Ha egyszer rám jön az írhatnék, akkor aztán nincs megállás, ömlik belőlem a szó parttalan. Ezt a témát már elég rég megakartam írni, még akkor amikor probléma volt. Ma már nem az mert megoldódott. Egy-két héttel ezelőtt merült fel a dolog és akkor úgy gondoltam, hogy megosztom veletek a történetet, végül azért tettem le a tervemről, mert nem voltam biztos benne, hogy Bendi örülne ha így kiteregetném a vele történt dolgokat. Tudjátok, ő nem Csuri. Csibe, a kelleténél talán több egoizmussal van megáldva, őt idézve azt mondhatom, hogy a kedvenc témája ő, saját maga. Nos Bendi távolról sincs így ezzel, ezért kellő óvatossággal kell kezelnem, hogy mit írok meg róla és mit nem. Talán, most, hogy már megoldás született a problémára elnézi majd nekem, hogy írok róla.
Az történt, hogy hetekkel ezelőtt, de már korábban is Bendi erőteljesen pedzegette, hogy ő biza abba szeretné hagyni a focit. Mint tudjátok nálunk a foci témája igen ingoványos talaj. Bendegúz már többször próbált erről beszélni Tomkával, nem állíthatom, hogy osztatlan sikerrel. Szinte kivétel nélkül vitába fulladt a beszélgetés. Veszekedést azért nem írhatok, mert lévén kos szülött mindkettő férfiember, így mielőtt veszekedéssé fajulhatna egy vita, az előtt rendre megsértődnek.
Ilyen előzmények után fordult hozzám Bendi, hogy segítsek neki elérni a célját, hátha rám hallgat az apja. Mit mondjak nem kis dillemát okozott a dolog nekem is. Egyrészt mert nem voltam meggyőződve arról, hogy egyik napról a másikra fel kéne adnunk azt az elvünket -pláne ebben a kényes életkorban - mely szerint sportolni KELL. Másrészt , így magunk közt mondva nem voltam, annyira biztos benne, hogy Bendi a felszabadult időt valóban tanulással tölti majd, ami persze ráférne és mint ilyen ennek beígérése erőteljes csáberővel bír felénk. Ugyanakkor úgy éreztem, hogy meg kell adnunk a bizalmat neki is, hogy képes beosztani az idejét és jobb eredményeket elérni a suliban. És ha ezt azzal kell megtámogatnunk, hogy kevesebbet vagy nem jár focizni, hát lehet, hogy ez esetben meg kell akár ezt is lépnünk. Harmadrészt tudtam, hogy ha ennyire elszánt a gyerek, akkor át kellene gondolnunk ezt a dolgot, mielőtt arra vetemedik, hogy átver minket a palánkon. Tomka persze ilyesmivel nem számol, ő mindig talpig becsületes kamasz volt. Hát ez rólam azért nem mondható el. Mivel anyukámék is olvassák a blogot nem térnék ki a részletekre. Bár sejtem, hogy a svindlik nagyrészével tisztában voltak, de azért az ördög nem alszik ne kelljen most szembesülniük dolgokkal :))).
És végül azért kaptam még frászt a témától, mert tudtam, hogy Tomkánál bármiféle engedményt elérni fociügyben, felér egy csodával. Így hát halogattam, amíg csak lehetséges volt és eközben egyeztető tárgyalásokat folytattam Bendivel. Mi az, amit még ő is és mi is eltudunk fogadni, mint kompromisszum. Számomra a heti két edzés tűnt kivitelezhetőnek, de nem sok reményt láttam rá, hogy Tomka is bele megy ebbe, pedig ez Bendinek is tetszett. Plusz még magamban is bizonytalan voltam, hiszen tudtam, hogy rendkívül meggyőző tudok lenni ha akarok, úgy is mondhatnám rendkívül erőszakos vagyok, ha valamit el akarok érni és Tomka nem az a harcos típus, ergo szavakkal könnyen legyőzhető. Mivel én magam sem voltam abban biztos, hogy jó az az irány, amit most képviselnem kell, így eléggé óvatos voltam. Nem szerettem volna, hogy ha rosszul sül el a dolog, akkor az enyém legyen a felelősség, pusztán azért mert erőszakosan kivívtam valamit, amiben én sem voltam biztos.
Tehát ilyen háttérrel, minden eshetőségre felkészülve vártam a megfelelő pillanatot, amikor letámadhattam Tomkát a témával, abban a hitben, hogyha én ebbe belekezdek, abból tuti oltári veszekedés lesz.
Amikor Fürcsiékhez mentünk, akkor alakult úgy a helyzet, hogy szóba hozhattam a témát. Ketten összezárva egy autóba, a legideálisabb hely a veszekedésre :)).
Előadtam Bendi hasfájását, várva a reakciót: " szó nem lehet semmi féle engedményről". És lássatok csodát, mielőtt bármilyen megoldást javasoltam volna Tomka volt az, aki előállt a heti két edzés ötletével. Komolyan tátva maradt a szám, nem hittem el, hogy ezt ennyivel megúsztam(tuk). Ugyanakkor ismét meg kellett állapítanom, hogy az én drágám mindig tartogat meglepetést számomra (még ha az nem is aranyóra ).
Szóval így most mindenki megelégedésére megoldódott az ügy. Kíváncsian várom, hogy a több szabadidő hoz-e valami javulást a tanulmányi eredményében. Minden esetre magamban megállapítottam, milyen szerencse, hogy csak két gyerkőcünk van, én komolyan befonnám a hajam, ha több lenne, és mire az egyikkel megoldunk egy problémát, addigra előáll a másik egy újabbal. Konklúzió leginkább ismét az, hogy nem könnyű szülőnek lenni.
Az történt, hogy hetekkel ezelőtt, de már korábban is Bendi erőteljesen pedzegette, hogy ő biza abba szeretné hagyni a focit. Mint tudjátok nálunk a foci témája igen ingoványos talaj. Bendegúz már többször próbált erről beszélni Tomkával, nem állíthatom, hogy osztatlan sikerrel. Szinte kivétel nélkül vitába fulladt a beszélgetés. Veszekedést azért nem írhatok, mert lévén kos szülött mindkettő férfiember, így mielőtt veszekedéssé fajulhatna egy vita, az előtt rendre megsértődnek.
Ilyen előzmények után fordult hozzám Bendi, hogy segítsek neki elérni a célját, hátha rám hallgat az apja. Mit mondjak nem kis dillemát okozott a dolog nekem is. Egyrészt mert nem voltam meggyőződve arról, hogy egyik napról a másikra fel kéne adnunk azt az elvünket -pláne ebben a kényes életkorban - mely szerint sportolni KELL. Másrészt , így magunk közt mondva nem voltam, annyira biztos benne, hogy Bendi a felszabadult időt valóban tanulással tölti majd, ami persze ráférne és mint ilyen ennek beígérése erőteljes csáberővel bír felénk. Ugyanakkor úgy éreztem, hogy meg kell adnunk a bizalmat neki is, hogy képes beosztani az idejét és jobb eredményeket elérni a suliban. És ha ezt azzal kell megtámogatnunk, hogy kevesebbet vagy nem jár focizni, hát lehet, hogy ez esetben meg kell akár ezt is lépnünk. Harmadrészt tudtam, hogy ha ennyire elszánt a gyerek, akkor át kellene gondolnunk ezt a dolgot, mielőtt arra vetemedik, hogy átver minket a palánkon. Tomka persze ilyesmivel nem számol, ő mindig talpig becsületes kamasz volt. Hát ez rólam azért nem mondható el. Mivel anyukámék is olvassák a blogot nem térnék ki a részletekre. Bár sejtem, hogy a svindlik nagyrészével tisztában voltak, de azért az ördög nem alszik ne kelljen most szembesülniük dolgokkal :))).
És végül azért kaptam még frászt a témától, mert tudtam, hogy Tomkánál bármiféle engedményt elérni fociügyben, felér egy csodával. Így hát halogattam, amíg csak lehetséges volt és eközben egyeztető tárgyalásokat folytattam Bendivel. Mi az, amit még ő is és mi is eltudunk fogadni, mint kompromisszum. Számomra a heti két edzés tűnt kivitelezhetőnek, de nem sok reményt láttam rá, hogy Tomka is bele megy ebbe, pedig ez Bendinek is tetszett. Plusz még magamban is bizonytalan voltam, hiszen tudtam, hogy rendkívül meggyőző tudok lenni ha akarok, úgy is mondhatnám rendkívül erőszakos vagyok, ha valamit el akarok érni és Tomka nem az a harcos típus, ergo szavakkal könnyen legyőzhető. Mivel én magam sem voltam abban biztos, hogy jó az az irány, amit most képviselnem kell, így eléggé óvatos voltam. Nem szerettem volna, hogy ha rosszul sül el a dolog, akkor az enyém legyen a felelősség, pusztán azért mert erőszakosan kivívtam valamit, amiben én sem voltam biztos.
Tehát ilyen háttérrel, minden eshetőségre felkészülve vártam a megfelelő pillanatot, amikor letámadhattam Tomkát a témával, abban a hitben, hogyha én ebbe belekezdek, abból tuti oltári veszekedés lesz.
Amikor Fürcsiékhez mentünk, akkor alakult úgy a helyzet, hogy szóba hozhattam a témát. Ketten összezárva egy autóba, a legideálisabb hely a veszekedésre :)).
Előadtam Bendi hasfájását, várva a reakciót: " szó nem lehet semmi féle engedményről". És lássatok csodát, mielőtt bármilyen megoldást javasoltam volna Tomka volt az, aki előállt a heti két edzés ötletével. Komolyan tátva maradt a szám, nem hittem el, hogy ezt ennyivel megúsztam(tuk). Ugyanakkor ismét meg kellett állapítanom, hogy az én drágám mindig tartogat meglepetést számomra (még ha az nem is aranyóra ).
Szóval így most mindenki megelégedésére megoldódott az ügy. Kíváncsian várom, hogy a több szabadidő hoz-e valami javulást a tanulmányi eredményében. Minden esetre magamban megállapítottam, milyen szerencse, hogy csak két gyerkőcünk van, én komolyan befonnám a hajam, ha több lenne, és mire az egyikkel megoldunk egy problémát, addigra előáll a másik egy újabbal. Konklúzió leginkább ismét az, hogy nem könnyű szülőnek lenni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése