Július 25-én voltunk ugyanis 25 éves házasok.
És nem akárhogy ünnepeltük meg, elutaztunk...na de hogy! Ez a történet következik most.
Bár rendkívül hízelgő és megnyugtató volt, hogy az én drágám már egy évvel ezelőtt határozottan kijelentette, hogy a 25. évfordulónkon újra elvesz feleségül, azért a nagy dátumhoz közelítve némileg elbizonytalanodtam. És a fő gondot nem az okozta, hogy hogy nézek majd ki -20, izé 25 kiló plusszal (évenként plusz egy, te jó ég mi lesz így az 50. évfordulón)- az alkalmi ruhában vagy hova rejtem a ráncaimat, hanem kiszámolva, hogy ez kb. milyen költséggel járna (mármint a buli), úgy döntöttem, hogy ezt inkább ne erőltessük. Majd egy ihletet pillanatomban azt is kitaláltam, hogy mi légyen helyette: UTAZZUNK! KETTEN! Viszont tőlem igen szokatlan módon ezt az ötletemet nem osztottam meg rögvest Tomkával, hanem mélyen titokban tartottam. Először úgy gondoltam, csak addig amíg a részleteket ki nem dolgozom és ellenállhatatlanul elő nem adom, aztán végül amellett maradtam, hogy EZ lesz Tomkának a 25. évfordulóra adott ajándékom. Innentől több, mint 2 hónapos szervezkedés vette kezdetét, és én egyszer sem szóltam el magam....bár majdnem belehaltam, hogy PONT Tomkával nem oszthatom meg az utazással kapcsolatos fejleményeket. Először ki kellett találnom, hogy hova menjünk. Nem volt kérdés, Magyarországtól csak észak felé indulhatunk, lévén, mindketten rendkívül mód utáljuk a meleget. Jöttek sorban az ötletek, Krakkó, Amszterdam, Koppenhága, Osló, Szentpétervár és végül a befutó STOCKHOLM.
A repülőjegy sima ügy volt, a szálláskeresésekor majdnem bedőlt a terv, mert olyan árakkal találkoztam, amelyek megfizethetetlenek voltak számunkra. De az égiek kedvelhették a projektet, mert egy véletlen folytán egy blogon olvastam a stockholmi Magyar Házról, ahol szállást is lehet foglalni. Szállás és repülőjegy már volt, de kellett a nagy durranás, ami mi más lehetett, mint egy foci meccs. Nem részletezem, hogy az internet milyen bugyrait kellett felkeresnem, hogy rátaláljak a meccsre (Brommapojkarna- Landskrona BOIS), amit július 28-án Stockholmban alig 7 km-re a szállásunktól játszottak. Kicsit furcsállották a Magyar Házban amikor rákérdeztem, hogy segítenének-e a jegyárak megszerzésében, de készséggel utánajártak és megadták a kért adatokat. (Mindig furcsa itthonról a nagyvilág felé tekintve ez a fajta hozzáállás, nem igazán vagyunk ehhez szokva errefelé. Viszont minden alkalommal, ha találkozunk ezzel jól esik).
Úgy tűnt tehát, hogy minden egyben van, már csak várni kellett a nagy napra. Ja nem, még egy hátra volt, gondoskodni arról, hogy Tomkának ne legyen munkája az adott időpontban. Vettem hát egy nagy levegőt és ismeretlenül írtam a fuvart osztó lányoknak, hogy igencsak számítok ez ügyben a segítségükre. Az utazás előtti este fültanúja voltam, ahogy szegény Anikó hebeg, habog a telefonba, hogy sajnos tényleg nincs semmilyen munka csütörtökre. Örök hálám üldözi őket a kitartásukért és az együttműködésükért.
És felvirradt a nagy nap, én majd agyvérzést kaptam az izgalomtól, Tomka meg nem is sejtette, hogy reggel Leányfalun ébred, de este Stockholmban hajtja majd álomra a fejét. És negyed órával az ébredés után elindítottam a meglepetés hadjáratot:
én: Tomka, jól hallottam, hogy nincs holnapra melód?
tomka: Ja, mindjárt hívom X-t, hogy adjon valamit.
én: szerintem inkább azért hívd fel, hogy ne adjon és tudod mit utazzunk el
tomka: jaj hagyjál már anyuka, hova mennénk és miből
én: ja izé, én ezt nem opciónak szántam, mert úgy tűnik ma elutazunk
tomka: ??? tágra nyílt szemek, lesett áll stb. stb. és hova mennénk?
én: hát ezt majd csak később tudod meg
És innentől igyekeztem abban a hitben ringatni, hogy az úti cél valahol belföldön lesz. A reggeliről magunknak kell gondoskodni, ezért vegyünk egy-két dolgot a közértben. Ott aztán végképp megkavarodott, hogy minek 2 kiló kenyér, és annyi felvágott, nincs ott közért? Majd amikor mondtam, hogy a karton sört ugyan tegye már vissza (érdekes lett volna ha a 20 kg-s csomag háromnegyedét a karton sör teszi ki :) ) végkép nemértette, hogy milyen hely az ahol, nem lehet kenyeret és felvágottat kapni, de sört igen.
Délután miután becsomagoltunk szépen kézenfogva lesétáltunk a helyi vendéglátó egységbe ebédelni. Ahol következett a második meglepetés, mert beállítottak Monkáék, akik az eddig eltelt években véletlenül, most viszont már tudatosan voltak társaink ezen a nagy napon. És nem mellesleg Monka volt a sofőrünk. Gondolhatjátok Tomka meglepetését, amikor látta, hogy egy táska helyett már három röhög a csomagtartóban (persze én már előző nap felvittem a kézipoggyászokat Monkáékhoz, hogy Tomka ne fogjon gyanút). A nullásra felhajtva volt aztán teljes az elképedés, mert ott tudatosodott benne, hogy mi itt ma repülni fogunk, nincs mese. Ekkor már megengedtük neki, hogy találgasson. Az első tipp egyáltalán nem meglepő módon Írország volt. Logikus választás, mindenkitől aki csak egy kicsit is ismer :D. Második, hogy biztos Csurit akarom meglátogatni Londonban. Persze ez sem nyert. Annyit még kilogikázott, hogy délfelé tuti nem megyünk, mert arrafelé meleg van és azt mindketten utáljuk, de itt végképp elakadt.
Nem is mondtuk meg neki az úti célt, Monka kitett minket a reptéren és magunkra maradtunk. Miénk volt a következő 4 nap csak kettesben, és Tomka még nem tudta hova megyünk. De, hogy milyen volt Stockholm és Tomka hogy tudta meg végül, hogy hova utazunk, az egy következő bejegyzés története lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése