Csövesek

Nagyon jó napom volt tegnap. Igaz, hogy szerdán még nem gondoltam, hogy egyáltalán valamilyen is lesz a szombat. Ez így egy kicsit talányos, úgyhogy kezdjük az elején. A ballagás után Csibe kihasználva Tomka egy gyengébb pillanatát szavát vette az apukájának, hogy tarthat egy lány bulit. Nos tegnap volt a nagy nap, hogy minden korábbi fogadalmunk ellenére ismét egy általunk engedélyezett buli zajlott a lakásban. Egy hamisítatlan Pizza and Champagne csaj buli a Szex és New York jegyében. A részletekről nem sokat tudok Csuri vezényelte az előkészületeket, minket megkért, hogy ha lehet ne aludjunk itthon. Persze, nem is akartunk volna. Van egyáltalán olyan épeszű, munkában megfáradt középkorú, aki egy rakat visongató, bulizó nő mellett akar aludni? Azt gondoltam, hogy kézenfekvő ígéretünk betartása nem jár számunkra különösebb következményekkel, hiszen van elég barát, aki befogad minket. Egy valamivel nem számoltam, hogy a csillagok különösen rossz együttállása folytán a szóba jöhető haveroknál vagy teltház volt, vagy nem voltak itthon, vagy dolgoztak. Így egyre szűkült a delikvensek köre.

Persze voltak súlyosbító körülmények is, mivel hétvégén volt a Falunap Leányfalván, így Tomka nem akart szeretett sportpályájától és annak füvétől távol lenni. Ez tovább nehezítette a helyzetet. Úgyhogy pénteken még fogalmunk sem volt, hogy hol alszunk. Végül Zsike barátnémnak esett meg rajtunk a szíve, igaz azt nem tudtuk, hogy hol töltjük el az időt este 11-ig, amíg Zsike hazaér a színházból?

És végül mint mindig az uccsó pillanatban megoldódott a dolog. Tomka jegyet kapott a magyar- német meccsre,, azt a két órát meg kibírta valahogy, amíg nem tudta ellenőrizni a lányfalui focipálya füvének állapotát.

Én Melinda barátnőmmel meg Csillával, az ő nagynénjével elmentem shopingolni. Mivel egyikünk sem egy kimondott fogpiszkáló jókat röhögtünk a 36-s ovisoknak szánt méreten és igazán megértettük, ha valamelyikünk az önbizalma megóvása érdekében nem akart "beleugrani" egy kis helyes pólónak becézett előkébe :).

Szert tettem egy igazi nőcis táskára, egy még kellemesen magassarkú cipőre, aminek a viselése reményeim szerint optikailag 4-5 kilóval kevesebbnek mutat majd, három pólóra, amikkel szemben a cipőhöz hasonló elvárásokat támasztottam, ergo, ne látsszak akkorának, mint amilyen valójában vagyok.

És koronájaként a napnak moziban voltunk Melindával. Az Arénában az Imax moziban vetítették a filmet. Hűűű nagyon mellbevágó élmény egy ilyen teremben ülni. A székek alvásra csábítóan kényelmesek (igaz a pohártartót kifelejtették belőle, ez nagy hiba), a vászon akkkkora, hogy őrület, és mit tagadjam élmény egy ilyen moziban megnézni egy szépen fényképezett kalandfilmet.

Kétségtelen, hogy a film amit megnéztünk elég gyermeteg volt. Valójában fogalmam sincs miről szólt a történet mi Melindával bekucorodtunk a kólával, és a kapható legnagyobb kukoricával a székbe és átadtuk magunkat az esztétikai élvezetnek, amit a főszereplő Jacke Gyllenhaal látványa nyújtott. Tessék gyönyörködjetek ti is:

Perzsia hercegeként

Civilben.

Én igazán szeretem az én drágámat, de ha ez a srác egyszer bekopogna hozzánk én biza nem vágnám rá az ajtót :)

Este aztán még táncikáztunk egy keveset a retrodiszkóban (Tomka füvén), utána még dumálgattunk egy kicsit végül 1/2 3-kor sikerült ágyba kerülnünk és oldalamon a hangosan szuszogó (értsd 80 decibellel horkoló) drágámmal, a retinámon Jack képével lassan álomba szenderültem a jól sikerült nap után.

