Egyedül

Engem most aztán jól itt hagytak egyedül. Tomka a focisok évzáró bográcsozásán van. Bendi és Csuri meg alig egy óra leforgása alatt összekapták magukat és elmentek moziba. Az egyik a barátjánál alszik a másik anyuéknál, mert moziba ugye csak este 10 után érdemes menni. Nincs 5 perce, hogy álltam az ablakban és néztem a két gyerekem után, akik cseverészve, hátra sem nézve, egymással elfoglalva loholtak a buszhoz. Fantasztikusan jó volt látni őket. Mindig némi irigységgel hallgattam azokat a beszámolókat, amik arról szóltak, hogy a testvérek együtt mentek bulizni, szórakozni. Nem hittem - lássuk be a hitetlenségre eddig minden okom megvolt, hiszen semmi jel nem utalt a megbékélés eljövetelére - hogy ez valaha is bekövetkezik. És lám ma ez a pillanat is eljött. Jó anyának lenni, na . Még mindig lubickolok az itthon uralkodó hangulatban. Ha megkérdeznétek mi a boldogság azt válaszolnám, pillanatok az életben, amikor szárnyal a lelked. Most ez megdőlni látszik, ez az állapot nálam lassan egy hónapja tart. Remélem nem esek nagyot :)))).

A dokumentált valóság: a tesók egy ágyban elmélyült beszélgetésben.Na ennyit a lelkizésről és akkor lássuk mivel is tartozom nektek: A következő bejegyzés erről szól.

Tervek és történések

Először is ígértem, hogy elmesélem mi minden vár ránk a következő hónapokban. Ugyan kértem csibét, hogy adjon egy listát, ezt persze nem sikerült megkapnom, de azért elegendő információ birtokába jutottam. Több vizsga áll Csibe előtt:
- osztályozó vizsgák: fizika, matek, biológia, magyar, töri, számtech. tantárgyakból: ezeket azért, hogy a jelenlegi osztályával folytathassa szeptembertől a sulit és velük érettségizhessen.
- TOEFL: nemzetközi nyelvvizsga, ez a külföldi egyetemek felvételijéhez kell. Ezen a vizsgán ma jutott túl lentebb írok még róla.
- SAT: nemzetközi érettségi szintén a külföldi egyetemek felvételijéhez.
- emelt szintű angol érettségi: az angol egyetemekre ez kell.
- érettségi: mert ezt kell
- jelentkezések az egyetemekre: mert diploma az ugye köll, ha már ennyit tanult.
Fentiekből láthatjátok, hogy nem túloztam, amikor izgalmakat ígértem a következő időszakra is. Persze Csibe hevesen tiltakozik az ellen, hogy mindenki mindig tudja, hogy éppen melyik vizsgára készül vagy megy, ezért kénytelenek vagyunk egy titkos jelet megbeszélni, hogy mégis csak jelezzem felétek, ha szükség van a pozitív energiákra és drukkolásra :))))). Éppen ezért ha a jövőben a "rövidek"- ben megjelenik a DRUKK kifejezés, akkor tudjátok, hogy akció van és némi drukkolásal támogathatjátok a jó eredményt :)))) De psztttt!!!!

És akkor lássuk a történéseket, melyek java része fenti vizsgákkal kapcsolatosak. Képzeljétek az osztályozó vizsgák közül 3,5 -n már túl van. A fél azért van, mert biológiából házi dolgozatot kellett leadnia és annak az eredményét még nem tudjuk, de fogalmazzunk úgy, hogy jó eséllyel a papírforma fog bejönni, ami nem bukás lesz. Elmondhatjuk, hogy a tanárok alapvetően jóindulattal és nagyon segítőkészen álltak a dologhoz. Egyedül a fizikával gyűlt meg a baja. Hogy is fogalmazzak, azt hiszem ideológiai nézetkülönbség volt Csibe és a tanár között. A tanár szerette volna, ha Csibe lemásolja, majd bemagolja a feladatokat, ez Csurinak nem tetszett és szokva az elmúlt 10 hónap kommunikációjához és elszokva a Magyarországon szokásostól, véleményének hangot is adott. Ez nem aratott nagy tetszést. Nem szaporítom a szót, tekintve, hogy a fizika nem tartozik azon tantárgyak közé, ami a felvételihez kell, sőt jövőre már nem is tanulják, így Csibe, okos enged alapon, bevágta a feladatokat, majd sikeresen átjutott a fizika tantárgy és oktatója által emelt akadályon is.
A hét második felét a TOEFL vizsgára való készüléssel töltötte. Mondta is, hogy megnyugodott, mert, amíg a fizikát tanulta, azt hitte, hogy elment a kedve a tanulástól és már vissza sem jön, de most újra van kedve tanulni. Egyébként ez a teszt klassz dolog, abszolút arra kíváncsi, hogy az angol tudásod van-e olyan szinten, hogy az egyetemi előadáson képes legyél jegyzetelni és összefoglalni az ott hallottakat. Mindezt teszi a mindennapi életből vett kezelhető példákkal. Ma amikor Csibe kijött a vizsgáról hazáig lelkesen mesélte a részleteket. Rendben van, készséggel elismerem, hogy Csibe nem hétköznapian van összerakva, na de az, hogy egy vizsgáról kijőve lelkendezzen valaki, ott a vizsgának is jónak, érdekesnek kell lennie. Eredmény 15 munkanap múlva, természetesen beszámolok róla. SAT-ről még nincs pontosabb infóm, valamikor szeptember, október táján van. Addig még augusztusban a magyar és töri osztályozón kell túlesni, de meglennék lepve, ha az gondot okozna. Már csak azért is mert mindkettő témaköréhez kidolgozott anyagaim vannak, ugyanis mi az egyetemen ugyan ezeket vettük, így kész anyag áll a rendelkezésére. Na erről beszéltem, amikor hiányoltam őt azután, hogy elment.
Mindezek mellett telnek a hétköznapok. Hétvégén megérkezik az első amerikai vendég leányzó. Már előre ver a víz, milyen vér ciki lesz csak mosolyogni bárgyún. Természetesen erről is mesélek majd.
Aztán itt van az ASSIST-s bográcsozás is, melyet az elemek miatt el kellet halasztanunk 2 héttel. Először az időjárás riasztott meg, ami azért némileg bejött, hiszen pont a kellős közepén tartottunk volna a bulinak, amikor a nyakunkba zúdult volna a ma délutáni özönvíz. Aztán meg a Duna tartott be nekünk, mert jelenleg éppen ott folyik, ahol mi a bográcsállványt felállítani terveztük. Nem baj, most aztán olyan időt rendeltem július 11-re a következő dátumra, hogy az hibátlan lesz. Röviden és zanzásítva ezek történtek az utolsó bejegyzés óta és fenti események várnak ránk, így láthatjátok - némi médiától kölcsönzött szófordulattal élve - érdemes lesz velünk maradni.

Tumultus

Már napok óta készülök bejegyzést írni. De szinte csak percekre jutok géphez, így még egy kis türelmet kérek, a hétvégén igyekszem pótolni az elmaradásomat. Most mennem kell mert sorállás van a gépre, még jó, hogy Tomka egy anti Pc-s akkor lenne aztán csak cirkusz, ha még ő is igényt tartana a számítógépre.

Nem megy ez nekem

Most rend van itthon, viszont nincs a Tomkának vacsorája. Esküszöm a Dunába ölöm magam ettől a háztartás vezetéstől. Olyan ebben a házban még nem volt, hogy MINDEN stimmelt volna. Ha rend is van, meg vacsi is, akkor tuti elfelejtettem kenyeret venni. Ha mégis van itthon kenyér, akkor meg a szennyesben van a család valamely tagjának a kedvenc ruhája, amit pont akkor és csakis akkor akar felvenni. Már többször elismertem, hogy nem vagyok a háziasszonyok gyöngye, de attól ez még időnként zavar. De csak időnként :))).
Na jó elmesélem mire jöttem ma rá kupleráj ügyben. Már reggel is befészkelte a tudatalattimba egy gondolat magát, ami aztán a nap folyamán be is igazolódott. Ma Melindával és Csurival csaptunk egy csajos délutánt. Csacsogtunk, KV-ztunk és ami ezzel jár nagyokat röhögtünk (bocsánat Csibe szerint egy nő nem röhög), szóval nagyokat nevettünk. Hazafelé pedig szóba kerültek az itthoni állapotok. És kéremszépen ott aztán fény derült mindenre és ami addig csak halovány sejtés volt bizonyossággá vált. Ti. Csibe észre sem veszi, hogy mit művel maga körül. Tudom, ez hihetetlen, de tényleg így van. Fogalma sincs, helyesebben nem érzékeli, hogy úgy húzza maga után a kuplerájt, mint repülő a kondenz csíkot. Elmeséltem neki, hogy az elmúlt 10 hónapban ez egyszer sem volt probléma, június 2-a óta viszont állandósulni látszik a baj. Tudjátok mit csinált? Nézett rám meglepve! "Téééényleg?" Tényleg ! világosítottam fel. Majd mivel láttam, hogy jókedvében találom (ez mostanában nem ritkaság), gondoltam addig ütöm a vasat, amíg meleg. Több javaslattal álltam elő, hogy ezen hogy lehet úrrá az ember, arra az átmeneti időszakra, amíg olyan gazdag nem lesz, hogy cselédet tartson. Javaslataim közül leginkább a telefon beállítsa figyelmeztetésre tetszett neki. Beállítja a telót du.5 órára és amikor jelez végig megy a lakáson és csak az ő dolgait elpakolja vagy feltoloncolja a saját szobájába. Ha ennyit megtesz már rend lesz. Arra gondoltam, hogy első nekifutásra ez is elég lesz ha megemészti, a felsöpréssel már nem akartam sokkolni, azt majd legközelebb adom be neki.
Elismerem nem volt valami diktatórikus megoldás a fenti lelki fröccs, de talán közelebb jutottunk a probléma megoldásához. Ha még sem, akkor következő lépésben befenyegetek a javaslataitokkal. Ha az sem működik, akkor be is vetem azokat... bár lehet, hogy addigra késő lesz és már elköltöznek itthonról az utódok.

kiegészítés:
Muszáj elmondanom, hogy mi történt pár perce, amíg itt pötyögtem eltelve önnön nagyságomtól, ahogy ezt az ügyet intéztem, telve reménységgel, hogy ezután majd másképp lesz. Csibe tojásrántottás szendót evett, amiből egy darab leesett a padlóra. Mindezt a szemem sarkából érzékeltem, de nem adtam jelét, annak, hogy észrevettem volna bármit is. Mit tett Csibe? Lenézett, majd evett tovább... mire jeleztem, hogy észrevettem mitörtént, erre ő:
- Hupsz, észrevetted?
- Igen.
- Hát igen, az egyszerű ember ilyenkor lenéz és felveszi, én lenézek, megnézem, hogy látta-e valaki és ha lebuktam felveszem (nagy vihogás)

Azt hiszem ez némi ellentmondásban van korábbi feltételezésemmel, lehet, hogy mégis mindent érzékel ???? Hogy én milyen hülye egy anya vagyok :)))))

valaki mondja meg...

