Több, mint másfél hónapja várom, hogy megírhassam nektek a szülinapi ajándék történetét. Emlékeztek arra az ominzus amerikai sms-re? Na majdnem onnan indul a történet. Szóval van egy ékszerész ( itt megnézhetitek a honlapját), ahol én már régóta nézegettem a tündéres ékszereket. Köztudott, hogy Csibém Íroszág óta be van oltva a tündétek szeretetével, ezért meg akartam mutatni neki egyszer, hogy milyen ékszerek vannak abban a kicsi boltban. Egyébként ilyenek:
A sors úgy hozta, hogy Csibe elutazása előtt benéztünk a boltba, ahol nagyon megtetszett neki egy gyűrű, fel is próbálta és tökéletesen illett rá. Nosza nekem se kellett több másnap megvettem, majd a következőt találtam ki.
Szépen becsomagoltam, majd a szülinapi csomagolást még egyszer becsomagoltam és odaadtam Csurinak, hogy ezt adja át Carmelnek, amolyan tőlem neked ajándék, de nem mondom meg mi az, mert eddig mindent lepocskondiázott, úgyhogy most így járt. Majd szépen, na jó akkor még sokkal nagyobb kínnal, de megírtam egy levelet Carmelnek, hogy küldöm ezt az ajándékot, amit ő úgy kap meg, mintha az övé lenne, de valójában Csibe 18. szülinapi ajándéka, és pls. juttassa el neki a nagy napon. Majd hátradöltem, 18. szülinap lerendezve, és vártam, hogy válaszoljon Carmel, hogy Ok vette az adást felfogta - ékes angolságom ellenére - hogy mi a feladat. De a válasz csak nem akart megérkezni. Már-már ott tartottunk, hogy Csuri megérkezett hozzájuk, de válasz még nem érkezett. Elöttetek van a szitu, amint Csibe átadja a csomagot Carmelnek, aki nem olvasván az e-mailemet nagy örömmel zsebre vágja Csuri 18. szülinapi ajándékát? Na levert a víz és ekkor esett meg, a jóval korábban emlegetett sms csörte, amin annyira beégtem. De itt még közel sincs vége a sztorinak. Ugyebár az sms-ből kiderült hogy minden clear Carmernak, DE!!!! Csibe majd' másfél hétig nem adta oda az ajándékokat. Na újra kezdődött az e-mail csörte. Jött a levél host mumtól: mindjárt megy Csuri a suliba és még nem adta oda az említett csomagot, hogy kérdezzen rá anélkül, hogy tönkretenné a meglepetést? Megértettem, mégse vághatta hátba Csibét, hogy: " Te, anyád nem küldött véletlenül nekem valami csomagocskát?" mert hát azért nem csak én, de a Csuri sem hülye ugyibár. Nyugatató levél: rádörgök Csurira de ha x napig nem adja oda, akkor írjon, mert akkor még szigorúbb leszek az utóddal. Majd hosszas könyörgésre végre valahára átadásra kerültek a gondosan kiválogatott ajándékok.
Ki találjátok mi következik? Naná, hogy AZT az ajándékot elfelejtette átadni... már csak röhögni tudtam. Újabb e-mailek, hogy ez meg ez volt, amit megkapott de az nem lehet, hiszen a Csibe nagy lendülettel bontogatta ki stb.stb. És akkor még ott volt a feladat, hogy Carmel hogyan oldja azt meg, hogy ne kelljen kibontani a cuccost Csibe előtt. A lényeg, minden anyai hatalmamat latbavetettem innen jó sok ezer km. távolságról és rávettem Csibét, hogy ugyanmár a beköltözés előtti utolsó utolsó órában adná már át Carmelnek, amit küldtem. Megtörtént, és ismét a sors a segítségünkre sietett, olyankor adta át, amikor éppen igen busy volt a család (megjegyzem ezt az állapotott nem volt túl nehéz kifogni) és Carmel hivatkozhatott arra, hogy egy kicsit később nyitja ki, addigra meg remélhetőleg Csibe már elfoglalt Lawrencevilles lesz és megfeledkezik a dologról. Nos ez így is tötént.
Ilyen előzmények után alig vártam, hogy sül el a dolog. A szülinapján telón beszéltünk Csibével, de olyan későig nem voltam képes fenn maradni, hogy megtudjam mi esett, hogy esett. Azért minden eshetőségre felkészülve a telót is bekészítettem a párna alá, hátha....Reggel aztán rohantam a géphez, hogy hátha jött e-mail, vagy írt bejegyzést, semmi. És egész nap semmi... mit mondjak rémesen csalódott voltam, persze gyártottam a mentségeket, de azért mindegyik sántított kicsit.
Tegnap reggelre érkezett meg a köszönő e-mail és mára a bejegyzés. Tudom, hogy nem teszem helyesen de persze, hogy minden csalódottságomat elfelejtettem azonnal. Aki, anya, az sokszor tépelődik azon, hogy jól teszi-e, azt, amit éppen vagy általában tesz. Én nem feltétlenül válaszolok ezekre a kérdésekre igennel. Sőőőőt sokszor azt gondolom több érzéssel, kevesebb keménységgel kellene a gyerekeim felé fordulni. Ilyen esetekben, azért megnyugszom, mégsem vagyok kőből, mégsem vagyok olyan önző dög, amilyennek sokszor tartom magam. Képes vagyok egy (akár megkésett) sorért egy (megkésett, de azért megeresztett) telefonért is máris megenyhülni és elfelejteni minden mérgemet.
Hülye vagyok? Igen, lehet! De mi lenne ha nem így tennék? Hiszen, innen tudhatja, hogy ha bármi baja van, bárhogy alakul az élete, ha a feladatok sodrában meg is feledkezik időnként rólunk, ami nekünk rosszul esik, akkor is mi vagyunk a szülei, a családja, azok, akikhez fordulhat, futhat, mert mi ott leszünk még ha előtte nem is hívott fel napok vagy hetek óta.... mert mi ezért, és így vagyunk anyák,apák és tesók. Csibém, Isten éltessen még egyszer sokáig!!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése