Komolyan mondom...de tényleg komolyan, ami nálunk éjszaka zajlik, az több, mint vicc. Mára csak édes emlékfoszlányok az éjszakák, amikor a gyerekek picik voltak. Tudom, alvás szempontjából másoknak általában ez maga a rémálom, de nekünk soha nem volt ezzel gondunk. Nem úgy, mint manapság, amióta Szófia az öreg matróna, na jó hölgy, hogy finoman fogalmazzak éltesebb korba lépett. Idősödő eb esete társulva némi náthával, maga a borzalom.
Tegnap este elkövettem azt a könnyelműséget, hogy utolsóként vonultam el aludni kb. 11 óra körül. Általában nem zavar az én drágám hangoskodása (értsd horkolása), tényleg nem, képes vagyok 80 decibelig, szembefordulva vele, aludni... na de tegnap este minden képzeletet felülmúlt az a zenebona, ami a hálóban uralkodott.
A párom horkolt, nyolcvan decibelt megközelítve, majd erre olyan 70-es erősséggel kontrázott a földről Szofikánk. De nem ám csak olyan egyszerű horkolást képzeljetek, neeem inkább olyan szurcsogós, náthásat. Bizonyára egy vájtfülű kortárszene rajongó áhítattal hallgatta volna és interpretálta volna a hangzavaron átjövő üzenetet, de hozzám őszintén szólva - ha már komoly zene - inkább Bach áll közelebb így kevéssé értékelve e kortárs zenét, majd felrobbantam a méregtől. Miután az összes fellelhető ágynemű alkalmatosságot a fejemre halmoztam, megkockáztatva ezzel a fulladásos halált az éjszaka folyamán, sikerült álomba szenderülnöm (már amennyire illik ide ez a szó). első felvonás vége függöny le
Mintegy másfél órás alvás után, arra riadok, hogy Szofikánk tipródik a szalagparkettán, karmaival , mindenféle követhetetlen, ámde annál hangosabb ütemet verve. Mire magamhoz térhettem volna, addigra párom, aki a gyerekekhez soha nem kelt fel, nem úgy szőrös, lógó fülű szívszerelméhez, azonnal teljes lendülettel, mint akinek helyből kell megugrania a kettőtizet kipattant az ágyból kisebb földrengést okozva ezzel és rohant ajtót nyitni a kutyának, mert szerinte öreg már és nem bír ki egy éjszakát a hólyagja... hát nem tudom, ha Tomka nem alszik itthon nem csak az éjszakát de az estét és a reggelből egy darabidőt is elég jól visel... mármint a kutya. Mindez alig vesz igénybe 3 percet... nekik. Nekem, aki ugye az erőfeszítéstől, hogy a földrengés után is az ágyon maradjak és aki a nagy jövésmenésre, teljesen magához tért, újabb fél, háromnegyed óra, amíg újra elaludtam. második felvonás vége függöny le
Újabb másfél óra elteltével olyan hangra ébredtem, amiért minden valamire való horrorfilm hangmérnöke hosszú hónapok keresése után vagyonokat lenne képes fizetni. Képtelenség visszaadni az élményt. A rajzfilmekben ilyenkor kezd el a testen kívül dobogni a szív, a hasig kiugrani a szemgolyó, égnek állni a haj, és a többi és a többi. Hát ezeknek a tüneteknek majd' mindegyikét azon nyomban produkáltam, álmomból ébredvén.
Ekkor már hajnali fél négy körül járt az idő, és engem is szólított a szükség. Persze Szofikánk nem maradhat le ilyen izgalmas éjszakai bátorság próbáról, jött velem és nem elég ám ilyenkor megnyitni az ajtót, mert olyankor ugye a nála háromszor nagyobb Maxi bufla fejével nézhet csupán farkasszemet, neeem ki kell vele menni a teraszra, hogy körülnézhessen. Egy szál hálóingben, egy frissen átélt infarktussal a hátam mögött azt nézegettem, ahogy Szofikánk körbeszaglászik majd visszasomfordál a hálóhelyére. Mire visszaértem a hálóba, Szófia újra 100 decibellel horpasztott. Azt hiszem itt fogyott el a cérnám és kezdtem el visszasírni fent említett sok évvel ezelőtti csendes, nyugodt éjszakákat. harmadik felvonás vége függöny le
Lassan lassan elcsendesült a ház és a hálószoba. Lehiggadtam én is, szemem elnehezült, légzésem egyenletessé vált az álom mezsgyéjén mozogtam.... majd trallallaltralllalal megszólalt a telefonom ébresztője, negyed hat volt, kelnem kellett. Ha jól emlékszem morcos voltam...
Tegnap este elkövettem azt a könnyelműséget, hogy utolsóként vonultam el aludni kb. 11 óra körül. Általában nem zavar az én drágám hangoskodása (értsd horkolása), tényleg nem, képes vagyok 80 decibelig, szembefordulva vele, aludni... na de tegnap este minden képzeletet felülmúlt az a zenebona, ami a hálóban uralkodott.
A párom horkolt, nyolcvan decibelt megközelítve, majd erre olyan 70-es erősséggel kontrázott a földről Szofikánk. De nem ám csak olyan egyszerű horkolást képzeljetek, neeem inkább olyan szurcsogós, náthásat. Bizonyára egy vájtfülű kortárszene rajongó áhítattal hallgatta volna és interpretálta volna a hangzavaron átjövő üzenetet, de hozzám őszintén szólva - ha már komoly zene - inkább Bach áll közelebb így kevéssé értékelve e kortárs zenét, majd felrobbantam a méregtől. Miután az összes fellelhető ágynemű alkalmatosságot a fejemre halmoztam, megkockáztatva ezzel a fulladásos halált az éjszaka folyamán, sikerült álomba szenderülnöm (már amennyire illik ide ez a szó). első felvonás vége függöny le
Mintegy másfél órás alvás után, arra riadok, hogy Szofikánk tipródik a szalagparkettán, karmaival , mindenféle követhetetlen, ámde annál hangosabb ütemet verve. Mire magamhoz térhettem volna, addigra párom, aki a gyerekekhez soha nem kelt fel, nem úgy szőrös, lógó fülű szívszerelméhez, azonnal teljes lendülettel, mint akinek helyből kell megugrania a kettőtizet kipattant az ágyból kisebb földrengést okozva ezzel és rohant ajtót nyitni a kutyának, mert szerinte öreg már és nem bír ki egy éjszakát a hólyagja... hát nem tudom, ha Tomka nem alszik itthon nem csak az éjszakát de az estét és a reggelből egy darabidőt is elég jól visel... mármint a kutya. Mindez alig vesz igénybe 3 percet... nekik. Nekem, aki ugye az erőfeszítéstől, hogy a földrengés után is az ágyon maradjak és aki a nagy jövésmenésre, teljesen magához tért, újabb fél, háromnegyed óra, amíg újra elaludtam. második felvonás vége függöny le
Újabb másfél óra elteltével olyan hangra ébredtem, amiért minden valamire való horrorfilm hangmérnöke hosszú hónapok keresése után vagyonokat lenne képes fizetni. Képtelenség visszaadni az élményt. A rajzfilmekben ilyenkor kezd el a testen kívül dobogni a szív, a hasig kiugrani a szemgolyó, égnek állni a haj, és a többi és a többi. Hát ezeknek a tüneteknek majd' mindegyikét azon nyomban produkáltam, álmomból ébredvén.
Ekkor már hajnali fél négy körül járt az idő, és engem is szólított a szükség. Persze Szofikánk nem maradhat le ilyen izgalmas éjszakai bátorság próbáról, jött velem és nem elég ám ilyenkor megnyitni az ajtót, mert olyankor ugye a nála háromszor nagyobb Maxi bufla fejével nézhet csupán farkasszemet, neeem ki kell vele menni a teraszra, hogy körülnézhessen. Egy szál hálóingben, egy frissen átélt infarktussal a hátam mögött azt nézegettem, ahogy Szofikánk körbeszaglászik majd visszasomfordál a hálóhelyére. Mire visszaértem a hálóba, Szófia újra 100 decibellel horpasztott. Azt hiszem itt fogyott el a cérnám és kezdtem el visszasírni fent említett sok évvel ezelőtti csendes, nyugodt éjszakákat. harmadik felvonás vége függöny le
Lassan lassan elcsendesült a ház és a hálószoba. Lehiggadtam én is, szemem elnehezült, légzésem egyenletessé vált az álom mezsgyéjén mozogtam.... majd trallallaltralllalal megszólalt a telefonom ébresztője, negyed hat volt, kelnem kellett. Ha jól emlékszem morcos voltam...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése