50. !!!!!! / Közkívánatra.

Ez itt az 50. bejegyzés.... húúúú de termékeny vagyok :))). Vajon akad még olvasóm? Vagy már mindenkit elijesztettem? Nos ha ünnep, legyen ünnep. Ma olyan témáról írok, amiről ti szeretnétek hallani. Mivel rövid időn belül ketten is érdeklődtek, hogy milyen az élet itthon a fiúkkal, arra gondoltam ez lesz most a közkívánatos téma.
Hát milyen is...? Néha uncsi, néha bosszantó, néha vicces, úgy általában majdnem olyan, mint, amikor Csibe itthon van.

Na jó őszinte leszek, ha erről a kérdésről akár csak 3 héttel ezelőtt kellett volna írnom... hát azt hiszem egy nagy kipufogófelhőt láttatok volna csak. Nehezen szoktam meg, hogy csak pasik vannak körülöttem ( a Szofit most nem számítjuk, jó? ). Nem, nem azért mert nem hajtják le a WC deszkát, és ezért én pislantáskor (fenék méretem ellenére) majdnem beleesek a klotyóba, nem azért mert körbepakolják a mosogatót szennyes edénnyel, és az elszórt büdös zokni se több a lakásban, mint korábban. Jogos a kérdés, akkor meg mi bajom volt? Az hogy egyedül érzetem magam. Nem volt, akivel az engem érdeklő témákról beszélgessek. A TV-ben szinte kizárólag a focicsatorna adásai mentek(nek). Ha megpróbáltam fociról beszélni mindig beégtem és eléggé bunyik módon kinevettek, így erről letettem. És a fiúk jól megvoltak egymással, ez persze korábban is így volt, de aki velem lett volna meg az Amerikában volt. Szóval mérhetetlenül egyedül éreztem magam. Ezt tetézte, hogy Bendivel, ha olyasmiről beszéltem, amiről korábban a Csurival, na annak mindig veszekedés volt a vége.
Fordulatot azt hiszem az Erdélyi út jelentette. Tudjátok mi volt a legklasszabb? A kirándulás :))). Igaz, hogy majdnem kinyúltam, de azt a törődést, aggodalmat, ahogy a fiúk körülvettek a legkritikusabb pillanatokban, nem tapasztalhattam volna meg. Fantasztikus érzés volt, hogy ott és akkor én lehettem a gyenge (nem csak fizikailag, mert az nem egyszerű gyengeség volt, hanem a nagy halál :) ). Az a hozzáállás azt hiszem egy kicsit engem is megváltoztatott.
Ugyan most sem próbálkozom közbeszólni, ha fociról van szó és most se megy más a TV-ben, mint foci, de kezdem mindezt megszokni. Feltalálom magam. Hétvégén elmegyek Bendi meccsére... néha még élvezem is. Sokat segítenek az együtt töltött esték, így Bendivel is kezdjük megtalálni a közös témákat, azt hiszem... bár a számítógépen keményen megy a vita. A Csurival ezt is megoldottuk mindig, bár mintha nála valami olyasmi lett volna, hogy kitúrt innen oszt kész. Szépen lassan tanulom a másik kamasz gyerekemet, és igazán hatalmasakat röhögünk, amikor együtt vagyunk ketten, hihetetlenül dinka tud lenni. Ha elég ügyes vagyok, évvégére talán elérem nála, hogy ne csak a humorban kamatoztassa a sokszor penge élesen vágó eszét.
Szóval még mindig egy kicsit furcsa, de már nem rossz itthon a fiúkkal. Ha így haladok, és nem vigyázok a végén még igazi egy gyerekes, fiús anyuka leszek, mire Csibe hazajön.