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ segíííítséééégg!!!! Valaki mondja meg, hogy csináljam? Elkezdődött a nyári szünet és ez mindig is nagyon várt ámde kényes időszak volt nálunk. Ilyenkor ugyanis majdnem minden este kupleráj fogad itthon. Néha rendet raknak, beteszik az edényt a mosogató gépbe, de alapvetően... ne is említsük.
Nem tudom, mit csináljak, már próbáltam szépen , csúnyán, nem megy sehogy. Persze amikor meglátom a szanszét hagyott cuccokat én se leszek az a fejét körbemosolygó anyuka, olyannyira nem, hogy már unom a saját magam morgását. Mit csináljak? Kötözzem oda őket egy székhez, karnyújtásnyira az enni és innivalótól? Várjam ki a "majd-ot" ? Zárjam ki őket a házból , amíg haza nem érek? Vagy, nem is, inkább bezárom őket a saját szobájukba! Vagy írok azoknak az angol nannyknek, akik valamelyik égi csatornán helyrerakják a büdös kölkeit, hátha nekem is segítenek.
Melinda! Kímélj meg az "ezt már korábban elcseszted" megjegyzésektől. Tisztában vagyok vele, hogy korábban kellett volna a korbács után nyúlnom, de nekem MOST kell ezt a problémát megoldani. Az elromlott fog helyett is lehet protkót csináltatni, tuti, hogy ennek is van ellenszere, csak én nem jövök rá, hogy mi az. Várom az ötleteket.

Bográcsozás, biziosztás

Egy kicsit átrendezgettem a blogot. A fejléc szövegét aktualizáltam és lekerültek az órák. Hiányozni fognak, de ez a változtatás kell ahhoz, hogy én is egy kicsit beleszokjak az új menetrendbe. Viszonylag csendesen múlnak a napok. Csibe továbbra is mindent szét hagy, ennek még nem találtam meg az ellenszerét... talán a túlélés lesz az, mert úgy tűnik változtatni nem tudok rajta. Igaz mindig azt mondja, hogy MAJD elpakol. Az jutott eszembe, hogy talán ott a hiba, hogy a MAJD időtartama nem ugyan azt jelenti a szótárunkban. Nálam 5 perc, max 10, nála meg 1 hét. Talán ezt a nézetünket kellene közelíteni egymáshoz. De alig várom, hogy saját kecója legyen, mert én majd megyek és úúúúgy, de úgggy széjjel hagyok mindent, hogy az már gyalázat lesz. És csak egyszer, egyetlen egyszer szóljon érte, na akkor eljön az én időm és úggggy megmondom neki, hogy én ezt pontosan tőle lestem el. Az édes bosszú azonban még egy kicsit odébb van, addig marad a pakolás. Amúgy továbbra is igen vidám itthon a hangulat. Bendegúzzal olyan szinten egymásra találtak, hogy a múltkor már fel kellett telefonálnom az ágyból, hogy hagyják abba a rajcsúrozást mert nem lehet tőlük aludni. Imádom őket nézni és hallgatni, 16 évet vártam erre, hogy eljöjjön ez az időszak.

Vasárnap megvolt a nagy bográcsozás. Igen jól sikerült. Mit szóltok az én Bendikém milyen jó srác :)

Idén negyedszerre rendeztük meg így a létszám is már tetemes volt. Összejöttünk vagy harmincan. Az idő is kedvezett nekünk, nem volt tikkasztó hőség, de fürödni lehetett a Dunában. Sima lejött a motorcsónakjával és volt nagy vízi hancúr a fánkkal (nem az ehetővel, hanem, amit a csónak húz maga után). Pancsoló adoniszok

Andiék beállítottak vagy 100 palacsintával. Rég láttam ilyen mennyiséget ennyi idő alatt eltűnni. Nagyon finom volt. Be is jelentkeztem, hogy az ASSIST-s bulira süssenek nekem ugyanennyit. Nagyon jó volt a hangulat. Kicsit elfáradtam a végére de tegnap estére már túl voltam rajta.Bendi is kivette a részét és (néha) segített (is)

És tegnap kiosztották a bizit Bendinél. Természetesen nem ő lenne, ha nem késte volna le a bizonyítvány osztást. Először nem jött a busz, amivel menni akart, aztán leszállították a HÉV-ről (ez lehet, hogy megér egy bejegyzést, de még gondolkozom rajta), így tuti volt, hogy nem ér be. Megjegyzem ezért a bizonyítványért én sem törtem volna magam. Hogy egészen pontos és őszinte legyek, még a buszjegyet sem éri meg, ami a bejutáshoz kell. Hát nem katonás, de nem sok kellett hozzá. És mit mond Bendikém, amikor megkérdeztem, hogy elégedett-e a teljesítményével?
- Engem is meglepett, jobbra számítottam. (?????????????) Elég buta képet vághattam, amikor ezt mondta. Meg is kérdeztem:
- Hát oszt miért kisfiam, tettél azért, hogy jobb legyen?- mire ismét jött a frappáns válasz.
- Mire észbe kaptam már késő volt.
Hát esküszöm ezt nem is kommentálom.
Ennek ellenére nem állíthatom, hogy teljesen kétségbe lennénk esve (bár higgyétek el a papír láttán minden okunk meglenne rá). Szerintem nem lesz vele gond, még ha minden jel egyelőre erre utal is. Mi soha semmit nem erőltetünk, például bilizni is magától kezdett el, aztán figyelmeztetés nélkül rendszeresen zuhanyozni is :))))), hátha tanulni is elkezd noszogatás és fenyegetés nélkül. Ha nem, hát lesz egy utcaseprő gyerekem és kész. Rousseau-i elveket vallunk, egyszer szólunk, aztán mindenki a saját tapasztalatán okul. Persze konnektorba nyúlkálni, tűzzel játszani és egyéb életveszélyes dolgokat művelni sose hagytuk őket. Mindenesetre eddig bevált, én reménykedem.
És most elkezdődik a nyár, iskola nélkül (vééééégre). Nekem ez annyiban jelent hátrányt, hogy nem érek be időre a munkahelyemre, mert képtelen vagyok felkelni. Nem tudom Csibe mikor ír legközelebb blogot, rajtam nem múlik én időnként szólok neki. Balázs viszont (elsőként a hazatértek közül) már írt az itthoni első élményekről benyomásokról. Én bízom abban, hogy előbb vagy utóbb Csibe is megteszi ezt, különben kénytelen lesz elviselni, hogy én teszem meg ezen az oldalon és mégiscsak jobban jár ha elsőkézből ő számol be erről, nem igaz? Én legközelebb néhány szót ejtek a következő hónapok terveiről. Persze, hogy a legközelebb mikor lesz az képlékeny, mert ugyebár már ketten vagyunk egy gépre, bár meg jegyzem Csibe ma is első szóra ide engedett. Néha tényleg alig ismerek rá :)))))

Mindent összevetve...

Talán ma elég összeszedett vagyok ahhoz, hogy egy rövid összegzést megejtsek az elmúlt évvel kapcsolatban.
Az első, ami eszembe jut, hogy ijesztően hamar elment. És ezt a legkomolyabban mondom. Annyira intenzív volt, oly sok minden történt, annyi ideig ábrándoztam a viszontlátásról és egyszer csak ott álltunk a repülőtéren, és itthon voltunk, és már újra kupleráj volt mindenhol, és ott ült az ebédlőasztalnál Csibe a megszokott helyén, mintha soha el sem ment volna. Első ránézésre semmi sem változott és mégis egy olyan év van mögöttünk, ami rengeteg változást hozott és hoz majd bennünk és az életünkben. Talán az egyedüli, aki nem változott az Tomka, de hát róla tudjuk jól, hogy a tradicionális beállítottság nem nagyon hagy utat a változásnak. Nem baj, kell valaki, aki stabil pont a családban.

Nem könnyű összeszedni a gondolataimat, benyomásokat, érzéseket kellene átadnom és most látom csak milyen nehéz is ez. Amíg írok felteszem a fejhallgatót és azt a Trenton-i (New Jersey székhelye) online rádióadót hallgatom, amit oly sokszor az év folyamán. A jól ismert zenei betétek, reklámok hallatán összeszorul a gyomrom, mint amikor kedves elvesztett emlékeket idéz egy-egy dallam vagy illat. Nosztalgiával töltenek el az ismerős hangok. Egyszerűen nehéz az agyamban összerakni, hogy elmúlt, vége. Bevallom őszintén, hogy egy kis űr van bennem, hiányérzet, és még én is keresem a régi-új helyem ebben a szituációban. Nem is tudatosult bennem, hogy mennyi új szokásom alakult ki ezalatt a 10 hónap alatt. Ezeknek persze legnagyobb része az amerikai projekthez kötődik. Kezdve onnan, hogy a reggeli első tevékenységem a blogok meglátogatása volt, majd a gmail "készenléti állapotba" állítása, egészen addig, hogy az iskola honlapjának változását követtem napról napra. Ezek most szép lassan jelentőségüket veszítik és remélem újabbak lépnek majd a helyükbe.

