Hírek röviden

ASSISTOSOK FIGYELEM!
Az ASSIST-tal kapcsolatos hasznos információk a blog első felében találhatók, leginkább a 2008 július és szeptember vége közötti részen. 2008 szeptemberétől a bejegyzésekben arról olvashattok, hogyan éltük meg/át azt az évet, amit Csuri Amerikában töltött.






2009. december 18., péntek

Hálaadás Easthamptonban

Amíg én itt "lustálkodtam" és nem írtam Blogot, addig Csibe ismét végigjárta a fél világot. Azt azért jeleztem, hogy a reptéri kis incidensünk után épségben megérkezett és ismét beengedték Amerikába. Igazság szerint nem mesélt sokat, Becca hozta a formáját, Csibe csak így fogalmazott: "lehet, hogy jó nevelésben részesült, de nem volt fogékony rá" . Nemes egyszerűséggel rendszeresen elfelejtette bemutatni Csibét a népes család tagjainak, aki néha kicsit anyátlanul kódorgott a hatalmas házban. De mint tudjátok nem sokáig jellemző ez az állapot Csurikámra, ezért hamar megbarátkozott a többi családtaggal és baráttal. Így nem egy nagyon érdekes emberkével ismerkedett meg. Többek között a varsói egyetem egyik professzorával, vagy az egyik korábban olvasott könyvének szerzőjével. A Hálaadási vacsoráról csak így nyilatkozott: ha hat szakács három nap alatt csak ezt tudta produkálni, akkor az egyszerű Hálaadási vacsora szörnyű lehet. Amúgy ezért a kajáért nem adnám oda anya egy óra alatt elkészített bármelyik kajáját sem. Na jó itt híztam egy kicsit a büszkeségtől :)))
Nem teljesen emlékszem már a kronológiai sorrendre, de volt ott házi szavalás, Csibe József Attila Tiszta szívvel című versét mondta angolul Becca meg magyarul. Illetve, hogy azért kapjanak egy kis ízelítőt az igazi magyar kiejtésből, Csibe elmondott még pár versszakot a Himnuszból. De volt ott activity nagy hangoskodással és sok nevetéssel. Ennek "emlékére" idén nekünk is ilyesmit kell majd játszanunk Monkáékkal. Ezért az adventi naptárból most mi nem édességeket veszünk ki, hanem különböző feladványokat teszünk be a zsebekbe. Lehet filmcímet, színdarabot, könyvcímet, idézetet és még mit is írni? Ja igen, híres embert. Jóóó nehezeket írtam be nekik, nem kíméltem őket. Hamar eltelt a kint töltött egy hét. Amikor Bendi megtudta, hogy a legtöbb ajándékot neki hozza Csibe, meglehetősen türelmetlenül kezdte várni haza a nővérét. És tényleg Csibe szinte az összes pénzét Bendire költötte. A legbecsesebb darab egy Ray Ban napszemüveg, ami kívülről égszínkék a belső felén viszont a New Yorki metró térképe van. Csak csendben jegyzem meg, hogy a Ray Ban új kollekciója engem erőteljesen emlékeztet nagyanyáink SZTK keretes szemüvegeire. Gondolkoztam is, hogy megkeresem a Dédi csontkeretes szemüvegét és felajánlom Bendinek viselje nyugodtan, ha már ennyire odáig van ezért a fazonért.
Sajnos fényképekkel nem szolgálhatok, mert Csibém nem akart turistának látszani, ezért mindössze 3 db képet bírt készíteni.
Kedden ért haza Csibém és következő hétfőn már mentek is a barátnőivel Dublinba, Saját bevallása szerint ezt a kiruccanást sokkal jobban várta...jobban is érezte magát, de ez már a következő bejegyzés témája.

Nincsenek megjegyzések: