Vegyes

Majd egy egész hét telt el a legutóbbi jelentkezésem óta. Azt hittem, hogy ezen a héten majd többet írok nektek, de nem így lett. Őszintén szólva nem voltam képes összeszedni magam. Begubóztam. Az a helyzet, hogy pénteken már kellett volna mennem dolgozni, de képtelen voltam rávenni magam, egyszerűen bele haltam volna ha be kell mennem. Mostanra viszont összeraktam magam, újra tetterősnek ( na jó viszonylag tetterősnek) érzem magam.
Ma olyan jó kis nap volt. Eltekintve attól, hogy reggel valaki, valami petárdafélét durrogtatott, amitől hős nagyobbik méretű kutyánk frászt kapva berontott a házba és mindent egy perc alatt a sáros mancsával disznóóllá változtatott. Viszont megkezdődtek a téli teremfocik. Erről azt kell tudni, hogy telente Tomka és Bendi szombaton vagy vasárnap 4 óra tájt elvonulnak focizni. És olyankor enyém, a már jó melegre fűtött ház. Kedvemre klimpírozhatok, pacsákolhatok és tanulhatok. Amit máskor is megtehetek éppen, csak időnként szemrehányó tekintetek kíséretében. Szóval míg korábban nem igazán kedveltem ezeket a focikat mára már én küldöm a pasikat, ha véletlenül arra vetemednének, hogy itthon szeretnének maradni (még csak az kéne... menjenek csak)

Pénteken színházban voltam Melindával. Most tekintsünk el attól, hogy a szokásos módon indult az este, nevezetesen majdnem elkéstem a dugó és a parkolóhely keresés miatt. Ergo totál idegbaj volt, hogy oda érek-e? A darab... nos... érdekes volt. Először azt mondtam volna, hogy láttam már jobbat is. Mivel azonban azóta többször eszembe jutott-és nem annak kapcsán, hogy én még ilyen sz*rt nem láttam- azt kell mondjam, hogy hatott. A címe Viktor, avagy a gyerekuralom. Engem az abszurd színházra emlékeztetett. Minden esetre azt nem lehetett ráfogni, hogy, mint néző beleéltem volna magam a cselekménybe. Különösen, hogy bőven elbírta volna a 18-s karikát is a 16-s helyett. Nos egy szó, mint száz, érdekes volt és elgondolkoztató.

Mesélek nektek Csibéről. Ő most, mint tudjátok 10 napos hálaadás szüneten van. Ha jól vettem ki a beszélgetéseinkből egy kicsit lassan telnek a napjai. Szeretne már újra a suliban lenni. Mi sem mutatja jobban, hogy minden a normális kerékvágásban halad, hogy virtuálisan megejtettük havi (vagy heti?) rendszeres vitánkat. Csak hát olyan nehéz. Egyrészt az ember képtelen írásban óbégatni vagy hangsúlyozni. És így olyan nehéz veszekedni. Azért ha megerőltetjük magunkat megy nekünk így is. Másrészt nem lehet virtuálisan sem pofákat vágni, sem hátat fordítani... meg vagyunk fosztva a kellékeinktől, az eszközeinktől...Valami megoldást kell találnunk.

Tegnap vásárolt a kártyával, nem mondom majdnem infarktust kaptam. Képzeljétek jön az értesítés vett ezt, vett azt, elkölthető ennyi, meg még ennyi,majd... elkölthető 0 Ft, miközben egy perccel előtte még volt a számlán 70 ezer forint. Hát levert a víz. Lelki szemeimmel láttam, amint Csibe áll a pénztárnál és nem fogadja el a kártyáját a terminál. Rögtön tudtam, hogy a napi vásárlás db. limitje lépett életbe, na de azt is tudtam, hogy a Csibének erről fogalma sincs (nem is volt). Végül ügyesen megoldotta vett fel pénzt és akkor láttam én is, hogy helyre állt a rend újra a helyes egyenleget mutatja. Minden esetre ez tanulság. Ha bank kártyával engedjük útnak a gyereket, akkor:

1. Nézzünk utána a limiteknek és a korlátoknak
2. tájékoztassuk erről utódunkat is.

Mivel ebben a pillanatban jött, hogy használta a kártyát, így úgy tűnik rendben van minden. Remélem megjegyezte, hogy hányszor vásárolhat.
A másik esemény, hogy somlóit akar készíteni. Piskóta sütéssel!!! Drukkolok neki, bár sejtem, hogy nem lesz egyszerű menet. Tán még egy komolyabb durrogás is kikerekedik belőle. Majd pletykálok, hogy sikerült.

Jövő héten megkezdődnek a vizsgáim. És ha megkezdődnek, akkor így vagy úgy de vége is lesz egyszer és akkor már csak 3 félévem lesz hátra az egyetemből. Hihetetlenül rohan az idő. Ilyenkor ugyan mindig a frász kerülget, de aztán ha már nyakig benne vagyunk, akkor úgy vagyok vele, hogy menni kell, csinálni, és túl lenni rajta. Gyakorlatilag negyedik éve ér meglepetésként a karácsony. Tavaly 9 vizsgám volt Karácsony előtti héten, idén ez csak 4, igaz ebből egy szóbeli 22-én. Szóval nem lesznek unalmasak a következő hetek
(Ezt a bejegyzést ne is minősítsétek, magamtól is tudom, hogy uncsira sikeredett)

EZ disznóság !!!!!

Felhívom szíves figyelmeteket, hogy a következő bejegyzés a nyugalmat megzavaró kép és nem tudom én milyen hatásokat tartalmazhat.

Tegnap, ahogy említettem disznóvágás volt a házunk táján. Jelen esetben a "házunk tája", átvitt értelemben értendő, mert földrajzilag egészen pontosan Izsákon esett meg a történelmi pillanat. Éppen ezért a napunk 1/2 3-kor kezdődött, mivel nekünk még le kellett jutnunk a tett színhelyére. Én voltam a szerencsés, aki megnyerte a sofőr szerepét, ami csak azért volt érdekes, mert egy kisbusszal kellett mennünk, ugyanis mi vittük a forrázó kádat és egyéb elengedhetetlenül fontos kelléket, és lássuk be elég ritkán vezetek hajnal 3-kor havas utakon kisbuszt. Végül szerencsésen, a megbeszélt időponthoz képest alig fél órás késéssel /elenyésző, a körülményeket figyelembe véve/ megérkeztünk.

A fiúk nem tétováztak 10 perc elteltével az első áldozat már saját vérében fetrengett. A disznóölésből sok mindent nem szeretek, de a legjobban a visításukat utálom. Ezek a pocák / hármat vágtunk/, azonban nem olyan vérfagyasztó, hosszan elnyújtott visítást hallattak, mint korábbi fajtársaik, hanem olyat, mint, amikor a 49-s villamos annak idején bekanyarodott a Szabadság hídról a Gellért térre, szóval elviselhető volt, így nem szorultunk lelki segélyre.

Íme a gyilkosság utáni első pillanatok.

A lelket megviselő részén a dolognak hamar túljutottunk, ezután a testet próbára tevő forrázás, perzselés, és a disznó megkopasztása következett. Itt egy kicsit alább hagyott a kezdeti lendület.

Azt hiszem a fiúkat a mellkasuk alatt nőtt sörizmok gátolták a hosszas hajolgatásban. Először volt nagy fújtatás, majd egy-egy delikvens elmaradozott, végül maradt az egymásra mutogatás. Még az anyagi megvesztegetéstől sem riadtak vissza egyesek, komoly összeget ajánlottak fel, arra az esetre, ha valaki elvégzi helyettük ezt a munkát.

Ettől a sok szőrtől kellett megszabadulni... az epilátor kevésnek bizonyult, a gyanta szóba se jöhetett, a borotva meg, mint tudjuk csak erősíti a szőrzetet.

Még az a szerencse, hogy minden disznóvágáson van egy böllér, aki jó esteben nem csak ahhoz ért, hogy hol köll megbökni azt a szerencsétlen állatot, hanem egyéb anatómiai ismeretekkel is rendelkezik. Eljött az idő, amikor ennek nagy hasznát vettük. Mint említettem, ha nem is teljesen kezdők voltunk, de igazából egyikünk se vágott még szülői felügyelet nélkül disznót, így amikor eljött az ideje, hogy ki-ki megmondja mit is szeretne a tetemmel kezdeni, hát lett nagy felfordulás. Volt, aki a fejét és a farkát volt csak képes megkülönböztetni és 6 sonkát szeretett volna felfüstöltetni. Be vallom mi ott egy kicsit megakadtunk, hogy hány taraja, akartam mondani tarjája van egy disznónak. De akadtak, akik a karaj miben és hol létéről érdeklődtek. Szóval azért mire tisztába tettük a fejekben a dolgokat eltelt egy kis idő.

A munkából mindenki, ki így, ki úgy de kivette a részét.

A fentihez képest a kolbász és hurka töltés már gyerekjátéknak tetszett. Igaz ekkor a májas hurka és a kenőmájas közötti különbség mibenléte okozott egyeseknek fejfájást. De végül ezzel is megbirkóztunk.

Ez a csupasz "szépség" már a mélyhűtőnkben van.

Ezután már "csak" a mosogatás maradt. komolyan mondom ennél kevesebb undormány dolgot tudok elképzelni /bár lehet, hogy ez csak a tapasztalatlanságom miatt van/. És mindez megspékelve metsző hideg északi széllel...na a napnak ezt a részét utáltam a legjobban, és, mint ilyet igyekeztem mihamarabb letudni. Ami nem a feladat elől való meglógásban merült ki, ellenkezőleg ez volt a tipikusan "essünk neki, hogy mihamarabb túl legyünk rajta" esete.

Összefoglalva a nap eseményeit, azt hiszem büszkék lehetünk magunkra. Olyanok voltunk, mint a nagyok. Leöltünk 3 jószágot, feldolgoztuk, sütöttünk reggelire hagymás vért, ebédre sült húsit és vacsira /amit már senki nem evett/ főztünk hús levest. Elmosogattunk és elpakoltunk és délután 4-re mindennel készen voltunk. Úgy tűnik rajtunk már nem múlik, ez a hagyomány nem miattunk fog kihalni, mi mindent megtettünk a fennmaradása érdekében, és mivel az utódok ott sertepertéltek körülöttünk /néha még segítettek is/, a tovább örökítésről is gondoskodtunk. Ez jó mulatság férfi munka volt...

Freedom / Szabadság /

Szép is lenne, de sajnos ez most csak egy holiday /szabadság :) /. Igen, most egy pár napig szabin vagyok itthon, ami, számba véve a rám váró teendőket, inkább csak az elmaradásaim pótlásáról szól majd. Mivel vészesen közeledik a vizsgaidőszak sűrűsödnek az iskolai teendők. A héten 3 cikk, egy 7 oldalas házi dolgozat és egy referátum elkészítése vár rám, ja, és december 3-án egy igen kellemes tárgyból ( nyelvjárástan) vizsgázunk, azzal is akad még némi dolog. Szóval ha úgy vesszük, akkor a blog írás most a lazítás és a lógás lehetősége.

itthon történt rovatunk:
Visszaolvasgattam a blogomban és megállapítottam, hogy elkövettem azt a hatalmas hibát, hogy nem meséltem nektek Boriról, a klón klán harmadik tagjáról. Ő az a csajszi, aki már elég rég óta fontolgatta, hogy ki kellene menni Angliába dolgozni, de valahogy nem vitte rá a lélek. Nos a közelmúltban úgy hozta a sors, vagy ha ez jobban emészthető, a körülményei úgy alakultak, hogy végre megpróbálkozott a kinti boldogulással. Kicsit szerénytelenül, Melindával úgy érezzük, hogy ebben azért van része a mi rábeszélőkénknek is. Sok más egyéb fontosabb ok mellett ezért is követjük nyomon kinti életének alakulását. És képzeljétek, némi kezdeti nehézség után most elkelt, egyelőre au-pair lesz, de így lesz fedél a feje felett, kajája, és fizetése is. Mivel az Angol földre való lépésének 3. napján már volt állása (igaz, egy csirke sütőbe kellett nap, mint nap derékig bemászva takarítani, de állás volt!!), elmondhatjuk, hogy azért még mindig, ha valaki akar, akkor tud dolgozni odakint. Minden esetre drukkolunk neki és figyelemmel kísérjük, most induló külhoni karrierjét.
Erölködöm, erölködöm, de valahogy ennél több említésre méltó esemény nem jut eszembe.
Viszont elmesélem, hogy most egy nagyon klassz könyvet olvasok. Lehet, hogy épelméjű ember nem dicsekszik el ország-világ előtt, hogy későn érő típusként csak most találkozott Wass Albert könyvével az "Adjátok vissza a hegyeimet" cíművel, de én ezt is felvállalom... jobb későn, mint soha, nem igaz? A lényeg, olvassátok el, és ne csak egyszer. Rég olvastam olyan könyvet, amiről már az olvasás pillanatában tudtam még egyszer el kell olvassam, mert annyi minden van benne, amin, gondolkoznom kell, ha már a történet sodra nem köti le a figyelmemet. Szóval hajrá, karácsonyra meg lehet venni!!! Aztán, ha gondoljátok, egy újabb "komoly téma" keretén belül megdumálhatjuk, hogy ki, mit szólt hozzá.

Vasárnap DISZNÓVÁGÁS!!!. Képeket hozok nektek feltétlenül. Tudjátok mi az érdekes ezzel kapcsolatban, hogy gyakorlatilag, most nem teszünk egyebet, mint a hagyományokat őrizzük. Nekem a disznóvágás, mindig a szülőkhöz, a nagyszülőkhöz kapcsolt fogalom volt. Most viszont csak mi "fiatalok" magunk vágunk pocát, önszántunkból, semmiféle külső ráhatás nélkül (hacsak az árakat nem tekintjük annak :) ). Ja, hogy van már két (a 4 családnak összesen 7 ) gyerekünk, hát ja, az is a "szülőség" egy fajtája... na de disznót vágni, "felnőttek" nélkül.....???? Mi lesz, ha sikerül, akkor már mi leszünk a felnőttek???

arrafelé történt:
Csibémnél jó sok minden történt. Volt egy kis kavarodás a hálaadás körül. Sajnos Carmelék nem tudják fogadni Csibét a hálaadásra és ez elég későn derült ki. Úgyhogy volt egy kis izgalom / Csibe szerint a csupán a részemről/, hogy hol is tölti a következő 10 napot. Hát mi tagadás, némi izgatott bizsergés vett rajtam erőt, amikor alternatív megoldásként feldobta az én jánykám, hogy akkor ő és a haverja elvonulnának egy hostelba NYC-be. Jó, rendben, nálam tapasztaltabb utazók azt mondták, hogy nincs miért aggódni. Azt a tanácsot is kaptam, hogy engedjem el végre a gyerek kezét /mintha foghatnám :))/, jó, rendben , de pont most? Nem is tudom nekem azért valahogy azok az idióta amerikai filmek peregtek a szemem előtt a lepukkant hostelekkel... nem igazán tetszett a Csibém azok között a díszletek között. A lényeg, én azért mégsem ezt tartottam a számomra legmegnyugtatóbb megoldásnak. Nem mintha a 400 dolláros Kaliforniába vagy Floridába szóló repjegyártól kisimultak volna a ráncaim. Mivel más meghívásai oda szóltak...Ezzel az eseménnyel kapcsolatban esett meg az első emeltebb hangú szóváltás közöttünk, amióta elment. Sajnos azt a részt, amikor a végén megölelem most ki kellett hagyjuk :))
De ahogy olvashattátok elrendeződtek a dolgok és most már nyugodt vagyok.
Már amennyire nyugodt lehetek, amikor talán éppen ezekben a percekben írja a matek vizsgáját, szorítok neki. Erről a vizsgázós hetéről nála elég bőven olvashattok, úgyhogy erre nem vesztegetnék szót.
Annyit azért talán mégis elmesélnék, hogy milyen büszke voltam, amikor Csibém átküldte a 6 oldalas esszéjét. Büszkeség töltött el, egyrészt mert olyan szépen, folyamatosan és választékosan írt angolul, másrészt, hogy feltételezte rólam, hogy én mindezt értem.... hát mit mondjak... a címnél elakadtam, a többiről nem is beszélek... de azért büszke vagyok...:) és jó érzés, hogy Csibém ilyeneket feltételez rólam :)).

Nem sikerült.

Gondolom észrevettétek, hogy nem sikerült a tervem, mi szerint nyomon követem Bendegúz gimnazistává avatásának stációit. Ez részben idő hiánynak köszönhető, jó részt viszont annak, hogy Bendi korántsem annyira kommunikatív, mint Csuri volt annak idején. Bendi, valahogy nem érez rá késztetést, hogy azonnal megosszon velünk minden eseményt, ami vele az iskola falain belül történik. Korábbi tanulmányi eredményeinek ismeretében, ezt valahogy megértem.
Szóval az elmúlt hét eseményeiből jószerével a következőket tudtam nyomon követni. Bendegúz hol lánynak, hol strébernek, hol Lancelot lovagnak öltözve rohangászott a lakásban. Megjegyzem mindegyik igen jól állt neki... igen, talán lányként volt a legjobb. Bár kétségtelen az egy kicsit megriasztott, hogy hasonló fazonokat láttam a Capellában, de ez csak a véletlen műve lehet. Viszont a jó hír az, hogy a "B"-sek nyertek. Ez nagy siker, mert az elmúlt években mindig az "A" volt a befutó. Így, ha nem tévedek és jól emlékszem most már elmondhatom, hogy mindkét gyerekem az osztályával megnyerte a gólyahét versenyét. Megpróbáltam Bendit rávenni, hogy írjon ide a blogba egy beszámolót, de azok után, hogy a nővérével kibeszélte elejétől a végéig az egész hetet erre már vajmi kevés esélyt látok.
itthon történt:
A legnagyobb eheti hírem, hogy képzeljétek blogot indított egykori kedvenc tanárom, akit egészen Szöulig sodort az élet. Emlékeztek, ő az, akiről korábban említést tettem, aki miatt érdemes volt egyáltalán , bejárni az egyetemre. Természeteseten azonnal rávetettem magam a blogra. Ne hagyjátok ki élvezetes, és mindenki beveheti rá a ciánt, hogy sokat is tanulhat belőle. Ide is felvettem a blog listámra, úgyhogy könnyen elérhetitek. És plusz egy pont neki, ő képes sokkal rövidebben írni, mint én (a stílust és tartalmat már nem is említem, észreveszitek majd a különbséget :)
Az érdekes pedig, hogy éppen a héten akartam neki írni, mert egy szakirodalommal kapcsolatban akartam a tanácsát kikérni, erre ma reggelre kapom az e-mailt a hírrel, blogger lett. Tanár úr! Welcome! Nem felejtettünk ám el , így már ideje volt, hogy halljunk felőled.

Jelentkezett az egyik idei ASSIST pályázó és anyukája. Egyelőre még nem voltak konkrét kérdések felém (gyanítom, hogy annál több Csibéhez), de ami késik, az nem múlik, eleinte minket is teljesen lefoglalt az esszéírás és a jelentkezési lap kitöltése. Na de aztán a várakozási időszakban... Nagyon drukkolok minden jelentkezőnek. étek blogot indít
Most éppen ismét közös főzésen vagyunk itt Simáéknál. Az a helyzet, hogy jövő héten disznóvágás lesz és le kell fogyasztani a mélyhűtőt, így az összes fellelhető finomságot most szépen sorban megfőzőcskézzük. A múltkor halászlé, rántott hal volt a menű, most sült csülök, csirke húslevessel (elnézést a külhoni kaján tengődőktől).
Sok egyéb történésről nem tudok most beszámolni, csendes igahúzással telt az elmúlt hét, a legtöbbször este 8 óra utáni hazaérkezéssel.

arrafelé történt:
Hát arrafelé történtek dolgok. Az egyik legnagyobb esemény, hogy Csibémet beválogatták a kosárcsapatba. Ez nagyon klassz, de ahogy azt írja is ez a szabadidő beáldozásával jár, de több élményt is jelent majd.
Azt hiszem pénteken sikerült vagy másfél órát skypolnunk, amit persze ő először rosszalt, de utóbb belátta, hogy nem volt azért olyan rossz. Felolvasást tartott, hogy megállapíthassuk, változott-e a kiejtése, mert szerinte nem. Szerintem meg IGEN, nem is keveset. Minden esetre vidám beszélgetés volt.
Aztán mesélte még, hogy be akartak a suliban tiltani valami táncot (naná, hogy nem jegyeztem már megint meg pontosan, hogy milyen táncot), mert hát az iskola szerint, hogy finoman fogalmazzak nem teljesen felel meg az iskola által képviselt erkölcsöknek. Na erre mi történt másnap (amikor még csak híre ment a tervezetnek) az egész iskola " csak táncolni akarunk" feliratú pólóban jelent meg. Nem tudom, akad az olvasók között, aki emlékszik még a tavalyi 24 órás körüli eseményekre, ők talán felfedezni vélhetnek némi különbséget a két tiltakozás között.
Aztán történtek még egyéb események, amiről később, talán a hét közepe felé már tudok nektek írni, elöljáróban csak annyi, hogy van izgalom bőven. Ja és Csibének vizsgaidőszaka van, mindenki drukkoljon neki.
Mivel most már mindkét antiPC pasi itt lebzsel körülöttem befejezem az írást, hamarosan új hírekkel, veletek, ugyanitt.

Gólyahét !!!! 0. nap

Nos Nők Lapja cikk ugrott, arról majd máskor. Nagy esemény van az Antal család házatáján: gólyahét lesz a Kerékben! A héten mesélek nektek Bendi beavatási szertartásáról. Mint annyiszor most is tapasztalható "némi" különbség a lányok és fiúk hasonló eseményhez való hozáállásában. Míg pár évvel ezelőtt, amikor Csibe volt gólya, már hetekkel a nagy esmény előtt felfordult a ház, és másról sem hallottunk, mint így a gólyahét, úgy a gólyahét, addig Bendi esetében az első szekrényfelforgató kutatásra csak ma, az első nap előestéjén került sor. Az eredmény lenyűgöző volt... Bendikém lesz a Hótehénkében, amit az osztály ad elő, a királyfi (szépszál gyerek, megértem a választást :) ), na de miben?
Csak egy enyhe röhögő görcsöt kellett leküzdenünk a Tomkával, amikor hazaérve másodszülött gyermekünk egy flottír zokniba betűrt, jégeralsóra felhúzott boxerben és a nyaka köré kanyarított lepedőben -ami egy palástot volt hivatva jelezni- fogadott. Ha én lennék hótehénke tuti eldobnám a látványtól magam./ holnap megpróbálom rávenni, hogy engedjen meg egy fotót, ezt sajnos ma elbaltáztam/. Ha nem tanulásról van szó Bendi hihetetlen kreatív tud lenni, és gondolkodás nélkül csinál magából hülyét, akár a legnagyobb számú közönség előtt is. Egy a lényeg: hogy RÖHÖGJENEK és ha lehet választani, akkor inkább rajta :))). Elnézve a látványt szerintem ez holnap meg lesz.

ASSIST, KGST, NOSZF

ASSIST: Kedden egy iszonyú jó napot töltöttem együtt Andival, a párjával és Eszterrel, Balázs anyukájával. Reggel 10-kor találkoztunk Andiékkal (ugye nem felejtettétek el ő, az ASSIST magyarországi képviselője) a Váci úton. Sikerült majdnem elkésnem, mert a régi beidegződésnek megfelelően a Szentendrei út felé vettem az irányt. Majd kisebb szívszélhüdést kaptam, amikor megláttam, hogy Békásnál áll a sor vége. Hála az égnek eszembe jutott, hogy ott az új híd (szerintem így kellene hívni, senki nem hívja Megyeri hídnak), így ha hiszitek, ha nem 10 perc múlva a TESCO parkolójában landoltam. (Az új hídról majd még írok, de nem most). Eszterrel jó előre megbeszéltük telefonon, hogy itt a nagy alkalom, hogy találkozzunk. Ö, Pécsen várt minket, ahol Andi szokásos éves ASSIST tájékoztatóját tartotta a Leöwey Klára Gimiben (egyébként oda jár Balázs is, amikor itthon van). Mert, hogy elkezdődött az idei ASSIST ösztöndíj pályázat procedúrája. Nem voltunk túl sokan, de több az érdeklődő hála az égnek. Komolyan mondom, annyira jó volt látni a fiatalokat. Már ott lehetett látni némelyik szemében a csillogást, hogy ő bizony megpályázza ezt a lehetőséget. Jó volt visszaemlékezni az egy évvel ezelőtti eseményekre, amikor mi ültünk a Csibével ugyan így, tele reménnyel, hitetlenséggel, hogy "persze majd pont nekünk", és csodálkozással, hogy ilyen tényleg létezik, és nem kerül milliókba (legalább is nekünk). Andi megengedte, hogy szóljunk mi is pár szót. Megjegyzem ez nagy bátorság volt tőle ismerve Eszter és a magam beszélőkéjét, de becsületünkre legyen mondva, igyekeztünk visszafogni magunkat, pedig elhihetitek, hogy külön-külön is képesek lettünk volna egy egész estét végig mesélni az elmúlt időszakról.
Én arra igyekeztem felhívni a figyelmüket, hogy semmiképpen ne hagyják ki a lehetőséget, mert, ha nem is jutnak ki, már magának a pályázatnak a megírásával, a tesztre és az interjúra való felkészüléssel is rengeteget tanulhatnak. Ha meg kijutnak... hát azt nem kell ragozni.
Megadtam a gmail elérhetőségemet, hogy ha a szülők aggódnak, írjanak nyugodtan. Ez idáig még senki nem írt... biztos nem aggódnak... ez jó :))). Megadtam Csibe blog címét is, ahonnan elérhető Balázs és Ági blogja is. Ez mind, mind rengeteg segítség a most indulóknak. Emlékszem Csibe mennyit lógott a neten információk után kutakodva, ez most mind rendelkezésére áll, annak, aki veszi a fáradságot, és utána néz a dolgoknak. Viszonylag egész képet alkothatnak a felkészülésről is és a jelenlegi kinti életről is.
Tiszta szívemből drukkolok az idén indulóknak, akár kijutnak, akár nem, fantasztikus élmény akár csak részt venni is egy ilyen pályázaton. Tudom, most azt mondhatjátok, hogy könnyű így drukkolni, hogy Csibe kint van, de vajon ilyen lelkes lennék-e, ha nem nyert volna? Nem tudom, de elképzelhető. Ugyanakkor ülhetnénk Eszterrel itthon a babérjainkon is... Ez is csak nézőpont kérdése.
A tájékoztató után Eszter meghívott vacsizni minket (köszi Eszter, Isteni volt... hm nyami az a profiterol... maga volt a bűűűn :)) ). Megbeszéltük, hogy április, május környékén nálunk összejövünk egy bográcsozásra. Jó ez az ASSIST, nem elég, hogy a gyerekem kijutott Amerikába, de pluszként még ilyen klassz emberkékkel ismerkedhettem meg.
Este 1/2 10 volt, hogy hazaértünk. Komolyan mondom, hogy a 12 órát gyakorlatilag végig dumáltuk Andival. Szegény férje csak nagy ritkán jutott szóhoz mellettünk...nem tudom, akar-e még látni :)). Én, mindenesetre szívesen találkozom velük, rendkívül szimpatikus, aranyos emberek. Megbeszéltük Andival, hogy bármikor kell, hívjon, megyek és segítek, amiben tudok, hiszen az ő lánya Dóri, aki eddig a segítsége volt most egy évig a Waseda Egyetemen tanul ösztöndíjjal Tokióban. Láthatjátok, sorstársak is vagyunk, volt tehát miről beszélgetni. Nagyon jól éreztem magam, tényleg.

KGST: Lesznek, akik nem is tudják ez mi volt. Ez a szocialista blokk gazdasági szervezete volt a hidegháború alatt, pontosabban így hangzik, Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa. Majd az ún. lengyelpiacokat nevezték, így. Mindegy nem erről akartam írni. Csak arról, hogy Csibém, akár csak egykor a KGST, most is kisegített engem, hiába van olyan messze. A suliban ugyanis az amerikai elnökválasztásról kellett egy kétoldalas cikket írni, alig félóra alatt. (kíváncsi lennék hány újságírónak kell fél óra alatt egy összefoglaló cikket írnia ...)
Szégyen ide, szégyen oda, ha Csibe és Balázs nem írnak erről a témáról, azon kívül, hogy Barack Obama lett az elnök, a világon semmit nem tudok. Így azonban egy olyan cikket rittyentettem, hogy na.. Lehet, hogy a tanár nem lesz vele megelégedve, de én igen, és nálam ez a mérce :)). Köszi fiatalok.

És végezetül, de csak viccből NOSZF: Ez a rövidítés sem lesz mindenki előtt egyértelmű, de ha leírom mit jelent? A Nagy Októberi Szocialista Forradalom, ami nálunk, novemberi és ma már inkább puccsként, mint forradalomként illik emlegetni. Igen, ma lenne a NOSZF 91. évfordulója, nem megemlékezni akartam róla, csak megemlíteni, hogy amit az ember agyába sulykolnak (tanult Józsi barátom, azt mondta, így írjam, na jó nem ezt mondta, hanem azt, hogy használjak más kifejezést, de ha mégis ragaszkodom ehhez, akkor írjam így) szóval, akinek az agyába oda bele élete első 20 évében, az jól beleég oda. Még mindig eszembe jutnak az úttörőnyakkendős, halál unalmas Aurórával töltött ünnepélyek... jó rég volt...

Az elmúló idővel kapcsolatban olvastam egy érdekes novellát a Nők Lapjában, lehet, hogy holnap majd arról írok, lehet...

Éjszakai horror

Komolyan mondom...de tényleg komolyan, ami nálunk éjszaka zajlik, az több, mint vicc. Mára csak édes emlékfoszlányok az éjszakák, amikor a gyerekek picik voltak. Tudom, alvás szempontjából másoknak általában ez maga a rémálom, de nekünk soha nem volt ezzel gondunk. Nem úgy, mint manapság, amióta Szófia az öreg matróna, na jó hölgy, hogy finoman fogalmazzak éltesebb korba lépett. Idősödő eb esete társulva némi náthával, maga a borzalom.
Tegnap este elkövettem azt a könnyelműséget, hogy utolsóként vonultam el aludni kb. 11 óra körül. Általában nem zavar az én drágám hangoskodása (értsd horkolása), tényleg nem, képes vagyok 80 decibelig, szembefordulva vele, aludni... na de tegnap este minden képzeletet felülmúlt az a zenebona, ami a hálóban uralkodott.
A párom horkolt, nyolcvan decibelt megközelítve, majd erre olyan 70-es erősséggel kontrázott a földről Szofikánk. De nem ám csak olyan egyszerű horkolást képzeljetek, neeem inkább olyan szurcsogós, náthásat. Bizonyára egy vájtfülű kortárszene rajongó áhítattal hallgatta volna és interpretálta volna a hangzavaron átjövő üzenetet, de hozzám őszintén szólva - ha már komoly zene - inkább Bach áll közelebb így kevéssé értékelve e kortárs zenét, majd felrobbantam a méregtől. Miután az összes fellelhető ágynemű alkalmatosságot a fejemre halmoztam, megkockáztatva ezzel a fulladásos halált az éjszaka folyamán, sikerült álomba szenderülnöm (már amennyire illik ide ez a szó). első felvonás vége függöny le

Mintegy másfél órás alvás után, arra riadok, hogy Szofikánk tipródik a szalagparkettán, karmaival , mindenféle követhetetlen, ámde annál hangosabb ütemet verve. Mire magamhoz térhettem volna, addigra párom, aki a gyerekekhez soha nem kelt fel, nem úgy szőrös, lógó fülű szívszerelméhez, azonnal teljes lendülettel, mint akinek helyből kell megugrania a kettőtizet kipattant az ágyból kisebb földrengést okozva ezzel és rohant ajtót nyitni a kutyának, mert szerinte öreg már és nem bír ki egy éjszakát a hólyagja... hát nem tudom, ha Tomka nem alszik itthon nem csak az éjszakát de az estét és a reggelből egy darabidőt is elég jól visel... mármint a kutya. Mindez alig vesz igénybe 3 percet... nekik. Nekem, aki ugye az erőfeszítéstől, hogy a földrengés után is az ágyon maradjak és aki a nagy jövésmenésre, teljesen magához tért, újabb fél, háromnegyed óra, amíg újra elaludtam. második felvonás vége függöny le

Újabb másfél óra elteltével olyan hangra ébredtem, amiért minden valamire való horrorfilm hangmérnöke hosszú hónapok keresése után vagyonokat lenne képes fizetni. Képtelenség visszaadni az élményt. A rajzfilmekben ilyenkor kezd el a testen kívül dobogni a szív, a hasig kiugrani a szemgolyó, égnek állni a haj, és a többi és a többi. Hát ezeknek a tüneteknek majd' mindegyikét azon nyomban produkáltam, álmomból ébredvén.
Ekkor már hajnali fél négy körül járt az idő, és engem is szólított a szükség. Persze Szofikánk nem maradhat le ilyen izgalmas éjszakai bátorság próbáról, jött velem és nem elég ám ilyenkor megnyitni az ajtót, mert olyankor ugye a nála háromszor nagyobb Maxi bufla fejével nézhet csupán farkasszemet, neeem ki kell vele menni a teraszra, hogy körülnézhessen. Egy szál hálóingben, egy frissen átélt infarktussal a hátam mögött azt nézegettem, ahogy Szofikánk körbeszaglászik majd visszasomfordál a hálóhelyére. Mire visszaértem a hálóba, Szófia újra 100 decibellel horpasztott. Azt hiszem itt fogyott el a cérnám és kezdtem el visszasírni fent említett sok évvel ezelőtti csendes, nyugodt éjszakákat. harmadik felvonás vége függöny le

Lassan lassan elcsendesült a ház és a hálószoba. Lehiggadtam én is, szemem elnehezült, légzésem egyenletessé vált az álom mezsgyéjén mozogtam.... majd trallallaltralllalal megszólalt a telefonom ébresztője, negyed hat volt, kelnem kellett. Ha jól emlékszem morcos voltam...

Egy kis titok...

Az az igazság, hogy rendkívül izgatott vagyok egy körülettem zajló esemény miatt. Meg fogtok kövezni, mert nem mesélhetek most még róla (nem a Csurival kapcsolatos, a további kombinációkat elkerülendő), de egyszerűen nem tudom megállni, hogy ne említsem meg, hogy pörögnek körülöttem az események és jelen pillanatban fogalmam sincs, hogy fogom kibírni, hogy ezt a rendkívül izgalmas dolgot ne osszam meg veletek.... Majd azt csinálom, amit a Csibével tettünk, amíg az ASSISTra készült, ha beszélni akart róla, de nem volt kivel, felhívott és volt, hogy sokadszorra is elmondott valamit... na majd én is így teszek :)

itthon történt rovatunk:
tegnap ismét Simáéknál voltunk. Főzőcskéztünk, vagyis helyesebben a fiúk főzőcskéztek, szarvaspörkölt tarhonyával és őz comb volt sütve vadas mártásban.
Közben Monkával mi meg jól kidumáltuk magunkat, miközben Gizi, a kutyájuk folyton a nyakán lógott.


Bendi kipróbált egy miniatűr széket, ami állítólag 300 kilót bír ki. Az a három fogpiszkáló, ami kiáll a fenekéből.. na az a szék lába. Fogyás ide, fogyás oda, én inkább eltekintettem, attól, hogy kipróbáljam.


És a szék, az ablakpárkányom:



Aztán beszéltünk skypon Csibével... na azt látnotok kellett volna. Az erdélyi pálesz, amivel a fiúk melegedtek a tűz mellett megtette a hatását.
Sima szavaival élve összegyűlt a "falu" apraja nagyja a laptop körül ott nyomorogtunk mindannyian ( szám szerint heten, mint a gonoszok) és volt ott minden. Hogy mást ne említsek az egyik PC guru fiú a monitorba kiabált a másik a billentyűzetbe, miközben a mikrofonos fejhallgató az én fejemen volt. Aztán a webkamerát körbehordozták, mint egy véres kardot, minden lábosba, tányérba belenyomkodták, csakhogy Csibe "lássa" az itthoni ízeket, hát nagyon vicces volt. Szerintem Csuri is jól szórakozott, hogy egy kis ízelítőt kapott az itthoni hangulatból.
Aztán felavattuk az új "pincét" egy jó kis kártyapartival. Nem tudom eltudjátok-e képzelni: kártyaasztalként a 40 cm magas raklapasztal szolgált, székként pedig a babzsákfotelek. Ültetek már ilyenben? Kényelmes, de nyeklik-nyaklik. Először azt gondoltam ráhasalok, na akkor úgy néztem ki , mint amikor 5 hónapos csecsemő koromban a mosolyalbum nevű fényképalbumba elég lenge ( konkrétan semmilyen) öltözékben lefényképeztek. Miután rájöttem, hogy ez nem az igazi, feltápászkodtam, mint egy bálna és nagy nehezen elhelyezkedtem ülő helyzetben, akkor rájöttem, hogy így nem érem el az asztal közepét, így minden egyes ütést egy remek hasizom gyakorlat követett. És a fiúk ugyan így szenvedtek, azzal a különbséggel, hogy ők még jó hangosan fújtattak is hozzá. Nem tudok másra gondolni, mint, hogy a magunk számára megteremtett különleges körülmények okozták, hogy mindannyian szert tettünk egy-egy szégyenletes farosbunkóra.

Arrafelé történt:
Halloween volt Ámerikában, Csibe írt róla, viszonylag bőven, akit érdekel. De nekünk elmesélte azt is, hogy a 17 éves korosztályú Lawrenceviles fiú focisták állami döntőt játszanak a jövő héten a HILL (ha jól emlékszem, ez a csapat neve) ellen, ezért az egész jövő hét a "KILL HILL" jegyében telik majd, ami úgy tűnik egy egész hetes csapat buzdítást jelent. Mindenféle feladatok lesznek, rögtön hétfőn pizsama nap (ne kérdezzétek, hogy jön a szurkoláshoz a pizsama). Hát, hogy csibém milyen pizsibe megy... lehet nem is szeretném tudni....mert ha abba, ami van neki, annak a viselését nem buzdításnak nevezném, legalábbis nem focira...Biztos hallunk még erről a hétről tőle.
Amúgy a bejegyzését olvasva ismét megállapítom, hogy Csibéből nem lesz tanár... legalábbis nem fog soha 16 év alattiakat tanítani... erre a fejemet merem tenni, de hogy az unokáimmal mi lesz, amíg 16 évesek lesznek... azt hiszem ez egy kicsit aggaszt :)))