Az vitathatatlan, hogy az elmúlt iskolaév meghatározó lesz Csibe életében. Minden szempontból hatással volt rá. Augusztusban elengedtünk egy okos, de sokszor tüskés, morgós kis sündisznót és júniusban visszakaptunk egy mosolygépet. Napok óta zeng a ház a nevetésétől. Az a lány aki korábban elhúzódott, ha megölelgettem most két bögre tea (amit később szanaszét hagy, mint régen) között átölel megpuszálgat és nevet, és nevet, és nevet...
Mindezek mellett pedig sokkal tudatosabb lett, mint amikor elment. Volt egy mondat, amikor azt kimondta, tudtam, hogy ez az, ami elválasztja az itthon maradt korosztálya beliektől.
Így hangzott: Anya! Én alig várom már azt ami előttem áll, az életemet, ami ezután jön.
Ilyet nem sok mai fiataltól hallunk. És én megértem őket, elég kilátástalan a helyzetük, mit várjanak rajta? A munkanélküliséget? Vagy a munkát potom pénzért?
Nem mondom, hogy nincs benne a pakliban, hogy Csibére is ez vár, DE Ő megtanult hinni, reménykedni és BÍZNI a jövőjében. Ráadásul vannak céljai, tudja, hogy milyen módon szeretné azt elérni és hogy mit akar magával kezdeni a következő években. Ilyen szempontból a legjobbkor jött ez a tapasztalat. Nagyon jó lenne tudni, hogy mit tudnak azok ott kint, amivel ezt elérik.
És hát lássuk be én sem vagyok már az, aki augusztusban feltette a kis sündisznóját a repülőre. Bevallom, nem mindig volt egyszerű a változás és nem is mindig könnyű szembenézni a gondolataimmal ezzel kapcsolatban. Egyrészt rengeteget tanultam arról, hogyan kell elengednünk a felnövő gyerekünk kezét. Mellbevágó élmény volt ez számomra, mert olyan dolgokat tapasztaltam, éreztem, ami felborította a képet, amit korábban magamról, magamban kialakítottam. Azt hittem ez nekem csípőből fog menni, de nem így történt. Nagyon megszenvedtem az első heteket, hónapokat. De ma már rendben vagyok és élvezem Csibe önállóságát. Azt tanácsolhatom, a hasonló cipőben járóknak, hogy használják az eszüket, másképp nem lehet átvészelni ezt az időszakot. A szív, - ellentétben minden más esettel - ebben az időszakban nem jó tanácsadó. Vagyis annyiban igen, amennyiben a minden szülő szíve szerint a legjobbat szeretné a gyerekének, de jelen esetben, ami legjobb a gyermekének az először nem a legjobb magának a szülőnek.
És mi van most, amikor már itthon van Csibe, hááát most is van mit tanulni. Balázs és Csuri szinte szószerint ugyan azt állapították meg. Balázst idézem:
"Itthon mindenki állandóan idegeskedik, szomorú vagy mérges, esetleg ordibál. Nincs az, hogy a buszra előbb felengednek udvariasságból, nincs az, hogy jóindulattal megköszönsz valamit, vagy jóindulattal szólsz egy idegenhez reflexből"
Igen, pontosan ezeket veszem magamon is észre. És bármennyire is tisztában vagyok vele, hogy megvan ennek a jó oka, hogy ilyenek vagyunk, mégis, amikor így viselkedem, múlt hét kedd óta, elszégyellem magam. És a legszomorúbb az, hogy a gyári alapbeállításom nem ilyen. Nem tudom, hogy sikerül-e ezen változtatni? Majd rajta leszek. Ez is olyan dolog, amit meg kéne tapasztalnom, hogyan csinálják, mert valamit tudhatnak erről is arrafelé.
A két iskolarendszer különbségéről most nem szeretnék szót ejteni éppen eleget füstölögtem erről az elmúlt hónapokban. És nincs kétségem, hogy a következő hónapokban is lesz majd erre elég okom, hogy megtegyem. Annyit azért elmondok, hogy nagyon sajnáltam hogy nem állunk úgy anyagilag, hogy bármilyen csekély adománnyal is, de hozzájárulhassunk a The Lawrenceville School költségeihez. Ez az az iskola volt, aminek nagyon szívesen fizettem volna.

Egy párszót szeretnék mondani a környezetünkről. Fantasztikus dolgokat tapasztaltam ezen a téren is az elmúlt hónapokban. Volt köztük negatív is, de higgyétek el az a rengeteg jó dolog, amit kaptunk az a rengeteg öröm ami ért minket elhomályosítja a rossz tapasztalatokat. Olyan segítségeket kaptunk családtól, ismerősöktől, barátoktól, amiről álmodni sem mertem volna. Ezek a segítségek sok álmatlan éjszakától szabadítottak meg engem, és Csibének könnyebb, gondoktól mentesebb életet biztosítottak kint. Talán hozzásegítenek az égiek, hogy egyszer megháláljam azoknak, akiknek - szívből úgy érzem, hogy - meg kell. Addig is innen küldök nekik egy semmit ki nem váltó KÖSZÖNÖM -öt.

És végezetül nézzünk egy-két statisztikai adatot, ami nélkül nem összegzés az összegzés:
- elküldtünk 1 db gyereket
- visszakaptunk 1 db majdnem teljesen felnőttet
- kifizettünk egy csomó pénzt - már nem tudom követni mennyit
- küldtünk 2 csomagot
- fizettünk 50 dollárt túlsúlyért, ha úgytetszik a kézzel fogható emlékekért
- miközben ránk is rakódott némi túlsúly (fejenként legalább 4-5 kiló -ennyit merek bevallani)
- szereztünk számtalan új barátot itthon és külföldön egyaránt

És a legek:
- a legnehezebb:
integetni a repülőtéren a bezáródó ajtó mögött eltűnő gyerekednek (most is könnybe lábad a szemem )
- a második legnehezebb:
a hazajövetel előtti utolsó 2 nap
- a legmeghatóbb:
a karácsonyi bejelentkezés (ezt se bírom ki könnyek nélkül, előveszem a 100 db-s papírzsepit)
- a legvicessebb:
csibe beszólásai a gmailes levelezésekben (sajnos nem tudok most idézni, de sokat nevettem)
- a legtöbbet használt alkalmazás:
gmail chat
- a második legtöbbet használt alkalmazás:
skype
- a legtöbbet elhangzott szavak tőlem:
"Csibe ott vagy?" "skype? "
- a leggyakrabban elhangzott szavak Csibétől:
ANYAAAAAAAAAAAAAA
LOL
- a legjobb pillanat:
amikor kitolta a bőröndjeit a repülőtéren a szétnyíló ajtó mögül.

Ezzel a hosszúra, de remélem nem unalmasra sikeredett bejegyzéssel lezárul az elnyert ASSIST ösztöndíj projektje. Természetesen még sokszor fogok utalni rá és jó darabig még kíséri majd az életünket, de már nem ez lesz a központi téma. Lesz más, amiért izgulhatunk, amiről beszámolhatok. Köztük bizonnyal sok olyan eseményről, ami nem történthetne meg ha nincs ez az elnyert ösztöndíj. Örülök, hogy részese lehettem ennek az élménynek és örültem, hogy velem voltatok boldogságomban és néhanapján bánatomban. Köszönöm a jelenléteteket, számítok rátok a jövőben is. És MMMMMMMOOOOOOSTTTTTT :

ARCCAL A JÖVŐ FELÉ !!!!!

Nem ezt akartam

Gondosan elterveztem, hogy akkor MA megírom a nagy összegző bejegyzésemet az ASSIST ösztöndíjról. Fel is hívtam Csibét, hogy úgy ossza be az idejét, hogy ha hazaérek szeretnék a géphez menni. Gyanúsan hamar belement a dologba, majd kibökte, hogy reggel óta nem tud csatlakozni az internethez.
Így vacsi után fel kellett hívnom a szolgáltatót, hogy mi a hiba. Ez majdnem 3/4 órámat elvette. A " a kezelő jelentkezéséig türelmét kérjük " szöveget kb. 500x hallgattam végig. Elolvastam 2 hosszú cikket és a végén már nem voltam annyira türelmes, de disztingváltam. Ennek ellenére sem intéztem végül semmit. Majd Bendi 2 perc alatt megoldotta a dolgot. A ruterral volt valami bibi. De mire mindezt végig zongoráztuk, addigra elszállt az ihlet. Így most csak a bejegyzés tervéről tudok beszámolni.
Csuri után azt hiszem 2 nappal megérkezett Anna (az ő blogját talán olvastátok) és ma hazajött Balázs és Ági is. Ágiról nem hallottatok Ő nem vezetett blogot. Ha jól tudom Solt már a szüleivel van és Márk lesz az utolsó, aki 15-16 -a körül érkezik haza. És onnantól ez az ASSIST év hivatalosan is lezárul.
Talán említettem, hogy meghívtuk a szülőket, gyerekeket és Andiékat egy nagy záró bográcsozásra 27-én. Erről az eseményről is természetesen beszámolok majd. Terveim szerint az idei két nyertest is szeretném a körünkben látni, de még nem volt érkezésem meghívni őket. Remélem ráérnek majd. Szerintem ez nem az az összejövetel lesz, ahol feszengve ülünk, hogy mi legyen a téma. Nagyon várom már.

Csibe egyébként jól van. Belakta már a lakást. Túl van az első muffin sütésen és holnap megírja az első témazáró dolgozatát is. Valamit tuti elállítottak Csibe belső szerkentyűjén, mert tegnapelőtt azt mondta, hogy már alig várja, hogy tanuljon. Nincs ehhez hozzászokva, hogy már majdnem két hete csak immel ámmal kellett tanulnia.

Bendegúzzal továbbra is fantasztikusan kijönnek. Szóval egyelőre élvezkedek. Az ígért bejegyzéseket pedig, amint lehetőségem van rá pótolom.

Az első napok újra itthon

Nos akkor folytassuk ott, ahol abba hagytuk. Az első este igen vidámra sikeredett. Csibe hozta a formáját. Gyakorlatilag attól kezdve, hogy kilépet a reptéren az ajtón folyamatosan beszélt csak beszélt és beszélt. Itthon pedig azonnal elkezdte az ajándékok osztogatását. Természetesen Bendegúz volt a legjobban besózva. Lehetett is mert a nővére egy iPoddal lepte meg. Teljesen odáig volt tőle.

Egyébként mindenkinek nagyon találó ajándékokat hozott. Most tele van a ház Lawrencevilles relikviákkal. Van itt pokróc, fém pohár, bögre, zászló, strandlabda, hátizsák, válltáska, plüss maci meg mittomén még micsoda. Miután nagy hirtelen minden előkerült és átlapozgattuk az évkönyvet valamint megcsodáltuk "élőben" a nagy Prom ruhát (élőben is nagyon szép) ezek után olyan éjfél körül bedőltem az ágyba. Bevallom őszintén, hogy érzelmileg, mentálisan úgy leamortizált az utolsó pár nap, hogy egy másodperccel tovább sem lettem volna képes fenn maradni. Gondolhatjátok, hogy azután, hogy hétfőn tele volt a média a Párizsba tartó Air France gép balesetével (Csibe is Air France géppel jött), szinte egy szemhúnyásnyit sem aludtam. Majd kedden az átélt izgalmak és örömök totál leamortizáltak. Szóval kidőltem. Másnap villámlátogatást tettünk meglepetés szerűen Csibe iskolájában, ahol nagy örömmel fogadták. Hát kicsit szkeptikus vagyok ezzel kapcsolatban, majd meglátjuk hogy folytatódik ez.
És akkor mesélek nektek Csibéről, az én kézzel fogható, puszálgatható, megölelgethető Csibémről.
Gondolom mindenkit az izgat, hogy változott-e? Érdekes kérdés, ő az és még sem ő. A gesztusai a szövege nem változott semmit (az se, hogy kuplerájt csinál :)))) ). Ami viszont más, hogy mosolygósabb, nem, röhögősebb, vidámabb sokkal mint korábban.
És még egy érdekesség, hogy nem zavarja, ha megölelgetjük, sőőőt ő az aki megölel, megpuszil, fogja a kezem, amíg beszél hozzám. Korábban ez elképzelhetetlen lett volna. És mondja is, hogy odakint ez teljesen természetes (de erről írtam is még valamikor szeptemberben). Más változás nem nagyon érzékelhető ennyi idő alatt. talán még egy valami, néha - de ne röhögjetek - olyan bölcsnek tűnik, de tényleg. Nem tudom, hogy tud-e majd aszerint cselekedni, ahogy mondja, de ha igen, akkor nagyon, nagyon sokat változott a gondolkodás módja.
Azt látom rajta, hogy nagyon hírtelen lett kiszakítva abból a környezetből. Nem beszél róla és nem is hajlandó ilyen témáról beszélni, de érzem, hogy nagyon hiányzik neki az a zárt közösség, aminek a része volt 10 hónapig.
Ami nagyon nagy változás még az a Bendihez való viszonya. Nem fogjátok elhinni, de mióta hazajött szinte össze vannak gyógyulva. Most is, amíg a blogot írom Csibe bent tanyázik Bendinél és ez így volt eddig minden este. Komolyan mondom, hogy repes az anyai szívem, olyan büszke vagyok erre a két majomra, hogy az érzés majd szét veti a mellkasomat :)))). Elmondhatom, hogy a házban kedd este óta uralkodó kupleráj ellenére fantasztikusan jól érzem magam a családom körében.
csibe itthon van a nappali ismét így néz ki :)))

