Dermesztő kánikula

Tegnap vidám dolgokról írtam, ma komolyabb vizekre evezünk. Ugyanis, amíg mi Püspökladányban romantikáztunk, addig csemetéink házibulit rendeztek itthon (szigorúan a tudtunkkal). Ennek következtében azonban míg odakint tombol az aszfaltolvasztó kánikula, addig kicsiny családunkban fagyos hangulat uralkodik. Semmi komolyabb, katasztrofális, visszafordíthatatlan vagy akár csak kirívó dolog nem történt, az események mégis elgondolkodtatóak.
Én voltam az a bátor, vagy fogalmazzunk úgy naiv személy, aki felajánlotta a gyerekeknek, hogy, amíg nem vagyunk itthon tartsanak egy bulit. Ők soha nem kérték ezt tőlünk (mindig mondtam, hogy több eszük van, mint nekem). Annyit kértünk csak , hogy a lakást egyben adják át, úgy ahogy azt mi itt hagytuk és nyomatékosan felhívtuk a figyelmüket, hogy a következő 30 évet még ebben az utcában szeretnénk leélni, úgy bulizzanak. Nekünk egyéb teendőnk nem is volt ezzel kapcsolatban (gondoltam én). Tomkát lehúzták lóvéval, amiből önállóan elintézték a bevásárlást, Csibe végigjárta a szomszédokat és előre elnézést kért a felfordulásért.
A buli lement, állítólag szuper jó volt és mi hazajöttünk. A következő fogadott: a lakás alapvetően rendben volt (mint később megtudtuk a létszámot tekintve és amekkora hacacáré volt, szuperül rendben), egy szék eltört /nem gond az egyik gyerek apja asztalos, majd ő megjavítja :))))/, az asztal üvegének sarkából életveszélyesen kitört egy darab (mondhatnám, hogy a másik gyerek apja üveges, de nem, ez a mi költségünk lesz :)))) /. Néhány pohár és egy kancsó eltört. Számomra ez egy viszonylag elfogadható káló volt, bár meglepett a dolog, Tomka azonban már ezt is eléggé nehezményezte. Amit viszont kevésbé tudtam én is és Tomka is feldolgozni, hogy a hűtőből gyakorlatilag mindent kiettek (na jó a rács és a dobozok megmaradtak) és az összes tömény ital, ami itthon volt elfogyott, és a hírek szerint nem csak annyi. Nem értettem, hogy miért nyúlnak ahhoz, amit nem a vendégeknek szántak? Lehet, hogy valami kimaradt a neveltetésemből, vagy lemaradtam valahol?
Az elbeszélésből az is kiderült, hogy olyanok is megjelentek a buliban, akik nem voltak hivatalosak és annak ellenére, hogy kétszer elküldték őket Bendiék , mégis visszapofátlankodtak. Ezt se nagyon tudta a csökevényes negyven feletti agyam befogadni.
Ez a zanzásított történés. És hogy mitől van fagyos hangulat? Különösen a gyerekek és Tomka között? Azt hiszem azért, mert nehezen dolgozzuk fel mindketten, amivel most szembesültünk. Nevezetesen, hogy a mai fiatalok (sajnos nem tudok más kifejezést csak ezt a generációs ellentétekre utalót) képtelenek a mi fogalmaink szerinti normális bulizásra. Tévedés ne essék, a szüleink tudnának mesélni, hogy mennyit buliztunk ennyi idősen / többet, mint a mi gyerekeink /, de valahogy minőségben másképp tettük .
Egy hete azon gondolkozom, hogy én vagyok-e rugalmatlan, vagy naiv, aki azt gondolta, hogy kevesebb alkohollal, sőt kevésbé kemény alkohollal is lehet bulizni. Rendben, nem gondoltam, hogy málnaszörpözni fognak ennyire azért nem vagyok naiv, de hogy több üveg pálinka fogyjon el, hát ez azért meglepett. Nem mentem fel sem magamat, sem a gyerekeimet. Gyanítom, hogy nekik egy kicsit kicsúszott a kezükből az irányítás, megakartak felelni, jó bulit akartak tartani és ahhoz úgy látszik manapság ez is hozzátartozik. A mi felelősségünk azt hiszem abban állt, hogy el kellett volna beszélgetnünk velük az első "kemény" buli előtt, hogy mire számítsanak (bár lehet, hogy erre én sem tudtam volna felkészíteni őket), mit hogyan kezeljenek (pl. hívatlan vendégeket). Ugyanakkor tanácstalan vagyok, hogy mit tegyek. Tartsak nekik hegyibeszédet vagy bízzak a józan ítélőképességükben továbbra is, ahogy tettem ezt eddig is. Egyébként ők nem is igazán értik, hogy mi bajunk van, hiszen lássuk csak mi történt az ő szemszögükből nézve? Tartottak egy bulit, aminek az ötlete nem is az övék volt, vendégül láttak vagy 40 embert, akik mind jól érzeték magukat, tehát vendéglátásból jól vizsgáztak, a szomszédok (ahogy észrevettem) még köszönnek nekünk / bár a mamához még nem merészkedtünk át, gyanítom őt, nem ússzuk meg /, és azokat az apró bibiket leszámítva a házat is úgy adták át, ahogy mi kértük. Mi hát baj?
Talán az, hogy azt gondoltuk, hogy a mi gyerekeink ebben is mások, mint az átlag. De mégis mit vártunk, hogy majd ők málnaszörpiznek, míg a többiek koktélokat isznak? És most akkor azért mert egy olyan bulit tartottak, ahol folyt az alkohol olyanokká lesznek, mint amilyenneké nem szeretnénk, hogy váljanak? Az én válaszaim már megvannak a kérdésekre: ettől a kilengéstől még nem lesznek mások és nem ültek fel a csúszda tetejére. Továbbra is bízom az értékítéletükben, mert nincs okom kételkedni bennük. Ugyanakkor nem titkoltam előlük, hogy milyen érzéseket keltettek bennem a történések. Ez persze nem tetszett nekik, nem értették, mit fújom én ezt ennyire fel. Nem baj, tudom, hogy eljön az idő, amikor majd megértik. Tomkának azonban egy kicsit több időre van szüksége, míg én a hét közepe felé már ismét megtaláltam a régi hangot a gyerekekkel, nála csak ma kezdett engedni a fagy. Hamarosan rendeződnek a soraink, hiszen ahogy a mondás is tartja a legjobb családban is van néha tányércsörömpölés, de ezek is mi vagyunk ez is hozzánk tartozik.