Hírek röviden

ASSISTOSOK FIGYELEM!
Az ASSIST-tal kapcsolatos hasznos információk a blog első felében találhatók, leginkább a 2008 július és szeptember vége közötti részen. 2008 szeptemberétől a bejegyzésekben arról olvashattok, hogyan éltük meg/át azt az évet, amit Csuri Amerikában töltött.






2010. április 13., kedd

Terápiás bejegyzés

Fáradt vagyok, nem, zombi vagyok. Olyan lélekölő napom volt, hogy leírni is alig lehet. Ismeritek azt az érzést, amikor hosszú órákat ( most már napokat) töltesz olyan dologgal, aminek nem látod az értelmét? Na ezt csinálom most bent a munkahelyemen. Persze a főnöknőm kézzel, lábbal tiltakozna, mert szerinte nagyon hasznos, amit most csinálunk, én azonban hosszas győzködés után is szkeptikus vagyok. Szegény azt hiszi, hogy most haragszom rá, pedig nem, én ritkán haragszom, csak egyszerűen pusztul a lelkem ettől a melótól. Reggel 8-tól este 3/4 7-ig egy excel tábla fölött görnyedtem és egyeztettem (sokadszorra), hogy mi miért tér el, kész voltam, vagyis helyesebben kész vagyok. Mindeközben ömlöttek az e-mailek, amik ott állnak intézetlenűl, attól meg halálra idegelem magam. Alig vártam, hogy hazaérjek és ideüljek a géphez írogatni.
Azért volt ám ma egy nagy örömöm is. Moniékkal ebédeltem. Igen, azokkal a Moniékkal, akik Írországban élnek. És tudjátok mit kaptam? Ír vajat! Úgy érzem lesz ezért öldöklés reggel. Már alig várom, hogy megkenjem vele a kalácsomat. Hmmm nyami nyami.
Sajnos csak kevés ideig tudtunk dumcsizni, de az nagyon jó volt, jól esett. És szombaton ha minden igaz újra találkozunk, akkor csak mi internetes lányok. Azért internetes, mert Cat is velünk lesz, akit szintén itt a neten ismertem meg és mi azóta már találkoztunk is. (Vivi! Te sem vagy elfelejtve! Nyáron azt a talit is nyélbe ütjük)
Most így visszagondolva tényleg nagyon rövid volt az idő, de én annak is örültem. Megmutattam Moninak a KV-zó melletti csokimanufaktura boltját...nem is bírta ki vett is egy pár finomságot :)))
Vasárnap mennek Erdélybe, meséltem nekik, hogy milyen uti tapasztalataim vannak az erdélyi közlekedésről. Remélem nagyon vigyáznak majd magukra, ugyanis az ő kocsijuk sincs jól összerakva, összevissza van benne minden, a kormány pl. baloldalon :))), így az előzés itt a jobbos közlekedésben nem annyira nyerő, de L. ügyesen vezet, szóval nem lesz gond szerintem.
Most megyek és csinálok egy isteni zöld teát az új Guinness-es mugomba, és mint a laza amerikaiak muggal a kezemben nézek TV-t.
Na egész helyrerázódtam ettől a kis pötyögéstől. Jó éjszakát mindenkinek!

2 megjegyzés:

ViviS írta...

JEeee! Az szuper lesz! :D Már csak 13 nap és repülök New Yorkba. :)

Névtelen írta...

Bocsi Erika, hogy olyan apróságon fennakadok, de szerintem azt akartad írni, hogy Moniék autójában jobb oldalon van a kormány. Én ugyanis jobb oldalon közlekedek, éppen ezért van bal oldalon a kormány. (Persze kérdés merről nézzük:)))

Éva