Mi lógatni megyünk, Csibe világgá.

Ez az én kislányom:
no worries Mummy, megoldom en hogy magyarorszagi tartozkodasom alatt is lehessen a blog cime "Lanyom nelkul itthon"...ha mast nem szazadszorra is "vilagga megyek". :D

Talán nem mindenki olvas kommentet, hát gondoltam bemásolom. Kb. 1000%-ig biztos voltam benne, hogy ilyesmit ír be. Őszintén szólva tegnap már én is leírtam valami hasonlót a bejegyzésbe, de aztán dilinyóltam (értsd töröltem), átengedve a poént a fiatalságnak.
Azért azt a családi anekdotát megosztom veletek, amire Csibe a "világgá megyek"-kel utal. Az történt ugyanis egyszer, amikor még igencsak fiatalka, mondhatni kisgyerek volt az én Csibém, hogy valamin összezördültünk (ez, mint tudjátok közöttünk nem egy ritka esemény és már akkor sem volt az), mire az én egy kicsi lányom közölte, hogy Ok, ha én így, akkor ő most balra el és világgá megy. Természetesen a saját vehemenciámmal reagáltam le a dolgot, mondtam, hogy csak tessék, ha gondolja csomagolok hamubasűltpogit is. Majd tettem a dolgom tovább. Aztán egy idő után csak feltűnt a csend. Addigra már tapasztalatból tudtam, a CSEND SOSE JELENT JÓT. Kinéztem hát az udvarra, Csuri sehol, tetőtér, sehol, mamánál sehol, dédinél ott sincs. Hinnye a nem jóját a büdös kölke csak meglépett gondoltam. Beültem az autóba és elindultam a környéken szétnézni. Nem volt sehol. Már majdnem megijedtem, amikor jött a felső szomszédunk, hogy csak szólni akar, hogy Csibe náluk van, ne aggódjak. Szóval azért nem jutott annyira messzire, de motiváció már akkor is volt. A felső szomszédunk ugyanis nem Leányfalu legszegényebb családja és van egy Csibével egykorú (véletlenül Enikő nevű) lányuk, ééés milyük volt még rrrrengeteg Barbi babájuk. És ugyebár abban az életkorban ez egy rendkívül fontos dolog volt. Úgyhogy az én Csibém úgy döntött, hogy a szomszédékhoz megy világgá, ott éhen se hal (ez is fontos szempont volt), és az unalom se öli meg.
Nos lássuk csak, ha a kaja maradt, mint egyik szempont, mi lehet most a másik, ebből talán kitalálhatnám, hogy merre készül világgá menni az immár felnőtté cseperedett leányzó.

Na jó és akkor most a lógatásról. Képzeljétek, húsvét után megyünk horgászni. Igazán örülök, hogy Bendinek ez a hobbija. Így szép helyekre mehetünk, ahol én nagyokat tudok olvasni. Most is kinézett itt a szomszédban (alig 300 km-re) az Örségben egy horgásztavat. Ilyenkor ő megadja az irányt, én meg felkutatom a szállást. Mivel az utóbbi hetek igencsak monotonra sikeredtek, alig várom már, hogy menjünk és Simáék is jönnek, így tuti biztosítva a hangulat. Majd készítek egy rakat képet és beszámolok a történésekről. Addig azonban még van előttem jó pár nemszeretem feladat, amihez gyűjtenem kell az erőt. Így most megyek is aludni, mert ez az óraátállítás egy hétre mindig tacsra vág..

100.

Szóljanak harsonák és kürtök, hirdessék, hogy ezennel elérkeztem a 100. bejegyzéshez. Mennyi idő alatt is? Majdnem napra 8 hónapja született az első bemutatkozó írás (július 30.), akkor ugye ez havi átlag 12,5 bejegyzés, ami heti 3,125 bejegyzésnek felel meg. Elég produktív voltam. Nos csak remélni merem, hogy nem untattalak benneteket az irományaimmal. Mára már szinte mindent tudhattok rólunk és az életünkről. Igazán nem szeretnék senkit megijeszteni -főleg nem azokat, akik már epekedve lesik a visszaszámlálót, hogy na még 72 napot kell kibírnom, aztán végre befejezi az igehirdetést - de született már felkérés a folytatásra is. Mármint, hogy folytassam a blog bejegyzéseket Csibe hazatérte után is. Hááááát jóóóó, ha ennyire kértek, valószínűleg megadom magam a közakarat nyomásának. Igaz, akkor majd felmerül a probléma mi lesz a blog címével, mert ugye akkor már Csibe itthon lesz, és akkor hogy lehet a cím: Lányom nélkül itthon...? De ez legyen az én bajom. És őszintén szólva eléggé függő tud lenni az ember egy idő után, valahol a tudata mélyére befészkeli magát a blog és már úgy jár- kel a világban, hogy na ezt majd meg kell írnom, vagy ezt le kell fényképeznem, hogy feltegyem a blogra. Persze mondanom sem kell hogy ennyi idő alatt egyetlen arra irányuló próbálkozásom sem volt sikeres, hogy kiderítsem hányan olvassák a bejegyzéseket, mára már feladtam és szerénytelenül azt képzelem magamban, hogy sokan :)).
Tudjátok, hogy még mit profitáltam ebből a bloggolásból, hogy legalább háromszor átolvasom a bejegyzést, hogy nehogy legyen benne hiba (persze mindig marad benne), mert másnap Dia (ő a cég szigorú lektora) rendesen leszedi rólam a keresztvizet. Azért még minden eddigi igyekezetem ellenére sem sikerült tökéleteset alkotnom :))).
Szóval kedves ismerősök és ismeretlenek köszönöm, hogy eddig is velem voltatok és remélem ezután is időnként velem múlatjátok a munkaidőt vagy a szabadidőtöket.

itthon történt rovatunk következik:
Az elmúlt napokban ünnepeltük a két fiú születésnapját. majdnem sikerült egy napra időzítenem a kettőt. Tomkának 26-án, Bendinek 27-én van a szülinapja. Nem szoktunk nagy ünneplést csapni, ma egy foci meccs után (ez ugye nem lepett meg senkit) elmentünk egy közös ebédre, ahol Csibéről is többször megemlékeztünk, mivel olyan kaját ettünk, ami erősen emlékeztetett az amerikai étkekre mézes csirke, steak és hasonlók voltak. A Country Tanyán voltunk Budakalászon csakhogy Csibe képben legyen. Amúgy finom volt és mivel alapvetően édes volt a fő kaja így megúsztam a desszertet. A Tomka azonban nem úszta meg túl ócsón ezt a napot :((. És sose találjátok ki, hogy onnan hova mentünk... hát persze, hogy meccsre. Hála az égnek Ürömön már csak "kilöktük" Tomkát a kocsiból és mi nem voltunk arra kárhoztatva, hogy még egy meccset végig nézzünk.
Más említésre méltó nem igazán történt, hosszú és eseménytelen hét van a hátunk megett.
Ja de igen, Eszterék épségben megérkeztek és most 3 hétig Amerikában vannak. Azt hiszem egy enyhe irigység vett erőt rajtam :))), de nagyon drukkolok nekik, hogy jól sikerüljön és még annál is jobban várom a beszámolójukat. Balázs biztos ír majd a blogjában az eseményekről.

arrafelé történt rovatunk:
Természetesen Csibe sem feledkezett meg a fiúk születés napjáról. Hosszú skype beszélgetésbe elegyedett velük. Bendi szerényen megemlítette, hogy még nem érkezett meg az ajándéka, mire Csibe felvilágosította, hogy június 10-ig nem is fog. Ez nem törte le annyira Bendit így legalább biztos lehet benne, hogy kap valamit. Amúgy is kapott volna Csibe mindig ad az ilyesmire és ráadásul nagyon ki tudja választani a megfelelő ajándékokat.
Megkapta a term záró eredményeit. Megint jól teljesített nincs miért szégyenkeznie (nekünk se). Minden tanár ismét biztosított minket arról, hogy alig várja, hogy a következő időszakban is taníthassa a lányunkat, aki meg nem az meg rendkívül megtisztelőnek érzete, hogy együtt dolgozhatott vele. Kevés tanár írna le ilyesmit itthon, egyetértetek?
Jaj és ha nem olvastátok volna a blogját elárulom, hogy tegnap dhallon volt. Vagyis büntiben. Mondtam neki, hogy sose bánja, enélkül nem lenne teljes az élmény és a tapasztalatot semmi nem helyettesítheti. És képzeljétek megint meglepett az én gyerekem, már készül az itthoni vizsgáira, legalábbis megkapja a magyar tételeket. Néha magam is elcsodálkozom honnan a fenéből veszi az energiát mindenre.

Nos ez egy szép hosszú bejegyzés lett, stílusosan azt mondhatnám, hogy századszorra kérek elnézést emiatt.

Eredmény hírdetés és mások

Hát eljött a nap, fellebbentem a fátylat a titokról, hogy mit láttatok a képen. Nos ez volt. Bizony egy egzotikus gyümölcs. Én megkóstoltam és ehetőnek találtam. Jó, nem állítom, hogy a jövőben nem múlik el hét, hogy ne egyek ilyet, de ha szembe jön már tudom, hogy ehető és hogy jutok hozzá az ehető részhez. Hát nem volt egy nagy durranás elismerem, de érdekes volt, nem?
Mivel a kaja lent fő a gázon, ezért úgy gondoltam addig mesélek nektek mi történt mostanában velünk.
Képzeljétek a múltkor felhívott valaki (természetesen én tudom ki volt, de nem kürtölöm itt világgá a nevét), akivel még személyesen nem találkoztam. Rövid ismeretségünk alapja egy pár telefon beszélgetés. Szóval felhívott és elmondta, hogy ő még a számítógépet sem tudta eddig bekapcsolni, de amióta tud a blogunkról mindennap feljön a netre és megnézi van-e új bejegyzés Csibénél, nálam vagy Balázsnál. És sokszor jókedvre deríti, amit írunk. Hát mit mondjak klassz érzés volt. Valamikor ezért szerettem volna újságíró lenni, hogy örömet szerezzek vagy elgondolkoztassak azzal, amit írok. Ma már a suli által némileg belelátva a média belső világába nem szeretnék újságíró lenni, de talán ezzel a bloggal is eljutok pár emberhez. És hahó jól esnek a visszajelzések, ne fogjátok vissza magatokat, csak nyugodtan kommenteljetek.

Azt nem is meséltem, hogy Bendi abbahagyta a kézilabdát. Nem is tudom mit mondjak, nem ütött nagyon szíven, inkább annak örültem, hogy valahogy ösztönösen megint jól oldottuk meg a felmerült szituációt. Kipróbálhatta magát és saját maga jött rá, hogy ez nem az ő sportja. Ha ugyan ezt mi bizonygatjuk neki úgyse hitte volna el. Egyébként meg jól ment neki. Azt mondta az edző, hogy utol érte volna a többieket. És azért is büszke voltam Bendire, hogy milyen korrektül intézte a dolgot. Odaállt az edző elé és megmondta, hogy nem megy többet nem csak úgy elsunnyogot. Szóval ismét mindannyian tanultunk valamit.

Ma ismét repesett a szívem ugyanis a két gyerek (Bendi és Csuri) több, mint egy órát beszéltek skypon. Istenem, tudjátok milyen jó érzés ez, hogy annyi veszekedés, vita után normálisan kommunikálnak egymással. De miért kell ehhez, hogy egy egész kontinens válassza el őket? :))) Lehet, hogy a saját gyerekeimet látva (figyelve), felnőtt fejjel kezdem el majd sajnálni, hogy nincs testvérem? Eddig fel sem merült bennem ez a probléma. Anyúúúúú tesót akarok!!!!!!!!!!!
Azért azt elmesélem, hogy volt idő, amikor Csuri (vagy Bendi már nem is tudom, mindegy is valamelyik a kettő közül), úgy reggelizett (rendszeresen), hogy körbebástyázta magát a mustáros , kechupos és mittomén milyen flakonokkal és amőgé bújva kajált, hogy ne lássa a tesóját. Csodálkoztok, hogy nem erőltettem annyira ezeket a közös étkezéseket. Mindennek eljön a maga ideje, ami nem megy nem kell erőltetni, mondták a bölcsek és milyen igazuk volt :))).

Csibével egyébként jókat beszélgettünk az utóbbi napokban. Szüneten van és ráér, nekem sem volt halszthatatlan munkám úgyhogy volt idő csacsogni. Újabb érdekes megfigyelésekről mesélt a sulival kapcsolatban. És mesélt Costa Ricáról is, milyen szerencsés, hogy részese lehetett egy ilyen nyaralásnak. Már alig várom hogy lássam a képeket. Ezeket a beszélgetéseket nehéz leírni, egyrészt helyhiány miat másrészt mert olyan csapongó és szerteágazó. Én biztos vagyok benne, hogy ha haza jön sokat fog még mesélni.
Egyébként már ismét a suliban van, ma például csak ő és a haus mastere (plusz annak a családja) van a házban. Ha jól tudom meg is hívták vacsizni. Holnap még megy egy barátjához aztán kedden kezdődik a tavaszi term.

Most én is megyek megnézem, hogy áll a kaja és utána bedőlök az ágyba, hihetelen éjjel fél 12 és én még főzök, hogy milyen egy dinka vagyok.

Mi ez?? SZAVAZZATOK !!!!!

Jééézus Mária milyen hosszú lett az előző bejegyzés. Bocs' de ez a téma mindig magával ragad. Ez majd annál rövidebb bejegyzés lesz. A kérdés: Mit látható a képen? Szavazzatok !!!!

és még egy hátha ezen jobban látjátok:

Szavazni oldalt lehet. Akinek valami egyéb tippje van az írja a kommentbe. Eredmény hirdetés 5 nap múlva. Jó fejtörést kívánok!!!

Látogatóban Telkin.

Csibém bejelentkezett, 5 egész percig bírtunk pötyögni, merthogy nagyon elfoglalt, nagyon nyaral :)). Jól van, jól érzi magát. Ígérte, hogy ír majd a blogba, mert van miről. Minden napra jut valami, amin halálra röhögik magukat, a történetből, amit elmesélt kitűnik, hogy a két lány hozza a formáját, szóval vidáman telnek a napjaik. Holnap repül vissza Amerikába, remélem visszaengedik, valami papír kell hozzá, amit az uccsó pillanatban kapott meg, vagyis remélem hogy megkapta, mert erről nem szól a fáma. Kicsit izgulok érte, mert át kell szállnia egyszer és Philadelphiában taxival kell este 10-kor a host familyhez eljutnia. Majd drukkolok, bár oldott már ő meg ennél sokkal bonyolultabb helyzeteket is. Aztán a következő fogalmam sincs hány napot azt hiszem 7-t Carmeléknél a host familynél tölti. Március 22-én vagy 23-án mennek vissza a suliba. Ezek a következő rövid időszak várható történései arrafelé.

És most eljött az idő, hogy meséljek nektek Fürcsiékről. Jobban mondva Fürcsiről és Józsiról. Ők a barátaink, akik Telkin laknak. Szeretek hozzájuk menni, egyrészt imádok a zöldséges boltjukban tobzódni, mert olyan Isteni cuccaik vannak, és azok mindig nagyon szépen, látványosan és kívánatosan vannak a polcokra felpakolva. De nem ez az igazi ok, hanem, mert mindig nagyokat tudunk röhögni és sosem kell náluk viselkedni. Na jó most ne arra gondoljatok, hogy csámcsogva, kézzel, lábbal eszek vagy hogy röfögök az asztalnál, vagy túrom az orrom, de náluk még az is beleférne (legfeljebb évekig hallgatnám Józsi piszkálását miatta). Azért nem kell viselkedni, mert pontosan ezer éve ismerjük egymást. Még akkorról, amikor a szüleink mondták meg, hogy milyen frizurát viseljünk és még azt hallgattuk, hogy amíg a mi házunkban élsz.... vagy ilyesmit. Tehát gyerek korunk óta. Persze az akkori énünk most piszokul meg lenne sértődve, hogy legyerekeztem önmagunkat, dehát az ember lánya innen nézve mégiscsak tudja, hogy 14 évesen gyerek. Szóval a középiskolában voltunk mindannyian osztálytársak. Igen, mindannyian. A mi osztályunkban ugyanis osztályon belül 4 esküvő volt ÉÉÉÉS mindegyik házaspár a mai napig együtt van. És erre én nagyon, nagyon büszke vagyok. Szóval gondolhatjátok, hogy egy-egy ilyen látogatás alkalmával milyen lazán folyik a társalgás. Ma azon röhögtünk igen nagyot, hogy hogyan változnak a témák az évek múlásával. Míg korábban, hát hogy is mondjam, hogy a nyomdafesték elbírja, elő-elő került némi szexuális poénkodás addig mára az arány eltolódott a testi nyavaják kitárgyalásának javára, ahol szintén a régi ismeretségre való tekintettel kevés tabu téma akad. Vagy lehet, hogy korábban is arról beszéltünk csak másnak álcáztuk? Ki tudja? És természetesen az örök téma a FOCI. Józsi ugyanis foci fan, de nem akármilyen, olyan nagyon, nagyon igazi. Így, amikor megyünk Tomka is partnerre talál és végre olyan vaLAKYvel beszélhet, aki ismeri a dörgést és nem csak néz bután vagy bólogat. Csak hogy képben legyetek. Józsi volt az, aki középiskolás éveink alatt a mindenféle totónak felelőse volt. Egy-egy VB vagy EB vagy mit tudom én milyen B a mi osztályunkban nagyon komoly eseménynek számított. Tippelni kellett a meccsek eredményétől kezdve a gólkirályok nevén keresztül, a "ki fog előszőr az gatyája után nyúlni" szintű kérdésekig mindenre. És ezet mindig Józsi vezényelte le (megjegyzem ti még nem láttatok pasast olyan szépen írni, ahogy Józsi ír). Persze ma is tanúi voltunk valami excel tábal töltögetésnek, ahol valamilyen tipp eredményeket értékeltek ki :)). Fürcsi szegény meg ott van ezzel a 3 pasival összezárva, de egész jól viseli. És Fürcsi az én drága barátném. Hát róla is van történet elég, de a legmeghatározóbbak azok amelyek arról szólnak, hogyan kellett elkérnünk őt ifjonc korunkban a szüleitől. Már mindannyian jártunk és hát elég sűrűn bulizgattunk (csak a miheztartás végett, cigizni, szinte egyikünk sem cigizett, és a legkeményebb alkohol a vörösboros kóla volt), és Fürcsi szülei elég szigorúak voltak, a buli szervezése tehát mindig azzal kezdődött, hogy hogyan kérjük el Fürcsit otthonról. Mindig sikerrel jártunk, úgyhogy lehet, hogy mégsem voltak azok a szülők annyira szigorúak? Jaj, órákig tudnék mesélni még nektek annyi szép és jó emlékem van abból az időből, hogy ha mindent leírnék megtöltene egy könyvespolcnyi kötetet. Sajnos azonban a blogírás íratlan szabályai szerint vissza kell fognom magam mert a blog olvasók hamar elunják magukat és nem olvasnak végig egy-egy hoszabb bejegyzést. Így hát összefoglalásnak csak annyit, hogy isteni érzés, hogy Fürcsiék vannak nekünk, ők akik tanúi voltak nem csak a romlatlan fiatalságunknak, de végig kísérték (sokszor segítve minket) az azóta eltelt évek eseményeit is. Csak remélni merem, hogy mindenkinek jut ilyen barát. És mivel igen jól ismerem Józsit és egy ilyen szentimentális befejezést képtelen megjegyzés nélkül hagyni, ezért innen üzenem, hogy várom a feedbacket :))) biztos kapok benne hideget, meleget.

Miért ééén? (botcsinálta politikai bejegyzés)

Ma pechemre rádiót hallgattam és némiképp felhúztam magam rajta, mint mindig, amikor nem zenét hallgatok. Azt mondja az okos szpíker, hogy én, te, ő, ergo MI vagyunk a felelősek, azért, ami ma az országban van. Hát ezen úgy kiakadtam, hogy rögvest felteszem a kérdést MIÉRT IS ÉÉÉN? Jó rendben nem vagyok hülye tudom én, hogy ez a választásokra értendő, hogy mi választottuk meg azokat a személyeket (nem vagyok hajlandó az ember kifjezést használni a magyar politikusokra), akik a parlamentben ülnek, na de hogy is van ez? Mit is tehet a szegény egyszerű választó polgár? OK tételezzük fel, hogy van oly elvetemült és tájékozódik a választások előtt. Arra kitérjünk, hogy honnan? Mert ugye a sajtót már régen nem tartjuk hiteles forrásnak, a jelöltek választási beszédeit meg még úgyse, de tételezzük fel, hogy tájékozódunk. Aminek a következménye az, hogy teljesen képben leszünk, hogy melyek lesznek azok az ígéretek, amiket majd nem fognak betartani a következő 4 évben. Mindezek tudatában, kire is adjam le a voksomat? Drága spíker úr, a helyzet az, hogy ma már SENKINEK nem hiszek, aki POLITIKUSNAK vallja magát!!! Így két út áll előttem:
1. Elmegyek szavazni és valakinek a neve mellé rakok egy keresztet (opsz, bocs ikszet). Minden meggyőződés nélkül, természetsen.
2. El se megyek, kimaradok a politikának nevezett játékból, amig totálisan hülyének és nem partnernek tekintenek.
Eredmény? Első esetben szídhatom azt a pártot, akire nem szavaztam. Én momentán utálom szídni a pártokat, így ez a verzió nem érdekel. Második esetben mindenkit szídhatok, hiszen én senkire sem szavaztam. DE!!! és most jönnek az okosok, akik azt mondják, hogy az esélyét sem adtam meg, hogy az nyerjen, aki nekem szimpatikus volt. DE!!! bocs nekem EGYIK SEM volt szimpatikus. A politikával és a politikusokkal kapcsolatban az első három dolog ami eszembejut 1. HAZUGSÁG. 2. CSALÁS 3. KAPZSISÁG.
És tudjátok mit utálok legeslegjobban ebben a sunyi, semmirekellő, léhűtő társaságban, akiket poltikusoknak hívunk? Hogy elvették a hitemet. A hitemet abban, hogy vannak emberek, aki tényleg tenni akarnak, az ország boldogulásáért, anélkül, hogy önmagát dugig szedje pénzzel. A hitemet abban, hogy még az én életemben talán egy kicsivel jobb lesz, nem vagyok nagy igényű nem sokkal, csak éppen annyival, hogy tisztességes munka mellett ne kelljen magamat állandóan tisztességtelennek éreznem a fel nem adott csekkek miatt. És a hitemet saját magunkban. Igen EZT MIND az Ő számlájukra írom. És tudjátok mit, igaza van a szpíkernek hibásak vagyunk én, te, ő, mi, mert mint a birkák hagyjuk, hogy ez történjen és továbbra sem vagyunk képessek egységesen fellépni a saját érdekünkben. Úgyhogy én kérek elnézést TÉNYLEG HIBÁS VAGYOK AZ ORSZÁG HELYZETÉÉRT.

De hova tűnt Csuri ????

Bizonyára többen felteszitek majd a kérdést, látva, hogy a következő napokban (jó pár nap lesz, legalább 10) nem szaporodnak Csibe blogjában a bejegyzések. Nos Csibe lelécelt. Mivel a vizsgáit letette (állítólag sikerrel), megkezdődött a tavaszi szünet és eljött a várva várt Costa Ricai kirándulás... nem is, inkább nyaralás. Ha minden igaz ezekben a percekben is úton vannak még vagy éppen leszálláshoz készülődnek. Éppen most várom a beígért SMS-t a biztonságos megérkezésről. (vajon miért van az az érzésem, hogy bár ők megérkeznek én még sem kapok SMS-t?.... na majd meglátjuk). Ha kapok hírt felőle természetesen megosztom veletek, de azt hiszem a tisztesség úgy kívánja, hogy a nagy, lelkes beszámolót (mert nincs kétségem, hogy szuper lativuszokban fog zengeni erről a 10 napról) majd ő írja meg.
Azt még elmesélem, hogy ma kaptunk az iskolából e-mailt, hogy vége a vizsgaidőszaknak és az eredményeket a szülőknek kialakított web felületen március 26-tól lehet elérni. Nem tudok betelni ezzel a kommunikációs rendszerrel, amit az iskola alkalmaz. Nem tudja véletlenül valaki szakavatott, hogy ezt itthon miért nem lehet bevezetni? Tudom az egyik oldala az iskola web oldala (csendben jegyzem meg ismét, hogy a Kerékben működik informatika tagozat), a másik a szülőkkel való e-mailen keresztüli kapcsolattartás. Vajon az iskola titkár oly annyira elfoglalt, hogy nem fér bele a munkaidejébe heti-egy-két de akár napi egy kör e-mail elküldése?
És még egy dolog. Aki figyelemmel kíséri az események alakulását talán furcsállhatja, hogy nem rendeztem nagy örömködést hétfőn, amikor 100 nap alá ment a hátra levő idő számlálója. Nos ennek az az oka, hogy éppen most folynak a "tárgyalások", hogy még egy hetet rá húz Csibe az eredeti június 10-i dátumra. De akkor is, és azzal együtt is HÉTFŐN már 100 nap alatt leszünk. Őszintén szólva azt hittem jobban fogok ennek örülni, de nem így van. Mivel Csibének ez a dátum keserédes lesz így én sem tudok tiszta szívből felszabadultan örülni neki. Hihetetlenül gyorsan röpül az idő.....

Egy osztálykép margójára.

Ma különleges dolog történt. Feltétlenül olvassátok el Csibe bejegyzését. Az történt, hogy kapott az osztályától (még karácsonyra) egy osztályképet. Arra most ne térjünk ki, hogy miért most kapta meg, a bejegyzésből úgyis megtudjátok. Muszáj megosztanom veletek, hogy én hogyan éltem ezt meg. Amíg a gyerekem örömködött, addig én itthon csak morzsolgattam a szemem sarkába gyűlő víznemű anyagot. Egy szülőnek , hihetetlenül jól tud esni, amikor valaki örömet szerez a gyerekének, amikor érzi szeretik és gondolnak rá. Ebben a szituációban ez különösen fontos, amikor ilyen hosszú időre kiszakad a közegéből és már-már úgy érezzük elfelejtették. Csibe se tudta (és nem is akarta) tagadni, hogy nagyon jól esett neki és hogy mennyire örült a meglepetésnek. Remélem érzik majd ezt a bejegyzéséből is akik olvassák.
És meg kell még osztanom veletek valamit, nevezetesen, hogy mennyire szerencsés Csibe, hogy olyan osztályfőnöke van, amilyen. Gábor bá' ugyanis EZT az idézetet írta a kép hátoldalára:

" Edd csak örömmel kenyeredet, és idd jókedvvel borodat, mert mindig az volt Isten jóakarata, hogy ezt tedd!"

Kevesen vannak, akik ennyire értik, hogy mit jelent Csibének ez az év, de ő igen. És kevesen vannak, akik ennyire tudnak örülni az örömének. Istenem, sokkal több ILYEN PEDAGÓGUSRA lenne szükség és akkor nem lenne baj sem az oktatással sem a diákokkal. Mivel nekem is megadatott annak idején, egy ilyen tanár, pontosan tudom, mennyit számít, ha olyan szerencsés vagy, hogy melléd rendel az ég egy ilyen embert.

Egyébként pedig fantasztikus élmény elcsípni egy ilyen pillanatát a gyereked életének, amire 40 év múlva is emlékezni fog. Személy szerint én köszönettel tartozom az osztálynak és Gábor bá'nak ezért. KÖSZÖNÖM!!!!

Hóvihar, Costa Rica, Kutya románc

Kaptam ajándékba ma 2 órát, így gondoltam behozok valamit a restanciáimból... meg hát az íráskényszer is igen-igen feszít már. Igaz, az emlékeztető cetlik otthon pihennek az asztalon én meg az Anyuéknál püfölöm a klaviatúrát, de biztos eszembe jutnak majd a dolgok.

Arrafelé történt rovatunk:
Úgy tűnik - ahogy azt a "rövidekben" olvashattátok, hogy New Jersey-ben március ellenére tombol a tél. Tegnap reggel kaptuk az értesítőt az iskolától e-mailben, hogy mivel a tanulók legnagyobb része bentlakásos ezért a rendkívüli időjárási (hóvihar) helyzet ellenére sem halasztják el a vizsgákat. A bejáró tanulók a campuson tölthetik az éjszakát, a T. szülők opcionálisan dönthetnek arról, hogy gyerek megy vagy marad. Aztán a rádió is ezt szajkózta (mármint a kinti), hogy melyik suli és cég van zárva a hó helyzetre való tekintettel. Gondoltam megkérdezem Csibét mi a helyzet, legalább az ajtókat ki tudták nyitni? Szerinte 10-15 cenit hó esett egy éjjel. Hát nem tudom, lehet, hogy volt az több is ennyitől azért Amerika nem szokott leállni... vagy igen?
Mint tudjátok most vizsgaidőszak van Csuriéknál. Így egy kicsit elfoglalt, de hogy mennyire azt el sem tudjátok képzelni. Mint megtudtam olyannyira busy az egész campus, hogy felöltözni sincs idejük. Pizsamában járnak vizsgázni. Ki-ki a maga kis SpongyaBobos, katicás és miegyéb rózsaszín, kék pizsikéjében jelenik meg a vizsgán. Ha nem tudnátok a pizsialsó pulóver összeállítás a legmenőbb. Ja és ha este hiányzik valami infó a töri felkészüléshez, hát belelépsz a mamszikádba, bekopogsz a töritanár ajtaján, aki kicsoszog a házikabátkájában és elmagyarázza neked, ha már ilyen keményfejű vagy, hogy nem érted meg elsőre, ami érdekel. Nekem tetszik ez a bentlakásos idill :))
Aztán itt van a tavaszi szünet, csütörtökön (vagy pénteken?) Csibe Costa Ricára megy. Nem tudja véletlenül valaki van-e arrafelé lánykereskedelem????? És cápák??? Jó képű Costa Ricai pasik??? Vérhas, malária, ebola??? Melyik miatt aggódjam leginkább???
Na jó inkább egyikért sem, íme a pozitív gondolkodás diadala: milyen jó lesz Csibémnek, milyen szép helyeken jár majd és majd jól elmeséli nekem, és fényképek is lesznek (IGAZ, CSIBE????), és lesz nekem IGAZI costa ricai KV-m... mert megérdemlem és mert Csibe megígérte. Minden esetre arra számíthattok, hogy születik majd legalább egy lelkendező bejegyzés, és ha Csibe nem osztja meg veletek, hogy hol volt, akkor majd megteszem én(szerinte dicsekvés.... szerintem is, de ezt nektek is látnotok kell :)))).

itthon történt rovatunk:
Hát itthon jelenleg az a legagyobb hír, hogy Szofikánk úgy tűnik tüzel. (Meddig tüzel egy kutya, ő már mindjárt 12 éves, szoktak a 70 éves öreg kutyalányok "tüzelni"?) Erre következtethetünk több jelből is, de egyik sem az, amire Ti gondoltok.
Az egyik jel, hogy este ha kiengedjük nehézkesen jön be. Ez odáig fajul, hogy ma hajnalban- amikor sikeresen játszottam el hogy alszom, így rátaksáltam Tomkára a kutya kiengedésnek feladatát- arra riadtam, hogy Tomka egy szál köntösben (nyári időszakban ezt boxerben szokta előadni) valahol az udvaron hajkurássza Szofit, hogy alig 3/4 óra elteltével ugyan fáradna már be a házba. Azt hiszem most egy darabig tuti nem én leszek az aki kikel az ágyból ki-és beengedni az ebet.
Aztán a másik tuti jel, hogy Szofi elkezdi illegetni magát Maxi előtt. Nem is értem ez az öreg matróna mit akar ettől a fiatal hústól. Hát persze nem mondom Maxi tényleg jó kiállású kutya legény, na de a méretbeli különbségek... Aztán majd jól addig illegeti magát míg Maxikánk megmarhul azt maga alá gyűri, úgyhogy jelenleg a család szabad tagja gardedameként üzemel, ha a két négylábú egyidőben az udvaron van. Kutya fronton tehát helyzet van.
Írtam volna még nektek, filmekről és olvasmányokról, amit a suliban hallottam, de arról majd legközelebb. Egyrészt mert elunjátok magatokat a hosszú bejegyzés olvasása közben, másrészt most elkellenének az emlékezető cetlijeim, harmadrész jelez a hasam, hogy eljött az ideje az energia utánpótlásnak és én szemérmetlenül kihasználom, hogy anyukáméknál vagyok és újra gyerek lehetek és kiszolgálnak... szóval megyek valami finomat kajálni.