Igen, tegnap volt az utolsó nap.... a The Lawrenceville Schoolban. Csibém a ballagási próba előtt írt egy rövid bejelentkezést, hogy délután le kell adnia a gépet, így most egy pár napig nem tudunk kapcsolatot teremteni a neten, de még a hazajövetel előtt jelentkezik. Aztán délután újra bejelentkezett, azzal, hogy ez a legszomorúbb nap, Laura és Wilhelm már nincsenek a suliban és a többi gyerek a szüleivel lóg. Nosza mi kell egy anyának, rögvest fejhallgató fel és csevegésbe kezdtünk a skypon, amíg Csuri az utolsó kósza darabokat is a bőröndbe gyömöszölte. Hála az égnek, szóban nem tűnt letörtnek, sőőőt. Vidáman mesélte milyen szép volt a ballagás, és nem csak szép, hanem elegáns és ünnepélyes. Biztos mesél majd hamarosan a blogjában, hiszen jó pár restanciája van.
Érdekes, azt hittem egy kicsit le lesz törve amiatt, hogy el kell válni az ott szerzett barátoktól, ismerősöktől, de tulajdonképpen hozta a formáját, nem nagyon csinál ügyet a búcsúzkodásból. Szerencsés alkat. Én már ennyi idősen is utáltam a szót "soha többet" (igaz, Józsi?). Engem mindig megviselt a tudat- miközben abszolút a jövőbe néző alkat vagyok - hogy valamit, vagy valakit soha többet nem látok. Szóval Csibe szerencsés, hogy ezen könnyen túl van. Csak remélni merem, hogy egyszer majd évek múlva nem fogja sajnálni , hogy nem figyelt jobban oda, vagy nem élte át jobban ezeket a pillanatokat.
Most lassan múló napok, órák következnek, de mint látjuk egyszer minden elmúlik, így előbb utóbb eljön a nap, amikor kinyílik a reptéri ajtó és addig már igazán nem hosszú az idő.
Érdekes, azt hittem egy kicsit le lesz törve amiatt, hogy el kell válni az ott szerzett barátoktól, ismerősöktől, de tulajdonképpen hozta a formáját, nem nagyon csinál ügyet a búcsúzkodásból. Szerencsés alkat. Én már ennyi idősen is utáltam a szót "soha többet" (igaz, Józsi?). Engem mindig megviselt a tudat- miközben abszolút a jövőbe néző alkat vagyok - hogy valamit, vagy valakit soha többet nem látok. Szóval Csibe szerencsés, hogy ezen könnyen túl van. Csak remélni merem, hogy egyszer majd évek múlva nem fogja sajnálni , hogy nem figyelt jobban oda, vagy nem élte át jobban ezeket a pillanatokat.
Most lassan múló napok, órák következnek, de mint látjuk egyszer minden elmúlik, így előbb utóbb eljön a nap, amikor kinyílik a reptéri ajtó és addig már igazán nem hosszú az idő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése