A ritka blogbejegyzésnek az a hátránya, hogy az ember elfelejt dolgokat. Így, ilyenkor alapvetően arról ír, ami általában megmarad benne, ergo jelenleg ezek az érzések, tapasztalatok a meghatározók. Ez szerintem nem baj, mégse kell, hogy minden sóhajtásról beszámoljak csupán azért, hogy naponta szülessen egy-egy bejegyzés. Kedvenc tanárom mondta volt egyszer: "az ember mégse mondhat állandóan izgit". Hát ja, nem, de a blog pont erre jó, hogy ide akkor írsz, amikor (fogjuk rá) izgi dolgot szeretnél megosztani a világgal. Lássuk hát, hogy mi történt errefelé az elmúlt időszakban.
itthon történt rovatunk:
Nos megkezdődött a vizsgaidőszak, ami nálunk azzal jár, hogy a karácsony előtti héten jópár vizsgát lenyomunk a lányokkal. Ez idén csak öt, de tavaly kilenc vizsgát jelentett. El lehet képzelni, hogy a munka és a vizsgák mellett mennyire várom, hogy karácsony legyen. Ajándék vásárlás... rémálom, ha tudom, hogy mit vegyek azért, (tuti nem kapok sehol), ha nem tudom, azért.
Hétvégén gondoltuk elmegyünk Tomkával jézuskát játszani. Nos gyakorlatilag az ötletekig jutottunk. Ezt is csak azért mert össze voltunk zárva a szuzukiba és, amig jöttünk-mentünk volt időnk megbeszélni és számbavenni, hogy kinek mit vegyünk. Most tehát még ki kell préselni a cégéből a pénzt, amivel tartoznak, aztán lehet vásárolni. Dehát ráérünk, nemigaz, még van több, mint másfél hetünk.
Jaj és voltunk fenyőfát is nézni. Hát kérem szépen az nálunk mindig elég macerás dolog. Először is nem lehetünk anyagilag annyira sz*rban, hogy az én drágám ne ezüstfenyőt akarjon venni. A második nagy probléma, hogy rejtett megalomániája valamilyen okból mindig az év ezen szakaszában tör felszínre. Az én drágámat ugyanis nem zavarja, ha az általa kiválasztott fából még itt-ott 1-1 métert el kell távolítani.
Most is vagy három fenyőt rakattam vele vissza, amelyekből, ha bármelyiket is megvettük volna tuti költözés a vége, mert vagy a fa, vagy mi fértünk volna el a nappaliban. Nem tudom mi a jó abban, hogy mindig olyan fát választ, ami a Parlamentben is megállná az ország karácsonyfájaként a helyét. Mivel nem sikerült fa ügyben közös nevezőre jutnunk, szerinte azok a két méteres fák, amiket én mutattam nyeszlettek voltak, így a fa vásárlás marad szombatra. A gond csak annyi, hogy a két fiú megy majd vásárolni és előre frászt kapok, hogy milyen ős mamut fenyővel állítanak be.
Aztán szombaton, ismét tanubizonyságát adtuk, hogy milyen jól átgondolt és felelősségteljes vásárlási stratégák vagyunk. Kb. kettő mp.alatt "beszéltem rá" Tomkát a Mamma Mia DVD-re. Egyszerűen megmondtam, hogy ő az egyik, aki nélkül nem tudok élni, viszont ez a DVD a másik, így leszen kedves megvenni nekem. Bevallom szemérmetlenül kihasználtam, hogy nem tud nemet mondani. Mivel a DVD lejátszónk egy villámcsapás következtében bemondta az unalmast, így "kénytelenek voltunk" egy DVD lejátszót is venni (komoly beruházás volt, 7 900,- Ft), mert az is biztos volt, hogy nekem aznap minimum egyszer meg kell néznem a filmet. Tessék, itt állok, pőrén előttetek, bevallottam, hogy Mamma Mia rajongó vagyok (imádom Meryl Strepet és bizony annakidején az ABBA-t is szerettem), most lehet ítélkezni, többet nem ide kattintani, de én akkor is szeretem. Nos nálunk imigyen telik az advent.
Arrafelé történt:
Csibémmel mostanában, azt hiszem ritkábban beszélünk, vagy csak rövidebben? Nem is tudom. Olyankor viszont lelkesen mesél a kosár élményeiről. Nagyon rá van kattanva. Szereti az edzéseket, bár valahol mintha azt olvastam volna (talán a blogjában?), hogy nem mindig érti, amit az edző mond, de ezen az apróságon túlteszi magát. Amit még rendkívül élvez azok a meccsek és azok hangulatai. A szurkoló tábor, lelkesek (képek a blogjában találhatók), hangosak és remek hangulatot varázsolnak a csarnokba. Mennyivel jobb lehet így játszani, mint úgy, hogy két-három elfogult, a gyönyörűségtől páráló szemű anyuka és apuka ül a lelátón.
Különben csendesek a napjai, egy pár dolgozat, teszt vár még rá a téli szünet előtt, aztán 20-tól téliszünet. Hogy hol tölti, még nem teljesen világos elöttem, de majd kiderül. Mondtam neki, hogy azért legalább szóljon, hogy merre van a világban, hogy tudjam hova képzeljem őt.
Amúgy ha beszélünk, történjen, akár írásban, akár skypon, igen jókat nyihogok rajta. Olyan hülyéket tud mondani, hogy kifekszem tőle. Jó a hangulata, kellő humorral veszi, ha akad nehézsége (általában nem akad), és úgy tűnik mostanra már a helyiek néha feltörő infantilitása sem bosszantja. Toleránsabb lett a lány na, remélem, ha hazajön velünk is majd az lesz :).
Mivel ez a blog az utánunk jövő nemzedéknek is szól a tapasztalatainkról, hát itt mondom el, hogy röpülnek a napok. Mostanra már teljesen olyan érzés, mintha itthon járna suliba csak ritkán látnánk. Azt hiszem a következő nehéz időszak az utolsó hónap lesz. Jelenleg most csak azt érzem, amit valószínüleg ő is, hogy iszonyat gyorsan telik az idő és már csak ennyi, meg ennyi van hátra. Teljesen át tudom érzeni a "kétségbeesését". 10 hónap onnan nézve hihetetlenül rövid időnek tűnik. És már innen sem látszik végtelen hosszúnak...
itthon történt rovatunk:
Nos megkezdődött a vizsgaidőszak, ami nálunk azzal jár, hogy a karácsony előtti héten jópár vizsgát lenyomunk a lányokkal. Ez idén csak öt, de tavaly kilenc vizsgát jelentett. El lehet képzelni, hogy a munka és a vizsgák mellett mennyire várom, hogy karácsony legyen. Ajándék vásárlás... rémálom, ha tudom, hogy mit vegyek azért, (tuti nem kapok sehol), ha nem tudom, azért.
Hétvégén gondoltuk elmegyünk Tomkával jézuskát játszani. Nos gyakorlatilag az ötletekig jutottunk. Ezt is csak azért mert össze voltunk zárva a szuzukiba és, amig jöttünk-mentünk volt időnk megbeszélni és számbavenni, hogy kinek mit vegyünk. Most tehát még ki kell préselni a cégéből a pénzt, amivel tartoznak, aztán lehet vásárolni. Dehát ráérünk, nemigaz, még van több, mint másfél hetünk.
Jaj és voltunk fenyőfát is nézni. Hát kérem szépen az nálunk mindig elég macerás dolog. Először is nem lehetünk anyagilag annyira sz*rban, hogy az én drágám ne ezüstfenyőt akarjon venni. A második nagy probléma, hogy rejtett megalomániája valamilyen okból mindig az év ezen szakaszában tör felszínre. Az én drágámat ugyanis nem zavarja, ha az általa kiválasztott fából még itt-ott 1-1 métert el kell távolítani.
Most is vagy három fenyőt rakattam vele vissza, amelyekből, ha bármelyiket is megvettük volna tuti költözés a vége, mert vagy a fa, vagy mi fértünk volna el a nappaliban. Nem tudom mi a jó abban, hogy mindig olyan fát választ, ami a Parlamentben is megállná az ország karácsonyfájaként a helyét. Mivel nem sikerült fa ügyben közös nevezőre jutnunk, szerinte azok a két méteres fák, amiket én mutattam nyeszlettek voltak, így a fa vásárlás marad szombatra. A gond csak annyi, hogy a két fiú megy majd vásárolni és előre frászt kapok, hogy milyen ős mamut fenyővel állítanak be.
Aztán szombaton, ismét tanubizonyságát adtuk, hogy milyen jól átgondolt és felelősségteljes vásárlási stratégák vagyunk. Kb. kettő mp.alatt "beszéltem rá" Tomkát a Mamma Mia DVD-re. Egyszerűen megmondtam, hogy ő az egyik, aki nélkül nem tudok élni, viszont ez a DVD a másik, így leszen kedves megvenni nekem. Bevallom szemérmetlenül kihasználtam, hogy nem tud nemet mondani. Mivel a DVD lejátszónk egy villámcsapás következtében bemondta az unalmast, így "kénytelenek voltunk" egy DVD lejátszót is venni (komoly beruházás volt, 7 900,- Ft), mert az is biztos volt, hogy nekem aznap minimum egyszer meg kell néznem a filmet. Tessék, itt állok, pőrén előttetek, bevallottam, hogy Mamma Mia rajongó vagyok (imádom Meryl Strepet és bizony annakidején az ABBA-t is szerettem), most lehet ítélkezni, többet nem ide kattintani, de én akkor is szeretem. Nos nálunk imigyen telik az advent.
Arrafelé történt:
Csibémmel mostanában, azt hiszem ritkábban beszélünk, vagy csak rövidebben? Nem is tudom. Olyankor viszont lelkesen mesél a kosár élményeiről. Nagyon rá van kattanva. Szereti az edzéseket, bár valahol mintha azt olvastam volna (talán a blogjában?), hogy nem mindig érti, amit az edző mond, de ezen az apróságon túlteszi magát. Amit még rendkívül élvez azok a meccsek és azok hangulatai. A szurkoló tábor, lelkesek (képek a blogjában találhatók), hangosak és remek hangulatot varázsolnak a csarnokba. Mennyivel jobb lehet így játszani, mint úgy, hogy két-három elfogult, a gyönyörűségtől páráló szemű anyuka és apuka ül a lelátón.
Különben csendesek a napjai, egy pár dolgozat, teszt vár még rá a téli szünet előtt, aztán 20-tól téliszünet. Hogy hol tölti, még nem teljesen világos elöttem, de majd kiderül. Mondtam neki, hogy azért legalább szóljon, hogy merre van a világban, hogy tudjam hova képzeljem őt.
Amúgy ha beszélünk, történjen, akár írásban, akár skypon, igen jókat nyihogok rajta. Olyan hülyéket tud mondani, hogy kifekszem tőle. Jó a hangulata, kellő humorral veszi, ha akad nehézsége (általában nem akad), és úgy tűnik mostanra már a helyiek néha feltörő infantilitása sem bosszantja. Toleránsabb lett a lány na, remélem, ha hazajön velünk is majd az lesz :).
Mivel ez a blog az utánunk jövő nemzedéknek is szól a tapasztalatainkról, hát itt mondom el, hogy röpülnek a napok. Mostanra már teljesen olyan érzés, mintha itthon járna suliba csak ritkán látnánk. Azt hiszem a következő nehéz időszak az utolsó hónap lesz. Jelenleg most csak azt érzem, amit valószínüleg ő is, hogy iszonyat gyorsan telik az idő és már csak ennyi, meg ennyi van hátra. Teljesen át tudom érzeni a "kétségbeesését". 10 hónap onnan nézve hihetetlenül rövid időnek tűnik. És már innen sem látszik végtelen hosszúnak...
1 megjegyzés:
Irjal blogot lazypie!
Megjegyzés küldése