Az MR vizsgálattal kezdtem, csütörtökön hívtam fel egy volt osztálytársamat, aki egy közeli diagnosztikai központban dolgozik és következő hétfő reggel nyolckor már a gép kattogott felettem. Én meg azon gondolkoztam a harmincperces mozdulatlanság ítéletének letöltése közben, hogy vajon jó lábamat vizsgálják-e, mert hogy senki nem kérdezte meg tőlem, hogy melyik lábam fáj. Végül jó lábamat vizsgálták meg. 25 ezer Ft-tal lettem karcsúbb, és egy fődokibácsi kissé flegma tájékoztatásával gazdagabb, mely szerint a keresztszallagom elszakadt, valamint valahol részleges szakadás is van a térdszallagomban, egy porc levált, és itt-ott folyadék van benne és egy ciszta is befészkelte magát a térdem egy csendes zugába. Tehát ez alapján még a laikus is tudta, hogy "gyilkos cipő " méretéhez képest nagy pusztítást vitt véghez odabent.
Következő lépés egy dokibácsit találni, aki nem csak a térdcsapkodós röhögés alkalmával találkozik térdekkel, hanem viszonylag közelebbről és jól ismeri a térd anatómiáját. Kivételes szerencsém lévén és némi segítséggel meg is találtam a megfelelő doktorbácsit, És alig egy héttel az MR vizsgálat után már landoltam nála az első viziten. Csak közbevetőlegesen jegyzem meg, hogy lett volna lehetőségem már korábban is elmenni hozzá, de én valahogy bagatellnek érzetem a sebesülésemet az ő tudásához, és gondoltam majd meggyógyulok én magamtól, elvégre az idő minden sebet begyógyít..na ja csak nem mindegy hogyan. Tehát az első vizit alkalmával, ami múlt hét szerdára esett, rögvest meg is beszéltük, hogy ez bizony műtétet igényel és ha már így alakult ne húzzuk vonjuk az elkerülhetetlent, oldjuk is meg a problémát a következő kedden, ami ugyebár tegnap előtt volt.
Még aznap ott és rögvest elkészíttettem a labor, az EKG, és a röntgen leleteket, ami kellett a műtéthez. A meglepő csupán annyi volt, hogy mindez másfél óránál többet nem vett igénybe a Sport Kórházban, és ebben nem volt protekcióm. Mondhatom, meglehetősen meglepő volt a gyors, udvarias ügyintézés.
A hét utolsó két napján rendet vágtam magam körül a munkahelyemen és csak egészen enyhén berezelve vágtam neki a Húsvétnak. Hétfő este húztam, halasztottam a lefekvést mert nagyon nem szerettem volna, hogy kedd reggel legyen, de az időt nekem sem sikerült megállítanom, így kedden amikor mindent elintéztünk bevonultam az én drágám kíséretében a Kelen kórházba. Nem mondom, hogy megnyugtató volt Tomka szemében látni a rémületet. Eredetileg úgy terveztem, hogy majd belőle merítek erőt, és ez erőteljessen veszni látszott.
Az épületet meglátva, két rendelőt sem tudtam benne elképzelni, nem hogy műtőt és kórtermeket. Belépve aztán kellemes meglepetés fogadott. Mint egy családiház, meleg színek, kényelmes bútorok. és barátságos fogadtatás. Hát igen, Kelen kórház fél "maszek" hely. Így a "kényelmi" szolgáltatásokért fizetni kell. Nem állítom, hogy ez ellenemre lett volna. Na jó kicsit fájt az egy éjszakáért kiadnom a 25 ezer Ft-t (úgy látszik ez az egyenár ez EÜ-ben), de amikor megláttam az egy ágyas barátságos szobát és amikor Tomka megtalálta a sport1 csatornát a TV-n már nem is fájt annyira. Ez a kábel TV-s dolog meglehetősen hasznosnak bizonyult, mivel a következő 4 órát egy alapos belgyógyászati vizsgálat után várakozással töltöttük. És én, aki itthon menekültem volna a huszad osztályú meccs megnézése elől, ott örömmel vállaltam bármit csak ne kelljen az altatásra és az egyre növekvő éhségemre gondolni.
Őszintén szólva nagyon be voltam tojva az ébredés utáni óráktól. Aztán eltelt az idő és jöttek értem. Saját lábon sétáltam el a műtőbe, előtte zavaromban még gondosan bevágtam a kórterem ajtaját, amiből kiesett a kulcs, amiért lehajoltam, de addigra hárman ugrottak oda, mondván, hagyjam csak mert a végén még a derekammal is baj lesz :).
A műtőben kaptam egy vállalhatatlan sapkát, de a kórházi "Armani" hálóingem mellett föl sem tűnt már. Felmásztam egy asztalra mindenfélét kérdezgettek tőlem, azt hiszem az utolsó mondataimmal a munkahelyemet és a kollégákat magasztaltam (ez már állati gyanús, ezt is ki kéne vizsgáltatnom), aztán se kép se hang. Már csak azt láttam, hogy Tomka mellettem áll, és én teljesen magamnál vagyok. Se rosszullét, se fájdalom. A fiú nővérnek mondtam, hogy akkor most hogy túléltem a beavatkozást hozhatja a homárt vacsira de valamiért tiltakozott ez ellen.
Az éjszakám jól sikerült, különösen, hogy 11 óra körül megehettem a világ legfinomabb szalámis szendóját. És reggel fél nyolckor nagyon kedvesen búcsúzva tőlem már utcára is tettek.
És most itthon vagyok, pihentetem a lábam. Rutinosan fókázom ki és be az ágyból, a különbség csak annyi, hogy nem fáj a lábam, Persze sántítok, mert bokáig fásliba bugyoláltak, de ez már csak napok kérdése.
Mindent összevetve a legsokkolóbb élmény a műtéttel kapcsolatban az volt, hogy 15 év után újra szobamérlegre kellett állnom. Ezt nehezen fogom feldolgozni a többi azt hiszem már menni fog.
