Hírek röviden

ASSISTOSOK FIGYELEM!
Az ASSIST-tal kapcsolatos hasznos információk a blog első felében találhatók, leginkább a 2008 július és szeptember vége közötti részen. 2008 szeptemberétől a bejegyzésekben arról olvashattok, hogyan éltük meg/át azt az évet, amit Csuri Amerikában töltött.






2009. július 30., csütörtök

Évfordulók és a 150.

Köszönöm az egészségi állapotomra vonatkozó jó kívánságokat. Nem tagadom, ma még voltak pillanatok, amikor komolyan elgondolkoztam a végrendeletem megírásának szükségességén, végül azonban úgy döntöttem, hogy csak nem halok bele egy szimpla náthába. Ma különben is ahogy ígértem örömteli dolgokról szeretnék írni.
MA EGY ÉVE ÍRTAM MEG AZ ELSŐ BEJEGYZÉSEMET IDE A BLOGBA! Az egy éves évfordulós bejegyzés egyben a 150. is. Ennyi öröm és ünnepelni való egy nap! Ez alatt az egy év alatt rengeteg örömöt szerzett nekem a blog. Sokszor segített hamarabb túltennem magam dolgokon és sokszor ösztökélt bizonyos dolgok tovább gondolására. Jó érzés volt tudni, hogy vannak, akik szorítanak értem (értünk) és mindig jól esett, ha jeleztétek, velem vagytok.
Ma pedig, igazi születésnapi ajándékként egy olyan visszajelzés érkezett, amit szerénytelenség lenne ide másolnom, de kérlek higgyétek el nekem, hogy olyan sorok voltak, amire minden magamfajta vágyik, ami megerősít abban, hogy amit csinálok, az másoknak szórakoztató, és jólesik olvasni, ráadásul olyasvalakitől kaptam, akit sem elfogultsággal irányomban , sem laikusággal vádolni nem lehet.
Ezúton szeretném ismét megköszönni mindenkinek a bíztatást és a sok visszajelzést.
Rendben ünneplésből, hálálkodásból ennyi, hiszen van itt még egy évforduló, amiről említést szeretnék tenni. Ugyanis július 25-én voltunk 22 éves házasok Tomkával. És én erre igen büszke vagyok. Fürcsiéknek is most volt a 20. házassági évfordulójuk. Emlékeztek, ők az a házaspár, akikkel osztálytársak voltunk a középiskolában. Józsi igazi nagy meglepetést készített elő Fürcsinek. Mondtam is barátnémnak, hogy ti tuti repültök, úgyhogy azonnal írd meg, hogy a világ melyik táján romantikáztok. Hát megírta...
Egyik este jön az sms: " Barcelonában, Madonna koncerten vagyok!" még jó, hogy feküdtem, különben elájulok és még jó, hogy sötét volt így a sárga irigység nem látszott a fejemen. Ez azonban nem az a gyomorszorító, keserűséget szülő irigység volt, hanem az a kellemes fajta, ami mellé még be tudja fészkelni magát az öröm, hogy a barátaidnak most milyen jó.
És különben is mi is megünnepeltük ám az évfordulónkat. Volt utazás, meglepetés program, vacsora, ajándék és romantika is. Ha van még türelmetek olvasni szép sorban elmesélem mindet. Szóval utaztunk, hiszen hivatalosak voltunk Püspökladányba a klón klán harmadik tagjához Borihoz. (emlékeztek Melinda barátném, egyetemi barátnőjére, aki szintén rendkívül hasonlatos hozzánk).

Klón klán, az ott középen én volnék

Jó rendben van nem Barcelona, és? Ott már voltam Püspökladányban meg még nem. És nagyon szép volt. Igaz, nekem kicsit hiányoztak a hegyek, de a város nagyon szép volt. Aztán, mint mindenhol ha új helyen vagyunk felkutattuk az én drágám kívánságára a helyi focipályát. Máris meg volt a meglepetés program is. Ugyanis legnagyobb meglepetésemre és pechemre, jaj mit is beszélek szerencsémre, alig egy óra múlva kezdődött a Püspökladány- Kaba edzőmeccs. Sejtem, hogy Józsit, aki egy igazi futball fan, most szétveti a méreg, hogy egy Madonna koncert miatt kihagyott egy ilyen eseményt, de bocs, kinek ez, kinek az adatik meg :))). Amíg vártuk a meccs kezdetét, addig megejtettük a vacsit is, hiszen alig negyedóra járásra voltunk a helyi vasútállomástól, ahol a restiben, egy igazi, békebeli utasellátóban Tomka megvendégelt egy jófajta hamburgerre. A vacsi helyszíne, mit szóltok a "járműparkhoz"?

És nagyvonalúságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy ajándékot is kaptam, 200,- Ft-ért egy automatából forgathattam egy pörgentyűt és egy radíros ceruzát.

Na tetszik? Nem arany gyűrű, de csillog!
A meccs után pedig egy igazán romantikus helyen hajtottuk álomra a fejünket. Az egész világmindenség borult a fejünk fölé, ugyanis a csillagos égbolt alatt aludtunk hálózsákban. Ha mindezek után valaki azt mondja, hogy ezt a sok jóságot elcserélte volna a Barcelonai útra, annak csak azt tudom mondani, hogy tegye, én viszont boldog voltam Püspökladányban, mert nagyokat nevettünk Tomkával a romantikus házassági évfordulón és mert este olyan ember mellett feküdtem (még ha a derekamat szét is nyomták a göröngyök), aki mindenkinél jobban szeret engem, és aki ha majd megteheti ismét elvisz Barcelonába. Madonnát meg majd megnézzük a Kincsem parkban :)))).

2 megjegyzés:

Vivi írta...

Gratulálok az évfordulóhoz.Még jó sokszor szeretném ezt olvasni.:) Az én szüleimnek áprilisban volt a 26 éves házassági évfordulójuk.Pedig olyan fiatalok!:D
Néha nekem is hiányoznak a hegyek,de csak a látvány miatt.Én azt hiszem egy darabig maradok az Alföldön,a Hírös Városban.:D

Erika Antal írta...

Szió! Hú a Hirös Város az klassz hely, és ott aztán van szellemi élet. Az évfordulóval kapcsolatban az a legijesztőbb, hogy pontosan emlékszem, amikor anyuék 20. évfordulójára alig nagykorúként,vettem az ajándékokat és írtam a köszöntő levelet. És tessék most mi már több, mint 20 éves házasok vagyunk... röpül az idő. Érdekes megélni, amikor a külvilág felé komoly házasember vagy belül pedig még az a 18 éves, aki rácsodálkozott a szülei sokadik házassági évfordulójára.