Megérett...

Most, hogy már hosszú napokig csak az előző bejegyzést olvashattátok, és kellően elmélyülhetett az információ, ami a képzettségi státuszomban beállt pozitív változást volt hivatva világgá kürtölni, gondoltam szakítok időt beszámolni a család többi tagjáról.

Olyat tettem, amit még soha. Felnyitottam egy doboz radler sört (pedig általában úgy vagyok vele, ha a sör meg nem iszik engem, én biza meg nem iszom őt), ölembe vettem a laptopot és püfölöm a billentyűket. Hát tényleg roppan nőies...

Szóval a múlt hét nagy eseménye Csuri érettségije volt. Abban a szerencsében részesültem, hogy két másik anyukával együtt mi szolgáltathattuk a büfét. Így "testközelből" követhettük az eseményeket. Mit mondjak meglehetősen izgalommentes volt. ahogy azt már korábban említettem Csibéék osztálya "bezzeg" osztály volt, így gyakorlatilag, csak újjgyakorlat volt a szóbeli. Persze ezt az érintettek nem így érezték, ők izgultak rendesen, nagyon helyesek voltak.

A végeredmény, természetesen pozitív. Két 100%-s szóbeli vizsga, magyarból és töriből. Így elmondhatom, hogy nagyobbik csemetém 2010. június 18-tól hivatalosan is érettnek számít, erről papírja is van.

Azóta úgy is viselkedik, mint, aki ennek teljes tudatában van...egy egészen hangyányit nehéz is elviselni. De spongyát rá majd kinövi!

Hazaérve az érettségiről Bendinek azonnal a lelkére kötöttem, ragaszkodom hozzá, hogy két év múlva náluk is büfézhessek. Gyanítom, hogy az ő osztályukkal kategóriákkal izgalmasabb lesz az érettségi.

Én a védés óta "befaltam" 3 könyvet. Csak olvasok, olvasok és olvasok, amikor csak tehetem. Már-már azt hittem, hogy megutáltam az olvasást, de megnyugodtam, most, hogy már nem köt a kötelező olvasmány lista, ismét gyorsan, elmélyülten és nagy, nagy kedvvel olvasok.

Most egyelőre nem is vágyom másra. Ja de, arra, hogy szombaton jó idő legyen, mert, szombaton jönnek az ASSISTosok. Most tartjuk az éves rendes fogadó-utrabocsájtó bográcsozást, amikor az ASSISTos ösztöndíjasok szülőstől összejönnek (leszünk vagy negyvenen)és Tóth apuka jóvoltából hatalmasakat röhögnek. Szóval kéretik drukkolni.

Legmagassabb iskolai végzettsége...

E GY E T E M! Mától kezdve bármikor az orrom elé tolnak egy kérdőívet és ez a sor szerepel rajta teljes joggal írhatom be az egyetemi végzettséget! Azt hiszem keresek egy aluljáró környékén kliensre leső közvéleménykutatót, és válaszolok a kérdéseire, feltéve, ha az iskolai végzettséget is firtatják benne :)). Már csak azért, hogy gyakoroljam, nehogy eltévesszem :))).
Szóval kedden (kommunikáció) és ma (magyar) megvédtem a szakdolgozataimat és ezzel az államvizsgát is abszolváltam. Pironkodva jegyzem meg, hogy minden szakdolgozattal kapcsolatban megszerezhető jegyem ötös lett. A diplomám így is csak négyes lesz, mert két szigorlatot eltoltam még az ősidőkben a kezdetek kezdetén. De spongyát rá, ettől aztán igazán nem megyek a Dunának.
Befejeztem az egyetemet, hihetetlen. Úgy röpült el ez az öt év, mint egy pillangó... izé pillanat. Pedig mennyi minden történt és változott.
Amikor kezdtem még csak egy kétüléses autónk volt (nem a sportosabb fajta :D ), ma már feltörekvő Suzuki felhasználók vagyunk négy üléssel. A kezdetek óta volt három munkahelyem és voltam munkanélküli is. Az adósságállományunk megsokszorozódott és anyagi helyzetünk inkább romlott, mint javult, pedig akkor is eléggé gatyán álltunk :)). Elvesztettem egy családtagot és szegény Karnisnak is már csak az éterbe tudtam belesuttogni, hogy megcsináltam.
De szereztem három barátot és rengeteg szívemhez közelálló ismerőst. Rövidebb lett a hajam, és talán pár kilóval könnyebb is lettem, ami sokkal inkább a fogyókúrának, mint a vizsgaidőszakok jótékony hatásának köszönhető. Okosabb azt hiszem nem lettem, viszont kaptam valamit, amit nehéz szavakba önteni. Ha mindenáron megkellene fogalmaznom egyfajta szemléletmód az amit a suli adott. És gondolom még számtalan változás történt az elmúlt öt évben, ami most hirtelen ebben az kicsit euforikus kicsit nosztalgiázós hangulatomban nem jut eszembe.
Az én drágám ebben is az állandóságot képviseli, ő ugyanis akkor sem értette és most sem érti mire volt ez jó, viszont azt hiszem kicsit büszke rám, ha másért nem hát azért mert tudja ezt várom tőle :D
Ahogy mondtam okosabb nem lettem, viszont rengeteget tanultam, főleg a körülöttem lévő lányoktól. És talán ők is tanultak tőlem valamit. Kétségtelen ennek az öt évnek a legnagyobb hozománya a mi jótékony hatásunk egymásra :))).
De akadt néhány tanár, akiknek az óráit, a beszélgetéseinket, a leveleiket őrizni fogom a legjobb, legszebb emlékeim közt, és ha szükségem lesz rá a hétköznapok elviseléséhez előrángatom túlélő "falatként".
Az öt év alatt soha nem érzetem, hogy sokkal idősebb vagyok a lányoknál. Most, hogy vége van, most érzem mennyire jó lenne olyan fiatalnak lenni, mint amilyenek ők. A terhet letéve, rájuk most egy felhőtlen nyár vár, míg nekem már azon jár az eszem, hogy mi mindennel maradtam el ezen a héten, és sajnos ezen nem áll módomban változtatni. Viszont semmiért oda nem adnám az elmúlt öt évet.
Vége van hát, valami ismét elmúlt, nem szeretem. Nem csak azért mert hiányozni fog a sikerélmény a vizsgák után, nem csak azért mert rám tör a pánik, hogy eztán már csak dolgoznom kell, hanem mert a lányok is hiányozni fognak, élik az életüket és jótékony hatásuk, fiatal lendületük távolodik tőlem, halványulni fog. Ha valami "öregeset" mondok ki mondja majd nekem: "hülye vagy?" Lehet, hogy jövő ilyenkor már egy házsártos vénasszony leszek? :))))
Nem, nem is akarok erre gondolni. Hamarosan erőt veszek magamon, rendet teszek az egyetemi cuccaim között, elpakolgatom őket, hogy a nyugdíjas otthonban majd lapozgathassam...de addig még nem akarok erre gondolni.
Megyek lefekszem, ma már diplomásként, és elalvás előtt még végig pörgetem magamban, hogy mivé lett az a nő, aki öt évvel ezelőtt kissé idétlennek érzete magát a sok 18-19 éves közt, nem értette, mit is keres ő az egyetem falai közt, mára viszont már ő is éppen annyira sajnálja, hogy vége, mint azok a tizenévesek akiktől, akkor még oly távolinak érzete magát.

Felül a gálya...

Igen, ismét emlékeztet minket a természet:

"Habár felül a gálya, s alul a víznek árja, azért a VÍZ az úr!"

Minél idősebb az ember annál nagyobb empátiával viseltetik más baja iránt. Mi is döbbenten nézzük a Tv-ben, az Edelényieket, a Felsőzsolcaiakat és minden más érintettet, ahogy vízrombolta életük romjait próbálják menteni. Borzalom, teljes szívemből átérzem a fájdalmukat. Amit tudunk küldünk nekik, amint lement a víz, hogy megpróbálhassák újjáépíteni az életüket.

Sajnos Leányfalun is lassan úrrá lesz a víz. A bicikli út már bőven víz alatt. Tomka hőn szeretett focipályája már félig víz alatt, hétfőn már vizipólózni lehet rajta. Kedvenc helyi vendéglátóegységünkbe már tegnap este sem tudtunk szárazlábbal bejutni. Vagyis ez így nem igaz, be még bejutottunk, de egy óra múlva, mire jöttünk volna el, márcsak a Dunába gázolva jutottunk el az autóhoz. Félelmetes látni mennyire sebezhetőek vagyunk. A természet egy kicsit odateszi magát és máris egy kicsiny ponttá zsugorodunk, mi _nagy_ emberek.

Jó szerencsénk folytán a mi családunk nem érintett, hiszen mi hegylakók vagyunk. Sajnos két barátunk is érintett az ügyben. Az egyiknek a telephelye úszik, a másiknak a kertje, a pincéje és az irodája. Szomorú ezt mondani, de már rutinosan pakolnak, így hála az égnek az értékeik nem vesznek oda. De takarítani így sem lesz egy leányálom.

Hála az égnek mi még nem tartunk itt, de sajnos már sok száz ember háza van ilyen állapotban.

Itthon és mégsem...

Napok óta, nem, talán már hetek óta is esik, csak esik, és csak esik. Ez körülöttem mindenkire rossz hatással van. Csuri már totál zizi. Azt mondja bezanzul, ha még egy napot a négy fal között kell töltenie. Persze nem tudom, hogy ki tiltja meg neki, hogy magára kapjon valamit és elmenjen itthonról, de ez az ő dolga felnőtt ember (széles vigyor :D). Úgy veszem észre Bendinek nem tűnik föl, hogy özönvíz szerű esőzések vannak. Talán kétszer megázott, de ennyi, nem több. Tehát helyesbítek, Bendin kívül mindenkit megvisel körülöttem ez az időjárás. Engem nem. Elmondjam mi a titkom? Először is dolgoznom kell, így nekem édes mindegy, hogy odakint milyen idő van, ha esik, nem ázom, ha süt a nap, nem sülök meg. De ez még csak ahhoz lenne elegendő, hogy ne zavarjon az időjárás, én azonban még élvezem is. Ugyanis én edzőtábornak fogom fel a dolgot, vagy nem is, inkább aklimatizálódásnak.

Tisztában vagyok azzal, hogy az idő előrehaladtával egyre kevesebb az esély, hogy valaha kedvenc országomban (Van, aki még nem tudja?), Írországban éljek, de azért készülni lehet rá, nem? Nos kérem szépen én ezeket a heteket úgy tekintem, mintha Írországban élnék. Megyek az autóval nézem a felhőket, nézem az ablakon sűrűn csorgó esővizet és azt képzelem, hogy Írországban vagyok. Ha az utcán kerülgetem a tócsákat, arról ábrándozom, hogy Cork vagy Galway utcáin járok. Persze hiányoznak a színes házak, az egymás mellett sorakozó pubok színes üveggel díszített ajtói, de ha nagggggyon erősen akarom, akkor majdnem olyan.

És a zöld, az a sok zöld, ami eső után burjánzik mindenhol, az már tényleg majdnem egészen hasonló. A felhőbe burkolózó hegyek, azok is nagyon szépek.

Szóval lehet kővel hajigálni, én inkább jól felöltözöm és gyönyörködök az esőáztatta városban és vidékben és nem veszek tudomást arról, hogy nem ott, hanem itt vagyok :)))

Csövesek

Nagyon jó napom volt tegnap. Igaz, hogy szerdán még nem gondoltam, hogy egyáltalán valamilyen is lesz a szombat. Ez így egy kicsit talányos, úgyhogy kezdjük az elején. A ballagás után Csibe kihasználva Tomka egy gyengébb pillanatát szavát vette az apukájának, hogy tarthat egy lány bulit. Nos tegnap volt a nagy nap, hogy minden korábbi fogadalmunk ellenére ismét egy általunk engedélyezett buli zajlott a lakásban. Egy hamisítatlan Pizza and Champagne csaj buli a Szex és New York jegyében. A részletekről nem sokat tudok Csuri vezényelte az előkészületeket, minket megkért, hogy ha lehet ne aludjunk itthon. Persze, nem is akartunk volna. Van egyáltalán olyan épeszű, munkában megfáradt középkorú, aki egy rakat visongató, bulizó nő mellett akar aludni? Azt gondoltam, hogy kézenfekvő ígéretünk betartása nem jár számunkra különösebb következményekkel, hiszen van elég barát, aki befogad minket. Egy valamivel nem számoltam, hogy a csillagok különösen rossz együttállása folytán a szóba jöhető haveroknál vagy teltház volt, vagy nem voltak itthon, vagy dolgoztak. Így egyre szűkült a delikvensek köre.

Persze voltak súlyosbító körülmények is, mivel hétvégén volt a Falunap Leányfalván, így Tomka nem akart szeretett sportpályájától és annak füvétől távol lenni. Ez tovább nehezítette a helyzetet. Úgyhogy pénteken még fogalmunk sem volt, hogy hol alszunk. Végül Zsike barátnémnak esett meg rajtunk a szíve, igaz azt nem tudtuk, hogy hol töltjük el az időt este 11-ig, amíg Zsike hazaér a színházból?

És végül mint mindig az uccsó pillanatban megoldódott a dolog. Tomka jegyet kapott a magyar- német meccsre,, azt a két órát meg kibírta valahogy, amíg nem tudta ellenőrizni a lányfalui focipálya füvének állapotát.

Én Melinda barátnőmmel meg Csillával, az ő nagynénjével elmentem shopingolni. Mivel egyikünk sem egy kimondott fogpiszkáló jókat röhögtünk a 36-s ovisoknak szánt méreten és igazán megértettük, ha valamelyikünk az önbizalma megóvása érdekében nem akart "beleugrani" egy kis helyes pólónak becézett előkébe :).

Szert tettem egy igazi nőcis táskára, egy még kellemesen magassarkú cipőre, aminek a viselése reményeim szerint optikailag 4-5 kilóval kevesebbnek mutat majd, három pólóra, amikkel szemben a cipőhöz hasonló elvárásokat támasztottam, ergo, ne látsszak akkorának, mint amilyen valójában vagyok.

És koronájaként a napnak moziban voltunk Melindával. Az Arénában az Imax moziban vetítették a filmet. Hűűű nagyon mellbevágó élmény egy ilyen teremben ülni. A székek alvásra csábítóan kényelmesek (igaz a pohártartót kifelejtették belőle, ez nagy hiba), a vászon akkkkora, hogy őrület, és mit tagadjam élmény egy ilyen moziban megnézni egy szépen fényképezett kalandfilmet.

Kétségtelen, hogy a film amit megnéztünk elég gyermeteg volt. Valójában fogalmam sincs miről szólt a történet mi Melindával bekucorodtunk a kólával, és a kapható legnagyobb kukoricával a székbe és átadtuk magunkat az esztétikai élvezetnek, amit a főszereplő Jacke Gyllenhaal látványa nyújtott. Tessék gyönyörködjetek ti is:

Perzsia hercegeként

Civilben.

Én igazán szeretem az én drágámat, de ha ez a srác egyszer bekopogna hozzánk én biza nem vágnám rá az ajtót :)

Este aztán még táncikáztunk egy keveset a retrodiszkóban (Tomka füvén), utána még dumálgattunk egy kicsit végül 1/2 3-kor sikerült ágyba kerülnünk és oldalamon a hangosan szuszogó (értsd 80 decibellel horkoló) drágámmal, a retinámon Jack képével lassan álomba szenderültem a jól sikerült nap után.

Good bye Farm

Írogatok, írogatok itt, csak "jár a szám" és a legnagyobb győzelmemet nem is kiáltom világgá.

LEJÖTTEM A SZERRŐL!!!!

Bizony, immáron harmadik vagy negyedik hete TISZTA vagyok. Ja nem, nem a fizikai tisztaságról beszélek (fürödni szoktam :) ), hanem hogy kigyógyulóban vagyok a függőségből.

Ennyi ideje nem FARMoztam ugyanis. Nyílt titok, hogy igazi FarmVille őrült voltam, de ennek vége. Visszatértem a társadalomba. Egy reggel már nem akartam bevetni többé a földemet. Volt még egy-két megingásom, még egyszer, kétszer benéztem a farmra, de most már azt hiszem kimondható, hogy gyógyult vagyok. Néha ugyan még elindul az egér mutatója a FarmVille ikonja felé, de hatalmas önuralommal megállom, hogy klikkeljek.

Volt idő, amikor azt hittem, hogy öreg napjaimban a Farmon fogok klikkelgetni, de már szembe tudok nézni a ténnyel, hogy egy komoly nyugdíjas nem fejhet virtuális kecskéket és teheneket, így még időben észbekapva megtettem a megfelelő intézkedéseket.

Büszke vagyok magamra!!!

Zoo,1984, bírálat, és ami még eszembe jut

Zoo:

Emelt fővel vállalva, hogy falusi népek vagyunk elismerem, hogy hétvégén nagyon nem szívesen megyünk Pestre. Viszont anyukámék ebédmeghívását sem utasítom vissza szívesen, hiszen olyan finomakat főz. és olyankor legalább megúszom ezt a számomra legtöbbször terhes feladatot. Mivel Pünkösd hétfőn e két dolgot kellett összeegyeztetni, gondoltunk egy nagyot és a gyerekek (elég vicces ezt a kifejezést a kölkekre használni) kérésére az anyuéknál elköltött ebéd után kilátogattunk az állatkertbe. Bizony, a városligeti Állat-és Növénykertbe. Mit mondjak, rémes és érdekes egyszerre volt ez a kiruccanás. Nem is tudom mit képzeltem, vagyis tudom, hogy majd ott négyesben, de legalábbis elviselhető embermennyiség között szépen elsétálgatunk és nézegetjük az állatokat. Totálisan elfelejtettem, hogy a Pesti ember, Pesten érzi jól magát, a lökött vidéki (mint például mi), meg Pestre kirándul. Ennek következtében, szinte mellbevágó volt számomra a felismerés, hogy a ligetben ott tobzódott fél Budapest. És annak is a rosszabbik fele. Alig lehetett parkolni, persze nekünk szerencsénk volt egyből találtunk helyet. minden tömve volt kocsikkal, ahol viszont hely volt, ott kerékbilincset tettek az autókra. De kényelmes volt, mert akik feltették nem mentek messze 10-20 méterre voltak, így a szerencsétlen autós azonnal perkálhatott, amint visszatért az autójához és már mehetett is. Gondolom most eltekintettek a befizetett csekk bemutatásának procedúrájától, ami minden egyéb esetben feltétele a bilincs levételének. Itt csak kitöltötték a csekket legombolták a városligeti látogatás után megmaradt aprópénzt a delikvensekről és már mehettek is, nehogymár a bilincsbe vert autók foglalják a helyet a következő balekok elől.

Nos ez volt a ligetben az első élmény ami ért bennünket (halkan jegyzem meg a külföldieket is ez a kép várná...Hajrá magyarok! Jók vagyunk! ).

Aztán az állatkerthez vezető úton a sok giccsáruda mellett haladva, olyan, de olyan figurákat láttunk, hogy nem győztem összerendezni a fizimiskámat, hogy ne bámuljak, mint Maris, aki sosem látott városi embert. Barbi babák és kigyúrt, tetkósjencik, hada korzózott a járdán. Gyerekek, igazi vursli hangulat volt!

És az állatkert. Nagyon szép állatkertünk van, komolyan mondom, de a legszebb akkor lesz, ha elkészül. Most ugyanis éppen mindenféle átalakítás van, ezért egy kissé kaotikusak az állapotok. Például nem körbejárható, mindig zsákutcába kerültünk. Bár sok a tábla, de az építkezések miatt alig találtuk meg azt, amit kerestünk, például oroszlánt nem is láttunk, anélkül meg mit ér az állatkert. Szegény elefánik bent voltak, Zsiráfot se láttunk. Madár van dögivel, például most már ha szembejönne velem a körúton felismerném a kazuárt, amiről először azt hittem, hogy páva. Na jó elismerem kicsit gyanús volt, de azt hittem lány páva :)

ez a kazuár

A makik mármint a mindenféle majmok, nagggyon aranyosak voltak. Voltak nagyon nagyok, és voltak nagyon, nagyon kicsik. Én azt szeretem bennük a legjobban, hogy mennyire emberiek. Nagyon vicces, amikor felismerek egy-egy mozdulatot, amit mi emberek is így csinálunk.

Szóval az állatkert érdekes volt, de azt hiszem legközelebb ha feltétlen muszáj, akkor majd az unokáimmal megyek oda.

1984:

Most olvastam el Orwell 1984 című könyvét. Már régóta tervbe volt véve, de eddig kötelezőket és tételeket olvastam. Naggyon tetszett, Igen nyomasztó könyv. Minden észérvnek ellentmondva, naivan vártam egy happy endes befejezést, de be kell lássam a témából adódóan esztelenség volt erre számítani. Persze, amiről Orwell ír az egy disztópia, mégis félelmetes belegondolni, hogy mennyi valóságalapja van a könyvnek. Akárcsak a másik kedvenc olvasmányomnak, szintén Orwelltől az Állatfarm, ami minő véletlen hasonló témát feszeget. Nekem volt szerencsém igen keveset élni az előző rendszerben, és az hol volt már azoktól az igazán kemény időktől, de ez jó is így. Magamat ismerve, nem sokáig járkáltam volna szabadlábon. Csak javallani tudom, hogy olvassátok el, persze nem egy tengerparti olvasmány, viszont egy esős vasárnap délután a fotel mélyére kucorodva remek társaság ez a könyv, és amilyen idők mostanában vannak, hát alkalom adódik bőven.

Bírálat:

Megérkezett a konzulensemtől a szakdogám bírálata. Nos a jó hír, hogy jelest (5) kaptam, és az, hogy azt hiszem az egekig magasztalta. A rossz hír pedig éppen ez az "azt hiszem" tudniillik én konkrétan a kötő szavakon kívül nem értek belőle egy mukknyit sem. Csak egy kiragadott példa:

"A témakör társadalomtörténeti, művelődésszociológiai aspektusait is részletesen áttekinti, hogy a mediális meghatározottságok és elágazódások problémáját megvilágíthassa."

Nos én elismerem rendkívüli büszkeség tölt el, hogy ilyesmiket írtam, de hogy ez a mondat a dolgozatomnak pontosan melyik részét méltatja, nos erről halvány fogalmam sincs. Így nem marad más hátra, mint hogy a védésig hátralevő időt az egyoldalas bírálat számomra érthető formába öntésével és annak a dolgozatommal való párhuzamba állításával töltöm. Hadd tudjam már mit írtam.

Az utolsó, ami eszembe jut:

az is a fenti bírálattal kapcsolatos, még pedig, hogy nehéz szülőnek lenni. Vagy ezt már mondtam? Nem baj, nem lehet elégszer ismételni, nehogy a leendő szülőket meglepetés érje.

Azért jutottam erre a megállapításra, mert amikor Csibémnek azt találtam mondani, hogy alig várom, hogy megmutassam neki mit írt a tanár a válasz csak ennyi volt: " anya, engem ezek a dolgok nem érdekelnek". (Ezért most meg fog ölni, hogy ezt megosztottam a világgal, rontva az imidzsét, de ez is ő :D)

Hát nem esett jól, de tudomásul vettem. És valahogy nem megy ki a fejemből, hogy bizony engem sem mindig érdekelnek dolgok, amit ő mesél, lehet, hogy tanulok tőle és majd ezek után hangot is adok ebbéli érzéseimnek, aztán majd meglátjuk mi lesz. Vagy most lép életbe a korábban emlegetett üvegfal effektus? Na _ezért_ nehéz szülőnek lenni.