Utolsó nap......

Igen, tegnap volt az utolsó nap.... a The Lawrenceville Schoolban. Csibém a ballagási próba előtt írt egy rövid bejelentkezést, hogy délután le kell adnia a gépet, így most egy pár napig nem tudunk kapcsolatot teremteni a neten, de még a hazajövetel előtt jelentkezik. Aztán délután újra bejelentkezett, azzal, hogy ez a legszomorúbb nap, Laura és Wilhelm már nincsenek a suliban és a többi gyerek a szüleivel lóg. Nosza mi kell egy anyának, rögvest fejhallgató fel és csevegésbe kezdtünk a skypon, amíg Csuri az utolsó kósza darabokat is a bőröndbe gyömöszölte. Hála az égnek, szóban nem tűnt letörtnek, sőőőt. Vidáman mesélte milyen szép volt a ballagás, és nem csak szép, hanem elegáns és ünnepélyes. Biztos mesél majd hamarosan a blogjában, hiszen jó pár restanciája van.
Érdekes, azt hittem egy kicsit le lesz törve amiatt, hogy el kell válni az ott szerzett barátoktól, ismerősöktől, de tulajdonképpen hozta a formáját, nem nagyon csinál ügyet a búcsúzkodásból. Szerencsés alkat. Én már ennyi idősen is utáltam a szót "soha többet" (igaz, Józsi?). Engem mindig megviselt a tudat- miközben abszolút a jövőbe néző alkat vagyok - hogy valamit, vagy valakit soha többet nem látok. Szóval Csibe szerencsés, hogy ezen könnyen túl van. Csak remélni merem, hogy egyszer majd évek múlva nem fogja sajnálni , hogy nem figyelt jobban oda, vagy nem élte át jobban ezeket a pillanatokat.
Most lassan múló napok, órák következnek, de mint látjuk egyszer minden elmúlik, így előbb utóbb eljön a nap, amikor kinyílik a reptéri ajtó és addig már igazán nem hosszú az idő.