Csibém bejelentkezett, 5 egész percig bírtunk pötyögni, merthogy nagyon elfoglalt, nagyon nyaral :)). Jól van, jól érzi magát. Ígérte, hogy ír majd a blogba, mert van miről. Minden napra jut valami, amin halálra röhögik magukat, a történetből, amit elmesélt kitűnik, hogy a két lány hozza a formáját, szóval vidáman telnek a napjaik. Holnap repül vissza Amerikába, remélem visszaengedik, valami papír kell hozzá, amit az uccsó pillanatban kapott meg, vagyis remélem hogy megkapta, mert erről nem szól a fáma. Kicsit izgulok érte, mert át kell szállnia egyszer és Philadelphiában taxival kell este 10-kor a host familyhez eljutnia. Majd drukkolok, bár oldott már ő meg ennél sokkal bonyolultabb helyzeteket is. Aztán a következő fogalmam sincs hány napot azt hiszem 7-t Carmeléknél a host familynél tölti. Március 22-én vagy 23-án mennek vissza a suliba. Ezek a következő rövid időszak várható történései arrafelé.
És most eljött az idő, hogy meséljek nektek Fürcsiékről. Jobban mondva Fürcsiről és Józsiról. Ők a barátaink, akik Telkin laknak. Szeretek hozzájuk menni, egyrészt imádok a zöldséges boltjukban tobzódni, mert olyan Isteni cuccaik vannak, és azok mindig nagyon szépen, látványosan és kívánatosan vannak a polcokra felpakolva. De nem ez az igazi ok, hanem, mert mindig nagyokat tudunk röhögni és sosem kell náluk viselkedni. Na jó most ne arra gondoljatok, hogy csámcsogva, kézzel, lábbal eszek vagy hogy röfögök az asztalnál, vagy túrom az orrom, de náluk még az is beleférne (legfeljebb évekig hallgatnám Józsi piszkálását miatta). Azért nem kell viselkedni, mert pontosan ezer éve ismerjük egymást. Még akkorról, amikor a szüleink mondták meg, hogy milyen frizurát viseljünk és még azt hallgattuk, hogy amíg a mi házunkban élsz.... vagy ilyesmit. Tehát gyerek korunk óta. Persze az akkori énünk most piszokul meg lenne sértődve, hogy legyerekeztem önmagunkat, dehát az ember lánya innen nézve mégiscsak tudja, hogy 14 évesen gyerek. Szóval a középiskolában voltunk mindannyian osztálytársak. Igen, mindannyian. A mi osztályunkban ugyanis osztályon belül 4 esküvő volt ÉÉÉÉS mindegyik házaspár a mai napig együtt van. És erre én nagyon, nagyon büszke vagyok. Szóval gondolhatjátok, hogy egy-egy ilyen látogatás alkalmával milyen lazán folyik a társalgás. Ma azon röhögtünk igen nagyot, hogy hogyan változnak a témák az évek múlásával. Míg korábban, hát hogy is mondjam, hogy a nyomdafesték elbírja, elő-elő került némi szexuális poénkodás addig mára az arány eltolódott a testi nyavaják kitárgyalásának javára, ahol szintén a régi ismeretségre való tekintettel kevés tabu téma akad. Vagy lehet, hogy korábban is arról beszéltünk csak másnak álcáztuk? Ki tudja? És természetesen az örök téma a FOCI. Józsi ugyanis foci fan, de nem akármilyen, olyan nagyon, nagyon igazi. Így, amikor megyünk Tomka is partnerre talál és végre olyan vaLAKYvel beszélhet, aki ismeri a dörgést és nem csak néz bután vagy bólogat. Csak hogy képben legyetek. Józsi volt az, aki középiskolás éveink alatt a mindenféle totónak felelőse volt. Egy-egy VB vagy EB vagy mit tudom én milyen B a mi osztályunkban nagyon komoly eseménynek számított. Tippelni kellett a meccsek eredményétől kezdve a gólkirályok nevén keresztül, a "ki fog előszőr az gatyája után nyúlni" szintű kérdésekig mindenre. És ezet mindig Józsi vezényelte le (megjegyzem ti még nem láttatok pasast olyan szépen írni, ahogy Józsi ír). Persze ma is tanúi voltunk valami excel tábal töltögetésnek, ahol valamilyen tipp eredményeket értékeltek ki :)). Fürcsi szegény meg ott van ezzel a 3 pasival összezárva, de egész jól viseli. És Fürcsi az én drága barátném. Hát róla is van történet elég, de a legmeghatározóbbak azok amelyek arról szólnak, hogyan kellett elkérnünk őt ifjonc korunkban a szüleitől. Már mindannyian jártunk és hát elég sűrűn bulizgattunk (csak a miheztartás végett, cigizni, szinte egyikünk sem cigizett, és a legkeményebb alkohol a vörösboros kóla volt), és Fürcsi szülei elég szigorúak voltak, a buli szervezése tehát mindig azzal kezdődött, hogy hogyan kérjük el Fürcsit otthonról. Mindig sikerrel jártunk, úgyhogy lehet, hogy mégsem voltak azok a szülők annyira szigorúak? Jaj, órákig tudnék mesélni még nektek annyi szép és jó emlékem van abból az időből, hogy ha mindent leírnék megtöltene egy könyvespolcnyi kötetet. Sajnos azonban a blogírás íratlan szabályai szerint vissza kell fognom magam mert a blog olvasók hamar elunják magukat és nem olvasnak végig egy-egy hoszabb bejegyzést. Így hát összefoglalásnak csak annyit, hogy isteni érzés, hogy Fürcsiék vannak nekünk, ők akik tanúi voltak nem csak a romlatlan fiatalságunknak, de végig kísérték (sokszor segítve minket) az azóta eltelt évek eseményeit is. Csak remélni merem, hogy mindenkinek jut ilyen barát. És mivel igen jól ismerem Józsit és egy ilyen szentimentális befejezést képtelen megjegyzés nélkül hagyni, ezért innen üzenem, hogy várom a feedbacket :))) biztos kapok benne hideget, meleget.
És most eljött az idő, hogy meséljek nektek Fürcsiékről. Jobban mondva Fürcsiről és Józsiról. Ők a barátaink, akik Telkin laknak. Szeretek hozzájuk menni, egyrészt imádok a zöldséges boltjukban tobzódni, mert olyan Isteni cuccaik vannak, és azok mindig nagyon szépen, látványosan és kívánatosan vannak a polcokra felpakolva. De nem ez az igazi ok, hanem, mert mindig nagyokat tudunk röhögni és sosem kell náluk viselkedni. Na jó most ne arra gondoljatok, hogy csámcsogva, kézzel, lábbal eszek vagy hogy röfögök az asztalnál, vagy túrom az orrom, de náluk még az is beleférne (legfeljebb évekig hallgatnám Józsi piszkálását miatta). Azért nem kell viselkedni, mert pontosan ezer éve ismerjük egymást. Még akkorról, amikor a szüleink mondták meg, hogy milyen frizurát viseljünk és még azt hallgattuk, hogy amíg a mi házunkban élsz.... vagy ilyesmit. Tehát gyerek korunk óta. Persze az akkori énünk most piszokul meg lenne sértődve, hogy legyerekeztem önmagunkat, dehát az ember lánya innen nézve mégiscsak tudja, hogy 14 évesen gyerek. Szóval a középiskolában voltunk mindannyian osztálytársak. Igen, mindannyian. A mi osztályunkban ugyanis osztályon belül 4 esküvő volt ÉÉÉÉS mindegyik házaspár a mai napig együtt van. És erre én nagyon, nagyon büszke vagyok. Szóval gondolhatjátok, hogy egy-egy ilyen látogatás alkalmával milyen lazán folyik a társalgás. Ma azon röhögtünk igen nagyot, hogy hogyan változnak a témák az évek múlásával. Míg korábban, hát hogy is mondjam, hogy a nyomdafesték elbírja, elő-elő került némi szexuális poénkodás addig mára az arány