Dermesztő kánikula

Tegnap vidám dolgokról írtam, ma komolyabb vizekre evezünk. Ugyanis, amíg mi Püspökladányban romantikáztunk, addig csemetéink házibulit rendeztek itthon (szigorúan a tudtunkkal). Ennek következtében azonban míg odakint tombol az aszfaltolvasztó kánikula, addig kicsiny családunkban fagyos hangulat uralkodik. Semmi komolyabb, katasztrofális, visszafordíthatatlan vagy akár csak kirívó dolog nem történt, az események mégis elgondolkodtatóak.
Én voltam az a bátor, vagy fogalmazzunk úgy naiv személy, aki felajánlotta a gyerekeknek, hogy, amíg nem vagyunk itthon tartsanak egy bulit. Ők soha nem kérték ezt tőlünk (mindig mondtam, hogy több eszük van, mint nekem). Annyit kértünk csak , hogy a lakást egyben adják át, úgy ahogy azt mi itt hagytuk és nyomatékosan felhívtuk a figyelmüket, hogy a következő 30 évet még ebben az utcában szeretnénk leélni, úgy bulizzanak. Nekünk egyéb teendőnk nem is volt ezzel kapcsolatban (gondoltam én). Tomkát lehúzták lóvéval, amiből önállóan elintézték a bevásárlást, Csibe végigjárta a szomszédokat és előre elnézést kért a felfordulásért.
A buli lement, állítólag szuper jó volt és mi hazajöttünk. A következő fogadott: a lakás alapvetően rendben volt (mint később megtudtuk a létszámot tekintve és amekkora hacacáré volt, szuperül rendben), egy szék eltört /nem gond az egyik gyerek apja asztalos, majd ő megjavítja :))))/, az asztal üvegének sarkából életveszélyesen kitört egy darab (mondhatnám, hogy a másik gyerek apja üveges, de nem, ez a mi költségünk lesz :)))) /. Néhány pohár és egy kancsó eltört. Számomra ez egy viszonylag elfogadható káló volt, bár meglepett a dolog, Tomka azonban már ezt is eléggé nehezményezte. Amit viszont kevésbé tudtam én is és Tomka is feldolgozni, hogy a hűtőből gyakorlatilag mindent kiettek (na jó a rács és a dobozok megmaradtak) és az összes tömény ital, ami itthon volt elfogyott, és a hírek szerint nem csak annyi. Nem értettem, hogy miért nyúlnak ahhoz, amit nem a vendégeknek szántak? Lehet, hogy valami kimaradt a neveltetésemből, vagy lemaradtam valahol?
Az elbeszélésből az is kiderült, hogy olyanok is megjelentek a buliban, akik nem voltak hivatalosak és annak ellenére, hogy kétszer elküldték őket Bendiék , mégis visszapofátlankodtak. Ezt se nagyon tudta a csökevényes negyven feletti agyam befogadni.
Ez a zanzásított történés. És hogy mitől van fagyos hangulat? Különösen a gyerekek és Tomka között? Azt hiszem azért, mert nehezen dolgozzuk fel mindketten, amivel most szembesültünk. Nevezetesen, hogy a mai fiatalok (sajnos nem tudok más kifejezést csak ezt a generációs ellentétekre utalót) képtelenek a mi fogalmaink szerinti normális bulizásra. Tévedés ne essék, a szüleink tudnának mesélni, hogy mennyit buliztunk ennyi idősen / többet, mint a mi gyerekeink /, de valahogy minőségben másképp tettük .
Egy hete azon gondolkozom, hogy én vagyok-e rugalmatlan, vagy naiv, aki azt gondolta, hogy kevesebb alkohollal, sőt kevésbé kemény alkohollal is lehet bulizni. Rendben, nem gondoltam, hogy málnaszörpözni fognak ennyire azért nem vagyok naiv, de hogy több üveg pálinka fogyjon el, hát ez azért meglepett. Nem mentem fel sem magamat, sem a gyerekeimet. Gyanítom, hogy nekik egy kicsit kicsúszott a kezükből az irányítás, megakartak felelni, jó bulit akartak tartani és ahhoz úgy látszik manapság ez is hozzátartozik. A mi felelősségünk azt hiszem abban állt, hogy el kellett volna beszélgetnünk velük az első "kemény" buli előtt, hogy mire számítsanak (bár lehet, hogy erre én sem tudtam volna felkészíteni őket), mit hogyan kezeljenek (pl. hívatlan vendégeket). Ugyanakkor tanácstalan vagyok, hogy mit tegyek. Tartsak nekik hegyibeszédet vagy bízzak a józan ítélőképességükben továbbra is, ahogy tettem ezt eddig is. Egyébként ők nem is igazán értik, hogy mi bajunk van, hiszen lássuk csak mi történt az ő szemszögükből nézve? Tartottak egy bulit, aminek az ötlete nem is az övék volt, vendégül láttak vagy 40 embert, akik mind jól érzeték magukat, tehát vendéglátásból jól vizsgáztak, a szomszédok (ahogy észrevettem) még köszönnek nekünk / bár a mamához még nem merészkedtünk át, gyanítom őt, nem ússzuk meg /, és azokat az apró bibiket leszámítva a házat is úgy adták át, ahogy mi kértük. Mi hát baj?
Talán az, hogy azt gondoltuk, hogy a mi gyerekeink ebben is mások, mint az átlag. De mégis mit vártunk, hogy majd ők málnaszörpiznek, míg a többiek koktélokat isznak? És most akkor azért mert egy olyan bulit tartottak, ahol folyt az alkohol olyanokká lesznek, mint amilyenneké nem szeretnénk, hogy váljanak? Az én válaszaim már megvannak a kérdésekre: ettől a kilengéstől még nem lesznek mások és nem ültek fel a csúszda tetejére. Továbbra is bízom az értékítéletükben, mert nincs okom kételkedni bennük. Ugyanakkor nem titkoltam előlük, hogy milyen érzéseket keltettek bennem a történések. Ez persze nem tetszett nekik, nem értették, mit fújom én ezt ennyire fel. Nem baj, tudom, hogy eljön az idő, amikor majd megértik. Tomkának azonban egy kicsit több időre van szüksége, míg én a hét közepe felé már ismét megtaláltam a régi hangot a gyerekekkel, nála csak ma kezdett engedni a fagy. Hamarosan rendeződnek a soraink, hiszen ahogy a mondás is tartja a legjobb családban is van néha tányércsörömpölés, de ezek is mi vagyunk ez is hozzánk tartozik.

Évfordulók és a 150.

Köszönöm az egészségi állapotomra vonatkozó jó kívánságokat. Nem tagadom, ma még voltak pillanatok, amikor komolyan elgondolkoztam a végrendeletem megírásának szükségességén, végül azonban úgy döntöttem, hogy csak nem halok bele egy szimpla náthába. Ma különben is ahogy ígértem örömteli dolgokról szeretnék írni.

MA EGY ÉVE ÍRTAM MEG AZ ELSŐ BEJEGYZÉSEMET IDE A BLOGBA! Az egy éves évfordulós bejegyzés egyben a 150. is. Ennyi öröm és ünnepelni való egy nap! Ez alatt az egy év alatt rengeteg örömöt szerzett nekem a blog. Sokszor segített hamarabb túltennem magam dolgokon és sokszor ösztökélt bizonyos dolgok tovább gondolására. Jó érzés volt tudni, hogy vannak, akik szorítanak értem (értünk) és mindig jól esett, ha jeleztétek, velem vagytok.
Ma pedig, igazi születésnapi ajándékként egy olyan visszajelzés érkezett, amit szerénytelenség lenne ide másolnom, de kérlek higgyétek el nekem, hogy olyan sorok voltak, amire minden magamfajta vágyik, ami megerősít abban, hogy amit csinálok, az másoknak szórakoztató, és jólesik olvasni, ráadásul olyasvalakitől kaptam, akit sem elfogultsággal irányomban , sem laikusággal vádolni nem lehet.
Ezúton szeretném ismét megköszönni mindenkinek a bíztatást és a sok visszajelzést.
Rendben ünneplésből, hálálkodásból ennyi, hiszen van itt még egy évforduló, amiről említést szeretnék tenni. Ugyanis július 25-én voltunk 22 éves házasok Tomkával. És én erre igen büszke vagyok. Fürcsiéknek is most volt a 20. házassági évfordulójuk. Emlékeztek, ők az a házaspár, akikkel osztálytársak voltunk a középiskolában. Józsi igazi nagy meglepetést készített elő Fürcsinek. Mondtam is barátnémnak, hogy ti tuti repültök, úgyhogy azonnal írd meg, hogy a világ melyik táján romantikáztok. Hát megírta...
Egyik este jön az sms: " Barcelonában, Madonna koncerten vagyok!" még jó, hogy feküdtem, különben elájulok és még jó, hogy sötét volt így a sárga irigység nem látszott a fejemen. Ez azonban nem az a gyomorszorító, keserűséget szülő irigység volt, hanem az a kellemes fajta, ami mellé még be tudja fészkelni magát az öröm, hogy a barátaidnak most milyen jó.

És különben is mi is megünnepeltük ám az évfordulónkat. Volt utazás, meglepetés program, vacsora, ajándék és romantika is. Ha van még türelmetek olvasni szép sorban elmesélem mindet. Szóval utaztunk, hiszen hivatalosak voltunk Püspökladányba a klón klán harmadik tagjához Borihoz. (emlékeztek Melinda barátném, egyetemi barátnőjére, aki szintén rendkívül hasonlatos hozzánk).

Klón klán, az ott középen én volnék

Jó rendben van nem Barcelona, és? Ott már voltam Püspökladányban meg még nem. És nagyon szép volt. Igaz, nekem kicsit hiányoztak a hegyek, de a város nagyon szép volt. Aztán, mint mindenhol ha új helyen vagyunk felkutattuk az én drágám kívánságára a helyi focipályát. Máris meg volt a meglepetés program is. Ugyanis legnagyobb meglepetésemre és pechemre, jaj mit is beszélek szerencsémre, alig egy óra múlva kezdődött a Püspökladány- Kaba edzőmeccs. Sejtem, hogy Józsit, aki egy igazi futball fan, most szétveti a méreg, hogy egy Madonna koncert miatt kihagyott egy ilyen eseményt, de bocs, kinek ez, kinek az adatik meg :))). Amíg vártuk a meccs kezdetét, addig megejtettük a vacsit is, hiszen alig negyedóra járásra voltunk a helyi vasútállomástól, ahol a restiben, egy igazi, békebeli utasellátóban Tomka megvendégelt egy jófajta hamburgerre. A vacsi helyszíne, mit szóltok a "járműparkhoz"?

És nagyvonalúságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy ajándékot is kaptam, 200,- Ft-ért egy automatából forgathattam egy pörgentyűt és egy radíros ceruzát.

Na tetszik? Nem arany gyűrű, de csillog!

A meccs után pedig egy igazán romantikus helyen hajtottuk álomra a fejünket. Az egész világmindenség borult a fejünk fölé, ugyanis a csillagos égbolt alatt aludtunk hálózsákban. Ha mindezek után valaki azt mondja, hogy ezt a sok jóságot elcserélte volna a Barcelonai útra, annak csak azt tudom mondani, hogy tegye, én viszont boldog voltam Püspökladányban, mert nagyokat nevettünk Tomkával a romantikus házassági évfordulón és mert este olyan ember mellett feküdtem (még ha a derekamat szét is nyomták a göröngyök), aki mindenkinél jobban szeret engem, és aki ha majd megteheti ismét elvisz Barcelonába. Madonnát meg majd megnézzük a Kincsem parkban :)))).

Nyári nátha

Komolyan mondom ilyen hülyeséget, nyáron náthásnak lenni. Leütök egy betűt majd tüsszögök kettőt. Remélem vízálló a billentyűzet. Az orrom egy hatalmas piros burgonya, könnyezik a szemem (nem, nem viszket, úgyhogy nem allergia), ez klasszikus nátha annak is a legrosszabb napja. Napközben láttam, hogy ugrás szerűen megnőtt az oldalra klikkelők száma, ami azt jelenti, hogy várjátok a bejegyzést. Jelen állapotomban azonban - bármennyire is feszít az írhatnék - nem vagyok képes normális bejegyzést kreálni. És különben is olyan dolgokról szeretnék írni, ami ma még nem aktuális, holnap viszont már az lesz.
Ti hogy bírjátok az ismét ránk törő meleget? Ja, hogy nyár van és ez normális? Már akinek! Én például akkor se lennék boldogtalan, ha a hőmérő higanyszála sose kúszna 20 fok fölé. A gyerkőcök teszik jól, ma megint a hegyen alszanak. Már a múltkor is felmentek csak úgy ott éjszakázni. Persze kíváncsi lennék, hogy az én hős Bendim, hogy bírta a sötétet és a susogó fákat. Gondolom jól sikerülhetett mert ma megismétlik. Tomkával megállapítottuk, hogy mi fiatalon sem indultunk volna este hétkor neki a hegynek, nemhogy most ilyen "öregen". Amíg a gyerekeknek minden bizonnyal jó éjszakájuk lesz, addig azt hiszem én nehéz éjszaka elé nézek. Meleg van, nekem már ez magában elég lenne, hogy ne aludjak jól, de még itt van ez az orrdugító nátha is. Azt hiszem körbebástyázom magam több száz papírzsepivel (viszek egy zacskót is a használtaknak), egy könyvet, ha nem tudnék aludni, és egy krémet az orromra, mert tuti fájni fog. Szerintem ennyi minden mellé Tomka már oda se fér. Ez lehet, hogy nem is baj, mert ha véletlenül sikerülne elszunnyadnom, akkor ő bizonyára felébredne a 80 decibeles horkolásomra, ami ilyenkor érthető és mint ilyen szerintem megbocsájtható. Persze, ha jól meggondolom jöjjön csak és hallgassa, hiszen nekem csak ez a kevés alkalmam van törleszteni, amikor náthás vagyok. Ő ugyanis akár náthás, akár nem, akár hason alszik, akár nem, mindig igen hangosan alszik és én kéremszépen az a feleség vagyok, aki ezt igen ritkán rója fel neki, pedig elhihetitek, nem kispályás módon zengedezik :)))).
Úgyhogy most megyek és megpróbálom kikúrálni magam egy kiadós alvással. Holnap pedig fontos és örömteli dolgokról írok majd nektek.

Paraszt lettem

Csábító a gondolat, hogy a lehető legjobb színben tüntessem fel magam a blogomban (mégis csak az én blogom vagy mi a szösz), elhallgatva vagy elegánsan túllépve a hibáimon. Én azonban vagyok olyan mazohista, hogy ezt nem teszem. Az ön irónia az egyik legviccesebb dolog szerintem. Ezért én, amikor csak tehetem élek is vele. Bejegyzésem témáját tekintve azt hiszem most ennek gyakorlása következik. Egy komoly hiányosságomat, és kialakulófélben lévő szenvedélyemet osztom most meg veletek.

Ifjabb éveimet egy körgangos ház udvarán, később egy budai kerület erkélyén töltöttem. Pikirt megjegyzéseket kerüljük kérem szépen. Természetesen a lakást is használtam, de témánkat tekintve az erkély és az udvar a lényeges. Szóval mint amolyan beton növendék a növénytermesztéssel csak biológia órán találkoztam, amikor két vattapamacs között csíráztattuk a tarkababokat. A szemfüles szemlélő már ebben az időben felfigyelhetett az aggasztó jelekre, hiszen a bab addig volt biztonságban, míg a pihe-puha vattában bújkált (előlem). Ugyanis, amint földbe került én igen rövid időn belül, túlzó vagy éppen ellenkezőleg trehány gondoskodásomnak köszönhetően, tönkre tettem a zsenge hajtást. Egy alkalommal, mikor még meg volt a közös családi telek Velencefürdőn, úgy megreformáltam a locsolást (fene se áll ott órákat a locsolótrömlővel a kezében), hogy nagybátyámék gondosan tyutyujgatott veteményeskertjében térdig jártunk a vízben és a nyár hátra levő részében inkább volt rizstermesztésre alkalmas a terület, mintsem répa vagy borsó ültetésére. Szegény anyukám, szerintem még ma is a szívszélütés kerülgeti, ha rágondol, hogy ezt a bakimat el kellett mondania a nagybátyáméknak. A növényekhez való viszonyom, ha igazán őszinte akarok lenni nem sokat javult. De azért ne gondoljatok rossz embernek, én szeretem a virágokat, csak gondoskodni nem vagyok képes róluk. Ez majdnem tragikussá akkor vált, amikor egy vidéki srácot választottam páromul (az ééén drágámat, Tomkát). Nekik ugyanis jó nagy telkük volt a szülei meg termesztettek rajta ezt-azt. Amíg én meg nem jelentem a színen. Na jó nem pusztítottam ki mindent de azért első nekifutásra nagy buzgalmamban jelentősen megtizedeltem az állományt, nem beszélve arról, hogy anyósomat percenként zaklattam, hogy ezt vagy azt a gazt kihúzzam vagy kapáljam? Némileg javult a helyzet (egyetlen területen), amikor Csurival voltam terhes( érzékenyebbeknek: állapotos), ebben az időben ugyanis a tyúkjainknak annyi tyúkhúrt kellett szednem, hogy azt a mai napig felismerem. De van egy érzésem, hogy ezzel a botanikai tudással nem kapok a közeljövőben akadémiai díjat.

Ilyen előzmények után, gondolhatjátok, hogy mit érzetem, amikor csoporttársam Ceci (amúgy Csillának, hívják de egyszer egyik csoport társunk elírta a nevét és én nem bírtam kihagyni a ziccert azonnal rá is ragasztottam), szóval Ceci küldött egy meghívót egy közösségi portál, röviden FB oldalán. Arra kért, hogy nem kell semmit csinálni csak legyek a szomszédja. Na jó gondoltam, ne mondja, hogy nem vagyok segítőkész, elfogadtam. És ez lett a vesztem. El tudjátok képzelni, hogy egy magamfajta növény analfabéta hozzájut egy olyan lehetőséghez, hogy mindenféle büntetés nélkül gazdálkodhat (garázdálkodhat) egy farmon, ami csak az övé? Mondanom se kell semmi perc alatt kattantam rá.

látszik belőle valami? Ezek az állataim

És mostanában reggelente arra ébredek, hogy jaj, le kell aratnom a rizst. A metrón azon töröm a fejem, hogy kétszer vessek eperet, ami 4 óra alatt érik be vagy egyszer tököt, ami nyolc óra alatt. Vetek aratok, kapálok, fejem a tehenet, fosztom a kacsát. És ezzel pénzt gyűjtök. És ha hiszitek ha nem az én kis virtuális farmom napok óta virágzik. Szaporodnak az állatok, gyönyörű a termés. Most azért gürcölök, hogy vegyek egy rozoga kis házikót, ami előtt karosszékben olvasgathatok esténként, amikor a farmon már elvégeztem a dolgaimat.

Ez én vagyok az epreimmel és majdnem érett tökökkel

Ha most azt gondoljátok, hogy elszigetelt jelenség vagyok tévedtek, Ceciről ne is beszéljünk, de Melinda barátném is, , őrölt spanyol módjára vet, arat.

Nem csodálom, hogy a kevésbé kialakult egyéniséggel rendelkezők (hüüüü ez most nagyképűvolt egy kicsit ugye?), rákattannak erre a saját virtuális világra, hiszen ott megvalósíthatsz olyan dolgokat, amit a való életben soha nem érnél el. Nem azért mondom, mert én is farm tulajdonos vagyok, de nincs ebben semmi rossz, csak tudni kell hol a határ. Én pl. tudom: Melinda és Ceci kerítésénél...

ui: Ja és azért ülök most még mindig bent az irodában, hogy leszedjem a megérett epremet és sütőtökömet és bevessem a földet.... remélem tudom majd hogy hol a határ...

A szaunából jelentkezem

Magamra tekertem egy kanári sárga sarongot, rajta csodaszép halakkal (amelyek hab testemre simulva inkább tűnnek rájáknak, mint keszegeknek) , az egyetlen anyag darabot, amit így estefelé még képes vagyok elviselni magamon és felvonultam a szaunába. Lehet hogy székkel együtt távozom a gép mellől, mert mire végzek addigra rám ragad a támlája. Ma már odáig vetemedtem, hogy kitakarítottam a hűtőt bent a cégnél csak hogy legálisan egy kis időt a hűtőben tölthessek. Az itthoni hűtőt nem takarítottam még ki, azt végszükség esetére tartogatom.
Kész szerencse, hogy szombaton nem volt ilyen meleg, mert ha ilyen időben kellett volna a tűz mellett állnom hát tuti a Dunának megyek. Isteni időnk volt, igaz fújt a szél de nem volt hideg. Ja ugye tudjátok, hogy az ASSIST bográcsozásra kötöttem át ilyen fantassssztikusan :))))) ? Szuper jól éreztük magunkat. Sajnos Solték nem tudtak eljönni, de amúgy teljes volt a létszám plusz a két idei nyertes, Zsófi a szüleivel és Adél. Gulyás volt a menü félig szavasból félig marhából (neeeem szavasmarhából!!!!, ahogy egyes humorzsákok mondták) hanem ama agancsosból és hát igen a másik fele szarvasmarhából. Azt hiszem szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy fantasztikusan sikerült a leves. Közösen csipetkéztünk, mert egyedül unalmas lett volna. A mama sütött palacsintát, amit házi barack és eper lekvárral töltöttünk és egyébként is senki nem jött üres kézzel, ígyminden volt bőven. A hangulat remek volt -ahogy Balázs is említi a blogjában. Őszintén szólva én nem tudom, hogy a fiatalok miről beszélgettek mert eléggé klikkesedtek, néha egy-egy nagyobb röhögésnél - amit pesze mi felnőttek produkáltunk - nekem úgy tűnt mintha nem igazán szerettek volna felvállalni minket. Nem értem miért? Talán mert a falu végén is hallatszott, hogy igen vidámak vagyunk. Komolyan mondom, hogy Ági apukája olyan showman, olyan történeteket adott elő, hogy azt nem lehetett kulturáltan végig hallgatni. Ági apukája
Persze azért megtárgyaltuk, hogy ki-ki hogy élte meg ezt az évet. Egy valamiben egyetértettünk, hogy mi is, a gyerekek is megváltoztak és hogy mindannyiunknak fantasztikus élmény és tapasztalat volt. Azt hiszem nem csak az ösztöndíjasok, de a szülők szempontjából is különleges eresztés volt ez a társaság (újakat is beleértve, hiszen egyből beilleszkedtek, felvették a ritmust). Meg is beszéltük, hogy januárban, amikor a gyerekeket meghívják ama bizonyos ASSIST-os vacsira, amin mi is voltunk idén, foglalok magunknak asztalt a Mongolianbe, és amíg az ifjak reprezentálnak, addig mi a szomszédos helyiségben igyekszünk majd valamivel kulturáltabbak lenni, mint amilyenek a bogrács mellett voltunk. FOTÓK idekattintva Balázs fotói itt
Eme bizonyos szombaton, amíg mi a Duna partján múlattuk az időt, Bendi történelmet írt. Ismét igazat kell adnom a szakirodalomnak és Rousseau ősapánknak. Előzőnek ama megállapításáért, hogy a kamaszok fergeteges szélsőségekre képesek. Utóbbinak nevelési elveiért. Ti., míg mi buliztunk Bendi úgy kitakarította a lakást, hogy majd s..... ültem. Elnézést a nyomdafestéket nem tűrő szóhasználatért, de más nem nagyon adja vissza a meglepetésemet. És mindezt tette minden külső ráhatás nélkül. Persze azóta már produkált olyan viselkedést, hogy komolyan vissza kellett fognom magam nehogy felcsapjak KOKÓnak (persze ez nem csak az önuralmamon múlott, igaziból fel sem érem, így max. gyomrost kaphatott volna). De a szombati teljesítménye elismerésre méltó volt. Maradjunk annyiban (szép magyarosan), hogy el lett ismerve.
Csibe is hozta a formáját. Tegnap megtudtuk a TOEFL vizsga eredményét (tudjátok a nyelvvizsga). Mi tagadás dagadozott a mellem . 120 pontból 111-t ért el és kérem szépen az igen-igen jó eredmény. Ez persze csak egy papír, ami a felvételihez kell, de ezzel az eredménnyel fogalmazzunk úgy, hogy nem a legrosszabb beugró. Úgyhogy elmondhatom, hogy a héten a mérleg a jó élmények felé billent. Éppen ezért az e-mailes sztorit most nem is mondom el, egyrészt mert nem annyira fontos másrészt mert olyan lehangoló lenne. Azt viszont elmesélem, hogy Tegnap hazafelé felhívtam Monka barátnémat, mert már elég régen nem beszéltünk. Még jó, hogy a TOEFL eredményt elmesélhettem , mert egyébként semmi újat nem tudtam neki mondani. Bármit meséltem, az volt a válasz, hogy tudom, olvastam a blogodban. Hát nahát kérem szépen ezen aztán jól elgondolkoztam, már csak azért is, mert nem ez volt az első eset. Az jutott eszembe, hogy milyen árat fizetek azért hogy kiéljem ezen az oldalon a grafomániámat. Le kell mondjak arról, hogy "élőben" meséljem el az élményeimet és gyűjtsem be az elismerést vagy az elmarasztalást. Már pedig én le nem mondok az írás öröméről, úgyhogy kedves barátaim ismerőseim lesztek kedvesek úgy tenni mint akik aznap hallják először a történeteimet, és ennek megfelelő volumenű őszinte csodálkozást, meglepődést várok tőletek. Ennyit már csak megtehettek egy grafomán barátnőért. cserében megígérem, hogy szóban - ellentétben a szokásommal -csak egyszer mesélem el a velünk történteket, na jó legfeljebb kétszer :))))).

Előzetes

Sok téma van a tarsolyomban, amit meg szeretnék veletek osztani. Mivel csak most jutottam géphez, így címszavakban előzetest írok, hogy még se maradjunk olvasni való nélkül. Persze az a nem titkolt hátsó szándék is motivál, hogy így tuti visszalátogattok hozzám. Tehát miről is lesz majd szó:
természetesen az ASSIST bográcsozásról: Balázs már, amolyan férfiasan írt róla és képek is vannak az oldalán
aztán Bendi különleges szombat délelőttjéről,
meg van Csibe TOEFL vizsgájának eredménye,
egy telefon kapcsán gondolataim támadtak a blog írásról
és egy e-mail után a magyar pénzügyi fegyelemről is elmesélem a tapasztalataimat.
Csak remélni merem, hogy a Ti gépetek nem egy ilyen kis lyukban van, mint a miénk, ahol megszorul a levegő és a blog írással együtt szaunázni is lehet. Szóval ha minden beígért témáról írok, szükségetek lesz egy jó nagy korsó limonádéra. Addig is mindenkinek jó pihegést, légkondicionált helységeket és hideg frissítőket kívánok.

én kb. így érzem magam mióta 25 fok fölé kúszott a hőmérő higanyszála

Egy amerikai és egy vidéki Pesten.

Először is a rózsa csokor, amivel tartoztam a türelmetekért. Sárga, mert az anyukám azt szereti.
És akkor lássuk mi minden történt amióta nem találkoztunk. Mint ahogy azt már említettem hétfőn a két lány egyedül volt bent Pesten. Nem terveztünk akkora sétát, mint előző nap, de azért kellett menni. A terv az volt, hogy a metróval elmennek a Földalattiig, azzal a Hősök terére. Ott nézelődés, majd végig az Andrássy úton, Terror háza , Opera látogatás és haza. Ez tényleg nem vészes igaz? Elöljáróban annyit érdemes tudni, hogy az én Csibém, hogy finoman fogalmazzak tájékozódásban nem nagy ász. Na nem azért mert nem menne neki, hanem mert egyszerűen nem érdekli. Ennek ismeretében mintegy hatszor hétszer ismételtem el , hogy mikor mire szálljanak fel, hol szálljanak le, merre menjenek. Mit mondjak a nap folyamán többször hívott, hogy akkor most ők hol is...és merre tovább? Először akkor, amikor feljött a metróból, hogy akkor most mire szálljanak fel? Igaz előző nap elmondtam kb. százszor, hogy a Deákon szálljanak át az egyes metróra (azaz a Földalattira), de ez semmit nem számított. Nagyon azért nem aggódtam. Gondoltam nem kőbányán vagy a nyóckerben vannak így nagy bajuk nem eshet. A következő telónál meg se lepődtem, nem mi lettünk volna, ha nem csúszik be egy ilyen gikszer. Ugyanis a Terror háza hétfőn zárva volt. Így maradt idejük egy kis kirakat nézegetésre. Amikor aztán ismét csörgött a telefonom, hogy akkor most ott vannak az Oktogonon vagy hol s akkor most a Westend felé menjenek-e tovább, na itt már majdnem feladtam, de végül sikerült őket a helyes útvonalon tartanom. Állítólag az Opera látogatás nagyon tetszett Beccának. Kedden aztán bepótolták a Terror házát, csibe egyszerűen csak lehangolónak nevezte, egyértelmű, mégsem a posta múzeumot nézték meg. A nap hátralevő részében és szrdán már úgy döntöttünk, hogy nem stresszeljük tovább autóhoz szokott amerikai vendégünket gyaloglással. Így a nap jórészét itthon töltötték. Kedd este még Becca hosszasan mesélt a családfájáról és hogy ünneplik ( közel hatvanan) a Hálaadást. Érdekes volt, hogy közel másfél órát mesélt (esélyt sem adva Csibének, hogy fordításon) aminek a nagyját értettem, mégis szigorúan Csurinak szánta a mondókáját. Igazság szerint nem igazán sikerült normális kontaktot kialakítanom Beccával az itt töltött majdnem 7 nap alatt. Csuri megnyugtatott, hogy ez nem azért van mert nem érzi jól magát, hanem mert egyszerűen ilyenek. Persze esténként remekül érezték magukat a lányok, volt olyan nap, hogy hajnali háromkor még az ő viháncolásukra ébredtem, kicsit se voltam álmos aznap. Persze ők délután háromig aludtak, legalábbis Becca.
Már érkezés után jelezte Becca, hogy szerdán szeretne meghívni minket egy nagyon elegáns étterembe, mivel azonban mi vagyunk itthon megkért minket, hogy mi mondjuk meg, hogy hova menjünk. Itt lett volna a nagy alkalom, hogy most aztán olyan helyre menjünk, ahova egyébként soha be nem jutnánk (mondjuk Gresham palota), de Tomka azt mondta, hogy neki nem kell egy malomkerék nagyságú tányéron 3 pávatollal feldíszített mogyorónyi hús vacsira, így maradtunk a visegrádi reneszánsz étteremnél. Úgy voltunk vele, hogy ha az nem is elegáns de legalább érdekes és több esély van ott jó kaját enni, mint máshol. Érdekesnek érdekes volt, de a lantművész olyan nyenyerét adott elő, hogy a vacsi végére én majdnem mély depresszióba süllyedtem.
Csütörtökön tettük fel Beccát a repülőre, persze azért az sem zajlott egyszerűen, ugyanis ötre kellett kint lenni a reptéren. Ehhez négy órakor indulnunk kellett volna, de vendégünk 3-kor még nem volt összecsomagolva és ez még nem minden kb. 3/4 4-kor ment el zuhanyozni. Itt én már feladtam, gondoltam lesz, ami lesz hétkor megy a gép addig meg csak kiérünk. Végül aztán minden elrendeződött, viszonylag időben kiértünk Ferihegyre is, ahol nagy ölelések közepette búcsúztunk a tavaszi viszont látás reményében.
Összefoglalva, izgalmas, de rendkívül fárasztó volt a hét. Írtam is külhonban élő barátnémnak, hogy minden elismerésem, hogy ő időről időre felvállalja ezt a nehéz feladatot, most a saját bőrünkön tapasztaltuk milyen valakit végig kalauzolni a városon. A felelősség, hogy jól érzi-e magát, tetszik-e neki, amit lát, nyomasztó. És lássuk be ezek a turisztikai körök nem magyar pénztárcára vannak szabva.
Becca visszalátogat hozzánk tavasszal, akkor már okosabbak leszünk, nem megyünk ennyit, bár akkor Magyarország híresebb vidékeit látogatjuk majd meg. Úgy tervezem, hogy több fürdőt is célba veszünk. Délelőtt valami nevezetesség, délután pacsákolás, hát remélem tetszeni fog neki.

A türelem és ama bizonyos rózsa

Igen, mint tudjuk a türelem rózsát terem. Most erre a türelemre szeretnélek kérni benneteket kedves olvasók. Igen, tudom megígértem a bejegyzést, de sűrű volt a hét és őszintén szólva nem volt energiám összeszedni a gondolataimat, bár esemény volt bőven. Beccát csütörtökön feltettük a repülőre, szerencsésen meg is érkezett, tegnap megejtettük az ASSIST-os bográcsozást, szóval lesz miről írjak, de még egy kis türelem pls.

Turistaként Budapesten

Fárasztó, érdekes ,tanulságos, ugyanakkor számomra nagyon élvezetes volt a tegnapi nap. Ez a "számomra" úgy hangzik, mintha csak én élveztem volna, de nem, Becca (kiderült, hogy így írják helyesen a nevét) is élvezte. Igaz kicsit elfáradtunk. Na jó, nem is kicsit, én például hulla voltam, de megérte.
Mindenkinek nagyon köszönöm a javaslatokat, volt, aki szóban adott tanácsot és írtatok is. A javaslatok általában fedik a mi általunk tervezett programokat,azzal a különbséggel, hogy hosszas tanakodás után mi úgy döntöttünk, hogy inkább meginvitáljuk Beccát még egy Magyarországi látogatásra, amikor is a vidéket mutatnánk meg neki. Ugyanis lehetetlenség ennyi mindent belesűríteni a hétbe, különösen úgy, hogy nem nagyon tudok szabadságra menni. Ami viszont a borokat illeti, nagyon örültem az ötleteknek, mert tényleg rendkívül béna vagyok "borügyben". Hogy ne menjek túl messzire a múltkor hosszas tanácstalankodás után sikerült Tomkának édes és félédes rozé bort vásárolnom, miközben kizárólag a száraz bort szereti. És súlyosbítottam a helyzetet, hogy az egyik ráadásul valami spar termék volt. Képzelhetitek mit kaptam itthon. Igaz, meg is volt mind a két üveg vagy 1,5 hétig.
Egy kis kitérőt tennék mielőtt elmesélem a vasárnapi programunkat. Szombat tehát a bográcsozás napja volt. A lányok lementek strandolni, Bendi pedig segített füvet nyírni, később pedig az asztalokat lehordani és teríteni. Csak lestünk Tomkával, hogy mi lelte az utódot. Nem vagyunk mi ehhez szokva.
A gulyás jól sikerült Becca még él, sőőt másodszor is evett a levesből, így bátorkodom azt gondolni, hogy ízlett neki a jó nehéz magyar kaja. Utána bemutattam őt és Rudolfot egymásnak és úgy tűnik, hogy Turó Rudi elnyerte a szívét. Majd miután a tűz mellett a füsttől kellően eltartható lettem és ingyen epilálásban részesültem, némi ráncbaszedés után felkerekedtünk és bementünk Szentendrére. Komolyan mondom, kész égés, de mi a Tomkával legalább 10 éve nem voltunk bent este romantikázni Szentendrén. Jó nagyot sétáltunk. Teljesen olyan volt, mint, amikor nyaralunk. Tiszta mediterrán hangulatom volt és mindez a lakóhelyünktől 8 km-re. Milyen dinkák vagyunk, hogy nem megyünk be esténként néha-néha.
Vasárnap aztán időben volt ébresztő. Reggel a várban kezdtünk. Nekem a kedvenc helyem a Budai vár, amikor csak tehetem felmegyek. Most a 16-s busszal a Dísz térig mentünk, majd azon mód letámadtuk az első jól kitáblázott WC-t, ahol hárman 500 Ft-ért már tudtunk is.... Bár Csuri azt mondta, hogy őt nagyon feszélyezi, a tudat, hogy mindenképpen produkálnia kell valamit, hiszen fizettünk és ha nem sikerül, akkor kidobott pénz :)))). Aztán lesétáltuk a szokásos kört:
Halászbástya: itt fényképezkedett Becca egy sólyommal, persze nem ingyen. Megcsodálhattuk a "jól öltözött" biztonsági őröket, akik valamiért a bástyáról levezető lépcsőt őrizték... vagy lehet, hogy az volt a felvezető? És tetszett a bebetonozott lépcsőfeljáró is. Az a helyzet, hogy a Mátyás templom felújítása miatt egy kicsit kupis a környék. Egyébként tudtátok, hogy a hét torony a hét honfoglaló vezért jelképezi (egyes legendák szerint) és a a sátortetős kiképzés se véletlen, az a vezérek sátrait van hivatva jelképezni.
Mátyás templom. sajnos zárva volt még, egy órakor nyitott. Majd jót sétáltunk a Tóth Árpád sétányon, fagyi a Ruszvurmban, ahol úgy tűnt csak engem hat meg, hogy ott 1827 óta boldogítják az embereket a sütijeikkel. Mivel addigra már jó magasan volt a nap, gondoltam jó ötlet a Budavári labirintus meglátogatni. Hát hűsölni és mintegy 6 000,- Ft-tól megszabadulni jó volt, egyébként felejthető.
Majd sétáltunk a várudvarban, megmutattuk a Széchenyi könyvtár épületét, a Nemzeti Galériát, de be nem mentünk, mert egy 17 éves lányt azt hiszem ez nem igazán köt le. Siklóval mentünk le a várból. A kabinban uralkodó gőzfürdő miatt én úgy néztem ki, mint, aki lezuhanyozott, egyébként rendkívül élveztem, gyönyörű volt a kilátás, igaz egy kicsit sok a 800,- Ft/fő az alig 2 perces útért. De nem sajnáltam, mert a Sikló olyan jól néz ki. A Lánchídon gyalog mentünk át. Kirakodó vásár volt, szívesen nézelődtem volna de addigra már majdnem éhenhaltunk. A Bazilika mellett ebédeltünk, el sem mondom mennyiért. Ebéd után a Bazilikában megnéztük Mindszenty bíboros után maradt ereklyéket, a szent jobbot és magát a székesegyházat is. A jeges kávét és a desszertet a Dunakorzón fogyasztottuk a Vigadó közvetlen közelében, ahol egy cigányzenész (bocs roma) cincogott a fülünkbe nemzetközi nótákat. És amikor kiderült, hogy Becca Amerikából jött rázendített a jól ismert glory glory halleluja című örökzöldre. Na ez volt a nap fénypontja. Majd a Váci utcán végig sétálva - és ott a 70-80 ezer forintos topánkákat megcsodálva - jutottunk el a metróhoz és jöttünk haza távolsági Busszal.
A nap folyamán többször megállapítottam, hogy gyönyörű a mi fővárosunk, nem csodálom, ha odáig vannak érte a külföldiek. Én is szeretem.
Tegnap abszolút azt az útvonalat jártuk be, amit egy turista is, ott ettünk és azt néztük meg, amit ők is. Megállapíthatom, hogy rengeteg hely van, ami arra szolgál, hogy jól érezd magad, de nem magyar pénztárcának való. A tegnapi nap kiadásai 5 számjegyű összeget tesznek ki és nem egyessel kezdődik.
Még szerettem volna írni Becca mai napjáról, de már túl hosszúra nyúlt a beszámolóm, így arról majd holnap írok nektek. Mivel ma a lányok nélkülem voltak, garantáltan szórakoztatóbb leírást tudok abból készíteni. Előzetesen legyen elég annyi, a címe az lesz: Egy amerikai és egy vidéki Pesten.

Vidám hétköznapok

Rohan az idő.... nem, újra kezdem! Egy majdnem egy éves múlttal rendelkező blog író mégsem kezdhet egy bejegyzést ekkora közhellyel. Szóval akkor újra:
Majdnem egy hét telt el azóta, hogy nem jelentkeztem. Kellemes hét van a hátunk mögött. Nekem különösen. Ugyanis kint voltak anyukámék két napot, mert megkértem őket, hogy egy kicsit takarítsák végig a lakást, mert mára vártuk Csibe egyik amerikai osztálytársát, Becát. így nyugodtan tudtam dolgozni, mert tudtam, hogy mire a vendégünk megérkezik rendben lesz minden. Bendegúznál kint volt Bence, a barátja. Hááát nem szeretném, mert nem tudom leírni, hogy mi van a fiúszobába jelenleg is. Mivel az internet nem szagos így a dolog lényegét nem tudom átadni nektek, ha értitek mire gondolok :))). És ezen semmilyen alapos szellőztetés sem segít. Azt hiszem holnap reggel bekeményítek és addig önellátás van, amíg Bendi szobájából a viszonylag gyorsan rohadó szerves anyagok nem kerülnek a helyükre. Persze erre is meg van a megfelelő válasz, de hiszen ők dolgoztak. Ez igaz, de nem mentség. Én meg úgy vagyok vele, hogy ha nekik jó a trágyadombon aludni, hát engem nem zavar. Az ő birodalma, ő uralkodik :)). Egyébként tényleg dolgoztak. Focitábor volt a pályán kiskölköknek és ott segédkeztek. Vagyis ha őszinte akarok lenni, akkor tulajdonképpen akasztóként üzemeltek, ugyanis a sok kis ördög szinte egész nap a nyakukon lógott. És ebbe bizony el lehet fáradni (Tomka szerint nem, de mit tud ő erről, szerinte csak a kamion vezetésben lehet elfáradni). A fiúk amúgy rendkívül szórakoztatóak voltak. Nagyon muris volt látni reggelente a két kómás kamasz kiscsávót a reggelijével nyammogni. Néha eszembe jutott, hogy nem kéne-e pelust adni rájuk, annyira nem tudtak magukról és a körülöttük lévő dolgokról. Na jó leszállok a témáról, ennyi indiszkréciót tán még megbocsájtanak nekem. A kép este 1/4 8-kor készült.
Egy-két képet mellékelek bizonyítékául, hogy Csütörtökre hogy kiütötték magukat. Ezt viszont tuti nem bocsájtják meg :))).







És akkor mesélek nektek az amerikai vendégünkről. Képzeljétek tegnap este 11-kor még nem tudtam, hogy kb. hány órára kell kimennem és melyik termináljára a reptérnek. Aztán kiderült, hogy kettőkor érkezik Beca. Gondolhatjátok, hogy vert és ver a víz a kommunikációtól. Bár őszintén bevallom hogy imádom hallgatni, ahogy angolul csacsognak. Mire csütörtök este elmegy már egész jól fogom érteni. De megszólalni???? Hááát nem tudom, lehet, hogy inkább kihagyom :((((.
Majd beszámolok a vele töltött hetünkről. De azért ezzel kapcsolatban megosztom veletek, hogy mi jutott eszembe. Gondoltatok már rá, hogy mennyire jellemző egy ország népére, hogy mit mutat meg a külföldről jött vendégének, ha szabadon választhat a nevezetességek közül? Tudjátok milyen gondban voltunk, hogy hova vigyük? Legyen benne kultúra? Vagy csak sétálgassunk a városban? Vagy menjünk le vidékre? Most nem árulom el, hogy mit csinálunk a héten, hanem kíváncsi vagyok, akinek van kedve írja meg, hogy melyek lennének azok a dolgok, amiket feltétlenül megmutatna egy amerikai 18 évesnek 5 nap alatt. Nekünk is meg van a tervünk már természetesen, de nem tagadom, ha jobb ötlet jön bevesszük a listába. Úgyhogy várom az ötleteket. Jaj, jaj és még valami, van valakinek valami javaslata, hogy milyen bort küldjünk a szülőknek ? (a Tokajit lehetőleg hagyjuk)
Ma érkezés után rögvest megkínáltuk jó fajta magyar csirke pörkölttel kovászos uborkával, frissen sült pogácsával és kürtős kaláccsal. Eddig minden nagyon ízlett neki. Holnap bográcsgulyás lesz és ezzel azt hiszem be is fejezem a nehéz magyar kajákkal való traktálását szegénynek. Egyébként nagyon aranyos, szimpatikus kiscsaj, állítólag szemtelenül gazdagok, de mégis hálás mindenért, amit nyújtani tudunk neki. Ilyen eseménydús hét van mögöttünk és mozgalmas hét áll előttünk, ismét lesz miről írjak.