Ez egy jó kényes téma, tipikusan, ha ezt az ujjamat harapom ez fáj, ha azt akkor az. Akármit is írok valakinek rosszul fog esni. Hogy miért éppen most jutott eszembe erről írni, annak az az oka, hogy egy apró jelenet megvilágította bennem, mi, miért nem fogunk soha külföldre menni a boldogulás végett.
A minap vásárolni mentünk a Corába, az én Drágám elhozott egy bevásárló kocsit, amiről már az első három méteren kiderült, hogy nem működik rendesen a kereke. Mindez történt a kocsitárolótól 3 méterre, mint említettem. Én felajánlottam neki, hogy cserélje ki és ne gurígassuk ezt végig az egész áruházon. Megállt, hezitált, elindult, megállt, én némileg noszogattam, hogy rajta cserélje már ki, de a döntés az övé volt. Majd közölte, hogy gyerünk befelé. És onnantól kezdve az egész áruházon ketten ráncigáltuk végig az egész kocsit, ami az idő legnagyobb részében, arra ment, amerre ő akart, nekünk, pedig igen komoly energiánkba telt a számunkra megfelelő irányban tartani.
Nem tudom, számotokra mennyire jön le, hogy ez az apró epizód nem egyéb, mint a mi kis életünk metaforikus leképezése. Míg én a probléma felmerülésekor azonnal a számomra kényelmesebb és lássuk be logikusabb megoldást választottam volna, addig a párom minden észérvet félre téve küzdött a kocsival. Gondolom ragaszkodott hozzá, ha már beletette a pénzikéjét, a magáénak érzete. Megjegyzem maga az egész folyamat is jellemző ránk. Amikor arról volt szó, hogy menjünk vagy maradjunk ugyanez játszódott le. Én felvázoltam a megoldási lehetőséget, majd a döntést rá bíztam / igaz, ott kimaradt a hezitálás :) /, és amikor úgy döntött maradunk, maradtam én is és cibálom vele együtt a magunk kis bevásárló kocsiját keresztül az életen.
Sokszor éri a kint élőket a vád, hogy a könnyebb utat választották. Egyrészt ez szerintem egy hatalmas baromság, másrészt, persze egy idő után igaz. De kérdem én ép elmére vall, hogy valaki, aki megteheti, hogy az első három méter után a könnyebb utat válassza, az nem teszi, és inkább görcsöl, hogy irányban tartsa a szekerét? Mi vagyunk mi mazochisták gyülekezete? Úgy tűnik. Pedig hát el lehet menni, itt lehet hagyni őket, mint szól a fáma, még sem tesszük. Én megtenném, és még nem adtam fel! Legközelebb mindkettőnk érdekében a sarkamra állok és visszavitetem a bevásárlókocsit....
4 megjegyzés:
I take my hat off to You.
Ez egy Nagyon Találó Hasonlat volt. Riszpekt.
Hm, hogy könnyebb-e... az első pár évben aligha, de amint megtalálod a helyed, haverokat-barátokat, beilleszkedsz, onnan kezdve már nagyszerű. Főleg mert emberként kezelnek. Hála az égnek, még sosem tapasztaltam, hogy kevesebb lennék a szemükben attól, hogy nem itt születtem. Másnak más a tapasztalata, de érzésem szerint a jó nyelvtudás sokat nyom a latban. Ha nem tudsz velük szót érteni, hogy akarnád, hogy megértsenek, be- és elfogadjanak?
Uff, szólottam, de ez amúgy egy olyan téma, ami inkább egy pohár bor felett kell megtárgyalni :-)
persze, hogy könnyebb, ha nem tekinted otthonnak, hanem csak egy olyan helynek, ahonnan mindig _haza_ tudsz menni. mert itt lehet jobb, ott lehet könnyebb, amott lehet izgalmasabb, de hogy őszinte legyek, idegenben a legkönnyebb magyarnak lenni - nem a külvilágnak, nem a többieknek, hanem - belül, magadnak.
Megjegyzés küldése