Az én édes apucikám ma 70 éves. ISTEN ÉLTESSEN APUCIKÁM SOKÁIG!
Bizony, el sem hiszem, igazándiból nem is fontos, mert nem veszek róla (mármint az életkoráról) tudomást. Ő nekem, mindig az apucikám marad, én meg az ő kicsi lánya. Hááát igen, én olyan igazi apja lánya vagyok, alkatilag is, bár apukám az utóbbi években jelentősen leadott a pocakjából, így pocakban jelenleg majdnem én állok nyerésre. De én nem szeretem, hogy már nincs az a nagy hordó pocija, mert nagyon jó volt azon aludni...mármint , amikor kicsi voltam.
És tuti, hogy azért nem idegenkedem a szakáltól és a bajusztól sem, mert a bajuszát is mindig szerettem. A napokban azon gondolkoztam, hogy mi az első emlékem apuról. És kettő jutott eszembe, az első, amikor én az ágy előtt a földön játszom miközben apu alszik, mert éjszakás volt. Mivel három műszakban dolgozott a kenyérgyárban így sokat voltunk együtt otthon, így amikor beteg voltam akkor is általában ő volt velem otthon, és egy ilyen betegséghez kapcsolódik a másik emlékem. Akkor éppen nagyon fájt a torkom és apu ilyenkor mindig nagyon finomakat készített nekem, hol spirálosan tekergő sült krumplit, hol isteni krumplipürét, de akkor alig tudtam lenyelni egy-egy falatot, sajnáltam, hogy annyit dolgozott és én nem tudom megenni, amit készített.
Aztán persze rengeteg más is van, sok-sok beszélgetés, közös csavargás. Szánkózás a hátán ülve, úszás a Dunában, nála a szódás szifon, nálam meg a poharak és vittük anyuéknak az innivalót úszva. Emlékszem, amikor új suliba kerültem és az új szobámban (addig egy szobában laktunk) éppen azon pityeregtem, hogy milyen görények velem az új iskolatársak, bejött hozzám és amikor hosszú percek múlva kiment már nem láttam olyan sötéten a helyzetet. Hát ilyen az én apukám. Ma már kicsit lassúbb, kicsit visszahúzódóbb. Ezt először nehezen fogadtam el, de ahogy felettem is múlnak az évek egyre inkább megértem, hogy az olyan "társaságlelke" emberek is egyszer elfáradnak és onnantól jobban esik már csak szemlélődni.
Persze tegnap, amikor megünnepeltük a szülinapját családikörben, igen aktív volt. Nagyon élvezte a társaságot. Bevallom az én lelkemnek is jól esett találkozni a nagynénikkel, nagybácsikkal. Nem tudom, hogy említettem-e már, anyuék hatan vannak testvérek, mindenhol minimum két gyerek (jellemző, csak én vagyok egyke :)) ), szóval igencsak terjedelmes anyuék családja, tegnap is jó sokan voltunk.
Olyan jó volt látni őket. És jó volt köztük lenni. Ők nem csak tesók de a korkülönbség ellenére nagyon jó barátok is. Örülök, hogy a gyerekeim ilyen példát látnak, ilyen géneket kapnak. Én meg egy kicsit irigykedtem...magamban. Viszont újra megbeszéltük és most ki is tűztük a napot, amikor megpróbáljuk az egész családot összecsődíteni, ha sikerül majdnem 70-n leszünk. Esküszöm videóval megyek majd és kikérdezem őket, ki mire emlékszik, meséltetni fogom őket, hiszen olyan keveset tudok, tudunk róluk. Te jó ég az ember hihetetlenül szentimentális lesz, ahogy öregszik. de tudjátok mit, vállalom és nagyon büszke vagyok rájuk, és nagyon szeretem őket, és alig várom, hogy nyáron együtt legyen az egész család.
Bizony, el sem hiszem, igazándiból nem is fontos, mert nem veszek róla (mármint az életkoráról) tudomást. Ő nekem, mindig az apucikám marad, én meg az ő kicsi lánya. Hááát igen, én olyan igazi apja lánya vagyok, alkatilag is, bár apukám az utóbbi években jelentősen leadott a pocakjából, így pocakban jelenleg majdnem én állok nyerésre. De én nem szeretem, hogy már nincs az a nagy hordó pocija, mert nagyon jó volt azon aludni...mármint , amikor kicsi voltam.
És tuti, hogy azért nem idegenkedem a szakáltól és a bajusztól sem, mert a bajuszát is mindig szerettem. A napokban azon gondolkoztam, hogy mi az első emlékem apuról. És kettő jutott eszembe, az első, amikor én az ágy előtt a földön játszom miközben apu alszik, mert éjszakás volt. Mivel három műszakban dolgozott a kenyérgyárban így sokat voltunk együtt otthon, így amikor beteg voltam akkor is általában ő volt velem otthon, és egy ilyen betegséghez kapcsolódik a másik emlékem. Akkor éppen nagyon fájt a torkom és apu ilyenkor mindig nagyon finomakat készített nekem, hol spirálosan tekergő sült krumplit, hol isteni krumplipürét, de akkor alig tudtam lenyelni egy-egy falatot, sajnáltam, hogy annyit dolgozott és én nem tudom megenni, amit készített.
Aztán persze rengeteg más is van, sok-sok beszélgetés, közös csavargás. Szánkózás a hátán ülve, úszás a Dunában, nála a szódás szifon, nálam meg a poharak és vittük anyuéknak az innivalót úszva. Emlékszem, amikor új suliba kerültem és az új szobámban (addig egy szobában laktunk) éppen azon pityeregtem, hogy milyen görények velem az új iskolatársak, bejött hozzám és amikor hosszú percek múlva kiment már nem láttam olyan sötéten a helyzetet. Hát ilyen az én apukám. Ma már kicsit lassúbb, kicsit visszahúzódóbb. Ezt először nehezen fogadtam el, de ahogy felettem is múlnak az évek egyre inkább megértem, hogy az olyan "társaságlelke" emberek is egyszer elfáradnak és onnantól jobban esik már csak szemlélődni.
Persze tegnap, amikor megünnepeltük a szülinapját családikörben, igen aktív volt. Nagyon élvezte a társaságot. Bevallom az én lelkemnek is jól esett találkozni a nagynénikkel, nagybácsikkal. Nem tudom, hogy említettem-e már, anyuék hatan vannak testvérek, mindenhol minimum két gyerek (jellemző, csak én vagyok egyke :)) ), szóval igencsak terjedelmes anyuék családja, tegnap is jó sokan voltunk.
Olyan jó volt látni őket. És jó volt köztük lenni. Ők nem csak tesók de a korkülönbség ellenére nagyon jó barátok is. Örülök, hogy a gyerekeim ilyen példát látnak, ilyen géneket kapnak. Én meg egy kicsit irigykedtem...magamban. Viszont újra megbeszéltük és most ki is tűztük a napot, amikor megpróbáljuk az egész családot összecsődíteni, ha sikerül majdnem 70-n leszünk. Esküszöm videóval megyek majd és kikérdezem őket, ki mire emlékszik, meséltetni fogom őket, hiszen olyan keveset tudok, tudunk róluk. Te jó ég az ember hihetetlenül szentimentális lesz, ahogy öregszik. de tudjátok mit, vállalom és nagyon büszke vagyok rájuk, és nagyon szeretem őket, és alig várom, hogy nyáron együtt legyen az egész család.
Képriport:
Az ünnepelt
Testvérek egymásközt
Én és a szüleim
A szük értelemben vett családunk
46 év házasság után...nézzétek meg milyen szép az anyukám
tesók...még két lány és egy fiú hiányzik a képről
Sógornők
Olyan jó, hogy megcsináltuk ezt a képet. Istenem mennyi, és milyen élet van ezen a képen...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése