Az égő

Azok után, hogy mintegy másfél órát vett igénybe, mire az itthoni gépen mindent learattam és némi pénz, és plusz pont reményében leviziteltem mind a 26 szomszédomnál a farmon, már nem terveztem ideülni a géphez. Aztán a kádba becsobbanva a képembe világított a fürdőszoba lámpa égője és erről eszembe jutott, hogy nem lenne igazság a földön, ha nem örökíteném meg az örökkévalóságnak, hogy az én Drágám, mennyire fejlődőképes. Így amíg Csibém a hátam mögött, üvöltő tuc-tuc zene mellett megkísérli előbányászni a szobájának még meglévő maradékát a bomló szerves, és a kevésbé bomló szervetlen anyagok alól, addig én a "hálóra vetek" néhány sort szerény kis családunk életének egy újabb mozaikjáról beszámolva.
Teszem ezt már csak azért is szívesen, mert ékes bizonyítéka lehet mindez annak, hogy igazán nem vagyok egy házisárkány típus.
S mivel valóban nem vagyok az, így elég sűrűn megesik, hogy bizonyos dolgok csak igen-igen lassan haladnak nálunk. Vannak családok, akik nem vállalják,mi viszont igen, és főleg Tomka fenhangon hirdeti is , hogy bizony nálunk vannak férfi és női munkák. Ez ellen azért én berzenkedni szoktam és sokszor komoly erőfeszítésembe telik úgy kavarni, hogy az eredetileg női munkának kikiáltott feladat el legyen végezve még akkor is, ha csak valamelyik hímnemű egyed tartózkodik itthon. Ugyan akkor el kell ismernem - és mea culpa - amit én férfi munkának ítélek, hát az biza férfi munka is marad ( széles, gonosz vigyor). DE!!! Mentségemre legyen mondva, hogy azután, hogy megemlítem Tomkának, hogy akadna itt egy teremtés koronájának értelmi képességét igénylő munka, már nem cseszegetem vele. Rá vagyon bízva, hogy azt mikor és hogyan csinálja meg. Így fordulhatott elő, hogy a konyhaszekrényünk szegő léce 2 év múlva került felszerelésre, és a hálószoba bútorunk másfél évet "száradt" a pincében összeszerelés előtt, hogy nehogy megvetemedjenek az ajtók. A csúcs azonban az volt, amit szégyen ide, szégyen oda úton út félen mesélni szoktam férjeik restségén nekikeseredett barátnőimnek, amikor a nappaliban a villanykörte kicserélése annyi ideig tartott az én drágámnak, mint ameddig az emberiség nőnemű fele kihordja a gyermekét. Tehát pontosan 9 hónapra volt szüksége. Amúgy ez a villanykörte dolog, úgy vettem észre mintha kissé nehezére esne. Az alapvető hiba ott van, hogy nincs (nem vagyunk) felkészülve erre a problémára. Ergo sosincs itthon plusz égő. Eleinte, amikor kiégett egy-egy izzó viszonylag hamar került másik a helyére. Csak én nem értettem, hogy mitől égnek ki ilyen sűrűn az égők. Mígnem egyszer rajtakaptam, amint az egyik égőt kicsavarja és beteszi egy olyan helyére ahol nagyobb szükség volt rá, átcsoportosítva az energiaforrásokat elodázva ezzel a baj orvoslását.
DE!!! Mi történt ma, ami írásra késztetett? Az, hogy az én Drágám minden eddigi rekordját felülmúlva egy nap leforgása alatt kicserélte az izzót úgy, hogy a lakás egyetlen másik lámpájából sem hiányzik égő. Megdicsértem ám! És felbuzdulva ezen az élményen magamban nagy terveket dédelgetek, remélve, hogy most már nem kell a következő öt éves tervet kivárnom a megvalósulásukkal.