjárás nem igazán kedvező, havazással és hideggel riogat az előrejelzés, de én ezt se bánom majd jól felöltözünk és a prágai kocsmákban fűtenek.
Képeket természetesen készítünk és remélem beszámoló is születik majd a kirándulásról.
Jaj és még valamit el kell újságolnom nektek. Kééépzeljétek van "igazi" ír ódon kastélyom a farmomon. Úgy kidobtam a csilivili villámat, mint a huzat és azonnal felállítottam helyette az én kastélyomat. Majd azt is lefényképezem nektek.
2010. március 5., péntek
Most tényleg elvesztem
Na most nagy bajban vagyok. A két nagy szerelmem (értsd farm és Írország) egymásra találtak. A farmon St. Patrick's day-re készülünk, így mindenféle ír dolgot lehet beszerezni. Aranyat gyűjtünk, van már zöld birkám és lesz leprechaun-m is (ír kobold). Egy biztos, most aztán telepakolom mindenféle ír dologgal az én másik kedvencemet a farmot.
És PONT most kell megvonnom magamat a farmozástól, különben nem fogok haladni a dolgozattal. Nagy erőpróba lesz ez már biztos.
Szakdoga 2 és az új blog elérhetősége
Megfogadva L. tanácsát bőszen cetlizek. Valamint kiadtam a családomnak az ukászt, hogy hétvégén ki mit csinál (Csuri főz, Bendi mos, Tomka meg irányit, ahogy szokott), mert éééén szakdolgzatot írok. Ne is próbálkozzanak kommunikálni velem, a felmerülő problémákat oldják meg saját tudás állományból. Hozzám akkor szóljanak, ha én kérdezek :). Igazán nem panaszkodhatnak, ahhoz képest, hogy 2 szakdogát kell megírni ez az első hétvége, amikor a suli miatt kivonom magam a forgalomból. Most, hogy kitűztem a konkrét dátumot, remegő orrcimpákkal, mint a versenylovak indulás előtt, várom, hogy kiömöljék belőlem a rengeteg írnivaló és végre változzon az a 16 oldalnyi mennyiség, ami már jó ideje stagnál. A tét pedig nagy, mert megfogadtam, hogy ha nem haladok a hétvégén úgy, ahogy azt én szeretném, akkor a szakdolgozatok leadásáig nem farmozhatok. Ez pedig egy magamfajta függőnek komoly motiváció.
És amivel még adós voltam, Csuri új blogját itt: http://ea-thelegacy.blogspot.com/ találjátok, de a saját blog listából is elérhető.
2010. március 2., kedd
Szakdolgozat
Eljutottam abba az állapotba, amikor semminek, de tényleg semminek nem jut hely a tudatomban, csak a nem készülő szakdolgozatnak. A nap minden percében furdall a lelkiismeret, hogy nem készül az az iromány és még sem írom. Tessék engem nógatni! Ne kíméljetek! Nyugodtan vágjátok a fejemhez, hogy milyen lusta és tohonya egy dög vagyok, mert nem vagyok képes megírni, amit meg kell. Április 30-a a leadás határideje és addig még 50 - 60 oldalt kell írnom két témában. Úgy döntöttem, hogy kiveszek szabadságot másképp nem megy. De hagyjuk is nem is akarom tudni, hogy mi vár rám.
Nagy hírem van! Tegnap megérkezett a svájci fogadócsaládtól Csuri au-pair szerződése. A héten nézi meg az egyik barátom, hogy nincs-e benne lánykereskedelemről vagy valami hasonló csúnyaságokról szó. Úgyhogy ha minden igaz, most már majdnem biztos, hogy augusztus 23-tól Csibém a svájcban dolgozó au-pairek számát gyarapítja.
És a másik nagy hír, ami végképp azt mutatja, hogy visszatért közénk az a Csibe, akit az ASSIST ösztöndíj elnyerésekor megismertetek, új blogot indított. Annyira friss a dolog, hogy még nem is tudom ide linkelni az oldal címét, de én (meg talán mások is) olvastam az első bejegyzést. Még egy kicsit igazításra szorul itt-ott, de hamarosan elérhető lesz erről az oldalról is. Persze vérmes reményeket ne tápláljatok, biztos nem napi rendszerességgel fog bejegyzéseket írni, ami talán nem is lesz baj. De ha minden úgy alakul, ahogy most nagy lelkesen tervezi, akkor érdekes dolgokat lehet majd ott is olvasni. Na jó ennyit a reklámról, de anyaként ennyi ingyen reklám jár a gyerekemnek.
És most, ha megbocsájtotok visszahúzódnék a szakdolgozat parám mögé.
2010. február 20., szombat
Február 15.
Most egy különleges bejegyzés következik. Születésének körülményei: A: én megírtam a magam mondandóját CS: Csibe megírta a magét, reagálva az enyémre.
És persze így egy kicsit hosszúra sikeredett, de garantáltan érdekesre. És bevallom számomra is nagy meglepetéseket tartogatott.
Anya: Bevallom, amíg csak lehetett halogattam ennek a bejegyzésnek a megírását.
Csuri: mert lusta vagy. hihi.
A: Nem mintha nem tudnám mit szeretnék írni , és az sem volt kérdés számomra, hogy kell írnom erről a témáról, a kérdés bennem csupán a hogyan volt. Aztán megbeszéltük Csibével a dolgot és most láthatjátok mi kerekedett ki belőle.
A téma pedig nem más, mint a felvételi, február 15-e ugyanis a felvételi beadásának határideje. Valójában még most sem tudom, hogy hol kezdjem? Azt hiszem az lesz a legjobb ha követem az eddig jól bevált módszert és leírom az érzéseimet.
Akik ezt a blogot olvassák, azok előtt nem titok, hogy mit gondolok az itthoni boldogulás lehetőségéről, és a külföldön tanulásról.
Cs: Én tudomtudomtudoooom, mondhatom??? Az előbbiről azt, hogy "szívás", az utóbbiról pedig, hogy milyen jóó. (valami, amiben egyet értünk ;))
A: Ezért, amikor Csibe megnyerte az amerikai ösztöndíjat azon felül, hogy mérhetetlenül büszke voltam rá (na meg persze egészségesen irigy:)) ), úgy éreztem, hogy nagy baj már vele nem lehet. Amikor aztán sorra jöttek a hírek, hogy jól tanul kint is, hogy a tanárai szívesen adnának ajánló leveleket amennyiben Csibe úgy dönt, hogy az USA-ban vagy máshol külföldön folytatná a felsőfokú tanulmányait, akkor egy jó nagy kő esett le a szívemről, hogy ha ezen az úton marad, akkor gyakorlatilag az életének egy szelete jó eséllyel sínen van.
Aztán teltek az itthoni hónapok és a beszélgetéseink alkalmával kezdtem azt érezni, hogy a kezdeti lendület, hogy külföldön tanuljon tovább kezd alább hagyni. Kétségtelen, és ezt is megtárgyaltuk itt ezen a helyen, hogy külföldön tanulni, anyagi és fogalmazzunk úgy, hogy életviteli áldozatokkal is jár. De, ahogy akkor is, most is vallom, hogy a kezdeti nehézségek után (amit fiatalon még sokkal rugalmasabban kezel az ember) behozhatatlan előnyt jelent az életben.
Először volt szó amerikai sulikról, mert ott jó az ösztön díj, aztán angliai, majd ír iskolákról. Végül egy maradt fenn a rostán egy hotel management főiskola az írországi Bunrattyban.
Cs: Amerikai egyetemre soha nem akartam menni. Ez tuti biztos. Angliai, ír, stimmel. A Bunratty iskola is, ami tényleg nagyon jó. De ahogy teltek-múltak a hónapok (és ezt a beszélgetések során észre is vetted) egyre kevésbé szerettem volna brit/ír földekre emigrálni. Most ez rendkívül gyenge érvnek fog tűnni, de nem éreztem úgy, hogy én ott jól érezném magam 4 évig...Nem éreztem azt, amit Amerikánál, hogy nagyonnagyonnagy oda kell most mennem, és a legjobb dolog lenne, ha felvennének.
A: Nem emlékszem pontosan, azt hiszem január 10-e volt a külföldi jelentkezési határidő, de akkor már tudtam, hogy nem fog jelentkezni kintre.
Cs: És ezért nem is jelentkeztem. Azt hittem 1 napra rá már bánni fogom, de nem. És ilyenkor jöttem rá, hogy jól döntöttem. Mert ilyen "vonakodó" hozzáállással nem is lett volna meg a kellő lendület és motiváció hogy felvegyenek.
A: Végül itthon három szakot jelölt meg a Budapest Gazdasági Főiskolán a turisztika idegenforgalom szakot angol vagy magyar nyelven és a Pázmány Péter Tudományegyetemen a nemzetközi igazgatás (jól hangzik, ugye, de hogy mire jó??? ) szakot.
És hogy hogyan éltük meg? Most olyat teszek, amit (remélem) ritkán, leírom, hogy szerintem mit gondolt Csibe, és aztán azt, hogy valójában én mit éreztem.
Érezhetően feszült volt a légkör akkoriban. Ha szóba került a téma, nem tagadom vitává fajult a beszélgetés, mert számomra elfogadhatatlan volt, hogy Csibe hogy fordít hátat mindannak, amit azelőtt hangoztatott. Bevallom, nehezen viseltem, hogy mindannak, amiben korábban oly annyira egyetértettünk most az ellenkezőjét hallom vissza. Persze a magam 44 évével könnyű valami mellett letennem a voksom és megmaradni a nézeteim mellett. Csibe, meg gondolom azt gondolhatta, hogy a döntésével csalódást okoz nekem. Pedig nem erről volt szó.
Cs: Ponnntosan ezt gondoltam. Tényleg, hogy csalódást okozok. Azon olvasók kedvéért, akik most kárörvendő mosollyal az arcukon dőlnek hátra a fotelben, hogy "na ugye, ÉÉN megmondtam, hogy csak az Anyja miatt akar külföldre menni", hozzátenném, hogy neeem Anya kedvéért vonz a külföldi tanulás lehetősége. Tudom, hogy manapság ez furcsa, de van, hogy Anya és Lánya nézetei egyeznek a világról. (akinek nem inge ne vegye magára ezt a kis kitérőt)
A: Kényes szituációk voltak ezek, nem tudtam hol a határ, meddig magyarázhatom neki, hogy a döntéseinek kb. milyen következményei lesznek, anélkül, hogy azt érezné nem teszek egyebet, mint megpróbálom magunktól jó messzire eltuszkolni. Totál tanácstalan voltam, de azt választottam, amit mindig (Melinda barátnőm szerint meghátráltam a konfliktus elől :)) ). Biztosítottam , hogy bárhogyan dönt, mi azt támogatni fogjuk és amiben tudunk segítünk, de a döntés az övé, ha tanácsra van szüksége jöjjön, de én nem tukmálom rá magam.
Cs: Nos, tehát. Azért nem attól féltem a legjobban, hogy csalódást okozok...Mert ugyebár egoista vagyok, ebből kifolyólag a fő aggodalmamnak valami önző dologra kellett irányulnia. Ez pedig a következő: féltem, hogy jóóól megbánom a döntésemet, és nagyon fogok ezért magamra haragudni. Ergo saját magamnak okozok csalódást. Ééés, ez majdnem így is lett!
Elmondom miért.
1.: Nagyon sok jót hallottam a BGF-ről, és többnyire el is hittem őket. Nem cáfolom, hogy ezek igaz állítások, de arra rájöttem, hogy nem nekem való dolgok... :/ (tudom, ezt már eddig is mondta mindenki, de hááányszor mondjam el, hogy én empirista vagyok, tehát tapasztalati úton tanulok...ts-ts-ts)
(a többi pontról a későbbiekben szólok)
A: És hogy mit éreztem? Pánikot, nem kicsit nagyot.
Cs: Nnnna, Anya politizál...:D
A: Azt láttam, hogy a gyerekem, akinek már sínen láttam az életét meghoz egy olyan döntést, ami az én véleményem, nézeteim és hitem szerint sokkal nehezebb élet felé viszi, mint ha külföldre ment volna egyetemre, ahol max. 1-2 komolyabban kellemetlen év után ha nem is a kánaán, de könnyebb élet várt volna rá, mint itthon.
Cs: A szemfülesek, már sejthetnek valamit, mivelhogy az előbb mondtam valamit az "Anya-Lánya véleményegyezésről"...
A: Lejátszódott bennem, hogy itthon jár egyetemre, megszerez egy diplomát, ami szép dísze lesz egy falnak, de elhelyezkedni nem tud vele (megjegyzem van ismerősöm, aki a fent említett sláger szakot végezte el, Amerikában volt szuper helyen gyakorlaton, és ma egy bankban ügyintéző). Jönnek a lakás és a megélhetési gondok és mi nem tudunk neki segíteni, mert örülünk, ha magunkat fenn tudjuk tartani. Még most is ezt érzem. Tisztában vagyok vele, hogy számtalan ember él ma így, de az vesse rám az első követ, aki a gyerekének nem kíván a miénknél könnyebb életet.
Azt gondolom, hogy a döntésében jelentős szerepe volt annak, hogy egy nagyon jó társaság van most körülötte, akiket én is szeretek, imádom azt az okos fejüket és hogy milyen egységes baráti kört alkotnak. És meggyőződésem, hogy életreszóló, meghatározó élmények részesei ezekben a hónapokban. Gondolom nem szívesen szakadna ki most ebből a közegből.
Cs: igenigen, kettes pont.
2.: Íííígy, ahogy Anya mondja. Nagyon jó társaság jött össze az utolsó években, és tényleg nagyban hozzájárult ez is, hogy kicsit elhanyagoltam külföldi ambícióimat. De a Drágakicsiegyetlenöcsém dubai-i utazása ráébresztett, hogy nem vagyok komplett. Szerintem egyértelmű, hogy miért. (segítek, azzal kapcsolatos, hogy a lányok is szerves része a társaságnak. és 6 óra repülőútra laknak)
A: Gondolhatnám azt is, hogy a kényelmesebb utat akarta választani, ami azért nem lenne teljesen igaz, hiszen érettségi ajándéknak azt kérte, hogy hadd költözzön el albérletbe, ha felveszik a főiskolára (istenem, de jó, lesz mindig tiszta bögre, nem fog ragadni a mézes üveg, és akkor megyek zuhanyozni, amikor kedvem tartja :))) ).
Persze a felvételi eljárás során máris beleszaladtunk dolgokba. Az, hogy az egyik osztálytársa (vagy ismerőse, nem tudom) állapotos és ezért 25 vagy 30 plusz pontot kap, azután egy másik osztálytársát az anyukája egyedül neveli és az édesanyjának nyolc általános a legmagasabb végzettsége ezért 50 plusz pontja van. Eközben Csuri szépen marad le mögöttük, még a TOEFL vizsgát is honosítania kell, mert bár a legtöbb országban elfogadják itthon erről, pénzért külön papírt kell beszerezni. Ergo, ami odakint előny lett volna (ASSIST ösztöndíj, magas TOEFL eredmény stb), az itthon majdnem semmit sem ér.
Cs: hármas pont.
3.: Ez egy olyan dolog, ami nem is ért meglepetésként igazából...csak nem akartam eddig tudomásul venni. Bármennyire is el akartam hinni az ellenkezőjét, akkor is rá kellett döbbennem, hogy a magyar rendszer -az én felfogásomban!!- egy FOS. (már bocsánat a kifejezésért) Tényleg nem szeretném részletezni, hogy mi a véleményem arról, hogy csak és kizárólag a "tanulmányi eredményeket" nézik, és semmi mást...nevetséges. Az a vége, hogy egy halom stréber, és pár száz okos ember bekerül a legjobb egyetemekre, az első évben a stréber bagázs fele kiesik, az okosabb fele pedig magolásra és csalásra van kényszerítve. Ez sajnos nem az az oktatás, amit elvárok. (tudom, ezt eddig is mindenki mondta nekem, és tudtam is. mindegy ez a bonyolult része. :D)
Persze azt hittem, hogy majd követni fogom a tanáraim tanácsát, hogy "kerüljek csak be az egyetemre, és az állam pénzén utazzak külföldre, és szerezzek ingyen diplomát, etc". Főleg emiatt döntöttem amellett, hogy csak itthonra jelentkezem. Mert ez jónak hangzott...De az valahogy mindig elfelejtődik, hogy mi lesz a "lelki világoddal", ha felvesznek. Nem kell velem egyet érteni, de engem idegileg kikészít az igazságtalan butaság (pl. 25 plusz pont a terheseknek, és különböző kisebbségeknek). Ideges vagyok, és frusztrált már MOST emiatt.
Mi lesz, ha felvesznek (talááán, nagy szerencsével, mert ahogy Anya mondta itthon nem érnek túl sokat az eredményeim)???
(Megjegyzés: az imént a fotelben hátradőlt olvasók esetleg azt gondolhatnák, hogy "nini, savanyú a szőlő". Megnyugtatom őket, a pontjaim ettől függetlenül tisztes magasságokba szöknek az itthoni rendszer keretein belül is. :) ) Ki fogok készülni, elegem lesz, pont úgy, ahogy középiskolában. Volt 1-2 tanárom, akik OKTATTAK és szerettem őket. Azt hallottam, hogy egyetemen is ez a tendencia. De, ha választhatok, inkább olyan helyre megyek, ahol 1-2 tanáromat nem szeretem. És a maradék 280 OKTAT. És ahol nem kell magolni, hanem az ÉLETre tanítanak. Szerencsére van választásom. És erre szerencsére időben rájöttem.
A: Van még számos tartalék verzió, de jelenleg itt tartunk. Fogalmam sincs, hogy mit csináljak, hogy Csibének a legjobb legyen. Drukkoljak, vagy legyek ellendrukker? Egyelőre egyiket sem teszem ismét az az időszaka van az életünknek (most már sokadszorra és egyre sűrűbben), amikor szülőként nem tudsz (és lehet, hogy jobb is) többet, mást tenni, mint fohászkodsz, hogy a gyereked a legjobban jöjjön ki a dologból.
Cs: négyes pont nincs. Az talán a konklúzió...mármint, hogy hova vezet az első 3 pont ;)
Anya elfelejtette említeni, hogy volt egy spanyolországi iskola is ami tetszett, de gondoltam oda akkor jelentkezem majd, ha nem tetszik a BGF. De meggondoltam magam.
A "számos tartalék verzió" közül ez fog érvényesülni: (ezt még Anya sem tudja, hihi.)
Jövőre, ha minden jól megy Svájcban fogok dolgozni, mint au-pair. Kapcsolatban állok egy nagyon szimpatikus családdal, akik -az átlagtól eltérő módon- francia kurzust is biztosítanának számomra. :) Remélhetőleg egy francia felsőfokút sikerül összeszedni ennek köszönhetően. Nyáron pedig jelentkezem a spanyol suliba (http://www.ie.edu/university/ie_universidad.php), mert ez az az iskola, amihez Assist-hez hasonló öröm, motíváció és lelkesedés fűz. Beletelt egy kis időbe (hossssszú hónapok), mire megtaláltam ezt az iskolát. De az is évekbe telt, amíg az Assist-et megtaláltam.
A: Persze, ha megint a rám annyira jellemző pikirt iróniámmal szeretnék jönni,. Akkor távolodjunk el egy kicsit és nézzek le magamra kicsit kívülről. Hát normális vagyok én? Mit nyafogok? Van egy okos, értelmes lányom, aki előtt még rengeteg lehetőség van, aki nem strichelni jelentkezett, hanem egy felsőoktatási intézménybe. Akkor hát mi itt a baj, maradj csendben Erika, dőlj hátra és mint annyiszor máskor bízz a lányodban, a döntéseiben, az eszében, és az álhatatosságában, hogy véghezviszi azt amit eltervezett, mert azok nem kis dolgok.
Cs: Szegény Anya...kikészíti a "határozottságom". De ez az év RÉMÁLOM volt. Képtelen voltam eldönteni mit szeretnék, és nem volt Mr. Doyle vagy Mrs. Becker (tavalyi tanácsadóim), hogy segítsenek...Nem vonom kétségbe, hogy aki igazán akar, az a BGF-ről is oda megy, ahova szeretne. De egy nagyon hosszú "pillanatra" elfelejtettem, hogy én már előtte is igazán-igazán oda akartam menni, ahova szeretnék. El innen, az év 9 hónapjára.
A: Ámen Csibém, úgy legyen!
Újra itthon
Valamiért nem tudom a helyükre húzni a képeket, ezért most előbb a szórakozás, aztán az olvasás :)))
Egy giccses, de valódi naplemente
igen ez Az Az épület, a legmagasabb...
A Dubai rendszámok (a pór népé) 5 jegyüek és ahogy csökken a számjegyek mennyisége úgy nő a tulaj vagyona, a sejkek rendszáma egy jegyű
Igen, hétfőn megérkezett Bendi Dubaiból. Csuri és Oti jöttek ki velem a reptérre. Nem kellett sokat várnunk, nagyon ügyesen kiszámítottuk, hogy mikorra érjünk ki. Nem sokkal a megérkezésünk után már jött is ki a terminálból Bendi. Könnyen meglehetett ismerni a Dubaiból érkezőket, ugyanis a legtöbben csoki barnák voltak. Hála az égnek Bendi azért nem volt annyira barna, hogy az már ciki legyen a suliban.
Mit mondjak, hazafelé merőben új szituáció állt elő a kocsiban, most ugyanis -az életben talán előszőr - nem Csuri, hanem Bendi dumálta végig a mintegy három órás utat Leányfaluig. Rengeteg dolgot látott, remekül érezte magát, a lányok is örültek és a család is nagyon szívesen fogadta őt. A haza úton ,már nem történtek akkora gikszerek, mint odafelé. Mesélte, hogy egy nagyon kedves bácsi mellett ült, aki folyamtosan beszélt hozzá angolul.
- és kisfiam értetted, amit mondott? - kérdeztem kicsit reménykedve. Mire Bendi, nem de amikor nevetett én is nevettem, ha mosolygott én is mosolyogtam, így jól elvoltunk egész úton. Ama bizonyos sárga converse cipő is megérkezett, Csurinak nagyon tetszett és Bendikém is bevásárolt magának. Kérdeztem, hogy miért nem vett olyan hálóinget, amit az arab férfiak hordanak (megnéztem ingruhának hívják), mire közölte az én kicsi fiam, hogy el ne tévedjek, azokat nem csak úgy árulgatják, hanem dugig vannak velük a plázák, amit Armani, Boss és hasonló nagy divat diktátorok terveztek, s mint ilyenek a méreg drága nem elég jó kifejezés rájuk, így eltekintett a megvásárlásuktól.
Este megnéztük a képeket és a videót a megérkezéséről, nagyon jól szórakoztunk a lányok meglepett álmos fején.
Tulajdonképpen az egész gyerek ragyogott, istenien érzete magát és tele élményekkel jött haza. Gyönyörűen kivilágított épületeket, fantasztikus autó csodákat és leányfalunyi plázákat látott. Csak az húzza a száját, aki 16 évesen ennél több érdekelt.
Bevallom, hogy titkon a következő álmokat dédelgettem ezzel az úttal kapcsolatban:
- Bendi az út miatt motíválva lesz az angol tanulásra --> nem kellett használnia egyáltalán, amit meg igen, azt már amúgy is tudta
- Ha kint körülnéz, látja, hogy hova lehet eljutni tanulással (az apuka mérnök odakint), majd hazajőve észnélkül a könyveibe temetkezik és évvégére kitűnő lesz, majd felvételizik a műszakira...és így tovább és így tovább, a legvadabb álmom pedig az volt, hogy
-távol a szülői szigortól majd csupa szórakozásból leáll a helyiekkel focizni és meglátja egy sejk, aki ellenállhatatlan vágyat fog érezni majd, hogy támogassa mind a sport, mint a tanulmányi előremenetelét.
Őszinte embernek ismertetek meg, így kénytelen vagyok kimondani az igazságot, mindebből semmi sem valósult meg. Az én Bendikém nem tett egyebet, mint egy baromi jót nyaralt a tél közepén iskola időben, úgy hogy igaziból nem is érdemelte volna meg. Én azonban úgy voltam vele, hogy ha továbbra is így tanul és így áll a sulihoz, akkor kitudja milyen nehéz élet vár rá, és akkor legalább lesz mire emlékeznie.
És különben is Ransburg Jenő bácsi igen büszke lenne ránk, ennél pozitívabb megerősítést, hogy bízunk benne, egy gyerek se kaphat, minthogy egy elhasalt félév után iskola időben nyaralni küldjük. Mi sem leszünk már hülyébbek :)))
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)