Megérett...

Most, hogy már hosszú napokig csak az előző bejegyzést olvashattátok, és kellően elmélyülhetett az információ, ami a képzettségi státuszomban beállt pozitív változást volt hivatva világgá kürtölni, gondoltam szakítok időt beszámolni a család többi tagjáról.

Olyat tettem, amit még soha. Felnyitottam egy doboz radler sört (pedig általában úgy vagyok vele, ha a sör meg nem iszik engem, én biza meg nem iszom őt), ölembe vettem a laptopot és püfölöm a billentyűket. Hát tényleg roppan nőies...

Szóval a múlt hét nagy eseménye Csuri érettségije volt. Abban a szerencsében részesültem, hogy két másik anyukával együtt mi szolgáltathattuk a büfét. Így "testközelből" követhettük az eseményeket. Mit mondjak meglehetősen izgalommentes volt. ahogy azt már korábban említettem Csibéék osztálya "bezzeg" osztály volt, így gyakorlatilag, csak újjgyakorlat volt a szóbeli. Persze ezt az érintettek nem így érezték, ők izgultak rendesen, nagyon helyesek voltak.

A végeredmény, természetesen pozitív. Két 100%-s szóbeli vizsga, magyarból és töriből. Így elmondhatom, hogy nagyobbik csemetém 2010. június 18-tól hivatalosan is érettnek számít, erről papírja is van.

Azóta úgy is viselkedik, mint, aki ennek teljes tudatában van...egy egészen hangyányit nehéz is elviselni. De spongyát rá majd kinövi!

Hazaérve az érettségiről Bendinek azonnal a lelkére kötöttem, ragaszkodom hozzá, hogy két év múlva náluk is büfézhessek. Gyanítom, hogy az ő osztályukkal kategóriákkal izgalmasabb lesz az érettségi.

Én a védés óta "befaltam" 3 könyvet. Csak olvasok, olvasok és olvasok, amikor csak tehetem. Már-már azt hittem, hogy megutáltam az olvasást, de megnyugodtam, most, hogy már nem köt a kötelező olvasmány lista, ismét gyorsan, elmélyülten és nagy, nagy kedvvel olvasok.

Most egyelőre nem is vágyom másra. Ja de, arra, hogy szombaton jó idő legyen, mert, szombaton jönnek az ASSISTosok. Most tartjuk az éves rendes fogadó-utrabocsájtó bográcsozást, amikor az ASSISTos ösztöndíjasok szülőstől összejönnek (leszünk vagy negyvenen)és Tóth apuka jóvoltából hatalmasakat röhögnek. Szóval kéretik drukkolni.

Legmagassabb iskolai végzettsége...

E GY E T E M! Mától kezdve bármikor az orrom elé tolnak egy kérdőívet és ez a sor szerepel rajta teljes joggal írhatom be az egyetemi végzettséget! Azt hiszem keresek egy aluljáró környékén kliensre leső közvéleménykutatót, és válaszolok a kérdéseire, feltéve, ha az iskolai végzettséget is firtatják benne :)). Már csak azért, hogy gyakoroljam, nehogy eltévesszem :))).
Szóval kedden (kommunikáció) és ma (magyar) megvédtem a szakdolgozataimat és ezzel az államvizsgát is abszolváltam. Pironkodva jegyzem meg, hogy minden szakdolgozattal kapcsolatban megszerezhető jegyem ötös lett. A diplomám így is csak négyes lesz, mert két szigorlatot eltoltam még az ősidőkben a kezdetek kezdetén. De spongyát rá, ettől aztán igazán nem megyek a Dunának.
Befejeztem az egyetemet, hihetetlen. Úgy röpült el ez az öt év, mint egy pillangó... izé pillanat. Pedig mennyi minden történt és változott.
Amikor kezdtem még csak egy kétüléses autónk volt (nem a sportosabb fajta :D ), ma már feltörekvő Suzuki felhasználók vagyunk négy üléssel. A kezdetek óta volt három munkahelyem és voltam munkanélküli is. Az adósságállományunk megsokszorozódott és anyagi helyzetünk inkább romlott, mint javult, pedig akkor is eléggé gatyán álltunk :)). Elvesztettem egy családtagot és szegény Karnisnak is már csak az éterbe tudtam belesuttogni, hogy megcsináltam.
De szereztem három barátot és rengeteg szívemhez közelálló ismerőst. Rövidebb lett a hajam, és talán pár kilóval könnyebb is lettem, ami sokkal inkább a fogyókúrának, mint a vizsgaidőszakok jótékony hatásának köszönhető. Okosabb azt hiszem nem lettem, viszont kaptam valamit, amit nehéz szavakba önteni. Ha mindenáron megkellene fogalmaznom egyfajta szemléletmód az amit a suli adott. És gondolom még számtalan változás történt az elmúlt öt évben, ami most hirtelen ebben az kicsit euforikus kicsit nosztalgiázós hangulatomban nem jut eszembe.
Az én drágám ebben is az állandóságot képviseli, ő ugyanis akkor sem értette és most sem érti mire volt ez jó, viszont azt hiszem kicsit büszke rám, ha másért nem hát azért mert tudja ezt várom tőle :D
Ahogy mondtam okosabb nem lettem, viszont rengeteget tanultam, főleg a körülöttem lévő lányoktól. És talán ők is tanultak tőlem valamit. Kétségtelen ennek az öt évnek a legnagyobb hozománya a mi jótékony hatásunk egymásra :))).
De akadt néhány tanár, akiknek az óráit, a beszélgetéseinket, a leveleiket őrizni fogom a legjobb, legszebb emlékeim közt, és ha szükségem lesz rá a hétköznapok elviseléséhez előrángatom túlélő "falatként".
Az öt év alatt soha nem érzetem, hogy sokkal idősebb vagyok a lányoknál. Most, hogy vége van, most érzem mennyire jó lenne olyan fiatalnak lenni, mint amilyenek ők. A terhet letéve, rájuk most egy felhőtlen nyár vár, míg nekem már azon jár az eszem, hogy mi mindennel maradtam el ezen a héten, és sajnos ezen nem áll módomban változtatni. Viszont semmiért oda nem adnám az elmúlt öt évet.
Vége van hát, valami ismét elmúlt, nem szeretem. Nem csak azért mert hiányozni fog a sikerélmény a vizsgák után, nem csak azért mert rám tör a pánik, hogy eztán már csak dolgoznom kell, hanem mert a lányok is hiányozni fognak, élik az életüket és jótékony hatásuk, fiatal lendületük távolodik tőlem, halványulni fog. Ha valami "öregeset" mondok ki mondja majd nekem: "hülye vagy?" Lehet, hogy jövő ilyenkor már egy házsártos vénasszony leszek? :))))
Nem, nem is akarok erre gondolni. Hamarosan erőt veszek magamon, rendet teszek az egyetemi cuccaim között, elpakolgatom őket, hogy a nyugdíjas otthonban majd lapozgathassam...de addig még nem akarok erre gondolni.
Megyek lefekszem, ma már diplomásként, és elalvás előtt még végig pörgetem magamban, hogy mivé lett az a nő, aki öt évvel ezelőtt kissé idétlennek érzete magát a sok 18-19 éves közt, nem értette, mit is keres ő az egyetem falai közt, mára viszont már ő is éppen annyira sajnálja, hogy vége, mint azok a tizenévesek akiktől, akkor még oly távolinak érzete magát.

Felül a gálya...

Igen, ismét emlékeztet minket a természet:

"Habár felül a gálya, s alul a víznek árja, azért a VÍZ az úr!"

Minél idősebb az ember annál nagyobb empátiával viseltetik más baja iránt. Mi is döbbenten nézzük a Tv-ben, az Edelényieket, a Felsőzsolcaiakat és minden más érintettet, ahogy vízrombolta életük romjait próbálják menteni. Borzalom, teljes szívemből átérzem a fájdalmukat. Amit tudunk küldünk nekik, amint lement a víz, hogy megpróbálhassák újjáépíteni az életüket.

Sajnos Leányfalun is lassan úrrá lesz a víz. A bicikli út már bőven víz alatt. Tomka hőn szeretett focipályája már félig víz alatt, hétfőn már vizipólózni lehet rajta. Kedvenc helyi vendéglátóegységünkbe már tegnap este sem tudtunk szárazlábbal bejutni. Vagyis ez így nem igaz, be még bejutottunk, de egy óra múlva, mire jöttünk volna el, márcsak a Dunába gázolva jutottunk el az autóhoz. Félelmetes látni mennyire sebezhetőek vagyunk. A természet egy kicsit odateszi magát és máris egy kicsiny ponttá zsugorodunk, mi _nagy_ emberek.

Jó szerencsénk folytán a mi családunk nem érintett, hiszen mi hegylakók vagyunk. Sajnos két barátunk is érintett az ügyben. Az egyiknek a telephelye úszik, a másiknak a kertje, a pincéje és az irodája. Szomorú ezt mondani, de már rutinosan pakolnak, így hála az égnek az értékeik nem vesznek oda. De takarítani így sem lesz egy leányálom.

Hála az égnek mi még nem tartunk itt, de sajnos már sok száz ember háza van ilyen állapotban.

Itthon és mégsem...

Napok óta, nem, talán már hetek óta is esik, csak esik, és csak esik. Ez körülöttem mindenkire rossz hatással van. Csuri már totál zizi. Azt mondja bezanzul, ha még egy napot a négy fal között kell töltenie. Persze nem tudom, hogy ki tiltja meg neki, hogy magára kapjon valamit és elmenjen itthonról, de ez az ő dolga felnőtt ember (széles vigyor :D). Úgy veszem észre Bendinek nem tűnik föl, hogy özönvíz szerű esőzések vannak. Talán kétszer megázott, de ennyi, nem több. Tehát helyesbítek, Bendin kívül mindenkit megvisel körülöttem ez az időjárás. Engem nem. Elmondjam mi a titkom? Először is dolgoznom kell, így nekem édes mindegy, hogy odakint milyen idő van, ha esik, nem ázom, ha süt a nap, nem sülök meg. De ez még csak ahhoz lenne elegendő, hogy ne zavarjon az időjárás, én azonban még élvezem is. Ugyanis én edzőtábornak fogom fel a dolgot, vagy nem is, inkább aklimatizálódásnak.

Tisztában vagyok azzal, hogy az idő előrehaladtával egyre kevesebb az esély, hogy valaha kedvenc országomban (Van, aki még nem tudja?), Írországban éljek, de azért készülni lehet rá, nem? Nos kérem szépen én ezeket a heteket úgy tekintem, mintha Írországban élnék. Megyek az autóval nézem a felhőket, nézem az ablakon sűrűn csorgó esővizet és azt képzelem, hogy Írországban vagyok. Ha az utcán kerülgetem a tócsákat, arról ábrándozom, hogy Cork vagy Galway utcáin járok. Persze hiányoznak a színes házak, az egymás mellett sorakozó pubok színes üveggel díszített ajtói, de ha nagggggyon erősen akarom, akkor majdnem olyan.

És a zöld, az a sok zöld, ami eső után burjánzik mindenhol, az már tényleg majdnem egészen hasonló. A felhőbe burkolózó hegyek, azok is nagyon szépek.

Szóval lehet kővel hajigálni, én inkább jól felöltözöm és gyönyörködök az esőáztatta városban és vidékben és nem veszek tudomást arról, hogy nem ott, hanem itt vagyok :)))