A perfect day ( egy tökéletes nap)

Igen, ez a mai az én napom volt. Nem azért mert a nevemnapikája volt (mindenkinek köszi az sms-ket, a telóm egész nap elnézést kért az üzenetekért :))/, szóval nem csak a névnapom miatt, hanem mert semmi nemszeretem dolgot nem kellett csinálnom. Reggel készítettem magamnak egy jó nagy tál gyümölcsös müzlit, amit olvasás közben szép nyugisan megettem. Majd hullahopp /úgy döntöttem így írom:)/ közben TV , súlyzózás és nagy pancsikolás (értsd wellness) következett természetesen, könyvvel. Majd egy kis angolozás. Egyedül, ami hiányzott, hogy elmenjek sétálni egyet, de ebben sem akadályozott a lustaságomon kívül senki. Szeretek itthon lenni, kár, hogy nem lehet egyszerre itthon is lenni meg sétálni is.
És kaptam az én drágámtól egy táskát. Ez nagy figyelmesség volt tőle, mert egy pár héttel korábban kinéztem egyet a Corában / jó, nem a Valentinotól vásárolok táskát és akkor mi van? :)))/, ergo tudta, hogy szeretnék egyet. Igaz, hogy nem azt vette meg, amit kinéztem, de kit érdekel ez, amikor olyan dolgot tett, amit évek óta nem, nem virággal akarta megúszni a névnapomat... igazán boldoggá tett, örültem az ajándéknak.
"A Mamától" ő anyósom, egy cserép virágot kaptam, meg egy puszit, ez utóbbival letudtam erre az évre a második megpróbáltatást (az első a szülinapom, a harmadik karácsony szokott lenni, ez még előttem áll), előbbi, mármint a cserép virág, remélem túl éli a jövőhetet. A tudatalattim valahogy ignorálja a tőle kapott virágoknak a locsolását. A jobb érzésűektől elnézést ez a kis gonoszkodás is a perfect dayhez tartozott. / vigyor, vigyor/.

Ahogy szokott lenni, jól sikerült a tegnap este. Kölcsönös képmutogatás, ők a tengerparti képeket, mi a meccsen készült fotókat mutogattuk. Mint említettem Sima és Tomka szinte egy, s mint ilyen vajon mi az egyik legfontosabb dolog számára is....Igen! Yes! A kaja. De ő nem kispályán játszik, íme legújabb szerzeménye egy szürke marha és régebbi kedvenc mangalica pocái.

A szürke bocik :)

és a koszos mangalicocák

Komolyan azt hallanotok kellene, nem, látnotok is, ahogy ez a két pasi átszellemülten, tekintetüket égre emelve tervezgeti mennyi mindent készítenek, majd ezekből a szerencsétlen állatokból. Aztán közös Tv-zés következett, Good Will Hunting, naggggggyon rendben volt ez a film.
És ha azt gondoljátok, hogy tegnap átvertelek benneteket, mert ebben nem volt semmi vicces akkor ezt nézzétek meg:
A kölkök /a 3 fiú / úgy döntöttek, hogy előadnak egy ABBA számot, na mit tippeltek, mennyire röhögtünk? Csibe, ezt ne nagyon mutogasd arra felétek, nehogy azt gondolják, hogy a Bendivel valami baj van, nincs azzal semmi csak azt hiszem talán még érnie kellene egy kicsit.:))))



















Holnap dugó, suli, számonkérés.... wááááááá de nem szeretem.... most csináljak még egy visszaszámlálást, hogy meddig tart az iskola?

Hát jó, legyen...

Végre valahára nem este 10-kor ülök neki írogatni. Hihetetlen, hogy még csak két hét telt el azóta, hogy nincs itthon Csibe. Ma kaptam tőle egy mailt, hogy küldjem el az ID számát, mert fenn vannak a kurzusok a L'ville oldalon. Majd alig 2 perc elteltével, jött az újabb mail, hogy bocs' be tudott lépni valami más kóddal is. Azt hiszem nem fogom magam izgatni az ilyen "hopp ugorjál e-maileken". :). Mint olvashatjátok van ott elég ember, akihez fordulhat a bajával :))))).

Jó volt ez az utolsó bejegyzése ugye? Milyen szerencsés, én már csak tudom mit jelent jó tanártól tanulni. Az egyetemen ugyanis volt olyan szerencsém, hogy irodalom elméletet attól a tanártól tanultam, akitől, mindenki rettegett a vizsgáztatási szokásai miatt. Én is. Utólag azonban életem egyik legnagyobb szerencséjének tartom, hogy tőle tanulhattam, őt hallgathattam erről a tantárgyról. Teljes lelki nyugalommal mondhatom, hogy az egyik legjobb, ha nem a legjobb órái neki voltak. Kitaláljátok mi lett vele?.... Na ná, hogy szúrta a szemét a ténykedése azoknak, akiket nem engedett át a vizsgán.... ma már nem tanít a mi intézményünkben... korábban említett oktatási rendszerünket ismerve, tapasztalva nem vagyok meglepve az eljáráson.
Szóval nagyon szerencsés lesz a Csibém, ha ilyen emberké(k)től tanulhat, életet meghatározó élmény lehet. Miután írtam Csibémnek egy "hiányzik a hangod e-mailt", felhívott és beszéltünk vagy 20 percet. Jó volt hallani a hangját, de tényleg alig tudott újat mondani, mindent megoszt veletek a blogon keresztül. Ja nem, egy valamit nem írt bele, hogy még nincs tükör a szobájában.... nos EZ őt ismerve HATALMAS katasztrófa :)))).

itthon történt:

Ma itt voltak anyukámék és nagggggyon finom kaját főzött ( a cím erre utal, beadom a derekam és én is kajáról írok). Kedves USA-ban tengődő cserediákok, a következő képek megtekintését csak erős idegzetűeknek ajánlom és felhívom a figyelmet, hogy a következő képhatások megzavarhatják a nyugalmat(okat)!

A menü:
gombaleves csirkeaprólékkal
rántott csirke és karaj sült krumplival kovászos ubival
almás pite

és, hogy vizualizálni tudjátok:



Én szóltam! Most irigyek vagytok legalább egy kicsit? Na ilyet érzünk mi is csak sokkal intenzívebben :))))))

Kaja közben Bendi és az apja beszélgettek. Szerintetek azok után, hogy reggel 1/2 8-tól délután 1-ig együtt voltak, Bendinek meccse volt, mint mindig hétvégén, miről folyt a beszélgetés? Az nyert, aki a focira tippelt. Igen, gyanítom, ma már nem először, megbeszélték a meccs minden mozzanatát. Közben én azon gondolkoztam, hogy ez nekem nagyon nem megy. Van valakinek valami jó tanácsa, hogy ébresszem fel az érdeklődésemet a foci iránt? Mert ha így haladok, 10 hónapig nem lesz miről kommunikáljak családom férfi tagjaival.
Különben csendes volt ez a szombat. Megjöttek Monkáék a nyaralásból. Ők a szomszédaink, de nem ám csak azok, a barátaink is. A két fiú -belső tulajdonságaikat és világnézetüket tekintve - mintha indigóval készült volna. Viszont ugyan ez elmondható rólunk lányokról is. Amíg mi Monkával az egyetemet gyűrj(t)ük / ő már végzett :(/, a két fiú itthon intenzíven sajnálhatta magát és egymást a két emancipált csaj miatt.:))). Azért mi alapvetően jó kis négyes vagyunk. Hála Simának / Ő Monka párja /, ha együtt vagyunk, nekem mindig tennára /felnőtt pelenka a gyk-ért/ van szükségem annyit röhögünk.
Úgyhogy most be is fejezem a pötyögést, mert hozzájuk megyünk, kíváncsi vagyok mit szól Sima ha meglátja, hogy Csuri host familyjének milyen kerti sütője van? Tuti először belesápad, majd elhatározza, hogy neki is lesz ilyen és a végén lesz is. Pedig elhihetitek neki sincs miért szégyenkeznie, mert nem akármilyen kemencéje van, amiben nem akármilyen kajákat készít.

Három a magyar igazság.

A figyelmesebb olvasó láthatja, hogy felkerült Balázs blogja a saját blog listámra. Így Csurikám mellett már Anna és Balázs szemszögéből is nyomon követhetjük a következő év eseményeit. Már most is nagyon érdekes látni a különbséget. Míg a lányok, a vásárlásról az utazásokról, a programokról írnak részletesebben, addig Balázs blogjából bárki megtudhatja, hogy arrafelé milyen a kocsipark, és a technikai felszereltség. És ne kerülje el senki figyelmét egy 17 éves srác (persze azért tegyük hozzá nem hétköznapi srác) mellékesen odavetett kérdése,- azután, hogy megállapítja: mindenhol, zászlók és nemzeti jelképek láthatók- vajon Magyarországon ez miért ciki?
Ugyanakkor megfigyelhető, hogy egy valamiről mindannyian írnak... na miről?.... a kajáról. Kinél így, kinél úgy, de a kaja az szóba jön. Nekem úgy rémlik, hogy ha Csibének tegnap bent maradt a vacsorája /utolsó információnk szerint éppen kifelé készült :) /, akkor még viszonylag ő bírja a legjobban, mert a másik két kölök már arra "vetemedett", hogy főzzön, vagy a főzés gondolatával foglalkozzon. Háát az én Csibém még nem említett ilyesmit. Lehet, hogy ez az új jó tulajdonság a jövőhét projektje?
Kaptunk két képet, nézzétek meg Ti is. Nem olyan, mintha a Csuri lenne Carmel édes gyereke? Sokkal inkább hasonlít ő az anyukára, mint Katie. / nem leszek féltékeny, nem leszek féltékeny, nem leszek féltékeny.../ A kisfiú, Mike.

Klassz a pólója, mi? Ja, aki nem tudná elvetemült, még annál is elvetemültebb Írország mániás vagyok. Így néz ki pl. a hűtőnk,

Ezen kívül van egy csomó könyvem Írországról, az írekről, Írország naptáram, Ír babám a kocsiban, van Claddagh gyűrűm, és... szóval nem ússzátok meg, előbb utóbb áradozni fogok ezeken a hasábokon Írországról. Egy kis ízelítő:



itthon történt rovatunk:

Elcsitultak a foci felkorbácsolta kedélyek, ma már csak csendes képnézegetés volt a program. És írt a meccsről az online sajtó is itt olvashatjátok . Mind emelett hír csupán csak az lehet, hogy mosolyszüneten vagyunk Bendivel. Megsértődött egy feltételezésemen. Most erőpróbálgatás folyik... háát majd meglátjuk... hosszú lesz szegénynek ez az év. Még nem tudja, hogy az egyke létnek vannak hátrányai is, nevezetesen, hogy csak rá irányul a figyelem, ami nem mindig üdvös ugyebár. / széles, vigyor :))) /. De ha túl éli még stramabb kölök lesz, mint most.

Szilveszter volt Angyalföldön!

Bármennyire is szeretnék reagálni Csuri blogjára most először a NAGY MECCSRŐL kell írnom. Ha van olyan mérhetetlenül figyelmetlen olvasóm, aki esetleg nem tudná milyen meccsről van szó, az ő kedvükért akkor ismét: Leányfalu-Fradi rangadó volt ma a Vasas pályán. Egy vallomással tartozom, amíg a dugóban araszoltam a meccsre, gonosz módon, már jó előre kitaláltam a mai címet, ez lett volna: Nem zakó volt, hanem nagykabát. Majd a meccs lefújása után arra gondoltam, hogy ez lesz: Emelem kalapom. Most tévesen arra következtethetne jogosan bárki, hogy nem veszítettünk, de igen, kikaptunk DE!!!! Benn maradtunk a 10 gólban, az eredmény ugyanis 0:9 lett.

Amikor túltettem magam az első sokkon, melyet annak felismerése okozott, hogy a helyszínen az egy percre eső b.zdmegek száma meghaladja a százat, teljes szívvel a Leányfalui csapatnak kezdtem drukkolni. Persze el tudjátok képzelni, hogy fiaink látszólag minden koncepció nélkül rohangáltak a pályán, de a célt, amit kitűztek eléjük megvalósították. Ebben hatalmas része volt kapusunknak, aki miatt végül is az lett a cím, ami.

Ő ugyanis Szilveszter, íme: /képet holnap rakom fel, mert Tomka, a fiúkkal levezető köröket fut a helyi vendéglátó egységben :) /

Fantasztikus, hogy mit vitt véghez! Olyanokat védett, hogy szemem szám tátva maradt, ha őszinte akarok lenni a végén már CSAK neki szurkoltam. Szép volt fiúk! (és még egy kép a szurkoló táborról, párom arckifejezése nem hagy kétséget az érzelmei felől :)

A nap másik eseménye, hogy voltunk Csuri tankönyveiért a suliban és ezzel kapcsolatban felmerült bennem az a kósza gondolat, hogy, amikor visszatér Csibém, lehet, hogy még nehezebb dolga lesz, mint most kint.
Szerencsénk volt, találkoztunk az iskola két legjobb fej tanárával, Tamás bá'-val (Ő volt Bendegúz osztályfőnöke), és Gábor bá'-val ( Ő viszont Csuri ofője ). Csibém! Gábor bá' érdeklődött felőled, elmeséltem, amit tudtam, örül, hogy minden rendben van veled és biztos volt benne, hogy Te nagyon jól érzed ott magad. Üdvözöl és vár vissza.
És ami miatt fenti gondolat átfutott az agyamon az a röpke közjáték volt, melyben Bendegúz - kivételesen hallhatóan - köszönt az egyik tanárnak (nem írom le melyiknek, mert Csurit is tanítja), aki ennek ellenére úgy suhant el mellettünk, mintha ott se lettünk volna. Elgondolkoztam, vajon odakint sem fogadják a tanárok a tanuló köszönését? Vagy ott annyi fizetést kapnak, amiért hajlandóak..... nem, nem megyek ebbe bele. A lényeg, az én véleményem szerint az ilyen apró szösszenetek, jól mutatják, hogy oktatási rendszerünkkel valami oltári baj van. Ha nem tekintem a tanulót, embernek, uram bocsá' egyenrangú partnernek, ha levegőnek nézem, hogyan lehetnek vele szemben elvárásaim?
Tessék, meg lehet kövezni, akkor is ez a véleményem!
Most, hogy kidurrogtam magam jöjjön Csibe bejegyzése. Ahogy elnézem arrafele sem kapkodják el a tanszerek beszerzését. Mindjárt kezdődik az iskola és Csuri is, Anna is arról számolnak be, hogy most mennek beszerezni ezeket a kellékeket. Na jó mi még így is le vagyunk maradva, mert jó esetben, holnap megyünk el megvenni a cuccokat.
Végre valahára normális, jó sok infóval és nem csak röpködéssel teli bejegyzést írt Csibém. A képek nézegetését azonban csak erős idegzetűeknek ajánlom. Komolyan mondom...hihetetlen, hogy emberek ilyen körülmények között élnek. Tudom, itthon is van ilyen, de erről most hadd ne fejtsem ki a véleményemet... még lelőnek :).
Más az amikor az embernek mesélnek és más látni, ezek után el tudom képzelni, milyen lehet megtapasztalni. Ciki az embernek a saját lányára irigynek lenni :))))))?
Ja és a vásárlás! Szintén e blog hasábjain ejtettem pár szót Rozikám vásárlási szokásairól, hát ja, az nem műkszik arrafelé. Kezdem gyűjtögetni, mi minden pozitív változás várható Csibém hazatérte után: már kettő van, a szennyesét maga fogja mosni, és vásárolni úgy fog, mint a villám :).
Jó ez az Amerika na, két hét, két új jó tulajdonság.... hány hétig is lesz még kint a Csibém?

Amiből kimaradsz...

Nincs az a Fith Avenue, amiért kihagytam volna ma a Dr. House-t. Neked is tetszett volna Csibém, Wilson és Hojze (ahogy mi egymásközt hívjuk) végig szívatták egymást, sokkal jobb dolgokkal, mint az előző évadban. Tegye fel a kezét az, aki kihagyta volna ezt NYC-ért!

Na jó nyilvánvaló, az irigység beszél belőlem, de az tény, hogy az egyetlen műsor a TV-ben, amit a közeljövőben nézni fogok. Imádom a pikírt megjegyzéseit. Hihhhetetlen bunkó tud lenni. Amúgy, ha rajtam áll be sem lesz kapcsolva a Tv a következő hónapokban.
Carmel küldött (vagy Carmel e-mail címéről jött) egy fotót Csibéről, Kateiről és Mikeról. Ők ketten a 4 gyerekből 17 és 10 évesek, Sean a legnagyobb és Kevin a 15 éves srác a host familynél. Örültem neki, mert váratlan volt és meglepett. Nagyon jó, hogy Csibém ennyi mindent lát, de már alig várom, hogy letegye a fenekét a L'villeben (értsd: Lawrenceville). Fúj, megint önző voltam... ez utóbbi kívánságomat ezennel visszaszívtam. Szombaton már elvisznek egy pár dolgot a suliba és kedden beköltözés van, 4-én kezdődik a suli. akkor aztán kapkodhatja a fejét szegény Rozikám. Nem is tudom, hogy hogyan fogja vezetni a Blogot, magamról tudom, milyen időigényes tevékenység.

És mivel menten lefejelem a monitort az álmosságtól csak egyetlen itthoni dolgot osztanék meg veletek.
Jó magyar hozzáállással azt szoktuk mondani, hogy ami elmúlt, az után csak rosszabb jöhet. Most meg szeretném mutatni, hogy reggel, hogy nézett ki a nappaliban az asztal, ékes bizonyítékaként előbbi mondásnak. A korábbi állapothoz képest, amikor Csibém csupán a müzlis ibriket felejtette naphosszára ott, most csupa fiús dolgok hevertek szanaszét. Ha valaki nem látná jól, a következők találhatók az asztalon: Sörös pohár és sörös doboz, üres csokis doboz / Csurikám a Belga csokinak sajnos annyi :( / , pirospaprika szóró, póló, sport újság, kártyakönyv, üdítős palack, abból kettő is, éééés távirányító. Még jó, hogy raklapnyi az asztalunk, így minden kényelmesen elfért rajta.

Csibe!!! Gyere haza, azt akarom, hogy müzlis bögre legyen csak az asztalon!

Az átnevelés elkezdődött...

Levelet írtam !!!!! Angolul!!! Na jó nem tagadom voltak benne hibák, némelyik miatt még most is ég a képem, de becs' szóra alig kellett belenézni a szótárba. Persze írok én máskor is levelet angolul, hiszen ha nem említettem volna még, egy fordító irodában dolgozom. Na jó most nehogy elájuljatok, hogy akkor baromi nagy kunszt angolul levelet írni, de kérem szépen a félreértések eloszlatása végett közlöm, hogy én pénzügyesként vagyok ott jelen. Szóval írok levelet, de azok "rém nagy" előképzettséget igényelnek: ilyenek pl. please find attached file ( Kérlek nézd meg a csatolt fájlt) vagy please confirm it ( kérlek igazold vissza a számlát)meg ehhez hasonló bonyolult mondatok, szó se róla nem ezek után fájdul meg a fejem a nagy gondolkodástól.
Fenti lelkendezés annak szól, hogy EZ a levél Csuri pót anyukájának íródott és mondandója is van és válaszolni kellett arra is , amit kérdezett. Szegény főnöknőmet kértem meg, hogy javítsa ki, mert hát mégis...
A főnöknőmet egyébként ne úgy képzeljétek el, mint "A főnöknőket", ő egy baromi jó fej fiatal csaj /mint, ahogy egyébként mindenki más is az irodában, kivéve a Zsoltot, mert ő fiú, de ő is jó fej :)/, így hát nem éreztem cikinek, hogy segítséget kérjek tőle és egyáltalán, nálunk a cégnél nem ciki segítséget kérni és, aki tanulni akar azt mindenki támogatja. Most irigyeltek ugye, hogy ilyen szerencsés vagyok? Igen, az vagyok! :)
A lényeg , hogy a tűzkeresztség meg volt, három hónap múlva már úgy írok, mint a sicc. Fantasztikus élményt , mondhatni adrenalin bombát jelent, ha használni tudom az angolt. Még mindig hihetetlen számomra, hogy mindösszesen 7 hónapnyi angol tanulás után képes vagyok, még ha hibásan is, de összehozni egy levelet, amit valaki, akinek az angol az anyanyelve megért.

Arrafele rovatunk:
A mai nap híre, hogy Csibe elkezdte átnevelni jelenlegi családját. Elmesélte nekik, hogy mi a tábortűznél nem mályva cukrot, hanem szalonnát sütünk. A család érdekesnek és remek ötletnek tartja. Vajon miért nem jutott eddig eszükbe? Nincs szalonna arrafelé? Annyi sz.rral mérgezik magukat, pont az nincs? Vagy van de azt ... mire is használják? Mindegy, hajrá Csibe csak neveld őket, ha ilyen tempóban haladsz mire hazajössz vesznek egy disznó farmot, hogy reggel házikolbászt reggelizhessenek disznósajttal , délben pörköltöt ehessenek nokedlivel és este nyomtatéknak süthessenek egy kis szalonnyát. Tomkát, teljesen felvillanyozta, hogy az Ő kicsi lánya így hirdeti az otthonról hozott igét.

Itthon történt:
Leányfalván nagy a készülődés, már csak kettőt alszunk és kezdődik a nagy rangadó. A fiúk edzenek, ma az én drágám is lement a pályára, hogy lássa rendben vannak-e a fiúk. Az LFC vezetősége meg idegeskedik, hogy minden rendben legyen. Ééééés Csibe apád híres ember lett őt keresték a Blikktől és a Képes Sporttól. Jaj "annyira" izgatott vagyok, egy média személyiség feleségének lenni...wow

ugye megmondtam... ismerem

EZT kénytelen vagyok még ide írni. Mivel több napja cseszegetem Csurit, hogy ugyan jönne már fel a skype-ra, hogy élesítsük a kapcsolatot, amire leginkább nem reagált a sok élménybeszámoló közepette. Majd, (egy időben az előző bejegyzésemmel) amikor már 600 felkiáltó jellel óbégattam rá a világhálón keresztül, a következőképpen kezdte válasz levelét, ide copyzom:

"Anyaaa! Nincs a gepen Skype," ..... és viszonylag udvariasan helyrerakott, tessék, mondja még valaki azt, hogy nem ismerem. :))))).
De nem tehetek róla imádom, azt az okos pimasz fejét :)))

Szürke hétköznapok kezdete

Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak... Jó még van belőle egy kevéske, de nekem ma már beindult az élet és innentől csak sűrűsödni fog. Ergo, mostantól aztán már tuti rövid leszek, mert miért fárasszalak benneteket munkahelyi történésekkel. Persze, ha lesz valami kirívó, említésre méltó esemény, megosztom veletek.
Erős deja vu érzésem volt, amikor Csibémtől ma mail érkezett. Pont így volt Írországban is, jöttek mentek az e-mailek és mindig nagyon örültem neki. Így kezdte: Szia anyukám!, szeretem ha így írja, vagy mondja, mert mi szülők ugye ismerjük a különböző megszólítások közti különbséget. Ez pl. jókedvre utal, kedveskedő, de ha azon a jól ismert hangsúlyon azt mondja Anyaaaaaa, akkor tuti nem értünk egyet és ha az anyucikám kerül elő... annak tuti anyagi vonzata lesz :).
Írta - akárcsak a blogba - hogy megnézett egy csomó egyetemet. Vajon tudja ez a gyerek, hogy még középiskolai évet kell kint járnia? Na jó vicceltem, tuti tudja, és én is tudom, hogy, kint szeretne egyetemre járni, de kérdem én muszáj ezzel nekem már most szembesülnöm, amikor még ebből a távollétből is hátra van 288 nap?

Itthon történt rovatunk:
Bendegúz megcsinálta Maxi házát. Nagyon szép lett és nem folyik be az eső... pedig be is folyhatna, mert Maxi egyenlőre a szépen elkészített luxuslakosztály felé sem néz.
Ma elkészültek a NAGY MECCS plakátjai. Péter (Csuri barátnőjének, Petrának az apukája), de leginkább a mi barátunk :), megszerkesztette pikk-pakk, nagyon szép lett.
Reggel a szokásos dugóban araszolva jutottam csak be az Árpád-hídhoz, innen tudtam, hogy azon kívül, hogy Csibém nincs itthon minden a maga megszokott kerékvágásában megy.

Csodák pedig vannak...

Tratratratratra az elmúlt 24 órában, mintha természetfelettiek uralnák a ház légterét. 2 csoda is történt. Nem , nem, ha igazán pontos akarok lenni akkor, akár háromnak is mondhatnám. Természetesen dokumentálva vannak a történések.

csoda I.:
Tegnap az én drágám nem csak hogy megközelítette a számítógépet, de képzeljétek az egérhez is hozzáért. Naná kénytelen volt, ha el akarta olvasni Csuri bejegyzéseit. Na jó akadtak nehézségek az elején, pl.merre van a fel és a le. Melyik a régebbi bejegyzés, melyik az új. De határozottan az volt az érzésem, hogy fog ez menni, és mire a Csuri haza jön talán már négyen versenyzünk a számítógépért. A nagy eseményt természetesen azonnal megörökítettük, íme.

Csoda II.:
Képzeljétek, neki álltam mozogni. Ez azért nagy szó mert az elmúlt 5 évben a páros fűlkörzésen kívül, nem csináltam semmit, ami sportnak vagy akár csak mozgásnak nevezhető. Na persze nem csak úgy hammbekaplak módon, szépen fokozatosan. Most még csak olyat választottam, amitől nem lóg a nyelvem... de egy hónap múlva... na majd azt nézzétek meg!
Gondoltam, jó ha nem távolodok el messze életem párjától, amíg olyan, rá nézve veszélyes tevékenységet végez, mint szörfözés a neten, sose lehet tudni mikor kerül bajba. Hát legyen közel a segítség. Szóval a hullahoppozás után (ja ezt már írtam és akkor sem tudtam, hogy kell), súlyzóztam is. Olyan karom lesz, hogy csak na... Ezt is megörökítettük

Csoda III.:
Őszintén szólva ez érdemelné az első helyezést, hogy stílusosak legyünk, a csoda olimpián.






Ugyanis Bíborban született Konstantin(ok) feltámadtak!!!
Úgy érzem ez némi magyarázatra szorul. Az a helyzet, hogy volt(van) 3 afrikai achát csigánk, akik az elmúlt - legalább - 10 hónapban nem mutattak élet jelet. Mivel ez a csiga faj a trópusi klímát kedveli, szent meggyőződésem volt, hogy a házban uralkodó max. 18 fokban megfagytak nálunk.
Lusta ember lévén (sose tagadtam), szép csendben temetetlenül hevertek a fürdőszoba egy csendes zugában. Bevallhatom itt a nagy nyilvánosság intimitásában, hogy már-már majdnem kidobtam őket a lomtalanításkor. Még jó hogy nem tettem, micsoda ökológiai katasztrófát idéztem volna ezzel elő. Lelki szemeimmel már látom , amint a jövőben az elszaporodott achát csiga terminátorok üldözik az emberiség még megmaradt egyedeit. brrr micsoda sötét jövő...
Ma reggelre azonban ezek a gyorsnak nem, ám annál inkább falánknak nevezhető bigák megmozdultak, először egy, majd kettő és némi langyos víz segítségével újraélesztettem a harmadikat is. Így most ismét lesz, aki felegye a háztartási zöldséghulladékot... Na jó de mi lesz ha növekedésnek indulnak... lehet, hogy mire Csibe hazaér, már mi lakunk a csigaházban ők meg a mi kéglinkben?
Ha így folytatódik a csodafolyam a "Szellemekkel suttogó" vagy az "X akták" következő epizódját tuti nálunk forgatják.

Mivel rövidnek kell lennem - és ahogy ezt elnézem most sem sikerült annyira - a további említésre méltó dolgok tőmondatban, tehát:

híreink röviden rovatunk:

• Nem mellesleg NYERTÜNK az amerikaiak ellen. Klassz meccs volt. Elnézegettem ezeket az amcsi srácokat, szépek, szépek, de értelem azért inkább a mi fiaink szemében csillogott. Nagyon ügyesek voltak a srácok, élmény volt nézni a játékukat.
• Szintén nem mellesleg, FÉRJHEZ MENT A KLÓNOM!!! Nagyon örülök neki, tuti hamarosan babát dögönyézhetek.... legalábbis remélem.
• Bendegúzék és a Leányfalu csapata is nyert ma ( ezek nagyon fontos hírek... Tomka szerint)
• Letelt a szabim, holnaptól meló ezerrel

Csibémről 2 napja csak annyit tudunk, amit a blogjába írt, nem bánnám ha ma valahogy életjelt adna, bár tudom, ma jönnek haza Washingtonból, de hátha mégis...

-1 hét

Ajjaj iszonyat, mennyit "dumáltam" a tegnapi bejegyzésben. Miközben Csurikám meghagyta, a bloggolás lényege, hogy rövid legyek, mert különben megunnak. Hát legyen, ma nem fárasztok senkit hosszú bejegyzéssel, amúgy is nagyon csendes nap volt. Bendi lement úszni, teljesen komolyan veszi ezt az úszást... mondtam én az apjának, hogy előbb vagy utóbb beérik a kölke, lehet, hogy elkezdődött a folyamat? Az apja meg mint az elmúlt napokban szinte mindig, kivéve amikor dolgozott, a nagy meccsel volt elfoglalva. Most már biztos a helyszín és az időpont: 2008. augusztus 28. Vasas pálya Leányfalu- Ferencváros mérkőzés lesz. Sose értettem a pasikat, így készülni egy méretes zakóra.... de azért jó, hogy Tomka elfoglalja magát ezzel. Nekem a nap sokkja az volt, hogy tűvel cérnával való varrást kellett gyakorolnom az én drágám egyik elszakadt gatyóján. Hát nem tenném a kirakatba a művemet, de a kezem nyomán hordható maradt a nadrág.
Ma egy hete tettük fel a gépre Csibikémet... miért van mégis olyan érzésem, mintha hónapok teltek volna el azóta?

Kérdés, hogy kinek drukkolsz vasárnap?

Tényleg mindig legalább két hetet kellene kivenni szabinak. Ma már igen sűrűn eszembe jutott az iroda, a lányok és Zsolt /az egyetlen, férfi kollégám, megjegyzem egészen jól visel minket :)/, hiányoznak, na, és mivel nem sok kedvem van elmászkálni itthonról, elmondhatom, hogy már majdnem unatkozom. Jó lesz ha beindul az élet hétfőn, a rendszeresség nem enged így elpunnyadni, amit az elmúlt héten műveltem. És Ti is jobban jártok, mert sokkal rövidebb bejegyzésekkel fárasztalak majd titeket.
Ma is csak az okmány irodáig merészkedtem, de minek! Természetesen nem tudtam elintézni, amit akartam, pedig csak Tomka vállalkozói igazolványát akartam elhozni, de nem adták ki még teljesen szabványos meghatalmazásra sem. Ilyenkor eszembe jut az Írországi blogokban olvasott ügyintézés, ahol még a mai napig is fellelhető a segítő szándék a hivatalokban. Lehet, hogy itthon is létezik csak én nem veszem észre? Majd odafigyelek és ha véletlenül találkozom ilyennel, becsülettel azt is megörökítem az utókornak.
Amúgy segítő szándékról jut eszembe, korábban említettem, hogy megosztom veletek az élményt, hogy azért létezik segítő szándék még (szigorúan a magánéleti szférát tekintve).
Amikor kiderült, hogy Csibe megnyerte az ösztöndíjat, egyik barátunk meghallva a hírt és ismerve anyagi helyzetünket, azonnal felajánlotta, hogy segít, ha szükségünk van kölcsönre. Már maga a gesztus is jól esett tudva, hogy az összeg - még úgyis, hogy a nagyszülők is hozzájárultak egy jelentősnek mondható összeggel - komoly terhet jelent nekünk, de az aztán végkép ritkaság, hogy, be is váltotta ígéretét az első kérő szóra. De ez még nem minden, Csuri az elutazása előtt, még kapott tőlük költőpénzt, mondván, hogy úgy gondolták hozzájárulnak az adott összeggel az iskolaévéhez, hiszen komolyan megdolgozott érte. Nem tagadom leesett az állam és jól is esett a gesztus. Tehát kedves leendő ASSIST ösztöndíjnyertes gyermek szülei, nem megijedni a költségektől, ha szükség van rá, akkor jön a segítség, mert úgy tűnik a legalaposabb politikai munkálkodás ellenére is (mely szorgos népünk összeugrasztására irányul) még pislákol a segítőkészség az emberekben.
Egyébként kezdek helyrejönni. Rozi újabb bejegyzése már felébresztette bennem azt az érzést, amilyen akkor volt, amikor Írországban bébiszittyolt. Jót tett nekünk a távolság. Rájöttem, hogy Csibém humorérzéke hasonlóan fejlett, mint az öccséé, de ez itthon a hétköznapokban nem mutatkozik meg túl gyakran. Meg látjátok majd, hogy a blogban sziporkázni fog, és ezt imádom benne.

Mi újság "arra felé" rovatunk következik:
Csibém újabb bejegyzéssel örvendeztetett meg minket. Azt írja arra felé mindenkit ölelgetnek, de meg is van az eredménye mindenki milyen kiegyensúlyozott. A hátam mögött lévő tapasztalat miatt valahogy az az érzésem, hogy ölelgethetnénk mi itthon egymást naphosszat, nem lennék kiegyensúlyozottabbak tőle. Bár lehet, hogy kipróbálom, megyek és megölelgetem.... ki van itt hírtelen a közelembe?... az anyósom.... őt inkább most nem... na jó akkor megvárom, amíg Bendi meg Tomka hazajön, hátha...
Aztán a szennyes, azt írja arra felé mindenki magának intézi. SZUPER!!!! Jó ötlet, ezzel tehát nem lesz gond ha hazajöttél Csibém. Már csak a Bendit és apádat kellene valahogy rávennünk a dologra. Figyeld meg, hogy csinálja ezt Carmel és meséld el!
Csibémé a fél alsó szint és benne saját fürdőszoba ,nem is tudja a kedves host family, hogy milyen szerencséjük van, hogy ezt tudja biztosítani. Ennek hiányában, gyanítom pontos ütemtervet kellett volna készíteni, hogy ki mikor jusson fürdőszobához Csurikám: "Ne gyertek be zuhanyzom!!" felkiáltása után. :))
A walk in gardrób, mindig szerettem volna egy ilyet én is. Ha látnátok a szekrényemet, ti is belátnátok, hogy feltétlenül szükségem lenne egy ilyenre, amilyen rendetlen vagyok, ott talán megtalálnék mindent, amit keresek. Alakítsam át 10 hónapra Csuri szobáját ? Azalatt kiderül működik-e, nem? Ugyanakkor megnézném, szegény csibém másfél hétre elegendő ruhatárát bepakolva egy ilyen külön szobába.
Gyanítom, hogy a host family háza a kinti mércével mérve sem átlagos, szegény csibém előre sajnálom, hogy majd vissza kell szoknia a mi kis vityillónkba.
Vityillóról jut eszembe. Ma elnézegettem a fürdőszobában a mosógép által levert csempék helyét és elgondolkoztam hogy ha visszahívnánk, akár csak egy villám látogatásra Carmelékat, akkor lehetne itt nagy kapkodás állapotba hozni a házat. Mit kezdenék pl. ezzel a csempével....azt hiszem semmit, arra a rövid időre odaállítanám a szomszéd gyereket pálmalevéllel a kezében. Így takarásba maradna a csupasz fal, a legyezőről, meg azt mondhatnák, hogy nálunk ez a légkondi.
Meg azt is írta Csibém, hogy megy és kölcsönkér néhány SAT könyvet. Majd én néha magyarázatot fűzök a beírásaihoz, mert ő azt hiszi mindenkinek evidens, mi az az SAT. Nos az egy vizsga, ami az amerikai egyetemekre való bejutáshoz szükséges. Szóval Csuri ezért van ott, ahol, mert ahelyett, hogy lógatná a lábát, ebben a két hétben, ő már előre olvasgatja azokat a könyveket, amire 1 év múlva lesz szüksége. Csibe!!! Relax!!! Most pihenj inkább!!!

Itthon történt rovatunk röviden:
Tomka, amúgy minden nap folyamatosan érdeklődik, hogy vannak-e hírek az ŐŐŐŐ kicsi lányáról, amit tudok elmesélek neki, de szószerint nem tudom visszaadani a bejegyzések tartalmát. Háát igen, Tomka, a legjobb indulattal sem nevezhető számítógép júzernek, sőőt. Sajnos, vagy szerencsére, ez az idő olyan hosszú, hogy kénytelen lesz előbb vagy utóbb megbékélni a géppel és ideülni, ha tudni akar a lányáról, vagy kommunikálni akar vele. Bár ő azt hiszem, akkor lenne elégedett, ha Csibém postagalambokkal küldözgetné haza az üzeneteket... szerinte az a biztos..... szerintem nem, de ez nálunk nem váló ok. :))

Sajnos még mindig nincsenek biztosnak mondható fejlemények a Leányfalu-Fradi mérkőzés ügyében. valamiért nekem úgy rémlik, hogy itt is hibádzik a hivatalos szerv segítőkész hozzáállása. Amint biztosat tudok, jelzem, hogy hol mikor mérkőzik meg egymással a két csapat.
Az a számunkra különleges szituáció alakult ma ki, hogy vasárnap a magyar vízilabdás fiúk (én NAGYON közelről láttam őket itt Leányfalun... ISTENEK, komolyan párás lesz az ember lányának szeme a látványuktól), öööö elnézést a kitérőért, szóval ezek az istenek játszanak a hasonló adottságokkal rendelkező amerikai fiúkkal olimpiai döntő mérkőzést, akiket egyébként idén szintén lépéstávolságból csodálhattunk. Uyanis eldicsekedhetek azzal, hogy ilyen meccs (Magyarország -USA) már volt idén itt Leányfalun. Ugye nem kell mondanom, akkor, itt megvertük őket.
Csibe!!! Tessék a magyaroknak drukkolni, ha mi nyerünk akkor sem küldenek haza!!!

Hová tűnt a tényszerűség?

Olvassátok el Csuri első kinti bejegyzését és örüljetek velem! Istenem, tudjátok milyen jó volt hallani a hangját, érezni az örömét, a felszabadultságát? Szívből kívánom mindenkinek, hogy legyen része ebben. Megélni a gyereked boldogságát, sikerét, fantasztikus érzés. És Csibe annyira megérdemelte, olyan keményen dolgozott ezért az elmúlt évben.
Olvashattátok, megdicsérték az angolját (tett is érte eleget), persze csendben jegyzem meg az apja jobban örülne, ha nem csak a fiúk dicsérgetnék annyira, bár elfogultságom teljes tudatában kijelenthetem, hogy megértem az amerikai pasikat. :)).
És mit szóltok, hova lett a tényszerűség, csupa lelkesedés az egész bejegyzés, tudtam én, hogy ez lesz, nem hagyja hidegen majd az, amit lát és tapasztal. Nem baj így van ez jól, örüljön és élvezze, a munkája gyümölcsét.
Ki ráz a hideg, ha belegondolok, hogy én viszonylag nyugodt voltam, amíg Bostonból Philadelphiába repült azon a társas sárkány repülőn. Mekkora gép lehetett az, amin nyolcan utaztak? És tudjátok mit mesélt? Hogy milyen klasszul dobálta a gépet a szél és ezen mekkorákat nevettek... hát normális ez a gyerek?
Most még lesz egy pár nap, amíg nem tudunk kommunikálni, de aztán már remélem, beáll a rend, úgy érzem magam, mint abban a régi orosz (bocs' szovjet) ismeretterjesztő filmben az úttörő (idősebbek tán még emlékeznek rá), aki a film elején feltörte a diót: MINDENT TUDNI AKAROK!!! felkiáltással. Annyira kíváncsi vagyok, hogy kétszer annyi ránctalanítót kell használnom mostanában.

itthon történt rovatunk következik:
Egyre inkább élvezem, hogy jobban oda tudok figyelni Bendire. Bár kétségtelen, hogy néha fárasztó az igyekezet, amivel pótolni igyekszik, a Csuri után maradt, egyenlőre még érzékelhető űrt. De nagyon jól szórakozom a majmoskodásain. Olyan spontán a humora, hogy biztosra veszem egykor majd a társaság középpontja lesz. Csak én fonom be addig tüsire vágott hajamat, mert ugyebár ezt az iskolában, azért annyira - a diáktársakon kívül - nem értékelik.
27-én és 28-án kell a tankönyvekért menni, ami visszavonhatatlanul a nyár végét jelzi. Már előre ver a víz az újabb iskolaévtől. Esküszöm jobban útálom, mint a gyerek, és akkor próbáljam meg így lelkesíteni őt.
Amíg Bendi edzésen volt én, kiélvezve a szabadság nyújtotta kötetlenséget, felugrottam anyuékhoz.
Csibikém! A Léber Barbara szalon kirakatában gyönyörű éjkék ruhák voltak, tetszenének. Arra gondoltam, miközben elmentem a kirakat előtt, hogy lesz idő, amikor onnan veszed az estélyidet.
Este a szokásos 1/2 7-s időben érkeztünk haza és Bendi azonnal magába tömött vagy 3000 kalóriát, leves, sültcsirke és krumplipüré formájában, de nem lennék meglepve ha hamarosan ismét a hűtőt kerülgetné. Kész anyagi csőd. Kell keresnem valami kaja készítő céget szponzornak. Mivel Tomka a legoptimálisabb számítás szerint is éjjel egynél előbb nem ér haza. /reggel 7-kor ment, juhééé ez a hosszú házasság és a biztos napi küzdelem titka /, ezért a kutyák etetése ma az enyém volt. Pupikánk, ahogy Csibe nevezi Szofi kutyánkat, ma igazán pofátlanul viselkedett. Miután kiporcióztam nekik a kaját és gondosan, nehogy háború legyen belőle elkülönítettem a két ebet, nekiálltam hulahoppozni (hogy a fenébe kell ezt írni?). Egyszercsak Szofi, bekebelezve a kajáját besomfordált mögém a nappaliba, szép sunyin két széklet mintát pottyantott a kőre, majd, mint, aki mindent tuti rendben hagyott maga után, bevonult aludni a hálóba. Tette ezt minden bűntudat nélkül. Most mit csináljak, lőjem le? A Csurinak megígértem, hogy vigyázunk a pupikájára, így hát agyon nem üthetem. Úgy döntöttem nem szólok ma már hozzá és eltiltom a hozzám bújástól is TV nézés közben. Velünk mindig ilyenek történnek, komolyan, mint a Besenyő család.

Első igazi hír :)

Na jó lebuktam, itt maradtam a gépnél még egy kicsit blogot olvasgatni és közben hívott a Csibém. Naná, hogy fogalma nem volt, hogy itt már 11 óra. Most nem részletezem, holnap majd írok bővebben, a lényeg: a gyerek a helyén van, remekül érzi magát, körül ugrálják, fürdőzik a népszerűségben, szárnyal... most már én is :)))
Jó éjszakát mindenkinek!

Megérkezett !!!

Ma 7 órakor bejelentkezett Csuri, hogy Carmelék autójában ül és "hazafelé" tartanak (Miért tettem idézőjelbe, 10 hónapig, most az lesz a haza ? :) ). Örültem, mert ez azt jelzi, hogy Carmel gondoskodik róla, hogy mi ne aggódjunk, amint felvették a mi egyik legdrágább csomagunkat, szinte azonnal telefonáltatott nekünk. Máris szeretem a pót anyját a gyerekemnek. Persze azóta várom, hogy visszahívjon és beszélhessünk kicsit hosszabban.
Addig elütöm az időt egy kis pötyögéssel. Most néztem meg a Szikora János féle István a király rockoperát a Társulatból válogatott szereplőkkel (csendben jegyzem meg, hogy szinte egy időben ment a Duna TV-n az "eredeti" Koltay Gábor film Vikidállal meg Deák Bill Gyulával.).Mint az várható volt sokkal látványosabbra, színesebbre sikeredett a színre vitel, mint a 20 évvel ezelőtti. Naná, több eszköz és vélhetőleg pénz állt a rendelkezésre. Szerintem István anyját játszó Éder Enikő telitalálat volt, annak idején (sajnos elég idős vagyok már ahhoz, hogy emlékezzek) Berek Kati is jól játszotta, de Enikő hangja messze felülmúlta elődjéét. A Rékát játszó Herceg Flóra minden tekintetben méltó utóda volt Sebestyén Mártának (tudom, hogy a filmben nem ő alakította Rékát, de mint tudjuk a hang az övé volt), Feke Pál is szuper volt és tulajdonképpen Koppány is tetszett, de nekem az örök Koppány már csak Vikidál marad. Ami viszont szerintem szuper ötlet volt, hogy a Táltost (aki, ha nem tévedek korábban Deák Bill Gyula volt), most Fejes Szandra játszotta, nekem nagyon bejött. Bár a kritikusok fanyalognak -és lássuk be a korábbi változat általában véve jobb volt, talán nem volt ennyire sikerhajhász, és bár nem értek hozzá, de nekem úgy tűnt, hogy a táncok koreográfiája is igényesebb volt talán - ennek ellenére, azért van mit dicsérni ezeknek a fiataloknak a teljesítményén is.

Most, hogy ilyen helyes kis kritikát rittyentettem, egy pár szó az itthoni történésekről. Ma lányos mozizást rendeztünk. Gondoltuk nem kárhoztatjuk a fiúkat, arra, hogy megnézzék velünk a Mamma Miát, így a délelőttöt a moziban töltöttük. Habkönnyű szórakozás, semmi egyéb. Agyat nyugodtan otthon lehet hagyni, nem lesz rá szükség. Pironkodva merem csak bevallani, de én már másodszor látom ( viszont azt is tudom, hogy nem utoljára), talán 2 hete, hogy Csurival megnéztük . Anya és lánya, egy anya és lányáról szóló filmet.
Azt hiszem ez olyan élmény volt, amit elteszek a lelkem mélyén őrzött emlékdobozomba örökre. Azon a jeleneten, amikor az anya (Meryl Streep, a kedvenc színésznőm, mindenki más csak messze mögötte ballag), menyasszonynak öltözteti a lányát, naná, hogy megint majdnem elbőgtem magam, annyira az én jelenlegi lelki állapotomat tükrözi.
dal szöveg itt (angolul) menthetetlenül romantikus vagyok :(
Mielőtt belemegyek még egy filmkritikába tovább lépnék. Ma itt volt Melinda és Csilla. Melinda az én kolléganőből, barátnővé avanzsált klónom. Mondjuk úgy, hogy a korábbi cégemhez való belépésemet követően kb. 2 hétig volt a kolléganőm (ebből 2 hetet nyaralással töltött) és onnan barátnőknek számítjuk magunkat. 3 nap múlva férjhez megy először, majd szeptemberben másodszor (ugyan ahhoz a csávóhoz :) ). Én szervezem a lánybúcsúját. Kicsit nyomaszt a felelősség, de majd megosztom a klón csapat harmadik tagjával Borival. (róla később, és majd fotót is szerzek, bizonyítandó a hasonlóságot).
Csilla, Melinda keresztanyja és egyben nagynénje, de ne egy nyanyát képzeljetek el, hanem egy laza nőcit, elég ha annyit mondok, hogy szinkron rendező, abban a körökben meg igazán nem szokás merevnek lenni.
Nagyokat röhögtünk, zajongtunk, amitől a fiúk tuti ki voltak akadva (el is vonultak meccset nézni a hálószobába), közösen főztünk és jót kajáltunk. Mindenféle nőcis dolgot műveltünk, angyal kártyát vetettünk, ruhát próbáltunk, aminek folyománya, hogy Melindának holnap kell vennem 2 lapgatyát, mert felpróbálta az enyémet és pofátlanul jól állt rajta, így azonnal beleszeretett. Egyszóval sikeresen terelték a gondolataimat és így nagyon kellemesen telt el a nap.
Mivel Csibém eddig nem hívott vissza, megyek és lefekszem, de nem lennék meglepve, ha megfeledkezve az időeltolódásról éjjel csörögne a telóm...

Felhívott !!!! ...294

Felhívott a Csibe!!!! Ledarálta a következő szöveget:
"Sziamostnemtudunkbeszélnimertmástelójárólhívlak
megkértemazassistosokathogyírjanaknekedanevemben
balázsaztmondtakivagyakadvahogynembeszéltünk
ezérthívlakmajdholnapbeszélünkamikormegérkeztem
acsaládhozszia"
Ezt így, amúgy Csurisan, annyit tudtam csak kinyögni, hogy én nem...(mármint nem vagyok kiakadva, na jó egy kicsit rossz, de hogy ki lennék akadva az némi túlzás) és azt hogy OK. szia!
Hát első beszélgetésnek a tengerentúlról azért nem rossz, igaz? Vagy nem? Nem baj holnap este már tudunk hosszabban beszélni, addig meg már csak kibírom.

Meg KELL tanulnom tisztességesen angolul nincs mese. Ezt a nagy tanulságot vontam ma le azután, hogy felvettem a kapcsolatot Csuri host családjával. Sajnos az egész történetet nem tudom elmesélni, mert olyan is olvassa a Blogot, akinek még nem kéne erről tudnia, de ígérem, hogy, amint lehet, minden részletet megosztok veletek.
A lényeg, hogy muszáj volt SMS-t küldenem Carmelnek, az anyukának. Mintegy negyed órás babrálás után összerakosgattam a megfelelő szavakat ( Melinda barátném, virtuális vállveregetésben részesített ezért a teljesítményemért), majd elküldtem lesz, ami lesz alapon.
Jól felkészültem arra az esetre, ha lenne oly elvetemült a címzett és az SMS-ből tévesen azt a következtetést vonná le, hogy nekem szóban is megy az angol,és felhívna, hogy ezt a fontos dolgot személyesen beszéljük meg. Cédula hegyeket készítettem a zsebembe, amire a kulcsszavakat írtam, persze, hogy a nyelvtannal mi lesz azt nem tudtam. Minden esetre vert a víz már a lehetőségére is, hogy esetleg nekem itt perceken belül angolul kell megnyilatkoznom, és az még semmi, egy született amerikait kell mintegy 10000 km-nyi távolságból megértenem az éteren keresztül.
Hála az égnek nem így történt. Hamarosan megérkezett a válasz SMS, melyben elnézést kér, és a következő fontos szavakat olvastam: vakáció, barát, haza stb stb. Ok én levontam a megfelelő következtetést, összeraktam az ő mondanivalóját: Szabin vannak (ezt mondta is a Csuri), majd megoldják, amiért írtam pont kész, ügy elintézve.
Azonmód válaszoltam nagy megkönnyebbüléssel, hogy ezt így írásban el tudjuk intézni, hogy nagyon tenkjú a segítségért és, hogy további klassz vakációt, miegymás.
Majd elővettem ismét a válasz SMS-t gyönyörködni, hogy megértettem egy IGAZI, ÉLŐ angol szöveget, majd elhűlve vettem tudomásul, hogy az üzenetben a következő áll: a családi pihenést meg kellett szakítani, mert az egyik barátjuk meghalt, de mindent megoldnak stb.stb.stb.
Szerintetek milyen érzés volt, rádöbbenni, hogy én további klassz vakációt kívántam nekik? És most következhetett angolul az exkuzálás, rendkívül sajnálom, ami a barátjukkal történt és, hogy szorri a dont ándersztendért, dehát az angolom....Azonnal jött a válasz, hogy dont vöri, és kalm dávn minden rendben van és lesz.
Szóval MEG KELL TANULNI ANGOLUL és kész, nem akarok még egyszer belefutni ilyenbe.
Nincs más írni valóm ez űberelt minden mai történést.

Füge internet nélkül....295

Rendes éves szabadságomat megszakítva villámlátogatásra érkeztem a munkahelyemre. Gondoltam jobb lesz, ha beugrom egy napra behozni a múlt hetet, mint két hét lemaradásával gürizni hó végén. Szeretem az ilyen napokat, amikor mindent elvégzek, amit terveztem, jó érzés. Pedig nem volt ám egyszerű, ugyanis az ablakunktól 3-400 méterre gyakoroltak egész nap a szerdai Red Bull Race versenyzői, és ha véletlenül ők megpihentek, szinte azonnal rázendített a szemben lévő óvodának a riasztója. Minimum zajszint 100 decibel. Komolyan minden hajam szála az égnek állt. (ja az amúgy is).
A nap izgalma is meg volt. Mivel éjjel sem jött semmiféle jelzés Csuritól, reménykedtem, hogy talán dobott egy mailt. Nosza reggel azon mód rohanás a géphez, éééés.... nincs internet. Négykézláb a gép alá, dugás ide, oda, amoda, gép újraindít, semmi. Még reménykedtem, hogy csak szolgáltatás kimaradás, de a lelkem mélyén már tudtam, hogy ezt biza kikapcsolták.
Mi sem támasztja jobban alá korábbi írásomat mely szerint átlag jövedelemmel rendelkező család vagyunk, mint az, hogy a csekkek befizetésével mi is sakkozunk, különösen az elmúlt hetekben / hónapokban/. Mindig azt fizettem be, amit már nagyon-nagyon muszáj volt. És hát a vonalas teló írtóra nem a muszáj kategória.
Így történhetett meg, hogy kikapcsolták már a bejövő hívásainkat is, ami igazán nem izgatott volna, ha nem érinti az internetet. Mert ugye ha nincs net és én szabin vagyok, hogy tudunk beszélni Rozikámmal. Ennél rosszabbkor nem is jöhetett volna. A kedvem, ami amúgy sem volt a topon, ettől sem virágzott ki. Mindegy, a lényeg, elrohantam befizetni az elmaradást és megeskettem az ügyfélszolgálatos pasit, hogy még ma helyreállítják a szolgáltatást. És lőőőőőn.... ha van pénzed, minden van. Legfeljebb most majd az autó részlettel fognak zaklatni :). Ebben az országban megfelelő humorérzék nélkül nem igazán lehet (túl)élni.

Tegnap, a sokadik " Most hány óra van a Csurinál?" kérdés után a komódra beállítottam egy órát, ami az amerikai időt mutatja, mindig rossz voltam fejszámolásban, a fene sem erőlteti meg magát az állandó oda-vissza számlálgatással.
Egyébként már most látszik, hogy nincs itthon Rozikám, nincs, aki kordában tartsa a bandát. A következő főben járó bűnöket követtük el az elmúlt (mennyi is? )48 órában:

- égve felejtettük a villanyt (többször is, több helyen)
- előfordult, hogy hangosabban evett valaki az asztalnál
- én, haza érkezésem után össze- vissza ettem mindenféle "kakit", ( ahogy Csuri mondaná) mert nem volt türelmem rendes kaját készíteni
- és apa nagyon hangosan hallgatta a TV-t... mi lesz itt még 10 hónapig...

Szintén tegnap felfedeztem a füge bokrot a kertben. Na jó nem maga a bokor ott léte okozott meglepetést, a látványt már megszoktam, hanem, az igazi, érett fügék, melyek ellepték az ágakat. Imádom a fügét, a következő napokat a bokor alatt, de legalábbis a közvetlen közelében töltöm. Ezzel csak az a baj, hogy most már fügéért sem kell Görögországba menni, mert azért az ottani fügék, azok mesések.
Csibével továbbra sem sikerült beszélnünk, de Eszter / emlékeztek, Balázs anyukája/ tudott Balázzsal beszélni. Így annyit tudunk, hogy a Kenedy reptéren majd 6 órát kolbászoltak a gyerkőcök, igen hideg volt / remélem Csuri előkapta a ráerőltetett pulóvert, amit kézipoggyászba rakattam vele /, több gépet lekéstek és az utolsó pillanatban sikerült a csomagokat leszedni a szalagról, hogy ne vigyék tovább Bostonba. Amúgy jól érzik magukat. Már nagyon várom a beszámolóját az utazásról és az orientációról.

Szomorú vasárnap....296

Azért nem annyira szomorú, de volt már vidámabb is és nem bírtam kihagyni a ziccert :).

Tartozom még egy-két ténnyel az alapítvánnyal kapcsolatban, ezennel pótolnám a restanciámat. Úgy érzem, hogy félrevezető lenne, ha a költségek közül csak a rideg tényeket közölném, azt, hogy nekünk mennyit kellett előteremteni. A kép akkor lesz teljes, ha azt is elmesélem, hogy ez az egész éves projekt 8-9 millió forintba kerül a támogatóknak.

Csuri, természetesen szinte az összes ASSIST cserediákot fogadó tagiskola honlapját megnézte, a legolcsóbb iskolában is az éves tandíj 37 000 dollár volt. (most kb 150,- Ft a dollár, lehet számolgatni). És ez még csak a tandíj. Nem említettem a többi kiadást. Ezek a diákok ugyanis kapnak havonta költő pénzt, az ösztöndíj tartalmazza a biztosítást és az utazás árát is, és ugyebár 10 hónapig teljes ellátást élveznek, a fogadó családok, hogy finoman fogalmazzak általában nem az alapellátást nyújtják, hanem igazán kitesznek magukért, mindezért semmilyen anyagi ellenszolgáltatást nem kapnak.
Azt hiszem elmondható, hogy ehhez képest elenyésző az az összeg, amit pár bejegyzéssel ezelőtt írtam.
És szeretnék még egy (véleményem szerint ránk, magyarokra nézve eléggé lesújtó) tényt megosztani azokkal akik olvassák a blogot: Magyarország az egyetlen ország, ahonnan NEM szponzorálja senki a kiutazó diákokat....még egy repülőjeggyel sem, egy éves költőpénzzel sem, semmivel, semmivel....pedig akár ennyi is elegendő lenne plusz egy diáknak adható lehetőségre, no komment.

A friss hírek: természetesen a várva várt SMS Csuritól még mindig nem jött meg. Azonban reggel, érkezett egy, Anditól, mely arról értesített, hogy a gyerekeket busszal viszik Bostonba és hamarosan megérkeznek. Ezzel szinte egy időben kaptuk az értesítést kintről is (no lám odakint fontos az aggódó szülő is :), hogy a gyerekekért buszt küldtek , ahol XY úr az ASSISt tagja (éppen csak a CV-jét nem csatolták) vigyáz rájuk, és amint megérkeznek újra jelentkeznek. Hogy pontosan mi történt, miért nem repültek és a kalandokat bizonyára pár napon belül megtudjuk Csuritól, én jelen pillanatban nem tudok többet. Persze van bennem még kis aggodalom a kő csak akkor esik majd le teljes egészében a szívemről, ha a Rozi írja, hogy megérkeztek.

Az itthoni történések: "kicsit csendes a ház", ezt a megállapítást Bendi tette tegnap este. Lehet, hogy ez zavarja, mert a szokásosnál is többet óbégat, amit ő, a saját magával szemben tanúsított elnéző hozzáállással csak éneklésnek hív... nos elhihetitek nem az :).
Azt hiszem tegnap még egy kissé szét voltunk esve, csak is ez lehet az oka, hogy Bendi kérdésére, hogy kifőzze-e az összes spagettit, igenlő választ adtam, így, hogy Bendi szavaival éljek "ipari mennyiségű" (értsd majd 1,5 kg) spagettit sikerült kifőzni, ez, lehet, hogy kitart a következő 10 hónapra és, amikor Csuri megérkezik még ezzel eheti kedvenc kajáját a milánóit.
Aztán szintén ez lehet az oka, hogy Tomka, aki híresen elvetemült és jó snapszer játékos tegnap az egyetlen partiban, amit játszottunk bunkót kapott. Ez történelmi pillanat volt az írásos bizonyíték megtekinthető bárki számára a hűtőnkön.
Ma némi pakolással telt a nap. Kicsit furcsa és szokatlan a gondolat, hogy bizonyos dolgokat elpakolhatok, mert 10 hónapig nem lesz rá szükség. Viszont a következő 296 nap során ilyenek sem lesznek a lakásban :))) :


A nappali egy hétvégi Csuris reggeli után

A konyha tea készítés után (a jobbik verzió, a rosszabbik, amikor úszik a konyha a teában :)))


A fürdőszoba hajszárítás után.

Aki ezek után azt a következtetést vonja le, hogy Csibikém kupit csinál, nos az téved. Csuri, kizárólag a közös helységekben csinál kupit. A szobája gyönyörű rendben van íme:



A képeken a dátumok, természetesen nem jók, egyszerűen mert lusták voltunk beállítani, nem is ígérem, hogy ezt megtesszük. Persze majd kapok a fejemre, ezekért a képekért, de majd kibírom valahogy.

Közben sikerült addig klimpíroznom a bejegyzést, hogy megkaptam az e-mailt kintről:

Csuri MEGÉRKEZETT épségben!!!!!!

Visszaszámlálás indul....297

Hát ezen is túl vagyunk. Ha igazán őszinte akarok lenni rosszabbra számítottam, de azért nem volt leányálom. Reggel még egy pár utolsó mérés és bőrönd átszervezés aztán irány a reptér.

Anya és lánya indulás előtt:

A megérkezés pillanatában tudtuk, hogy a kölkök lekésik a Bostoni csatlakozást, mivel a gép 13:15 helyett 16 órakor indult. El tudják...(na jó innentől tegeződés van), el tudjátok képzelni a jelenetet, hogy 6 kamasz gyereket kétszer annyi felnőtt próbál meg felkészíteni minden utazás közben előforduló nehézségre röpke egy-két óra alatt? Röpködtek a jó tanácsok mit tegyenek és mit ne, hogy viselkedjenek és hogy ne. Persze a büdös kölkek csak bólogattak, de az agyuk már jóval megelőzve az indulást Manhattan felett körözött.

Majd jött a becsekkolás és rögtön a mély víz: ki csomagolta a bőröndöt, hol csomagolta a bőröndöt, hol tárolták eddig a becsomagolt bőröndöt? Nekünk felnőtteknek persze azonnal leesett a tantusz, hogy mire irányulnak a kérdések, de azokat a válaszokat hallani kellett volna... fogalmuk nem volt miért kérdez ilyeneket ez az idióta idegen ( ámde tegyük hozzá jóképű (honnan szedik a repülőtársaságok azt a rengeteg jó pasit és csajt, rejtély ).
Aztán az én csibém azonnal hozta a formáját, rögtön a csomag leadásnál elhagyta az útlevelét. Persze lehetnék pozitív is még jó, hogy ott, és nem később máshol... na de már így indul, van olyan szülő, aki nem kap ettől infarktust?

A nyertes ASSIST csapat, Andival, aki rengeteget segített.
E

Ezután majd két óra téblábolás következett fényképezéssel (képeket ld.fent és lent)
Ez arra volt jó, hogy egy kicsit, de tényleg csak egy kicsit megkönnyítse az elválást, hiszen nem tudtál már mit mondani, a skacok meg már menetek volna... szóval elbúcsúztunk és hősiesen becs szóra csak két-három könnycseppet ejtve elengedtük elsőszülöttünk kezét és útjára engedtük a nagyvilágba.


Itt még előttünk áll a 10 hónap

Már csak 1-t alszunk

Normális körülmények között fogmosás közben támadnak rám a megvilágosodás gondolatai. Hogy a körülmények messze nem mondhatóak normálisnak, az is mutatja, hogy tegnap este zuhanyzás közben támadt a gondolatom, hogy tulajdonképpen milyen egy önző dög vagyok. Mert mi más lenne ez a bejegyzéseken keresztül húzódó siránkozás? Hát mi a fenét siratok ? Hogy megnyert a gyerekem rengeteg munkával egy ösztöndíjat? Hogy Amerika egyik legjobb sulijában tölt egy évet? Hogy jó eséllyel többet tudok majd a hétköznapjairól, mintha itthon lenne? Hogy kis szerencsével olyan kapuk nyílhatnak meg előtte, ami jobb életet biztosít majd neki, mint , ami nekünk jutott? Ezekért igazán nem kéne itt bőgnöm, tehát arra jutottam, hogy nem más ez, mint az önmagam sajnálása. Igen, mert egy önző dög vagyok, aki ugyan nem láncolja magához a gyerekét, de azért siratja önmagát ha a csemete 10 hónapot távol van. Tehát reggel még egy keveset idegeskedtem aztán úgy döntöttem, hogy felvonulok a barátnőmhöz, aki hál' Istennek nem lakik messze, ott jól kibőgtem magam (még a megvilágosodás után utoljára) és azóta rendben vagyok, köszönöm.
Tomkának is lökött a sors egy kis segítséget. Nagy esemény készül ugyanis Leányfalván (vagy máshol, ez most még elég képlékeny, hogy hol is), a nagy FRADIval játszunk MNK meccset jövő hét szerdán.
Képzelhetik az én drágámat, milyen fontos ember lett, egész nap csörög a telefonja, intézkednek szervezkednek. Hol legyen a meccs, hova tereljék azt a rengeteg (mármint számunkra rengeteg) embert... jaj nagyon komoly és fontos dolgok ezek, és én örülök, hogy elfoglalja magát ezzel.
Bendegúzzal bent jártunk ma Szentendrén vásárolt a nővérének (persze az apja pénzén :) ) egy kis búcsú ajándékot, majd sietve át is adta neki egy kis belga csoki reményében.
Tegnap este is beszélgettek. Nagy öröm ez anyai szívemnek. Egyke lévén mindig a frász tört ki, hogy jó testvérek lesznek-e? Az utóbbi hónapok eseményei-egyre gyarapodó párbeszédek kettesben-arra engednek következtetni, hogy talán van remény...
Ma itt voltak a pesti nagyszülők is, Cinka papa és Pesti mama. Ők az én szüleim. Anyukám, mint mindig ellátott minket finom - most tényleg nagyon finom - ebéddel, majd estefelé könnyes búcsút vettek Csuritól, aki a kamaszok nemtörődömségével nyihogott, míg szegény anyám a nyakába borulva könnyezett. Hiába Rozikám utál búcsúzkodni, nem tud mit kezdeni ezekkel a pillanatokkal.
Jó kis előtanulmány volt holnapra, legalább tudom mire számítsunk. Mivel jó előre lestoppoltam, hogy holnap Tomka vezet, így én, azt hiszem megvilágosodás ide, megvilágosodás oda, szégyen ide, szégyen oda, reggel felhajtok egy szíverősítőt.

már csak 2-t alszunk

Igen már csak kettőt alszunk... :(
Ahhoz képest, hogy két nap múlva 10 hónapra elmegy Csuri, egészen nyugis a nap. Én egész nap mosómasa voltam és házimunkát végeztem , amit még mindig utálok, viszont valahogy jó érzés, hogy Csurikám nem a kupiból indul bele a világba. Máskor óriási veszekedés előz meg egy-egy ilyen rendrakást és takarítást, ma mindenki tette a dolgát. Tulajdonképpen jó kedvem van, de valahol mélyen azért szomorúság ül a lelkemen. Tudom, hogy Tomka is így van ezzel, látom a szemén. Komolyan már majdnem skrizofénnak érzem magam. Miközben izgatottan várom a következő hetek, hónapok eseményeit, óránként elfutják a szemem a könnyek.... mondom hülye vagyok
Az egyedüli, akit látszólag nem izgat a dolog az Bendegúz, igaz róla már az interjún is megmondta a Csuri, hogy ő majd örül, hogy elhúz egy évre a nővére. Felidézve az átlagos hétköznapokat, ezért az érzésért nem tudom teljesen elítélni Bendit. Akárhogy is, nyugalmasabbak lesznek a napjai, és tegyük hozzá lesz neki ebből még haszna. Ismerve Csurit leesik egy-két jó cucc a Bedinek Ámerikából.
A bőröndök 90%-ig bepakolva állnak a szoba közepén (még jó, hogy nem a nappaliban így nem kell állandóan szembesülnöm a valósággal). Lemértük őket, még pakolhat 9 kilónyi cuccot, ebből azonban, majd' 4 kiló a csoki.
Mivel két hatalmas bőröndöt vettünk, a ruhák és ajándékok könnyedén elférnek benne, bőven van még hely mellettük. Egy kicsit aggódom is, hogy a köztudottan durva reptéri bánásmód miatt mennyi dolog törik majd össze.

Vásárlási mizéria

Nos miről is kell gondoskodni, ha gyerekünk elnyer egy hasonló ösztöndíjat? Először is kell néhány új ruhadarab , aztán - a korábban már kint jártak tanácsára - majd 10 hónapra elegendő pipere cucc. És itt álljunk meg egy pillanatra. Azok a lányok, akik az előző években voltak kint a következő jó tanáccsal látták el Csurit:
" ne vigyél sok ruhát, mert úgyis kint fogsz egy csomót vásárolni. Elég úgy másfél hétre elegendő cucc ( a gyerek 10 hónapra megy... tényleg elégnek tűnik :) ). Viszont a piperecuccok drágábbak, mint nálunk így pakold tele azzal a bőröndödet és haza felé annak a helyére férnek a kint vásárolt dolgok." Hát mi megfogadtuk, így most egy kisebb drogéria utazik Csurival.
Aztán kellenek még ajándékok úgy a fogadó családnak, mint azoknak, akikkel majd kint barátkozik, esetleg hétvégére meghívják stb.
Vásárlási szokásaink finoman fogalmazva is eltérőek a lányommal, így már jó ideje nem vetemedtünk olyan dőreségre, hogy együtt shoppingoljunk. A körülmények azonban most arra kényszerítettek minket, hogy fittyet hányjunk erre a korábban jól bevált szokásra. Lett is belőle majdnem jó kis összeveszés.
Azt hiszem bátran vállalhatom, hogy a nagy magyar átlag családok közé tartozunk. Így a pénzügyi kereteink is korlátozottak, tehát jól meg kellett nézni, hogy mit veszünk és nem nagyon volt választásunk, hogy mikor tesszük ezt, amikor van rá pénz. Sajnos erre az utolsó hétre maradt a beszerzés java része. Az utazás előtti napok titkolni igyekezett feszültsége és a korábban már említett eltérő szokások nem sok jót ígértek, de büszkén jelenthetem, hogy mindkettőnk igyekezetének eredményeképpen, mindent sikerült beszerezni és csak egy este nem szóltunk egymáshoz és csak egy csésze kávét öntött mérgében a földre :).
És akkor némi tényszerűség, hogy miket is vettünk ajándéknak. Megpróbáltunk olyan tárgyakat vásárolni, ami nem tett nagy erőszakot az ízlésünkön.... nem mindig sikerült :(. Tehát vettünk:
- hűtőmágneseket
- kulcstartókat
- képeslapokat
- mézeskalácsot (nem huszárt és nem tükrös szívet)
- hímzett könyvjelzőt ( 2 cm-nél nem nagyobb hímzéssel)
- címeres tollakat
- diónyi babákat
- faragott tálat
- Hollóházi porcelánt
- könyveket, DVD-t, CD-t
- és csokikat, Tibi, Boci, Pirosmogyis, Szamos marcipán (majdnem kereskedelmi mennyiségben)

Ennyi, ami hírtelen eszembe jut, aki konkrétumokra kíváncsi írjon, válaszolok. Ezzel a bejegyzésemmel gyakorlatilag utolértem magam, ami a visszaemlékezéseket illeti. A jövőben már az aktuális témákról írok, melyek kapcsán bizonyára felmerülnek még olyan dolgok, amelyekről eddig nem esett szó.
Talán még annyit érdemes ide írnom elrettentésnek vagy tájékoztatásnak, ki-ki vegye minek szeretné, hogy mindez eddig mennyibe került nekünk, nos MINDENNEL együtt ( ASSIST hozzájárulás, vízum, oltás, vásárlás, induló zsebpénz stb.) az indulás előtt tartunk 650 000,- Ft-nál. ( kinek-kinek szintén a fantáziájára bízom, hogy egy átlag magyar család hogyan teremti ezt elő, majd hogyan nyögi ki :) ).
Akadtak segítőink erről is írok hamarosan, hogy reményt adjak azoknak, akik megijedtek ettől az összegtől.

levelek, levelek, levelek, intézendők, intézendők, intézendők

Attól kezdve, hogy megtudtuk melyik iskola lesz Csuri otthona 10 hónapig, felgyorsultak az események. Levelek hada jött postán és e-mailen egyaránt. A napjaink formanyomtatványok, kérdőívek töltögetésével, orvoshoz járással teltek. Mindenhez a beleegyezésünket kérték: kaphat-e influenza elleni oltást, sportolhat-e, felnőttel vagy gyerekkel hagyhatja-e el az iskolát, szóval mindenhez. Igyekeztünk minden határidőt betartani... persze nem mindig sikerült.
Bevallom nekem az oltások a mai napig álmatlan éjszakákat okoznak. Vajon minden rendben lesz odakint ? Mennyit kell fizetni, ha valamelyik oltást kint kapja meg ? Elfogadják, hogy volt bárányhimlős már és ezért nem kapta meg a majd 40 ezer forintos bárányhimlő elleni oltást? Ilyen, és ehhez hasonló kérdések jártak és járnak a fejemben. Komolyan mondom agyrém. 6 gyerek megy idén, de nincs két gyerek, akiknek ugyan azt az oltást adták volna be az orvosok. Ez ugyebár akkor válik érdekessé, ha figyelembe vesszük, hogy hasonló korú skacokról van szó, akik egy egységes - legalábbis, ami az oltási rendszert illeti - egészségügyi rendszer ellátását élvezték az elmúlt 15-18 évben.
A jelenlegi iskolájába kikérő levelet kellett írnom, hogy magán tanuló lesz jövőre, majd hazatérve osztályozó vizsgát tenne, hogy a jelenlegi osztályával érettségizhessen. Jelenleg az az információnk, hogy minden közismereti tárgyból , tehát majdnem mindenből (amit már 5.- ben nem fog tanulni abból is) osztályozót kell tennie amikor haza jön. Így hát kedves szülő társak ez a projekt a pályázat beadásától bizony majd két évig tart, mert nem ér véget a hazajövetellel, akkor kell még csak a szuflát kinyomnunk az amúgy szorgalmas, jó eszű gyerekünkből, aki a közhiedelemmel ellentétben Amerikában bizony nagyon keményen fog tanulni, tekintve, hogy Amerika legjobb iskoláiban tölthetnek egy évet.
A pontos teendőkről Csuri (tényszerű :) ) blogjában mindenki tájékozódhat : Csuri blog
El kell mondjam, hogy a tájékoztatás, a szervezés az ASSIST-nál profi. Türelmetlenségünket leszámítva MINDENRŐL IDŐBEN és PONTOS, KIMNERÍTŐ tájékoztatást kaptunk.
A srácokkal együtt részt vettünk egy orientáción július folyamán, amit a Magyarországi felelős hölgy tartott. 4 órát töltöttünk együtt, ami talán kicsit soknak tűnhet. Elhihetik, hogy a röpke 24 évből, amit eddig munkában töltöttem jó sok idő a különböző, órákig tartó és halálosan unalmas meetingekkel ment el. Ez az orinetáció azonban az első percétől az utolsóig rendkívül hasznos volt. Mit vigyen a gyerek, mibe pakoljon, kihez fordulhat baj esetén? Semmi mellébeszélés csupa hasznosabbnál hasznosabb információ. Ezekkel felfegyverkezve már megkezdhettük az ajándékok és a szükséges holmik beszerzését, ami a mi családunkban szintén nem ment vita és zökkenő mentesen.

"tényszerűen" a teendőkről

Előző bejegyzésem kapcsán persze megkaptam, hogy érzelmi síkon közelítem meg a témát, bezzeg Csurikám a tények hűvös felvázolását tartja fontosnak. Majd meglátjuk mennyire marad hű az elveihez, ha már nyakig benne lesz a "Nagy amerikai életben", ami bizonyára teljesen hidegen hagyja majd :)
De folytassuk a közelmúlt eseményeinek nem annyira tényszerű összefoglalását, miközben a hátam mögött Rozi már a bőröndöt pakolja. Abszolút a száraz tényeknél maradva elmesélem, hogy mostanában mindig van a zsebemben papírzsepi, hogy egy-egy kibuggyanó, oda nem illő könnycseppet a lehető legrövidebb időn belül el tudjak tüntetni. Ránézek a félig telt bőröndökre és azonnal dübörögni kezd a fejemben 10 hónap, 10 hónap, 10 hónap.... frankón nem vagyok normális. Egy barátnőm azt írta, hogy utálja a nagy utazások előtti napokat.... már én is utálom.
Úgyhogy gyerünk meneküljünk a múltba:

A pozitív döntés után azért még nem gyorsultak fel az események. Még egy utolsó hosszú várakozás következett, hogy vajon melyik iskolába megy?

Itt szeretnék említést tenni Eszterről, ő Balázs anyukája, Balázs pedig az a fiú, aki mellé Csuri lehuppant a SLEP teszt írásának napján, majd ő is elnyert egy ösztöndíjat. Amíg a csemeték tesztet írtak, mi szülők szóba elegyedtünk a terem előtt, nem tudván, hogy az utódok is "kiválasztották" egymást. Nem is emlékszem már, hogy az interjú előtt vagy az eredményhírdetés után kerestük egymást, tény, hogy az egész projekt igen korai szakaszától tartjuk a kapcsolatot.
Nekem ez nagy segítség, mindig megosztjuk az éppen aktuális infókat. Időnként persze jobb lett volna tudatlanságban maradni, hiszen eleinte Balázsék szinte mindent majd két héttel előbb tudtak meg , az iskolát, az indulás időpontját stb. Mi meg itthon tipródtunk, hogy rólunk elfeledkeztek, mi nem kellünk senkinek?
Aztán mindent időben megtudtunk, pl. hogy az iskola ahova megy a The Lawrenceville School, az egyik legklasszabb suli az ASSIST -amúgy sem kispályás- iskolái közül. Aki kíváncsi itt: az iskola megnézheti. Az indulás időpontja is hamarosan kiderült, augusztus 16. És megkezdődött a visszaszámlálás és egy őrült nyár, aminek a finishét éppen most éljük át.

Egy kis érzelgősség

Biztos vagyok benne, hogy minden szülő kettős érzelmeket élne meg hasonló helyzetben. Egyrészt természetesen örül az utód sikerének, másrészt azonnal infarktust kap a gondolatra, hogy 10 hónapig egy óceánnyi távolság választja el elsőszülöttjétől. Ezzel én sem voltam másként. Nem állíthatom, hogy tapadunk a gyerekekre, sőőt.... alig 10 hónaposan már a nagyszülőkkel nyaraltak és soha nem okozott gondot 2-3 hét távollét. Hogy mit jelent viszonylag hosszabb időt távol tölteni a gyerektől azt 2006-ban tapasztaltam meg. Akkor ugyanis Csuri 3 hónapot Írországban bébiszittyózott. Akkor, eleinte némi megkönyebbülést is éreztem, hogy nem cseszeget nap, mint nap, de a hetek múlásával, annak ellenére, hogy napi kapcsolatban voltunk, egyre inkább hiányzott. Az utolsó hetek, napok soha nem akartak eltelni, annyira hiányzott, hogy mire hazajött ő is, én is belebetegedtünk. Ha ez a korábbi tapasztalat nincs, most a tudatlanok ártatlanságával vágnék neki a következő 10 hónapnak, de így némileg tudom, milyen lelkierőre lesz szükség, hogy túl tegyem magam azon, hogy ilyen hosszú ideig, nincs puszi, nincs ölelés, nem ül az ölembe (mert még néha ökörködésből azt is szokott) és ráadásul még egy jót sem tudunk veszekedni.
Ha azt mondom, hogy különleges a kapcsolatom a lányommal, az egy felhőkarcolónyi (legyünk stílusosak:) ) közhelynek hangzik. De mint a közhelyek általában ez a kijelentés is igaz. Mi nem vagyunk barátnők (bár tudom ez igen divatos mostanában), ugyanakkor kapcsolatunk több egyszerű anya-lánya kapcsolatnál. Csuri, alig hasonlít rám külsőre, annál inkább a belső tulajdonságai. És ez a hasonlóság hihetetlen kapocs köztünk, szoros és laza egyszerre. Nagy, heves, hangos, olaszos veszekedések színtere olykor a lakás. Ilyenkor a fiúk menekülnek amerre látnak, mert még most se tudják, hogy ez nem tart öt percnél tovább. De sokszor nagy beszélgetéseket folytatunk egyáltalán nem olyan dolgokról, amiről anya-lányaként illene beszélgetnünk. Nem beszélve arról, hogy vizsgaidőszakban nem lesz, aki negyed órában összefoglalja nekem a tudnivalókat. Egyszóval ő a szövetségesem és hiányozni fog punktum.