az év utolsó napja

Akkor még erről egy kis rövid szösszenetet. Merthogy azért Csibikénk gondoskodott nekünk némi izgalomról. Addig, amig mi szép magányunkban igyekszünk tölteni az év utlosó napját, addig Ő - igazán el nem itélhető módon- valószínüleg a világ legforgalmasabb helyén tervezi tölteni az év utolsó napját Nevezetesen NYC-ben a Time Squaren. Mivel ő éppen most ott tobzódik, valóra váltva az álmát, én megírhatom, milyen tortúra volt ezzel a kirándulással kapcsolatban.
A lényeg, hogy a jelenlegi család, ahol van nem akarta őt (őket) elengedni felnőtt felügyelet nélkül. Szintén megjegyezném, hogy eléggé el nem itélhető módon. Ezért Csibénk ismét keresett egy "anyaaaaaaaaaaa kérlek, kérlek legyél ott mert írtó FONTOS" csevegéssel. Mindig így szokta :). Mindig az éppen adott projekt a legeslegeslegfontosabb és természetesen halasztást sem tűr a dolog, minden azonnal és rögtön.
Szóval asszongya az én első szülöttem, hogy hívjam fel MOST a jelenlegi host mumját és mondjam meg neki, hogy engedje őt el NYC-be. Gondoltam felhomályosítom a gyereket, hogy a nevemet sem tudom angolul elmondani nem hogy győzködjem az anyját... de ha még össze is szedem magam... mi lesz ha válaszol vagy uram bocsá' kérdez. Így maradt az e-mail. Kerekítettem egy rendes kis engedélyező e-mailt, amit elküldtem.
Persze közbeszúrva jegyzem meg miközben az engedélyező mailt írtam a frász tört ki, hogy a gyerekem egy magyarországnyi lakósú (plusz turisták tíz- százezrei) városban akarja tölteni a szilveszteréjszakát, és én éppen ezt készükök engedélyezni, de hülye az a szülő, aki ilyenkor tiltja a gyerkét.
Szóval e-mail ment. Majd kaptam egy hosszas levelet Beverlytől, amitől, ha addig már nem lettem volna frászban akkor legkésőbb a levél olvasásakor kitört volna rajtam. Hogy ők azért nem engedik szívesen, merthát célpont és sok drogos meg részeg meg felnőtt nélkül, ha bajvan és egyáltalán...Egyszerűen nem lehetett nem egyetérteni vele. A lényeg, hogy azon munkálkodtak, hogy hogyan lehetne mégiscsak elengedni ezt a két átokfajzat sajtkukacot.

És el szeretném mondani, hogy le a kalappal a fogadó család előtt. Olyan körültekintően szervezték meg, hogy ha bármi van ők tudják, hogy merre vannak a skacok. És minderről szinte óránként jelentést tesz nekem Beverly az összes telefonszámot megadva, az időjárásról is beszámol, szóval ha az első levelével rám hozta a frászt akkor azóta minden levelével csak megnyugtat. Igaz kérte a telószámomat, ha bármi van hívjon. Megadtam neki, de ha felhív... abból úgyérzem nem jöhetek ki győztesen.
Itt tartunk tehát most. Csibénk a Nagy Almában, mi itthon és időnként nézzük a webkamerát, amit Csibe belinkelt a blogjába. Most hogy már némileg megnyugodtam azt hiszem kicsit talán mintha némi irgység bujkálna bennem... bár nem, itthon jó, finom meleg van a Time Squaren meg esik a hó és tömegnyomor van. Azt hiszem megelégszem az Én Csibém örömével és élménybeszámolójával.

Mindenről, ami eszembe jut.

Leginkább az jut eszembe, hogy nem volt időm írni (Bendit sem egyszerű kitúrni innen) és így egy csomó mindent elfelejtettem már. Bemelegítésnek elmesélem, mit kaptam karira. Hihetetlen, hogy az én drágám mit meg nem tesz annak érdekében, hogy a konyhában jól érezzem magam. Ti. kaptam tőle egy hifi tornyot, mert mindig panaszkodtam, hogy nem szól a zene és mint tudjuk a házi munkát én kizárólag 80 decibellel szóló kísérő zenével vagyok képes elviselni. Vagy az is lehet, hogy ők viselték nehezen az én kornyikálásomat? Mindegy, a lényeg, hogy már erre sem hivatkozhatok, ha ki akarom húzni magam a főzés feladata alól. A legviccesebb az, hogy hosszas kutakodás után sikerült neki egy PONTOSAN ugyan olyan szerkentyűt vennie, mint a Bendié. Bendegúz csak egyszer nem volt vele... amikor megvette a cuccot :)). De nekem azért nagyon tetszik. És ha elrontom, feltűnés nélkül kicserélhetem a Bendiével :))).

És kaptam még az anyucikáméktól egy olyan, de olyan nyuszis (értsd fííínom pihe puha) takarót, amit ha magamra csavarok legszívesebben sose tenném le. Igaz kicsit hülyén néznék ki a metrón benne, ezért hát nagy duzzogva, de azért reggelenként itthon hagyom.
Bendikém azt hiszem a szünet minden percét kiélvezi. Vannak napok, amikor a pizsijétől sem válik meg. Igaz akkor teljesen felesleges ugyanis délután kettőkor kel és nem sokkal később már újra ágyikóban van.
Bendi, ahogy általában a szünetben láttam

Ja tényleg, ő kapott egy elektromos ágymelegítő "lepedőt". Ezt azért kapta, mert mindig ő a mi ágyunk melegítője. Először befekszik az én helyemre, majd, amikor már jól bemelegíti, akkor jövök én, átküldöm az apja térfelére, aki pár óra elteltével ér haza és befekszik a szintén meleg ágyba. Bendit természetesen felküldi a saját helyére, ami persze tök hideg. Anyai szívem nem bírta már elviselni ezt a mértékű kihasználását a csemetémnek és megkértem anyuékat, hogy egy ilyen lepedőt vegyenek neki karácsonyra.
Amúgy Bendi ma sem hazudtolta meg önmagát és újfent megerősített abban a meggyőződésemben, hogy nem ezen a földön él. Történt ugyanis, hogy rajtunk keresztül (mert a Bendegúz még délben nem volt elérhető) Bence meghívta Bendit szilveszterezni, amit Tomka két óra körül tolmácsolt is Bendinek, a párbeszéd így zajlott:
Tomka: Bendikém, Bence meghívott, szilveszterezni, ha akarsz, bemehetsz hozzájuk.
Bendi: igen? mikor? --> az én kicsi fiamnak nem egyértelmű, hogy szilveszterezni az átlag ember szilveszter napján, azaz ma szokott...

Pár sort feltétlenül szeretnék írni Tomkáról és az ő nagy boldogságáról. Készen vannak a sonkák, szalonnák, füstölt áruk. Szépen felaggatott mindent a verandán, amit aztán gondosan megörökített az utókor számára,

és ha ez nem lenne elég, még nekünk, a családnak is hátra kellett menni, megcsodálni a télire bespájzolt disznóságokat. Nem is értem miért nem hentes lett, ahogy csillog a szeme ezektől a dolgoktól... de az mégsem normális dolog, hogy egy füstölt oldalasra vagy egy tábla szalonnára vagy egy rőf kolbászra legyek féltékeny.

És hát akadt még egy nagy öröme a múlt héten az én életem párjának. KIRÁNDULNI voltunk. Igen, az októberben felállított fogalmaim szerint ez egy kirándulás volt.



Itt már boldogan, mert lefelé jöttünk

Felmentünk a szocilizmusban szebb napokat és sűrűbb látogatottságot megélt Vörös köre. Persze nekem félúton, amikor kezdtem kiköpni a tüdőmet ismét felötlött a pár hónappal ezelőtti fogadalmam (emlékeztek, legfeljebb a Gomba presszóig megyek gyalog), de akkor már késő volt.

Maxi is velünk volt

Végül élve jutottam fel is, le is. Tomka annyira fellelkesült, attól, hogy morgás nélkül és viszonylag élve úszta(m) meg ezt a kirándulást, hogy azon melegében tervezni kezdte, hogy a születésnapomra kihívja Tibiéket és megmutatja, hogy mi ide szoktunk kirándulni. Hiába mondtam neki, hogy:

1. ez Tibiéknek egy egyszerű séta lesz az Erdélyi (számunkra)túlélő túrához képest, míg én újra a halál tornácára kerülök az út felénél
2. nekem igazán nem szükséges a születésnapomról megemlékezni (főleg nem így)
3. nem kell túlzásba vinni ezeket a kirándulásokat, mert még megszokjuk és akkor már semmi izgi nem lesz benne.

Sajnos minden észérvem ellenére sem tágít az elhatározásától, így lehet, hogy a mostani születésnapom egyben az utolsó is lesz. Ilyen alapon azt hiszem meggondolom, hogy egyáltalán tanulással töltsem-e a következő napokat és fárasszam-e magam a vizsgákkal. Báááár.... nálam bölcsebbek azt mondták, hogy amit megtanulsz az már a tied, azt nem vehetik el tőled azt magaddal viheted a sírba... hát jó, akkor mégis tanulok.

Pedig megfogadtam...

Végre újra itt. BOLDOG KARÁCSONYT MINDEKINEK, aki ide téved és annak is adjátok át, aki nem! Végre Karácsony van és béke, és nyugalom. A Csibén kívül most semmi más nem hiányzik a teljes boldogsághoz. Amolyan "Antalos" szentesténk volt, de erről egy picit később...

Kicsit zsúfolt volt az elmúlt pár nap. Vizsgákkal, munkával, bevásárlással és némi karácsonyi előkészülettel tarkítva. A karácsony előtti héten családi életünk arra korlátozódott, hogy hol az Árpád hídon, hol a Hungária körúton integettünk egymásnak a szembejövő sávból a Tomkával. Annak is van előnye, ha kamionos a férjed, ha irodista lett volna, még ennyit sem találkozunk :)). Minden esetre ebben a zsufi időszakban mindenre volt időm csak arra nem, hogy díszbe öltöztessem a lelkem az ünnepre.
Éppen ezért 23-án már nem mentem dolgozni és alig vártam, hogy Tomkával együtt legyünk. Reggel szépen felkerekedtünk és elmentünk vásárolni a Corába. Vicces volt, én dúdolgatva választottam ki egy két dolgot még, amit nem vettünk meg, miközben a körülöttem házaspárok veszekedtek, vagy idegenek habzó szájjal vitatkoztak, készülve a szeretet ünnepére. Nem izgatott, mi nem siettünk, nekünk alapvetően meg volt már minden, ami a boldogsághoz kell (együtt voltunk :) ), a többi meg nem érdekelt. Majd beálltunk a pénztárba, ahol némileg viccesnek hatottunk hatféle termékünkkel a kocsinkban, miközben mindenki másnak emeletig volt pakolva a bevásárló kocsija. /csendben jegyzem meg elsőre sikerült egy totál rossz kerekű kocsit kifognom a tárolóban... azonnal visszavittem!!! :))/. Aztán itthon szép nyugiban feldíszítettük a lakást és a karácsonyfát.

Kedvenc manóim a fán

Nem is emlékeztem, hogy ennyi díszt vásárolt össze Csibe tavaly, nem is sikerült mindent kiraknom...hát igen, ha egészen őszinte akarok lenni, közelébe sem jön annak, amit Csibe a múlt évben produkált, de azért nem dorgálna meg ha látná a végeredményt.

Ez csak egy részlet...

Karácsonykor 2 dolgot szeretek igazán, a szenteste reggelét és az első ünnep délutánját. Szenteste reggelét, azért mert, mint említettem mi 23-án már feldíszítjük a fát és igyekszünk úgy rendezni a dolgainkat, hogy 24-re már legfeljebb a halászlé főzés maradjon. Így 24-én reggel már a feldíszített fa vár, általában közösen reggelizünk, szóval olyankor már igazi ünnepi hangulat lengi be a házat.
Első ünnep délutánját (vagyis azt, ami éppen most van), azért mert már túl vagyunk két kaja tortúrán, kisétáltunk a Dédihez a temetőbe és mindenki azzal foglalatoskodik, amivel éppen szeretne. Filmet nézünk, esetleg játszunk vagy csak nézegetjük az előző este kapott ajándékokat. Ilyenkor kizárjuk a világot és magunk vagyunk... felénk ritka pillanatok ezek.

És most a szentestéről. ÓRIÁSI MEGLEPETÉST szerveztek nekünk a gyerekek. Persze némi sejtésem már lehetett, hogy valami készül (de hogy mi arról elképzelésem nem volt), mivel a tesók sűrűbben beszéltek skypon és a monitor lekerült a lépcső közelébe. Szóval este hatkor pontban a kanapén kellett ülnünk majd Bendegúz felolvasott egy verset, amiről két sor után tudni lehetett, hogy Csibe írta és a családunkról és az immár hagyománnyá vált karácsonyi műsorukról szól. Majd azután a sor után, hogy:

"megleltem a családot, mit kerestem oly nagyon,
hol a karácsony szelleme még mindig jelen vagyon.
Boldog család kedves család míg a műsor itten örök,
én karácsonyi angyalként újra visszajövök"

egyszer csak bejelentkezett Csibe és teljes életnagyságban köszöntötte a jelenlevőket. Mögötte karácsonyfa, kandalló előtte zongora, a zongorán mikulás sapka és mikulás virág, a hajában csörgő és karácsonyi dalokat zongorázott. Ő saját maga, nem imitálta, hanem tényleg ő klimpírozott. Ugye nem kell mondanom? Minden fogadalmam ellenére kb. 1 másodpercen belül zokogtam. Mellbevágó élmény volt 4 hónap után újra látni és tudni, hogy egy Óceán van köztünk és Ő mégis készült az Öccsével, hogy ne maradjunk műsor nélkül. Komolyan mondom többet kapok ebben az évben, mint vesztek. Minden szülőnek kívánom, hogy egyszer legyen ilyen élményben része.
Anya és Lánya fotó a XXI.században

Persze ezután egy falat nem sok, annyi se ment le a torkomon, így a karácsonyi vacsi nálam most kimaradt. Az este hátralevő része igen vidáman telt. Ugyanis nem sokkal később Csibe újra bejelentkezett. Amikor is velem az élen felugráltunk az ünnepi asztaltól, hogy beszélhessünk vele. Nekem kajaügyileg úgyis mindegy volt, a többiek azért még így vagy úgy befejezték a vacsit, de hamarosan mindannyian ott tolongtunk a lépcsőn.

A vezér szónok

Elég vicces volt hogy a lépcsőn állva, ülve térdelve a monitor előtt dumáltunk vagy egy órát. Frankón el tudjátok ezt képzelni, amint kicsik és nagyok apa, anya és a nagyszülők a 100 nm-es lakás egy négyzetméterén tolongva bámulják a képernyőt és dölünk a röhögéstől, azon, amiket Csibe mesél vagy, amilyen pofákat vág?
A lényeg, a szenteste némileg kaotikusra, kicsit szomorkásra de végül igen viccesre sikeredett. És számomra tanulságos is volt... nagy terveim vannak a jövő évre vonatkozóan és ha hazajön Csibe meg is valósítjuk majd.

Advent a ....

A ritka blogbejegyzésnek az a hátránya, hogy az ember elfelejt dolgokat. Így, ilyenkor alapvetően arról ír, ami általában megmarad benne, ergo jelenleg ezek az érzések, tapasztalatok a meghatározók. Ez szerintem nem baj, mégse kell, hogy minden sóhajtásról beszámoljak csupán azért, hogy naponta szülessen egy-egy bejegyzés. Kedvenc tanárom mondta volt egyszer: "az ember mégse mondhat állandóan izgit". Hát ja, nem, de a blog pont erre jó, hogy ide akkor írsz, amikor (fogjuk rá) izgi dolgot szeretnél megosztani a világgal. Lássuk hát, hogy mi történt errefelé az elmúlt időszakban.

itthon történt rovatunk:
Nos megkezdődött a vizsgaidőszak, ami nálunk azzal jár, hogy a karácsony előtti héten jópár vizsgát lenyomunk a lányokkal. Ez idén csak öt, de tavaly kilenc vizsgát jelentett. El lehet képzelni, hogy a munka és a vizsgák mellett mennyire várom, hogy karácsony legyen. Ajándék vásárlás... rémálom, ha tudom, hogy mit vegyek azért, (tuti nem kapok sehol), ha nem tudom, azért.
Hétvégén gondoltuk elmegyünk Tomkával jézuskát játszani. Nos gyakorlatilag az ötletekig jutottunk. Ezt is csak azért mert össze voltunk zárva a szuzukiba és, amig jöttünk-mentünk volt időnk megbeszélni és számbavenni, hogy kinek mit vegyünk. Most tehát még ki kell préselni a cégéből a pénzt, amivel tartoznak, aztán lehet vásárolni. Dehát ráérünk, nemigaz, még van több, mint másfél hetünk.
Jaj és voltunk fenyőfát is nézni. Hát kérem szépen az nálunk mindig elég macerás dolog. Először is nem lehetünk anyagilag annyira sz*rban, hogy az én drágám ne ezüstfenyőt akarjon venni. A második nagy probléma, hogy rejtett megalomániája valamilyen okból mindig az év ezen szakaszában tör felszínre. Az én drágámat ugyanis nem zavarja, ha az általa kiválasztott fából még itt-ott 1-1 métert el kell távolítani.
Most is vagy három fenyőt rakattam vele vissza, amelyekből, ha bármelyiket is megvettük volna tuti költözés a vége, mert vagy a fa, vagy mi fértünk volna el a nappaliban. Nem tudom mi a jó abban, hogy mindig olyan fát választ, ami a Parlamentben is megállná az ország karácsonyfájaként a helyét. Mivel nem sikerült fa ügyben közös nevezőre jutnunk, szerinte azok a két méteres fák, amiket én mutattam nyeszlettek voltak, így a fa vásárlás marad szombatra. A gond csak annyi, hogy a két fiú megy majd vásárolni és előre frászt kapok, hogy milyen ős mamut fenyővel állítanak be.
Aztán szombaton, ismét tanubizonyságát adtuk, hogy milyen jól átgondolt és felelősségteljes vásárlási stratégák vagyunk. Kb. kettő mp.alatt "beszéltem rá" Tomkát a Mamma Mia DVD-re. Egyszerűen megmondtam, hogy ő az egyik, aki nélkül nem tudok élni, viszont ez a DVD a másik, így leszen kedves megvenni nekem. Bevallom szemérmetlenül kihasználtam, hogy nem tud nemet mondani. Mivel a DVD lejátszónk egy villámcsapás következtében bemondta az unalmast, így "kénytelenek voltunk" egy DVD lejátszót is venni (komoly beruházás volt, 7 900,- Ft), mert az is biztos volt, hogy nekem aznap minimum egyszer meg kell néznem a filmet. Tessék, itt állok, pőrén előttetek, bevallottam, hogy Mamma Mia rajongó vagyok (imádom Meryl Strepet és bizony annakidején az ABBA-t is szerettem), most lehet ítélkezni, többet nem ide kattintani, de én akkor is szeretem. Nos nálunk imigyen telik az advent.

Arrafelé történt:
Csibémmel mostanában, azt hiszem ritkábban beszélünk, vagy csak rövidebben? Nem is tudom. Olyankor viszont lelkesen mesél a kosár élményeiről. Nagyon rá van kattanva. Szereti az edzéseket, bár valahol mintha azt olvastam volna (talán a blogjában?), hogy nem mindig érti, amit az edző mond, de ezen az apróságon túlteszi magát. Amit még rendkívül élvez azok a meccsek és azok hangulatai. A szurkoló tábor, lelkesek (képek a blogjában találhatók), hangosak és remek hangulatot varázsolnak a csarnokba. Mennyivel jobb lehet így játszani, mint úgy, hogy két-három elfogult, a gyönyörűségtől páráló szemű anyuka és apuka ül a lelátón.
Különben csendesek a napjai, egy pár dolgozat, teszt vár még rá a téli szünet előtt, aztán 20-tól téliszünet. Hogy hol tölti, még nem teljesen világos elöttem, de majd kiderül. Mondtam neki, hogy azért legalább szóljon, hogy merre van a világban, hogy tudjam hova képzeljem őt.
Amúgy ha beszélünk, történjen, akár írásban, akár skypon, igen jókat nyihogok rajta. Olyan hülyéket tud mondani, hogy kifekszem tőle. Jó a hangulata, kellő humorral veszi, ha akad nehézsége (általában nem akad), és úgy tűnik mostanra már a helyiek néha feltörő infantilitása sem bosszantja. Toleránsabb lett a lány na, remélem, ha hazajön velünk is majd az lesz :).
Mivel ez a blog az utánunk jövő nemzedéknek is szól a tapasztalatainkról, hát itt mondom el, hogy röpülnek a napok. Mostanra már teljesen olyan érzés, mintha itthon járna suliba csak ritkán látnánk. Azt hiszem a következő nehéz időszak az utolsó hónap lesz. Jelenleg most csak azt érzem, amit valószínüleg ő is, hogy iszonyat gyorsan telik az idő és már csak ennyi, meg ennyi van hátra. Teljesen át tudom érzeni a "kétségbeesését". 10 hónap onnan nézve hihetetlenül rövid időnek tűnik. És már innen sem látszik végtelen hosszúnak...

Tegye fel a kezét.....

Így kezdődik az a mondat, amivel Csibénk úgy november közepétől szép lassan az őrületbe kergeti családunk, karácsonyért kevésbé lelkesedő tagjait. Merthogy napi átlag kétszer teszi fel a kérdést:
"Tegye fel a kezét, aki várja a karácsony" , eleinte még megpróbáltunk őszinték lenni és nem felemelni a kezünket, de természetesen sose hagyta annyiban, így egy idő után az elhangzott kérdést kivétel nélkül négy magasba lendülő kéz követte. Sose gondoltam, hogy hiányozni fog ez a mondat...
Nálunk a karácsonyi előkészületek rendre kaotikus kapkodásba fulladnak, hogy aztán Szentestén, az utolsó elől lévő koszos zoknit (na jó ez enyhe szerzői túlzás) az ágy alá tuszkolva este hatkor gyertyagyújtás legyen. Hogy mást ne is említsek nálunk pl. szinte kivétel nélkül dec. 22-24 között kerül az asztalra az adventi koszorú. Megvan azért ennek is az előnye, nincsenek leégve a gyertyák...
Aztán itt van a lakás díszítés, korábban ez az én feladatom volt (ki másé), aztán, ahogy mindinkább belesüppedtem a dolgozónő hétköznapi szerepébe és mindezt súlyosbítottam az egyetem vizsgaidőszakával, hát a díszítés korlátozódott leginkább a december 23-án kipakolt Betlehemi forgó és a feldíszített fa szintjére. Ezt unta meg Csibém és vette két évvel ezelőtt a kezébe a karácsony ügyét nálunk. Vásároltatott velem egy rakat díszt (megsúgom, azért szívesen vettem), és készített egy csomót sajátkezűleg, majd egy-két héttel karácsony előtt szépen feldíszítette a lakást. Pironkodtam is magamban, hogy ez lehet az én feladatom lenne, de büszke is voltam, hogy lám a vér nem válik vízzé.
Idén pedig nincs itthon, és nagyon hiányzik, hogy nógasson, vagy nem is, inkább rettentő kellemetlen az a belső hang, ami állandóan piszkál, hogy csináljam már meg, mert mit szólna Csibe, ha itthon lenne. Így vásároltam egy-két új díszt (persze megkaptam, hogy lehet, nem is illik az ő dizájnjába) és hétvégén lakás díszítés.
Csibe, nem lehet, hogy hazaugrasz és megcsinálod? Aztán mehetsz vissza egy ölelés és puszi után, de így annyira nincs kedvem hozzáfogni...Ok Ok, mielőtt kikelsz magadból megcsináááálooom!!!

Borsószem hercegem.

Itthon történt rovatunkba írok most nektek, ahogy eszembe jut, amúgy összevissza.
Bendivel kapcsolatban megint kishitű voltam, azt hittem nem képes felül múlni önmagát...tévedtem. Történt ugyanis, hogy Mikulás volt nálunk (ja! az másnál is, nem baj). Annak rendje és módja szerint megtöltöttük Bendi ablakát megfelelő, ámde valószínű nem elegendő édességgel. Tudniillik neki, abból sose elég, nincs az a mennyiség, amit ne lenne képes eltüntetni...de hogy hova? Ha én annyi csokit ennék, mint ő, szélesíteni kellen a nyílászárókat, hogy beférjek rajtuk. Hamarosan a mikulásra kapott csoki készlet is tört részére csappant. Viszont ma reggel találkoztam egy tábla kilapított csokival. Na gondoltam, okos gyerek a radiátorra tette oszt megolvasztotta. Aha, ez már lejárt lemez, ezt tavaly játszotta el, és ő ad az ilyesmire egy hülyeség szigorúan csak egyszer. Arra a kérdésemre, hogy mikor sikerült a radiátorra pakolnia a csokit egy lesújtó pillantás volt a válasz, amiben benne volt: "csak ennyit nézel ki belőlem?". Majd:
- Nem a radiátoron volt...RÁFEKÜDTEM...
Mit mondjak, nem egy borsószem herceg az én fiam. Felmerült azért egy-két kérdés ezzel kapcsolatban bennem:
1. Hogy kerül a csoki az ágyba? - na jó ezt még megértem
2. Hogy a fenébe kerül a Bendi alá a csoki? - jó a piszkos gondolatoktól kíméljen meg mindenki
3. Ha már oda került, nem tűnik fel (legalább addig, amíg meg nem olvadt), hogy valami nyomja az oldalát? - jó lehet, hogy kényelmes volt, mert azt elfelejtettem mondani, hogy az említett édesipari termék Boci aero volt, a légbuborékok biztos komfortossá tették.
4. Vigyem a gyereket pszichológushoz, vagy kinövi?

Más (ez olyan divatos, így témát váltani, nem?). Mint jeleztem újabb disznóvágáson vagyunk túl. Komolyan mondom megfordult a fejemben, hogy még egy kiterített sertés tetem és vegetáriánus leszek.
Anyukám kedvenc mondását idézve " Ha nyernék a lottón...", az is megfordult a fejemben, hogy vajon örülne -e a Tomka, ha vennék neki egy mészárszéket, ahol kedvére öldöshetné a kurtafarkúakat? Bizonyára, mert ahogy beszél ezekről a húsokról, az maga a szerelem, Csokonai, Vörösmarty, Balassi a nyomába sem ér.

Más: Csibe jól van... legalábbis azt hiszem. Tegnap váltottunk pár sort, amin jót derültem. Hihetetlen birka tud lenni. Itt ültem a gép előtt és hangosan nyihorásztam a beszólásain. Az jutott eszembe, hogy hova lesz (lett) a világ. Ülünk egy kis TV (ahogy Tomka mondaná) előtt, nyomogatunk egy csomó kis négyszöget egymás után meghatározott sorrendben és közben nevetgélünk, sírunk, bosszankodunk. Milyen, és mennyi érzelmet vált ki belőlünk ez a személytelen kommunikáció. Volt az előző félévben egy vizsgám, elszigetelődés, ezt kérdezték. Most elszigetelődöm ha itt ülök, vagy kapcsolatot tartok? Ez itt a kérdés...

rőpke jegyzet

Szeretném felhívni a figyelmeteket, hogy nem csak akkor érdemes benézegetni ide az oldalra, amikor értesítést kaptok a friss bejegyzésről, mert a "hírek röviden" rovatból megtudhatjátok a legfrissebb és legsürgősebb tudnivalókat... úgy is mondhatnánk pletykákat, eseményeket.
Most viszont megyek mert szerdán, mint említettem vizsga, és várnak kis hazánk nyelvjárásai. Wooow borzongat a gyönyörűség, alig várom, hogy tanulhassam....

Vegyes

Majd egy egész hét telt el a legutóbbi jelentkezésem óta. Azt hittem, hogy ezen a héten majd többet írok nektek, de nem így lett. Őszintén szólva nem voltam képes összeszedni magam. Begubóztam. Az a helyzet, hogy pénteken már kellett volna mennem dolgozni, de képtelen voltam rávenni magam, egyszerűen bele haltam volna ha be kell mennem. Mostanra viszont összeraktam magam, újra tetterősnek ( na jó viszonylag tetterősnek) érzem magam.
Ma olyan jó kis nap volt. Eltekintve attól, hogy reggel valaki, valami petárdafélét durrogtatott, amitől hős nagyobbik méretű kutyánk frászt kapva berontott a házba és mindent egy perc alatt a sáros mancsával disznóóllá változtatott. Viszont megkezdődtek a téli teremfocik. Erről azt kell tudni, hogy telente Tomka és Bendi szombaton vagy vasárnap 4 óra tájt elvonulnak focizni. És olyankor enyém, a már jó melegre fűtött ház. Kedvemre klimpírozhatok, pacsákolhatok és tanulhatok. Amit máskor is megtehetek éppen, csak időnként szemrehányó tekintetek kíséretében. Szóval míg korábban nem igazán kedveltem ezeket a focikat mára már én küldöm a pasikat, ha véletlenül arra vetemednének, hogy itthon szeretnének maradni (még csak az kéne... menjenek csak)

Pénteken színházban voltam Melindával. Most tekintsünk el attól, hogy a szokásos módon indult az este, nevezetesen majdnem elkéstem a dugó és a parkolóhely keresés miatt. Ergo totál idegbaj volt, hogy oda érek-e? A darab... nos... érdekes volt. Először azt mondtam volna, hogy láttam már jobbat is. Mivel azonban azóta többször eszembe jutott-és nem annak kapcsán, hogy én még ilyen sz*rt nem láttam- azt kell mondjam, hogy hatott. A címe Viktor, avagy a gyerekuralom. Engem az abszurd színházra emlékeztetett. Minden esetre azt nem lehetett ráfogni, hogy, mint néző beleéltem volna magam a cselekménybe. Különösen, hogy bőven elbírta volna a 18-s karikát is a 16-s helyett. Nos egy szó, mint száz, érdekes volt és elgondolkoztató.

Mesélek nektek Csibéről. Ő most, mint tudjátok 10 napos hálaadás szüneten van. Ha jól vettem ki a beszélgetéseinkből egy kicsit lassan telnek a napjai. Szeretne már újra a suliban lenni. Mi sem mutatja jobban, hogy minden a normális kerékvágásban halad, hogy virtuálisan megejtettük havi (vagy heti?) rendszeres vitánkat. Csak hát olyan nehéz. Egyrészt az ember képtelen írásban óbégatni vagy hangsúlyozni. És így olyan nehéz veszekedni. Azért ha megerőltetjük magunkat megy nekünk így is. Másrészt nem lehet virtuálisan sem pofákat vágni, sem hátat fordítani... meg vagyunk fosztva a kellékeinktől, az eszközeinktől...Valami megoldást kell találnunk.

Tegnap vásárolt a kártyával, nem mondom majdnem infarktust kaptam. Képzeljétek jön az értesítés vett ezt, vett azt, elkölthető ennyi, meg még ennyi,majd... elkölthető 0 Ft, miközben egy perccel előtte még volt a számlán 70 ezer forint. Hát levert a víz. Lelki szemeimmel láttam, amint Csibe áll a pénztárnál és nem fogadja el a kártyáját a terminál. Rögtön tudtam, hogy a napi vásárlás db. limitje lépett életbe, na de azt is tudtam, hogy a Csibének erről fogalma sincs (nem is volt). Végül ügyesen megoldotta vett fel pénzt és akkor láttam én is, hogy helyre állt a rend újra a helyes egyenleget mutatja. Minden esetre ez tanulság. Ha bank kártyával engedjük útnak a gyereket, akkor:

1. Nézzünk utána a limiteknek és a korlátoknak
2. tájékoztassuk erről utódunkat is.

Mivel ebben a pillanatban jött, hogy használta a kártyát, így úgy tűnik rendben van minden. Remélem megjegyezte, hogy hányszor vásárolhat.
A másik esemény, hogy somlóit akar készíteni. Piskóta sütéssel!!! Drukkolok neki, bár sejtem, hogy nem lesz egyszerű menet. Tán még egy komolyabb durrogás is kikerekedik belőle. Majd pletykálok, hogy sikerült.

Jövő héten megkezdődnek a vizsgáim. És ha megkezdődnek, akkor így vagy úgy de vége is lesz egyszer és akkor már csak 3 félévem lesz hátra az egyetemből. Hihetetlenül rohan az idő. Ilyenkor ugyan mindig a frász kerülget, de aztán ha már nyakig benne vagyunk, akkor úgy vagyok vele, hogy menni kell, csinálni, és túl lenni rajta. Gyakorlatilag negyedik éve ér meglepetésként a karácsony. Tavaly 9 vizsgám volt Karácsony előtti héten, idén ez csak 4, igaz ebből egy szóbeli 22-én. Szóval nem lesznek unalmasak a következő hetek
(Ezt a bejegyzést ne is minősítsétek, magamtól is tudom, hogy uncsira sikeredett)

EZ disznóság !!!!!

Felhívom szíves figyelmeteket, hogy a következő bejegyzés a nyugalmat megzavaró kép és nem tudom én milyen hatásokat tartalmazhat.

Tegnap, ahogy említettem disznóvágás volt a házunk táján. Jelen esetben a "házunk tája", átvitt értelemben értendő, mert földrajzilag egészen pontosan Izsákon esett meg a történelmi pillanat. Éppen ezért a napunk 1/2 3-kor kezdődött, mivel nekünk még le kellett jutnunk a tett színhelyére. Én voltam a szerencsés, aki megnyerte a sofőr szerepét, ami csak azért volt érdekes, mert egy kisbusszal kellett mennünk, ugyanis mi vittük a forrázó kádat és egyéb elengedhetetlenül fontos kelléket, és lássuk be elég ritkán vezetek hajnal 3-kor havas utakon kisbuszt. Végül szerencsésen, a megbeszélt időponthoz képest alig fél órás késéssel /elenyésző, a körülményeket figyelembe véve/ megérkeztünk.

A fiúk nem tétováztak 10 perc elteltével az első áldozat már saját vérében fetrengett. A disznóölésből sok mindent nem szeretek, de a legjobban a visításukat utálom. Ezek a pocák / hármat vágtunk/, azonban nem olyan vérfagyasztó, hosszan elnyújtott visítást hallattak, mint korábbi fajtársaik, hanem olyat, mint, amikor a 49-s villamos annak idején bekanyarodott a Szabadság hídról a Gellért térre, szóval elviselhető volt, így nem szorultunk lelki segélyre.

Íme a gyilkosság utáni első pillanatok.

A lelket megviselő részén a dolognak hamar túljutottunk, ezután a testet próbára tevő forrázás, perzselés, és a disznó megkopasztása következett. Itt egy kicsit alább hagyott a kezdeti lendület.

Azt hiszem a fiúkat a mellkasuk alatt nőtt sörizmok gátolták a hosszas hajolgatásban. Először volt nagy fújtatás, majd egy-egy delikvens elmaradozott, végül maradt az egymásra mutogatás. Még az anyagi megvesztegetéstől sem riadtak vissza egyesek, komoly összeget ajánlottak fel, arra az esetre, ha valaki elvégzi helyettük ezt a munkát.

Ettől a sok szőrtől kellett megszabadulni... az epilátor kevésnek bizonyult, a gyanta szóba se jöhetett, a borotva meg, mint tudjuk csak erősíti a szőrzetet.

Még az a szerencse, hogy minden disznóvágáson van egy böllér, aki jó esteben nem csak ahhoz ért, hogy hol köll megbökni azt a szerencsétlen állatot, hanem egyéb anatómiai ismeretekkel is rendelkezik. Eljött az idő, amikor ennek nagy hasznát vettük. Mint említettem, ha nem is teljesen kezdők voltunk, de igazából egyikünk se vágott még szülői felügyelet nélkül disznót, így amikor eljött az ideje, hogy ki-ki megmondja mit is szeretne a tetemmel kezdeni, hát lett nagy felfordulás. Volt, aki a fejét és a farkát volt csak képes megkülönböztetni és 6 sonkát szeretett volna felfüstöltetni. Be vallom mi ott egy kicsit megakadtunk, hogy hány taraja, akartam mondani tarjája van egy disznónak. De akadtak, akik a karaj miben és hol létéről érdeklődtek. Szóval azért mire tisztába tettük a fejekben a dolgokat eltelt egy kis idő.

A munkából mindenki, ki így, ki úgy de kivette a részét.

A fentihez képest a kolbász és hurka töltés már gyerekjátéknak tetszett. Igaz ekkor a májas hurka és a kenőmájas közötti különbség mibenléte okozott egyeseknek fejfájást. De végül ezzel is megbirkóztunk.

Ez a csupasz "szépség" már a mélyhűtőnkben van.

Ezután már "csak" a mosogatás maradt. komolyan mondom ennél kevesebb undormány dolgot tudok elképzelni /bár lehet, hogy ez csak a tapasztalatlanságom miatt van/. És mindez megspékelve metsző hideg északi széllel...na a napnak ezt a részét utáltam a legjobban, és, mint ilyet igyekeztem mihamarabb letudni. Ami nem a feladat elől való meglógásban merült ki, ellenkezőleg ez volt a tipikusan "essünk neki, hogy mihamarabb túl legyünk rajta" esete.

Összefoglalva a nap eseményeit, azt hiszem büszkék lehetünk magunkra. Olyanok voltunk, mint a nagyok. Leöltünk 3 jószágot, feldolgoztuk, sütöttünk reggelire hagymás vért, ebédre sült húsit és vacsira /amit már senki nem evett/ főztünk hús levest. Elmosogattunk és elpakoltunk és délután 4-re mindennel készen voltunk. Úgy tűnik rajtunk már nem múlik, ez a hagyomány nem miattunk fog kihalni, mi mindent megtettünk a fennmaradása érdekében, és mivel az utódok ott sertepertéltek körülöttünk /néha még segítettek is/, a tovább örökítésről is gondoskodtunk. Ez jó mulatság férfi munka volt...

Freedom / Szabadság /

Szép is lenne, de sajnos ez most csak egy holiday /szabadság :) /. Igen, most egy pár napig szabin vagyok itthon, ami, számba véve a rám váró teendőket, inkább csak az elmaradásaim pótlásáról szól majd. Mivel vészesen közeledik a vizsgaidőszak sűrűsödnek az iskolai teendők. A héten 3 cikk, egy 7 oldalas házi dolgozat és egy referátum elkészítése vár rám, ja, és december 3-án egy igen kellemes tárgyból ( nyelvjárástan) vizsgázunk, azzal is akad még némi dolog. Szóval ha úgy vesszük, akkor a blog írás most a lazítás és a lógás lehetősége.

itthon történt rovatunk:
Visszaolvasgattam a blogomban és megállapítottam, hogy elkövettem azt a hatalmas hibát, hogy nem meséltem nektek Boriról, a klón klán harmadik tagjáról. Ő az a csajszi, aki már elég rég óta fontolgatta, hogy ki kellene menni Angliába dolgozni, de valahogy nem vitte rá a lélek. Nos a közelmúltban úgy hozta a sors, vagy ha ez jobban emészthető, a körülményei úgy alakultak, hogy végre megpróbálkozott a kinti boldogulással. Kicsit szerénytelenül, Melindával úgy érezzük, hogy ebben azért van része a mi rábeszélőkénknek is. Sok más egyéb fontosabb ok mellett ezért is követjük nyomon kinti életének alakulását. És képzeljétek, némi kezdeti nehézség után most elkelt, egyelőre au-pair lesz, de így lesz fedél a feje felett, kajája, és fizetése is. Mivel az Angol földre való lépésének 3. napján már volt állása (igaz, egy csirke sütőbe kellett nap, mint nap derékig bemászva takarítani, de állás volt!!), elmondhatjuk, hogy azért még mindig, ha valaki akar, akkor tud dolgozni odakint. Minden esetre drukkolunk neki és figyelemmel kísérjük, most induló külhoni karrierjét.
Erölködöm, erölködöm, de valahogy ennél több említésre méltó esemény nem jut eszembe.
Viszont elmesélem, hogy most egy nagyon klassz könyvet olvasok. Lehet, hogy épelméjű ember nem dicsekszik el ország-világ előtt, hogy későn érő típusként csak most találkozott Wass Albert könyvével az "Adjátok vissza a hegyeimet" cíművel, de én ezt is felvállalom... jobb későn, mint soha, nem igaz? A lényeg, olvassátok el, és ne csak egyszer. Rég olvastam olyan könyvet, amiről már az olvasás pillanatában tudtam még egyszer el kell olvassam, mert annyi minden van benne, amin, gondolkoznom kell, ha már a történet sodra nem köti le a figyelmemet. Szóval hajrá, karácsonyra meg lehet venni!!! Aztán, ha gondoljátok, egy újabb "komoly téma" keretén belül megdumálhatjuk, hogy ki, mit szólt hozzá.

Vasárnap DISZNÓVÁGÁS!!!. Képeket hozok nektek feltétlenül. Tudjátok mi az érdekes ezzel kapcsolatban, hogy gyakorlatilag, most nem teszünk egyebet, mint a hagyományokat őrizzük. Nekem a disznóvágás, mindig a szülőkhöz, a nagyszülőkhöz kapcsolt fogalom volt. Most viszont csak mi "fiatalok" magunk vágunk pocát, önszántunkból, semmiféle külső ráhatás nélkül (hacsak az árakat nem tekintjük annak :) ). Ja, hogy van már két (a 4 családnak összesen 7 ) gyerekünk, hát ja, az is a "szülőség" egy fajtája... na de disznót vágni, "felnőttek" nélkül.....???? Mi lesz, ha sikerül, akkor már mi leszünk a felnőttek???

arrafelé történt:
Csibémnél jó sok minden történt. Volt egy kis kavarodás a hálaadás körül. Sajnos Carmelék nem tudják fogadni Csibét a hálaadásra és ez elég későn derült ki. Úgyhogy volt egy kis izgalom / Csibe szerint a csupán a részemről/, hogy hol is tölti a következő 10 napot. Hát mi tagadás, némi izgatott bizsergés vett rajtam erőt, amikor alternatív megoldásként feldobta az én jánykám, hogy akkor ő és a haverja elvonulnának egy hostelba NYC-be. Jó, rendben, nálam tapasztaltabb utazók azt mondták, hogy nincs miért aggódni. Azt a tanácsot is kaptam, hogy engedjem el végre a gyerek kezét /mintha foghatnám :))/, jó, rendben , de pont most? Nem is tudom nekem azért valahogy azok az idióta amerikai filmek peregtek a szemem előtt a lepukkant hostelekkel... nem igazán tetszett a Csibém azok között a díszletek között. A lényeg, én azért mégsem ezt tartottam a számomra legmegnyugtatóbb megoldásnak. Nem mintha a 400 dolláros Kaliforniába vagy Floridába szóló repjegyártól kisimultak volna a ráncaim. Mivel más meghívásai oda szóltak...Ezzel az eseménnyel kapcsolatban esett meg az első emeltebb hangú szóváltás közöttünk, amióta elment. Sajnos azt a részt, amikor a végén megölelem most ki kellett hagyjuk :))
De ahogy olvashattátok elrendeződtek a dolgok és most már nyugodt vagyok.
Már amennyire nyugodt lehetek, amikor talán éppen ezekben a percekben írja a matek vizsgáját, szorítok neki. Erről a vizsgázós hetéről nála elég bőven olvashattok, úgyhogy erre nem vesztegetnék szót.
Annyit azért talán mégis elmesélnék, hogy milyen büszke voltam, amikor Csibém átküldte a 6 oldalas esszéjét. Büszkeség töltött el, egyrészt mert olyan szépen, folyamatosan és választékosan írt angolul, másrészt, hogy feltételezte rólam, hogy én mindezt értem.... hát mit mondjak... a címnél elakadtam, a többiről nem is beszélek... de azért büszke vagyok...:) és jó érzés, hogy Csibém ilyeneket feltételez rólam :)).

Nem sikerült.

Gondolom észrevettétek, hogy nem sikerült a tervem, mi szerint nyomon követem Bendegúz gimnazistává avatásának stációit. Ez részben idő hiánynak köszönhető, jó részt viszont annak, hogy Bendi korántsem annyira kommunikatív, mint Csuri volt annak idején. Bendi, valahogy nem érez rá késztetést, hogy azonnal megosszon velünk minden eseményt, ami vele az iskola falain belül történik. Korábbi tanulmányi eredményeinek ismeretében, ezt valahogy megértem.
Szóval az elmúlt hét eseményeiből jószerével a következőket tudtam nyomon követni. Bendegúz hol lánynak, hol strébernek, hol Lancelot lovagnak öltözve rohangászott a lakásban. Megjegyzem mindegyik igen jól állt neki... igen, talán lányként volt a legjobb. Bár kétségtelen az egy kicsit megriasztott, hogy hasonló fazonokat láttam a Capellában, de ez csak a véletlen műve lehet. Viszont a jó hír az, hogy a "B"-sek nyertek. Ez nagy siker, mert az elmúlt években mindig az "A" volt a befutó. Így, ha nem tévedek és jól emlékszem most már elmondhatom, hogy mindkét gyerekem az osztályával megnyerte a gólyahét versenyét. Megpróbáltam Bendit rávenni, hogy írjon ide a blogba egy beszámolót, de azok után, hogy a nővérével kibeszélte elejétől a végéig az egész hetet erre már vajmi kevés esélyt látok.
itthon történt:
A legnagyobb eheti hírem, hogy képzeljétek blogot indított egykori kedvenc tanárom, akit egészen Szöulig sodort az élet. Emlékeztek, ő az, akiről korábban említést tettem, aki miatt érdemes volt egyáltalán , bejárni az egyetemre. Természeteseten azonnal rávetettem magam a blogra. Ne hagyjátok ki élvezetes, és mindenki beveheti rá a ciánt, hogy sokat is tanulhat belőle. Ide is felvettem a blog listámra, úgyhogy könnyen elérhetitek. És plusz egy pont neki, ő képes sokkal rövidebben írni, mint én (a stílust és tartalmat már nem is említem, észreveszitek majd a különbséget :)
Az érdekes pedig, hogy éppen a héten akartam neki írni, mert egy szakirodalommal kapcsolatban akartam a tanácsát kikérni, erre ma reggelre kapom az e-mailt a hírrel, blogger lett. Tanár úr! Welcome! Nem felejtettünk ám el , így már ideje volt, hogy halljunk felőled.

Jelentkezett az egyik idei ASSIST pályázó és anyukája. Egyelőre még nem voltak konkrét kérdések felém (gyanítom, hogy annál több Csibéhez), de ami késik, az nem múlik, eleinte minket is teljesen lefoglalt az esszéírás és a jelentkezési lap kitöltése. Na de aztán a várakozási időszakban... Nagyon drukkolok minden jelentkezőnek. étek blogot indít
Most éppen ismét közös főzésen vagyunk itt Simáéknál. Az a helyzet, hogy jövő héten disznóvágás lesz és le kell fogyasztani a mélyhűtőt, így az összes fellelhető finomságot most szépen sorban megfőzőcskézzük. A múltkor halászlé, rántott hal volt a menű, most sült csülök, csirke húslevessel (elnézést a külhoni kaján tengődőktől).
Sok egyéb történésről nem tudok most beszámolni, csendes igahúzással telt az elmúlt hét, a legtöbbször este 8 óra utáni hazaérkezéssel.

arrafelé történt:
Hát arrafelé történtek dolgok. Az egyik legnagyobb esemény, hogy Csibémet beválogatták a kosárcsapatba. Ez nagyon klassz, de ahogy azt írja is ez a szabadidő beáldozásával jár, de több élményt is jelent majd.
Azt hiszem pénteken sikerült vagy másfél órát skypolnunk, amit persze ő először rosszalt, de utóbb belátta, hogy nem volt azért olyan rossz. Felolvasást tartott, hogy megállapíthassuk, változott-e a kiejtése, mert szerinte nem. Szerintem meg IGEN, nem is keveset. Minden esetre vidám beszélgetés volt.
Aztán mesélte még, hogy be akartak a suliban tiltani valami táncot (naná, hogy nem jegyeztem már megint meg pontosan, hogy milyen táncot), mert hát az iskola szerint, hogy finoman fogalmazzak nem teljesen felel meg az iskola által képviselt erkölcsöknek. Na erre mi történt másnap (amikor még csak híre ment a tervezetnek) az egész iskola " csak táncolni akarunk" feliratú pólóban jelent meg. Nem tudom, akad az olvasók között, aki emlékszik még a tavalyi 24 órás körüli eseményekre, ők talán felfedezni vélhetnek némi különbséget a két tiltakozás között.
Aztán történtek még egyéb események, amiről később, talán a hét közepe felé már tudok nektek írni, elöljáróban csak annyi, hogy van izgalom bőven. Ja és Csibének vizsgaidőszaka van, mindenki drukkoljon neki.
Mivel most már mindkét antiPC pasi itt lebzsel körülöttem befejezem az írást, hamarosan új hírekkel, veletek, ugyanitt.

Gólyahét !!!! 0. nap

Nos Nők Lapja cikk ugrott, arról majd máskor. Nagy esemény van az Antal család házatáján: gólyahét lesz a Kerékben! A héten mesélek nektek Bendi beavatási szertartásáról. Mint annyiszor most is tapasztalható "némi" különbség a lányok és fiúk hasonló eseményhez való hozáállásában. Míg pár évvel ezelőtt, amikor Csibe volt gólya, már hetekkel a nagy esmény előtt felfordult a ház, és másról sem hallottunk, mint így a gólyahét, úgy a gólyahét, addig Bendi esetében az első szekrényfelforgató kutatásra csak ma, az első nap előestéjén került sor. Az eredmény lenyűgöző volt... Bendikém lesz a Hótehénkében, amit az osztály ad elő, a királyfi (szépszál gyerek, megértem a választást :) ), na de miben?
Csak egy enyhe röhögő görcsöt kellett leküzdenünk a Tomkával, amikor hazaérve másodszülött gyermekünk egy flottír zokniba betűrt, jégeralsóra felhúzott boxerben és a nyaka köré kanyarított lepedőben -ami egy palástot volt hivatva jelezni- fogadott. Ha én lennék hótehénke tuti eldobnám a látványtól magam./ holnap megpróbálom rávenni, hogy engedjen meg egy fotót, ezt sajnos ma elbaltáztam/. Ha nem tanulásról van szó Bendi hihetetlen kreatív tud lenni, és gondolkodás nélkül csinál magából hülyét, akár a legnagyobb számú közönség előtt is. Egy a lényeg: hogy RÖHÖGJENEK és ha lehet választani, akkor inkább rajta :))). Elnézve a látványt szerintem ez holnap meg lesz.

ASSIST, KGST, NOSZF

ASSIST: Kedden egy iszonyú jó napot töltöttem együtt Andival, a párjával és Eszterrel, Balázs anyukájával. Reggel 10-kor találkoztunk Andiékkal (ugye nem felejtettétek el ő, az ASSIST magyarországi képviselője) a Váci úton. Sikerült majdnem elkésnem, mert a régi beidegződésnek megfelelően a Szentendrei út felé vettem az irányt. Majd kisebb szívszélhüdést kaptam, amikor megláttam, hogy Békásnál áll a sor vége. Hála az égnek eszembe jutott, hogy ott az új híd (szerintem így kellene hívni, senki nem hívja Megyeri hídnak), így ha hiszitek, ha nem 10 perc múlva a TESCO parkolójában landoltam. (Az új hídról majd még írok, de nem most). Eszterrel jó előre megbeszéltük telefonon, hogy itt a nagy alkalom, hogy találkozzunk. Ö, Pécsen várt minket, ahol Andi szokásos éves ASSIST tájékoztatóját tartotta a Leöwey Klára Gimiben (egyébként oda jár Balázs is, amikor itthon van). Mert, hogy elkezdődött az idei ASSIST ösztöndíj pályázat procedúrája. Nem voltunk túl sokan, de több az érdeklődő hála az égnek. Komolyan mondom, annyira jó volt látni a fiatalokat. Már ott lehetett látni némelyik szemében a csillogást, hogy ő bizony megpályázza ezt a lehetőséget. Jó volt visszaemlékezni az egy évvel ezelőtti eseményekre, amikor mi ültünk a Csibével ugyan így, tele reménnyel, hitetlenséggel, hogy "persze majd pont nekünk", és csodálkozással, hogy ilyen tényleg létezik, és nem kerül milliókba (legalább is nekünk). Andi megengedte, hogy szóljunk mi is pár szót. Megjegyzem ez nagy bátorság volt tőle ismerve Eszter és a magam beszélőkéjét, de becsületünkre legyen mondva, igyekeztünk visszafogni magunkat, pedig elhihetitek, hogy külön-külön is képesek lettünk volna egy egész estét végig mesélni az elmúlt időszakról.
Én arra igyekeztem felhívni a figyelmüket, hogy semmiképpen ne hagyják ki a lehetőséget, mert, ha nem is jutnak ki, már magának a pályázatnak a megírásával, a tesztre és az interjúra való felkészüléssel is rengeteget tanulhatnak. Ha meg kijutnak... hát azt nem kell ragozni.
Megadtam a gmail elérhetőségemet, hogy ha a szülők aggódnak, írjanak nyugodtan. Ez idáig még senki nem írt... biztos nem aggódnak... ez jó :))). Megadtam Csibe blog címét is, ahonnan elérhető Balázs és Ági blogja is. Ez mind, mind rengeteg segítség a most indulóknak. Emlékszem Csibe mennyit lógott a neten információk után kutakodva, ez most mind rendelkezésére áll, annak, aki veszi a fáradságot, és utána néz a dolgoknak. Viszonylag egész képet alkothatnak a felkészülésről is és a jelenlegi kinti életről is.
Tiszta szívemből drukkolok az idén indulóknak, akár kijutnak, akár nem, fantasztikus élmény akár csak részt venni is egy ilyen pályázaton. Tudom, most azt mondhatjátok, hogy könnyű így drukkolni, hogy Csibe kint van, de vajon ilyen lelkes lennék-e, ha nem nyert volna? Nem tudom, de elképzelhető. Ugyanakkor ülhetnénk Eszterrel itthon a babérjainkon is... Ez is csak nézőpont kérdése.
A tájékoztató után Eszter meghívott vacsizni minket (köszi Eszter, Isteni volt... hm nyami az a profiterol... maga volt a bűűűn :)) ). Megbeszéltük, hogy április, május környékén nálunk összejövünk egy bográcsozásra. Jó ez az ASSIST, nem elég, hogy a gyerekem kijutott Amerikába, de pluszként még ilyen klassz emberkékkel ismerkedhettem meg.
Este 1/2 10 volt, hogy hazaértünk. Komolyan mondom, hogy a 12 órát gyakorlatilag végig dumáltuk Andival. Szegény férje csak nagy ritkán jutott szóhoz mellettünk...nem tudom, akar-e még látni :)). Én, mindenesetre szívesen találkozom velük, rendkívül szimpatikus, aranyos emberek. Megbeszéltük Andival, hogy bármikor kell, hívjon, megyek és segítek, amiben tudok, hiszen az ő lánya Dóri, aki eddig a segítsége volt most egy évig a Waseda Egyetemen tanul ösztöndíjjal Tokióban. Láthatjátok, sorstársak is vagyunk, volt tehát miről beszélgetni. Nagyon jól éreztem magam, tényleg.

KGST: Lesznek, akik nem is tudják ez mi volt. Ez a szocialista blokk gazdasági szervezete volt a hidegháború alatt, pontosabban így hangzik, Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa. Majd az ún. lengyelpiacokat nevezték, így. Mindegy nem erről akartam írni. Csak arról, hogy Csibém, akár csak egykor a KGST, most is kisegített engem, hiába van olyan messze. A suliban ugyanis az amerikai elnökválasztásról kellett egy kétoldalas cikket írni, alig félóra alatt. (kíváncsi lennék hány újságírónak kell fél óra alatt egy összefoglaló cikket írnia ...)
Szégyen ide, szégyen oda, ha Csibe és Balázs nem írnak erről a témáról, azon kívül, hogy Barack Obama lett az elnök, a világon semmit nem tudok. Így azonban egy olyan cikket rittyentettem, hogy na.. Lehet, hogy a tanár nem lesz vele megelégedve, de én igen, és nálam ez a mérce :)). Köszi fiatalok.

És végezetül, de csak viccből NOSZF: Ez a rövidítés sem lesz mindenki előtt egyértelmű, de ha leírom mit jelent? A Nagy Októberi Szocialista Forradalom, ami nálunk, novemberi és ma már inkább puccsként, mint forradalomként illik emlegetni. Igen, ma lenne a NOSZF 91. évfordulója, nem megemlékezni akartam róla, csak megemlíteni, hogy amit az ember agyába sulykolnak (tanult Józsi barátom, azt mondta, így írjam, na jó nem ezt mondta, hanem azt, hogy használjak más kifejezést, de ha mégis ragaszkodom ehhez, akkor írjam így) szóval, akinek az agyába oda bele élete első 20 évében, az jól beleég oda. Még mindig eszembe jutnak az úttörőnyakkendős, halál unalmas Aurórával töltött ünnepélyek... jó rég volt...

Az elmúló idővel kapcsolatban olvastam egy érdekes novellát a Nők Lapjában, lehet, hogy holnap majd arról írok, lehet...

Éjszakai horror

Komolyan mondom...de tényleg komolyan, ami nálunk éjszaka zajlik, az több, mint vicc. Mára csak édes emlékfoszlányok az éjszakák, amikor a gyerekek picik voltak. Tudom, alvás szempontjából másoknak általában ez maga a rémálom, de nekünk soha nem volt ezzel gondunk. Nem úgy, mint manapság, amióta Szófia az öreg matróna, na jó hölgy, hogy finoman fogalmazzak éltesebb korba lépett. Idősödő eb esete társulva némi náthával, maga a borzalom.
Tegnap este elkövettem azt a könnyelműséget, hogy utolsóként vonultam el aludni kb. 11 óra körül. Általában nem zavar az én drágám hangoskodása (értsd horkolása), tényleg nem, képes vagyok 80 decibelig, szembefordulva vele, aludni... na de tegnap este minden képzeletet felülmúlt az a zenebona, ami a hálóban uralkodott.
A párom horkolt, nyolcvan decibelt megközelítve, majd erre olyan 70-es erősséggel kontrázott a földről Szofikánk. De nem ám csak olyan egyszerű horkolást képzeljetek, neeem inkább olyan szurcsogós, náthásat. Bizonyára egy vájtfülű kortárszene rajongó áhítattal hallgatta volna és interpretálta volna a hangzavaron átjövő üzenetet, de hozzám őszintén szólva - ha már komoly zene - inkább Bach áll közelebb így kevéssé értékelve e kortárs zenét, majd felrobbantam a méregtől. Miután az összes fellelhető ágynemű alkalmatosságot a fejemre halmoztam, megkockáztatva ezzel a fulladásos halált az éjszaka folyamán, sikerült álomba szenderülnöm (már amennyire illik ide ez a szó). első felvonás vége függöny le

Mintegy másfél órás alvás után, arra riadok, hogy Szofikánk tipródik a szalagparkettán, karmaival , mindenféle követhetetlen, ámde annál hangosabb ütemet verve. Mire magamhoz térhettem volna, addigra párom, aki a gyerekekhez soha nem kelt fel, nem úgy szőrös, lógó fülű szívszerelméhez, azonnal teljes lendülettel, mint akinek helyből kell megugrania a kettőtizet kipattant az ágyból kisebb földrengést okozva ezzel és rohant ajtót nyitni a kutyának, mert szerinte öreg már és nem bír ki egy éjszakát a hólyagja... hát nem tudom, ha Tomka nem alszik itthon nem csak az éjszakát de az estét és a reggelből egy darabidőt is elég jól visel... mármint a kutya. Mindez alig vesz igénybe 3 percet... nekik. Nekem, aki ugye az erőfeszítéstől, hogy a földrengés után is az ágyon maradjak és aki a nagy jövésmenésre, teljesen magához tért, újabb fél, háromnegyed óra, amíg újra elaludtam. második felvonás vége függöny le

Újabb másfél óra elteltével olyan hangra ébredtem, amiért minden valamire való horrorfilm hangmérnöke hosszú hónapok keresése után vagyonokat lenne képes fizetni. Képtelenség visszaadni az élményt. A rajzfilmekben ilyenkor kezd el a testen kívül dobogni a szív, a hasig kiugrani a szemgolyó, égnek állni a haj, és a többi és a többi. Hát ezeknek a tüneteknek majd' mindegyikét azon nyomban produkáltam, álmomból ébredvén.
Ekkor már hajnali fél négy körül járt az idő, és engem is szólított a szükség. Persze Szofikánk nem maradhat le ilyen izgalmas éjszakai bátorság próbáról, jött velem és nem elég ám ilyenkor megnyitni az ajtót, mert olyankor ugye a nála háromszor nagyobb Maxi bufla fejével nézhet csupán farkasszemet, neeem ki kell vele menni a teraszra, hogy körülnézhessen. Egy szál hálóingben, egy frissen átélt infarktussal a hátam mögött azt nézegettem, ahogy Szofikánk körbeszaglászik majd visszasomfordál a hálóhelyére. Mire visszaértem a hálóba, Szófia újra 100 decibellel horpasztott. Azt hiszem itt fogyott el a cérnám és kezdtem el visszasírni fent említett sok évvel ezelőtti csendes, nyugodt éjszakákat. harmadik felvonás vége függöny le

Lassan lassan elcsendesült a ház és a hálószoba. Lehiggadtam én is, szemem elnehezült, légzésem egyenletessé vált az álom mezsgyéjén mozogtam.... majd trallallaltralllalal megszólalt a telefonom ébresztője, negyed hat volt, kelnem kellett. Ha jól emlékszem morcos voltam...

Egy kis titok...

Az az igazság, hogy rendkívül izgatott vagyok egy körülettem zajló esemény miatt. Meg fogtok kövezni, mert nem mesélhetek most még róla (nem a Csurival kapcsolatos, a további kombinációkat elkerülendő), de egyszerűen nem tudom megállni, hogy ne említsem meg, hogy pörögnek körülöttem az események és jelen pillanatban fogalmam sincs, hogy fogom kibírni, hogy ezt a rendkívül izgalmas dolgot ne osszam meg veletek.... Majd azt csinálom, amit a Csibével tettünk, amíg az ASSISTra készült, ha beszélni akart róla, de nem volt kivel, felhívott és volt, hogy sokadszorra is elmondott valamit... na majd én is így teszek :)

itthon történt rovatunk:
tegnap ismét Simáéknál voltunk. Főzőcskéztünk, vagyis helyesebben a fiúk főzőcskéztek, szarvaspörkölt tarhonyával és őz comb volt sütve vadas mártásban.
Közben Monkával mi meg jól kidumáltuk magunkat, miközben Gizi, a kutyájuk folyton a nyakán lógott.


Bendi kipróbált egy miniatűr széket, ami állítólag 300 kilót bír ki. Az a három fogpiszkáló, ami kiáll a fenekéből.. na az a szék lába. Fogyás ide, fogyás oda, én inkább eltekintettem, attól, hogy kipróbáljam.


És a szék, az ablakpárkányom:



Aztán beszéltünk skypon Csibével... na azt látnotok kellett volna. Az erdélyi pálesz, amivel a fiúk melegedtek a tűz mellett megtette a hatását.
Sima szavaival élve összegyűlt a "falu" apraja nagyja a laptop körül ott nyomorogtunk mindannyian ( szám szerint heten, mint a gonoszok) és volt ott minden. Hogy mást ne említsek az egyik PC guru fiú a monitorba kiabált a másik a billentyűzetbe, miközben a mikrofonos fejhallgató az én fejemen volt. Aztán a webkamerát körbehordozták, mint egy véres kardot, minden lábosba, tányérba belenyomkodták, csakhogy Csibe "lássa" az itthoni ízeket, hát nagyon vicces volt. Szerintem Csuri is jól szórakozott, hogy egy kis ízelítőt kapott az itthoni hangulatból.
Aztán felavattuk az új "pincét" egy jó kis kártyapartival. Nem tudom eltudjátok-e képzelni: kártyaasztalként a 40 cm magas raklapasztal szolgált, székként pedig a babzsákfotelek. Ültetek már ilyenben? Kényelmes, de nyeklik-nyaklik. Először azt gondoltam ráhasalok, na akkor úgy néztem ki , mint amikor 5 hónapos csecsemő koromban a mosolyalbum nevű fényképalbumba elég lenge ( konkrétan semmilyen) öltözékben lefényképeztek. Miután rájöttem, hogy ez nem az igazi, feltápászkodtam, mint egy bálna és nagy nehezen elhelyezkedtem ülő helyzetben, akkor rájöttem, hogy így nem érem el az asztal közepét, így minden egyes ütést egy remek hasizom gyakorlat követett. És a fiúk ugyan így szenvedtek, azzal a különbséggel, hogy ők még jó hangosan fújtattak is hozzá. Nem tudok másra gondolni, mint, hogy a magunk számára megteremtett különleges körülmények okozták, hogy mindannyian szert tettünk egy-egy szégyenletes farosbunkóra.

Arrafelé történt:
Halloween volt Ámerikában, Csibe írt róla, viszonylag bőven, akit érdekel. De nekünk elmesélte azt is, hogy a 17 éves korosztályú Lawrenceviles fiú focisták állami döntőt játszanak a jövő héten a HILL (ha jól emlékszem, ez a csapat neve) ellen, ezért az egész jövő hét a "KILL HILL" jegyében telik majd, ami úgy tűnik egy egész hetes csapat buzdítást jelent. Mindenféle feladatok lesznek, rögtön hétfőn pizsama nap (ne kérdezzétek, hogy jön a szurkoláshoz a pizsama). Hát, hogy csibém milyen pizsibe megy... lehet nem is szeretném tudni....mert ha abba, ami van neki, annak a viselését nem buzdításnak nevezném, legalábbis nem focira...Biztos hallunk még erről a hétről tőle.
Amúgy a bejegyzését olvasva ismét megállapítom, hogy Csibéből nem lesz tanár... legalábbis nem fog soha 16 év alattiakat tanítani... erre a fejemet merem tenni, de hogy az unokáimmal mi lesz, amíg 16 évesek lesznek... azt hiszem ez egy kicsit aggaszt :)))

Te jóóó ééég ! Mik jöttek ki belőlem tegnap! Félreértés ne essék nem bánom, csak vigyáznom kell nehogy már túúl komolyan vegyem magam oszt tógába tekerve emelvényen állva szónokoljak. Most tehát, hogy komolyabb témákat is érintettünk, eleget téve a magasabb szintű elvárásoknak, hamarosan könyedebb vizekre evezünk. Ma nem érek rá írni (ennél többet) de holnapra kitalálok valami olyasmit, ami levezeti az utóbbi napokban érezhetően megnőtt feszültségeket.

Október 23-ról még1x

Jaj olyan a fejem, mint egy lufi. Azt se tudom, hogy mit meséljek. Nem, nem azért mert úgy meglódult az életünk, hogy tobzódom a történésekben, hanem mert jó pár gondolatom támadt az elmúlt 48 órában, és nem tudom melyiket válasszam.
Legyen még az Október 23-a. Sejtettem, hogy ez a bejegyzés borzolja majd az idegeket, ezért javaslom, hogy egy kicsit gondoljuk át ezt a dolgot. Előre is elnézést kérek, azt hiszem be fog csúszni egy-két magasztos kifejezés, vagy amúgy hétköznapiasan, NAGY szó, de hát a téma ugyebár....
Abban ugye egyetértünk, hogy egy nép nemzeti tudatának meghatározó elemei között dobogós helyet foglalnak el a nemzeti ünnepek? (ezt az isiben tanultam beezzony ám :), máris nem volt hiába ). Március 15-tel kapcsolatban nincs különösebb gondunk, ő létezett már az előző érában is, így remek kapocs a generációk között, erről jó esetben hasonlóan gondolkoznak(zunk). De itt van ez az Október 23-a, mi a helyzet a különböző korosztályokkal?

- vannak ugye mondjuk az én szüleim, a mostani nagyszülők, akik 16 és 14 évesek voltak '56-ban. Rendes dolgos munkáscsaládból származnak mindketten. Mondom, munkás, tehát jó eséllyel '56 eszmeiségével nem igazán találkoztak. (akkor még). Zajlottak a fejük felett, vagy mellettük az események, néha izgi volt, ennyi. Aztán tudatuk eszmélésekor el kezdték sulykolni beléjük, hogy, amit átéltek, az ellenforradalom volt. Mindezt tették 2x annyi ideig, mint ahány évesek az eseményekkor voltak. Majd egyszer csak hopp! Már nem ellenforradalom, hanem forradalom volt. Ők előtte, alatta és utána is ugyan azok a munkás emberek voltak, akik tették a dolgukat. Voltak persze sokan, akik ismerték az okokat, indítékokat, mozgatórugókat és a célokat is. De az én szüleim környezetében, ha voltak is ilyenek az ismert okok miatt erről nem beszélhettek. Elmondhatjuk tehát, hogy a szüleim korosztályában is akadnak szépszámmal, akiknek a feje felett zajlottak az események, de a szívükben nem érintette meg őket az ÜNNEP érzése, nemhogy ez a magyarság ünnepe. És így nőttem én fel.

- a mi generációnk (elég rémisztő kimondani a mostani középkorúak): lehet, hogy most hallotok tőlem egy-két olyan dolgot, amitől azonnal más megítélés alá esek, de vállalom, ez is én vagyok. Nálunk otthon ez nem volt téma. Ha Berkesi András könyveit olvastam, akkor nagyjából sejtettem, hogy valami nem stimmelt ott '56 körül, de életünk első 24 évében általában nem esett erről szó, ha apámékat megkérdeztem, hogy mi is volt '56-ban, akkor meghallgattam a hivatalos verziót, ugyebár a másik még mindig nem volt elérhető... legalábbis számunkra pórnép számára. 24 évesen aztán mi is megtudtuk, hogy mostantól ÜNNEPLÉS, mert október 23-a ünnep. Azóta a helyzet, annyit változott, hogy hozzáférhetőek az ismeretek. De uram bocsá' bármennyire is magasztos eszmék irányították a forradalmat, nekem október 23-a a politikusoké... és ha az övék, akkor nem az enyém, az tuti. Igen, tudom mi történt, miért történt, tisztában vagyok, hogy milyen fantasztikus tettet vittek véghez, és mégis....
Ezzel azt szeretném érzékeltetni, hogy egyszerűen nem került hozzám közel érzelmileg ez az ünnep. És talán nem kövez meg az ismerőseim zöme, ha a nevükben is kijelentem ugyanezt. És így nőttek fel a gyerekeim,

- a mai fiatalok: akiknek születésüktől ÜNNEP Október 23. és mégis... valami nem stimmel. Lássuk csak, mit tehettem én az ügy érdekében, mondjuk, ha megkérdezték mi is volt a forradalom, elmondhattam nekik a mostani hivatalos verziót. Mivel azonban érzelmileg távol áll tőlem értelemszerűen nem sulykoltam beléjük, hogy ez a mi NAGY ÜNNEPÜNK. Ez az én felelősségem, vállalom. DE!!! Nekik számtalan lehetőségük van utánanézni a dolgoknak. Hankiss Elemér az egyik reggeli műsorban szintén a fiatalok érdektelenségét fejtegette. Ennek kapcsán rákeresett a neten, hogy mit talál egy fiatal, ha meg szeretné tudni mi az a SZABADSÁG? Nos ilyeneket (az első 10 találat), szabadság számoló, éves szabadság, munkajogi alapismeretek, szabadság- Munkás hetilap. Úgy tűnik a szabadság általános fogalmánál vannak fontosabb dolgok is manapság.
Kevés az olyan fiatal, mint Balázs (ld. blog link fentebb), aki ennyire tisztában van Október 23-a fontosságával és fel is vállalja a missziót, hogy hirdeti, terjeszti azt.

Megpróbálom összefoglalni ezt a sok zagyvaságot, amit eddig összehordtam.
Az egy dolog tehát, hogy az országban sajnos szép számmal akadnak olyanok, akiknek annyi fogalmuk sincs Október 23-áról, hogy nemzeti vagy nemzetközi ünnep-e? Ez a fajta tudatlanság sajnos kihat mindenre, ami körülvesz bennünket. Hosszú, nagyon hosszú folyamat lesz megváltoztatni.
Ugyan akkor, jó része azoknak, akik tisztában vannak azzal, hogy történelmünkben hol a helye, mi a szerepe ennek az ÜNNEPNEK, azok sem érzik belülről fakadónak a kötődést hozzá. Hiányzik valami, hiányzik ehhez az ünnephez kapcsolt magyarság tudat, ami összekötne minket. És amíg az egyik dobogós helyezettünk beteg, addig összetartozás érzésre, vagy netán összefogásra nem nagyon számíthatunk. Ezért védtelenek vagyunk a nagyvilággal szemben és egymagunk állunk a saját fajtánk között is.

Végezetül még megjegyezném, gondolataimat nem tartom kizárólagosaknak és tévedhetetleneknek, senkit nem szándékoztam velük megbántani pusztán eszembe jutottak és meg szerettem volna veletek osztani.

És TÉNYLEG VÉGEZETÜL, ha minden rendben lenne errefelé, akkor nem kellett volna fenti 3 (vagy több) sort még a mondandóm végére biggyesztenem :))).

Te, ez az október 23-a nemzetközi ünnep?

Szép csendes, nem túl zsúfolt négy nap van mögöttünk. Volt benne lazítás is, házimunka is. Együtt voltunk, mivel ezt elég ritkán mondhatjuk el magunkról, úgy tűnik ez volt a legnagyobb nyeresége ennek a 4 napnak. Az egészben a legklasszabb az volt, hogy semmivel nem kellett rohanni, és legtöbbször nem voltunk időhöz kötve. Voltunk anyukáméknál finomat enni és voltunk Szalkszentmártonon említésre sem méltót enni. Ma én főztem nyúlpaprikást...értelemszerűen a minőségéhez kétség nem fér :).
Az egyetlen, amit kiemelnék az elmúlt napok eseményeiből, ami ismét elgondolkoztatott az a címben szereplő mondattal kezdődött. Arra, hogy hol, milyen kontextusban hangzott el nem térnék ki, gyanítom erőteljes sztereotip hozzáállást váltana ki sokakból (sajnos belőlem is, de igyekszem, igyekszem :))). Szóval valahogy így hangzott a párbeszéd felnőtt, meglett férfiak szájából:

- Te, ez az október 23-a nemzetközi ünnep?
- Nem, azt hiszem nem... bááár... a híradóban egy csomó külföldi ország foglalkozott vele...hát lehet.
- Ja, még az izlandi prérikutyák is egy perces néma megállással ünnepeltek.
- A fene se tudja, annyi mindent kitalálnak, amióta ez az EU van. Itt van ez a Mindenszentek... ez is csak egy pár éve van....nem tudom én ezt már követni.

Szerintem komment nélkül is megállná a helyét, de nem állom meg, hogy le ne jegyezzem, ami erről eszembe jutott. Hihetetlen módon lebutították ezt a népet. Korábban az ilyen párbeszédek kirívó, kivételeknek számítottak, sajnos ma szinte mindennaposak. Nem csak a kamaszkorosztályban, hanem a fiatal felnőttek között is. Semmire nincs pénz, színházjegy egy 4 fős családnak? Alaphangon 5-6 ezer forint. Könyv? 2 500- 3 ezernél kezdődik. Mozi? 4-5 ezer, de az esetek többségében kidobott pénz, hasonló színvonalú filmeket láthatunk, mint a TV-ben. Napi, vagy heti lapok előfizetése? Egyrészt súlyos ezrek, másrészt a teljes képhez, az ismert rendeződések miatt többféle megvásárlása javasolt. TV? Kell részleteznem, Balázs és Mónika Show szintű műsorokkal? Persze akadnak jó, nézhető és tartalmas műsorok... 23:00 és későbbi kezdési időpontokkal. A könyvtári beiratkozás sem két fillér , nekem a diákommal azt hiszem 2 300 ,- Ft körül van, anélkül a duplája, ha jól tudom. És ez csak az egyik, az anyagi oldala az éremnek. A másik az idő kérdése. Mondhatjuk ugyebár, hogy na ja de mennyi minden elérhető online stb. stb. Anélkül, hogy felmentést adnék, bár azt hiszem akár meg is adhatjuk, kérdem én, aki reggel ötkor kel és este hétre ér haza az:
1. üljön oda, abszolút antiszociális módon a gép elé olvasgatni?
2. örül, hogy azon a bizonyos helyen lyuk van nekije, nem hogy olyasmiket olvasson, ami gondolatébresztő lehet.
Szóval a folyamat önmagát generálja és ijesztő mértéket kezd ölteni.

Saját magamon tapasztalom, hozzá teszem, nem tartom magam különösebben műveltnek... sőőt, lenne mit pótolni bőven, de talán elmondhatom magamról, hogy fenti párbeszéd sem indult volna ki tőlem. Amikor azonban az egyik tanárom azt a feladatot adta, hogy aznap, amikor reggel 5-kor keltem este 10-kor hallgassam meg a Kossuth rádió bocs' MR1 Krónika című műsorát vagy kelljek fel a négynapos ünnep első napján, ugyanezen okból kifolyólag reggel 1/2 7-kor... hát hevesen tiltakoztam. Nem maradtam fenn és nem keltem fel, mert ki voltam purcanva. És egyre nehezebben szakítok időt "csakúgy" olvasni. Ha Melinda barátném áldásos tevékenysége folytán eljutok színházba az:
1. kizárólag hétköznap lehetséges
2. 1 csekk befizetése tolódik.
Hát így megy ez mostanában. Egyre nehezebb nem sodortatni magamat kényelmesen az árral. Ezért van az egyetem, ezért az angol tanulás.
De mi lesz velünk, ha csak ennyire telik tőlünk? Az, ami most van, tehetnek velünk bármit, mert ha eljut hozzánk egy információ, annak jelen esetben két következménye lehet:
1. az egyszerűen gondolkodó ember benyalja, amit mondanak neki
2. a még egyszerűbben gondolkodó meg hőbörög, mert azt úgy kell a hatalmon lévőkkel szemben, nem?

De ki lesz, aki visszakérdez? És mit ér el a kérdéseivel? Úgy érzem, nagyon, nagyon hiányoznak ebből az országból, az értelmesen kérdezők és az érdek nélkül elmagyarázó emberek. Magunkra maradtunk, védtelenül a szóforgatókkal szemben. Ez az egyik dolog, amiből érzem, nem leszek fiatalabb, nincsenek már ilyen irányú illúzióim, sem lendületem. Korábban lelkesen megpróbáltam volna tenni valamit, bármit, ma már ha tehetem a kisebb ellenállás irányába mozdulok vagy csendes szemlélője, és ha érintve vagyok elszenvedője vagyok az eseményeknek... Tudom, hogy nem jó ez így még sincs energiám tenni ellene... túlságosan lekötnek a mindennapi gondok...megyek, veszek lottót, hátha nyerek... és aztán, jaj lesz nektek politikusok, ha egyszer egy vízöntő beindul... :))).

Totál agy nélküliség.

Csibe reklamált, hogy ritkán írok a blogba, hát írok. /Apropó tudtátok, hogy a blog kifejezést 1999-ben találták ki?/ Az elmúlt 6 napban tökéletesen modelleztem jelenlegi egyik kedvenc tanárom előadásában hallottakat, mely szerint mennyire nem éljük tudatosan az életünket... mármint annak nagy részét... a mindennapokat. Visznek a szokásaink az élet sodrában. Visszagondolva az elmúlt napokra se kép, se hang. Tettem a dolgom, ha dolgozni kellett ott, ha iskolába kellett mennem ott (néha a kettőt együtt), vittem a Bendit, és mentem a Bendiért, és közben egyetlen megjegyzésre, nemhogy lejegyzésre érdemes gondolatom nem volt. Minden megszokásból, rutinból. Tavasszal olvastam egy könyvet, a Kockavetőt (ne olvassátok el, rémes), az szólt egy elmebeteg pszichológusról, aki a dobókockára bízta az életét. Különböző opciókat adott meg majd dobot... és amit a kocka "parancsolt" azt tette. Agyament egy hülye volt, nem a kockás :) ötletért, hanem azért mert a megadott opciók egyre durvábbak és durvábbak voltak. Gyilkolt is miattuk. Mondom, ne olvassátok el, csak eszembe jutott...hm vegyek két kockát?

Egyszerűen nem visz rá a lélek, hogy részletesebben felsoroljam a hetemet, amiben volt, meló, suli egy általam nagyon nem kedvelt tanárral, Bendi Dorog elleni meccse / nyertek/, egy rossz somlói, aztán megint meló és vééégre a négy napos hétvége.
Aminek az első napján, tehát ma, összeröfiztünk a társaságunk kemény magjával egy kis október végi vacogásra. Sütöttünk szalonnát, baconos virslit és ittunk páleszt mert majd meg fagytunk. Közben jóóól kinosztalgiáztuk magunkat a régi jó bulik felelevenítésével... hihetetlen miket megéltünk együtt. Az elmúlt 10-12 évben annyi mindent csináltunk , hogy bőven lesz mit mesélgetnünk egymásnak a nyugdíjas otthonban. A legviccesebb az, amikor egy kicsit kívülről nézem önmagunkat, manapság az első körös beszélgetés általában arról szól, ki, mikor, melyik orvost, milyen nyavajájával kereste fel. Majd jön a távolsági olvasás, mert szemüveget ugye senki nem cipel magával ilyen alkalmakra, így tuti két hosszúságú kar kell az egymásnak mutogatott dolgok olvasásához, megnézéséhez. Aztán már csak a hangoskodás marad, és az egymás szavába vágó beszélgetés. Ez, és így történt ma is.

Arrafelé történt:
- Csibénél is zajlanak a hétköznapok. Meséltem már, hogy elég tetemes lett a teló számlája, ami egyáltalán nem jellemző rá? Több, mint a felét rooming hívás(vagy fogadás, nem derült ki) teszi ki. Szóval Csibém, most intézheti a számla befizetést, drukkolok neki, itthon ugyanis nem szerzett ebben túl nagy gyakorlatot.
- Aztán megkapta az első értékelést, igen büszkék lehetünk rá. A tanárok dicsérik, szeretnek vele dolgozni, az eredményei szuperek. Megkérdeztem Andit, hogy mindenkit így dicsérnek-e, vagy ha gond lenne vele azt is megírnák-e, megnyugtatott... nem fényeznek, megírnák.
- Elküldte a töri deffiniciókat, amiket tudni kellett / 94 %-os dogát írt belőle/, hááát nekem nem lett volna egyszerű, fogalmam sincs, hogy jegyezte meg.
- És elküldte a két esszéjét is, kifejezetten látszik rajta hogy fejlődött az angolja a kettő között. Míg az elsőt, a komplikáltabb témáról, az én kevéske angol tudásommal is szinte szótár használat nélkül olvastam és értettem meg, addig a másodikat a lényegesen populárisabb, ámde nem kevésbé érdekes témáról, hááát ott már sűrűbben kellett kattingatnom no. De mindkettő nagyon érdekes volt és abszolút felismerhető bennük Csibe stílusa. ha megkapom a közlés jogát felteszem, nyelvgyakorlásra remek.
Nos, ahhoz képest, hogy totál agy nélküliség vett rajtam erőt elég hosszúra sikeredett a bejegyzés, most megyek elpakolni a sütögetés romjait. A négy nap eseményeivel jelentkezem hamarosan.

50. !!!!!! / Közkívánatra.

Ez itt az 50. bejegyzés.... húúúú de termékeny vagyok :))). Vajon akad még olvasóm? Vagy már mindenkit elijesztettem? Nos ha ünnep, legyen ünnep. Ma olyan témáról írok, amiről ti szeretnétek hallani. Mivel rövid időn belül ketten is érdeklődtek, hogy milyen az élet itthon a fiúkkal, arra gondoltam ez lesz most a közkívánatos téma.
Hát milyen is...? Néha uncsi, néha bosszantó, néha vicces, úgy általában majdnem olyan, mint, amikor Csibe itthon van.

Na jó őszinte leszek, ha erről a kérdésről akár csak 3 héttel ezelőtt kellett volna írnom... hát azt hiszem egy nagy kipufogófelhőt láttatok volna csak. Nehezen szoktam meg, hogy csak pasik vannak körülöttem ( a Szofit most nem számítjuk, jó? ). Nem, nem azért mert nem hajtják le a WC deszkát, és ezért én pislantáskor (fenék méretem ellenére) majdnem beleesek a klotyóba, nem azért mert körbepakolják a mosogatót szennyes edénnyel, és az elszórt büdös zokni se több a lakásban, mint korábban. Jogos a kérdés, akkor meg mi bajom volt? Az hogy egyedül érzetem magam. Nem volt, akivel az engem érdeklő témákról beszélgessek. A TV-ben szinte kizárólag a focicsatorna adásai mentek(nek). Ha megpróbáltam fociról beszélni mindig beégtem és eléggé bunyik módon kinevettek, így erről letettem. És a fiúk jól megvoltak egymással, ez persze korábban is így volt, de aki velem lett volna meg az Amerikában volt. Szóval mérhetetlenül egyedül éreztem magam. Ezt tetézte, hogy Bendivel, ha olyasmiről beszéltem, amiről korábban a Csurival, na annak mindig veszekedés volt a vége.
Fordulatot azt hiszem az Erdélyi út jelentette. Tudjátok mi volt a legklasszabb? A kirándulás :))). Igaz, hogy majdnem kinyúltam, de azt a törődést, aggodalmat, ahogy a fiúk körülvettek a legkritikusabb pillanatokban, nem tapasztalhattam volna meg. Fantasztikus érzés volt, hogy ott és akkor én lehettem a gyenge (nem csak fizikailag, mert az nem egyszerű gyengeség volt, hanem a nagy halál :) ). Az a hozzáállás azt hiszem egy kicsit engem is megváltoztatott.
Ugyan most sem próbálkozom közbeszólni, ha fociról van szó és most se megy más a TV-ben, mint foci, de kezdem mindezt megszokni. Feltalálom magam. Hétvégén elmegyek Bendi meccsére... néha még élvezem is. Sokat segítenek az együtt töltött esték, így Bendivel is kezdjük megtalálni a közös témákat, azt hiszem... bár a számítógépen keményen megy a vita. A Csurival ezt is megoldottuk mindig, bár mintha nála valami olyasmi lett volna, hogy kitúrt innen oszt kész. Szépen lassan tanulom a másik kamasz gyerekemet, és igazán hatalmasakat röhögünk, amikor együtt vagyunk ketten, hihetetlenül dinka tud lenni. Ha elég ügyes vagyok, évvégére talán elérem nála, hogy ne csak a humorban kamatoztassa a sokszor penge élesen vágó eszét.
Szóval még mindig egy kicsit furcsa, de már nem rossz itthon a fiúkkal. Ha így haladok, és nem vigyázok a végén még igazi egy gyerekes, fiús anyuka leszek, mire Csibe hazajön.

Egy lépéssel megint előrébb

Ma ismét rá kellett jönnöm valamire, ezúttal azonban nem csak nekem kell levonni a tanulságokat. Az történt, hogy a Facebookon (hasonló közösségi portál, mint az IWIW ) azt olvastam egy L'villes diák korábbi bejegyzésében, hogy megjavult a skype és lehet rajta kommunikálni. Sajnos jó két hetes volt a bejegyzés ezt nem láttam. Gondoltam, írok Csibének, hogy próbálja ki. Előre tudtam, hogy pipa lesz, hogy megint ezzel a baromsággal zaklatom, de anya vagyok és nem adhatom fel, amíg azt nem érzem, hogy mindent megtettem annak érdekében, hogy megtaláljuk a mindenki számára megfelelő kommunikálási lehetőséget.
off
Persze megkérdezhetnétek, hogy ki az a "mindenki", itt megjegyezném, hogy noha természetesen számomra is megnyugtatóbb lenne skypon beszélgetni Csibével, de a mindenkibe beletartoznak a nagyszülők és a barátok is, nem csak mi a közvetlen család.
on
Nos a mai "beszélgetés" után EZT érzem, így letettem arról, hogy skypon vagy bármi ingyenes lehetőségen értekezzünk, de nem ez a lényeg, hanem az, amire rájöttem a "beszélgetésünk" alatt. Nevezetesen, ami eddig is nyilvánvaló volt csak nem lett így kimondva, hogy Csibe is teper rendesen, hogy átadja nekem, a lehetetlent, azt, ami ott van. Hiszen tudja, hogy milyen nagyon szeretnék ott lenni. Nem úgy, mint egy aggódó szülő, hanem mint az egészben résztvevő. És ez alól nekem kell felmentenem őt, hiszen ő a gyerekem, aki akármilyen önfejű is de szeretne megfelelni a vélt vagy valós elvárásoknak.
Csibém! Ez a pár sor neked szól, így nyilvánosan, mert másokat, az utánunk jövőket is érintheti... /meg hát olyan jó szaftos :)), lehet rajta csámcsizni /. Szóval nem a Te felelősséged, hogy engem részévé tegyél ennek a tapasztalatnak, kalandnak /még ha korábban mindketten úgy gondoltuk is, hogy ez menni fog/. Én itt most /már/ statiszta vagyok. A szülőknek néha meg kell vívniuk a maguk harcát. Bármennyire is tudod, hogy mi a problémája, bármennyire is szeretnél segíteni, mert a gyereke vagy, nem teheted, mert az nem a Te feladatod. Amikor felnősz, bármennyire is hasonlítasz a szüleidre, bármennyire is hasonló az érdeklődésetek azért szülő és gyerek külön úton jár / néha azonos irányba, de akkor is külön/. Mivel Csibém Te is erőteljesen kopogtatsz a felnőtt lét kapuján meg kell tanulnod, a magad elvárásait felállítani, és azoknak megfelelni. Nekem pedig meg kell tanulnom elfogadni azokat, és megszokni, hogy nem kell már az irányt mutatni neked.
Az én utamat meg nekem kell járni, magam által, és nem általad. Ha meg akarom tudni, hogy milyen ott /és nem itt:)/, akkor meg kell találnom a módját, hogy elérjem ezt /megjegyzem megfogom:))/ Hiszen ismersz, ezért is szeretnél annyi mindent elmesélni nekem.
Csibém a Te dolgod most odakint az, hogy enjoy your marvellous adventura without your mum. :)))). Ezt tartsd szem előtt. Én meg majd fárasztalak az itthoni beszámolóimmal az angolról és a családról. puszállak: a statiszta :)))

Bendegúz.

Egy kicsit arról szeretnék írni milyen az élet itthon Bendivel. Vele kapcsolatban azt kell tudni, hogy az eszemmel tudom mit hogyan kellene csinálnom, hogy a legjobbat hozzam ki belőle, de valahogy a szívem mindig megsajnálja. Olyan bújós, hogy sokszor levesz a lábamról, és hacsak nem sül el nagyon a feje, humorral mindig elüti a kényes helyzeteket. Néha nagyon sajnálom, miközben tudom, hogy teher alatt nő a pálma. Heti négy edzése van suli után. Szerdán külön tanárhoz jár, szóval abszolút beleillik a mi kis hol itt vagyunk, hol ott vagyunk, hol szanaszét vagyunk családunk életébe. Hétfőn és kedden például nulladik órában tesi órája van... amin általában fociznak, ezért 3/4 5-kor kel. Le a kalappal előtte, mert önállóan intézi a reggelét, miközben mi kegyetlen szülők még engedélyezünk magunknak 1/2 óra alvást. Korosztályához képest mindig sokkal önállóbb volt, de még ahhoz képest is sokat fejlődött az utóbbi időben. Tanulni, mint azt már korábban jeleztem nemigen szeret, de lekopogom már lassan két hónapja jár suliba és az eddig oly jellemző cirkuszoknak, rosszjegyeknek még nyoma sincs...sőőőt! Remélem ezek az apró sikerek lendületet adnak neki a következő hónapokra is.

Szombaton már harmadszor játszott a nála két évvel idősebb korosztály meccsén. Majdnem elájultam, amikor a 17 évesek edzője lehozott egy termetes srácot és az én Bendikémet küldte a pályára középhátvédnek. Amit a gyerek rémült fejéről leolvastam az se nyugtatott meg. Minden feléje közeledő labdától frászt kaptam, igazi hülye anyukaként visongtam a lelátón, de le a kalappal elötte becsülettel helytállt. Mondtuk is neki hazafelé a kocsiba, hogy fogja már fel, hogy nem azért van ott, mert éppen nem volt kit magukkal vinniük a nagyoknak, hanem azért mert képesnek tartják arra, hogy helytálljon köztük. Szemléletes párhuzamot vontam az ő jelenlegi sport teljesítménye (tudom Józsi, nem ő a foci fenomén, de mégiscsak egy megbízható játékos és mi nem is szeretnénk belőle élsportolót :) ) és Csibe tanulásban nyújtott teljesítménye között. Olyan, mint, amikor Csuri (Didivel) két évvel hamarabb letette a nyelvvizsgát, mint a többiek. Csuri abba fektette az energiáját, neki meg ebbe kell, mert ebbe jó. És Csibe is azután kezdett el komolyabban foglalkozni a nyelvtanulással. Szóval igyekeztünk erősíteni az önbizalmát, mert nagyon úgy tűnik, hogy nem hiszi el magáról, hogy ő is képes erre a teljesítményre. Úgytűnt elgondolkozott azon, amit mondtunk neki... vagy lehet, hogy csak elbambult? :)))
Különben meg Bendi nagyon segítőkész ( naná csak tanulni ne kelljen). Vasárnap Tomkával kéményt pucoltak. Lefényképeztem őket, mert már akkor tudtam, hogy ezt a látványt meg szeretném osztani veletek. Íme:
Így kezdte:

És így végezte:


Eltelt egy kis idő, amig kimosakodott a dzsuvából :))
És az édesapja veszélyben a tetőn:

Mivel a fiúk ilyen ügyes kéményseprők voltak ma már 18 fok van a lakásban és az nekünk eszkimóknak már elviselhető. Mondandóm lényege, hogy egyre érdekesebb az élet itthon Bendivel... kíváncsi vagyok mi jön még ezután, ránkfért ez az egy év inzetnzív odafigyelés :)))
Komolyan mondom fogalmam sincs, hogy a fenébe kell rövid bejegyzéseket kreálni? Alig írtam valamiről mégis görgetni kell, hogy a végét elolvasd. Na nem baj majd legközelebb.