Negyed század II. rész/ Stockholm lépésről, lépésre

Ott tartottam, hogy ketten állunk az indulási oldalon, még nem kezdődött meg a becsekkolás, és Tomka jelenleg csak azt tudja, hogy neki repülnie kell. Kicsit meg is riadtam, mert nekem az utolsó infóm az volt, hogy nem fél a repüléstől és most eléggé úgy nézett ki, hogy jól be van rezelve.
- Drágám, nem arról volt szó, hogy Te nem félsz a repüléstől? A legutóbb még nem féltél.
- Igen, de akkor volt két hónapom felkészülni rá.
- Ok most van két órád, húzz bele!
Eme rövid párbeszéd után átnyújtottam neki az üdvözlő kártyát, amibe beragasztottam a meccs hirdetését, bár tudtam, hogy igazán elvetemült focirajongónak kell lennie, hogy abból rájöjjön, hova megyünk. Nem is találta ki, gondoltam akkor megkapja a következő segítséget, egy 500 koronást, és vésztartalékként egy svéd zászlócska lapult a táskámban, ha végkép nem sikerülne kitalálni, hogy hova megyünk. Hála az égnek a pénz felnyitotta a szemét, így nagy örömködések közepette indulhattunk a csomagunkat feladni. És amíg vártuk az indulást én szépen sorban beszámoltam a szervezés buktatóiról örömeiről, és hogy kb. mire számíthat a következő 4  nap során. Hamarosan pedig már a fedélzeten ültünk és szállt velünk a gép Stockholm felé.  FÉNYKÉPEK feliratozva (előre elnézést kérek, de a legtöbbön én vagyok vállalható, és kevésbé vállalható formában :)

1. nap: ez gyakorlatilag a megérkezésre korlátozódott, hiszen a gépünk este indult és Skavstától, a stockholmi fapados reptértől még egy másfél órás transfer várt ránk Stockholm T-Centralenig. Ott aztán, mintha örökké stockholmi lakosok lettünk volna, pikk pakk megtaláltuk a mi metróvonalunkat kezeltettük a Stockholm Cardunkat (nagyon hasznos dolog az olyan kényelmeseknek, mint mi vagyunk) és már úton is voltunk a Magyar Ház felé, ahol egy 5-10 perces séta után pontban éjfélkor landoltunk is. Hihetetlenül furcsa sok száz km-re itthonról becsöngetni valahova,ahol magyarul szólnak hozzád.
Bevallom én az egésznapi fokozott izgalomtól konkrétan kidőltem. Tomka még sörözött egyet, és beszélgetett volna de nekem már csak értelmetlen motyogásra futotta az erőmből.

