Miért élünk mi még mindig itthon?

Ez egy jó kényes téma, tipikusan, ha ezt az ujjamat harapom ez fáj, ha azt akkor az. Akármit is írok valakinek rosszul fog esni. Hogy miért éppen most jutott eszembe erről írni, annak az az oka, hogy egy apró jelenet megvilágította bennem, mi, miért nem fogunk soha külföldre menni a boldogulás végett.

A minap vásárolni mentünk a Corába, az én Drágám elhozott egy bevásárló kocsit, amiről már az első három méteren kiderült, hogy nem működik rendesen a kereke. Mindez történt a kocsitárolótól 3 méterre, mint említettem. Én felajánlottam neki, hogy cserélje ki és ne gurígassuk ezt végig az egész áruházon. Megállt, hezitált, elindult, megállt, én némileg noszogattam, hogy rajta cserélje már ki, de a döntés az övé volt. Majd közölte, hogy gyerünk befelé. És onnantól kezdve az egész áruházon ketten ráncigáltuk végig az egész kocsit, ami az idő legnagyobb részében, arra ment, amerre ő akart, nekünk, pedig igen komoly energiánkba telt a számunkra megfelelő irányban tartani.

Nem tudom, számotokra mennyire jön le, hogy ez az apró epizód nem egyéb, mint a mi kis életünk metaforikus leképezése. Míg én a probléma felmerülésekor azonnal a számomra kényelmesebb és lássuk be logikusabb megoldást választottam volna, addig a párom minden észérvet félre téve küzdött a kocsival. Gondolom ragaszkodott hozzá, ha már beletette a pénzikéjét, a magáénak érzete. Megjegyzem maga az egész folyamat is jellemző ránk. Amikor arról volt szó, hogy menjünk vagy maradjunk ugyanez játszódott le. Én felvázoltam a megoldási lehetőséget, majd a döntést rá bíztam / igaz, ott kimaradt a hezitálás :) /, és amikor úgy döntött maradunk, maradtam én is és cibálom vele együtt a magunk kis bevásárló kocsiját keresztül az életen.

Sokszor éri a kint élőket a vád, hogy a könnyebb utat választották. Egyrészt ez szerintem egy hatalmas baromság, másrészt, persze egy idő után igaz. De kérdem én ép elmére vall, hogy valaki, aki megteheti, hogy az első három méter után a könnyebb utat válassza, az nem teszi, és inkább görcsöl, hogy irányban tartsa a szekerét? Mi vagyunk mi mazochisták gyülekezete? Úgy tűnik. Pedig hát el lehet menni, itt lehet hagyni őket, mint szól a fáma, még sem tesszük. Én megtenném, és még nem adtam fel! Legközelebb mindkettőnk érdekében a sarkamra állok és visszavitetem a bevásárlókocsit....

Jogos KRITIKA és következményei.

Jogos kritika érte a ház elejét. Az észrevétel az volt, hogy változott a bejegyzések hangneme, míg eddig olvasmányosnak volt mondható, addig az utóbbi időben inkább kronológiai sorrendet betartó beszámoló lett, ami ugyan betekintést enged a hétköznapjainkba, de egy idő után unalmassá válik. Jogos, ki a fenét érdekel hosszútávon a bámészkodás befelé egy ablakon minden hangaláfestés nélkül. Látjuk, hogy jönnek-mennek az emberek, a hétköznapi rutint, de a szövegbuborék hiányzik a szereplők feje fölül. Egyetértek, én is ezt éreztem itt a klaviatura másik oldalán. Nevezetesen, hogy meg akarok felelni a felvállalt feladatnak, tájékoztatni arról, hogyan zajlik az élet itthon. Ennek érdekében pedig akkor is nekiláttam az írásnak, amikor fent említett szövegbuborék, mely saját gondolataimat lenne hivatva közvetíteni, üresen tátongott. Történések voltak, gondolatok nem. A legjobbakkal is előfordul, hogy időnként, a hétköznapok sodrában kiürül a gondolattár. Nem mentegetem magam, már csak azért sem , mert úgy gondolom, erre akkor lenne szükségem, ha ehhez hasonló visszajelzéseket figyelmen kívül hagynék. Nem tettem, elgondolkoztam rajta és igyekszem a jövőben figyelmemet a blog írás eme aspektusára is fordítani. DE!!! ha úgy érzitek sok a blablabla, akkor kéretik bejegyzésben reagálni, elég csak ennyi, blablabla és tudni fogom, hogy épp a ló túloldalán leleldzem.

Itthon történt:
Mégsem volt, annyira vészes a múlthét, amennyire tartottam tőle. Lassan kezdek helyrerázódni, beáll a számomra megnyugtató hétköznapi rutin, suli, meló, itthon, még ha időnként oly sűrű is de rutin.
Szombaton megvolt a nagy esemény Melinda másodszor is férjhez ment. Nagyon szép és csinos volt a menyasszony és a völegény is. Sajnos jelenleg csak ez a kép áll rendelkezésemre, de ízelítőnek azért megfelel.
Gyanítom, hogy az elmúlt napok lelkiállapotára az is rányomta a bélyegét, hogy a frász tört ki a gondolatra, hogy az én lelkemen szárad, ha Melinda lánybúcsúja nem úgy alakul, ahogy terveztem vagy, hogy a sminkje nem lesz megfelelő. Nos azt hiszem mindkét feladatnak eleget tettem a tőlem telhető legjobb tudásom szerint. Melindaaaaa!!!! Erősíts meg pls. :)))
Ha már lelki állapot, akkor elmesélem, mi az a hír, amitől meghűlt az ereimben a vér, aztán némi enyhülést az esküvőn kaptam. Szóval Csibém közölte, hogy sem a skype, sem az MSN nem működik a házakban kint, mert blokkolja a rendszerük. Ha skypolni akar, az advisorának a házába, vagy a kertbe kell kimennie a lapitopijával. Mit mondjak, némi pánikot éreztem, hogy akkor itt, és most szembe kell néznem a lehetőséggel, hogy 10 hónapig nem látom őt. Nos, amikor erre gondolok még mindig összeugrik a gyomrom, de majd túl leszek ezen is. Én azt hittem, hogy Csibe kimegy augusztus 16-án és legkésőbb augusztus 21-én már skypolunk web kamerával fejhallgatóval stb. Ehhez képest mikor is tudtunk először beszélni vele íly' módon...Aztán, alig, hogy végre megoldottuk máris elveszni látszik ez a lehetőség. Az elmúlt időszak egyrésze ennek a hírnek a feldolgozásával telt... jelentem még nem vagyok túl rajta, de meg lesz, meg lesz.
És mi hozott némi enyhülést? Az esküvön volt egy lány, aki kint él Amerikában, és hát "véletlenül" felmerült ez a téma. Jó volt hallani a másik oldal véleményét is erről. Hogy látja az, aki kint van ezt a kapcsolattartást az itthon maradottakkal, beszámolókat a kinti eseményekről. Segített megérteni, hogy mit érezhet kint a Csibe, ugyanakkor úgy érzetem ő is elgondolkozott azon, amit mi, hogy úgymondjam a másik oldal képviseltünk. Szerencsés vagyok, hogy a sors mindig dob valami mentőővet, ami közelebb visz a helyzet megértéséhez, feldolgozásához.
Jelen esetben a következőkre jutottam: ami ott kint van az már Csibe önálló életének a része, amiből mostmár annyit oszt meg velünk, amennyit szükségesnek lát. Lesznek dolgok, amiről egyáltalán nem értesülünk, mert megoldja egyedül vagy megéli egyedül. Nincs egyébről szó ezzel kapcsolatban, mint, hogy a saját kíváncsíságom legyőzése a feladat. Nem kis kihívás / legfeljebb fellendítem a ránctalanítókrémgyártás iparágát/, híszen köztudott, hogy ha lett volna rá lehetőségem, vagy lenne lehetőségem gondolkodás nélkül mennék és ott lennék.
Komolyra fordítva a szót ugyanakkor reménykedek abban, hogy ha problémája adódik vagy öröm éri, azt meg szeretné velünk osztani, pont azért mert nem mentünk korábban az agyára a kérdezősködésünkkel és mert nem lógtunk a nyakán. És ez a "nemlógás" na ezt megtanulni, nem könnyű, visszafogni magamat, na ezt tanulom most. Mert a jó pap is hótig.... iszik :))
/kiegészítésként megjegyzendő, mindezt egyelőre az eszemmel tudom, de majd felzárkózik a szívem is idővel :) /
És különben is milyen szerencsés vagyok, 18 év nem olyan hosszú idő, hogy az ember hozzászokjon ahhoz, hogy a gyereke életének a része, van akinek sokkal később kell ezekkel a problémákkal szembesülnie... na annak milyen sz.r lehet.

Itthon tötént még: nagy a készülődés, csütörtökön hosszúhétvégére megyünk Erdélybe. Izgi lesz, feltétlenül beszámolok róla, már nagyon várom.

Arrafelé rovatunkhoz most nincs igazán mit hozzáfűznöm. Csibe nagyon klassz képeket rakott fel, és azon kívül, hogy kishíján agyoncsapta egy fa - nem aggódunk, ez már az ő élete :)) - viszonylag bőven írt a mindennapjairól.
Ja nem, egy valamit mégis megjegyeznék. Megfigyeltétek azt a bejegyzést, ami a gyerekek tanításáról szólt? Mennyire elgondolkoztatta Csibét, azoknak a gyerekeknek a kilátástalan jövője. Egy pillanat alatt átértékelte - pedig itthon is elég reálisan látta - a saját és korosztálya helyzetét. Na ezekért a tapasztalatokért van szükség arra, hogy aki teheti minél többet utazzon, és ezért lenne szükség itthon is bevezetni az ilyen "külön órákat" , hogy ne csak hegyibeszédekből hallják, hanem tapasztalják is meg, hogy mik lézetnek, akár itthon is a közvetlen közelükben. Mert ugye könnyű mondani, hogy toleráns vagyok vagy, hogy én márpedig segítek, ha éles helyzetben még soha sem kellett szembesülnöm vagy kipróbálnom magam, magunkat. Remélem ír még nekünk Csibe ezekről a tapasztalatokról.

Végre megírhatom ! ! ! !

Több, mint másfél hónapja várom, hogy megírhassam nektek a szülinapi ajándék történetét. Emlékeztek arra az ominzus amerikai sms-re? Na majdnem onnan indul a történet. Szóval van egy ékszerész ( itt megnézhetitek a honlapját), ahol én már régóta nézegettem a tündéres ékszereket. Köztudott, hogy Csibém Íroszág óta be van oltva a tündétek szeretetével, ezért meg akartam mutatni neki egyszer, hogy milyen ékszerek vannak abban a kicsi boltban. Egyébként ilyenek:

A sors úgy hozta, hogy Csibe elutazása előtt benéztünk a boltba, ahol nagyon megtetszett neki egy gyűrű, fel is próbálta és tökéletesen illett rá. Nosza nekem se kellett több másnap megvettem, majd a következőt találtam ki.

Szépen becsomagoltam, majd a szülinapi csomagolást még egyszer becsomagoltam és odaadtam Csurinak, hogy ezt adja át Carmelnek, amolyan tőlem neked ajándék, de nem mondom meg mi az, mert eddig mindent lepocskondiázott, úgyhogy most így járt. Majd szépen, na jó akkor még sokkal nagyobb kínnal, de megírtam egy levelet Carmelnek, hogy küldöm ezt az ajándékot, amit ő úgy kap meg, mintha az övé lenne, de valójában Csibe 18. szülinapi ajándéka, és pls. juttassa el neki a nagy napon. Majd hátradöltem, 18. szülinap lerendezve, és vártam, hogy válaszoljon Carmel, hogy Ok vette az adást felfogta - ékes angolságom ellenére - hogy mi a feladat. De a válasz csak nem akart megérkezni. Már-már ott tartottunk, hogy Csuri megérkezett hozzájuk, de válasz még nem érkezett. Elöttetek van a szitu, amint Csibe átadja a csomagot Carmelnek, aki nem olvasván az e-mailemet nagy örömmel zsebre vágja Csuri 18. szülinapi ajándékát? Na levert a víz és ekkor esett meg, a jóval korábban emlegetett sms csörte, amin annyira beégtem. De itt még közel sincs vége a sztorinak. Ugyebár az sms-ből kiderült hogy minden clear Carmernak, DE!!!! Csibe majd' másfél hétig nem adta oda az ajándékokat. Na újra kezdődött az e-mail csörte. Jött a levél host mumtól: mindjárt megy Csuri a suliba és még nem adta oda az említett csomagot, hogy kérdezzen rá anélkül, hogy tönkretenné a meglepetést? Megértettem, mégse vághatta hátba Csibét, hogy: " Te, anyád nem küldött véletlenül nekem valami csomagocskát?" mert hát azért nem csak én, de a Csuri sem hülye ugyibár. Nyugatató levél: rádörgök Csurira de ha x napig nem adja oda, akkor írjon, mert akkor még szigorúbb leszek az utóddal. Majd hosszas könyörgésre végre valahára átadásra kerültek a gondosan kiválogatott ajándékok.

Ki találjátok mi következik? Naná, hogy AZT az ajándékot elfelejtette átadni... már csak röhögni tudtam. Újabb e-mailek, hogy ez meg ez volt, amit megkapott de az nem lehet, hiszen a Csibe nagy lendülettel bontogatta ki stb.stb. És akkor még ott volt a feladat, hogy Carmel hogyan oldja azt meg, hogy ne kelljen kibontani a cuccost Csibe előtt. A lényeg, minden anyai hatalmamat latbavetettem innen jó sok ezer km. távolságról és rávettem Csibét, hogy ugyanmár a beköltözés előtti utolsó utolsó órában adná már át Carmelnek, amit küldtem. Megtörtént, és ismét a sors a segítségünkre sietett, olyankor adta át, amikor éppen igen busy volt a család (megjegyzem ezt az állapotott nem volt túl nehéz kifogni) és Carmel hivatkozhatott arra, hogy egy kicsit később nyitja ki, addigra meg remélhetőleg Csibe már elfoglalt Lawrencevilles lesz és megfeledkezik a dologról. Nos ez így is tötént.

Ilyen előzmények után alig vártam, hogy sül el a dolog. A szülinapján telón beszéltünk Csibével, de olyan későig nem voltam képes fenn maradni, hogy megtudjam mi esett, hogy esett. Azért minden eshetőségre felkészülve a telót is bekészítettem a párna alá, hátha....Reggel aztán rohantam a géphez, hogy hátha jött e-mail, vagy írt bejegyzést, semmi. És egész nap semmi... mit mondjak rémesen csalódott voltam, persze gyártottam a mentségeket, de azért mindegyik sántított kicsit.

Tegnap reggelre érkezett meg a köszönő e-mail és mára a bejegyzés. Tudom, hogy nem teszem helyesen de persze, hogy minden csalódottságomat elfelejtettem azonnal. Aki, anya, az sokszor tépelődik azon, hogy jól teszi-e, azt, amit éppen vagy általában tesz. Én nem feltétlenül válaszolok ezekre a kérdésekre igennel. Sőőőőt sokszor azt gondolom több érzéssel, kevesebb keménységgel kellene a gyerekeim felé fordulni. Ilyen esetekben, azért megnyugszom, mégsem vagyok kőből, mégsem vagyok olyan önző dög, amilyennek sokszor tartom magam. Képes vagyok egy (akár megkésett) sorért egy (megkésett, de azért megeresztett) telefonért is máris megenyhülni és elfelejteni minden mérgemet.

Hülye vagyok? Igen, lehet! De mi lenne ha nem így tennék? Hiszen, innen tudhatja, hogy ha bármi baja van, bárhogy alakul az élete, ha a feladatok sodrában meg is feledkezik időnként rólunk, ami nekünk rosszul esik, akkor is mi vagyunk a szülei, a családja, azok, akikhez fordulhat, futhat, mert mi ott leszünk még ha előtte nem is hívott fel napok vagy hetek óta.... mert mi ezért, és így vagyunk anyák,apák és tesók. Csibém, Isten éltessen még egyszer sokáig!!!!

Egy busy hét záró akkordjai.

Mi sem mutatja jobban, hogy megszoktam a jelenlegi helyzetet, minthogy foglamam sincs mikor beszéltem utoljára Csibével. Ergo, nem tartok nyilván minden másodpercet, ami anélkül telik el, hogy nem beszélünk. Az egy kicsit foglalkoztat, hogy nem lehet-e, hogy ő esetleg szeretett volna beszélni velem, de nem tudott. Eddigi tapsztalataim szerint azonban Csibét nem abból a fából faragták, hogy ha ő beszélni akar valakivel, akkor azt nem oldja meg. Így fogjuk rá, hogy ebben a témában megnyugodtam, ha szeretne valamit, akkor elér. Igaz van egy-két dolog, amit most már én szeretnék vele megdumálni, de az agyamat helyettesítő cetlik mindig nálam vannak. Ja, és Csibe innen üzenem, nincs pénz a számlán, még nem jutottam el a bankig, ne próbálkozz kártyával vásárolni. Tudniillik a múltkor a metrón utazva kaptam az értesítő sms-t, hogy Csibe neten vásárolt a kártyájával... még jó, hogy volt annyi pénz a számlán.

Itthon történt rovatunk: ítthon jó sok minden törtlént, úgyhogy hidegélelem bekészít :))

• SZERDA: Klassz nap volt, színházban voltunk Incával. A hat hét hat táncot néztük meg Kulka (a meleg tánctanár) és Vári Éva (az örgedő magányos nő) kettősével. Frenetikus a darab. Kőkemény témákat boncolgat, dráma, miközben hülyére röhögöd magad, és amit Kulka alakít.... Komolyan mondom teljesen elfelejtettem, hogy ki játsza, felismerhetetlen volt az a jól megszokott "kulkás" stílus. Olyan homokos volt, mint a huzat. Persze emiatt kimaradt itthon a Haus, de némi vígaszt nyújtott, hogy a magyarhangját, azért élőben hallgathattam :) Egyetlen negatívuma volt az estének, hogy egy létra magasságú pasi mögött ültem, így olyan volt, mintha az egész darab alatt egy kulcslyukon leskelődtem volna :). videó itt, hanggal!! :

• CSÜTÖRTÖK: este találkoztam a lányokkal a Cactus Juice pubba. Nagyon rendben van az a hely, nézzétek meg igaz a pincér, aki nekünk jutott, eléggé meg volt sértődve, hogy dolgoznia kell, de 6 csajt ez, nem nagyon érdekelt. Jókat röhögtünk, Csilla, remelekelt, mint szokott. Persze suliról kb. 3 percig bírtunk beszélni. Én nem is lettem volna képes tovább hallgatni. Töriből szóbeli vizsgánk lesz, plusz ezen kívül még két szóbeli és a szigorlat, hát nem lenne baj, ha egy halványkával már kevesebbet kéne tanulni. Biztos érdekelne mindenkit, hogy mi volt a téma, de akinek van barátnője az tudhatja, hogy az ilyen csajos összejövetelek témái... hát azok nagyon nem publikusak... a miénk se lehet az.
• PÉNTEK: ez egy igazán jó hosszú nap volt. Reggel ötkor keltem, hogy beérjek Melindához időben. A kozmetikusánál volt jelenésünk, sminket próbáltunk ki, amit nekem kell reprodukálnom jövő hét szombaton. Volt a kozmetikában egy helyes kis fekete, aki egy laza kérdéssel padlóra küldött, mely így szólt: " Melinda anyukája?", Mármint én? Belenéztem a tükörbe, hát ja, szó se róla, hogy nem aludtam szépre magam a héten... na de, hogy az anyja lennék...Úgy emlékszem képes voltam kultúrált szellemeséggel lerendezni a dolgot... talán , igen, talán a szemem ölt egy icike-picikét. Ez után az incidens után bírtam összerakni korábbi bejegyzésemben említett mondatot. Így már azért megértitek nem?
  Este, Borit, Melinda majdnem gyerekkori barátnőjét kellett felvennem az Árpád hídnál. Már nagyon vártam, mert este ketten könnyebben össze tudtuk dobni a szombati lánybúcsú még hiányzó láncszemeit. Este 1/2 12-re mindennel végeztünk és végre úgy fekhettem le, hogy nyugodt voltam a szombatot illetően. Előtte még bevezettem Borit a " hogyan aludjunk jól, ha 10 fok van a lakásban" rejtelmeibe, majd nyugovóra tértünk.
• SZOMBAT: Tomka frenetikus volt. Őt kértük meg, hogy játssza el az ébrsztő szolgálat munkatársát. Olyan jó volt, hogy Melindának fogalma nem volt kivel beszél. A következő versikét kellett beolvasnia:
  
  "Felvirradt a nap, amit annyira vársz,
  eleven útra lépve hozzám eltalálsz.
  Határ menti város nevét ha keresed,
  macska életnyi házban jóbarátod leled.
  Eleven az idő, amikorra várlak,
  jutalmad megvár, gyere csak bátran." / ha valakit érdekel a megfejtés elmesélem/
  
  Ebből ki kellett találnia, hogy nálunk kezdődik a napja. Boriról nem tudott, ő volt az első meglepetés. Itt megkapta a pólóját, amire a nap folyamán férfiaktól aláírásokat kellett gyűjtenie.
  Hát mit mondjak némelyik bőven elég lesz bizonyítékként Gábornak, ha válni akar majd.
  
  Tőlünk ebédelni mentünk, ahol Detka volt a meglepetés vendég és megkapta a következő feladatát: petrezselymet kellett árulnia.
  Az összeget, amit a petruszkókért kapott betettük egy befőttes üvegbe, amire Bori ráírta " Kosztpénz végszükség esetére". Az étterem után újabb borítékot kapott ezzel a szöveggel:
  
  "Mániásnak tartanak, mert szeretem ezt az utat
  magas ház tetején a glóbusz helyes irányt mutat."
  
  Irány a Stefánia út. Persze gyalog, hadd gyűjtögesse az aláírásokat. Én meg majd betojtam úgy törte a cipő a lábam. Klassz volt. A Stefánián újabb 4 csaj várt minket. Itt puzzlet kellett kiraknia Melindának, majd megadott szavakból verset kreálnia. Csak, hogy tudjátok nem volt egyszerű helyzetben, ilyen és ehhez hasonló szavakat kellett felhasználnia: cunami, logaritmus, izibe, vasputtony stb. Holnap felteszem a verset, hogy lássátok mit alkotott, tök szuper volt.
  Majd újabb feladvány: hova megyünk tovább. Vissza Melindáékhoz a Rákóczi útra. Ott csak azután léphetett a lakásba, hogy jó hangosan felolvasta a versét. Majd koktélt kellett kevernie egy vázában. Julcsáék, Gábor barátjának felesége és Gábor barátja korábban készített egy videót, amin Gábor válaszolgat különféle idióta kérdésekre pl.: "Van önnek eltett tejfoga? Mi volt a jele az oviban? Hogy hívják a főnökét?" stb. Amikor egyeztek a válaszok Melinda húzhatott a szatyorból ajándékot, amikor nem akkor is húzhatott... a saját maga által kevert koktélból. Nos, maradjunk annyiban, hogy hamar fogyott az ital, amivel egyenes arányban nőttek a rossz válaszok :)))).
  A napot a Capellában zártuk. Nos, amikor szerveztem a bulit, kiderült, hogy az egyedüli vagyok a bandában, aki nem tudja, hogy a Capella Bp. egyik legismertebb melegbárja. Ez annyira nem izgatott, szuperül éreztem magam, leszámítva, hogy egy kicsit kényelmetlen volt az érzés, hogy mennyivel jobb csajok a fiúk nálam. :). Amúgy egy nagyon érdekes közeg volt. Bizonyára köztük is van mindenféle ember / akárcsak a heteroszexuálisok között / mégis nekem úgy tűnt, hogy pont a sebezhetőségük miatt szertetre méltóbbak és több szeretetett adók. Legalábbis, ahogy egymás felé fordultak. Na jó könnyen érhet az a vád, hogy nem pont a Capella a legmegfelelőbb hely ennek megitélésére, de én ezt most tapasztaltam meg, hogy úgymondjam így tömegével és nekem ez jött le. Meg az, hogy milyen jó lehet nekik, hogy ott nem kell alakoskodniuk, milyen szar lehet, hogy állandó céltáblák a mindennapi életben, ott legalább önmaguk lehetnek.
  A műsor után telefonáltam Tomkának és Ő bejött értem Pestre, így háromkor már ágyban voltam, ami azt jelenti, hogy a holnapi nap még rámegy a regenerálódásra, de kedden már rendben leszek.
• VASÁRNAP: jó sokáig aludtunk. És ahhoz képest, hogy belehúztunk az éjszakába elég rendesen helytálltam a házimunka frontján is. És képzeljétek, anyukámékkal ma skypoltunk, videó kamerával, fejhallgatóval. Nagyon ügyesek voltak, olyanok, mint a nagyok. Büszke vagyok rájuk. nyugdíjasként nagyobb PC júzerek, mint a Tomka. Mostantól majd jó sokat, de legalábbis sűrűbben tudunk dumálni ingyért.
  

Jövő héten kezdődik a suli nekem is. Meg kell még vennem Melindáék ajándékát és végig kell gondolnom, hogy mit veszünk fel. Szóval a következő hét sem lesz egy fáklyásmenet.Javaslom még, hogy olvassátok Balázs blogját, történnek vele érdekességek, minden esetre nem unalmas arrafelé az élet.
Ez volt hét és benne Önöknek a hét eseményeiről Antal Erika mesélt. Jövő héten visszavárom Önöket.

Röpke rövidke.

Csak jelezni szeretném, hogy élek, igaz nem nagyon és általában csukott szemmel, mert alig tudom néha nyitva tartani az álmosságtól. Most nagyon nincs időm írni, de nem vagytok elfelejtve. Van - és holnap még több lesz - mesélni valóm bőven. Ja azt még ide írom, hogy milyen mondatot voltam képes összetákolni, amin aztán Melindával fetrengve röhögtünk a McCaféban. A történet eleje, hogy a G'Robis szállító pasi felhívott 9 után 10 perccel, hogy ott áll az iroda ajtóban és nem tud bemenni mert senki nincs ott. Én szabadkozva megígértem, hogy azonnal kerítek valakit aki beengedi. Teló jobbra balra, majd visszahívtam a pasit, hogy menten lesz kulcs, és a következő mondat bírta elhagyni a számat: "nem tudom hogy SIKERÜLT SENKINEK NEM LENNI KULCSÁNAK". Gondolhatjátok, hogy a pasi igen jó hangulatba keveredett ettől. Én meg már csak elköszönni bírtam és kitört belőlünk a parttalan röhögés.
Vasárnap igyekszem minden eddig történt eseményről beszámolni. Addig is legyetek jók ha tudtok. Én megy most aludnak :))))))))))

48 óra

Ha ennyiből állna a napom az se lenne elég. Az idejét nem tudom megmondani mikor éreztem azt, hogy így el lennék úszva. És még hol van az angol tanfolyam és az egyetem?. A héten ezerrel szervezem Melinda lány búcsúját. Egész jól összeállt már a kép. Úgy tűnik jó lesz a társaság, mindenkinek jutott valami apró feladat, amibe nem szakad bele, ami az én részem volt, abból még egy vagy két dolog van hátra, de azért lefoglalja az agyamat rendesen, hogy minden rendbe menjen. Nem baj, jövő héten az esküvőn én kipingálom a csajt oszt hátra dőlök onnantól már vendég vagyok csak :).
Leginkább az a baj, hogy itthonra szinte semmi időm nem jut /nem mintha bármit is csinálnék, de mégis/ és ettől egy kicsit lelkiismeretfurdalásom van, mert az egy dolog, hogy most nem jut, de a jövő hét is még ilyen lesz. És mindennek a tetejébe még bent a cégnél is halmozódnak a nem szeretem feladatok, csupa csip-csup fisz-fasz dolog, aminek viszont meg kell lenni. Sajnos vannak ilyen időszakok ezen is túl kell lenni.
Mint láthattátok tegnap volt Csibe névnapja. ISTEN ÉLTESSEN MÉG1X CSURIKÁM!!. Minden létező fórumra kiírtam és zenés képeslapot is küldtem neki, amit persze nem köszönt meg, de azon se lennék meglepődve, ha még nem is látta volna. Ő már csak ilyen, nem igazán izgatnak ezek a dolgok. Sokkal inkább szívemre venném, ha nem csinálna olyanokat, mint ma, hogy felhív (innentől ez a skypot jelenti) és két percig nyomja a szöveget a dinka francia tanárról. Szóval nekem ez sokkal többet számít, mint hogy köszöngessen egy idióta képeslapot. Kíváncsi vagyok jövő héten mi lesz a szülinapján. Ez mondjuk nem olyan jó érzés, hogy pont a 18.-n nincs itthon, de majd megünnepeljük, ha haza jön. Képzeljétek el milyen disznóság, hogy még azt az utolsó pár hetet sem használhattam ki, ami feljogosított volna a cseszegetésére, mire haza jön felnőtt jogi személy lesz, önállóan felel a tetteiért.
Csuriról jut eszembe Balázs. Ma egy kicsit elszontyolódott bejegyzést írt a blogjába. Hát igen, vége az elős lelkes hónapnak, amikor még minden új, és megkezdődött már a tanulás is, de még nem alakultak ki a kinti hétköznapjai. Gondolom egy kicsit gyökértelennek érzi magát, és gyanítom a sok, néha infantilis amerikai nem mindig megfelelő társaság neki. De túl lesz rajta. Jó lesz majd pár hónap múlva, a későbbi vidám bejegyzések mellé emlékeztetőnek ez a kis borus bejegyzés, akkor már csak nevetünk rajta, most még egy kicsit rossz. Egyébként olvassátok el a róla készült cikket itt , érdemes. Nagy feladat, mondhatni kihívás ez egy szülőnek is, ha így kitűnik az átlagból a csemetéje, és legalább annyi öröm forrása is, de azt leszögezhetjük, hogy az ilyen kimagaslóan tehetséges és okos kölkökért is aggódik az ember néhanapján, nem is kicsit. Mi szülők már csak ilyenek vagyunk.

itthon történt:

• Meg van az egyetemi órarendünk. Hála az évek óta működő rendszerünknek csak egy párszor kell bemennem. Vagyunk 8-n lányok, szétdobtuk az órákat, így, amire nem kötelező bejárni, arra csak az megy be, aki megnyerte azt az előadást. A vizsgára a tételek kidolgozása is az övé, így rengeteg időt és energiát spórolunk. Én jövő héten szerdán megyek először. Ugye nem kell mondjam, hogy egyszerre van az IT tanfolyamommal? Azt hiszem most karácsonyig sakkoznom kell az estéimmel és a napjaimmal. Némi pánik hangulatot vélek felfedezni magamon. Dehát ezt akartam, nem? Akkor meg csend!
• Bendi beteg, ugyan úgy meg van fázva, mint Csibe. Ez a fránya idő betett neki. Most az ágyban kúrálja magát. Szegény, reggel a hatos busszal ment mert nulladik órája volt, de még azzal sem ért be időben. Holnap is hatkor indulunk, hogy végre ne késsen el az első óráról.
• Mint fenti megjegyzésemből kiderül a szentendrei úton DUGÓ van, de nem ám olyan hétköznapi, hanem olyan jó vaskos. Én pl. ott tanulmányozom az újdonsült angol könyveimet, a máskor 30-35 perces út most 1/2 1-2 óra. Éljenek a fejesek, akik kitalálták, hogy az új híd megnyitása előtt, és az iskola kezdéssel egyidőben lezáratja a rakpartot. Remélem ő is ezen az útvonalon közlekedik, ha még sem valaki adja meg a számát felhívom minden reggel, amikor kelek.

Most megyek, mert igazolásokat kell gyártanom, a héten még nem sikerült időben bejutni az iskolába és vár az angol is. A sulyzózás és a hullahopp.... na arra nem marad idő mostanában :(, de amennyit idegelem magam, nincs is szükség rá.

Ennyivel nem ússzátok meg.

Ez nem az első bejegyzés ma, a másikkal kezd az olvasást!!!

Ugye nem gondoltátok komolyan, hogy ennyivel megússzátok ezt a négy nap kiesést? Még le se írtam milyen hírek érkeztek Csuritól, bár két bejegyzéssel gazdagabbak lettünk az elmúlt két napban, ami lássuk be szép teljesítmény tudva mennyi mindent kell csinálnia, mégis közlési kényszeremet kielégítendő, gondoltam megosztom veletek felmerült gondolataimat.

Arrafelé történt rovatunk következik:

• Csibém ismét kurzust váltott. Klassz, harmadszor nyomtatom ki az órarendjét, ami egy pillanat alatt megváltozik, amint regisztrálja a változást, és én abban a pillanatban meg tudom nézni a neten. (pfúj ez most gonosz volt, sorry). Még szerencse, hogy lezárult a kurzusfelvétel időszaka, így most legalább két hónapig ez az órarend marad.
• Felvett egy saját bevallása szerint nagyobb kihívást jelentő kurzust. Nagyon tetszik neki. Hogy finoman fogalmazzak a tanára eléggé impulzív személyiség, néha dalra fakad, néha széles gesztusokkal szavalni kezd. Biztos nem unatkoznak, legalább nem hiányzik neki annyira Muki bá'. Elnézést kérek azoktól, akik nem ismerik Muki bá't, sajnos az interneten sincs elég hely leírni, hogy milyen is ő, azt látni kell, és az óráján ülni. Igaz Dodó?
  
• Sokat emlegetett Nature writing óráját az erdőben tartották meg. Behatóbban ismerkedtek az iránytűvel, majd egy vers felett kellett némileg elmélkedniük... hát nem eröltették meg magukat valószínüleg.
• Aztán amiről csak érintőlegesen írt Csibe, a ház olimpia. Vannak róla képek a neten. Megpróbálom felrakni, hogy Ti is lássátok, érdemes. Olyan lendülete van a képeknek, hogy abszolút átérzed a hangulatot. Hihetelen milyen odaadással képesek arrafelé szórakozni. Valahogy nem érzem benne azt az elkeseredett "erezdelahajam" érzést de a "húdeszétvetazunalommilyencikiez" kifejezés meg végképp nem fedezhető fel sehol.
• És vannak képek a beköltözésről is, na az a másik fele, mint egy cigány vándortábor. Vittek mindent, ágyat, ágybetétet állólámpát... elmondani nem tudom mi mindent. Nem alkusznak meg, ha van rá lehetőség, hát érezzük magunkat otthon igazán, ezért aztán egy az egyben beköltzötetik az otthoni szobát... vicces.
• Mesélte Csibe, hogy csak egy igen rövid megemlékezés volt szeptember 11-ről. Egy perces néma csend és pár szót mesélt a tanáruk arról, hogy mi volt tapsztalható azokban a napokban arrafelé. Mivel elég közel vannak NYC-hez ezért eléggé meg voltak rettenve a népek és jó nagy felvásárlásba kezdtek. Nekünk nem kell ehhez terror támadás, elég egy hosszú hétvége is.

off: megjegyzem elég nehéz összeszedett gondolatokat prezentálnom, miközben 6 percenként lerohangálok a konyhába, mert sül a vasárnapi rántott csirke, de azért igyekszem. on

• Arról is akartam nektek még korábban írni, hogy hogyan változott Csibe véleménye az órai dicsérgetésről, de ezt remekül leírta a blogjában, olvassátok el. Persze szeretné, ha itthon is így működhetnének az órák, de, ahogy ezt a commentjében is jeleztem kettőn áll a vásár és nem biztos, hogy a tanulók is alkalmasak lennének az efajta szabad életre.
• És még egy valamit szerettem volna megosztani veletek. Írt Anna a blogjába. Ismét érdekes olvasni a három gyerek ( ez olyan degradáló az ő esetükben, találjunk már valamit ki, mik legyenek, kölkök?, tanulók? ösztöndíjasok? skacok?), szóval, hogy mind a hárman, a kezdeti nehézségekről számolnak be. Ki-ki saját vehemenciájának megfelelően. DE!!! Fantasztikusan küzdenek, nincsenek elkeseredve, még talán Annánál fellehető, de ő is megtalálta az ellenszerét, inkább ő támogat másokat, miközben néha neki is arra lenne szüksége, amit persze azonnal meg is kap. Ilyenkor eszembe jut, hogy hányszor mondtam az enyémeknek, ha valami problémájuk volt az iskolában, hogy menjenek oda a tanárhoz, mondják el őszintén mi a baj és biztos segít... és hányszor hajtották el őket, hogy egyéni szoc. probléma. / ismét tisztelet a kivételnek, mert volt arra is példa/ . A lényeg, hogy az a hozzáállás, amit tanusítanak mindannyiunknak példa lehet. És észrevettétek, hogy mennyire tudják élvezni is az ottlétet? Minden nehézség ellenére egyensúly van körülöttük. Magasan van a léc de van lehetőség leereszteni is. Míg itthon én csak azt tapsztalom, hogy pakoljuk a gyerekek vállára az elvárásokat számolatlanul és esély sincs a lazításra. Mivel a mi gyerekeinknek megadatott, hogy lássanak és tapasztaljanak mást is , lehet, hogy nem kellene szégyelnünk kérdezni és tanulni tőlük, hogy változhasson a helyzet. Ehelyett mit kapnak, mit tapasztalnak itthon... no komment.
  Én, mondjuk azzal kezdtem volna, hogy utána járok, hogy egyáltalán, hogy jutottak ki, mert biztos akad még olyan az iskoláikban, akik vannak olyan szorgalmasak és tehetségesek, hogy van eséllyük elnyerni egy ösztöndíjat... igaz, ahhoz kellene nekik némi kezdeti segítség.

Elnézést ezért az ismételt kirohanásért, ígérem megpróbálom visszafogni magam, de olyan nehéz, egyszerre a két rendszert megélni. És a tapasztaltakat szó nélkül megállni... hát majd igyekszem.
Mára ennyi, holnap találkozunk. További szép vasárnapot mindenkinek.

Már azt hittem úgy maradok.

Én is kérhetnék sűrű bocsánatokat (mint Anna), hogy 4 napig nem írtam, de én szóltam előre. Egy kicsit sűrű volt az elmúlt 4 nap és jó eséllyel ez így is marad már egy darabig.

Akkor vegyük előre a legfontosabbat: BESZÉLTEM SKYPON CSIBÉVEL!!!!!. Persze elég nőiesen adtuk elő az első beszélgetést.... várjunk nem is így volt. Hanem úgy, hogy hosszas könyörgésre végre élesítette a skypját Csibe, majd leveleztünk vagy negyed órát és már ment is tovább. Megbeszéltük, milyen klassz lesz, ha majd lesz fejhallgatója, akkor nem kell pötyögni. Másnap bejelentkezett, amikor dolgoztam, nekem fejhallgató fejemen és mivel hívott azt hittem van már headsetje, meg is kérdeztem a biztonság kedvéért írásban is, és hangosan is. Mire válasz:
- (írásban) honnan lenne.
Persze nem kell modnanom, hogy én a fejhallgatóban hallottam, hogy gépel, mondom:
-Csibe! mondjál valamit!- mire
- mit? ééés mindent hallok, majd kisvártatva ő is rájött, hogy mindent hall, ergo a lapitopijába be van építve mikrofon, hangszóró, minden, mi meg pötyögtünk előző este... jó napot kívánok, szőke nők ha összejönnek :))
De a lényeg, hogy meg van a kapcsolat. Azóta már többször beszéltünk, igen, mielőtt megkérdezitek, Tomka is beszélt vele, igaz neki nem lett volna szüksége a mikrofonra, mert úgy kiabált, hogy óceánon kerszetül hallani lehetett volna... vicc volt, de tényleg szokatlan volt szegénynek először. Majd belejön.
Persze nem kell mondanom, hogy túl sokáig nem örülhettünk(tem) ennek a hírnek,mert tegnap este Csibikém rövid előadásban kifejtette, hogy nem tud eléggé megtanulni angolul, ha állandóan át kell váltania magyar gondolkodásra, így egy héten egyszer hív majd. Wow klassz! Ki kéne találnom valami virtuális nyaklevest, hogy tudjam kezelni ezeket a dolgokat a jövőben. Mennyivel egyszerűbb volt anyáinknak. Akkoriban legfeljebb magunkra csuktuk a szobánk ajtaját, azt csak felrántották és máris akadálytalanul olvashatták a fejünkre az igét. Én meg dörömbölhetek a világháló ajtaján , eltűnik a cybertérben és úgy leráz, mint a sicc.
Nem baj, a tudat, hogy azért ha akarok most már tudok vele beszélni, megnyugtatott, mert már kezdtem magamért aggódni, hogy úgy maradok, olyan búval kibélelten. De neeem, mondtam én, hogy nem olyan fából nyírbáltak engem, hát jóóóó elismerem ez utóbbi viselkedészavar egy kicsit hosszabbra sikeredett, mint terveztem, de csak magam alá gyűrtem na.
Annyit azért még meg kell jegyeznem, hogy az elmúlt 4 hét engem is megértőbbé tett. Most már nagyon jól tudom mit érezhet az anyukám, amikor a nagy rohanásban megfeledkezem arról, hogy felhívjam őket. Tudom, milyen az várni, hogy jelentkezzen az az átok kölke és milyen, amikor 2 perc alatt leráz, mert mennie kell. Szóval anyukám, hívlak ám majd :))).

És akkor nézzük:
itthon történt rovatunk: Itthon aztán jóóó sok mindent történt.

• Kezdjük azzal, hogy rövidebbek lettünk egy mobil telóval (ez némi feszültséget generált a családban, de erről később), egy diákigazolvánnyal, egy pénztárcával, egy karkötővel, egy órával. Mindez akkor tűnt el, amikor Bendiék öltözőjét kipakolták, amig ők edzésen voltak. És mi még jól jártunk.

Persze a mobil miatt kerekedett némi vita Bendivel, mert ő úgy gondolta, hogy végre kap egy klassz, menő mobilt. Mi, jobban mondva én, nem így gondoltam. Egyrészt, mert ha ezt a sz*r mobilt ellpoták, azt méginkább, másrészt, ahogy szoktam volt mondani az alapellátásban nincs benne a menő mobil, az, all inclusive ellátás és azért tenni kell. Vagy gyűjtögetni a zsebpénzt és beszállni az árába, vagy valami komolyabb tanulmányi eredményt letenni az asztalra. Így megkapta az én levetett mobilomat, ami kétségtelen némileg viseletes (csak amolyan nőiesen eldobtam párszor, no), de még mindig jobb, mint, amit vettem volna neki.
Persze ebből megint sértődés lett, amiből megint fejmosás...Világossá tettem számára, hogy kevés annál ostobább probléma megoldást, tudok elképzelni, minthogy megsértődik. És ha ezt az utat választja, teheti, szíve rajta, de akkor nem csak reggel hatig vagyunk vagy este hatig megsértődve és aztán nagy duzzogva beülünk anya mellé autóba és hazavitetjük a fenekünket, hanem akkor legyünk vonalasak és jó sértődötten fel lehet szállni a volán jártara stb. stb. Ha egyszer sértődös, tanulja meg azt is, hogy kell sértődöttnek lenni :))). Hát nem állítottam, hogy sétagalopp lesz a fiúnak ez az év.
A másik, amiért nagyon pipa voltam, hogy végre megőrizte a diákigazolványát - amit sikerült alig 6 hónap alatt beszereznie - két hónapnál tovább erre nem ellopják tőle? Wáááá, most kezdődik előlről, a hoztál haza igénylő lapot, befizetted a csekket, leadtad a lapot mizéria. Az egyetlen pozitív az ügyben, hogy most először jól jött, hogy állandóan a s*ggére ver a pénznek, így csak 200,- Ft volt a pénztárcájában.

• Aztán tegnap nagyon jól siekrült egy meglepetés. Anyu hugának volt a születés napja, amire jó rég óta készültek. Én mindig kérdezgettem anyut, hogy hol tart az előkészület, mert már az első pillnatban eldöntöttem, hogy meglepetés szerűen elmegyünk a szülinapra, mert olyan régen nem láttam anyu tesóit és az unoka tesóimat, hogy jól esett volna velük találkozni.

