Hírek röviden

ASSISTOSOK FIGYELEM!
Az ASSIST-tal kapcsolatos hasznos információk a blog első felében találhatók, leginkább a 2008 július és szeptember vége közötti részen. 2008 szeptemberétől a bejegyzésekben arról olvashattok, hogyan éltük meg/át azt az évet, amit Csuri Amerikában töltött.






2010. május 30., vasárnap

Csövesek

Nagyon jó napom volt tegnap. Igaz, hogy szerdán még nem gondoltam, hogy egyáltalán valamilyen is lesz a szombat. Ez így egy kicsit talányos, úgyhogy kezdjük az elején. A ballagás után Csibe kihasználva Tomka egy gyengébb pillanatát szavát vette az apukájának, hogy tarthat egy lány bulit. Nos tegnap volt a nagy nap, hogy minden korábbi fogadalmunk ellenére ismét egy általunk engedélyezett buli zajlott a lakásban. Egy hamisítatlan Pizza and Champagne csaj buli a Szex és New York jegyében. A részletekről nem sokat tudok Csuri vezényelte az előkészületeket, minket megkért, hogy ha lehet ne aludjunk itthon. Persze, nem is akartunk volna. Van egyáltalán olyan épeszű, munkában megfáradt középkorú, aki egy rakat visongató, bulizó nő mellett akar aludni? Azt gondoltam, hogy kézenfekvő ígéretünk betartása nem jár számunkra különösebb következményekkel, hiszen van elég barát, aki befogad minket. Egy valamivel nem számoltam, hogy a csillagok különösen rossz együttállása folytán a szóba jöhető haveroknál vagy teltház volt, vagy nem voltak itthon, vagy dolgoztak. Így egyre szűkült a delikvensek köre.
Persze voltak súlyosbító körülmények is, mivel hétvégén volt a Falunap Leányfalván, így Tomka nem akart szeretett sportpályájától és annak füvétől távol lenni. Ez tovább nehezítette a helyzetet. Úgyhogy pénteken még fogalmunk sem volt, hogy hol alszunk. Végül Zsike barátnémnak esett meg rajtunk a szíve, igaz azt nem tudtuk, hogy hol töltjük el az időt este 11-ig, amíg Zsike hazaér a színházból?
És végül mint mindig az uccsó pillanatban megoldódott a dolog. Tomka jegyet kapott a magyar- német meccsre,, azt a két órát meg kibírta valahogy, amíg nem tudta ellenőrizni a lányfalui focipálya füvének állapotát.
Én Melinda barátnőmmel meg Csillával, az ő nagynénjével elmentem shopingolni. Mivel egyikünk sem egy kimondott fogpiszkáló jókat röhögtünk a 36-s ovisoknak szánt méreten és igazán megértettük, ha valamelyikünk az önbizalma megóvása érdekében nem akart "beleugrani" egy kis helyes pólónak becézett előkébe :).
Szert tettem egy igazi nőcis táskára, egy még kellemesen magassarkú cipőre, aminek a viselése reményeim szerint optikailag 4-5 kilóval kevesebbnek mutat majd, három pólóra, amikkel szemben a cipőhöz hasonló elvárásokat támasztottam, ergo, ne látsszak akkorának, mint amilyen valójában vagyok.
És koronájaként a napnak moziban voltunk Melindával. Az Arénában az Imax moziban vetítették a filmet. Hűűű nagyon mellbevágó élmény egy ilyen teremben ülni. A székek alvásra csábítóan kényelmesek (igaz a pohártartót kifelejtették belőle, ez nagy hiba), a vászon akkkkora, hogy őrület, és mit tagadjam élmény egy ilyen moziban megnézni egy szépen fényképezett kalandfilmet.
Kétségtelen, hogy a film amit megnéztünk elég gyermeteg volt. Valójában fogalmam sincs miről szólt a történet mi Melindával bekucorodtunk a kólával, és a kapható legnagyobb kukoricával a székbe és átadtuk magunkat az esztétikai élvezetnek, amit a főszereplő Jacke Gyllenhaal látványa nyújtott. Tessék gyönyörködjetek ti is:

Perzsia hercegeként

Civilben.
Én igazán szeretem az én drágámat, de ha ez a srác egyszer bekopogna hozzánk én biza nem vágnám rá az ajtót :)

Este aztán még táncikáztunk egy keveset a retrodiszkóban (Tomka füvén), utána még dumálgattunk egy kicsit végül 1/2 3-kor sikerült ágyba kerülnünk és oldalamon a hangosan szuszogó (értsd 80 decibellel horkoló) drágámmal, a retinámon Jack képével lassan álomba szenderültem a jól sikerült nap után.

1 megjegyzés:

Unknown írta...

Igen, én is rettentően élveztem a napot, és igen, tőlem se nagyon kérdezzétek meg, miről szólt a film. Viszont minden pillanatot fel tudok idézni, amikor a kamera premier plánban mutatta ezt a roppant gyönyörű szépfiút...
Én speciel már a Túl a barátságon-ban is irigyeltem Heath Ledger-t...
:)) melinda