Good bye Farm

Írogatok, írogatok itt, csak "jár a szám" és a legnagyobb győzelmemet nem is kiáltom világgá.

LEJÖTTEM A SZERRŐL!!!!

Bizony, immáron harmadik vagy negyedik hete TISZTA vagyok. Ja nem, nem a fizikai tisztaságról beszélek (fürödni szoktam :) ), hanem hogy kigyógyulóban vagyok a függőségből.

Ennyi ideje nem FARMoztam ugyanis. Nyílt titok, hogy igazi FarmVille őrült voltam, de ennek vége. Visszatértem a társadalomba. Egy reggel már nem akartam bevetni többé a földemet. Volt még egy-két megingásom, még egyszer, kétszer benéztem a farmra, de most már azt hiszem kimondható, hogy gyógyult vagyok. Néha ugyan még elindul az egér mutatója a FarmVille ikonja felé, de hatalmas önuralommal megállom, hogy klikkeljek.

Volt idő, amikor azt hittem, hogy öreg napjaimban a Farmon fogok klikkelgetni, de már szembe tudok nézni a ténnyel, hogy egy komoly nyugdíjas nem fejhet virtuális kecskéket és teheneket, így még időben észbekapva megtettem a megfelelő intézkedéseket.

Büszke vagyok magamra!!!

Zoo,1984, bírálat, és ami még eszembe jut

Zoo:

Emelt fővel vállalva, hogy falusi népek vagyunk elismerem, hogy hétvégén nagyon nem szívesen megyünk Pestre. Viszont anyukámék ebédmeghívását sem utasítom vissza szívesen, hiszen olyan finomakat főz. és olyankor legalább megúszom ezt a számomra legtöbbször terhes feladatot. Mivel Pünkösd hétfőn e két dolgot kellett összeegyeztetni, gondoltunk egy nagyot és a gyerekek (elég vicces ezt a kifejezést a kölkekre használni) kérésére az anyuéknál elköltött ebéd után kilátogattunk az állatkertbe. Bizony, a városligeti Állat-és Növénykertbe. Mit mondjak, rémes és érdekes egyszerre volt ez a kiruccanás. Nem is tudom mit képzeltem, vagyis tudom, hogy majd ott négyesben, de legalábbis elviselhető embermennyiség között szépen elsétálgatunk és nézegetjük az állatokat. Totálisan elfelejtettem, hogy a Pesti ember, Pesten érzi jól magát, a lökött vidéki (mint például mi), meg Pestre kirándul. Ennek következtében, szinte mellbevágó volt számomra a felismerés, hogy a ligetben ott tobzódott fél Budapest. És annak is a rosszabbik fele. Alig lehetett parkolni, persze nekünk szerencsénk volt egyből találtunk helyet. minden tömve volt kocsikkal, ahol viszont hely volt, ott kerékbilincset tettek az autókra. De kényelmes volt, mert akik feltették nem mentek messze 10-20 méterre voltak, így a szerencsétlen autós azonnal perkálhatott, amint visszatért az autójához és már mehetett is. Gondolom most eltekintettek a befizetett csekk bemutatásának procedúrájától, ami minden egyéb esetben feltétele a bilincs levételének. Itt csak kitöltötték a csekket legombolták a városligeti látogatás után megmaradt aprópénzt a delikvensekről és már mehettek is, nehogymár a bilincsbe vert autók foglalják a helyet a következő balekok elől.

Nos ez volt a ligetben az első élmény ami ért bennünket (halkan jegyzem meg a külföldieket is ez a kép várná...Hajrá magyarok! Jók vagyunk! ).

Aztán az állatkerthez vezető úton a sok giccsáruda mellett haladva, olyan, de olyan figurákat láttunk, hogy nem győztem összerendezni a fizimiskámat, hogy ne bámuljak, mint Maris, aki sosem látott városi embert. Barbi babák és kigyúrt, tetkósjencik, hada korzózott a járdán. Gyerekek, igazi vursli hangulat volt!

És az állatkert. Nagyon szép állatkertünk van, komolyan mondom, de a legszebb akkor lesz, ha elkészül. Most ugyanis éppen mindenféle átalakítás van, ezért egy kissé kaotikusak az állapotok. Például nem körbejárható, mindig zsákutcába kerültünk. Bár sok a tábla, de az építkezések miatt alig találtuk meg azt, amit kerestünk, például oroszlánt nem is láttunk, anélkül meg mit ér az állatkert. Szegény elefánik bent voltak, Zsiráfot se láttunk. Madár van dögivel, például most már ha szembejönne velem a körúton felismerném a kazuárt, amiről először azt hittem, hogy páva. Na jó elismerem kicsit gyanús volt, de azt hittem lány páva :)

ez a kazuár

A makik mármint a mindenféle majmok, nagggyon aranyosak voltak. Voltak nagyon nagyok, és voltak nagyon, nagyon kicsik. Én azt szeretem bennük a legjobban, hogy mennyire emberiek. Nagyon vicces, amikor felismerek egy-egy mozdulatot, amit mi emberek is így csinálunk.

Szóval az állatkert érdekes volt, de azt hiszem legközelebb ha feltétlen muszáj, akkor majd az unokáimmal megyek oda.

1984:

Most olvastam el Orwell 1984 című könyvét. Már régóta tervbe volt véve, de eddig kötelezőket és tételeket olvastam. Naggyon tetszett, Igen nyomasztó könyv. Minden észérvnek ellentmondva, naivan vártam egy happy endes befejezést, de be kell lássam a témából adódóan esztelenség volt erre számítani. Persze, amiről Orwell ír az egy disztópia, mégis félelmetes belegondolni, hogy mennyi valóságalapja van a könyvnek. Akárcsak a másik kedvenc olvasmányomnak, szintén Orwelltől az Állatfarm, ami minő véletlen hasonló témát feszeget. Nekem volt szerencsém igen keveset élni az előző rendszerben, és az hol volt már azoktól az igazán kemény időktől, de ez jó is így. Magamat ismerve, nem sokáig járkáltam volna szabadlábon. Csak javallani tudom, hogy olvassátok el, persze nem egy tengerparti olvasmány, viszont egy esős vasárnap délután a fotel mélyére kucorodva remek társaság ez a könyv, és amilyen idők mostanában vannak, hát alkalom adódik bőven.

Bírálat:

Megérkezett a konzulensemtől a szakdogám bírálata. Nos a jó hír, hogy jelest (5) kaptam, és az, hogy azt hiszem az egekig magasztalta. A rossz hír pedig éppen ez az "azt hiszem" tudniillik én konkrétan a kötő szavakon kívül nem értek belőle egy mukknyit sem. Csak egy kiragadott példa:

"A témakör társadalomtörténeti, művelődésszociológiai aspektusait is részletesen áttekinti, hogy a mediális meghatározottságok és elágazódások problémáját megvilágíthassa."

Nos én elismerem rendkívüli büszkeség tölt el, hogy ilyesmiket írtam, de hogy ez a mondat a dolgozatomnak pontosan melyik részét méltatja, nos erről halvány fogalmam sincs. Így nem marad más hátra, mint hogy a védésig hátralevő időt az egyoldalas bírálat számomra érthető formába öntésével és annak a dolgozatommal való párhuzamba állításával töltöm. Hadd tudjam már mit írtam.

Az utolsó, ami eszembe jut:

az is a fenti bírálattal kapcsolatos, még pedig, hogy nehéz szülőnek lenni. Vagy ezt már mondtam? Nem baj, nem lehet elégszer ismételni, nehogy a leendő szülőket meglepetés érje.

Azért jutottam erre a megállapításra, mert amikor Csibémnek azt találtam mondani, hogy alig várom, hogy megmutassam neki mit írt a tanár a válasz csak ennyi volt: " anya, engem ezek a dolgok nem érdekelnek". (Ezért most meg fog ölni, hogy ezt megosztottam a világgal, rontva az imidzsét, de ez is ő :D)

Hát nem esett jól, de tudomásul vettem. És valahogy nem megy ki a fejemből, hogy bizony engem sem mindig érdekelnek dolgok, amit ő mesél, lehet, hogy tanulok tőle és majd ezek után hangot is adok ebbéli érzéseimnek, aztán majd meglátjuk mi lesz. Vagy most lép életbe a korábban emlegetett üvegfal effektus? Na _ezért_ nehéz szülőnek lenni.

