Paraszt lettem

Csábító a gondolat, hogy a lehető legjobb színben tüntessem fel magam a blogomban (mégis csak az én blogom vagy mi a szösz), elhallgatva vagy elegánsan túllépve a hibáimon. Én azonban vagyok olyan mazohista, hogy ezt nem teszem. Az ön irónia az egyik legviccesebb dolog szerintem. Ezért én, amikor csak tehetem élek is vele. Bejegyzésem témáját tekintve azt hiszem most ennek gyakorlása következik. Egy komoly hiányosságomat, és kialakulófélben lévő szenvedélyemet osztom most meg veletek.

Ifjabb éveimet egy körgangos ház udvarán, később egy budai kerület erkélyén töltöttem. Pikirt megjegyzéseket kerüljük kérem szépen. Természetesen a lakást is használtam, de témánkat tekintve az erkély és az udvar a lényeges. Szóval mint amolyan beton növendék a növénytermesztéssel csak biológia órán találkoztam, amikor két vattapamacs között csíráztattuk a tarkababokat. A szemfüles szemlélő már ebben az időben felfigyelhetett az aggasztó jelekre, hiszen a bab addig volt biztonságban, míg a pihe-puha vattában bújkált (előlem). Ugyanis, amint földbe került én igen rövid időn belül, túlzó vagy éppen ellenkezőleg trehány gondoskodásomnak köszönhetően, tönkre tettem a zsenge hajtást. Egy alkalommal, mikor még meg volt a közös családi telek Velencefürdőn, úgy megreformáltam a locsolást (fene se áll ott órákat a locsolótrömlővel a kezében), hogy nagybátyámék gondosan tyutyujgatott veteményeskertjében térdig jártunk a vízben és a nyár hátra levő részében inkább volt rizstermesztésre alkalmas a terület, mintsem répa vagy borsó ültetésére. Szegény anyukám, szerintem még ma is a szívszélütés kerülgeti, ha rágondol, hogy ezt a bakimat el kellett mondania a nagybátyáméknak. A növényekhez való viszonyom, ha igazán őszinte akarok lenni nem sokat javult. De azért ne gondoljatok rossz embernek, én szeretem a virágokat, csak gondoskodni nem vagyok képes róluk. Ez majdnem tragikussá akkor vált, amikor egy vidéki srácot választottam páromul (az ééén drágámat, Tomkát). Nekik ugyanis jó nagy telkük volt a szülei meg termesztettek rajta ezt-azt. Amíg én meg nem jelentem a színen. Na jó nem pusztítottam ki mindent de azért első nekifutásra nagy buzgalmamban jelentősen megtizedeltem az állományt, nem beszélve arról, hogy anyósomat percenként zaklattam, hogy ezt vagy azt a gazt kihúzzam vagy kapáljam? Némileg javult a helyzet (egyetlen területen), amikor Csurival voltam terhes( érzékenyebbeknek: állapotos), ebben az időben ugyanis a tyúkjainknak annyi tyúkhúrt kellett szednem, hogy azt a mai napig felismerem. De van egy érzésem, hogy ezzel a botanikai tudással nem kapok a közeljövőben akadémiai díjat.

Ilyen előzmények után, gondolhatjátok, hogy mit érzetem, amikor csoporttársam Ceci (amúgy Csillának, hívják de egyszer egyik csoport társunk elírta a nevét és én nem bírtam kihagyni a ziccert azonnal rá is ragasztottam), szóval Ceci küldött egy meghívót egy közösségi portál, röviden FB oldalán. Arra kért, hogy nem kell semmit csinálni csak legyek a szomszédja. Na jó gondoltam, ne mondja, hogy nem vagyok segítőkész, elfogadtam. És ez lett a vesztem. El tudjátok képzelni, hogy egy magamfajta növény analfabéta hozzájut egy olyan lehetőséghez, hogy mindenféle büntetés nélkül gazdálkodhat (garázdálkodhat) egy farmon, ami csak az övé? Mondanom se kell semmi perc alatt kattantam rá.

látszik belőle valami? Ezek az állataim

És mostanában reggelente arra ébredek, hogy jaj, le kell aratnom a rizst. A metrón azon töröm a fejem, hogy kétszer vessek eperet, ami 4 óra alatt érik be vagy egyszer tököt, ami nyolc óra alatt. Vetek aratok, kapálok, fejem a tehenet, fosztom a kacsát. És ezzel pénzt gyűjtök. És ha hiszitek ha nem az én kis virtuális farmom napok óta virágzik. Szaporodnak az állatok, gyönyörű a termés. Most azért gürcölök, hogy vegyek egy rozoga kis házikót, ami előtt karosszékben olvasgathatok esténként, amikor a farmon már elvégeztem a dolgaimat.

Ez én vagyok az epreimmel és majdnem érett tökökkel

Ha most azt gondoljátok, hogy elszigetelt jelenség vagyok tévedtek, Ceciről ne is beszéljünk, de Melinda barátném is, , őrölt spanyol módjára vet, arat.

Nem csodálom, hogy a kevésbé kialakult egyéniséggel rendelkezők (hüüüü ez most nagyképűvolt egy kicsit ugye?), rákattannak erre a saját virtuális világra, hiszen ott megvalósíthatsz olyan dolgokat, amit a való életben soha nem érnél el. Nem azért mondom, mert én is farm tulajdonos vagyok, de nincs ebben semmi rossz, csak tudni kell hol a határ. Én pl. tudom: Melinda és Ceci kerítésénél...

ui: Ja és azért ülök most még mindig bent az irodában, hogy leszedjem a megérett epremet és sütőtökömet és bevessem a földet.... remélem tudom majd hogy hol a határ...