Zoo,1984, bírálat, és ami még eszembe jut

Zoo:

Emelt fővel vállalva, hogy falusi népek vagyunk elismerem, hogy hétvégén nagyon nem szívesen megyünk Pestre. Viszont anyukámék ebédmeghívását sem utasítom vissza szívesen, hiszen olyan finomakat főz. és olyankor legalább megúszom ezt a számomra legtöbbször terhes feladatot. Mivel Pünkösd hétfőn e két dolgot kellett összeegyeztetni, gondoltunk egy nagyot és a gyerekek (elég vicces ezt a kifejezést a kölkekre használni) kérésére az anyuéknál elköltött ebéd után kilátogattunk az állatkertbe. Bizony, a városligeti Állat-és Növénykertbe. Mit mondjak, rémes és érdekes egyszerre volt ez a kiruccanás. Nem is tudom mit képzeltem, vagyis tudom, hogy majd ott négyesben, de legalábbis elviselhető embermennyiség között szépen elsétálgatunk és nézegetjük az állatokat. Totálisan elfelejtettem, hogy a Pesti ember, Pesten érzi jól magát, a lökött vidéki (mint például mi), meg Pestre kirándul. Ennek következtében, szinte mellbevágó volt számomra a felismerés, hogy a ligetben ott tobzódott fél Budapest. És annak is a rosszabbik fele. Alig lehetett parkolni, persze nekünk szerencsénk volt egyből találtunk helyet. minden tömve volt kocsikkal, ahol viszont hely volt, ott kerékbilincset tettek az autókra. De kényelmes volt, mert akik feltették nem mentek messze 10-20 méterre voltak, így a szerencsétlen autós azonnal perkálhatott, amint visszatért az autójához és már mehetett is. Gondolom most eltekintettek a befizetett csekk bemutatásának procedúrájától, ami minden egyéb esetben feltétele a bilincs levételének. Itt csak kitöltötték a csekket legombolták a városligeti látogatás után megmaradt aprópénzt a delikvensekről és már mehettek is, nehogymár a bilincsbe vert autók foglalják a helyet a következő balekok elől.

Nos ez volt a ligetben az első élmény ami ért bennünket (halkan jegyzem meg a külföldieket is ez a kép várná...Hajrá magyarok! Jók vagyunk! ).

Aztán az állatkerthez vezető úton a sok giccsáruda mellett haladva, olyan, de olyan figurákat láttunk, hogy nem győztem összerendezni a fizimiskámat, hogy ne bámuljak, mint Maris, aki sosem látott városi embert. Barbi babák és kigyúrt, tetkósjencik, hada korzózott a járdán. Gyerekek, igazi vursli hangulat volt!

És az állatkert. Nagyon szép állatkertünk van, komolyan mondom, de a legszebb akkor lesz, ha elkészül. Most ugyanis éppen mindenféle átalakítás van, ezért egy kissé kaotikusak az állapotok. Például nem körbejárható, mindig zsákutcába kerültünk. Bár sok a tábla, de az építkezések miatt alig találtuk meg azt, amit kerestünk, például oroszlánt nem is láttunk, anélkül meg mit ér az állatkert. Szegény elefánik bent voltak, Zsiráfot se láttunk. Madár van dögivel, például most már ha szembejönne velem a körúton felismerném a kazuárt, amiről először azt hittem, hogy páva. Na jó elismerem kicsit gyanús volt, de azt hittem lány páva :)

ez a kazuár

A makik mármint a mindenféle majmok, nagggyon aranyosak voltak. Voltak nagyon nagyok, és voltak nagyon, nagyon kicsik. Én azt szeretem bennük a legjobban, hogy mennyire emberiek. Nagyon vicces, amikor felismerek egy-egy mozdulatot, amit mi emberek is így csinálunk.

Szóval az állatkert érdekes volt, de azt hiszem legközelebb ha feltétlen muszáj, akkor majd az unokáimmal megyek oda.

1984:

Most olvastam el Orwell 1984 című könyvét. Már régóta tervbe volt véve, de eddig kötelezőket és tételeket olvastam. Naggyon tetszett, Igen nyomasztó könyv. Minden észérvnek ellentmondva, naivan vártam egy happy endes befejezést, de be kell lássam a témából adódóan esztelenség volt erre számítani. Persze, amiről Orwell ír az egy disztópia, mégis félelmetes belegondolni, hogy mennyi valóságalapja van a könyvnek. Akárcsak a másik kedvenc olvasmányomnak, szintén Orwelltől az Állatfarm, ami minő véletlen hasonló témát feszeget. Nekem volt szerencsém igen keveset élni az előző rendszerben, és az hol volt már azoktól az igazán kemény időktől, de ez jó is így. Magamat ismerve, nem sokáig járkáltam volna szabadlábon. Csak javallani tudom, hogy olvassátok el, persze nem egy tengerparti olvasmány, viszont egy esős vasárnap délután a fotel mélyére kucorodva remek társaság ez a könyv, és amilyen idők mostanában vannak, hát alkalom adódik bőven.

Bírálat:

Megérkezett a konzulensemtől a szakdogám bírálata. Nos a jó hír, hogy jelest (5) kaptam, és az, hogy azt hiszem az egekig magasztalta. A rossz hír pedig éppen ez az "azt hiszem" tudniillik én konkrétan a kötő szavakon kívül nem értek belőle egy mukknyit sem. Csak egy kiragadott példa:

"A témakör társadalomtörténeti, művelődésszociológiai aspektusait is részletesen áttekinti, hogy a mediális meghatározottságok és elágazódások problémáját megvilágíthassa."

Nos én elismerem rendkívüli büszkeség tölt el, hogy ilyesmiket írtam, de hogy ez a mondat a dolgozatomnak pontosan melyik részét méltatja, nos erről halvány fogalmam sincs. Így nem marad más hátra, mint hogy a védésig hátralevő időt az egyoldalas bírálat számomra érthető formába öntésével és annak a dolgozatommal való párhuzamba állításával töltöm. Hadd tudjam már mit írtam.

Az utolsó, ami eszembe jut:

az is a fenti bírálattal kapcsolatos, még pedig, hogy nehéz szülőnek lenni. Vagy ezt már mondtam? Nem baj, nem lehet elégszer ismételni, nehogy a leendő szülőket meglepetés érje.

Azért jutottam erre a megállapításra, mert amikor Csibémnek azt találtam mondani, hogy alig várom, hogy megmutassam neki mit írt a tanár a válasz csak ennyi volt: " anya, engem ezek a dolgok nem érdekelnek". (Ezért most meg fog ölni, hogy ezt megosztottam a világgal, rontva az imidzsét, de ez is ő :D)

Hát nem esett jól, de tudomásul vettem. És valahogy nem megy ki a fejemből, hogy bizony engem sem mindig érdekelnek dolgok, amit ő mesél, lehet, hogy tanulok tőle és majd ezek után hangot is adok ebbéli érzéseimnek, aztán majd meglátjuk mi lesz. Vagy most lép életbe a korábban emlegetett üvegfal effektus? Na _ezért_ nehéz szülőnek lenni.