Füles

Nem, nem a rejvényújságról lesz szó. Nem, nem is valami kiszivárgott hírről. Nem, nem is Mici Mackó barátjáról, sőőőt még csak nem is a piszén, pisze kölyökmackóról.

Elárulom a fejhallgatóról lesz szó. Igen, a fejhallgatót manapság fülesnek hívják. Van külső, kis helyes, van amelyik rátekeredik a füledre és van amelyik, egészen bele is bújuk oda. Zsenge fiatalságunk idején, mi még egy-egy kávéscsészényi méretűvel a fejünkön bólingattunk az aktuális slágerre. Manapság azonban már ez a kis kütyü szinte láthatatlanul megbúvik a fülekben a hajkorona takarásában. Jelenlétéről csak egy vékonyka zsinór árulkodik...jobb esetben... ritkábban a mellettünk álló fejéből kiszüremlő zene is árulója lehet.

Ahogy utazok a metrón nézegetni szoktam az embereket. Van, hogy egy teljes ülősor fel van zsinórozva. Még jó, hogy nem rázzák ütemre a fejüket. Vitathatatlan, hogy manapság sokan dugják be a fülüket, de nem azért, hogy a csend vegye őket körül. Éppen ellenkezőleg, azért, hogy zenét, rádiót hallgassanak vagy éppen nyelvet tanuljanak.

Milyen buták vagyunk mi emberek. Amikor a világ körülöttünk olyan zajszennyezet, hogy szinte sosincs pihentető csend körülöttünk, akkor mi még ráteszünk egy lapáttal, és ott ahol, nem kellene ott is terheljük a fülünket.

Én mindig azt hiányolom, hogy nincs időm a saját gondolataimra. Ez a legfőbb oka, hogy én nem dugom be a fülemet ilyen kis zajládával. Mert így, ha ritkán is de megadom magamnak a lehetőséget, hogy néha meghalljam a saját gondolataimat is.

És hogy mindez miről jutott eszembe? A napokban autóztunk Bendivel az iskolába. Ő is, mint majd minden korabeli társa, már szinte rutin mozdulattal teszi a fülébe a dugót majd így ül mellettem, amíg beérünk. Aznap véletlenül kirántottam a füléből a zsinórt, azonnal "sírásra" görbült a szája.

Nekem meg az jutott eszembe, hogy ez a gyerek, aki soha nem cumizott, most úgy nyírvog a kamaszkori "cumija" után, mint egy csecsemő. Ide jutott a világ, hogy fogunk így fejlődni, ha a belső hangokat, minden lehetséges eszközzel elnyomjuk?

Ha már esik az eső...

Ez egy olyan nap, amit általában utálnak az emberek. Én nem nem utálom, ergo vagy nem vagyok ember, vagy, nem olyan ember vagyok :). Szóval ma, vagy sokat és jót kell olvasni az ágy sarkába kucorodva egy finom pokróc alatt, vagy...vagy blogot kell írni. Mivel az elmúlt másfél hétben "megettem" két könyvet és itt amúgy is adósotok vagyok, ezért ez utóbbit választottam.
Először elmesélem legutóbbi szőkeségemet. Pár napja Tomka megkért, hogy hazafelé jövet hagyjam lent a pályán az autót és sétáljak haza. Tudjátok hogy állok én a sétához, ha mögém áll egy fegyveres, akkor talán.... De nagy szerencsémre a sors már jó előre gondoskodott a megoldásról, ugyanis az utamba küldte Monka barátnémat. Ott araszolt elöttem az úton. Nosza áttelefonáltam neki, hogy nem várná-e meg, amíg leadom a slusszkulcsot Tomkának, és nem dobna-e utána haza. Persze ez csak udvariassági kérdés volt, úgyis tudtam, hogy nem utasít el :))). Persze, hogy hazavisz, csak a hátsó ülésre kell ülnöm, mert elől dugig van a kocsi, válaszolta.
Ezt minden normálisan összerakott nő megérti, nekem is néha egy kamionnyi cucc van az autóban. Szépen ahogy kell leadtam a kulcsot, majd rohanok Monka autójához felrántom az első ajtót és markolászom az első ülést, hogy döntöm előre és mászok hátra...majd felnézek és mit látok Monka döbbent és rémült arcát.
- Mondom: - mi van? Nem azt mondtad, hogy a hátsó ülésre kell ülnöm? Mire ő:
- Igen de van hátsó ajtó!!!!....Odanézek és képzeljétek tényleg volt...persze nem hagytam magam és gondoltam megmentek valamit a méltóságom foszlányaiból.
- Igen? És mióta van neked hátsó ajtód? A múltkor még nem volt! - kértem rajta számon.
- Mindig olyan kocsim volt, aminek volt hátsó ajtója - válaszolt a röhögéstől fuldokolva. Vesztettem, beültem és hazáig röhögtünk a hülyeségemen...

Lássuk csak, a ballagásról még nem írtam. Túl vagyunk rajta. Ha jól emlékszem semmilyen "antalos" produkciót nem adtunk elő. Időben elindultunk, nem hagytunk otthon semmit. Csibikém begyűjtött minden létező oklevelet és jutalomkönyvet, de minden szerénység nélkül mondhatom, hogy ehhez hozzá vagyunk szokva.
Szép volt a ballagás, bár nem érintett meg olyan mélyen, mint a szalagavató. Csurin is ezt éreztem. Persze azért volt egy kis pityogás a végén, de viszonylag hamar felszáradtak a könnyek. Aznap este négyesben mentünk vacsizni Szentendrére. Mindenki megkapta, ami miatt jól érezte magát. Én a kedvenc éttermemben vacsizhattam, a gyerkőcök szeretik a szentendrei Duna korzót, nézelődhettek és sétálhattak egyet, és Tomka is meg volt elégedve, hiszen egy hatalmas LCD Tv-n (igaz hang nélkül) de nézhette a Fradi-Dózsa rangadót. De viccen kívül, tényleg jó volt. Rendeltünk egy minőségi száraz fehérbort és koccintottunk négyen és ettünk egy nagyon finomat. Másnap aztán kerti parti volt a nagymamákkal, rokonokkal és barátokkal. Jól éreztem magam, jó volt beszélgetni velük, ritkán találkozunk és ritkán van időnk így dumálgatni.

gyakoroljuk a kecses integetést :)

virág a virágok között

A kislány, aki túlélte, hogy Csibe volt a pártfogója. Bendi szeretné őt "megörökölni"

Bendi virágokkal a kezében, mint főszervező

Minden elfogultság nélkül kijelenthetem, hogy Csibének van a legjobb csülke az évfolyamon :))

Aztán az ünneplés után megkezdődött az érettségi, amin azóta már túl vagyunk, hamarosan eredményeket is tudunk. Csuri szerint a magyar nem volt nehéz a töri sem (na jó azt imádja), a matek...hát azért megküzdött, de ha minden igaz a négyes ott is megvan. A szóbeli majd csak június 17 körül lesz. Bevallom nem éreztem a szülőkre ilyenkor oly' jellemző "jééézus a gyerek érettségizik" pánikot, hiszen tudtam, hogy Csuri lelkiismeretesen készült így nagy baj nem lehet. Ami viszont nap, mint nap megfordult a fejemben az az volt, hogy "uram, atyám, hogy fogja ezt Bendegúz majd letenni". Amikor majd ő érettségizik, az hiszem még tán szabit is kiveszek, mert akkor tuti nem leszek ilyen nyugodt. Bár őszintén szólva Bendikém szokott pro és kontra s meglepetéseket okozni.

Pénteken volt az utolsó vizsgám...mármint rendes vizsgám. Június 8-án és 10-én védem a két szakdolgozatot és aztán vége. Furcsa érzés még mindig. És persze amilyen peches vagyok szeptembertől beköltözik a suli a belvárosba. 5 évig jártam a világ végére, mire végzek elérhető távolságba költöznek, ez az én formám.

Ja és majd elfelejtettem. Ismét változás elé nézek a munkahelyemen. A főnöknőm ugyanis babát vár. Igazán nem lepett meg a dolog benne volt a pakliban, még is rossz, hogy egy ideig nem lesz. És kitudja ki jön helyette...majd meglátjuk, de bízom a legjobbakban. A társaság szuper, egységet alkotunk, legfeljebb mi ludak legyőzzük a disznót :))).

Ünneplés

Én tervezek, az élet meg intézi a maga dolgát. Gondoltam kerekítek egy szép és megható történetet a ballagás és a családi ünneplés köré, erre tessék mire jövök haza?

Reggel még nem is tudtam milyen napom lesz. Este hétig nem is volt semmi különös, aztán elindultam haza. Az úton olyan, de olyan felhőszakadásba kerültem, hogy egészen tele lett a gatyám. Az elején még egészen élveztem, nem ijedek én meg egy kis vihartól, sőőőt szeretem. Na de amikor a hosszú úton, ahogy Bendiék hívják a 11-s út Békásmegyer és Szentendre közötti szakaszát, csak úgy járt alattam a kocsi, tőlem egy centire meg nyomult a másik autó, hát annyira már nem találtam viccesnek.
Szentendre után már csak abban reménykedtem, hogy a kocsi hazatalál egyedül, én ugyanis semmit nem láttam a vízfüggönyön át. Leányfalun jött a komoly alvázmosás, nem egy helyen a küszöb fölöttig ért a víz. Ott már erőteljesen visongtam az autóm magányában.
És hazaértem, ahol mi fogadott? Egy kisebb medence. Az előszoba, az étkező, a fürdőszoba minden úszott. Kiderült, hogy az én sükebóka kölkeim a legnagyobb zuhiban jöttek haza (pont ettől féltem, amíg hazafelé tartottam, na ná ismerem az utódokat).
Aztán jött Csuri és elkezdett beszélni, beszélni, beszélni, beszélni, beszélni....és rájöttem, de hiszen a gyerek (bocs, nagykorú) tajmata :)))).
Hát akkorát röhögtem. Kiderült, hogy a barátnőjével meglátogatták a helyi vendéglátó egységet és a Tomka kontójára betoltak egy üveg bort, megünnepelendő az írásbeli érettségi végét. Természetesen koccintani szerettek volna anyukával és apukával is. Amikor kevés híján Kriszti nyakonöntött a vörösborral, gondoltam jó lesz megszabadulnom a fehér gatyámtól, átöltöztem és koccintottunk. Irtó viccesek voltak, ahogy a vörösborfoltot megpróbálták feltörölni. Egy pötty ki, töröl, másik pötty újra ki törlés közben, és ez így ment egy darabig. És mindeközben Csurikám folyamatosan csak beszélt, beszélt és beszélt és nehezen forgó nyelvvel számos eufemizmust alkotott, ilyet mint kifogás helyett ráfogás. Meggyűlt a baja a szavakkal na. Tomka, Bendi és én nem győztünk nevetni, mert ugyebár Csibikém csak azzal volt elfoglalva, hogy holnap ne nevessük őt ki, ezt bátran megígérhettük, ugyanis mi már ma is halálra röhögtük magunkat rajtuk.
Az akciót egy mécsestartó bánta, de Csibém szerint az I. világháború is veszteségekkel járt, így ennyi belefér.
Hát mit mondjak hárman kellettünk a lányok lefektetéséhez. Minden ilyenkor szükséges kellékkel, úgy mint lavór, szóda víz, törölköző, papírtörlő elláttuk őket, szépen szétfektettük őket, külön szobába és most már elcsendesedve pihegnek, nem tudva, hogy mi vár rájuk holnap :)))). Kicsit lazítottak a csajok, nincsen ebben semmi rossz, csak vicces, nagyon, nagyon, nagyon vicces. A mai tapasztalat alapján javasolni fogom Csibének, hogy reggelente hajtson fel egy felest...határozottan jót tesz neki :)))

A kompromitáló képi dokumentumok:

kívül, belül elázva, szélesen vigyorogva

Benidkém, aki hősisen istápolta a lányokat

Bokafogás, kettő, három és...azt senki nem mondta, hogy a sajátunkat kell :))

Előzetes

Jó rég nem irományoztam. Azóta Csibém elballagot, ma és tegnap kertipartiztunk, és holnap megkezdődik az érettségi. Mivel Bendi holnap osztálykiránduláson lesz, így időben érek haza és akkor ezekről fogok írogatni és képeket feltenni.