Február 15.

Most egy különleges bejegyzés következik. Születésének körülményei: A: én megírtam a magam mondandóját CS: Csibe megírta a magét, reagálva az enyémre.

És persze így egy kicsit hosszúra sikeredett, de garantáltan érdekesre. És bevallom számomra is nagy meglepetéseket tartogatott.

Anya: Bevallom, amíg csak lehetett halogattam ennek a bejegyzésnek a megírását.

Csuri: mert lusta vagy. hihi.

A: Nem mintha nem tudnám mit szeretnék írni , és az sem volt kérdés számomra, hogy kell írnom erről a témáról, a kérdés bennem csupán a hogyan volt. Aztán megbeszéltük Csibével a dolgot és most láthatjátok mi kerekedett ki belőle.

A téma pedig nem más, mint a felvételi, február 15-e ugyanis a felvételi beadásának határideje. Valójában még most sem tudom, hogy hol kezdjem? Azt hiszem az lesz a legjobb ha követem az eddig jól bevált módszert és leírom az érzéseimet.

Akik ezt a blogot olvassák, azok előtt nem titok, hogy mit gondolok az itthoni boldogulás lehetőségéről, és a külföldön tanulásról.

Cs: Én tudomtudomtudoooom, mondhatom??? Az előbbiről azt, hogy "szívás", az utóbbiról pedig, hogy milyen jóó. (valami, amiben egyet értünk ;))

A: Ezért, amikor Csibe megnyerte az amerikai ösztöndíjat azon felül, hogy mérhetetlenül büszke voltam rá (na meg persze egészségesen irigy:)) ), úgy éreztem, hogy nagy baj már vele nem lehet. Amikor aztán sorra jöttek a hírek, hogy jól tanul kint is, hogy a tanárai szívesen adnának ajánló leveleket amennyiben Csibe úgy dönt, hogy az USA-ban vagy máshol külföldön folytatná a felsőfokú tanulmányait, akkor egy jó nagy kő esett le a szívemről, hogy ha ezen az úton marad, akkor gyakorlatilag az életének egy szelete jó eséllyel sínen van.

Aztán teltek az itthoni hónapok és a beszélgetéseink alkalmával kezdtem azt érezni, hogy a kezdeti lendület, hogy külföldön tanuljon tovább kezd alább hagyni. Kétségtelen, és ezt is megtárgyaltuk itt ezen a helyen, hogy külföldön tanulni, anyagi és fogalmazzunk úgy, hogy életviteli áldozatokkal is jár. De, ahogy akkor is, most is vallom, hogy a kezdeti nehézségek után (amit fiatalon még sokkal rugalmasabban kezel az ember) behozhatatlan előnyt jelent az életben.

Először volt szó amerikai sulikról, mert ott jó az ösztön díj, aztán angliai, majd ír iskolákról. Végül egy maradt fenn a rostán egy hotel management főiskola az írországi Bunrattyban.

Cs: Amerikai egyetemre soha nem akartam menni. Ez tuti biztos. Angliai, ír, stimmel. A Bunratty iskola is, ami tényleg nagyon jó. De ahogy teltek-múltak a hónapok (és ezt a beszélgetések során észre is vetted) egyre kevésbé szerettem volna brit/ír földekre emigrálni. Most ez rendkívül gyenge érvnek fog tűnni, de nem éreztem úgy, hogy én ott jól érezném magam 4 évig...Nem éreztem azt, amit Amerikánál, hogy nagyonnagyonnagy oda kell most mennem, és a legjobb dolog lenne, ha felvennének.

A: Nem emlékszem pontosan, azt hiszem január 10-e volt a külföldi jelentkezési határidő, de akkor már tudtam, hogy nem fog jelentkezni kintre.

Cs: És ezért nem is jelentkeztem. Azt hittem 1 napra rá már bánni fogom, de nem. És ilyenkor jöttem rá, hogy jól döntöttem. Mert ilyen "vonakodó" hozzáállással nem is lett volna meg a kellő lendület és motiváció hogy felvegyenek.

A: Végül itthon három szakot jelölt meg a Budapest Gazdasági Főiskolán a turisztika idegenforgalom szakot angol vagy magyar nyelven és a Pázmány Péter Tudományegyetemen a nemzetközi igazgatás (jól hangzik, ugye, de hogy mire jó??? ) szakot.

És hogy hogyan éltük meg? Most olyat teszek, amit (remélem) ritkán, leírom, hogy szerintem mit gondolt Csibe, és aztán azt, hogy valójában én mit éreztem.

Érezhetően feszült volt a légkör akkoriban. Ha szóba került a téma, nem tagadom vitává fajult a beszélgetés, mert számomra elfogadhatatlan volt, hogy Csibe hogy fordít hátat mindannak, amit azelőtt hangoztatott. Bevallom, nehezen viseltem, hogy mindannak, amiben korábban oly annyira egyetértettünk most az ellenkezőjét hallom vissza. Persze a magam 44 évével könnyű valami mellett letennem a voksom és megmaradni a nézeteim mellett. Csibe, meg gondolom azt gondolhatta, hogy a döntésével csalódást okoz nekem. Pedig nem erről volt szó.

Cs: Ponnntosan ezt gondoltam. Tényleg, hogy csalódást okozok. Azon olvasók kedvéért, akik most kárörvendő mosollyal az arcukon dőlnek hátra a fotelben, hogy "na ugye, ÉÉN megmondtam, hogy csak az Anyja miatt akar külföldre menni", hozzátenném, hogy neeem Anya kedvéért vonz a külföldi tanulás lehetősége. Tudom, hogy manapság ez furcsa, de van, hogy Anya és Lánya nézetei egyeznek a világról. (akinek nem inge ne vegye magára ezt a kis kitérőt)

A: Kényes szituációk voltak ezek, nem tudtam hol a határ, meddig magyarázhatom neki, hogy a döntéseinek kb. milyen következményei lesznek, anélkül, hogy azt érezné nem teszek egyebet, mint megpróbálom magunktól jó messzire eltuszkolni. Totál tanácstalan voltam, de azt választottam, amit mindig (Melinda barátnőm szerint meghátráltam a konfliktus elől :)) ). Biztosítottam , hogy bárhogyan dönt, mi azt támogatni fogjuk és amiben tudunk segítünk, de a döntés az övé, ha tanácsra van szüksége jöjjön, de én nem tukmálom rá magam.

Cs: Nos, tehát. Azért nem attól féltem a legjobban, hogy csalódást okozok...Mert ugyebár egoista vagyok, ebből kifolyólag a fő aggodalmamnak valami önző dologra kellett irányulnia. Ez pedig a következő: féltem, hogy jóóól megbánom a döntésemet, és nagyon fogok ezért magamra haragudni. Ergo saját magamnak okozok csalódást. Ééés, ez majdnem így is lett!

Elmondom miért.

1.: Nagyon sok jót hallottam a BGF-ről, és többnyire el is hittem őket. Nem cáfolom, hogy ezek igaz állítások, de arra rájöttem, hogy nem nekem való dolgok... :/ (tudom, ezt már eddig is mondta mindenki, de hááányszor mondjam el, hogy én empirista vagyok, tehát tapasztalati úton tanulok...ts-ts-ts)

(a többi pontról a későbbiekben szólok)

A: És hogy mit éreztem? Pánikot, nem kicsit nagyot.

Cs: Nnnna, Anya politizál...:D

A: Azt láttam, hogy a gyerekem, akinek már sínen láttam az életét meghoz egy olyan döntést, ami az én véleményem, nézeteim és hitem szerint sokkal nehezebb élet felé viszi, mint ha külföldre ment volna egyetemre, ahol max. 1-2 komolyabban kellemetlen év után ha nem is a kánaán, de könnyebb élet várt volna rá, mint itthon.

Cs: A szemfülesek, már sejthetnek valamit, mivelhogy az előbb mondtam valamit az "Anya-Lánya véleményegyezésről"...

A: Lejátszódott bennem, hogy itthon jár egyetemre, megszerez egy diplomát, ami szép dísze lesz egy falnak, de elhelyezkedni nem tud vele (megjegyzem van ismerősöm, aki a fent említett sláger szakot végezte el, Amerikában volt szuper helyen gyakorlaton, és ma egy bankban ügyintéző). Jönnek a lakás és a megélhetési gondok és mi nem tudunk neki segíteni, mert örülünk, ha magunkat fenn tudjuk tartani. Még most is ezt érzem. Tisztában vagyok vele, hogy számtalan ember él ma így, de az vesse rám az első követ, aki a gyerekének nem kíván a miénknél könnyebb életet.

Azt gondolom, hogy a döntésében jelentős szerepe volt annak, hogy egy nagyon jó társaság van most körülötte, akiket én is szeretek, imádom azt az okos fejüket és hogy milyen egységes baráti kört alkotnak. És meggyőződésem, hogy életreszóló, meghatározó élmények részesei ezekben a hónapokban. Gondolom nem szívesen szakadna ki most ebből a közegből.

Cs: igenigen, kettes pont.

2.: Íííígy, ahogy Anya mondja. Nagyon jó társaság jött össze az utolsó években, és tényleg nagyban hozzájárult ez is, hogy kicsit elhanyagoltam külföldi ambícióimat. De a Drágakicsiegyetlenöcsém dubai-i utazása ráébresztett, hogy nem vagyok komplett. Szerintem egyértelmű, hogy miért. (segítek, azzal kapcsolatos, hogy a lányok is szerves része a társaságnak. és 6 óra repülőútra laknak)

A: Gondolhatnám azt is, hogy a kényelmesebb utat akarta választani, ami azért nem lenne teljesen igaz, hiszen érettségi ajándéknak azt kérte, hogy hadd költözzön el albérletbe, ha felveszik a főiskolára (istenem, de jó, lesz mindig tiszta bögre, nem fog ragadni a mézes üveg, és akkor megyek zuhanyozni, amikor kedvem tartja :))) ).

Persze a felvételi eljárás során máris beleszaladtunk dolgokba. Az, hogy az egyik osztálytársa (vagy ismerőse, nem tudom) állapotos és ezért 25 vagy 30 plusz pontot kap, azután egy másik osztálytársát az anyukája egyedül neveli és az édesanyjának nyolc általános a legmagasabb végzettsége ezért 50 plusz pontja van. Eközben Csuri szépen marad le mögöttük, még a TOEFL vizsgát is honosítania kell, mert bár a legtöbb országban elfogadják itthon erről, pénzért külön papírt kell beszerezni. Ergo, ami odakint előny lett volna (ASSIST ösztöndíj, magas TOEFL eredmény stb), az itthon majdnem semmit sem ér.

Cs: hármas pont.

3.: Ez egy olyan dolog, ami nem is ért meglepetésként igazából...csak nem akartam eddig tudomásul venni. Bármennyire is el akartam hinni az ellenkezőjét, akkor is rá kellett döbbennem, hogy a magyar rendszer -az én felfogásomban!!- egy FOS. (már bocsánat a kifejezésért) Tényleg nem szeretném részletezni, hogy mi a véleményem arról, hogy csak és kizárólag a "tanulmányi eredményeket" nézik, és semmi mást...nevetséges. Az a vége, hogy egy halom stréber, és pár száz okos ember bekerül a legjobb egyetemekre, az első évben a stréber bagázs fele kiesik, az okosabb fele pedig magolásra és csalásra van kényszerítve. Ez sajnos nem az az oktatás, amit elvárok. (tudom, ezt eddig is mindenki mondta nekem, és tudtam is. mindegy ez a bonyolult része. :D)

Persze azt hittem, hogy majd követni fogom a tanáraim tanácsát, hogy "kerüljek csak be az egyetemre, és az állam pénzén utazzak külföldre, és szerezzek ingyen diplomát, etc". Főleg emiatt döntöttem amellett, hogy csak itthonra jelentkezem. Mert ez jónak hangzott...De az valahogy mindig elfelejtődik, hogy mi lesz a "lelki világoddal", ha felvesznek. Nem kell velem egyet érteni, de engem idegileg kikészít az igazságtalan butaság (pl. 25 plusz pont a terheseknek, és különböző kisebbségeknek). Ideges vagyok, és frusztrált már MOST emiatt.

Mi lesz, ha felvesznek (talááán, nagy szerencsével, mert ahogy Anya mondta itthon nem érnek túl sokat az eredményeim)???

(Megjegyzés: az imént a fotelben hátradőlt olvasók esetleg azt gondolhatnák, hogy "nini, savanyú a szőlő". Megnyugtatom őket, a pontjaim ettől függetlenül tisztes magasságokba szöknek az itthoni rendszer keretein belül is. :) ) Ki fogok készülni, elegem lesz, pont úgy, ahogy középiskolában. Volt 1-2 tanárom, akik OKTATTAK és szerettem őket. Azt hallottam, hogy egyetemen is ez a tendencia. De, ha választhatok, inkább olyan helyre megyek, ahol 1-2 tanáromat nem szeretem. És a maradék 280 OKTAT. És ahol nem kell magolni, hanem az ÉLETre tanítanak. Szerencsére van választásom. És erre szerencsére időben rájöttem.

A: Van még számos tartalék verzió, de jelenleg itt tartunk. Fogalmam sincs, hogy mit csináljak, hogy Csibének a legjobb legyen. Drukkoljak, vagy legyek ellendrukker? Egyelőre egyiket sem teszem ismét az az időszaka van az életünknek (most már sokadszorra és egyre sűrűbben), amikor szülőként nem tudsz (és lehet, hogy jobb is) többet, mást tenni, mint fohászkodsz, hogy a gyereked a legjobban jöjjön ki a dologból.

Cs: négyes pont nincs. Az talán a konklúzió...mármint, hogy hova vezet az első 3 pont ;)

Anya elfelejtette említeni, hogy volt egy spanyolországi iskola is ami tetszett, de gondoltam oda akkor jelentkezem majd, ha nem tetszik a BGF. De meggondoltam magam.

A "számos tartalék verzió" közül ez fog érvényesülni: (ezt még Anya sem tudja, hihi.)

Jövőre, ha minden jól megy Svájcban fogok dolgozni, mint au-pair. Kapcsolatban állok egy nagyon szimpatikus családdal, akik -az átlagtól eltérő módon- francia kurzust is biztosítanának számomra. :) Remélhetőleg egy francia felsőfokút sikerül összeszedni ennek köszönhetően. Nyáron pedig jelentkezem a spanyol suliba (http://www.ie.edu/university/ie_universidad.php), mert ez az az iskola, amihez Assist-hez hasonló öröm, motíváció és lelkesedés fűz. Beletelt egy kis időbe (hossssszú hónapok), mire megtaláltam ezt az iskolát. De az is évekbe telt, amíg az Assist-et megtaláltam.

A: Persze, ha megint a rám annyira jellemző pikirt iróniámmal szeretnék jönni,. Akkor távolodjunk el egy kicsit és nézzek le magamra kicsit kívülről. Hát normális vagyok én? Mit nyafogok? Van egy okos, értelmes lányom, aki előtt még rengeteg lehetőség van, aki nem strichelni jelentkezett, hanem egy felsőoktatási intézménybe. Akkor hát mi itt a baj, maradj csendben Erika, dőlj hátra és mint annyiszor máskor bízz a lányodban, a döntéseiben, az eszében, és az álhatatosságában, hogy véghezviszi azt amit eltervezett, mert azok nem kis dolgok.

Cs: Szegény Anya...kikészíti a "határozottságom". De ez az év RÉMÁLOM volt. Képtelen voltam eldönteni mit szeretnék, és nem volt Mr. Doyle vagy Mrs. Becker (tavalyi tanácsadóim), hogy segítsenek...Nem vonom kétségbe, hogy aki igazán akar, az a BGF-ről is oda megy, ahova szeretne. De egy nagyon hosszú "pillanatra" elfelejtettem, hogy én már előtte is igazán-igazán oda akartam menni, ahova szeretnék. El innen, az év 9 hónapjára.

A: Ámen Csibém, úgy legyen!

Újra itthon

Valamiért nem tudom a helyükre húzni a képeket, ezért most előbb a szórakozás, aztán az olvasás :)))

Egy giccses, de valódi naplemente

Quadozás után (vagy előtt?)

divat fotó, mindenol így fotózzák magukat a mai skacok

ott a háta megett rája és cápa is volt

A lányok, akiknek a meglepetés "készült"

Ezek a csövek egy sí pályát rejtenek

igen ez Az Az épület, a legmagasabb...

A Dubai rendszámok (a pór népé) 5 jegyüek és ahogy csökken a számjegyek mennyisége úgy nő a tulaj vagyona, a sejkek rendszáma egy jegyű

Igen, hétfőn megérkezett Bendi Dubaiból. Csuri és Oti jöttek ki velem a reptérre. Nem kellett sokat várnunk, nagyon ügyesen kiszámítottuk, hogy mikorra érjünk ki. Nem sokkal a megérkezésünk után már jött is ki a terminálból Bendi. Könnyen meglehetett ismerni a Dubaiból érkezőket, ugyanis a legtöbben csoki barnák voltak. Hála az égnek Bendi azért nem volt annyira barna, hogy az már ciki legyen a suliban.

Mit mondjak, hazafelé merőben új szituáció állt elő a kocsiban, most ugyanis -az életben talán előszőr - nem Csuri, hanem Bendi dumálta végig a mintegy három órás utat Leányfaluig. Rengeteg dolgot látott, remekül érezte magát, a lányok is örültek és a család is nagyon szívesen fogadta őt. A haza úton ,már nem történtek akkora gikszerek, mint odafelé. Mesélte, hogy egy nagyon kedves bácsi mellett ült, aki folyamtosan beszélt hozzá angolul.

- és kisfiam értetted, amit mondott? - kérdeztem kicsit reménykedve. Mire Bendi, nem de amikor nevetett én is nevettem, ha mosolygott én is mosolyogtam, így jól elvoltunk egész úton. Ama bizonyos sárga converse cipő is megérkezett, Csurinak nagyon tetszett és Bendikém is bevásárolt magának. Kérdeztem, hogy miért nem vett olyan hálóinget, amit az arab férfiak hordanak (megnéztem ingruhának hívják), mire közölte az én kicsi fiam, hogy el ne tévedjek, azokat nem csak úgy árulgatják, hanem dugig vannak velük a plázák, amit Armani, Boss és hasonló nagy divat diktátorok terveztek, s mint ilyenek a méreg drága nem elég jó kifejezés rájuk, így eltekintett a megvásárlásuktól.

Este megnéztük a képeket és a videót a megérkezéséről, nagyon jól szórakoztunk a lányok meglepett álmos fején.

Tulajdonképpen az egész gyerek ragyogott, istenien érzete magát és tele élményekkel jött haza. Gyönyörűen kivilágított épületeket, fantasztikus autó csodákat és leányfalunyi plázákat látott. Csak az húzza a száját, aki 16 évesen ennél több érdekelt.

Bevallom, hogy titkon a következő álmokat dédelgettem ezzel az úttal kapcsolatban:

- Bendi az út miatt motíválva lesz az angol tanulásra --> nem kellett használnia egyáltalán, amit meg igen, azt már amúgy is tudta

- Ha kint körülnéz, látja, hogy hova lehet eljutni tanulással (az apuka mérnök odakint), majd hazajőve észnélkül a könyveibe temetkezik és évvégére kitűnő lesz, majd felvételizik a műszakira...és így tovább és így tovább, a legvadabb álmom pedig az volt, hogy

-távol a szülői szigortól majd csupa szórakozásból leáll a helyiekkel focizni és meglátja egy sejk, aki ellenállhatatlan vágyat fog érezni majd, hogy támogassa mind a sport, mint a tanulmányi előremenetelét.

Őszinte embernek ismertetek meg, így kénytelen vagyok kimondani az igazságot, mindebből semmi sem valósult meg. Az én Bendikém nem tett egyebet, mint egy baromi jót nyaralt a tél közepén iskola időben, úgy hogy igaziból nem is érdemelte volna meg. Én azonban úgy voltam vele, hogy ha továbbra is így tanul és így áll a sulihoz, akkor kitudja milyen nehéz élet vár rá, és akkor legalább lesz mire emlékeznie.

És különben is Ransburg Jenő bácsi igen büszke lenne ránk, ennél pozitívabb megerősítést, hogy bízunk benne, egy gyerek se kaphat, minthogy egy elhasalt félév után iskola időben nyaralni küldjük. Mi sem leszünk már hülyébbek :)))

Már majdnem haza

Sajnos valamiért nem tudom a helyére húzni a képeket, így meg kell elégednetek így a bejegyzés elején vele.

Megkísértve :)...a napszeműveg által :))

paparazzi fotó az én kis sztáromról :))

Az én drágám itt ül a baloldalamon elégedetten kanalazza a forró hagymalevest az arca pirospozsgás a jó levegőtől (nem fogjátok kitalálni...meccsen volt). Szóval tökéletes környezeteben pötyögök itt a gépen. Ezen a helyzeten csak a hasogató fejfájásom ront némileg, ami, előre bocsájtom, nem a tegnap esti kimaradásomnak az eredménye.

Tegnap este ugyanis Babi barátnőmnél voltunk négyen lányok. Nagyon jól éreztük magunkat. Az apropó pedig még az én születésnapom és az ő születés napja volt és nem utolsó sorban, hogy végre megnézegessük az utazásaikról készült fotókat, videókat. Remekül éreztük magunkat. Képzeljétek kaptam egy baromi jó karkötőt (nagggyon messziről hozta nekem), és egy birka alakú pihepuha és még annál is pihepuhább kispárnát, ami mostantól az én ágybirodalmam kuckóságát, kényelmét szolgálja. Elképzelni nem tudom, hogy hogyan fogom rávenni magam a felkelésre ennyi visszahúzó tényező mellett. Aztán kaptam még C-vitamint Incától, ő az én C-vitamin felelősöm és teát meg csokit, szóval mindenféle jókkkal tértem haza valamikor éjfél körül.

Jelentés Dubaiból:

Bendikém minden nap megdob egy rövid, tömör e-maillel. Az elsők arról szóltak, hogy vásárolni mentek. Akármikor írt vagy jelentkezett, mindig éppen vásárolni indultak. Gondolom ezt nagyon élvezte. Megöl a kíváncsiság, hogy hogyan tudta beosztani a pénzét. Tekintve, hogy én amennyire csak lehet, annyira tehetségtelen vagyok a pénzkezelés terén, abszolút megtudom érteni, milyen kísértést jelent számára egyheti pénzzel a zsebében flangálni egy Leányfalu méretű (Bendi jellemezte így) bevásárló központban.

Aztán voltak a világ egyetlen 7 csillagos hoteljében(nél?, ezt most hirtelen nem tudom) a Burj Al Arab-ban(nál). Tudjátok ez az a vitorlás alakú hotel. Állítólag sok képet készített, majd felteszek egy párat, ha megérkezik. Aztán tegnap és ma már fürdés is volt a tengerben... vagy mi van ott? (Megnéztem a szállodát bemutató filmet itt...szerintem nem voltak bent :))) ).

Mit mondjak Bendi sokkal lelkesebbnek tűnik, mint amikor itthon suliba kell mennie. Azt üzente, hogy 15 fok alatt nem jön haza...gondoltam nem árulom el neki, hogy itt még a közelébe sem vagyunk ennek a határnak. Elég cinkes lesz csoki barnán bemenni kedden a suliba. Egyelőre más hírrel nem szolgálhatok, ha hazajön (hétfőn egy órára érkezik), és mesél még valami érdekeset természetesen megosztom veletek. És tervbe van véve egy másik bejegyzés is Csuriról és a továbbtanulásról. Folynak az egyeztető tárgyalások a téma publikus és nem publikus részéről, amint sikerült egyességet kötnünk rögvest klaviaturát ragadok.

Megérkezés Dubaiba

Tudom most leginkább a Dubai hírek tarthatnak érdeklődésre számot én mégis szeretném elmesélni, hogy ma vééégre megkaptam a CSOMAGOT Írországból, a nyereményt, amit Moni küldött nekem. Igaz nem sikerült épségben megérkeznie, a rendkívűl gondos csomagolás ellenére, ami összetörhetett benne, az összetört. De annyi más volt még a törékeny dolgok mellett, amivel örömet szerzett nekem, hogy csak egy egészen rövid ideig bánkódtam a veszteségek miatt. Volt benne süti, meg egy gyönyörű toll, meg telefonra aggatható bigyó kobolddal, meg fíííínom csoki . Amit csak lehetett bent hagytam az irodában. Így az asztalom lassan olyan mint egy darabka Írország, telis tele van ír relikviákkal. Szeretem őket nézegetni. Moni innen is köszönöm, hogy ekkora örömet szereztél nekem.

És akkor lássuk a másik mai örömforrást Bendit és a Dubai útját. Tudjátok bent a cégnél, amikor közösen ebédelünk (ez meglehetősen gyakran előfordul) mindig én szórakoztatom a csapatot, azzal, hogy mi történt a családunkban. Olyan mint egy szappanopera, csak itt nem hagyhatsz ki részeket, mert akkor menthetetlenül lemaradsz. Szóval már többször kérdezték bent tőlem, hogy velünk tényleg ennyi minden történik, vagy csak jól adom elő? Nos, bizonyítékaként, hogy nem én találom ki a történeteket és nem is csak jól adom elő, idemásolom Bendi Dubaiból küldött első levelét:

Szia Anyaaaaam

Minden rendben, elek virulok megerkeztem epsegbenn!!!
uuugy kepzeljetek el h amikor bementem becsben oda az A kapukhoz, akkor meg elmentem gyorsan wcre es aztan mentem is vissza varakozni, csk kozben eszembe jutott h a sloziban hagytam a repjegyemet:DD aztan szepen komotosan visszamentem erte, de szerensere ott volt ahol hagytam:D aztan semmi komplikacio nem volt, de persze eloszor a first classra akartam felszallni, aztan eliranyitottak h rossz helyen vagyok:D A gep az nagyon modern volt, annyi gomb volt meg minden hogy meg en sem tudtam mi micsoda, meg erintokepernyok meg ilyenek. apa sirva rohant volna hazaig. egy tok norm kb velem egyidos csaj ult melettem, de az annnnya foly. wcre jart...na mind1. aztan amikor kiszalltunk a gepbol, gondoltam h majd en sodrodom az arral, hat ez nem jott osze mer az ar sodrodott velem...mivel en voltam a csoport legelejen. aztan bealltam a baggage ctrl.hoz de onnan visszakuldott valami benszulott h menjek szemkontorlra, jo nagynehezen utanakerdeztem h hol talalom, aztan meg mar tok nagy volt a sor, de hala istennek mindenkit visszaforditottak h go eyecontrol:D en meg csk nevettem rajtuk. aztan vegigsetaltam mind a 18 csomagkiadot, persze egyiken sem lattam a borondomet, de utana kiderul h rogton ott volt melletem csk tovabb setaltam. ezek utan megtalaltam a kijaratot a zoliek pedig ott voltak valami reklamtabla mogott ami attecco volt, es nem vettem oket egybol eszre hanem meg kovalyogtam kicsiket de ugraltak, integettek es megmutattak h merre jutok ki!! hat ennyi volt! nemreg keltem fel, mindjart megyunk a gyongyivel a lagyok sulijaba, aztan meg vasarolni. nagyon szep hazuk van, pont van melettunk egy gyonyoruu to, apanak uzenem h > megkerdeztem de nem lehet a toban horgaszni:( szoval nyaron nem kell velem ide eljonnie pecazni:( a kutyajuk a lizzy nagyon aranyos meg minden. ja a alanyok nem hittek el h ittvagyok me hajnali 1 volt es aszittek h almodank:d le van kamerazva majd megmutatom:) sok puszi mindenkinek (kiveve a csurit) neki csk egy naaagy naagy NINIt kuldok o erteni fogja:) PUUUUUSSSZZZIII

Bízom benne, hogy mindenkinek sikerült kibogóznia a lényeget. Némileg bepillanthattunk a mai fiatalok chat nyelvezetébe :))) )
Szóval ez volt az én kicsi fiam debütálása.
Amíg ezt a bejegyzést írom, addig is zajlanak az események (erre utaltam, hogy nem lehet kihagyni részeket). Csibe MSN-n kérdezte Bendit, hogy mi újság, erre az én kicsi fiam,közölte, hogy na akkor ő le nem írja újra, mert az előbb beszélt Otival, inkább bemásolja a beszélgetést abból megtudhatja mi a helyzet, majd ctr+c, ctr+v és bemásolta Csibének az egész beszélgetést, amit Otival folytatott, melynek a végén ott virított:
"vettem magamnak egy fehér convers cipőt, a nővéremnek meg egy sárgát, de ne mondd el neki..."
... és ez még csak az első nap...Istenem imádom azt a gugyerák fejét :))).

Úton

Ma szinte egész nap úton voltunk. reggel 1/2 9-kor indultunk Bécsbe Bendivel. Bendikém olyannyira izgatott volt, hogy szinte az egész utat végig aludta. Menet közben megbeszéltük Tomkával, hogy lehet, hogy a költségeket tekintve jobban jártunk volna, ha Budapestről is átrepül Bendi vagy ha feltuszkoltuk volna egy buszra. De lássuk be, amikor ez ember gyermeke először repül van elég izgulni való nem kell ezt még tetézni azzal, hogy nem látom, amikor bemegy a terminálba. Amikor kiértünk minden zökkenőmentesen ment. olyanok voltunk, mint a nagyok. Pipecül leparkoltunk és egyből megtaláltuk Zoli (a vendéglátó apuka) által megadott check-in kapukat. Adtunk egy gyorstalpalót az utódnak, mit olvashat a monitorokon, mire számítson a tranzitban, a beszállókapunál, milyen adatokat lát a beszállókártyán stb.. Majd közel egy órás lődörgés következett, ez idő alatt többször elmentünk sacher tortás és cappucinós képek és klassz KV-zók mellett, de mindezeknek keményen ellenálltam. Ebben Tomka volt hathatós segítségemre, aki mindig ügyesen elengedte az "itt kártyával is lehet fizetni" féle megjegyzéseimet. Aztán tudjátok mindig eljön az a pillanat, amikor az itthon maradó már nem tud mit mondani az utazónak és viszont. Ez sajnos akkor is így van, ha az ember lánya az életében először repülővel utazó gyerekét kell hogy útra bocsássa. Így mi is meglapogattuk kisebbik gyerekünk hátát és cuppanós csókot nyomtunk a rügyező orcájára, lelkére kötöttük még egy párszor, hogy ha a gépen ül küldjön egy sms-t, aztán elengedtük a kezét és az égiek segítségét kértük...
Mit mondjak egy óra elteltével, amikor már nem hogy a gépen kellett üljön, de elvileg már fel is kellett szállnia az a bizonyos sms még nem érkezett meg. Nem is bírtam sokáig küldtem én neki egyet, hogy minden rendben van-e, megtalálta-e a beszálló kaput? Jött is a válasz, hogy jaja, minden OK. "itt állok sok ember gyűrűjében és arra várunk, hogy beszállhassunk", de hozzátette, hogy már most van mit mesélnie...ettől csak egy egészen kicsinykét vert le a víz. De gondoltam nagy baj nem lehet, ha már a kapuban áll. Nem sokára aztán megérkezett a várt, megnyugtató sms " A gépen vagyok, remélem jó helyen ülök, puszi".
És most, hogy írom a bejegyzést már meg is érkezett a legmegnyugtatóbb üzenet " Leszálltunk, már nagyon sok mesélni valóm van, legyen elég annyi, hogy a repülőjegyemet már Bécsben majdnem elhagytam" a tény, hogy ismét talaj van a fiú gyermekem lába alatt rendkívül megnyugtató, a mondat második fele ezzel ellentétben némileg borzolja az idegeimet. Nem baj teher alatt nő a pálma, remélem előnyére válik ez az út az én gugyerák kisfiamnak. A továbbiakról hamarosan (amint nekem is több információm lesz) beszámolok.

Előkészületek

Holnap eljön a nagy nap és Bendi elrepül Dubaiba. Eddig tőlünk szokatlan módon simán mentek az előkészületek. Amit kellett bepakolt, fürdőnadrág, rövid gatya, póló bent van, de így is alig van cucca. A kézipoggyász szinte üres, de azért azzal megy mert reménykedik benne, hogy hazafelé nagy szüksége lesz rá. Értsd: vásárolni szeretne, tulajdonképpen én is remélem, hogy vesz magának egy pár nyári cuccot és nyáron már nem nyaggat minket ilyesmivel.

Igyekeztem elmondani neki, amit csak tudtam, a vendéglátó apuka is jó sok, és főleg nagyon hasznos infókkal látott el minket. Úgyhogy most már csak ki kell vinnünk Schwechatra. Mit is mondjak azért én egy kicsit izgulok érte, de nem lennék a szülő anyja, ha nem tenném.

Nekünk biztos jó hosszú hetünk lesz, neki viszont biztos örülten hamar elfog szaladni.