Nagyon szomorú nap ez a számunkra. Az öreg hölgy, Szofikánk, vagy ahogy Csibe nevezi Pupuka, ma örök álomba szenderült. Nem voltam még felkészülve rá...már ha fel lehet készülni ilyesmire. Igaz, hogy öreg is volt, süket is volt, de ez még nem ok arra, hogy itt hagyjon bennünket.
Jó kutyus volt, a családunk része, úgy ment el, ahogy élt, nem okozott gondot, csendben elaludt.
Szép temetést rendeztünk neki. Amikor ezeket a sorokat írom még lobognak a mécsesek a kert egy csendes szegletében elhelyezett sírján.
Hiányozni fog...nagyon...nagyon...
