Rég nem írtam már ide, de tudom, hogy olvassátok és gondoltam innen is üzenek nektek. Nehéz nap áll mögöttetek, és ha valaki hát azt hiszem én tudom, hogy mit érezhettek most. Elengedni, kiengedni a nagyvilágba a gyerekünket nem egyszerű és pláne nem fájdalom mentes dolog. De túl vagytok a legnehezebb részén, a repülőtéri elbúcsúzáson. ( esküszöm az ellenségemnek sem kívánom azokat a perceket, és örökre beégett a retinámba a becsukódó ajtó mögött eltűnő gyerekem).
Ami ez után jön az kicsit hosszadalmasabb lesz, de enyhülni fog a dolog. Most még betévedtek a szobájába, de ott ugyan olyan rend lesz mint egy hete vagy egy hónapja. Várjátok az asztalhoz, de a helye üresen marad. Hívnátok, de nem lehet akármikor. Igen, ezek nem könnyű pillanatok, de idővel megtanuljátok ezt az életet is. Igaz, jó darabig a gép elé lesztek szögezve mire kialakulnak az új szokások, de ezen is túl kell esni. (Amikor Csurit elengedtem, napjában százszor, ezerszer nyitottam meg a blogját, hátha írt valamit, a gmail-t, hátha jött egy levél tőle, gyakorlatilag számítógéptől számítógépig mentem, aztán kigyógyultam belőle...azt hiszem :))) ).
És elérkezik majd a pillanat, amikor már nem lesz nehéz a szívetek amiatt mert távol van a gyerek, hanem nagyon büszkék lesztek rá, hogy képes megcsinálni, képes megszervezni és fenntartani a saját kis életét. És akkor az már egy egészen más fajta világ, élet lesz. Nélküle de mégis vele csak már másképpen. Bármennyire is hihetetlennek tűnik ma, eljön ez is, csak egy kis türelem.
A mai napban az a legrosszabb, ami egyben a legjobb és legizgalmasabb is, hogy egy új fejezet kezdődik az életetekben és ne felejtsétek el az Ő életében is. Legyetek hát türelmesek önmagatokkal és vele is.
És ha majd a "kicsiket" is kirepítjük, akkor majd újra úgy fogunk együtt bandázni, mint ahogy tettük azt 15 izééé 20, vagyis öööö 25 éve, és a kölkök majd csak kepeszkedhetnek, hogy találjanak egy-egy napot, hogy találkozhassanak velünk.
Ahogy Bence most mondaná Cheer up!!!!! szülők
pusza Erika