2. nap: bezzeg másnap reggel...jóval korábban ébredtem, mint Tomka és azonnal felfedező útra indultam a házban. Első utam a könyvtárba vezetett, ahol rögtön rábukkantam egy Moni által fordított (vagy lektorált? Moni segíts ki pls) könyvre. Majd elrendeztem a csúfos anyagiakat Zsuzsával (a Magyar Ház gondnoka), akivel szinte első pillanattól azonnal közös nevezőre jutottunk, így Tomka már a hatalmas nevetésre ébredt. Megreggeliztünk kényelmesen, úgy voltam vele, hogy megyünk majd még eleget, ne rohanjunk így az elején. Aztán nagy meglepetésemre Imre is beugrott, hogy személyesen is találkozhassunk Imre volt, aki  segített nekem a meccs körüli információk begyűjtésében, és egyben rengeteg hasznos információval látott el bennünket az utazás előtt. Sajnáltam hogy csak ilyen rövid idő jutott a beszélgetésre, de majd egyszer talán pótoljuk, hiszen sűrűn jár haza és kitudja, hátha még mi is kijutunk valaha.
Első igazán kint töltött napunkon beneveztünk egy hajós városnézésre, ez Stockholmban viszonylag könnyű lévén, hogy 14 szigetre épült, de ezt bárki megtudhatja a wikiről. A látvány viszont...hát azt nehéz visszaadni írásban.
És el ne felejtsem az első sör élményét, amit a kikötőben vettünk. 1 pohár sör 65 korona volt ami közel 2 200,- Ft az én drágám úgy itta mintha aranyat nyeldekelne. A továbbiakban természetesen okosabban oldottuk meg a sör kérdést. Este coop-ban bevásároltunk éjjel lehűtöttük és reggel bedobtuk a hátizsákba.
A hajókázás után még meglátogattuk a skanzent, ahol Tomka belehabarodott egy mókusba, és rögvest egy egész sorozat képet készített róla. Majd a Vasa múzeumot néztük meg. Nagyon érdekes volt ez egy több, mint 300 évvel ezelőtt elsüllyedt hajó, ami köré restaurálás után gyakorlatilag köré építették a múzeumot. Nagyon klasszul, látványosan van megoldva a kiállítás, mely minden részletre kitér.
Ennyi séta után kissé elfáradtunk, bár még javában világos volt, de az idő már eléggé előrehaladt. A kaja árakkal a nap folyamán megismerkedtünk, így úgy döntöttünk, hogy mirelit kaját veszünk, amit otthon megmelegítettünk a mikróban. Nem mondom, hogy éttermi kaja volt, de erőteljesen közelítette az IKEA kaját.

3.nap: Nem fogjátok kitalálni, mit csináltunk, igen! Hajóztunk ez úttal Sigtuna, a 980-ban alapított város volt az uticél. Nagyon helyes kisváros volt. Kicsi színes házakkal. Mondhatnám áradt a nyugalom a helyből. Az autók olyan lassan mentek, hogy alig csaptak zajt. A sétányon klassz kiülők voltak (nem csak 1-2 embernek, hanem akár 20-30 emberke is nézelődhetett. És mi persze csavarogtunk le és fel, és ha lehetett minél távolabb a turista helyektől (azért persze ott is voltunk). Láttuk pl. európa legkisebb községházát (sztem itthon is elég lenne ekkora). hazafelé még terveztünk egy kis sétát, de a hajó majd 1,5 órás késése miatt az elmaradt. Történt ugyanis, hogy valaki rosszul lett a hajón és vártuk a mentőket, akik meg is érkeztek, kezelésbe is vették a páciens. Ez idő alatt pedig senki, de senki nem türelmetlenkedett. Igaz az idegenvezető hölgy időről időre tájékoztatott bennünket az ügy állásáról. Hozzánk külön odajött, mert rajtunk kívül mindenki svéd volt a hajón (juhééé az ilyet szeretem) és nekünk elmondta angolul is a dolgot (nem kommentálom az angolomat pfúúúj). Este Tomka meghívott egy kebabra, isteni volt. Aztán irány haza és bedőltünk az ágyba.
Képzeljétek, mint már korábban említettem az égiek valahogy kedvelték az utunkat, mert nem csak gyönyörű idővel ajándékoztak meg minket (szigorúan max 22 fok), de teljesen egyedül voltunk vendégek a Magyar Házban, ami azt jelentette, hogy gyakorlatilag miénk volt az egész gyönyörű villa. Isteni volt, így nem kellett senkihez sem alkalmazkodnunk.

4. nap: A naaaagy meccs napja. Persze, ha már ilyen messzire elmentünk itthonról, akkor nem várhattuk egész nap a szálláson dekkolva, hogy kezdődjék a meccs, így kiruccantunk a királyi család nyári rezidenciájára Drottningholmba. Kitaláljátok? Persze, hogy hajóval Na a négy napnak ez volt az egyetlen ballépése. Nem csak azért mert a hajóúton össze voltunk zárva egy "rém intelligens" magyar csapattal, de ráadásul a hajó gyök kettővel ment javarészt az előző napi útvonalon. És utólag megnézve a térképen simán, és gyorsabban megközelíthettük volna szárazföldön a helyet, amit lássuk be kár lett volna kihagyni. gyönyörű park, gyönyörű kastély és csodaszép Kínai Pavilon. Sajnos a királyi színházat nem tudtuk megnézni, mert azt csak vezetéssel lehet látogatni és idő hiányában  arról lecsúsztunk.
Délután pedig irány a meccs. Komolyan mondom imádom a XXI.század némely vívmányát. Itthon google útvonaltervezőbe beírtam a stadion címét, és odakint úgy közlekedtünk azzal a térképpel a kezemben, mintha ezer éve Stockholmban laknánk. Mit mondjak a meccs is olyan svéd volt. Rendezett, műfüves pálya, fényes nappal is  a pályát világító reflektorok, szép kiszolgáló épületek, és az üléssorok közt egy asztalsor a guest press-nek internet hozzáféréssel. És mondjuk ez egy II. osztályú csapatnak. A meccsen nők, gyerekek és idősek a szokásos látogatók mellett. Az egész meccs alatt egy helyes kis alap zsongás volt, cseverészés. Minden egyes megmozdulást megtapsoltak, mintha színházban lennénk (és legalább olyan kulturált is volt). Természetesen WC élményem is van. Tiszta, mindenhol wc papír, kézmosó és papírtörölköző. A teljes igazsághoz az is hozzátartozik, hogy kettőnk jegye 300 korona volt. (közel 10 ezer Ft). A meccs maga egy kicsit a Leányfalu meccseit idézte, de ettől csak még jobb volt. Szóval jó ötletnek bizonyult az én drágámat elvinni ide.

5. nap: reggel gyorsan becsomagoltam még a maradék cuccainkat, aztán irány a város, hiszen még az egész nap a miénk volt. Csak este 7-kor kellett elindulnunk a reptérre. Az utolsó napra maradt a belváros Gamla Stan ódon utcáinak felfedezése, és az útitárs sorozat könyvében ajánlott 30 perces séta Södermalmon. Mindkettő isteni volt. Tök jó volt, hogy megcsináltuk az ajánlott sétát, mert magunktól tuti nem találtunk volna el olyan helyekre, amelyeket a könyv ajánlott. Közben szintén egy blog által ajánlott kis lakókocsiban ettünk a híres füstőlt heringből, remek volt. Utazás előtt mindenkinek ajánlom, hogy egy kicsit kutakodjon az utakat leíró blogok közt, hiszen remek infókhoz lehet jutni. Délután még lődörögtünk egy kicsit a belvárosban vettünk egy-két kütyüt a gyerekeknek, aztán visszamentünk a Magyar Házba a csomagjainkért és elindultunk haza.

Mindent összevetve egészen érdekes benyomásokkal tértem, tértünk (talán beszélhetek Tomka nevében is) haza Stockholmból. Fantasztikus a "tömeg"közlekedése, kényelmes, kulturált, gyors, és a turista számára is követhetően világos. Az emberek nyugodtak. Annyi, de annyi gyerek van, hogy el sem tudom mondani, öregedő magyar társadalmunk mellett igen szokatlan volt a sok gyerkőc látványa. Komolyan mondom, hogy a 4  nap alatt a gyerekre még csúnyán nézni sem láttam anyukát, nem hogy kiabálni velük. Persze ott is nyirvákolt időnként egy-egy gyerek, de egyáltalán nem ez volt a jellemző. Aztán nagyon különleges érzés, hogy a svédek komolyan gondolják ezt az IKEA dolgot. Bármerre mentünk lépten, nyomon belebotlottunk az IKEA-ból ismert tárgyakba. Belesve egy-egy ablakon, ott is visszaköszöntek az ismert használati tárgyak és díszítő elemek. A kávézókban IKEA-s bögréből ittam a KV-t. Szóval nem lacafacáznak, és főleg nem prédikálnak vizet miközben bort isznak. Tényleg a hétköznapjaikban is az egyszerűség számít és dominál. Egyszerűen élhető a közeg, ahol 4 napot töltöttünk. Bevallom nagyon nehéz volt az első nap a munkában, mert totálisan és teljesen kikapcsoltam a stockholmi napokban.
Elhatároztuk Tomkával, ha kinyögjük a kocsiprojektet, minden évben elmegyünk ketteseben egy hasonló városlátogató túrára. Nekem már meg is vannak a tippjeim a következő uticélra.
És mivel ez egy helyes kis kulturált utibeszámolóra sikeredett, ezért következik egy harmadik rész, amiben a már megszokott stílusban a stockholmi úttal kapcsolatos további gondolataimat fejtegetem.

Negyed század I. rész

Végre vége az embertelen melegnek..na jó, ha tiszta szívből írnám ez így hangzana: végre vége ennek a  rohasztó hőségnek. Tudjátok, hogy utálom, és mindig azt gondolom, hogy hisztis vagyok, aztán elvonul a meleg és én újra éledek, mindenhez van kedvem, azonnal teszek, veszek. Például blogot írok egy olyan eseményről ami lassan 3 hete történt, de a mi életünkben nagy dolog. volt.
Július 25-én voltunk ugyanis 25 éves házasok. 
És nem akárhogy ünnepeltük meg, elutaztunk...na de hogy! Ez a történet következik most.
Bár rendkívül hízelgő és megnyugtató volt, hogy az én drágám már egy évvel ezelőtt határozottan kijelentette, hogy a 25. évfordulónkon újra elvesz feleségül, azért a nagy dátumhoz közelítve némileg elbizonytalanodtam. És a fő gondot nem az okozta, hogy hogy nézek majd ki -20, izé 25 kiló plusszal (évenként plusz egy, te jó ég mi lesz így az 50. évfordulón)- az alkalmi ruhában vagy hova rejtem a ráncaimat, hanem kiszámolva, hogy ez kb. milyen költséggel járna (mármint a buli), úgy döntöttem, hogy ezt inkább ne  erőltessük. Majd egy ihletet pillanatomban azt is kitaláltam, hogy mi légyen helyette: UTAZZUNK! KETTEN! Viszont tőlem igen szokatlan módon ezt az ötletemet nem osztottam meg rögvest Tomkával, hanem mélyen titokban tartottam. Először úgy gondoltam, csak addig amíg a részleteket ki nem dolgozom és ellenállhatatlanul elő nem adom, aztán végül amellett maradtam, hogy EZ lesz Tomkának a 25. évfordulóra adott ajándékom. Innentől több, mint 2 hónapos szervezkedés vette kezdetét, és én egyszer sem szóltam el magam....bár majdnem belehaltam, hogy PONT Tomkával nem oszthatom meg az utazással kapcsolatos fejleményeket. Először ki kellett találnom, hogy hova menjünk. Nem volt kérdés, Magyarországtól csak észak felé indulhatunk, lévén, mindketten rendkívül mód utáljuk a meleget. Jöttek sorban az ötletek, Krakkó, Amszterdam, Koppenhága, Osló, Szentpétervár és végül a befutó STOCKHOLM.
A repülőjegy sima ügy volt, a szálláskeresésekor majdnem bedőlt a terv, mert olyan árakkal találkoztam, amelyek megfizethetetlenek voltak számunkra. De az égiek kedvelhették a projektet, mert egy véletlen folytán egy blogon olvastam a stockholmi Magyar Házról, ahol szállást is lehet foglalni. Szállás és repülőjegy már volt, de kellett a nagy durranás, ami mi más lehetett, mint egy foci meccs. Nem részletezem, hogy az internet milyen bugyrait kellett felkeresnem, hogy rátaláljak a meccsre (Brommapojkarna- Landskrona BOIS), amit július 28-án Stockholmban alig 7 km-re a szállásunktól játszottak. Kicsit furcsállották a Magyar Házban amikor rákérdeztem, hogy segítenének-e a jegyárak megszerzésében, de készséggel utánajártak és megadták a kért adatokat. (Mindig furcsa itthonról a nagyvilág felé tekintve ez a fajta hozzáállás, nem igazán vagyunk ehhez szokva errefelé. Viszont minden alkalommal, ha  találkozunk ezzel jól esik).
