Hírek röviden

ASSISTOSOK FIGYELEM!
Az ASSIST-tal kapcsolatos hasznos információk a blog első felében találhatók, leginkább a 2008 július és szeptember vége közötti részen. 2008 szeptemberétől a bejegyzésekben arról olvashattok, hogyan éltük meg/át azt az évet, amit Csuri Amerikában töltött.






2008. november 2., vasárnap

Egy kis titok...

Az az igazság, hogy rendkívül izgatott vagyok egy körülettem zajló esemény miatt. Meg fogtok kövezni, mert nem mesélhetek most még róla (nem a Csurival kapcsolatos, a további kombinációkat elkerülendő), de egyszerűen nem tudom megállni, hogy ne említsem meg, hogy pörögnek körülöttem az események és jelen pillanatban fogalmam sincs, hogy fogom kibírni, hogy ezt a rendkívül izgalmas dolgot ne osszam meg veletek.... Majd azt csinálom, amit a Csibével tettünk, amíg az ASSISTra készült, ha beszélni akart róla, de nem volt kivel, felhívott és volt, hogy sokadszorra is elmondott valamit... na majd én is így teszek :)

itthon történt rovatunk:
tegnap ismét Simáéknál voltunk. Főzőcskéztünk, vagyis helyesebben a fiúk főzőcskéztek, szarvaspörkölt tarhonyával és őz comb volt sütve vadas mártásban.
Közben Monkával mi meg jól kidumáltuk magunkat, miközben Gizi, a kutyájuk folyton a nyakán lógott.


Bendi kipróbált egy miniatűr széket, ami állítólag 300 kilót bír ki. Az a három fogpiszkáló, ami kiáll a fenekéből.. na az a szék lába. Fogyás ide, fogyás oda, én inkább eltekintettem, attól, hogy kipróbáljam.


És a szék, az ablakpárkányom:



Aztán beszéltünk skypon Csibével... na azt látnotok kellett volna. Az erdélyi pálesz, amivel a fiúk melegedtek a tűz mellett megtette a hatását.
Sima szavaival élve összegyűlt a "falu" apraja nagyja a laptop körül ott nyomorogtunk mindannyian ( szám szerint heten, mint a gonoszok) és volt ott minden. Hogy mást ne említsek az egyik PC guru fiú a monitorba kiabált a másik a billentyűzetbe, miközben a mikrofonos fejhallgató az én fejemen volt. Aztán a webkamerát körbehordozták, mint egy véres kardot, minden lábosba, tányérba belenyomkodták, csakhogy Csibe "lássa" az itthoni ízeket, hát nagyon vicces volt. Szerintem Csuri is jól szórakozott, hogy egy kis ízelítőt kapott az itthoni hangulatból.
Aztán felavattuk az új "pincét" egy jó kis kártyapartival. Nem tudom eltudjátok-e képzelni: kártyaasztalként a 40 cm magas raklapasztal szolgált, székként pedig a babzsákfotelek. Ültetek már ilyenben? Kényelmes, de nyeklik-nyaklik. Először azt gondoltam ráhasalok, na akkor úgy néztem ki , mint amikor 5 hónapos csecsemő koromban a mosolyalbum nevű fényképalbumba elég lenge ( konkrétan semmilyen) öltözékben lefényképeztek. Miután rájöttem, hogy ez nem az igazi, feltápászkodtam, mint egy bálna és nagy nehezen elhelyezkedtem ülő helyzetben, akkor rájöttem, hogy így nem érem el az asztal közepét, így minden egyes ütést egy remek hasizom gyakorlat követett. És a fiúk ugyan így szenvedtek, azzal a különbséggel, hogy ők még jó hangosan fújtattak is hozzá. Nem tudok másra gondolni, mint, hogy a magunk számára megteremtett különleges körülmények okozták, hogy mindannyian szert tettünk egy-egy szégyenletes farosbunkóra.

Arrafelé történt:
Halloween volt Ámerikában, Csibe írt róla, viszonylag bőven, akit érdekel. De nekünk elmesélte azt is, hogy a 17 éves korosztályú Lawrenceviles fiú focisták állami döntőt játszanak a jövő héten a HILL (ha jól emlékszem, ez a csapat neve) ellen, ezért az egész jövő hét a "KILL HILL" jegyében telik majd, ami úgy tűnik egy egész hetes csapat buzdítást jelent. Mindenféle feladatok lesznek, rögtön hétfőn pizsama nap (ne kérdezzétek, hogy jön a szurkoláshoz a pizsama). Hát, hogy csibém milyen pizsibe megy... lehet nem is szeretném tudni....mert ha abba, ami van neki, annak a viselését nem buzdításnak nevezném, legalábbis nem focira...Biztos hallunk még erről a hétről tőle.
Amúgy a bejegyzését olvasva ismét megállapítom, hogy Csibéből nem lesz tanár... legalábbis nem fog soha 16 év alattiakat tanítani... erre a fejemet merem tenni, de hogy az unokáimmal mi lesz, amíg 16 évesek lesznek... azt hiszem ez egy kicsit aggaszt :)))

2 megjegyzés:

eniko írta...

Ok, akkor tisztazaskeppen: ("Igy figyelnek a szulok" rovatunkat olvassak)
1. A fiuk MA jatszottak a dontot.
2. Jovo hetvegen majdnem az OSSZES VARSITY es (asszem) JUNIOR VARSITY csapatunk elmegy a Hill suliba, es egesz nap meccseket jatszanak.
3. Tehat a jovo het nem csak egy csapatnak a buzditasa, hanem tomor SCHOOL PRIDE. Mert Lawrenceville a legjobb.

HILL pedig...
"so your Mum went to Hill...his boss went to Lawrenceville"
"Hill: #1 Safety School"

(safety school annyit tesz, hogy barki biztonsaggal jelentkezhet, minden retardalt idiotat felvesznek. ha.ha. :D)

Es nem csak pizsinap lesz :P
Lesz fiunak lanynak beoltozos nap, szerdan "nincs suli" nap, penteken Kill Hill bonfire nap, szombaton pedig Homecoming... Az ev elso legnyagyobb balja vagy mi a tok. stbstbstb. Olvassatok majd a blogomat jovo heten. :)

Erika Antal írta...

Na tessék, mondtam én, hogy nagy volt a zűrzavar a laptop előtt... most legalább látjátok, hogy igazat írok :))).
Szerintetek két pasival, akik úgy óbégatnak, hogy felesleges a mikrofon, mert amúgy is hallanák őket Amerikában...hát ennyire telt, bocsi :)))...így terjed a pletyka című rovatunkat olvasták :))).