az év utolsó napja

Akkor még erről egy kis rövid szösszenetet. Merthogy azért Csibikénk gondoskodott nekünk némi izgalomról. Addig, amig mi szép magányunkban igyekszünk tölteni az év utlosó napját, addig Ő - igazán el nem itélhető módon- valószínüleg a világ legforgalmasabb helyén tervezi tölteni az év utolsó napját Nevezetesen NYC-ben a Time Squaren. Mivel ő éppen most ott tobzódik, valóra váltva az álmát, én megírhatom, milyen tortúra volt ezzel a kirándulással kapcsolatban.
A lényeg, hogy a jelenlegi család, ahol van nem akarta őt (őket) elengedni felnőtt felügyelet nélkül. Szintén megjegyezném, hogy eléggé el nem itélhető módon. Ezért Csibénk ismét keresett egy "anyaaaaaaaaaaa kérlek, kérlek legyél ott mert írtó FONTOS" csevegéssel. Mindig így szokta :). Mindig az éppen adott projekt a legeslegeslegfontosabb és természetesen halasztást sem tűr a dolog, minden azonnal és rögtön.
Szóval asszongya az én első szülöttem, hogy hívjam fel MOST a jelenlegi host mumját és mondjam meg neki, hogy engedje őt el NYC-be. Gondoltam felhomályosítom a gyereket, hogy a nevemet sem tudom angolul elmondani nem hogy győzködjem az anyját... de ha még össze is szedem magam... mi lesz ha válaszol vagy uram bocsá' kérdez. Így maradt az e-mail. Kerekítettem egy rendes kis engedélyező e-mailt, amit elküldtem.
Persze közbeszúrva jegyzem meg miközben az engedélyező mailt írtam a frász tört ki, hogy a gyerekem egy magyarországnyi lakósú (plusz turisták tíz- százezrei) városban akarja tölteni a szilveszteréjszakát, és én éppen ezt készükök engedélyezni, de hülye az a szülő, aki ilyenkor tiltja a gyerkét.
Szóval e-mail ment. Majd kaptam egy hosszas levelet Beverlytől, amitől, ha addig már nem lettem volna frászban akkor legkésőbb a levél olvasásakor kitört volna rajtam. Hogy ők azért nem engedik szívesen, merthát célpont és sok drogos meg részeg meg felnőtt nélkül, ha bajvan és egyáltalán...Egyszerűen nem lehetett nem egyetérteni vele. A lényeg, hogy azon munkálkodtak, hogy hogyan lehetne mégiscsak elengedni ezt a két átokfajzat sajtkukacot.

És el szeretném mondani, hogy le a kalappal a fogadó család előtt. Olyan körültekintően szervezték meg, hogy ha bármi van ők tudják, hogy merre vannak a skacok. És minderről szinte óránként jelentést tesz nekem Beverly az összes telefonszámot megadva, az időjárásról is beszámol, szóval ha az első levelével rám hozta a frászt akkor azóta minden levelével csak megnyugtat. Igaz kérte a telószámomat, ha bármi van hívjon. Megadtam neki, de ha felhív... abból úgyérzem nem jöhetek ki győztesen.
Itt tartunk tehát most. Csibénk a Nagy Almában, mi itthon és időnként nézzük a webkamerát, amit Csibe belinkelt a blogjába. Most hogy már némileg megnyugodtam azt hiszem kicsit talán mintha némi irgység bujkálna bennem... bár nem, itthon jó, finom meleg van a Time Squaren meg esik a hó és tömegnyomor van. Azt hiszem megelégszem az Én Csibém örömével és élménybeszámolójával.

Mindenről, ami eszembe jut.

Leginkább az jut eszembe, hogy nem volt időm írni (Bendit sem egyszerű kitúrni innen) és így egy csomó mindent elfelejtettem már. Bemelegítésnek elmesélem, mit kaptam karira. Hihetetlen, hogy az én drágám mit meg nem tesz annak érdekében, hogy a konyhában jól érezzem magam. Ti. kaptam tőle egy hifi tornyot, mert mindig panaszkodtam, hogy nem szól a zene és mint tudjuk a házi munkát én kizárólag 80 decibellel szóló kísérő zenével vagyok képes elviselni. Vagy az is lehet, hogy ők viselték nehezen az én kornyikálásomat? Mindegy, a lényeg, hogy már erre sem hivatkozhatok, ha ki akarom húzni magam a főzés feladata alól. A legviccesebb az, hogy hosszas kutakodás után sikerült neki egy PONTOSAN ugyan olyan szerkentyűt vennie, mint a Bendié. Bendegúz csak egyszer nem volt vele... amikor megvette a cuccot :)). De nekem azért nagyon tetszik. És ha elrontom, feltűnés nélkül kicserélhetem a Bendiével :))).

És kaptam még az anyucikáméktól egy olyan, de olyan nyuszis (értsd fííínom pihe puha) takarót, amit ha magamra csavarok legszívesebben sose tenném le. Igaz kicsit hülyén néznék ki a metrón benne, ezért hát nagy duzzogva, de azért reggelenként itthon hagyom.
Bendikém azt hiszem a szünet minden percét kiélvezi. Vannak napok, amikor a pizsijétől sem válik meg. Igaz akkor teljesen felesleges ugyanis délután kettőkor kel és nem sokkal később már újra ágyikóban van.
Bendi, ahogy általában a szünetben láttam

Ja tényleg, ő kapott egy elektromos ágymelegítő "lepedőt". Ezt azért kapta, mert mindig ő a mi ágyunk melegítője. Először befekszik az én helyemre, majd, amikor már jól bemelegíti, akkor jövök én, átküldöm az apja térfelére, aki pár óra elteltével ér haza és befekszik a szintén meleg ágyba. Bendit természetesen felküldi a saját helyére, ami persze tök hideg. Anyai szívem nem bírta már elviselni ezt a mértékű kihasználását a csemetémnek és megkértem anyuékat, hogy egy ilyen lepedőt vegyenek neki karácsonyra.
Amúgy Bendi ma sem hazudtolta meg önmagát és újfent megerősített abban a meggyőződésemben, hogy nem ezen a földön él. Történt ugyanis, hogy rajtunk keresztül (mert a Bendegúz még délben nem volt elérhető) Bence meghívta Bendit szilveszterezni, amit Tomka két óra körül tolmácsolt is Bendinek, a párbeszéd így zajlott:
Tomka: Bendikém, Bence meghívott, szilveszterezni, ha akarsz, bemehetsz hozzájuk.
Bendi: igen? mikor? --> az én kicsi fiamnak nem egyértelmű, hogy szilveszterezni az átlag ember szilveszter napján, azaz ma szokott...

Pár sort feltétlenül szeretnék írni Tomkáról és az ő nagy boldogságáról. Készen vannak a sonkák, szalonnák, füstölt áruk. Szépen felaggatott mindent a verandán, amit aztán gondosan megörökített az utókor számára,

és ha ez nem lenne elég, még nekünk, a családnak is hátra kellett menni, megcsodálni a télire bespájzolt disznóságokat. Nem is értem miért nem hentes lett, ahogy csillog a szeme ezektől a dolgoktól... de az mégsem normális dolog, hogy egy füstölt oldalasra vagy egy tábla szalonnára vagy egy rőf kolbászra legyek féltékeny.

És hát akadt még egy nagy öröme a múlt héten az én életem párjának. KIRÁNDULNI voltunk. Igen, az októberben felállított fogalmaim szerint ez egy kirándulás volt.



Itt már boldogan, mert lefelé jöttünk

Felmentünk a szocilizmusban szebb napokat és sűrűbb látogatottságot megélt Vörös köre. Persze nekem félúton, amikor kezdtem kiköpni a tüdőmet ismét felötlött a pár hónappal ezelőtti fogadalmam (emlékeztek, legfeljebb a Gomba presszóig megyek gyalog), de akkor már késő volt.

Maxi is velünk volt

Végül élve jutottam fel is, le is. Tomka annyira fellelkesült, attól, hogy morgás nélkül és viszonylag élve úszta(m) meg ezt a kirándulást, hogy azon melegében tervezni kezdte, hogy a születésnapomra kihívja Tibiéket és megmutatja, hogy mi ide szoktunk kirándulni. Hiába mondtam neki, hogy:

1. ez Tibiéknek egy egyszerű séta lesz az Erdélyi (számunkra)túlélő túrához képest, míg én újra a halál tornácára kerülök az út felénél
2. nekem igazán nem szükséges a születésnapomról megemlékezni (főleg nem így)
3. nem kell túlzásba vinni ezeket a kirándulásokat, mert még megszokjuk és akkor már semmi izgi nem lesz benne.

Sajnos minden észérvem ellenére sem tágít az elhatározásától, így lehet, hogy a mostani születésnapom egyben az utolsó is lesz. Ilyen alapon azt hiszem meggondolom, hogy egyáltalán tanulással töltsem-e a következő napokat és fárasszam-e magam a vizsgákkal. Báááár.... nálam bölcsebbek azt mondták, hogy amit megtanulsz az már a tied, azt nem vehetik el tőled azt magaddal viheted a sírba... hát jó, akkor mégis tanulok.

Pedig megfogadtam...

Végre újra itt. BOLDOG KARÁCSONYT MINDEKINEK, aki ide téved és annak is adjátok át, aki nem! Végre Karácsony van és béke, és nyugalom. A Csibén kívül most semmi más nem hiányzik a teljes boldogsághoz. Amolyan "Antalos" szentesténk volt, de erről egy picit később...

Kicsit zsúfolt volt az elmúlt pár nap. Vizsgákkal, munkával, bevásárlással és némi karácsonyi előkészülettel tarkítva. A karácsony előtti héten családi életünk arra korlátozódott, hogy hol az Árpád hídon, hol a Hungária körúton integettünk egymásnak a szembejövő sávból a Tomkával. Annak is van előnye, ha kamionos a férjed, ha irodista lett volna, még ennyit sem találkozunk :)). Minden esetre ebben a zsufi időszakban mindenre volt időm csak arra nem, hogy díszbe öltöztessem a lelkem az ünnepre.
Éppen ezért 23-án már nem mentem dolgozni és alig vártam, hogy Tomkával együtt legyünk. Reggel szépen felkerekedtünk és elmentünk vásárolni a Corába. Vicces volt, én dúdolgatva választottam ki egy két dolgot még, amit nem vettünk meg, miközben a körülöttem házaspárok veszekedtek, vagy idegenek habzó szájjal vitatkoztak, készülve a szeretet ünnepére. Nem izgatott, mi nem siettünk, nekünk alapvetően meg volt már minden, ami a boldogsághoz kell (együtt voltunk :) ), a többi meg nem érdekelt. Majd beálltunk a pénztárba, ahol némileg viccesnek hatottunk hatféle termékünkkel a kocsinkban, miközben mindenki másnak emeletig volt pakolva a bevásárló kocsija. /csendben jegyzem meg elsőre sikerült egy totál rossz kerekű kocsit kifognom a tárolóban... azonnal visszavittem!!! :))/. Aztán itthon szép nyugiban feldíszítettük a lakást és a karácsonyfát.

Kedvenc manóim a fán

Nem is emlékeztem, hogy ennyi díszt vásárolt össze Csibe tavaly, nem is sikerült mindent kiraknom...hát igen, ha egészen őszinte akarok lenni, közelébe sem jön annak, amit Csibe a múlt évben produkált, de azért nem dorgálna meg ha látná a végeredményt.

Ez csak egy részlet...

Karácsonykor 2 dolgot szeretek igazán, a szenteste reggelét és az első ünnep délutánját. Szenteste reggelét, azért mert, mint említettem mi 23-án már feldíszítjük a fát és igyekszünk úgy rendezni a dolgainkat, hogy 24-re már legfeljebb a halászlé főzés maradjon. Így 24-én reggel már a feldíszített fa vár, általában közösen reggelizünk, szóval olyankor már igazi ünnepi hangulat lengi be a házat.
Első ünnep délutánját (vagyis azt, ami éppen most van), azért mert már túl vagyunk két kaja tortúrán, kisétáltunk a Dédihez a temetőbe és mindenki azzal foglalatoskodik, amivel éppen szeretne. Filmet nézünk, esetleg játszunk vagy csak nézegetjük az előző este kapott ajándékokat. Ilyenkor kizárjuk a világot és magunk vagyunk... felénk ritka pillanatok ezek.

És most a szentestéről. ÓRIÁSI MEGLEPETÉST szerveztek nekünk a gyerekek. Persze némi sejtésem már lehetett, hogy valami készül (de hogy mi arról elképzelésem nem volt), mivel a tesók sűrűbben beszéltek skypon és a monitor lekerült a lépcső közelébe. Szóval este hatkor pontban a kanapén kellett ülnünk majd Bendegúz felolvasott egy verset, amiről két sor után tudni lehetett, hogy Csibe írta és a családunkról és az immár hagyománnyá vált karácsonyi műsorukról szól. Majd azután a sor után, hogy:

"megleltem a családot, mit kerestem oly nagyon,
hol a karácsony szelleme még mindig jelen vagyon.
Boldog család kedves család míg a műsor itten örök,
én karácsonyi angyalként újra visszajövök"

egyszer csak bejelentkezett Csibe és teljes életnagyságban köszöntötte a jelenlevőket. Mögötte karácsonyfa, kandalló előtte zongora, a zongorán mikulás sapka és mikulás virág, a hajában csörgő és karácsonyi dalokat zongorázott. Ő saját maga, nem imitálta, hanem tényleg ő klimpírozott. Ugye nem kell mondanom? Minden fogadalmam ellenére kb. 1 másodpercen belül zokogtam. Mellbevágó élmény volt 4 hónap után újra látni és tudni, hogy egy Óceán van köztünk és Ő mégis készült az Öccsével, hogy ne maradjunk műsor nélkül. Komolyan mondom többet kapok ebben az évben, mint vesztek. Minden szülőnek kívánom, hogy egyszer legyen ilyen élményben része.
Anya és Lánya fotó a XXI.században

Persze ezután egy falat nem sok, annyi se ment le a torkomon, így a karácsonyi vacsi nálam most kimaradt. Az este hátralevő része igen vidáman telt. Ugyanis nem sokkal később Csibe újra bejelentkezett. Amikor is velem az élen felugráltunk az ünnepi asztaltól, hogy beszélhessünk vele. Nekem kajaügyileg úgyis mindegy volt, a többiek azért még így vagy úgy befejezték a vacsit, de hamarosan mindannyian ott tolongtunk a lépcsőn.

A vezér szónok

Elég vicces volt hogy a lépcsőn állva, ülve térdelve a monitor előtt dumáltunk vagy egy órát. Frankón el tudjátok ezt képzelni, amint kicsik és nagyok apa, anya és a nagyszülők a 100 nm-es lakás egy négyzetméterén tolongva bámulják a képernyőt és dölünk a röhögéstől, azon, amiket Csibe mesél vagy, amilyen pofákat vág?
A lényeg, a szenteste némileg kaotikusra, kicsit szomorkásra de végül igen viccesre sikeredett. És számomra tanulságos is volt... nagy terveim vannak a jövő évre vonatkozóan és ha hazajön Csibe meg is valósítjuk majd.

Advent a ....

A ritka blogbejegyzésnek az a hátránya, hogy az ember elfelejt dolgokat. Így, ilyenkor alapvetően arról ír, ami általában megmarad benne, ergo jelenleg ezek az érzések, tapasztalatok a meghatározók. Ez szerintem nem baj, mégse kell, hogy minden sóhajtásról beszámoljak csupán azért, hogy naponta szülessen egy-egy bejegyzés. Kedvenc tanárom mondta volt egyszer: "az ember mégse mondhat állandóan izgit". Hát ja, nem, de a blog pont erre jó, hogy ide akkor írsz, amikor (fogjuk rá) izgi dolgot szeretnél megosztani a világgal. Lássuk hát, hogy mi történt errefelé az elmúlt időszakban.

itthon történt rovatunk:
Nos megkezdődött a vizsgaidőszak, ami nálunk azzal jár, hogy a karácsony előtti héten jópár vizsgát lenyomunk a lányokkal. Ez idén csak öt, de tavaly kilenc vizsgát jelentett. El lehet képzelni, hogy a munka és a vizsgák mellett mennyire várom, hogy karácsony legyen. Ajándék vásárlás... rémálom, ha tudom, hogy mit vegyek azért, (tuti nem kapok sehol), ha nem tudom, azért.
Hétvégén gondoltuk elmegyünk Tomkával jézuskát játszani. Nos gyakorlatilag az ötletekig jutottunk. Ezt is csak azért mert össze voltunk zárva a szuzukiba és, amig jöttünk-mentünk volt időnk megbeszélni és számbavenni, hogy kinek mit vegyünk. Most tehát még ki kell préselni a cégéből a pénzt, amivel tartoznak, aztán lehet vásárolni. Dehát ráérünk, nemigaz, még van több, mint másfél hetünk.
Jaj és voltunk fenyőfát is nézni. Hát kérem szépen az nálunk mindig elég macerás dolog. Először is nem lehetünk anyagilag annyira sz*rban, hogy az én drágám ne ezüstfenyőt akarjon venni. A második nagy probléma, hogy rejtett megalomániája valamilyen okból mindig az év ezen szakaszában tör felszínre. Az én drágámat ugyanis nem zavarja, ha az általa kiválasztott fából még itt-ott 1-1 métert el kell távolítani.
Most is vagy három fenyőt rakattam vele vissza, amelyekből, ha bármelyiket is megvettük volna tuti költözés a vége, mert vagy a fa, vagy mi fértünk volna el a nappaliban. Nem tudom mi a jó abban, hogy mindig olyan fát választ, ami a Parlamentben is megállná az ország karácsonyfájaként a helyét. Mivel nem sikerült fa ügyben közös nevezőre jutnunk, szerinte azok a két méteres fák, amiket én mutattam nyeszlettek voltak, így a fa vásárlás marad szombatra. A gond csak annyi, hogy a két fiú megy majd vásárolni és előre frászt kapok, hogy milyen ős mamut fenyővel állítanak be.
Aztán szombaton, ismét tanubizonyságát adtuk, hogy milyen jól átgondolt és felelősségteljes vásárlási stratégák vagyunk. Kb. kettő mp.alatt "beszéltem rá" Tomkát a Mamma Mia DVD-re. Egyszerűen megmondtam, hogy ő az egyik, aki nélkül nem tudok élni, viszont ez a DVD a másik, így leszen kedves megvenni nekem. Bevallom szemérmetlenül kihasználtam, hogy nem tud nemet mondani. Mivel a DVD lejátszónk egy villámcsapás következtében bemondta az unalmast, így "kénytelenek voltunk" egy DVD lejátszót is venni (komoly beruházás volt, 7 900,- Ft), mert az is biztos volt, hogy nekem aznap minimum egyszer meg kell néznem a filmet. Tessék, itt állok, pőrén előttetek, bevallottam, hogy Mamma Mia rajongó vagyok (imádom Meryl Strepet és bizony annakidején az ABBA-t is szerettem), most lehet ítélkezni, többet nem ide kattintani, de én akkor is szeretem. Nos nálunk imigyen telik az advent.

Arrafelé történt:
Csibémmel mostanában, azt hiszem ritkábban beszélünk, vagy csak rövidebben? Nem is tudom. Olyankor viszont lelkesen mesél a kosár élményeiről. Nagyon rá van kattanva. Szereti az edzéseket, bár valahol mintha azt olvastam volna (talán a blogjában?), hogy nem mindig érti, amit az edző mond, de ezen az apróságon túlteszi magát. Amit még rendkívül élvez azok a meccsek és azok hangulatai. A szurkoló tábor, lelkesek (képek a blogjában találhatók), hangosak és remek hangulatot varázsolnak a csarnokba. Mennyivel jobb lehet így játszani, mint úgy, hogy két-három elfogult, a gyönyörűségtől páráló szemű anyuka és apuka ül a lelátón.
Különben csendesek a napjai, egy pár dolgozat, teszt vár még rá a téli szünet előtt, aztán 20-tól téliszünet. Hogy hol tölti, még nem teljesen világos elöttem, de majd kiderül. Mondtam neki, hogy azért legalább szóljon, hogy merre van a világban, hogy tudjam hova képzeljem őt.
Amúgy ha beszélünk, történjen, akár írásban, akár skypon, igen jókat nyihogok rajta. Olyan hülyéket tud mondani, hogy kifekszem tőle. Jó a hangulata, kellő humorral veszi, ha akad nehézsége (általában nem akad), és úgy tűnik mostanra már a helyiek néha feltörő infantilitása sem bosszantja. Toleránsabb lett a lány na, remélem, ha hazajön velünk is majd az lesz :).
Mivel ez a blog az utánunk jövő nemzedéknek is szól a tapasztalatainkról, hát itt mondom el, hogy röpülnek a napok. Mostanra már teljesen olyan érzés, mintha itthon járna suliba csak ritkán látnánk. Azt hiszem a következő nehéz időszak az utolsó hónap lesz. Jelenleg most csak azt érzem, amit valószínüleg ő is, hogy iszonyat gyorsan telik az idő és már csak ennyi, meg ennyi van hátra. Teljesen át tudom érzeni a "kétségbeesését". 10 hónap onnan nézve hihetetlenül rövid időnek tűnik. És már innen sem látszik végtelen hosszúnak...

Tegye fel a kezét.....

Így kezdődik az a mondat, amivel Csibénk úgy november közepétől szép lassan az őrületbe kergeti családunk, karácsonyért kevésbé lelkesedő tagjait. Merthogy napi átlag kétszer teszi fel a kérdést:
"Tegye fel a kezét, aki várja a karácsony" , eleinte még megpróbáltunk őszinték lenni és nem felemelni a kezünket, de természetesen sose hagyta annyiban, így egy idő után az elhangzott kérdést kivétel nélkül négy magasba lendülő kéz követte. Sose gondoltam, hogy hiányozni fog ez a mondat...
Nálunk a karácsonyi előkészületek rendre kaotikus kapkodásba fulladnak, hogy aztán Szentestén, az utolsó elől lévő koszos zoknit (na jó ez enyhe szerzői túlzás) az ágy alá tuszkolva este hatkor gyertyagyújtás legyen. Hogy mást ne is említsek nálunk pl. szinte kivétel nélkül dec. 22-24 között kerül az asztalra az adventi koszorú. Megvan azért ennek is az előnye, nincsenek leégve a gyertyák...
Aztán itt van a lakás díszítés, korábban ez az én feladatom volt (ki másé), aztán, ahogy mindinkább belesüppedtem a dolgozónő hétköznapi szerepébe és mindezt súlyosbítottam az egyetem vizsgaidőszakával, hát a díszítés korlátozódott leginkább a december 23-án kipakolt Betlehemi forgó és a feldíszített fa szintjére. Ezt unta meg Csibém és vette két évvel ezelőtt a kezébe a karácsony ügyét nálunk. Vásároltatott velem egy rakat díszt (megsúgom, azért szívesen vettem), és készített egy csomót sajátkezűleg, majd egy-két héttel karácsony előtt szépen feldíszítette a lakást. Pironkodtam is magamban, hogy ez lehet az én feladatom lenne, de büszke is voltam, hogy lám a vér nem válik vízzé.
Idén pedig nincs itthon, és nagyon hiányzik, hogy nógasson, vagy nem is, inkább rettentő kellemetlen az a belső hang, ami állandóan piszkál, hogy csináljam már meg, mert mit szólna Csibe, ha itthon lenne. Így vásároltam egy-két új díszt (persze megkaptam, hogy lehet, nem is illik az ő dizájnjába) és hétvégén lakás díszítés.
Csibe, nem lehet, hogy hazaugrasz és megcsinálod? Aztán mehetsz vissza egy ölelés és puszi után, de így annyira nincs kedvem hozzáfogni...Ok Ok, mielőtt kikelsz magadból megcsináááálooom!!!

Borsószem hercegem.

Itthon történt rovatunkba írok most nektek, ahogy eszembe jut, amúgy összevissza.
Bendivel kapcsolatban megint kishitű voltam, azt hittem nem képes felül múlni önmagát...tévedtem. Történt ugyanis, hogy Mikulás volt nálunk (ja! az másnál is, nem baj). Annak rendje és módja szerint megtöltöttük Bendi ablakát megfelelő, ámde valószínű nem elegendő édességgel. Tudniillik neki, abból sose elég, nincs az a mennyiség, amit ne lenne képes eltüntetni...de hogy hova? Ha én annyi csokit ennék, mint ő, szélesíteni kellen a nyílászárókat, hogy beférjek rajtuk. Hamarosan a mikulásra kapott csoki készlet is tört részére csappant. Viszont ma reggel találkoztam egy tábla kilapított csokival. Na gondoltam, okos gyerek a radiátorra tette oszt megolvasztotta. Aha, ez már lejárt lemez, ezt tavaly játszotta el, és ő ad az ilyesmire egy hülyeség szigorúan csak egyszer. Arra a kérdésemre, hogy mikor sikerült a radiátorra pakolnia a csokit egy lesújtó pillantás volt a válasz, amiben benne volt: "csak ennyit nézel ki belőlem?". Majd:
- Nem a radiátoron volt...RÁFEKÜDTEM...
Mit mondjak, nem egy borsószem herceg az én fiam. Felmerült azért egy-két kérdés ezzel kapcsolatban bennem:
1. Hogy kerül a csoki az ágyba? - na jó ezt még megértem
2. Hogy a fenébe kerül a Bendi alá a csoki? - jó a piszkos gondolatoktól kíméljen meg mindenki
3. Ha már oda került, nem tűnik fel (legalább addig, amíg meg nem olvadt), hogy valami nyomja az oldalát? - jó lehet, hogy kényelmes volt, mert azt elfelejtettem mondani, hogy az említett édesipari termék Boci aero volt, a légbuborékok biztos komfortossá tették.
4. Vigyem a gyereket pszichológushoz, vagy kinövi?

Más (ez olyan divatos, így témát váltani, nem?). Mint jeleztem újabb disznóvágáson vagyunk túl. Komolyan mondom megfordult a fejemben, hogy még egy kiterített sertés tetem és vegetáriánus leszek.
Anyukám kedvenc mondását idézve " Ha nyernék a lottón...", az is megfordult a fejemben, hogy vajon örülne -e a Tomka, ha vennék neki egy mészárszéket, ahol kedvére öldöshetné a kurtafarkúakat? Bizonyára, mert ahogy beszél ezekről a húsokról, az maga a szerelem, Csokonai, Vörösmarty, Balassi a nyomába sem ér.

Más: Csibe jól van... legalábbis azt hiszem. Tegnap váltottunk pár sort, amin jót derültem. Hihetetlen birka tud lenni. Itt ültem a gép előtt és hangosan nyihorásztam a beszólásain. Az jutott eszembe, hogy hova lesz (lett) a világ. Ülünk egy kis TV (ahogy Tomka mondaná) előtt, nyomogatunk egy csomó kis négyszöget egymás után meghatározott sorrendben és közben nevetgélünk, sírunk, bosszankodunk. Milyen, és mennyi érzelmet vált ki belőlünk ez a személytelen kommunikáció. Volt az előző félévben egy vizsgám, elszigetelődés, ezt kérdezték. Most elszigetelődöm ha itt ülök, vagy kapcsolatot tartok? Ez itt a kérdés...

rőpke jegyzet

Szeretném felhívni a figyelmeteket, hogy nem csak akkor érdemes benézegetni ide az oldalra, amikor értesítést kaptok a friss bejegyzésről, mert a "hírek röviden" rovatból megtudhatjátok a legfrissebb és legsürgősebb tudnivalókat... úgy is mondhatnánk pletykákat, eseményeket.
Most viszont megyek mert szerdán, mint említettem vizsga, és várnak kis hazánk nyelvjárásai. Wooow borzongat a gyönyörűség, alig várom, hogy tanulhassam....