Úgy tűnt tehát, hogy minden egyben van, már csak várni kellett a nagy napra. Ja nem, még egy hátra volt, gondoskodni arról, hogy Tomkának ne legyen munkája az adott időpontban. Vettem hát egy nagy levegőt és ismeretlenül írtam a fuvart osztó lányoknak, hogy igencsak számítok ez ügyben a segítségükre. Az utazás előtti este fültanúja voltam, ahogy szegény Anikó hebeg, habog a telefonba, hogy sajnos tényleg nincs semmilyen munka csütörtökre. Örök hálám üldözi őket a kitartásukért és az együttműködésükért.
És felvirradt a nagy nap, én majd agyvérzést kaptam az izgalomtól, Tomka meg nem is sejtette, hogy reggel Leányfalun ébred, de este Stockholmban hajtja majd álomra a fejét. És negyed órával az ébredés után elindítottam a meglepetés hadjáratot:
én: Tomka, jól hallottam, hogy nincs holnapra melód?
tomka: Ja, mindjárt hívom X-t, hogy adjon valamit.
én: szerintem inkább azért hívd fel, hogy ne adjon és tudod mit utazzunk el
tomka: jaj hagyjál már anyuka, hova mennénk és miből
én: ja izé, én ezt nem opciónak szántam, mert úgy tűnik ma elutazunk
tomka: ??? tágra nyílt szemek, lesett áll stb. stb. és hova mennénk?
én: hát ezt majd csak később tudod meg
És innentől igyekeztem abban a hitben ringatni, hogy az úti cél valahol belföldön lesz. A reggeliről magunknak kell gondoskodni, ezért vegyünk egy-két dolgot a közértben. Ott aztán végképp megkavarodott, hogy minek 2 kiló kenyér, és annyi felvágott, nincs ott közért? Majd amikor mondtam, hogy a karton sört ugyan tegye már vissza (érdekes lett volna ha a 20 kg-s csomag háromnegyedét a karton sör teszi ki :) ) végkép nemértette, hogy milyen hely az ahol, nem lehet kenyeret és felvágottat kapni, de sört igen.
Délután  miután becsomagoltunk szépen kézenfogva lesétáltunk a helyi vendéglátó egységbe ebédelni. Ahol következett a második meglepetés, mert beállítottak Monkáék, akik az eddig eltelt években véletlenül, most viszont már tudatosan voltak társaink ezen a nagy napon. És nem mellesleg Monka volt a sofőrünk. Gondolhatjátok Tomka meglepetését, amikor látta, hogy egy táska helyett már három röhög a csomagtartóban (persze én már előző nap felvittem a kézipoggyászokat Monkáékhoz, hogy Tomka ne fogjon gyanút). A nullásra felhajtva volt aztán teljes az elképedés, mert ott tudatosodott benne, hogy mi itt ma repülni fogunk, nincs mese. Ekkor már megengedtük neki, hogy találgasson. Az első tipp egyáltalán nem meglepő módon Írország volt. Logikus választás, mindenkitől aki csak egy kicsit is ismer :D. Második, hogy biztos Csurit akarom meglátogatni Londonban. Persze ez sem nyert. Annyit még kilogikázott, hogy délfelé tuti nem megyünk, mert arrafelé meleg van és azt mindketten utáljuk, de itt végképp elakadt.
Nem is mondtuk meg neki az úti célt, Monka kitett minket a reptéren és magunkra maradtunk. Miénk volt a következő 4 nap csak kettesben, és Tomka még nem tudta hova megyünk. De, hogy milyen volt Stockholm és Tomka hogy tudta meg végül, hogy hova utazunk, az egy következő bejegyzés története lesz.