Az égő

Azok után, hogy mintegy másfél órát vett igénybe, mire az itthoni gépen mindent learattam és némi pénz, és plusz pont reményében leviziteltem mind a 26 szomszédomnál a farmon, már nem terveztem ideülni a géphez. Aztán a kádba becsobbanva a képembe világított a fürdőszoba lámpa égője és erről eszembe jutott, hogy nem lenne igazság a földön, ha nem örökíteném meg az örökkévalóságnak, hogy az én Drágám, mennyire fejlődőképes. Így amíg Csibém a hátam mögött, üvöltő tuc-tuc zene mellett megkísérli előbányászni a szobájának még meglévő maradékát a bomló szerves, és a kevésbé bomló szervetlen anyagok alól, addig én a "hálóra vetek" néhány sort szerény kis családunk életének egy újabb mozaikjáról beszámolva.
Teszem ezt már csak azért is szívesen, mert ékes bizonyítéka lehet mindez annak, hogy igazán nem vagyok egy házisárkány típus.
S mivel valóban nem vagyok az, így elég sűrűn megesik, hogy bizonyos dolgok csak igen-igen lassan haladnak nálunk. Vannak családok, akik nem vállalják,mi viszont igen, és főleg Tomka fenhangon hirdeti is , hogy bizony nálunk vannak férfi és női munkák. Ez ellen azért én berzenkedni szoktam és sokszor komoly erőfeszítésembe telik úgy kavarni, hogy az eredetileg női munkának kikiáltott feladat el legyen végezve még akkor is, ha csak valamelyik hímnemű egyed tartózkodik itthon. Ugyan akkor el kell ismernem - és mea culpa - amit én férfi munkának ítélek, hát az biza férfi munka is marad ( széles, gonosz vigyor). DE!!! Mentségemre legyen mondva, hogy azután, hogy megemlítem Tomkának, hogy akadna itt egy teremtés koronájának értelmi képességét igénylő munka, már nem cseszegetem vele. Rá vagyon bízva, hogy azt mikor és hogyan csinálja meg. Így fordulhatott elő, hogy a konyhaszekrényünk szegő léce 2 év múlva került felszerelésre, és a hálószoba bútorunk másfél évet "száradt" a pincében összeszerelés előtt, hogy nehogy megvetemedjenek az ajtók. A csúcs azonban az volt, amit szégyen ide, szégyen oda úton út félen mesélni szoktam férjeik restségén nekikeseredett barátnőimnek, amikor a nappaliban a villanykörte kicserélése annyi ideig tartott az én drágámnak, mint ameddig az emberiség nőnemű fele kihordja a gyermekét. Tehát pontosan 9 hónapra volt szüksége. Amúgy ez a villanykörte dolog, úgy vettem észre mintha kissé nehezére esne. Az alapvető hiba ott van, hogy nincs (nem vagyunk) felkészülve erre a problémára. Ergo sosincs itthon plusz égő. Eleinte, amikor kiégett egy-egy izzó viszonylag hamar került másik a helyére. Csak én nem értettem, hogy mitől égnek ki ilyen sűrűn az égők. Mígnem egyszer rajtakaptam, amint az egyik égőt kicsavarja és beteszi egy olyan helyére ahol nagyobb szükség volt rá, átcsoportosítva az energiaforrásokat elodázva ezzel a baj orvoslását.
DE!!! Mi történt ma, ami írásra késztetett? Az, hogy az én Drágám minden eddigi rekordját felülmúlva egy nap leforgása alatt kicserélte az izzót úgy, hogy a lakás egyetlen másik lámpájából sem hiányzik égő. Megdicsértem ám! És felbuzdulva ezen az élményen magamban nagy terveket dédelgetek, remélve, hogy most már nem kell a következő öt éves tervet kivárnom a megvalósulásukkal.

Szalagavató..... hol van az még?

Aha, épelméjű ember így gondolkozik, hogy hol van az még. Természetesen nem ez a helyzet nálunk. Annyira, de annyira, de annyira rózsaszín volt ma a Csibém, hogy az már követhetetlen. Az történt ugyanis, hogy, most, hogy már tuti végzős lesz ( nem tudom, hogy egyáltalán hogy fordult meg a fejében, hogy megbukik), elmentek még jó időben a szalagavatóra ruhát foglalni. Csak jelezném, hogy a szalagavató legjobb esetben is 2010 januárjában lesz, úgyhogy meglehetősen IDŐBEN láttak hozzá a ruha keresésnek. Már amikor tegnap hallottam a tervet, akkor vert a víz. Édes istenem, gondoltam nem volt elég tavaly végig csinálni ezt a végzős mizériát, most jön az itthoni kanyar. Mennyire szerencsés vagyok, hogy az ilyesmire "alig" adó lánygyermekemmel kétszer is megélhetem ezt az élményt... mármint a ruhakeresés felmagasztosító élményét. Most azonban megúsztam csak annyival, hogy immáron negyedik órája hallgatom a lelkendezését, hogy őőőő és csakis őőő találta meg a világ, de legalábbis a Budapesten található szalagavató ruhák legszebbikét.

/klikk a képre és jó nagyban is látható/

tényleg szép
(ha valaki hiányolná a képről Csibe fejét, azoknak elárulom, hogy szigorúan megtiltotta, hogy olyan képet tegyek fel, amin a "rémes" frizurája is látszik)

De mindezt nem csak egyszerű lelkesedés kíséri, nem hanem 80 decibeles fejhangú visítás. Komolyan csak egy valami vigasztal, hogy alapvetően Dr. Szöszi is visongott a barátnőivel oszt mi lett belőle. Így látok még némi esélyt, hogy az én okos Csibém nem kallódik el a divatvilág csábító útvesztőjében. Amíg Csibikém látszólag épül le, addig Bendikém csendesen meghúzódik valamelyik szobában és azt hiszem az ötödik Harry Potter kötetet falja. Na mit szóltok? Az én Bendikém olvas, igaz, a múltkor kicsit megrémült, amikor Csibe közölte vele, hogy az elmúlt három hétben közel 2 000 oldalt olvasott el. Öt egész percre félre is tette a könyvet, de aztán győzött a kíváncsisága. Ráadásul azt is hallottam, hogy nem elég, hogy olvas, de még komoly agitációs propagandát (röviden agitprop. az idősebbeknek ismerős lesz a kifejezés) folytat a focicsapatban, annak érdekében, hogy a többiek is kezdjék el ezt a korábban vér cikinek tartott tevékenységet.
És még mindig nincs vége. Ma hazakerültek Bendi tankönyvei és mi történt? Olyan, ami utoljára talán általános iskola első osztályában, belenézett a könyvekbe. Csak lestem, de szólvátenni nem mertem. Ugyanakkor a tudatom mélyén bújkált egy halvány gondolat, hogy jól az eszembe kéne vésnem ezt a jelenetet , mert ilyet a következő 10 hónap alatt nem nagyon fogok látni.
Már csak négyet alszunk és kezdődik a suli... jaj, jaj, jaj szegény fejemnek, milyen év vár rám...

Válság

Jaj, jaj alkotói válságban vagyok. Ehhez most képzeljetek el egy szenvedő fejet, birka szemekkel, na ez vagyok én. Az elmúlt napokban semmit nem találtam eléggé érdemesnek arra hogy "papírra vessem". Pedig azért történtek dolgok. Itt van mindjárt Csibe "pótosztályozó" vizsgája. Azért pót, mert a pótvizsgázókkal együtt ment. Másodszor. Tegnap, 26-án. Először ugyanis 24-én vittem be, hogy na akkor ő most megy vizsgázni. Igen ám csak akkor a portáson és a takarítókon kívül más nem volt az épületben. Javasoltam neki, hogy próbálkozzon be náluk, de nem hajlott a jó szóra. Így maradt a tegnapi nap. Jelentem mindkettőből átment, egy négyes és egy ötös érdemjeggyel. Most tehát abszolválva vagyon a magyar tanulmányi év is. Két kedvenc tanára abszolút pozitívan állt az ügyhöz. Valójában Csibe volt az, aki nem volt teljesen elégedett a saját szereplésével. Bevallása szerint kicsit lazára vette a figurát, és errefelé így nem szokás vizsgázni. Nem baj van 10 hónapja, hogy visszaszokjon a poroszos rendbe, aztán ha sikerül örökre elfelejtheti a számonkérésnek ezt a fajtáját.
Már a tankönyveket is megvettük, én ugyan még próbálom homokba dugni a fejem és nem tudomást venni a jövő keddi iskolakezdésről. Ennek ellenére majdnem hétfőn vittem őket suliba, mert azt hittem akkor van az első tanítási nap, aztán nálam rendesebb anyukák felvilágosítottak, hogy elég lesz, ha kedden megyünk először suliba. Jaj rettegek, hogy megint egy új év, megint jönnek a viták, a szülőik, nem, nem, nem is akarok rá gondolni. Egy magamfajta laza, liberális anyukának kész istencsapása ez az iskola. Nem volt elég nekem egyszer túlélnem a saját iskolaéveimet, még kétszer megismételtetik ezt velem. Borzalom.
Jut eszembe nem szabad elfelejtenem, hogy hétvégén közöljem a fiatalsággal, hogy buli és elmenetel pénteken vagy (NEM és ! ) szombaton. Biztos lesz nagy berzenkedés. Erről a buliról jut eszembe, hogy én milyen egy anya vagyok. Talán már említettem, hogy engem nem abból az aggódós fajtából faragtak, mint az anyukámat. Na ezt tegnap ismét sikerült bebizonyítanom. Az történt ugyanis, hogy este - hála istennek már korán sötétedik, így le lehet korábban feküdni legálisan :)) - viszonylag időben lefeküdtem és ahogy az lenni szokott egy kis távirányító nyomogatás után az első reklám alatt elaludtam, úgy 1/2 10 tájékán. Majd hajnalban szólított a szükség, felkeltem. Hallottam valami motozást kint a kertben. Gondoltam biztos a Maxi szeretne bejutna a MAMÁhoz, ami miatt persze majd reggel hallgatunk. Mindezen fenyegetettség ellenére sem foglalkoztam az üggyel. Beakasztottam a láncot az ajtón, hogy ha Maxikánk esetleg nem nyer bebocsátást a szomszédba, akkor hozzánk se tudjon bejutni (pfúúj gonosz gazdi). És abban a pillanatban kopogtak. Hajnali 1/2 3-kor. Én meg amilyen hülye vagyok azonnal nyitottam az ajtót, meg sem kérdeztem, hogy ki fia borja vagy ott kint? És ki állt a küszöbön? Az én Csibém. Egy kissé meglepett a dolog, meg is kérdeztem, hogy:
- Hát te Csibém mikor mentél el itthonról?, mire a válasz:
- Amikor a Bendegúz! ????? Ez már azért kezdett érdekelni.
- Igen? És a Bendi hazajött már?
- Igen, előttem pár perccel.
Na gondoltam cool, amikor lefeküdtem még mind a két gyerekem itthon volt a szobájukban és úgy volt, hogy ez így is marad. Aztán tessék mire kelek az éjszaka közepén, hogy amíg én alszom olyan jövésmenés van a házban, mint egy forgalmas pályaudvaron és én az egészből semmit nem érzékeltem. Ennyit az én aggodalmaskodásomról. Remélem, hogy a gyerekeimbe és az életbe vetett határtalan bizalmamat valaki ott fenn megjutalmazza azzal, hogy sose kell éjnek évadján rendőröknek vagy valaki más rossz hírt hozónak ajtót nyitnom.
Ahogy így visszaolvasom még szerencse, hogy alkotói válságban vagyok, különben vehettetek volna ki szabadságot, hogy végig olvassátok, a feljegyzésre érdemtelennek tartott dolgokról való hosszas ömlengésemet.

A lapos tejesbodoz titka

Azt el is felejtettem mesélni, hogy tegnap megint tanultam valami újat. Nem is egy dolgot, de most csak egyet emelek ki belőle.

Akinek ez nem új, attól elnézést kérek én némely dologban olyan tudok lenni, mint a ma született csecsemő.
Ugyebár az ma már minden, médiát nyitott szemmel és szívvel figyelő, a környezetvédelem útján az első lépéseit megtevő honfitársunk előtt nyilvánvaló, hogy a tejes dobozt össze kell hajtani, és a műanyag palackokat össze kell taposni. Bár ez utóbbi most lényegtelen. Igen ám, de én amikor összehajtogatom a tejes dobozt, laposnak ugyan lapos lesz de állandóan szétnyílik, mint a kacsacsőr. Na kérem szépen én tegnap megtanultam Melinda barátnémtól, hogy hogyan hajtsuk úgy össze a dobozt, hogy az lapos és kicsi maradjon. Alábbi képsorokon igyekszem megosztani ezt a tudományt veletek.
off
... Igen, itt következtek volna a képek, de sajnos nem tudom feltenni őket a gépre, mert a hátam mögött lévő Bermuda háromszögben (előtér, Bendi szobája, Csuri szobája) eltűnt a csatlakozón zsinór. Ennek kapcsán két dolgot döntöttem el:
1.
Veszünk Tomkával egy nagy ládát, amin lakat lesz és oda betesszük, minden olyan dolgunkat, ami számunkra fontos és szeretnénk ha nem tűnne el. Ilyen pl. Tomka köntöse, papucsa, az aktuális tv újság, a fényképező csatlakozó zsinórja, a smink szütyőm stb. stb. A kulcsot pedig magunkon fogjuk viselni és senki emberfiának nem adjuk oda.
2.
Amikor elköltöznek majd egyszer a gyerekek, kiveszek 3 hét szabit, és mindent kiganajozok, fertőtlenítek, a helyükre rakom a dolgokat és utána élvezkedni fogok, hogy egy hét, egy hónap, egy év múlva is ugyanott lesz.
on

Akkor alkalmazkodva a körülményekhez megpróbálom szemléletesen leírni a procedurát és ha esetleg felbukkan az összekötő zsinór feltöltöm a képeket is.

1.
a doboz tetejének két oldalán a füleket felszakítjuk

2.
a dobozt ellapítjuk oly módon, hogy az alját felhajtjuk (tehát az alsó füleket nem szakítjuk fel, én mindig itt szúrtam el). Ekkor a doboz alját látjuk magunk felé és már lapos a dobozunk.

3.
a két hosszanti oldalt behajtjuk, de nem magunk felé, hanem hátrafelé. Így egy helyes kis zseb képződik a felhajtott dobozaljból.

4.
majd szépen felülről haladva meghajlítgatjuk a dobozt és a tetejét betűrjük az alja által alkotott kis résbe (zsebbe).

Így egy kb. 10x13 cm-s lapos bigyót kapunk, ami már csak igen kis helyet foglal el a szemetesben.

Aki követni tudta és még nem ismerte a módszert, az használja egészséggel. Aki ismerte és engem is, az pedig pironkodjon, hogy eddig nem osztotta meg velem a tudományát.

Bográcsozás ifjúházaséknál.

Nahát a tegnapi bejegyzésben megint jó adag depi is szorult, ezt a sopánkodást, amit én néha rendezni tudok, rémes... Úgyhogy ma elmesélem milyen vicces volt Melindáéknál a bográcsozás. Mivel a következőkben az ő kárára fogunk mosolyogni, már jó előre engedélyt kértem, hogy megírhassam a sztorit. A hozzájárulását megkaptam, de ismeritek már őt, tuti csípős megjegyzéssel fogja kommentelni az ügyet.
Szóval a lényeg, hogy hagyományt szeretnének teremteni az augusztus 20-i bográcsozásból (bátor emberek le a kalappal előttük), ezért most első alkalommal meghívtak vagy húsz embert új otthonukba. Na jó nem annyira új de tényleg csak egy pár hónappal ezelőtt költöztek be. Melindáékról még azt kell tudni, hogy alig egy éves házasok - vagy jövő héten lesznek azok, bocs' de a nap, óra, perc, történetünk szempontjából úgy gondolom lényegtelen- , s mint ilyenek még mutat némi hiányosságot a háztartásuk. Bár botmixere kettő volt, amiből egyet ma nekem adott, köszi Melinda, igazi barátnő vagy. Hálából pedig igazi barátnőként én most kibeszéllek :))). Tudod, hogy rám számíthatsz :)).
Mentségükre legyen mondva, hogy rendkívül igyekeztek, beszereztek még egy vadi új bográcsot is. Az már csak tapasztalatlanságuknak tudható be, hogy olyat választottak, amiben:
1. gyakorlatilag 8, max. 10 emberre lehet főzni,
2. tükörnek, bukósisaknak inkább alkalmas, mint főzni , mert tuti azonnal odakozmál benne a kaja.
Egyébként Melinda ügyes, mert már előző nap felébredt benne a gyanú, hogy a bográccsal baj lesz. Nosza a XXI. század embereként klaviatúrát ragadott és skypon megkérdezte, hogy szerintem elég nagy lesz-e a bogrács? Szerintetek? Mit mondhattam volna? Hogy ugyan dugnád már oda a web kamera elé, hogy megnézhessem? Mivel mindketten szőkék vagyunk és az űrtartalom őszintén szólva nem sokat mondott nekem, hát lemérettem vele az átmérőjét, amit én a 30 cm-s vonalzómhoz viszonyítva belőttem és arra jutottunk, hogy EZ a bogrács biza kicsi lesz.
Ez nem volt nagy baj vittük a miénket, ez a probléma kipipálva.
Majd ma elsőként , gondolván, hogy azért elkél majd a segítő kéz jó időben megérkeztünk 1/2 11-kor. Ekkor a húst és a hagymát már felvágták úgyhogy ha előrehaladottnak nem is mondanám a bográcsozás ügyét, de azt igazán nem állíthatom, hogy semmi nem történt a sikeres végkifejlett, a szarvaspörkölt elkészültének érdekében. Gondoltam beállok segíteni és kértem a paradicsomot és a paprikát, hogy felvágjam, Tomka pedig a zsiradék után tudakozódott, hogy feltegyék a kaját. Na ezzel a lendülettel kezdődtek az események. Melinda úgy nézett rám, mint aki ma született. Paprika? Jaaaa arra nem gondoltak. Zsiradék? Az mihez is? Tomkával összenéztünk és arra gondoltunk, hogy itt elkellne egy Kovács Lázár, aki a pörkölt készítés mikéntjéről felvilágosítja a háziakat. Persze egy ilyen kis semmiség, hogy nincs paprika és zsír nem hoz minket zavarba. Mit nekünk augusztus 20-a zárva tartó boltok... addig mentünk, amíg rá nem találtunk a kellékekre. Majd irány haza. Az újonnan beszerzett hozzávalókat felvágjuk, kaja feltesz, majd ismét jön Tomka. Belátom , lehet, hogy vele volt a baj, túl macerás volt, mi a fenének akart annyi mindent?
- Melinda, pirosparika? - így Tomka
Melinda balra el majd elő jön egy 5 cm magas fűszertartóval, aminek az alján röhögött 2 kiskanálnyi pirosparika (csak emlékeztetőül, 20 emberre főztünk 8 kiló húsból pörköltet). Na EZ volt AZ a pillanat, amikor Tomkával úgy éreztük át kéne vennünk az irányítást, ha ma még kajálni akarunk. Nem tettük. Melinda ismét felkereste a korábban felfedezett nyitvatartó üzletet és beszerezte ezt a fontos kelléket is.
Sőőt annyira belejött, hogy hazatérvén felajánlotta Tomkának, hogy a fiók mélyén talált háromnegyed részig kiürült pirosarany tubus egész tartalmát beleteheti a pörkölt be. Ekkor már komoly röhögéssé fajult a dolog.
Ennyi nehézség után végre felkerült a tűzre a bogrács és minden, így vagy úgy, beszerzett hozzávaló, úgyhogy végül nem volt szükség a segítségünkre. Gábor és Pista remek pörköltet főztek.
Egyébként nagyon jól szórakoztam a dolgon, minden kezdet nehéz és az eset kísértetiesen emlékeztetett egykori önmagunkra. A jelenlevők nem tehettek róla, hogy mintegy 20 évnyi gyakorlati hátrányban vannak velünk szemben. Ez legyen a mi problémánk, hogy vén fejjel állandóan a fiatalok körül lebzselünk.
Ugyanakkor beígértem Melindának, hogyha jövőre is rácsodálkozik a zsírra (szalonnára), paprikára, pirospaprikára, mint pörkölt alapanyagokra, akkor komoly megrovásban fogom részesíteni, de őt ismerve ez nem fog bekövetkezni.
És mialatt mi ilyen remekül szórakoztunk itthon mi történt? Csibe rendet rakott, Bendi felsöpört és lenyírta a füvet. Tomkával hazafeléjövet azon nyihogtunk a kocsiban, hogy a szülők buliznak a két gyerek, mint egy házaspár serénykedik otthon...azért ezt mindenkinek látni kellett volna.
A hosszú hétvége első napja tehát esemény és élménydúsan zajlott. Hasonló jókat kívánok mindenkinek a hátralévő 3 napra.

off
Kedves névtelen , aki a Szigetelünk bejegyzéshez írt kommentet (és nem az apukámék :)) ), nem tudom meg szoktad-e nézni, de válaszoltam neked.

Csapongó gondolatok

Csapongás 1:
Az elmúlt napokban többször beugrott, hogy na ezt majd meg kell írnom, de egyszerűen nem volt időm ideülni és leírni a történéseket. Jó lenne ha valaki fizetne ezért a bloggolásért, mert ha főállásban kéne művelnem, akkor talán minden, na jó majdnem minden gondolatomat megoszthatnám veletek. Pont ma olvastam V.Kulcsár Ildikóról egy cikket amiben azt írja, hogy szinte mindenből, ami körülötte van cikket írna legszívesebben. Ezzel én is így vagyok időm viszont véges, így kénytelen vagyok szelektálni. Persze, ha főállásban kéne irogatnom, akkor ott kéne hagynom a jelenlegi cégemet, pedig ígéretet tettem, hogy onnan megyek nyugdíjba. És őszintén szólva azért nagyon fájna a szívem értük. Emlékeztek, meséltem, hogy az én főnököm nem az a fajta vezető, akiről a menedzser könyvekben írnak. Nos a lenti kép talán alátámasztja minden korábbi kijelentésemet. A fotó akkor készült, amikor először jött az új bringájával dolgozni. Ilyen a mi OK-nk. (így hívjuk)

Mindenkinek ilyen főnököt kívánok. El se hinnétek, de a kintlévőségek behajtásában verhetetlen, hihetetlenül jól csinálja.

Csapongás 2:
Hétvégén két buliban is voltunk. Szombaton a szokásos leányfalusi bandával voltunk Betty barátnőmnél. Bevallom jólesett a kis dumaparti azután a 8 kanyar mosás és 5 féle kaja elkészítése után, amivel délelőtt foglaltam el magam. Ha valaki azt gondolná, hogy ezek után ma még üres a szennyestartó, az téved, már tele van. Ellentétben a hűtővel, amitől viszont elvárható lenne, hogy tele legyen még, persze az üres. Ebből azt a következtetést vontam le, hogy nálunk a kaja és a tiszta ruha hasonló ütemben fogy. Vasárnap aztán Bendi focis társáéknál voltunk látogatóban Dunavarsányban, akiknek tóparti házuk van. A reggel "kisebb" zökkenővel indult. Ugyanis Csibe nem találta az egyetlen fürdőruhájának a felső részét. Ez aztán oda vezetett, hogy az elmúlt 2 hónapban kialakult testvéri jóviszony majdnem megbicsaklott. Végül azonban stabilnak bizonyult az idilli állapot, a fürdőruha felső meglett. Bendi egyik lány ismerősééknél volt Szentendrén.... jó, most ne kérdezzétek meg hogy került oda, már említettem, hogy velünk mindig történik valami, például ilyenek, hogy a gyerek fürdőruha alsója Leányfalun a felsője Szentendrén van, nekünk az ilyenektől a szemünk sem rebben. Ez a kis közjáték viszont arra jó volt, hogy én itthon felejtettem a korábban kikészített fürdőruhámat. Így viszont nem kellett senkit sokkolnom a fürdőruhás látványommal, ami lássuk be meg sem közelíti Claudia Schifferét. Az indulási nehézségek leküzdése után remekül telt el a nap.

csapongás 3:
Említettem, hogy Csibének valami módon sikerült Bendit rávenni az olvasásra. Vasárnap a hazafelé úton ezt is sikerült dokumentálnunk. Amikor már annyira besötétedett, hogy szabad szemmel nem lehetett látni a betűket Bendi feltalálta magát és Csuri digitális fényképezőgépével világított magának. Ez persze csak azért vicces, mert amikor Csibe fejlámpával olvasott egyszer a kocsiban, halálra szekálta őt Bendi. Most meg már ott tartunk, hogy klotyón, hálószobában, autóban, étkezőben, mindenhol olvas ahol éri. Igaz még csak a HP -t (Harry Potter a gyk.), de egyrészt valahol el kell kezdeni, másrészt bevallom, hogy én sem nagyon tudtam letenni eleinte azokat a könyveket.

Ezt már nem tagadhatja le :)))

Csapongás 4:
Szintén hazafelé a kocsiban történt, hogy észrevettük, hogy valószinüleg letrafipaxoztak. Arra vetemedtem ugyanis, hogy Szentendrén a 2x2 sávos úton 63 km/h sebességgel száguldoztam egy Ignissel. Lehet, hogy ki is fognak végezni ... mindegy nem bosszantom magam. Persze el tudjátok képzelni, hogy reagáltuk le Tomkával a dolgot. Kicsit elkeserít mindkettőnket, hogy dolgozunk, dolgozunk és megy sorra az ilyen hülyeségre a pénz. Nem vagyunk nótórius szabályáthágók, ne gondoljátok, pusztán közlekedünk, parkolunk, szóval kocsival rendelkezünk és az bőven elég. Az se dob fel különösebben, hogy jó sokan akadnak -ugye nem kell az autókategóriákat itt most felsorolnom, hogy tudjátok kikről beszélek - akik megússzák ezeket a dolgokat... mindegy nem bosszantom magam... nem erről akarok írni... erről nem akarok írni.
Hanem Csibe reakciójáról. Azt mondta, miután mintegy negyed órája hallgatta a morgásunkat, hogy akkor mostantól egy hétig nem lehet szidni az államot, a politikusokat, az országot stb. stb. Elgondolkoztam, majd azóta figyelem magam és bevallom őszintén vagy nagyon nagyon nehezen megy vagy egyáltalán nem megy. Pedig Csibének igaza van, még akkor is ha nem érzékeli, hogy mondjuk egy 10 vagy 20 ezer forintos bírságért nekünk hány napot kell dolgoznunk, amikor CSAK azért dolgozunk, hogy AZT kifizessük. Nem szabadna ilyen megkeseredettnek, hitevesztetnek lennünk. Komolyan mondom, hogy minden erőmmel azon vagyok, hogy megőrizzem a humorérzékemet és hogy ne süllyedjek bele ebbe a hangulatba. Nagyon, nagyon nehezen megy, de nem adom fel!!!
Évekkel ezelőtt, amikor arról ábrándoztam, hogy ha nyerek a - soha meg nem vásárolt - lottón, ki mindenkinek adok, kinek hogy rendezem el az életét és mi mindent veszek. Ma már egy mondatba bele tudom sűríteni a vágyamat:
ha nyernék a lottón kivásárolnám magam a civilizációból és eltűnnék a társadalom színpadáról. Na jó egye fene a blogot azért vezetném, de akkor csak tehenekről kecskékről és tyúkokról olvashatnátok errefelé.

csapongás sokadik:
Holnaptól 4 nap szabadság, remélem sikerül szakítanom magamnak pár órát olvasásra és arra, hogy gondolkozhassak, ugyanis ez hiányzik a legjobban, hogy magamban legyek a gondolataimmal, mert csak akkor tudok megújulni, terveket szőni. Erre azonban az elmúlt jó hosszú időszakban szinte soha nem volt lehetőségem, remélem most lesz.

Ez a bejegyzés tényleg jó csapongóra sikerült. Amolyan utcai vegyesre, mint amilyenek a kóbor kutyák. De ne felejtsétek el, hogy azok a legragaszkodóbbak, ha befogadják őket. Így ha néha elviselitek ezeket a kis utcai vegyeseket akkor talán nagy ritkán egy-egy gyöngyszemre is lelhettek errefelé.

Have a nice journey! Jó utat ASSISTosok!

Amikor ezeket a sorokat írom az idei ASSIST ösztöndíjasok már úton vannak Amerika felé. Jó utat lányok! Érezzétek jól magatokat, élvezzétek ki minden percét a következő 10 hónapnak. (Csibe azt üzeni, hogy sárgul az irigységtől :)))) )
Kedves itthon maradt szülők, habár ma még örökkévalóságnak tűnik az előttetek álló idő, higgyétek el, hogy nagyon hamar eltelik majd. Bár egy évvel ezelőtt én is azt gondoltam, hogy sose telik el a 10 hónap, ma már szívesen újrakezdeném, és újra átélném minden percét minden kínjával és szépségével együtt. Biztos vagyok benne, hogy nektek legalább akkora élmény lesz, mint a lányoknak, figyeljetek hát oda, nehogy elvesztegessétek akárcsak egyetlen pillanatát is. És ha úgy adódik, hogy valakivel meg szeretnétek osztani az örömötöket, a telefonszámomat tudjátok és én tudni, érteni fogom miről beszéltek.
Mivel a lányok blogot vezetnek - bár még nem tudják mire vállalkoztak :) - így még jó ideig nem maradunk ASSIST-os hírek nélkül.

Akkor még egyszer: good luck and enjoy your exciting adventure!

Utódok

Legutóbbi, ama bizonyos jól sikerült buli óta nem, és előtte is csak érintőlegesen írtam a gyerkőcökről. Arra gondoltam, hogy elmesélem nektek, hogy telnek a szünet utolsó hetei. Az alapfelállás, hogy össze vannak gyógyulva semmit nem változott. Amióta Csibe hazajött -és ez már vagy két és fél hónapja - még egyetlen hangos szó sem esett közöttük. Sőőőt Csibe olyan dolgokra vette rá Bendit, amire előtte semmilyen csellel nem voltunk képesek. Nevezetesen az olvasására. Amíg jelen sorokat pötyögöm, Bendi ül a saját szobájában könyvvel a kezében és olvas. És úgy tűnik ez nem átmeneti állapot, mert egy héten belül ez már a második könyv. Nem tagadom vannak dolgok, amitől minden hajamszála égnek áll (ezt korábban említettem, de melyik anyukának nincs), mielőtt azonban kifakadnék, mindig arra gondolok, hogy ne legyek telhetetlen , mert, amit esetleg hiányolok az egyik oldalon megkapom a másikon. Persze az is számításba veendő szempont, hogy most már ha mondok valamit, akkor egységbe tömörülve védekeznek. Az oszd meg és uralkodj elve már nem működik, hála az égnek, mert mindig erre vártam, hogy ilyenek legyenek egymással. Egyébként Csibe viszonylag sokmindent megcsinál itthon. Igaz némileg anyagi alapokra helyeztük a dolgokat. Gondolom most sokan felszisszennek, hogy segíteni azért kell mert a munkából fáradtan hazajövő szüleinket szeretjük, és az ő terheiken szeretnénk könnyíteni. Na ja, de legyünk őszinték, ki veszi be manapság ezt a maszlagot. Tizenévesen tuti senki. Ez a motiváció véleményem szerint csak jóval később lép be az utódok értékrendjébe. Viszont ha kap némi anyagi ellenszolgáltattást azért mert kimos, rendet tesz, feltakarít, lenyírja a füvet, akkor egyrészt megtanulja, hogy az ember a cél érdekében sokszor a nemszeretem munkákat is megcsinálja. Másrészt elgondolkozik azon, hogy mit kell neki annak érdekében tenni, ha a jövőben ezektől a munkáktól meg szeretné kímélni magát. Ha pechem van azt a következtetést vonják le, hogy meg kell házasodni, vagy gyereket kell szülni. De ha szerencsém van, akkor elkezdik tornáztatni az agyukat, és kisütnek valami használhatót.

Jellemzően a nagy összeborulásra Bendi és Csibe mostanában együtt járnak bulizni.

Szombat esti láz :)))

Bendit nagyon hamar befogadta Csibe társasága, ennek következtében fénysebességgel vetette bele magát a társasági életbe, újabb kérdések elé állítva minket. Pl. hova engedjük el őt is és hova nem. Elég nehéz megmagyarázni, hogy, ahova Csibét beengedik már, oda ő (bármilyen magas is) még nem mehet be . Minden esetre azért örülök, hogy Csibe ott van vele, tőle rosszat nem tanul. Ugyanakkor az is megnyugtat, hogy Bendi Csurival van, mert mégiscsak, jó ha egy pasi is van mellette.

Néha arra vetemednek, hogy egyformán öltözködnek :))).

Bevallom, minden aggodalmam ellenére repes a szívem, hogy ilyen jól kijönnek. Emlékszem milyen érzés volt, amikor először mondták ki, hogy "öcsém", "nővérem". Én ugyanis soha nem emlegettem így őket egymásnak. Hiszem, hogy a mostani jó viszonynak az alapja, hogy belülről fakad. Hogy nem külső hatás kényszerére alakult ki bennük a testvéri érzés. Hányszor gondolkoztam és aggódtam ezen, hogy egykeként miként fogom ezt a feladatot megoldani, hiszen személyes tapasztalatom nem volt. És lássuk be Tomka is, akinek a fiatalabb testvére 11 évvel idősebb nála, ő is csak érintőlegesen volt otthon a témában. Végül, mint annyi minden másban ebben is az ösztöneimre hagyatkoztam. Nem állíthatom, hogy mindig jól döntöttem, de a jelenlegi állapot egyelőre minket igazol. Persze nem dőlhetünk hátra a jólvégzett munka tudatával, nem tudhatjuk mit hoz még az élet és hosszútávon vajon beigazolódnak-e az elveink. Most azonban jó látni az én két makimat, ahogy együtt szervezik és bonyolítják a saját kis életüket. Mi meg szokjuk, hogy kettesben vagyuk szombatonként és, hogy családi háború esetén a szembenálló félnél jelentős egységgel kell számolnunk.

Szigetelünk

Nem, nem a házon végzünk felújítást, arra gondoltam, hogy ismét indult a "Sziget" a hajógyári szigeten. Én magam sohasem voltam kint és ezidáig még a gyerkőcök sem említették, hogy vágyódnának a Szigetre. Természetesen a Sziget megítélésében sincs egyetértés. Van aki tűzzel, vassal irtaná és van aki utolsó vérig kiállna mellette. Bevallom ebben a kérdésben az arany középutat képviselem. Számomra nem jelent többet, mint évről évre ismétlődő jobb (pl.kistehén ) vagy rosszabb reklámkampányt a médiában és az utcán. Tőlünk elég messze van ahhoz, hogy bármiféle mellékterméke (zaj, szemét, közlekedés) zavarjon. Igaz, amikor indult még nem voltam elég rutinos és néha belefutottam a rakparton a Sziget okozta dugóba, de valójában nem zavart az a plusz negyed óra. Addig is nézegettem a Szigetlakókat. Fura egy népség. Bakancsok, hátizsákok , masíroztak a híd vagy a hév felé. Szinte minden egyforma volt rajtuk, az életkoruk, a ruházatuk, a hajuk színe, legalábbis én, a beavatatlan így láttam. Gondolom ma sincs ez másképp, bár az első szigetlakók, gyanítom ma már a gyerekeiket viszik a koncertekre és a fekete bakancs és a hátizsák is valahol a szülői ház egy eldugott sufnijában pihen.

Annak ellenére, hogy a fellépő együttesek nevei nem mondnak semmit, és mint említettem soha meg nem tapasztaltam a Sziget hangulatát, nekem azért mégis szimpatikus a kezdeményezés. Különösen, hogy ma megtapasztaltam milyen hatással van az idegenforgalmunkra. A belvárosban dolgozom, így a turisták látványa eléggé megszokott számomra, azonban ma a metrón és a földalattin sokkal többen voltak, mint idén nyáron bármikor. Vitathatatlan, hogy a sziget nagyon jó hatással van Budapest látogatottságára. A fiatalok, akik este buliznak, napközben Budapest utcáit róják és ismerkednek a nevezetességekkel. És mint tudjuk ezekre az élményekre később majd nosztalgiával visszagondoló középkorúként, ismét szívesen tűzik ki úticélnak Budapestet. Bevallom nem olvastam mostanában cikkeket, hogy a sziget szervezői, hogy állnak a költségek előteremtésével, így csak reménykedni merek, hogy a közeljövőben nem kell lemondani a megrendezéséről pénzhiány miatt, úgy mint ahogy az Kapolcs esetében volt.
Már csak azért is, mert ki tudja, hátha egyszer majd az unokámat kikísérem egy koncertre, és amíg ő valami számomra követhetetlen együttesnek csápol, én majd a nosztalgia sátorban hallgatom Zsédát, Szekeres Adrient vagy Szulák Andit.

Balaton huszonévesekkel

Ez is elmúlt, ismét itt vagyok. Igaz, először szétnéztem és elintéztem a sürgős teendőket a három napig Melinda barátném gondjaira bízott farmomon. Jelentem minden rendben. Az állatállomány szépen gyarapszik, és egy rakat kitüntető szalag tulajdonosa lettem, mialatt távol voltam.
Jaj nagyon jó volt ez a három nap, bár a bőrömnek nem tett annyira jót. Tekintve, hogy az elmúlt 3 napban nem aludtam összesen 8 órát így most úgy nézek ki, mint a saját nagyanyám. Hiába negyven felett tényleg a legjobb bőrkarbantartó az alvás.
Végül Csibe nem jött velünk. Amikor meghallotta, hogy ez kettőnknek kb. mennyibe fog kerülni, inkább lemondott róla, mert még ki kell fizetni az amerikai telefon számláját. (igen, még mindig fizetjük, egy remekül kiválasztott konstrukciónak köszönhetően). Szóval végül egyedül mentem az egyetemi csoporttársakkal.
Pénteken az indulás egy kicsit csúszott, volt vagy 11 óra mire a budaörsi benzinkúttól elindultunk. Kb. 1-re értünk le és akkor vettük a nyakunkba a partot. Mindenhova becsöngettünk, ahol CIMMER FERIT hirdettek. A feladat: szállás foglalás 6 főre 2 éjszakára és 4 főre egy éjszakára. A legtöbb helyen elutasító választ kaptunk. Egy idő után már tudtuk, hogy a kérdések sora: "Hány főre?, Hány éjszakára?" és általában ennél a második kérdésre adott válaszunknál találtattunk könnyűnek. Ugyanis nem nagyon akaródzott senkinek 2 éjszakára kiadni szobát. Az árak 4 500,- Ft és 11 000,- Ft/fő/ éjszaka között mozogtak. Igaz, a 4 500,- Ft-s néniből csak nagy nehézségek árán sikerült kiszedni, hogy mennyiért adja ki a szobát. Aztán volt egy ajánlatunk 40 000,-/ház/éj. Na azt netudjátok meg, milyen ház volt. A ház tetőterében volt a 28 négyzetméteres lakás, olyan ágyakkal a tető alatt, hogy én a súlyom (értsd vastagságom), Heni a magassága miatt nem fért volna el rajta. Amikor udvariasan lemondtunk a bérlet lehetőségéről, még a csaj érdeklődött, hogy mi a gond? Mondtuk, hogy nálunk a ház nem a tetőteret jelenti és 6 felnőttről van szó, akik a megtekintett ágyat maximum nézhetik, de aludni semmiképpen nem tudnak rajta. Ehhez képest viszont a 40 ezer forintot némileg sokalljuk. A hölgy bájosan megnyugtatott, hogy bizony ennyiért jobbat nem kapunk és mivel hamarosan itt van a délutáni turnus lassan nem hogy ilyen szállást, de semmilyent nem fogunk találni. Mi azonban született optimisták vagyunk és nem adtuk fel. Végül igazunk lett hatalmas szerencsével 36 ezer forint/ éj áráért egy egész, két szintes apartmant találtunk (honlap itt), igaz kb. 15 peres sétaútra a parttól és 20-25 perces sétára a belső korzótól, de szuper szállás volt, medencével az udvarban.
Egy pár kép a házról:



Ezeket a távokat a három nap alatt többször megtettük, úgyhogy elmondhatom, hogy ennyit az idén még nem gyalogoltam, mint ezen a hétvégén. Szombat reggelre ki is alakult a masszív izomlázam, aminek következtében alig tudtam levánszorogni a galériáról. Péntek este a ház medencéjében pacsákoltunk, aztán nagy dumaparti következett. Nem fogjátok elhinni éjjel 1/4 1-kor kezdtünk el készülődni, hogy bemegyünk a központba bulizni. Ééééén, aki télen a tyúkokkal fekszem, máskor ilyenkor már 3 REM fázison túl vagyok éjjel negyed egykor sminkeltem és öltöztem, hogy akkor most gyerünk a buli. Bevallom nem kellett volna nagy előkészületeket tenni, mert, az amit bent találtunk, a legenyhébb kifejezéssel sem az volt, amire számítottam. Igaziból nem is tudom mire számítottam. Átlag életkor 18 év, azért ilyen magas, mert rontotta az átlagot egy két velem egykorú, akik rendkívül igykeztek fele annyi idősnek kinézni, mint valójában. Kívülről nézve az egész olybá tűnt, mint egy nagy embervásár, ahol mindenki magát igyekszik valahogy eladni. Nekem megdöbbentő volt, és őszintén mondom, nem is volt kedvem még érintőlegesen sem résztvenni ebben. Így mi Livivel szépen hazasétáltunk és hajnali 4-ig!!!!!! dumáltunk még. A többiek maradtak, ami azért volt jó, mert másnap jó kis élménybeszámolót tartottak, már amikor magukhoz tértek és visszanyerték emberi formájukat. A szombat szokásos strandolással telt (persze engem némileg frusztrált, hogy fürdőruhára kell vetkőzni, de azért igyekeztem ezen túltenni magam) isteni hekket ettünk egy nagydumás pincérsrác kiszolgálásában. Gondoltam is, hogy na itt majd jól átvernek, de a számla teljesen szolid volt. Este aztán újabb dumaparti frissen pattogatott popcorn mellett néha nagyon komoly dolgokról, melyeket néha könnyfakasztó röhögést eredményező bemutató kísért. Majd az előző napból tanulva mi Livivel maradtunk a lányok mentek így ma reggel újabb remek történetekkel szórakoztattak bennünket a csajok a reggeli mellett. Mindent összevetve remek volt ez a három vagy inkább két és fél nap. Érdekes, hogy sose érzem magam húszévesnek, ha a csajokkal vagyok, de nem is érzem azt a sok-sok évet, amennyivel idősebb vagyok náluk. Természetesen vannak közöttünk különbségek, hogy ne menjek túl messzire a szórakozási szokásaink igencsak eltérnek, de ez természetes, ennyi idősen én is azokat a dolgokat szerettem, amit most ők. De alapvetően egy voltam közülük. Olyan beszélgetések hangzottak el a nyár esti éjszakában, amelyek egyrészt közelebb hoztak minket egymáshoz, másrészt nagyon tanulságosak voltak számomra is. Mindig tanulok tőlük. Hálás vagyok a sorsnak, hogy ebben az időszakban sodorta mellém ezeket a csajokat, amikor a saját gyerekeimhez való viszonyomban tudom kamatoztatni, azokat a dolgokat, amit tőlük tanulok. ( speed, kokó, joint megfelelő használata, wishkey-gyömbér fogyasztása stb :))), na jó vicc volt). A lényeg, hogy eldöntöttük, jövőre a diplomaosztót megünneplendő elutazunk közösen egy hétre egy kicsit messzebbre. Már alig várom...

Válasz vagy vihar?

Eközül a két téma közül kellene választanom. Az előző bejegyzésemhez ugyanis Melinda barátném megjegyzést fűzött, és én a válaszomban megígértem, hogy bővebben kifejtem az ezzel, vagyis a nevelési elveimmel / micsoda hülyeség nekem nincsenek is ilyenek/ kapcsolatos gondolataimat. Végül úgy döntöttem, hogy nem fogom ehelyütt osztani az igét az egyedüli üdvözítő megoldás látszatát keltve. Az események kapcsán, amiről időről időre beszámolok nektek úgyis előjönnek azok az irányok, alapelvek, amelyek mentén megpróbálom ezt a " neveljük a gyerkünket" feladatot, hol jól, hol kevésbé jól megoldani.
Annyit azért mégis megjegyeznék, hogy Csibe is válaszolt Melindának, és az alapján úgy gondolom, hogy , annak az utódnak, aki
1. így ki áll a véleménye mellett,
2. teszi azt (talán elmondhatom, de ezt ítéljétek meg Ti) viszonylag kulturált módon,
3. ilyen véleményt alakít ki,
nos, annak elég nehéz vagy inkább úgy fogalmaznék, elég felesleges hegyibeszédet tartani. Úgyhogy ejteném is a témát, alkalomadtán majd visszautalgatok erre a bejegyzésre.
Nálatok is volt vihar? Nálunk tegnap nagyon nagy volt. Én alapvetően szeretem a vihart, szeretem nézni az elemek tombolását (persze jó fedett helyről). De ez a tegnapi hát már majdnem féltem. Busszal jöttem haza és mivel a drágám egyik kedvenc helyi vendéglátó egységében vezette le a nap feszültségét, gondoltam mi bajom lehet, ha csatlakozom hozzá, legfeljebb elmondhatjuk, hogy egy késői randit ütöttünk nyélbe. Mivel azonban Inca barátném még az irodájában volt, ami előtt az én utam vitt, hát betértem hozzá egy kis traccspartira. Kb. 2 perce beszélgettünk, amikor valami veszetten elkezdett kopogni a tetőn, jég volt. Nem jeges eső, hanem jég esett. Majd a következő percben leszakadt az ég. Majd egy órán át nem tudtam átmenni az utca túloldalán rekedt páromhoz. Akkor is csak bokáigérő vízben, mivel a megtelt vizesárok miatt szegény Incáékhoz hömpölygött be az udvarra avíz. Hála az égnek itthon semmiben nem esett kár, bár ilyenkor azért mindig aggódom a kertben lévő hatalmas fák miatt. Mindenesetre ez a tegnap vihar végre meghozta a lehülést. Persze én sem vagyok komplett, így örülök a lehülésnek, amikor minden normális ember az én helyemben sipákolna, hiszen nekem elvileg ez most pont rosszkor jön. Ugyanis pénteken reggel az egyetemi csoporttársaimmal megyünk Balcsira. 3 nap 2 éjszaka. Szállásunk az még nincs, de lazák vagyunk, mint a rigalánc, valahogy majdcsak lesz. Egy biztos, akár lesz szállásunk, akár nem, nekem biztos lesz miről beszámolnom legközelebb.