eltolódott a testi nyavaják kitárgyalásának javára, ahol szintén a régi ismeretségre való tekintettel kevés tabu téma akad. Vagy lehet, hogy korábban is arról beszéltünk csak másnak álcáztuk? Ki tudja? És természetesen az örök téma a FOCI. Józsi ugyanis foci fan, de nem akármilyen, olyan nagyon, nagyon igazi. Így, amikor megyünk Tomka is partnerre talál és végre olyan vaLAKYvel beszélhet, aki ismeri a dörgést és nem csak néz bután vagy bólogat. Csak hogy képben legyetek. Józsi volt az, aki középiskolás éveink alatt a mindenféle totónak felelőse volt. Egy-egy VB vagy EB vagy mit tudom én milyen B a mi osztályunkban nagyon komoly eseménynek számított. Tippelni kellett a meccsek eredményétől kezdve a gólkirályok nevén keresztül, a "ki fog előszőr az gatyája után nyúlni" szintű kérdésekig mindenre. És ezet mindig Józsi vezényelte le (megjegyzem ti még nem láttatok pasast olyan szépen írni, ahogy Józsi ír). Persze ma is tanúi voltunk valami excel tábal töltögetésnek, ahol valamilyen tipp eredményeket értékeltek ki :)). Fürcsi szegény meg ott van ezzel a 3 pasival összezárva, de egész jól viseli. És Fürcsi az én drága barátném. Hát róla is van történet elég, de a legmeghatározóbbak azok amelyek arról szólnak, hogyan kellett elkérnünk őt ifjonc korunkban a szüleitől. Már mindannyian jártunk és hát elég sűrűn bulizgattunk (csak a miheztartás végett, cigizni, szinte egyikünk sem cigizett, és a legkeményebb alkohol a vörösboros kóla volt), és Fürcsi szülei elég szigorúak voltak, a buli szervezése tehát mindig azzal kezdődött, hogy hogyan kérjük el Fürcsit otthonról. Mindig sikerrel jártunk, úgyhogy lehet, hogy mégsem voltak azok a szülők annyira szigorúak? Jaj, órákig tudnék mesélni még nektek annyi szép és jó emlékem van abból az időből, hogy ha mindent leírnék megtöltene egy könyvespolcnyi kötetet. Sajnos azonban a blogírás íratlan szabályai szerint vissza kell fognom magam mert a blog olvasók hamar elunják magukat és nem olvasnak végig egy-egy hoszabb bejegyzést. Így hát összefoglalásnak csak annyit, hogy isteni érzés, hogy Fürcsiék vannak nekünk, ők akik tanúi voltak nem csak a romlatlan fiatalságunknak, de végig kísérték (sokszor segítve minket) az azóta eltelt évek eseményeit is. Csak remélni merem, hogy mindenkinek jut ilyen barát. És mivel igen jól ismerem Józsit és egy ilyen szentimentális befejezést képtelen megjegyzés nélkül hagyni, ezért innen üzenem, hogy várom a feedbacket :))) biztos kapok benne hideget, meleget.
1 megjegyzés:
Drága Barátném!
Azt hiszem levelet Neked utoljára még a "béke" időkben írtam valamilyen nyaralásunkról talán, mivel leginkább telefonon szoktunk értekezni vagy nagy ritkán találkozunk! Na látod pont ez a baj, hogy nagy ritkán. Ebben a rohanó, gürizős, mindenkinek megvan a maga "nyűgje" világban hónapok eltelnek mire személyesen összefutunk. Viszont amikor ez összejön úgy érzem én is mintha tegnap váltunk volna el és ott folytatjuk ahol abbahagytuk, tabuk és gátlások nélkül. Minden találkozás egy feltöltődés nekem, mivel az egész délután felhőtlenül rihegés-röhögéssel telik. Ilyenkor úgy viselkedünk mint a nyeretlen tizenévesek. Hát ezt kapom én TŐLED, Tőletek és várom már a következő találkozást. Addig is olvasom az írásaidat, köszi, puszi:
Fürcsi
Megjegyzés küldése