És hogy rám a nagy boldogságon kívül hogyan hatott, hogy vége van ennek az iskolaévnek? Hááát bevallom, hogy mérhetetlen űrt érzek egyelőre. Sok berögződött tevékenység értelmét vesztette azzal, hogy Csibe itthon van. Például nekem szinte egész nap úgy volt nyitva a gmailem, hogy bármikor lássam, ha Csibe beszélgetni akar velem. Reggelente, és napközben nem egyszer úgy állítom a gépet, ahogy az elmúlt 10 hónapban és akkor rájövök, hogy most már nincs értelme, mert bármikor beszélhetünk telón. Ja igen telefon, szerintetek? Második nap eltűntette valahova a telefonját, azóta nem találja így azon nem lehet vele kommunikálni. Szóval az alapbeállítások nem változtak jelentősen. :)))).
Összegezve, elmondhatom, hogy amitől tartottam, hogy ha hazajön visszahúzódik majd és morgós lesz egyáltalán nem jött be. Nyitott, jó kedvű és részt vesz a család életében. És be kell lássam néha jól ránk pirít, ha hozzuk a jó magyar morgós formánkat. Az elmúlt három napban nem egyszer "tartott tükröt" elénk, úgyhogy azt hiszem hosszú távon mi is profitálunk abból amit ő tapasztalt Amerikában.
Mivel egyelőre osztozunk a gépen, mostanában csak rövidebb bejegyzésekre futja az időmből, így mára ennyi jutott. Hamarosan jön az összegző bejegyzés és aztán arccal a jövő felé fordulunk, higgyétek el, abból, amit már eddig is tudok Csibe terveiből lesz izgulni valónk a következő évben is bőven.

A NAGY NAP: június 2 !!!!!

Kedves blog olvasók szeretném megosztani veletek az én nagy boldogságomat:

2009. június 2-án, 8 nappal a tervezett dátum előtt MEGÉRKEZETT AZ ÉN CSIBIKÉM !!!

Az azóta eltelt három nap rendkívül zsúfolt volt, ezért nem tudtam előbb frissíteni a blogot, de most rengeteg, rengeteg írni valóm van, MINDENT meg szeretnék veletek osztani, és remélem mire beszámolóm végére érek, megbocsájtjátok nekem, hogy titokban tartottam ezt a nagy hírt.
Lássuk akkor az elejétől a történetet. Egy hónapja is van már annak, hogy Csibe megkért tegyem át a repülőjegyet június 9-ről június 1-re, mert minden barátja hazamegy június 1-én így ő se szeretne tovább maradni Amerikában. Gondolhatjátok, hogy nem tiltakoztam kézzel lábbal, hanem Andi segítségével átrakattam a kért dátumra a repülőjegyet. (leendő ASSIST-os szülőknek jelzem, hogy az átfoglalás költsége 42 000,- Ft volt) És persze abban a szent minutában eldöntöttük Csibével, hogy ebbe a titokba Tomkát, Bendit és a nagyszülőket nem avatjuk be. Igazság szerint senkit sem akartunk beavatni, de hát nekem egyszerűen muszáj volt megosztanom az örömömet számomra fontos ámde a projekt szempontjából semleges emberkékkel. És nektek is jeleztem, hogy nagy titok lappang a háttérben, emlékeztek? Anyukámék azóta is többször próbálkoztak kiszedni belőlem, hogy mi az a titok, amit akkor említettem.
Minden esetre nagy szervezkedésbe kezdtünk, annak érdekében, hogy Tomka csak a reptéren jöjjön rá, amikor kinyílik az ajtó, hogy Csuri jött haza. Csibével gondosan megkoreografáltuk, hogy hogyan lepjük meg az apukáját, hogyan a nagyszülőket stb. stb.
Először is összeszövetkeztem az én titoktársammal Monival Írországból, hogy hivatkozhatok-e rájuk, ti. az tűnt a leghihetőbb történetnek, hogy Moni süt wellcome sütit Csibének és azt hazaküldi Leventével, a párjával, aki éppen Pestre jön. Miután meg volt az engedély egy héttel Csibe tényleges érkezése előtt beadtam Tomkának a sztorit, majd pár nap elteltével azt is elmeséltem, hogy a reptérre kell mennem a küldeményért, mert Levente nem ér rá velem randizni bent a városban. Ezzel a dolog első fele az alibi, hogy miért kell a reptérre menni meg volt.
Igenám de el kellett intézni, hogy Tomka aznap ne dolgozzon. Nosza felhívtam hát a céget, akinek dolgozik, hogy aznapra semmi szín alatt ne adjanak neki munkát. A diszpécser fiú nagyon rendes volt, megígérte, hogy akár össze is veszik Tomkával, de aznap nem lesz olyan munka, amit Tomka vihetne el. Így ezzel is megvoltunk. Most már csak rá kellett vennem, hogy kijöjjön velem a reptérre. Vasárnap annak ürügyén, hogy Bendit tudja-e suliba vinni, rákérdeztem, hogy mikor megy dolgozni kedden, mert én nem megyek tehát neki kell vinnie Bendit. Na éééés innentől kérem szépen beindult a családunkra oly jellemző "velünk mindig történik valami" effektus. A válasz ugyanis az volt, hogy nem megy korán.... ami ugye azt jelenti, hogy megy dolgozni, de nem korán. Meghűlt bennem a vér, na süsd meg, hova megy dolgozni, amikor én pontosan tudom, hogy nincs munkája? Dehát nem kérdezhettem meg mert az gyanús lett volna. Gondoltam előrukkolok a farbával és elmondom, hogy én azt szerettem volna, ha kijön velem a reptérre, mert nem találok ki az új hídon. És láss csodát egyből belement.
Elhihetitek életem egyik leghossszabb hosszú hétvégéje volt (vissza lehet nézni a bejegyzéseket, csak kicsit füllentettem, pl. ezt is megírtam, egy hosszú hétvége címmel, és az utolsó napot is jeleztem az előző bejegyzésemben :)))) ). Azért csak eltelt és a nagy napon elindultunk. Őszintén szólva az én alakításom bőven Oscart érdemelt volna. Eltudjátok képzelni? 10 hónap után megyünk a gyerekemért a repülőtérre nekem meg azt kell játszani, hogy egy ismerős elé megyünk sütikért. Hát a Corába háromszor mentem el klotyóra és minden bajom volt.... gondoltam én egészen addig, amíg nem csörgött a telefonom, mert igazi bajaim csak azután kezdődtek.
Szóval ott állok Tomkával szemben, csörög a telefonom, felveszem és Csibe szól bele:
- Szia anya! Itt vagyok Párizsban és lekéstem a Budapesti gépet!
Na puff neki, mit gondoltok milyen fejet vágtam? De összeszedtem magam és válaszoltam, ahogy kell:
- Szia Levi! Jaj ez nem jó hír, Ok akkor hívj vissza, ha tudod mikor érkezel.
Nem ragozom, teló ide, teló oda, mintegy negyed óra alatt kiderült, hogy Csibe csak este hatkor érkezik dél helyett. Erre Tomka közölte, hogy Ok, akkor egyedül megyek, mert neki pakolni kell menni. Eléggé megdőlni látszott a tervünk, mert Tomkát este kirángatni a reptérre az lehetetlennek tűnt. Végül abban maradtunk Csibével, hogy annyi hét szervezkedés után le kell, hogy buktassuk magunkat. Így Csibe felhívta az apukáját és megkérte, hogy a pakolás helyett nem szeretne-e inkább a repülőtéren vele találkozni.
Nem tudom leírni nektek, azt a boldogságot, ami Tomkán látszott, amikor felfogta, hogy már aznap láthatja Csibét. Totál odáig volt. Igaz, hogy nem úgy sikerült a meglepetés, ahogy először terveztük, de azért meglepetés volt.
ÉÉÉÉÉS este hat órakor Csibe megérkezett!!!!!.




















Édes Istenem FANTASZTIKUS volt!!!!. Persze nem ugrottam át a korlátot, nem döntöttem fel senkit és megszólalni is képes voltam. De megszorongattam az én gyönyörűmet. Isteni érzés volt, ott volt és meg puszálgathattam annyiszor, ahányszor csak akartam. És tanúi lehettünk, hogy Bendi, aki tényleg csak ott tudta meg, hogy a nővére jött haza, minden külső kényszer nélkül a nyakába borult a testvérének.
NAGYON, NAGYON jó este volt.Természetesen lenne még miről írnom, az első napokról, az érzésekről, a tapasztalatokról. Ezt meg is teszem majd. Készülök egy összegző bejegyzést is írni, de ma ezt a fantasztikus hírt szerettem volna megosztani veletek.
És még két kép a nagy eseményről:

Utolsó nap......

Igen, tegnap volt az utolsó nap.... a The Lawrenceville Schoolban. Csibém a ballagási próba előtt írt egy rövid bejelentkezést, hogy délután le kell adnia a gépet, így most egy pár napig nem tudunk kapcsolatot teremteni a neten, de még a hazajövetel előtt jelentkezik. Aztán délután újra bejelentkezett, azzal, hogy ez a legszomorúbb nap, Laura és Wilhelm már nincsenek a suliban és a többi gyerek a szüleivel lóg. Nosza mi kell egy anyának, rögvest fejhallgató fel és csevegésbe kezdtünk a skypon, amíg Csuri az utolsó kósza darabokat is a bőröndbe gyömöszölte. Hála az égnek, szóban nem tűnt letörtnek, sőőőt. Vidáman mesélte milyen szép volt a ballagás, és nem csak szép, hanem elegáns és ünnepélyes. Biztos mesél majd hamarosan a blogjában, hiszen jó pár restanciája van.
Érdekes, azt hittem egy kicsit le lesz törve amiatt, hogy el kell válni az ott szerzett barátoktól, ismerősöktől, de tulajdonképpen hozta a formáját, nem nagyon csinál ügyet a búcsúzkodásból. Szerencsés alkat. Én már ennyi idősen is utáltam a szót "soha többet" (igaz, Józsi?). Engem mindig megviselt a tudat- miközben abszolút a jövőbe néző alkat vagyok - hogy valamit, vagy valakit soha többet nem látok. Szóval Csibe szerencsés, hogy ezen könnyen túl van. Csak remélni merem, hogy egyszer majd évek múlva nem fogja sajnálni , hogy nem figyelt jobban oda, vagy nem élte át jobban ezeket a pillanatokat.
Most lassan múló napok, órák következnek, de mint látjuk egyszer minden elmúlik, így előbb utóbb eljön a nap, amikor kinyílik a reptéri ajtó és addig már igazán nem hosszú az idő.