Síelés

Jó, rendben van tudom, hogy ez már történelem, de azért én tartoztam még ezzel a beszámolóval. Szóval, ahogy azt írtam a ránk oly jellemző fejetlenséggel indultunk útnak. Ha azt mondom, hogy jószerével térkép sem volt nálunk?

Emlékszem amikor apuékkal kocsival Bulgáriában voltunk még az őskorban, akkor apu bejelölte merre megyünk, hol tankolunk, mikor, hol leszünk. Ehhez képest mi? Az első benzinkútnál, ahol megálltunk matricát venni megbeszéltük, hogy az időjárási viszonyoknak miatt a Brenner-Hágós útvonalat hanyagoljuk, menjünk inkább Villach felé. Így is tettünk, legközelebb Villachnál egyeztettük az útvonalat, ahol nekem gyanús lett, hogy mi most éppen az E 55-s úton kolbászolunk, holott inkább az E45-n kéne lennünk. Nem, baj, ha már így alakult, akkor irány Udine, Verona, Bresca és ott visz fel egy út a mi sí régiónk felé. Végül is megérkeztünk így viszont az általunk választott útvonal mintegy 25o km-rel volt hosszabb mint, amelyiken hazafelé jöttünk ( Velence-Trieszt_-Szlovénia és fel a M7-en).

A szállás az árához képest jó volt.

kilátás a folyosóról (nem a szoba erkélyéről :( )

Egy kicsit szűkös volt öt embernek, de a két fürdőszoba jelentősen javított a helyzeten. Mi a Tomkával a konyhában aludtunk, ott volt egy kihúzható ágy. Nem fájdult meg rajta a derekam és ez nekem már elég a boldogsághoz. Igaz, horkolás ügyileg túl közel voltunk egymáshoz, de ezt megoldottam, rögtön első nap beszereztem egy szép designes füldugót, ami aztán hűséges társam azóta is biztosítva számomra a nyugodt alvást.

Havunk volt dögivel.

Na ezért a látványért érdemes léceket csatolni

A fákon, a pályákon, az utakon mindenhol, szóval a táj gyönyörű volt. És a síelés? Komolyan mondom fantasztikus volt. Még én is meglepődtem, hogy milyen jól megy. És amihez végképp nem vagyok hozzászokva, hogy én soha semmiért nem morogtam. Tetszettek a pályák. Ja persze miért is? Képzeljétek, első nap olyan ködben síeltünk, hogy a tőlem 1,5 m-re lévőt már nem láttam, így konkrétan fogalmam sem volt, hogy most éppen egy libalegelőn csúszunk vagy egy hófalon mászunk lefelé.

Igen, ott valahol előttünk megy a másik ülős lift.

És mivel az első nap nem nyafogtam, hogy meredekek a pályák ezt már soha többet nem tudtam megtenni. de nem is volt rá szükség. Tényleg isteni pályák voltak, mindenkinek szívből ajánlom. Volt egy 6 km. hosszú, amin jelentem 4x egymás után lejöttem megállás nélkül. Na jó a sebességem nem vetekedett egy autóéval, de nem álltam meg lihegni. A hétvégére már ott tartottunk, hogy Tomka csiszolgatta a síelési stílusomat (jújj de sznob volt ez mi? :))) ). Ennek persze egy hatalmas zakó lett az eredménye. annyira figyeltem, hogy hova pakolom a lábam, hogy egyszer csak azt vettem észre, hogy egyik lécemet és botomat elhagyva, mint egy büdös bogár a hátamon csúszok lefelé a lejtőn. És meg sem ütöttem magam, pedig nem S-s hanem XXL-s zakó volt.

Tomka csak egyszer borult, persze mert búrázott, keringőzött a pályán (forogva ment lefelé) oszt az egyik fordulatnál eltűnt a pálya.

Nem volt semmi, amíg ebből a pozícióból, újra a pályára került :)

Azt hiszem kicsit viccesek lehettünk, amint Tomka hanyatt a hóban, mi négyen meg telóval, fényképező géppel a pálya széléről fényképeztük, ahelyett, hogy segítettünk volna neki :)))). Mancinak is volt egy akciója, amikor két srácnak akart segíteni (tele van önbizalommal ez a csaj). Igen ám csak nem vette észre, hogy nekik is az a bajuk, hogy letértek a pályáról, ezért Mancikám, mint egy Linda visítva zuhant be közéjük. Eltudjátok képzelni a két srác fejét. Éppen kászálódnának ki a szakadékból, amikor egy őrült nő visítva közéjük ugrik. Csak kicsit röhögtünk, amíg Mancikánk összeszedte magát. Így visszagondolva, lehet, hogy nem lennénk jó hegyimentők, ha állandóan a segítség helyett csak vihogunk a kárvallotton vagy fényképezzük őt. Síelés szempontjából más említésre méltó nem történt.

Egyik este elmentünk vacsizni. Simát elég nehéz volt elrángatni.... legalábbis olyan messzire, ahová készültünk. A barátok ajánlottak egy éttermet, ahova évek óta járnak, az viszont a falu másik végén volt. Képzelhetitek milyen mérges lett Simka, amikor kiderült, hogy az étterem zárva van. Nagy nehezen találtunk egy másik nyitvatartó éttermet, ahol viszont olyan kis adagot adtak, hogy a három fogásos vacsi után Sima csak ennyit jegyzett meg:

" Rendben, most jóllaktam, de én DEGESZRE szerettem volna enni magam" :)))) ezen is vidultunk egy darabig és azt hiszem bekerül a gyakran idézett szlogenek közé.

Sajnos hamar elment ez az egy hét és most megint egy évet kell várni, hogy lécet csatoljak a lábamra. Most, hogy ekkora hó esett én azért egy kicsit nyafizok Tomkának, hogy menjünk el valahol Mo-n egyet csusszanni, de nagyon nem akar kötélnek állni....hát lehet, hogy igaza van, lehet, hogy az olasz pályák után csak csalódást hoznának a magyar, zsúfolt pályák. Nem baj, azért én még sem adom fel, hátha mégsem olyan zsúfoltak. :)))