Az önálló fiúgyermek

Nehéz az előző bejegyzés után folytatni az írást, de muszáj megosztanom veletek az én Bendikém önállósodásának egy újabb szintre emelkedését (süllyedését?). Azt már meséltem, hogy egy héten kétszer nulladik órája van. Kedden és pénteken reggel hétre kell a suliban lennie (agyrém, de ezt most hagyjuk). Sajnos elég rosszul járt mert keddenként nem tudom őt vinni, egyébként igen. Igaz olyankor végig kornyadozom a napot az irodában. Eddig egyébként valahogy mindig megúszta a keddet mert vagy a lába volt oda, vagy beteg volt, vagy mit tudom én, lényeg, hogy a mai nap volt az első, amikor önállóan kellett felkelnie (míg a család többi tagja még aludt) és elmennie a suliba. Félálomban észleltem is, hogy motoszkál. Anyai szívemet kicsit kábán de elöntötte a büszkeség, hogy lám, lám önállósodik a kisöcsi, majd újra álomba szenderültem. Amikor eljött az én időm nagy nehezen kikászálódtam az ágyból, hogy indulhasson a nap.
Ültem a reggelim mellett az asztalnál, néztem magam elé rém értelmesen, majszolgattam a kalácskámat, egyszercsak észrevettem, hogy a mellettem lévő széken ott van Bendi kabátja. Na gondoltam ez a gyerek sem normális, húsz fokban bőrdzsekiben megy, most, hogy egyik óráról a másikra röpködnek a minuszok és leviszi a tetőt a nagy szél, most bezzeg valami hülye pulcsiba ment. Aztán ahogy a bevitt kajamennyiség arányában tisztult a tudatom és a látásom, észrevettem, hogy a kabát alatt ott a táskája is. Persze még akkor sem gondoltam semmi másra, mint hogy Bendikém, annyira lusta, hogy itthon hagyta a táskáját , hogy vigyük mi, akik kocsival megyünk utána a suliba. Aztán még két falat... és belém hasított a felismerés... lehet, hogy ez a gyerek el se ment? Dehát felkelt és molyolt reggel. Nosza felrohantam az emeletre és láss csodát az én egyszem fiam ott hentergett az ágyban ruhástól.
- Bendikém!- így én - Hát te mi az ördögöt (na nem voltam ilyen finom) keresel itthon?
És most figyeljetek!!!
A válasz:
- Anya! Hagyjál békén! Felkeltem négy órakkor /öt helyett a szerz. :))/ és negyed hatra /hat helyett, a szerz./ lementem a buszmegállóba... és csak ott néztem meg az órát... olyan mérges lettem, hogy visszajöttem és lefeküdtem... mit csináltam volna?

Ennyit az én Bendikém önálló keléséről. Még jó, hogy gyanút fogtam a táska és a kabát láttán, különben úgy tűzünk el itthonról, hogy Bendi édesdeden alszik az ágyában miközben mi megvagyunk győződve arról, hogy már rég a suliban ül. Mivel ma reggel én is a gyerekek sulijába mentem az lett volna csak az igazi, ha otthon felejtjük Bendit, akkor megint nem néztek volna hülyének a suliban minket.

Ja és azt már csak igen halkan és lábjegyzetben jegyzem meg, hogy a gyereknek volt kitől örökölnie, mert ezt / a kelleténél jóval korábban való felkelést/ rajtam kívül már mindenki eljátszotta a családban. Engem a végtelen lustaságom mentett meg eddig. Én ugyanis , addig el nem hagyom a jó meleg ágyikót, amíg minden kétséget kizáróan meg nem bizonyosodom arról, hogy az általam előző este eltervezett időpontot mutatja az óra.