Hírek röviden

ASSISTOSOK FIGYELEM!
Az ASSIST-tal kapcsolatos hasznos információk a blog első felében találhatók, leginkább a 2008 július és szeptember vége közötti részen. 2008 szeptemberétől a bejegyzésekben arról olvashattok, hogyan éltük meg/át azt az évet, amit Csuri Amerikában töltött.






2010. március 5., péntek

Szakdoga 2 és az új blog elérhetősége

Megfogadva L. tanácsát bőszen cetlizek. Valamint kiadtam a családomnak az ukászt, hogy hétvégén ki mit csinál (Csuri főz, Bendi mos, Tomka meg irányit, ahogy szokott), mert éééén szakdolgzatot írok. Ne is próbálkozzanak kommunikálni velem, a felmerülő problémákat oldják meg saját tudás állományból. Hozzám akkor szóljanak, ha én kérdezek :). Igazán nem panaszkodhatnak, ahhoz képest, hogy 2 szakdogát kell megírni ez az első hétvége, amikor a suli miatt kivonom magam a forgalomból. Most, hogy kitűztem a konkrét dátumot, remegő orrcimpákkal, mint a versenylovak indulás előtt, várom, hogy kiömöljék belőlem a rengeteg írnivaló és végre változzon az a 16 oldalnyi mennyiség, ami már jó ideje stagnál. A tét pedig nagy, mert megfogadtam, hogy ha nem haladok a hétvégén úgy, ahogy azt én szeretném, akkor a szakdolgozatok leadásáig nem farmozhatok. Ez pedig egy magamfajta függőnek komoly motiváció.
És amivel még adós voltam, Csuri új blogját itt: http://ea-thelegacy.blogspot.com/ találjátok, de a saját blog listából is elérhető.

Nincsenek megjegyzések: