100.

Szóljanak harsonák és kürtök, hirdessék, hogy ezennel elérkeztem a 100. bejegyzéshez. Mennyi idő alatt is? Majdnem napra 8 hónapja született az első bemutatkozó írás (július 30.), akkor ugye ez havi átlag 12,5 bejegyzés, ami heti 3,125 bejegyzésnek felel meg. Elég produktív voltam. Nos csak remélni merem, hogy nem untattalak benneteket az irományaimmal. Mára már szinte mindent tudhattok rólunk és az életünkről. Igazán nem szeretnék senkit megijeszteni -főleg nem azokat, akik már epekedve lesik a visszaszámlálót, hogy na még 72 napot kell kibírnom, aztán végre befejezi az igehirdetést - de született már felkérés a folytatásra is. Mármint, hogy folytassam a blog bejegyzéseket Csibe hazatérte után is. Hááááát jóóóó, ha ennyire kértek, valószínűleg megadom magam a közakarat nyomásának. Igaz, akkor majd felmerül a probléma mi lesz a blog címével, mert ugye akkor már Csibe itthon lesz, és akkor hogy lehet a cím: Lányom nélkül itthon...? De ez legyen az én bajom. És őszintén szólva eléggé függő tud lenni az ember egy idő után, valahol a tudata mélyére befészkeli magát a blog és már úgy jár- kel a világban, hogy na ezt majd meg kell írnom, vagy ezt le kell fényképeznem, hogy feltegyem a blogra. Persze mondanom sem kell hogy ennyi idő alatt egyetlen arra irányuló próbálkozásom sem volt sikeres, hogy kiderítsem hányan olvassák a bejegyzéseket, mára már feladtam és szerénytelenül azt képzelem magamban, hogy sokan :)).
Tudjátok, hogy még mit profitáltam ebből a bloggolásból, hogy legalább háromszor átolvasom a bejegyzést, hogy nehogy legyen benne hiba (persze mindig marad benne), mert másnap Dia (ő a cég szigorú lektora) rendesen leszedi rólam a keresztvizet. Azért még minden eddigi igyekezetem ellenére sem sikerült tökéleteset alkotnom :))).
Szóval kedves ismerősök és ismeretlenek köszönöm, hogy eddig is velem voltatok és remélem ezután is időnként velem múlatjátok a munkaidőt vagy a szabadidőtöket.

itthon történt rovatunk következik:
Az elmúlt napokban ünnepeltük a két fiú születésnapját. majdnem sikerült egy napra időzítenem a kettőt. Tomkának 26-án, Bendinek 27-én van a szülinapja. Nem szoktunk nagy ünneplést csapni, ma egy foci meccs után (ez ugye nem lepett meg senkit) elmentünk egy közös ebédre, ahol Csibéről is többször megemlékeztünk, mivel olyan kaját ettünk, ami erősen emlékeztetett az amerikai étkekre mézes csirke, steak és hasonlók voltak. A Country Tanyán voltunk Budakalászon csakhogy Csibe képben legyen. Amúgy finom volt és mivel alapvetően édes volt a fő kaja így megúsztam a desszertet. A Tomka azonban nem úszta meg túl ócsón ezt a napot :((. És sose találjátok ki, hogy onnan hova mentünk... hát persze, hogy meccsre. Hála az égnek Ürömön már csak "kilöktük" Tomkát a kocsiból és mi nem voltunk arra kárhoztatva, hogy még egy meccset végig nézzünk.
Más említésre méltó nem igazán történt, hosszú és eseménytelen hét van a hátunk megett.
Ja de igen, Eszterék épségben megérkeztek és most 3 hétig Amerikában vannak. Azt hiszem egy enyhe irigység vett erőt rajtam :))), de nagyon drukkolok nekik, hogy jól sikerüljön és még annál is jobban várom a beszámolójukat. Balázs biztos ír majd a blogjában az eseményekről.

arrafelé történt rovatunk:
Természetesen Csibe sem feledkezett meg a fiúk születés napjáról. Hosszú skype beszélgetésbe elegyedett velük. Bendi szerényen megemlítette, hogy még nem érkezett meg az ajándéka, mire Csibe felvilágosította, hogy június 10-ig nem is fog. Ez nem törte le annyira Bendit így legalább biztos lehet benne, hogy kap valamit. Amúgy is kapott volna Csibe mindig ad az ilyesmire és ráadásul nagyon ki tudja választani a megfelelő ajándékokat.
Megkapta a term záró eredményeit. Megint jól teljesített nincs miért szégyenkeznie (nekünk se). Minden tanár ismét biztosított minket arról, hogy alig várja, hogy a következő időszakban is taníthassa a lányunkat, aki meg nem az meg rendkívül megtisztelőnek érzete, hogy együtt dolgozhatott vele. Kevés tanár írna le ilyesmit itthon, egyetértetek?
Jaj és ha nem olvastátok volna a blogját elárulom, hogy tegnap dhallon volt. Vagyis büntiben. Mondtam neki, hogy sose bánja, enélkül nem lenne teljes az élmény és a tapasztalatot semmi nem helyettesítheti. És képzeljétek megint meglepett az én gyerekem, már készül az itthoni vizsgáira, legalábbis megkapja a magyar tételeket. Néha magam is elcsodálkozom honnan a fenéből veszi az energiát mindenre.

Nos ez egy szép hosszú bejegyzés lett, stílusosan azt mondhatnám, hogy századszorra kérek elnézést emiatt.