Egy amerikai és egy vidéki Pesten.

Először is a rózsa csokor, amivel tartoztam a türelmetekért. Sárga, mert az anyukám azt szereti.
És akkor lássuk mi minden történt amióta nem találkoztunk. Mint ahogy azt már említettem hétfőn a két lány egyedül volt bent Pesten. Nem terveztünk akkora sétát, mint előző nap, de azért kellett menni. A terv az volt, hogy a metróval elmennek a Földalattiig, azzal a Hősök terére. Ott nézelődés, majd végig az Andrássy úton, Terror háza , Opera látogatás és haza. Ez tényleg nem vészes igaz? Elöljáróban annyit érdemes tudni, hogy az én Csibém, hogy finoman fogalmazzak tájékozódásban nem nagy ász. Na nem azért mert nem menne neki, hanem mert egyszerűen nem érdekli. Ennek ismeretében mintegy hatszor hétszer ismételtem el , hogy mikor mire szálljanak fel, hol szálljanak le, merre menjenek. Mit mondjak a nap folyamán többször hívott, hogy akkor most ők hol is...és merre tovább? Először akkor, amikor feljött a metróból, hogy akkor most mire szálljanak fel? Igaz előző nap elmondtam kb. százszor, hogy a Deákon szálljanak át az egyes metróra (azaz a Földalattira), de ez semmit nem számított. Nagyon azért nem aggódtam. Gondoltam nem kőbányán vagy a nyóckerben vannak így nagy bajuk nem eshet. A következő telónál meg se lepődtem, nem mi lettünk volna, ha nem csúszik be egy ilyen gikszer. Ugyanis a Terror háza hétfőn zárva volt. Így maradt idejük egy kis kirakat nézegetésre. Amikor aztán ismét csörgött a telefonom, hogy akkor most ott vannak az Oktogonon vagy hol s akkor most a Westend felé menjenek-e tovább, na itt már majdnem feladtam, de végül sikerült őket a helyes útvonalon tartanom. Állítólag az Opera látogatás nagyon tetszett Beccának. Kedden aztán bepótolták a Terror házát, csibe egyszerűen csak lehangolónak nevezte, egyértelmű, mégsem a posta múzeumot nézték meg. A nap hátralevő részében és szrdán már úgy döntöttünk, hogy nem stresszeljük tovább autóhoz szokott amerikai vendégünket gyaloglással. Így a nap jórészét itthon töltötték. Kedd este még Becca hosszasan mesélt a családfájáról és hogy ünneplik ( közel hatvanan) a Hálaadást. Érdekes volt, hogy közel másfél órát mesélt (esélyt sem adva Csibének, hogy fordításon) aminek a nagyját értettem, mégis szigorúan Csurinak szánta a mondókáját. Igazság szerint nem igazán sikerült normális kontaktot kialakítanom Beccával az itt töltött majdnem 7 nap alatt. Csuri megnyugtatott, hogy ez nem azért van mert nem érzi jól magát, hanem mert egyszerűen ilyenek. Persze esténként remekül érezték magukat a lányok, volt olyan nap, hogy hajnali háromkor még az ő viháncolásukra ébredtem, kicsit se voltam álmos aznap. Persze ők délután háromig aludtak, legalábbis Becca.
Már érkezés után jelezte Becca, hogy szerdán szeretne meghívni minket egy nagyon elegáns étterembe, mivel azonban mi vagyunk itthon megkért minket, hogy mi mondjuk meg, hogy hova menjünk. Itt lett volna a nagy alkalom, hogy most aztán olyan helyre menjünk, ahova egyébként soha be nem jutnánk (mondjuk Gresham palota), de Tomka azt mondta, hogy neki nem kell egy malomkerék nagyságú tányéron 3 pávatollal feldíszített mogyorónyi hús vacsira, így maradtunk a visegrádi reneszánsz étteremnél. Úgy voltunk vele, hogy ha az nem is elegáns de legalább érdekes és több esély van ott jó kaját enni, mint máshol. Érdekesnek érdekes volt, de a lantművész olyan nyenyerét adott elő, hogy a vacsi végére én majdnem mély depresszióba süllyedtem.
Csütörtökön tettük fel Beccát a repülőre, persze azért az sem zajlott egyszerűen, ugyanis ötre kellett kint lenni a reptéren. Ehhez négy órakor indulnunk kellett volna, de vendégünk 3-kor még nem volt összecsomagolva és ez még nem minden kb. 3/4 4-kor ment el zuhanyozni. Itt én már feladtam, gondoltam lesz, ami lesz hétkor megy a gép addig meg csak kiérünk. Végül aztán minden elrendeződött, viszonylag időben kiértünk Ferihegyre is, ahol nagy ölelések közepette búcsúztunk a tavaszi viszont látás reményében.
Összefoglalva, izgalmas, de rendkívül fárasztó volt a hét. Írtam is külhonban élő barátnémnak, hogy minden elismerésem, hogy ő időről időre felvállalja ezt a nehéz feladatot, most a saját bőrünkön tapasztaltuk milyen valakit végig kalauzolni a városon. A felelősség, hogy jól érzi-e magát, tetszik-e neki, amit lát, nyomasztó. És lássuk be ezek a turisztikai körök nem magyar pénztárcára vannak szabva.
Becca visszalátogat hozzánk tavasszal, akkor már okosabbak leszünk, nem megyünk ennyit, bár akkor Magyarország híresebb vidékeit látogatjuk majd meg. Úgy tervezem, hogy több fürdőt is célba veszünk. Délelőtt valami nevezetesség, délután pacsákolás, hát remélem tetszeni fog neki.