Így is történt, minden klappolt, írtam Mariskámnak egy rendhagyó születésnapi köszöntőt. Megjegyzem megérte a befektetés, olyan hálásan köszönték, mintha maga Kertész imre tisztelte volna meg a családot azzal a pár sorral, pedig semmi extra nem volt, csak leírtam, amit gondoltam, éreztem. Minden esetre ennek kapcsán kérhettem aput, hogy hívjon fel, hogy sikerült a "felolvasó est", így tudtam, hogy kb. mikor érnek oda Icáékhoz. Tehát meglepetés szerűen rájuk törtünk, lett is nagy öröm. remekül éreztem magam. Jót dumáltunk az évek óta nem látott unokatesókkal. Megállapítottuk hogy ha összecsődítjük a családot, akkor gyerekestül, férjestül 63 lenne a létszám. Nagyon remélem, hogy jövő nyárra sikerül összerántani a familiát. Az az igazság, hogy én vagyok az egyedüli egyke a családban és bár ez inkább azt feltételezné, hogy még inkább tartom a családdal a kapcsolatot, de sajnos az évek során pont az ellenkezője mondható el. íme egy kép egy páran a hatvanháromból.
Talán látszik belőle valamennyi. Sokat írtam, most abba hagyom, hogy pihenhessetek.

Murphy és az ő hülye törvényei.

Tegnap végre beszéltünk Csurival telón. Lassan egy hónapja a testem részévé vált a mobilom, viszem mindenhova... tényleg mindenhova. Fent említett úr törvényeinek igazolására, mikor nem volt nálam 5 percre? Naná, amikor Csibe hívott! Jellemző. Lett ám nagy kapkodás, amikor láttam, hogy keresett. Mindjárt azt is megosztom veletek mit beszéltünk, de előbb el kell mesélnem, hogy amennyire örültem a beszélgetésnek és megnyugodtam, hogy hallhattam a hangját, olyan lelkiismeretfurdalást okozott, hogy a 10 perc lejárta után (ennyit tudtunk beszélni) jöttem rá, hogy nem adtam át a telefont Tomkának. Szörnyűűűű volt látni a csalódottságát, főleg, mert nagyon is tudtam, hogy mit érezhet. Rémes volt. Ha agyon csapott volna azt is megértettem volna. De hála az égnek az én drágám nem egy haragtartó típus és hamar megbocsájtott, biztos látta, hogy ez most nagyon bánt. Meg is fogadtam, hogy, amint lesz skype, ő lesz az első, aki beszél Rozival és annyit, amennyit akar. Cica, ne haragudj még egyszer :( !

Szóval úgy sikerült beszélnünk, hogy Csibe talált valamilyen lehetőséget a neten olcsóbb beszélgetésre és úgy hívott fel. Remélem nem csináltunk horribils számlát. Persze azért elmesélem, hogy az én, egyébként igen talpraesett gyerekem, írt egy e-mailt a gmailemre, hogy akkor most hívjam ha van időm, mert neki van pár perce. Szerintetek tudja, hogy nálunk 6 órával később van és bár valóban elég sűrűn ülök a gép előtt, de azért nem mindig? Nekem némileg produktívabbnak tünt volna ha dob egy sms-t. De nem baj, majd megszokjuk, hogy kell ezt csinálni :))).

Örülök, hogy írt pár sort a blogjába, mert itt tipródtam, hogy mit csináljak, elmeséljem-e azokat az infókat, amiket mondott vagy hagyjam meg neki a dicsőséget, de így megoldódott ez a dolog és én kiegészítem őt a hallottakkal. Tehát:

arrafelé történt rovatunk:

• Mint ahogy azt olvashattátok az eddigi legnagyobb felfedezés, hogy arrafelé is vannak okosak (smart), sőőt Csibém azt mondta, hogy itt mindenki okos. Úgyhogy itt a negyedik hét a negyedik jótéteménnyel. Idézném Csurit szószerint: " ez az év arra lesz jó, hogy az egóm nem lesz olyan nagy, itt mindenki okos" :))). Ha így haladunk egy szentet kapok visssza :)))
• Aztán arrafele is vannak kevésbé szimpatikusak. Van 3 diák, egy országból mentek, akiket, annyira nem kedvel Csibém, mert maguk között állandóan spanyolul beszélnek és a US történelem órákon csak a saját történelmüket erőletetik. Szegények nem tudják, milyen ellenséget szereztek :)).
• Aztán arrafele érdekesek az órák. A mi porosz rendszerünkben nevelkedett és abban túlságosan szabad gondolkodásúnak találtatott Csibém is egy kicsit furcsálja az állandó dícsérgetést és az egy gondolat boncolgatását egy órán keresztül. Még nem találja a fogódzókat, hogy mi az, ami igazi visszajelzés és mi az, ami csak támogató dícséret. De meglesz az neki hamarosan és akkor jaj mindenkinek arrafelé:)).
• És hát az egója. Arrafelé ugyanis nem csak ő beszél az órákon, ( nem úgy , mint itthon). Hát bizony ezt is szokni kell. Egyszerűen fantasztikus lesz ez az év. Már ezalatt a rövid idő alatt is pont azokat a pontokat találta meg a rendszer, amit gyengíteni és azokat, amiket erősíteni kell. Eddig csak hittem, de most már tudom is, hogy rengeteget fog taunlni, fejlődni MINDEN szempontból. Most már kezdem érteni miért mások, akiknek megadatik egy ilyen lehetőség.
• Úgy tűnik arrafelé nincs szülői. Naná elég nehéz lenne Laura / ő Csuri szembe szomszédja és francia/ szóval Laura anyukát átrángatni Franciaországból, Antal anyukát Magyarországról egy összeröfire. De!!!! mégis mindenről tudunk. E-mailek és levek tömkelege érkezik különböző tájékoztatással és ott a parents net, ahol bármit megtudhatunk, osztályzatok, órarend, tanárok, osztálytársak, háztársak, edzőtársak, események, fényképek minden, minden. Ezt most azért emeltem ki mert tegnap szülőin voltam Bendegúznál és volt némi észrevehető halvány eltérés a két tájékoztató között.

És akkor jöjjön:

itthon történt rovatunk:

• Szóval szülőin voltunk. Bendi új ofője szimpatikus vidám fickó, akárcsak korábbi osztályfőnöke. A különbség talán a szemük csillogásában van, utóbbiéban némileg megtört a fény az osztállyal eltöltött 4 év alatt. :)). De Misi bá' hatalmas kezdeti lendülettel veti bele magát a közös munkába... ez az osztály szerencséje. Immáron tizenegyedszer hallgathattam végig a nagyjából felolvasott házirendet. Jó sok papírt írtunk alá / végre egy közös pont a két iskolában / és bemutatkoztak az új tanárok. Elméletben rendkívül kedves mindegyik és nagyon helyesnek tartja az osztályt... mondom, elméletben. A második szülőin már közel nem szokott ilyen kedélyes hangulat uralkodni. Pedig tanúsíthatom, hogy a kölkök is, a tanárok is azonosak. Nagyon, nagyon kíváncsi lennék, hogy abban a rendszerben, amiben most Csuri tanul, mit kezdenének egy olyan osztállyal, mint Bendegúzéké.

Elismerem, hogy ezzel az osztállyal nem egyszerű. Álljon itt igazolásként Bendikém tegnapi kijelentése, miután megállapította, hogy 3 számtech. óra lesz egymás után:

- Három számtech? -hüledezett - annyit végig aludni se tudok ! --> no komment, majdnem agyon /helyesbítek, agy helyen / vágtam. És ebből a fajtából van vagy 20-25 a 36(!) fős osztályban.

Éééés természetesen reggel én világosítottam fel a 9 éve iskolába járó gyerekemet, hogy az a három csak kettő, mert az egyik német óra lesz, és lesz kedves bepakolni a német cuccát is. Úgyhogy ma gyakorolni fogjuk az órarend olvasást.

• Persze Isten nem ver bottal éjjel baromi rosszul volt a gyerek egy este elfogyasztott rántott csirkétől / nem én csináltam/, így reggel csak a harmadik órára ment be, tovább csökkentve az esélyt a számtech óra végig alvására.
• Tegnap betévedtem... na jó nem bírtam megálni és berontottam egy Alexandra könyvesboltba. Atya világ még az illatát is imádom a könyvesboltoknak. Volt már rá példa, hogy 20,-Ft-tal a zsebemben, mentem be egy ilyen üzletbe, eltöltöttem két órát bent, csupán mert becsalogatott a könyvek illata, ahogy elmentem a bolt előtt. Ha én gazdag lennék.../ mondá Tevje a tejes ember/, szóval ha gazdag lennék, akkor olyan, de olyan könytárat csinálnék otthon... tényleg, a szombati gazdagokról szóló sorozatban még sose láttam, hogy bármelyik is a repőlgépe, háza, kocsija, jachtja mellett a könyvtárával is dicsekedett volna...pfújj ez gonosz volt... nem vonok le messzemenő következtetéseket, az olyan lenne, mintha savanyú lenne a szőlő... mert az is :))))
  Ja és, hogy mit vettem? Terrrrrmészetesen két angol könyvet. Az egyik a 2b or not 2b, mindenkinek meg kell lenni. Sírva röhögök a példamondatokon. A másik a Kis angol nyelvtan, íszonyat jóóó nyelvtani összefoglaló. Egy csekk megint nem lesz feladva, de nem baj, mert ha annak idején is csekkre és nem angol könyvekre költöttem volna a pénzt, akkor most nem dolgoznék itt, és a Csuri se lenne kint, és még kitudja mi minden nem történt volna és nem történik még ezután meg.
• Ma elviszem a számító gépet doktor bácsihoz, hogy alkalmassá tegye a skypolásra. Így előfordulhat, hogy a következő napokban nem frissítem a bejegyzéseket. Tudjátok, hát, hogy nem hűtlen lettem csak otthon nem tudok írni és a munkahelyén meg ritkán engedheti meg magának az ember, hogy blogozzon. De nem maradtok le semmiről, ígérem, hogy minden említésre méltó eseményről beszámolok, amint tudok. Commentekre válaszolok, mert az belefér a munkaidőmbe is ti. gyorsan irok :)))).

ÉÉÉS TESSÉK BUZGÓN KLIKKELNI ne mondjátok már nekem, hogy 14-n hoztátok össze ezt a több, mint ezer látogatást!!! :))))

Éjszakai attak avagy ki véd meg a betolakodótól.

Ma ismét megerősítést kaptam, hogy olvassátok és tetszik a blog. Én legalábbis nagyképűen így értelmeztem, azt, hogy, akadt egyáltalán valaki, aki túrórudiért folyamodott reggel. De olyan is akadt, aki nem tartott igényt a megvesztegetésre szánt rudira, hanem pusztán tetszését nyilvánította. Így ma új lendülettel vetem magam bele a krampácsolásba. /Ja az a vasútnál van, mindegy, de jól hangzik/

itthon történt rovatunk következik :)):

• Este nagy darázshajkurászás volt minálunk. Ugyanis megtámadott minket egy darázsnak kevésbé, nehéz bombázónak annál inkább nevezhető ismeretlen repülő állat. Bendegúz fejvesztve és visítozva menekült a szobájába /nagy élmény volt a repedtfazék mutáló hangját hallani ezen a frekvencián :(((/. Kis csúszással, ha lehet még hangosabban - bár általában nem szokásom, meg szoktam őrizni a látszat hidegvért - sikítozva én is követtem és onnan hallgatóztunk, hogy a család egyetlen darázscsípésre allergiás tagja, hogy igyekszik asztalra fel, székről le, könyvespolcot megmászva az előtér 2 négyzetméterén legyilkolni a betolakodót. Fáradozását siker koronázta, majd amint elmúlt a veszély mi is előmerészkedtünk, hogy szörnyülködhessünk a halott tetem fölött.
  
• Arra a megállapításra jutottam, hogy jobb lesz, ha a házat nappal támadják meg, ha erre valaha sor kerül, mert éjjel esélytelen, hogy lelket verjek bárkibe is, akitől a nagykönyv szerint védelmet remélhetnék. Nevezetesen a két fiúra vagy a két kutyára. Abban ugye megegyezhetünk, az előbb említett esemény után, hogy ha egy darázs ilyen reakciót vált ki Bendiből, akkor egy kétlábú vagy bármi más betolakodó látványától nemhogy felbátorodna, de tán még el is szaladna.... lehet, hogy nem lesz Zöldsapkás a gyerekből? Szóval Bendegúz kihúzva. Ugyanez mondható el Tomkáról. Ő ugyan egy hős bátorságával vetné magát bárkire, aki territóriuma határait megsérti, ha magánál lenne egyáltalán, de ha elalszik nincs az az élő betolakodó, aki miatt képes lenne felébredni. Tegnap éjjel is mit csinált. Még alig aludtunk el, amikor másik hősünk a 40 kg-s Maxi kutya megrettenve az első villámlástól ész nélkül rontott be a házba. Gondoltam, ha nappal Tomka a gazda legyen éjjel is, na meg valahogy a lustaságom is felülkerekedett a hatalmi vágyamon úgy éjféltájt. Szóval szóltam, mit szóltam, megrángattam, rákiabáltam, minden eszközt bevetve, hogy észhez térítsem, hogy bent van a kutya és ki kéne tán toloncolni. Szerintetek mi volt a válasz? ... Majd kimegy. Gondoltam azt bajosan, mert mindjárt becsukom a bejárati ajtót mert csak nem alszunk már kitárt ajtónál /bár volt, amikor az is előfordult/. A lényeg, kutya bent maradt és Tomka az egész jelenetből semmire nem emlékezett reggel. Persze ha őszinte akarok lenni még örültem is, hogy csak az előszobáig jött Maxi, mert a legutóbbi viharnál arra ébredtem /persze akkor is én előbb/, hogy a kutya az ágyunkban landolt és jól elfészkelte magát. Nem mondom egy 20 dekás kutyánál tán még elnéző lettem volna, na de egy német juhásznál... mégis csak sok. Így hát a ház őrzését nyugodt szívvel minden hangosabb durranástól frászt kapó kutyánkra sem bízhatom. A helyzet, négyből három mínusz. És mindeközben Szófia az öreg matróna mit csinált? Ezt:
  

Ez kérem a feneke az összes többi része a radiátor és az ágy alatt van. eredmény tehát, négyből négy mínusz. Mit mondjak biztonságban érzem magam éjszakánként. Bááár most, hogy eszembe jut talán a csigák... talán rájuk számíthatok.

• Egy ilyen mozgalmas éjszaka után sikerült reggel, addig készülődnünk, hogy ronggyá áztunk amíg a kocsihoz értünk. Hat órakor indultunk és akkor is egy óra volt az amúgy 25 perces út az iskoláig. Most már bosszankodni sem volt kedvem.
  
• Ma beiratkoztam az angol tanfolyamra. Egy szintfelmérőt kellett írnom. Mit mondjak, azok után, hogy előtte nem sokkal angolul skypoltam, sőőt lelkiztem /hogy is van ez angolul :)))))/, ami teljesen feldobott, ettől /mármint a teszttől/ az önbizalmam egy pillanat alatt zuhant a porba. Első feladat egy magyarról angolra fordítás, második a passzív használata, harmadik függő beszéd, negyedik beszélj egy riglivel bezárt ajtóról. Na ezzel a lendülettel cseréltem le a papírokat az eggyel alacsonyabb szintű felmérőre. Ott legalább otthonosan mozogtam. Aztán jött a rémálom, meg kellett szólalnom.... nem dicsekszem vele...borzalom volt. Itt megfogadom, az első alkalom után, amikor végig beszélgetek kötetelen témáról egy KV mellett egy délután, aznap este... nem is tudom mit csináljak... tessék várom az ötleteket. A legjobbat megcsinálom :))
  
• Holnap BKV-val közlekedem, egész nap, és szülőire megyek este, szóval tuti lesz mit mesélnem, még ha nem is holnap írom le.

Arra felé történt rovatunk:

Hát arrafelé vagy nem történt semmi, vagy annyi mindent történt, hogy nincs ideje Csibének, írogatni. Ő szólt előre, reklamációnak helye nincs. Ma volt már matek órája és francia órája is, úgyhogy a következő bejegyzésében biztos sok izgalmas dologról ír majd.
Így, ma Anna és Balázs blogját olvasgattam. Balázsét olvastátok? Nem? Akkor tegyétek most meg, mert érdemes. Rövid és lényegretörő. A mai témája is elgondolkodtató: azt írja legyünk büszkék arra, hogy magyarok vagyunk, mert fantasztikus élmény volt ezt odakint megélni. Nem tudom, nekem azt hiszem messze kellene innen élnem, hogy ezt érezzem, egyenlőre annyira azért nem vagyok az. Ott talán nem érzeném annyira azt, ami itt tapintható, a rosszkedv, az egység, ha úgy tetszik a nemzeti egység teljes hiánya. És azt veszem észre, hogy egyre nehezebben húzom ki magam én is ez alól. Remélem lesz elég erőm másmilyennek lenni, pedig ha meggondoljuk ez a hozzáállás is valahol a különállást és nem az egységet erősíti.
Érdekes olvasni, ahogy Balázs látja ezt a témát. Kíváncsi leszek, hogy Csibénél felmerül-e? Pont mielőtt elment volt egy beszélgetésünk, hogy vajon ő most "fogyatékos"-e attól, hogy különösebben nem lelkesíti, a magyarsága, igaz nem is lombozza le, egyszerűen, ez közömbös számára, huszadrangú kérdés. Csibe! Téma feldobva: mi újság a magyarságoddal?:))

Hiányoztam?

Nagyon nem volt időm ide ülni a géphez az elmúlt két napban, pedig volt egy-két esemény, amiről beszámolhatok. Imitt-amott gondolataim is támadtak, úgyhogy helyezzétek kényelembe magatokat, készítsetek hideg élelmet a monitor mellé, mert nem kétszavas bejegyzés olvasásába kezdtek.
Ugyan, azt ígértem, hogy Józsiról mesélek nektek, most ezt mégis elnapolom, biztos lesz még alkalom említést tenni róla és a világ minden kincséért sem hagynám ki. Nézzük mi is történt az elmúlt két napban:

Péntek:
Meló ezerrel, kiegészítve némi angol nyelvleckével. Amit eddig nem tettem, most kihasználok minden lehetőséget a tanulásra. Így, kerestem egy amerikai rádió adót, amit online lehet hallgatni és egész nap angolul duruzsolnak a fülembe. Nem állíthatom, hogy sokat értenék belőle, de tudom, hogy megfelelő kitartással egyre többet fogok érteni. Amikor röhögnek, akkor viszont én is, mert az ragadós :)). Ugyanakkor az egyik fordító sráccal kizárólag angolul skypolunk. Időnként megizzaszt rendesen. És tudjátok, milyen szerencsés vagyok? Angol tanár volt, úgyhogy tudja mit csinál. Megígértem neki, hogy amint túl leszek az első nyelvkurzuson máris áttérünk a szóbeli társalgásra, de most még ezt nem vállalnám be. És különben is , amilyen az angol helyesírásom, bőven gyakorolnom kell azt is. Iszonyú jófej a srác beígértem neki forró csoki és süti halmokat, ha a segítségével használhatóvá teszem az angolomat.
Este sajnos temetésre kellett mennünk. Elég érdekes temetés volt, nem is, inkább búcsúztató volt. Ha lehet ilyet mondani egy temetéssel kapcsolatban, nekem tetszett, már mint a búcsúztató ötlete maga. Sajnos a szervezés egy kicsit keresztbe tett az eredetileg jó ötletnek. Utána, mivel a szokatlan melegben még nem akaródzott hazamennünk, még beültünk a helyi vendéglátó egységbe egy kicsit búfelejteni és este már nem volt energiám bejegyzést kreálni.

Szombat:
Reggel 3/4 7-re mentem fodrászhoz. Nem vagyok komplett, mi? Amilyen hülye vagyok elfelejtettem időben bejelentkezni a fodrászhoz, ezért még hálás is lehettem Ildinek, hogy beszuszakolt szombat reggel első vendégnek. Jóól megnyirbált, már alig vártam. Egy éve, amióta ilyen rövid hajat hordok, egyre nehezebben viselem a 4 cm-nél hosszabb sérót.

Fodrász után Bendegúz meccsére mentünk... Igen, ne csodálkozzatok, én is. Igaz, hogy ezzel alapvetően jól kitolok magammal, mert így vasárnapra marad minden meló, főzés, mosás rendrakás stb. De igyekszem idén több meccsére is kimenni. Lefényképeztem nektek a KV-zót, ahova a fiúk meghívtak reggel minket, íme. Ugye ezt Ti sem hagytátok volna ki? A képen egyébként a III. ker. U-15 -s csapat szurkolótáborának keménymagját láthatjátok. Tulajdonképpen egész jól érzetem magam. A gyerekek nyertek és a szülőkkel, igen jól szórakoztunk a lelátón. Itt van még egy kép, hogy lássátok, tényleg ott voltam. A fiúkra aznap még két meccs megnézése várt, de ők ezt nem nagyon bánták. Én, azt hiszem, inkább az inkvizíciót választottam volna , mint még egy meccset aznap. A meccs után még beugrottunk a Mammutba edzőcipőt venni Bendinek , nincs valakinek sportcipőgyáros ismerőse, aki a gyerek étkeztetése mellett bevállalná a sportcipővel való ellátását is? A Mamutban megvettem Inca ajándékát is. Kapott tőlünk egy angyalos kártyát, hogy tudja, mit üzennek aznapra az angyalok neki. Én közben beugrottam a Jeans Clubba, mert jó nagy leárazás volt, de mint mindig most is csak kétdekás csajokra való cuccok voltak. Némelyiket méret után akár rugdalózónak is nézhetné az ember. Utálom ezeket a vásárlásokat, az önbizalmam mindig a béka feneke alá süllyed ilyenkor. És azok a tükrök a próbafülkében.... Jézus, ne is említsük.
Vásárlás után én Incához mentem, mert a szülinapját ünnepeltük. Húúú jó sok finomsággal készült. Nézzétek ezt a terülj terülj asztalkámat...ja itt már egy kicsit lepusztítottuk. Igen, Inca. Ő a barátnőm, egykori főnöknőm, akitől a könyvelés alapjait tanultam. Jó nagy társaságunk van, igaz? Régebben nagyon, nagyon sokat voltunk együtt, igazán nagy bulikon, erezdelahajamokon vagyunk túl. Ma már sokkal ritkábban tudunk összejönni. De én szeretem ezeket a ritka alkalmakat, jó ilyenkor egy kicsit eldumcsizgatni, kivel mi van stb. Mivel sokan közülük nyomonkövetik a blogomat, innen üzenem, az, hogy ritkábban vagyunk együtt nem azt jelenti, hogy kevésbé kedveljük egymást, pusztán annak a következménye, hogy nehezedtek a megélhetési körülmények, többet kell dolgozni és öregszünk, nehezebben mozdulunk ki. Ha hiszitek, ha nem, amikor Inca megkérdezte, hogy megyünk-e idén Egerbe / majd 10 évig minden évben mentünk egy egyszerű ivós kirándulásra/, a legközelebbi "szabad" hétvégét keresve az október 10-e jött ki. Na akkor hogy szervezzél bulikat?

Vasárnap:
Mivel tegnap volt a szórakozás napja, mára jutott a meló. De nem kezdtük túl korán a napot. Lustiztunk vagy 9-ig. Aztán mosás, teregetés, rendrakás, főzés. Máskor azért már utáltam volna egy ilyen napot, most valahogy nem izgatott. Közben, megint belenéztem a világ leggazdagabb emberei sorozatba a Discoveryn. Volt benne egy csaj, kő gazdag / naná hiszen ezért szerepelhetett a műsorban/. Volt vagy 70 olyan ékszere, ami egyenként is többet ért, mint a mi ingó és ingatlan vagyonunk együttvéve. Ezeket mutogatta... miközben a műkörmei fullra le voltak nőve. Igazán adhatott volna annyit magára, hogy legalább nem mutogatja. Még nem döntöttem el, hogy szeretem-e ezt a műsort. Amikor látom, mindig elábrándozgatok, hogy, vajon milyen lehet annyira gazdagnak lenni, hogy ne számítson a pénz. A műsorban szereplőkről meg mindig az jön le, hogy ügyesek, okosak és becsületes úton jutottak a vagyonukhoz... nem tudom, vajon mennyire a média kreációja ez? Vagy arrafelé tényleg meglehet gazdagodni, úgy, hogy teljesen becsületesen dolgozol?

Majd megkérdezem Csuritól, ha hazajön, mert egyenlőre olyan érzésem van, hogy hamarabb nem nagyon fogok vele értekezeni :))). Vasárnap óta nem beszéltünk se, telón, se máshogy. Talán dobot egy mailt hétfőn, hogy küldjek el neki valami papíruszt, különben én is annyit tudok róla, mint Ti. Igazán indíthatna egy "az anyukámnak személyesen" rovatot a blogban, és akkor talán nem érezném magam ennyire elhanyagoltnak :))). Mivel azonban a blogját igyekszik vezetni és ott válaszol a kérdésekre is, hát nem voltam rest összedobtam vagy 20-25 kérdést, ami már nagyon izgatott, és feltettem, így legalább a kíváncsiságomat kielégíthetem.
Ugyanakkor nem vetem a szemére, hogy nem jelentkezik, egyrészt mert ismerem milyen, pontosan tudom, hogy gondolkozik: "anya erős, tudja, hogy ha nem jelentkezem, az azt jelenti rendben vagyok és, hogy sok dolgom van és most az a fontos, hogy itt helytálljak". Másrészt mert én is ilyen vagyok, a szeretteimet hagyom utoljára, mert úgy gondolom, hogy ők tudják, hogy nekem fontosak, még ha nem is mondom vagy jelzem nekik és ha bajuk van úgyis jelentkeznek. Szóval nincs okom reklamálni, tudom az eszemmel, de azért mégis, olyan rossz érzés egynek lenni a tömegből :((.
Itt szeretném elmesélni nektek, hogy mennyire jól esik, hogy Eszter /érzékelvén, hogy még küzdök ezzel a "leválik a gyerekem rólam" lelkiállapottal/ rajtam tartja a szemét. Iszonyú sokat segít a józanságával, miközben gondolom neki se egyszerű. Jó érzés, hogy két ember /anya/, akik egy éve még idegenek voltak egymásnak, most, hogy a sors közös szituációba sodorta őket vállvetve segítik egymást. Visszaadja a hitemet na. :))).

Jaaa és képzeljétek, vagyis olvastátok? Meg van erre a hétre is Amerika jótéteménye, idézem Csibét: "hajmosás, szárítás? ez a legkisebb gondom most. "<-- ha végig éltétek volna vele azt a hajmosást, amit rendeztünk, akkor, amikor a síelés után be volt gipszelve a keze... na AKKOR értékelnétek igazán ezt a mondatot. Ugyan már az elején sem ígértem, hogy rövid leszek, aki azonban eddig eljutott, úgy, hogy nem hagyott ki egy mondatot sem, az igényelhet egy norbi rudit, postán eljuttatom hozzá....

Oliver Kahn

Tuuuuudttttttam, hogy belefutok ebbe! Naná, hogy nem néztem utána, hogy hogyan kell írni a nevét. És naná, hogy sportőrült 1000 éves barátom is olvassa a blogot. És naná hogy szólt /jogosan, és szép volt tőle, hogy priviben, nem ország-világ előtt tette :))/. Úgyhogy íme a javítás. Talán lassan már kapok annyi leckét az élettől, hogy megtanuljam, ha nem csak magadnak írogatsz, az kötelezettségekkel jár.
Azért még annyit elmondok, hogy amikor írom a bejegyzéseket egyetlen dologtól ver a frász, hogy vétek benne valami hibát és Józsi barátom kipellengérez. Ebben a témában nála nincs pardon. És a legeslegjobban az útálom, hogy MINDIG igaza van :))). És amúgy a pasit imádom, és ma este róla (is) írok.

úúúúgy, de úúúúgy megijedtem....

Szóval úgy látszik annyira megijedtem, a tegnapi bejegyzésem után, hogy mostantól nem olvastok mindennap, hogy azon nyomban rengeteg mesélni valóm akadt. Nem is tudom hol kezdjem, legyen a rendező elv ezúttal a kronológia.

Foci ügyből kifolyólag jelentem, hogy fejlődöm. Ezt két történés is alátámasztja. Tegnapelőtt, milyen meglepő éppen a sport1 csatornán volt a TV / ez nálunk amúgy "ritkaság"/ és megnéztem Tomkával Oliver Khan búcsúmeccsének legmeghatóbb jelenetét. A pasi 80 ezer ember előtt tette meg a Bayern München stadionjában utolsó tisztelet körét. Miközben a "Time to say good bye" c. remekbe szabott dalt adta elő egy igen jó torokkal rendelkező énekes. A TV előtt ülve is fantasztikus élmény volt hát még a stadionban. Jellemző, időnként labilis lelkiállapotomra, hogy kevés híján zsepire volt szükségem, de azért nem esszük olyan forrón azt a kását, tartsuk be a fokozatosság elvét, még se fogok tán bőgni egy kapus miatt. :)).
És evolúciós fejlődésem következő fokaként, ma sikerült egyetlen férfi kollégámat meglepnünk. Tudniillik nem elég, hogy fent említett eseményt megnéztem, de ma a főnöknőmmel jól ki-és meg is tárgyaltuk, amitől Zsoltnak leesett az álla. Naaaaa mit szóltok? Fog ez menni!

Aztán olvastam Csibe blogját. Elmondom hogy szokott lenni. Reggel általában én vagyok az első az irodában / úgy korrekt, ha megjegyzem, hogy ez iskola időben igaz/. Riasztó kikapcs. ma persze azt is sikerült elcsesznem így mind az öt tulajt hívták a szekuritisek a leállító kódért,de legalább tudják, milyen korán bent vagyok.:))), majd gép bekapcs, outlook elindít éééés látom ám, hogy írt Csuri. Na ilyenkor teljes izgalom, de nem rontunk ajtóstól a házba, szépen még KV föltesz, házi gyümölcsös müzli elkészít / igen Csibe, mostanában bent készítem el/. És húzom, halasztom az édes perceket, miközben majd elemészt a kíváncsiság. És amikor mindez kész, AKKOR gép elé leül és mélyen elmerül a leírt történésekben.
Nem mondom, hogy egy anyai szívnek jól esik azt olvasni, hogy az első nap az eddigiekhez képest nem volt 1000 %-s, és ráadásul a blog kezdetek kezdetén utaltam a mi különleges kapcsunkra, nos én PONTOSAN tudom mit érzett a Csibém. Mint ahogy a lehangoltságot követő lelkesedését is teljes mértékben érzem, itt belül. ( mutató újjal való mutogatás mellkasom középpontja felé :)))

Aztán üzenetet kaptam, hogy Edina kommentet fűzött a blogomhoz. Erről pedig eszembe jutott az, amit most már itt elmondhatok anélkül, hogy a nyalizás bélyegét rám süthetné bárki is, hogy Edinának, bizony jelentős szerepe van abban, hogy Csibe ott van, ahol. Mert én élénken emlékszem ám az első napokra, amikor új angol tanárt kaptak Roziék. Azt a durrogást, hogy mit képzel és hogy így meg úgy, ők még ilyen tanárral soha, és majd megmutatják.... DE!!!! Csibe onnantól veszi komolyan az angolt és akkor kezdett el komolyabban foglalkozni vele. Köszönet érte. :)))

Aztán ma, mint mindig hoztam haza Bendiéket edzés után. Háát érdekes évnek nézünk elébe, de mintha ezt már említettem volna... El tudjátok képzelni milyen az, amikor 4, néha 5 (volt idő, amikor 6 ) kamasz fiú ücsörög az autóban... Azokat a nagymellényes csávókat.... hát rémes, bár néha igen vicceseket szólnak, de ma arról folyt a beszélgetés, hogy az egyik tanár, mennyire igyekezett felkelteni az érdeklődésüket a tantárgya iránt. Arra vetemedett az ügy érdekében, hogy némi foci hasonlattal élt. Mire a fiúk:

- hiába görcsöl úgyse fogja sokáig bírni minket úgyse érdekel semmi- így!!!! És aztán jött a ragozása ennek a témának.

Hírtelen nem is tudtam szólni, aztán később se egy ideig. Mi a fenét lehet kezdeni ezekkel az érdektelen majmokkal? Ki a fenét lehetne elébük citálni, hogy nézd meg ember, ha így állsz mindenhez hozzá EZ lesz belőled! A hajléktalanokat? És ha közli velük, hogy ő két diplomával sem kell senkinek? A BNW-s, Audis, Hummeres csávókat.. no komment? Vagy a média sztár Győzikét? Milyen érvvel lehetne rájuk hatni? Vagy nézzük végig, amíg egyszer csak rájönnek, mekkorát hibáztak, de akkor már annyi?
És ne higgyétek, hogy lehet velük értelmesen beszélni, ááá csak nyomják a magukét. Annyira felhúztam magam, hogy hazáig hegyibeszédet tartottam Bendegúznak, aminek a vége az lett, hogy közölte iskoláról inkább ne beszéljünk, mert annak csak vita lesz a vége. Remek, jól haladunk. A beszédtémák közül a foci kihúzva, mert ahhoz én nem értek, a könyvek kihúzva, mert ahhoz Bendegúz nem konyít és most törölve az iskola is... haladunk, haladunk...

Aztán a nap legjobb pontja a vacsi volt. Ma ugyanis Babi barátnémmal vacsiztunk. Babival istenien lehet fogyózni, tornázni és a fogyókúrát megszegni. Nálunk jobban senki nem élvezi, amikor közösen úgy döntünk ez a serpenyő császármorzsa áfonya lekvárral este kilenckor még bőven belefér a fogyókúrába. Igaz Babi? És közben szót ejthetünk mindenről, amit nem tudunk megdumálni azokban a negyedórákban, amikor nagy ritkán beugrom hozzájuk a boltba. És képzeljétek, kaptam tőle egy gyönyörű, de tényleg gyönyörű fülbevalót. pici, ízléses, éééés fekete gyöngyből van, amit imádok, és nem csak a gyűrűmhöz megy, de, amit Babi nem tudhatott az új nyakláncomhoz is. Tényleg nagyon tetszik és nagyon, nagyon örültem neki. Már eldöntöttem, hogy szombaton fel is veszem, amikoris Incáékhoz megyünk bulizni, de arról majd akkor mesélek.

Ja és a lényeg, CSAK EGYSZER SZAVAZZ!!!
:)))))))))

Csak egyszer.

Szavaztál már? Nem? Akkor addig nem olvashatod tovább!!! Irány szavazni!!!! Végre egy szavazás, amin nem múlik semmi, ne hagyd hát ki. Kísérletet teszek annak kiderítésére, hogy merre terjed a blogom. Persze most mondhatnátok, hogy a blog írás inkább magadnak szól, igen ez egyrészről igaz, másrészről viszont jó tisztában lenni, hogy mennyi idegen néz be az általam kitárt virtuális ablakon. Nem mintha az adat ismerete titkolózásra késztetne, egyszerűen kíváncsi vagyok, és mivel Csuri egyenlőre nem elégíti ki a kíváncsiságomat, kénytelen vagyok pótcselekvéshez folyamodni. :)).

Ez volt minden "értelmes", ami eszembe jutott ma, mivel semmi különös nem történt. Arra jöttem rá, hogy a web napló vezetése könyörtelenül szembesít a hétköznapok szürkeségével. A mi napjaink a következőképpen alakulnak:

- reggel 1/2 6 ébredés, reggeli, készülődés
- dugóban araszolás
- munka (általában igen vidám hangulatban)
- irány Bendiért az edzésre
- haza érkezünk általában 3/4 7 körül , ki-ki mivel foglalja el magát a fenn maradó 2-3 órában (net, TV, tanulás, torna stb.stb.) Ebből Bendi legritkábban választja a tanulást :))) de ez mostantól nem így lesz.... állítólag.

Szóval, ha fenti algoritmust megszakítja valami, na majd ARRÓL mesélek vagy ha ezek közben valami rém velős gondolat ver tábort a fejemben, aminek megtárgyalása csakis veletek lehetséges :).

S mivel ma fent említett kritériumok közül egyik sem valósult meg, így nem marad más hátra, mint jó éjt kívánni!

Szóval szórakoztató....

Köszönöm a szavazóknak, hogy voksoltak, és köszi a visszajelzéseket is. Jó érzés tudni, hogy nem csak klimpírozok itt a nagyvilágba. Örülök, hogy szórakoztatónak találjátok a blogot, hiszen az egyik cél ez volt. Persze én, aki megélem, időnként nem találom annyira viccesnek :). Minden pozitív megnyilvánulás ellenére, sőőőt talán pont azért elképzelhető, hogy a jövőben némileg ritkítom a bejegyzéseket, mert a szürke hétköznapokon nem mindig történik érdekes és nem szeretnélek untatni benneteket, mert ez nem szerepelt a célok között. Másrészt iszonyat időt emészt fel az írás és hamarosan kezdődik egyetem, tanfolyam meg a hóhér tudja mi minden, így nem biztos, hogy mindig akad időm másfél két órát gépelni. Természetesen, minden olyan eseményt megosztok veletek a jövőben is, ami érdeklődésre tarthat számot.
Az is lehet, hogy fejlett egoizmusom nem hagy nyugton és nem nyugszik bele abba, hogy egy nap legalább egyszer ne velem(velünk foglalkozzatok) és így továbbra is sűrűn írogatok majd.... nem tudom, bízzuk ezt most a sorsra.

Húúú Csurinak ma tuti nagyon izgalmas napja volt. Szerintem este nem kell majd ringatni. Remélem nem felejti el megszámolni a szobája sarkait. Ezt jól megtanítottam neki, mint az élet fontos dolgainak egyikét: ha új helyen alszunk este elalvás előtt szobasarok számolás! tetszettek a bejegyzései, egész értelmeseket képes írni, ha a nagy lelkendezésből leszáll a földre. Sose tudtam, milyen érzés az, amikor egyszer csak nem fordítasz már magyarból... most már vannak sejtéseim. Nekem új és érdekes volt ez az információ. Kíváncsi vagyok mikor tud legközelebb jelentkezni.
Ma Eszterrel beszéltünk hosszasan telefonon. Naná, hogy előjött az oltás téma, mert Balázs iskolájában már reklamálják a Hepatítis B oltás 3. alkalmát. Na mit gondoltok itthon hányszor adják ezt be? Kétszer! Yes! Újabb probléma. Kíváncsi vagyok, hogy Csibénél előkerül-e ez a téma.
Jó volt Eszterrel beszélgetni, annak ellenére, hogy az estéimet ezzel a témával foglalkozva töltöm, gondolhatjátok, hogy a nap 24 órájában képes lennék erről beszélni, beszélgetni. De az értelmes ember lánya igyekszik környezetére is tekintettel lenni. Én is ezt teszem, vagy legalábbis remélem... nem tudom mennyi sikerrel, erről talán a kolleganőimet kellene megkérdezni.
Minden esetre jól kitárgyaltuk az apró-cseprő hülyeségeinket, ki, hogy próbálja meg átvészelni ezeket a kezdeti napokat, heteket.
Közben Carmellel is levelezésben állok....igen kérem szépen, ANGOLUL, beeeezzzony. Nem győzők elég hálásnak lenni neki, hogy így istápolgatja a 4 gyereke mellett Csurit is. Fantasztikus csaj lehet. És olyan szépeket írt Roziról, frankón nőtt a büszkeségtől az amúgy sem kicsi mellbőségem :))))

itthon történt:

Itthon nem történt semmi :))). Reggel dugó volt, pedig fél órával hamarabb indultunk el Bendivel, ezen már meg sem lepődöm. Hazafelé aztán elpanaszolta, Bendikém, hogy annyira hosszúak a gimnáziumi órák,

- Talán oda lehetne figyelni és akkor gyorsabban menne az idő - mondom neki, mire ő
- Minek, csak beszéltek egész órán?

Atya világ azt hiszem beszélnem kell a gyerekkel, hogy a gimiben időnként illik jegyzetelni.
És hogy képzeljem el a rajz órán rajzolniuk kellett... hát még ilyet! Mit szóltok ez aztán a felháborító! Csibe kéne az öcsédnek tanács, hogy kezelje a tanár urat, mert ha téged átengedett a Te rajztudásoddal, akkor valamit tudhatsz a kezelési útmutatójáról.

Jéééézus milyen évnek nézünk elébe és még csak két nap telt el.

Hétfő

Ugye milyen hülye cím? Nem jutott most jobb eszembe. Amikor belekezdtem a blog írásába, megfogadtam, hogy igyekszem nem szépíteni a dolgokat, persze nem teregetek ki mindent, de nem is festem rózsaszínre a valóságot.
Nos az történt este, hogy rendesen eltörött a mécses miután Csibém online felköszöntött. Ebben csak az a meglepő, hogy én azt gondoltam magamról, hogy óóóó megy ez már nekem, igaz, hogy a nap minden órájában az Óceánon túl jár az eszem, igaz, hogy a karórámon / soha ezelőtt nem viseltem/ a New Jersey-i idő van, de azt gondoltam ez rendben van. Aztán tegnap olvastam azt a két sort és máris záporoztak azok a fránya könnyek megállíthatatlanul. Úgy látszik ehhez még egy kis idő és több elfoglaltság kell vagy az, hogy végre viszonylag rendezett körülmények között és rendszeresen tudjak beszélni Csurikámmal. De ma már rendben vagyok ismét.
Írtam Rózsának. Rózsa, Márk anyukája, Márk, szintén ASSIST-os cserediák. Annyira nem tudtam semmit róluk érdekelt, vajon mi van Márkkal. Képzeljétek ő már 2 hete, na jó majdnem két hete jár suliba. Ő is tapasztalta, hogy nagyon rendesek és segítőkészek vele a tanárok, de keményen követelnek is / igen, a mérlegnek két oldala van nem csak ez utóbbi :) /. A család is jó, lazák, mint a Riga lánc, ez általában jó, de néha, amikor kong a hűtő mert elfelejtettek kaját venni (ez férfiaknál gyakran előfordul arrafelé is), akkor nem annyira kényelmes.
Rózsa is szokja a gyerek nélküli életet, azt írja, igyekszik nem minden pillanatban a géphez rohanni, hogy megnézze érkezett-e valami hír. E sorok olvasása közben jöttem rá, hogy jééé én is ezt csinálom, de én azt gondoltam ez normális. Na jó ezen még gondolkozom, lehet, hogy még sem az. :)
Csibének meg van az órarendje. És nekünk szülőknek is hozzáférhető. Van kép a tanárokról, az osztálytársakról. Hááát a láb méretük nincs feltüntetve, de azon kívül szinte mindent, ami nem sérti a személyiség jogokat. Háát lesz mit csinálnia a csajszinak. Órára pontosan be van osztva a napja reggel 8-tól este 7-ig. Lehet, hogy jó ideig csak általam juttok hírekhez, mert nem tudom, hogy lesz-e ideje írni, tuti rengeteg olvasni valója lesz.

itthon történt:

• Képzeljétek ma volt az első tanítási nap a Kerékben is. Bendegúz már most nincs feldobva. Mi lesz itt még később. Holnap reggel 7-re megy, mert nulladik órájuk van. Az ő órarendjük is érdekes. Csütörtökön pl. Föci, matek, aztán vagy angol vagy német, majd megint matek, ének, és újból valamelyik nyelv, és végül egy nyelvtan. Meggyőződésem, hogy rendkívül produktív lesz a 7. órában / Csuriék akkor már valamilyen sportot űznek majd/ a nyelvtan óra. És a két matek közé beékelődött nyelv óra majd' 20 gyerekkel? Még jó, hogy van ének, gondolhatnátok, de, akinek van Bendegúz korabeli gyereke, az tudja, hogy manapság az énektől éppen úgy kell rettegni, mint egy magyartól. Aki nem tudná énekből DOLGOZATOT írnak... nem is hergelem magam tovább.
• 
  
  olyat, de olyat kaptam ma a dolgozómba...egy baromi klassz nyakláncot. Annyira örültem neki. Lefényképeztem, nem adja annyira vissza, hogy milyen jó de legalább lehet elképzelésetek. Mennyivel jobb volt ez a névnap, mint a tavalyi. Ugyanis akkor pont a névnapomon tettek lapátra bennünket az előző cégemtől. Szép kis történet volt... túl vagyunk rajta
  
  
• Csibe! Lefényképeztem neked valamit, Kata kolleganőm lelte az egyik pékségben a Vásárcsarnokban. Teljes kiőrlésű lisztből van és cukormentes szilvalekvár van benne... na ez se lódítja meg a fantáziádat
• Képzeljétek Írországban élő Moni barátnőmet felkérték, hogy tartson előadást a magyar karácsonyi szokásokról. Teljesen felvillanyozott, Annyira jó ötletei támadtak, olvassátok el a blogjában (ld.fent). Még írok ma levelet neki, a mi Karácsonyi menünkről. Majd időről időre mesélek nektek, hogy hol tart az előkészületekkel.
  

Ennyi volt a mese mára zárul Miki... nem fárasztalak benneteket tovább, holnap találkozunk. Jó éjszakát!