Eredmény hírdetés és mások

Hát eljött a nap, fellebbentem a fátylat a titokról, hogy mit láttatok a képen. Nos ez volt. Bizony egy egzotikus gyümölcs. Én megkóstoltam és ehetőnek találtam. Jó, nem állítom, hogy a jövőben nem múlik el hét, hogy ne egyek ilyet, de ha szembe jön már tudom, hogy ehető és hogy jutok hozzá az ehető részhez. Hát nem volt egy nagy durranás elismerem, de érdekes volt, nem?
Mivel a kaja lent fő a gázon, ezért úgy gondoltam addig mesélek nektek mi történt mostanában velünk.
Képzeljétek a múltkor felhívott valaki (természetesen én tudom ki volt, de nem kürtölöm itt világgá a nevét), akivel még személyesen nem találkoztam. Rövid ismeretségünk alapja egy pár telefon beszélgetés. Szóval felhívott és elmondta, hogy ő még a számítógépet sem tudta eddig bekapcsolni, de amióta tud a blogunkról mindennap feljön a netre és megnézi van-e új bejegyzés Csibénél, nálam vagy Balázsnál. És sokszor jókedvre deríti, amit írunk. Hát mit mondjak klassz érzés volt. Valamikor ezért szerettem volna újságíró lenni, hogy örömet szerezzek vagy elgondolkoztassak azzal, amit írok. Ma már a suli által némileg belelátva a média belső világába nem szeretnék újságíró lenni, de talán ezzel a bloggal is eljutok pár emberhez. És hahó jól esnek a visszajelzések, ne fogjátok vissza magatokat, csak nyugodtan kommenteljetek.

Azt nem is meséltem, hogy Bendi abbahagyta a kézilabdát. Nem is tudom mit mondjak, nem ütött nagyon szíven, inkább annak örültem, hogy valahogy ösztönösen megint jól oldottuk meg a felmerült szituációt. Kipróbálhatta magát és saját maga jött rá, hogy ez nem az ő sportja. Ha ugyan ezt mi bizonygatjuk neki úgyse hitte volna el. Egyébként meg jól ment neki. Azt mondta az edző, hogy utol érte volna a többieket. És azért is büszke voltam Bendire, hogy milyen korrektül intézte a dolgot. Odaállt az edző elé és megmondta, hogy nem megy többet nem csak úgy elsunnyogot. Szóval ismét mindannyian tanultunk valamit.

Ma ismét repesett a szívem ugyanis a két gyerek (Bendi és Csuri) több, mint egy órát beszéltek skypon. Istenem, tudjátok milyen jó érzés ez, hogy annyi veszekedés, vita után normálisan kommunikálnak egymással. De miért kell ehhez, hogy egy egész kontinens válassza el őket? :))) Lehet, hogy a saját gyerekeimet látva (figyelve), felnőtt fejjel kezdem el majd sajnálni, hogy nincs testvérem? Eddig fel sem merült bennem ez a probléma. Anyúúúúú tesót akarok!!!!!!!!!!!
Azért azt elmesélem, hogy volt idő, amikor Csuri (vagy Bendi már nem is tudom, mindegy is valamelyik a kettő közül), úgy reggelizett (rendszeresen), hogy körbebástyázta magát a mustáros , kechupos és mittomén milyen flakonokkal és amőgé bújva kajált, hogy ne lássa a tesóját. Csodálkoztok, hogy nem erőltettem annyira ezeket a közös étkezéseket. Mindennek eljön a maga ideje, ami nem megy nem kell erőltetni, mondták a bölcsek és milyen igazuk volt :))).

Csibével egyébként jókat beszélgettünk az utóbbi napokban. Szüneten van és ráér, nekem sem volt halszthatatlan munkám úgyhogy volt idő csacsogni. Újabb érdekes megfigyelésekről mesélt a sulival kapcsolatban. És mesélt Costa Ricáról is, milyen szerencsés, hogy részese lehetett egy ilyen nyaralásnak. Már alig várom hogy lássam a képeket. Ezeket a beszélgetéseket nehéz leírni, egyrészt helyhiány miat másrészt mert olyan csapongó és szerteágazó. Én biztos vagyok benne, hogy ha haza jön sokat fog még mesélni.
Egyébként már ismét a suliban van, ma például csak ő és a haus mastere (plusz annak a családja) van a házban. Ha jól tudom meg is hívták vacsizni. Holnap még megy egy barátjához aztán kedden kezdődik a tavaszi term.

Most én is megyek megnézem, hogy áll a kaja és utána bedőlök az ágyba, hihetelen éjjel fél 12 és én még főzök, hogy milyen egy dinka vagyok.